Látogatók száma: 0304498
» Világegyház » Magyar Egyház » Egyházközségünk » Bruder Klaus




A Szent kapu megnyitásának szertartása és imádságai: ragyogjon ránk végtelen irgalmad fénylő arca

 

Ferenc pápa a szentmise zárókönyörgése után a miseruhát levetette és palástot öltött, majd a diakónus a követező szavakkal fordult a hívekhez:

A diakónus imája

„Fivéreim és nővéreim, az Üdvözítő Krisztusunkban való hittől lelkesítve, amit a szentmisében megújítottunk, és a Szeplőtelen Szűz Mária oltalma alatt, megnyitjuk az Irgalmasság Rendkívüli Jubileumát. Megnyílik előttünk a Szent Kapu és maga Krisztus az, aki az egyház szolgálata által bevezet bennünket Isten szeretetének vigasztaló titkába, abba a határtalan szeretetbe, mely átöleli az egész emberiséget. Készítsük elő a szívünket a Szentlélek műve számára, azzal a vággyal, hogy örömteli készséggel válaszoljunk a közös keresztény hivatásra, az életszentségre.”  

Ferenc pápa imája a Szent Kapu előtt  

Ferenc pápa a szabadtéri főoltártól a Szent Péter bazilika előcsarnokába vonult az asszisztenciával, majd a Szent Kapu elé lépve a következő imádságot mondta:

„Istenünk, te kinyilatkoztatod mindenhatóságodat, legfőképp az irgalom és a megbocsátás által, add meg nekünk megélni a kegyelem esztendejét, mint kedvező időt arra, hogy szeressünk téged és a testvéreket az evangélium örömében. Továbbra is áraszd ránk a Szentlelkedet, hogy bele ne fáradjunk bizalommal arra fordítani a tekintetünket, akit keresztül szúrtak, az emberré lett Fiadra, aki a végtelen irgalmad fénylő arca, nekünk bűnösöknek örök menedék, akik megbocsátásra és békére, szabadító és üdvözítő igazságra szorulunk. Ő a Kapu, amin keresztül Hozzád jövünk, a vigasztalás kimeríthetetlen forrása mindnyájunk számára, szépség, mely nem ismer alkonyt, tökéletes boldogság a vég nélküli életben. Járj közben értünk, Szeplőtelen Szűz, a húsvéti győzelem első és ragyogó gyümölcse, az új ég és új föld fénylő hajnala, földi zarándoklatunk boldog kikötője. Neked, Szent Atyánk, Fiadnak, a Megváltónknak, a vigasztaló Szentléleknek, minden tisztelet és dicsőség, mindörökkön örökké, Ámen!”

A Szent Kapu megnyitása

Ezt követte a Szent Kapu megnyitásának rövid szertartása, melynek során a pápa és a hívek egymást felváltva imádkozták a zsoltárverseket: „Ez az Úr kapuja! Az igazak lépnek be rajta. Nyissátok ki az igazság kapuját! Belépek, hogy hálát adja az Úrnak. Leborulok szent templomod felé.”  

Ferenc pápa ekkor a Szent Kapuhoz lépett és két kezével feltárta a kapuszárnyakat, majd a küszöbön állva csendben imádkozott. Ezután belépett egyedül a bazilikába. Ferenc pápa után a nagy előd, Benedek pápa is átlépett a szentapun, egykori titkára, Georg Gänswein érsek kíséretében. Botjára támaszkodva lépett a küszöbre, majd rövid imádság után belépett ő is a bazilikába, ahol Ferenc pápa köszöntötte őt, majd testvéri kézfogással üdvözölték egymást. A pápa és elődje bevonulása után sorban haladtak keresztül az asszisztencia tagjai míg végül a hívek végláthatatlan sora következett, élükön Sergio Mattarella olasz köztársasági elnökkel és Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel.

A pápa imája a Szent Péter konfesszió oltárnál

Ferenc pápa a Szent Péter bazilika konfesszió oltárnál végül ezt az imádságot mondta el: „Szent Atyánk, irgalomban gazdag és hatalmas a szeretetben, téged dicsérünk egész szívvel, és hálát adunk neked ajándékaid túláradó bőségéért. Tekints ránk, akik a mai napon megnyitottuk a Szent Kaput és örömmel adtunk kezdetet a jubileumi időnek. Add meg nekünk, kérünk Téged, és mindazoknak, akik bűnbánó szívvel, megújult elkötelezettséggel és gyermeki bizalommal lépik át az Irgalmasság Kapuját, hogy élő tapasztalatot szerezzenek atyai gyengédségedről és nyerjék el a megbocsátás kegyelmét, hogy szóval és tettel tanúskodjanak irgalmasságod Arcáról, a mi Urunkról Jézus Krisztusról, aki él és uralkodik mindörökkön örökké! Ámen!”

(vl)

 


Ferenc pápa Ugandában: Afrika a remény földrésze

2015. november 28. szombat 14:41

Ferenc pápa november 27-én, pénteken délután, miután megérkezett Ugandába, udvariassági látogatást tett Entebbe-ben, Uganda közigazgatási központjában az elnöknél, Yoweri Kaguta Museverinél.

Az ugandai nép az entebbe-i repülőtéren pergő dobokkal és törzsi tánccal várta a Szentatyát, és a repülőtérről az elnöki palotáig vezető 7 km-es úton is nagy tömeg üdvözölte őt.

Az elnöki rezidencián (State House) a pápa találkozott a hatóságok vezetőivel és a diplomáciai testület tagjaival, akikhez beszédet intézett. Ebben kiemelte, hogy látogatása csúcspontja az ugandai vértanúk szentté avatásának ötvenedik évfordulója, de reméli, hogy utazása egyben fölhívja a figyelmet az egész afrikai földrészre.

Ferenc pápa kiemelte, mind az anglikán, mind a katolikus vértanúk arra emlékeztetnek minket, mennyire fontos a hit, az erkölcsi tartás és a közjó szolgálata Uganda kulturális, gazdasági és politikai életében mind a mai napig.

Arra is rámutat a vértanúk tanúságtétele, hogy vallási meggyőződésünk különbözősége dacára mindannyian az igazságot kell, hogy keressük; az igazságosságért és a kiengesztelődésért kell munkálkodnunk; tisztelnünk, védenünk és segítenünk kell egymást, mivel ugyanahhoz az emberi családhoz tartozunk – hangsúlyozta Ferenc pápa, majd átláthatóságot sürgetett az ugandai kormányzásban, átfogó emberi fejlődést, a közéletben való részvétel biztosítását széles körben, továbbá a bőséges erőforrások bölcs és egyenlő elosztását.

A pápa elmondta, utazásával szeretné felhívni a figyelmet egész Afrikára, ígéretes jövőjére, reményeire, harcaira és elért eredményeire.

A világ úgy tekint Afrikára, mint a remény földrészére. Ugandát bőségesen megáldotta az Úr természeti kincsekkel, amelyeket felelős módon kell kezelni. Az igazi áldás azonban egy nemzet számára az emberekben rejlik: a szilárd családokban, a fiatalokban és az idősekben. Nagyon fontos, hogy a fiataloknak felkínáljuk a reményt, a megfelelő oktatást és a megfizetett munkát, de legfőképpen lehetővé tegyük számukra, hogy teljesen részt vehessenek a társadalom életében – nyomatékosította a Szentatya. – Ugyanakkor áldást jelentenek az idősek is, akik a nép emlékezetét jelentik mindenhol. Bölcsességük és tapasztalatuk iránytűként szolgál a társadalomnak, amelynek segítségével tagjai megtalálhatják a helyes irányt és a helyes válaszokat korunk kihívásaira a teljesség, a bölcsesség és az előrelátás jegyében.

Ferenc pápa elismerő szavakkal szólt arról, hogy Nyugat-Afrikában Uganda rendkívüli munkát végzett a menekültek befogadása terén. Lehetővé tette számukra, hogy biztonságban építsék jövőjüket, és méltó módon, tisztességes munkával keressék meg mindennapi kenyerüket.

A háborúk, erőszak és igazságtalanságok sújtotta mai világunkban a népvándorlás eddig ismeretlen mértéket öltött. Az, ahogyan szembenézünk ezzel a jelenséggel, emberségünk szakítópróbája. Arról árulkodik, hogy tiszteletben tartjuk-e az emberi méltóságot és hogy szolidárisak vagyunk-e rászoruló testvéreinkkel – mutatott rá a Szentatya, majd a szegények, a betegek és a nehéz helyzetben lévők megsegítésére biztatta az ugandaiakat, és aggodalommal szólt a „selejtezés kultúrájá”-nak globalizációjáról, amely vakká tesz minket a lelki értékekkel szemben, megkeményíti szívünket a szegények szüksége láttán, és megfosztja fiataljainkat a reménytől.

A pápa végül helyi (lugandai) nyelven kérte Isten áldását egész Ugandára.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

 


A szinódusról, Kínáról és a pápa közelgő útjairól…

Rádiónk munkatársa elsőként arról kérdezte a vatikáni államtitkárt, hogy várható-e a pápa részéről egy szinódus utáni dokumentum kibocsátása. Parolin bíboros utalt rá, hogy a szokásnak megfelelően a szinódusi atyák ez alkalommal is átnyújtották a pápának az összejövetel zárójelentését, amelyet a Szentatya döntésének megfelelően már közzétettek. Idáig még nem volt szó arról, hogy a pápa közzé tesz-e vagy sem egy dokumentumot, amelyben összefoglalja a püspöki összejövetelen felmerült reflexiókat, javaslatokat. Amennyiben erre sor kerül, valószínűleg nem kell sokáig várni, hogy a téma ne veszítsen frissességéből.

Az elmúlt héten Pekingben járt vatikáni küldöttségről szólva Parolin bíboros elmondta, hogy ez a látogatás nem az első, hanem része egy folyamatnak, amelynek célja a Szentszék és Kína közötti kapcsolatok normalizálása. A Vatikán a világ országainak nagy többségével (179 állammal) tart fenn kapcsolatokat. Már maga a párbeszéd ténye is pozitív – fejtette ki a vatikáni bíboros államtitkár.

Parolin bíboros a Nostra aetate k. zsinati nyilatkozat 50. évfordulójára rendezett ünnepi megemlékezésen nyilatkozott rádiónknak. A megemlékezés egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy a vallási vezetők felelősek az értékek átadásában –hangsúlyozta a vatikáni államtitkár. Meg kell teremteni azokat a különböző típusú feltételeket, amelyek segíthetik a béke megvalósulását. A béke mindenekelőtt az emberek szívében születik meg. Olyan szívben, amely békében van Istennel, embertársaival, önmagával. Ebben az értelemben a vallások alapvetően hozzájárulhatnak a békéhez. Ma, mivel számos esetben az erőszakot Isten nevében igazolják, a vallási vezetők rendkívül nagy kötelessége és felelőssége, hogy rávilágítsanak ennek az állításnak a hamis voltára, továbbá hogy felhívják a különböző vallások követőit a béke építésére.

Lehetséges a béke Szíriában? – erre a kérdésre válaszolva Pietro Parolin bíboros államtitkár a következőket mondta:

- A béke lehetséges, ha vannak személyek, akik készen állnak építésére. A béke nem automatikusan valósul meg, ha azonban vannak olyan személyek, akik a bonyolult helyzetben is jóakarattal arra törekszenek, hogy újraszőjék a béke szálait, akkor a béke megvalósulhat. Ha csak az ellenszegülésre, a másik leküzdésére van akarat, akkor ez nehéz. Szíriában pontosan ezt a felelősségérzetet és közös akaratot kell megtalálni ahhoz, hogy létrejöjjön a béke.

K: A pápa egy hónap múlva Afrikába megy. Aggodalmat okoz-e az al-Shabaab iszlámista csoport jelenléte vagy a Közép-Afrikát sújtó erőszak?

V: - Úgy gondolom, hogy fennáll az aggodalom. Azonban gondolom, hogy ha a pápa elutazik, akkor meg vannak az utazás feltételei. Mondjuk úgy, hogy ezeket a jelenségeket ellenőrzik, legalább is a pápalátogatás idején. Azt hiszem, hogy maga az a tény, hogy az utazás megvalósul, azt jelenti, hogy fennállnak a minimális feltételek arra, hogy a pápa elutazhasson, és ott tartózkodjon a program lebonyolításához szükséges időtartamra.

A pápa fél elutazni?- tette fel a kérdést rádiónk munkatársa. Nem hiszem, hogy a pápa fél, mert ha valaki fél, akkor evidens, hogy nem utazik. A pápa azonban mindenhová megy – hangzott Parolin bíboros válasza. Hozzátette: a Szentatya valószínűleg hitéből merít bátorságot. Kifejezett kívánsága volt, hogy afrikai utazása magába foglalja a Közép-Afrikai Köztársaságnak szóló látogatást is az ottani konfliktushelyzet miatt, mert úgy gondolja, hogy szavai, amelyeket a keresztényekhez, a katolikusokhoz, de minden érdekelt félhez intéz, jelentős hozzájárulást nyújthatnak a béke építéséhez. Tehát készen áll arra, hogy esetleges kockázatokkal is szembenézzen.

A vatikáni bíboros államtitkár az interjú végén spanyol nyelven intézett üzenetet a mexikóiakhoz, akik néhány hónap múlva fogadják Ferenc pápa látogatását.  

„A mexikóiakat szívből üdvözlöm, mindig emlékezem azokra az időkre, amikor ott voltam. Azt kívánom, hogy a mexikói nép találja meg vallási és katolikus gyökereiben az erőt, hogy mindig előre haladjon nagy reménységgel és nagy elkötelezettséggel. Isten áldja meg mindnyájukat, miközben várakoznak a Szentatya látogatásának fontos pillanatára: legyen valóban a nagy öröm és egyben a keresztény elkötelezettség megújulásának pillanata” – hangzott a vatikáni államtitkár üzenete a mexikói hívekhez.

(vm)


Családszinódus után – Interjú Erdő Péter bíborossal, a XIV. püspöki szinódus főrelátorával

2015. október 27. kedd 17:11

Ferenc pápa október 25-én a Szent Péter-bazilikában szentmisével zárta le a XIV. rendes püspöki szinódust. A főpásztorok október 4-étől tartó gyűléséről, annak tapasztalatairól Erdő Péter bíborost, a szinódus főrelátorát kérdeztük hazautazása előtt Rómában.


– Véget ért a családszinódus, amelyben főrelátorként jelentős szerepet vállalt. Nagyon intenzív, feszített munkával telt három hét után milyen érzésekkel, tapasztalatokkal tér haza?


– Először is egy nagyszerű érzéssel, mert ezekben a hetekben tanúi lehettünk annak, hogyan működik körünkben a Szentlélek. Amikor október 17-én, a püspöki szinódus intézménye létrejöttének 50. évfordulóján a Szentatya arról beszélt, hogy mi a küldetése ennek a testületnek, szépen körülhatárolta – mint korábbi beszédeiben –; nem parlament, nem döntéshozatali szerv, de ugyanakkor nem is tudományos kongresszus vagy puszta beszélgetés, hanem az apostolok utódai, Péter utódával és az ő tekintélye alatt, keresik a válaszokat a küldetésük teljesítésével kapcsolatos nagy kérdésekre. Tehát mindannyiunk lelkében az élt, hogy a lelkek üdvössége érdekében merre vezet az út, mi a legjobb megoldás. Ilyen szellemben folytak a találkozások, ilyen szellemben hangzottak el a vélemények. Nagyon fontos volt azt érezni, hogy konvergencia valósul meg, napról napra, hétről hétre világosabban, nagyon sok témakörben. Nagyon imponáló volt látni azt, és ez a záródokumentumból (Relatio Finalis) is kitűnik, hogy ez már nem Európa-központú szinódus volt, szemléletében sem.

Nagyon fontos volt látni azt is, hogy akaratlanul is, nem azért, mert ez lett volna a központi célkitűzés, de az egyes tapasztalatokból, javaslatokból egy újfajta egyház képe bontakozott ki. Természetesen az egy, szent, katolikus, apostoli Anyaszentegyházé, aki ugyanaz, mint volt, mégis új hangsúlyokkal. Amit a II. vatikáni zsinat tanított a világi Krisztus-hívők szerepéről és küldetéséről, azt itt és most már megélt valóságként láttuk. A családok, a családokból álló közösségek szerepe a hit átadásában, a nem hívő világ felé irányuló misszióban, de az összes emberi problémában való segítés terén is, vagy az egyházi közösségek, a plébániák építésében és hordozásában, ez egy olyan lenyűgöző kép, ami azt hiszem, hogy korfordulót mutat, mert ezt nem mi csináltuk, nem mi szerveztük, nem íróasztalnál találtuk ki, hanem a Szentlélek megérlelte. Tehát egy új egyházi tudatra ébredésnek lehetünk a tanúi, és ez minden részletnél és paragrafusnál fontosabb. Lehet, hogy azt hittük, hogy paragrafusokon vitatkozunk, és közben észrevétlenül belenéztünk az egyház megújult arcának tükrébe.

– Visszatekintve a családszinódust előkészítő kétéves folyamatra, hogyan összegezné annak állomásait, ívét?


– A Szentatya döntött a szinódus témájáról, aztán következtek az előkészítő kérdések, a világegyház meghallgatása, ebben sok helyen világiak, illetve azok közösségeinek véleményét vették figyelembe. Magyarországon mi is megtettük ezt, például az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében meghallgattuk a pasztorális tanácsot, a családokból álló közösségeket, illetve személyes találkozók során tájékozódtunk. Ezek a vélemények eljutottak a szinódusi titkárságra, abból keletkezett a szinódus előkészítő dokumentuma (Lineamenta), a tavalyi rendkívüli szinóduson ennek tárgyalása során gyakorlatilag az összes új javaslatok elhangoztak, ezeknek különböző visszhangjuk támadt.

Utána a második szakaszban továbbérlelődtek a témák, újabb kérdőíveket küldtek ki, ugyanakkor tudományos kongresszusokra került sor, könyveket publikáltak, elmélyítették világviszonylatban a házasságról, a családról, a házassági kötelékről, a házasság felbonthatatlanságáról, a válásról, az egyházi közösségbe való beilleszkedés feltételeiről és módjairól szóló gondolkodást. Tehát ilyen szempontból is termékeny időszak volt ez. Ennek a lezárása volt a munkaokmány (Instrumentum laboris), amelyet meg kellett vitatni ezen a szinóduson. Ez volt az eredetileg is kitűzött cél és módszer, ezért minden hozzászólást, amit írásban elő kellett készíteni, a munkaokmány valamely pontjához kellett fűzni. Ezt a szempontot a Szentatya is hangsúlyozta, és ez meg is történt. A nyitóreláció összefoglalta az eddigieket, különös tekintettel arra, amit a tanító egyház ad elénk, és különös tekintettel a helyzetre, amely szintén kirajzolódott az előkészület hónapjai alatt.

A szinódusi vita során ennek az elmélyítése történt, és nagyon jó volt hallani, hogy megérezték az atyák – bár csak három perc volt egy-egy felszólalásra –, hogy bizonyos gyakorlati, lelkipásztori témák hitünk mélységeit tárják fel. Tehát olyan kérdéseket vetnek föl, mint például mi a megismerés forrása a hitben, honnan tudjuk, hogy mit hiszünk, elsősorban a természet megfigyeléséből vagy a mai világ általános képéből kell levezetni, vagy pedig van egy evangélium, megvan Krisztus örömhíre, megvan a tradíció, megvan az ezt közvetítő egyház, és ennek a gazdagságnak a birtokában tekintünk a világra, és éppen ennek a nagy közvetítésnek a feladata hárul ránk.

Ugyancsak fontos, hogy a rendes szinódus végére kétharmados többség formálódott, tehát a zárójelentés minden pontja megkapta a minősített szavazattöbbséget, némely egyenesen az egyhangú támogatást is, ami körülbelül kétszázhatvan résztvevő esetében nem kis dolog.

– Melyek a legjelentősebb eredményei az idei rendes szinódusnak?

– Az egyik eredmény maga az a fent említett tapasztalat, amit mindenki hazavisz. Hogy mennyi mindenre kell tekintettel lenni, mennyire különböző módon merülhetnek fel helyzetek az egyház életén belül. Azután az az alázatos alapállás, ami azt jelenti, hogy figyelmesen meghallgassuk a másikat, ne csak megvárjuk, amíg felszólalásának ideje letelik, hanem figyeljünk arra, amit mondani akar, és érezzük meg benne a jó szándékot, mit szeretne ő az egyház életéhez hozzátenni. Lehet, hogy nem értünk vele egyet, mégis fontos egy ilyen nyitott meghallgatás tapasztalata.

Nagyon fontos maga a zárójelentés is, mely publikus, az interneten elérhető, igen gazdag dokumentum. Rengeteg pasztorális tanácsot, ötletet ad; külön szól arról felszólító módban, hogy legyenek családokból álló közösségek mindegyik plébánián; hogy milyen nagy szerepük van például a lelkiségi mozgalmaknak, amelyek a családokat és a generációkat összekapcsolják. Arról is szó van benne, hogy milyen fontos az, hogy közösségként éljük meg a hitünket; ebbe integrálódjanak a fiatalok, így kapják meg a család és a házasság eszményét, és az esküvő után is egy baráti családokból álló közösség kísérje őket. Ezáltal ne maradjanak magukra krízis idején sem; ha polgári válás vagy más törés következik be az életükben, akkor se érezzék úgy, hogy ki vannak közösítve a hívők közösségéből, társaságából, családjából – nevezzük így az egyházat, mert ez előfordult így a szövegben –, hanem lássák meg feladataikat; tudják egy hozzáértő pap segítségével, Isten színe előtt mérlegre tenni helyzetüket és eddigi tetteiket; ha kell, ha van miért, tartsanak bűnbánatot; ha helyzetüknek megfelel, bizonyos tevékenységekben továbbra is szívesen látja őket az egyház; tehát érezzék meg, hogy cselekvő tagjai a közösségnek.

Nagyon fontos az, hogy a krisztusi értékeket, életeszményt és tanítást világosan közvetítsük saját magunk és a világ felé. Az embereknek ugyanis nem csupán jó szóra van szükségük, de szükségük van egy feltűnő és határozott válaszra is arra a kérdésre, hogy mi végre vagyunk a világon, miért élünk, mi életünk végső célja – ennek megválaszolására is vágynak az emberek, és a misszió főleg abban áll, hogy ezt az örömhírt hirdetjük. Többször előkerült a dokumentumban, hogy a házasság távolabbi, közelebbi közvetlen előkészítése, a liturgia megünneplése és a házastársak utólagos közösségi kísérése milyen fontos. Vagy az, hogy családokat képezzünk ki a családok közösségi jellegű pasztorálására – szerintem ez ilyen formában, programként, értékként még nem merült fel.

– Milyen új utakat nyitott meg ez a szinódus?


– Az előbb említettek mellett a házasság érvénytelenségének kimondásával kapcsolatban megváltozott az eljárás rendje. Ezt a Szentatya két motu propriójában újította meg. Ennek az életre váltása, tisztességes és dinamikus alkalmazása is a közvetlen jövő feladatai közé tartozik. Tehát mindenképpen érzem azt a távlatot, hogy elevenebb, közösségibb jellegű plébániák legyenek, elevenebb, közösségibb, személyesebb módon fogadják a hívőket, és ilyen alapon maga ez a közösség tudjon kilépni a nem hívő világ felé.

– Nagy hangsúly esett az egyház tanítására, az igazság fenntartása és az irgalmasság gyakorlása közötti egyensúly megtalálására a családokat érintő problémák kezelésében. Sikerült ez? Hogyan mutatkozik meg ennek az egyensúlynak a megtalálása vagy annak hiánya a záródokumentumban?

– Ez a két év egy nagy kört írt le. A tavalyi szinódus bevezető relációjában éppen az akkori viták fényében hangsúlyoztam azt, hogy Isten az, akiben az igazságosság és az irgalmasság egybeesik. A Biblia egyszerre tanítja Őróla azt, hogy irgalmas és igazságos, és ez a kettő nem áll egymással szemben. Istenben nincs ellentét, a mi emberi szemléletünk az, ami részekre osztja, ami megkülönbözteti az isteni tulajdonságokat, és próbálja azokat az emberi világra leképezni. Most, a kétéves folyamat végén olyan képet kapunk, amelyben a kinyilatkoztató Isten igazsága és a törvényét a szívünkbe beleíró Isten igazsága – hiszen Szent Pál apostol a rómaiakhoz írt levélben szól erről, hogy ott hordjuk a szívünkben az Isten törvényeit, még a nem hívő emberek is –, tehát ennek az Istennek az igazsága és a minket személyesen szerető Istennek az irgalma egybeesik.

Ajándék tehát a törvény, ahogy azt a zsoltár olyan gyönyörűen mondja, és ugyanakkor Krisztus megváltó műve alapján nem pusztán a régi törvény cselekedete, hanem az Isten szívünkbe írt legalapvetőbb törvénye és parancsa, a szeretet parancsa, annak összes következményével együtt, ez az, ami bennünket egyrészt irgalmassá tesz, ha megtartjuk, másrészt megmutatja Isten irántunk való irgalmát. Egy ilyen szintézisben látszik kicsúcsosodni ez a gondolatkör. Nem csoda, hogy éppen az irgalmasság évének kezdetén jutottunk el erre a pontra.

– A zárójelentés egyes pontjait a szinódusi atyák nagy többséggel fogadták el. A szükséges kétharmad három paragrafus esetében volt – mondjuk úgy – határmezsgyén, az elváltakra és újraházasodottakra vonatkozó kérdésekben. Miben áll e három pont lényege?


– Hangsúlyozom, hogy minden egyes pontnál teljesen egyértelműen megvolt a kétharmados többség. A püspöki szinódus rendtartása szerint a záróokmány akkor számít elfogadottnak, ha kétharmados többséget kapott. Pontonként szavaztunk, kilencvennégy pontról, mindegyikről külön. Mind a kilencvennégy pont megkapta a kétharmados többséget, ez nagy szó, és azt hiszem, gondviselésszerű. Természetesen ebben sok munka van, különösen a kényesebb kérdéseknél, amelyek körül több volt a vita. Az újraházasodottak témájában nem szól a dokumentum arról, hogy újraházasodott elváltak áldozhatnak-e.

Arról van szó, hogyan lehet őket minél jobban integrálni az egyházi közösségbe, tehát hogy ne érezzék magukat kiközösítve, hogy gyakorlatilag is részt vegyenek a közösség életében és feladataiban. Ez nagyon fontos, mert vannak olyan egyházjogi tilalmak, amelyek bizonyos funkciókat nem tesznek lehetővé számukra, például a keresztszülőséget. Ennek kapcsán a dokumentum nem úgy fogalmaz, hogy az holnaptól automatikusan megszűnik, hanem azt hangsúlyozza, hogy komolyan mérlegelni kell, hogy melyek azok a tilalmak, amelyeket – minden botrány elkerülésével – immár el lehetne hagyni, éppen a jobb integrálás érdekében.

Ezenkívül szó van benne a lelki kísérésről is: ebben a tekintetben hangsúlyozza a dokumentum, hogy a kiindulópont és az alap II. János Pál pápa Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítása. Idézi a szöveg annak a 84. pontját, melyben a pápa arról szól, hogy mi mindent kell megvizsgálni azok élethelyzetében, akik elváltak és újraházasodtak; hogy jelenleg milyen körülmények között élnek, hogyan ment tönkre az előző házasságuk, milyen kötelességeik vannak a korábbi házastárs iránt, a gyermekek iránt, esetleg a beteg családtagok iránt. Meg kell vizsgálni tehát mindazokat a nehézségeket, körülményeket, amelyek az életüket ma meghatározzák.

Ezek alapján azonban nem lehet olyan megoldásra jutni, amely ellentmond a házasság felbonthatatlanságának. Hanem például keresni kell – hangsúlyozza már II. János Pál pápa – minden olyan lehetőséget, amely annak tisztázására irányul, hogy érvényes volt-e az első házasság. Erre vonatkozóan azt mondanám, hogy egyrészt az eljárás sokat egyszerűsödött, éppen az utóbbi hónapokban, másrészt pedig lehetnek olyan esetei egy házasság érvénytelenségének, amelyek külső fórumon, tehát még a mai egyszerű perrendtartás szerint sem bizonyíthatók. Ilyenkor nagyon komoly lelkivezetésre van szükség, nagyon őszinte önmagunkba tekintésre, hiszen Istent, aki mindent tud, nem lehet megtéveszteni. Ezért rendkívüli felelősséggel jár az ilyen fajta lelkivezetés, és egy másik kérdés, hogy egy ilyen belső fórumon nyert felismerésnek vagy bizonyosságnak lehet-e közösségi vonatkozást tulajdonítani. Azonban ebben a tekintetben is azt hangsúlyozza a dokumentum, hogy ezt az egyház tanításának figyelembevételével mérlegelje a lelkivezető.

Tehát nem arról van szó, hogy csupán szubjektív véleményének vagy érzéseinek alapján. Ilyen összefüggésben nagyon is érthető az, hogy a jelenlévők kétharmada elfogadta ezt a szöveget – mert ez egy rendkívül kiegyensúlyozott és a valódi igazságra törekvő szöveg. Tehát – amint a pápa mondta is a szinódus előtt – nem valamiféle kompromisszumról vagy alkuról van szó, hogy ennek is, annak is igaza legyen; hanem az egyetlen igazságot keressük a kérdésben, ami egy mély és radikális lelki valóság. Erre vagyunk kíváncsiak, és ha ezt felismerjük, ennek megfelelően keressük a kiutat ezekben az élethelyzetekben.

– Az egyház eddigi álláspontjához képest miben újdonság ez a három pont?


– Dogmatikai értelemben természetesen nincs újdonság; lelkipásztori értelemben lehet: hogyha ennek általános szinten gyakorlati következményt is tud tulajdonítani a Szentatya – ezt neki kell valamilyen megnyilatkozásban rögzítenie. Úgy gondolom, hogy a szinódus nagy bizalommal fordult a pápához, amikor letettük az asztalára a megszavazott szöveget – a szavazáskor egyébként ő maga is jelen volt –, ennek legutolsó pontjában azt írjuk: azzal a bizalommal helyezzük Péter utódának kezébe ezt az elfogadott okmányt, hogy ennek segítségével a világon sok családban megerősödik a reménység és az öröm, és hogy a lelkipásztoroknak, a pasztorális kisegítőknek új ösztönzést, új iránymutatást ad az evangelizáció művében.

Azt kérjük alázattal a Szentatyától, hogy értékelje az időszerűségét annak, hogy esetleg egy dokumentumot adjon ki a családról, éppen azért, hogy a család mint családegyház, mint ecclesia domestica egyre erősebben sugározza Krisztus fényét a világban. Tehát az lenne a kérésünk a Szentatyához, hogy egy ilyen dokumentumban buzdítsa a családokat és mindazokat, akik a családok érdekében dolgoznak.

– A szinódusi atyák hangsúlyozták interjúikban, hogy a szinódusi út nem zárult le, hanem folytatódik. A pápai dokumentum mellett milyen további lépésekre lehet számítani?


– A szinódusi út kíséri az egyház életét kezdettől fogva, különböző nevek alatt, de most, az utóbbi ötven évben a püspöki szinódus intézménye formájában is. Ez azt jelenti, hogy újra és újra, más és más témákról ülésezik a szinódus; már most kérdezték, mint mindig szokták a rendes ülésszakok végén, hogy milyen témát javasolunk a legközelebbi alkalomra. Meglátjuk, hogy ezek közül a Szentatya melyiket fogja kiválasztani. Tehát a szinódusi út nemcsak azt jelenti, hogy útmutatást kapunk, amit megpróbálunk végrehajtani, hanem azt is, hogy új meg új kérdésekben keressük a választ.

– Lehet azt tudni, milyen témák merültek fel?

– Nem lehet tudni, mert a titkárságon mindenki maga adta be az űrlapot, amelyen ezt föl lehetett tüntetni. Erről semmilyen összesítés nem áll rendelkezésre.


Fotó: News.va

Somogyi Viktória/Magyar Kurír

 


Ferenc pápa záróbeszéde a családszinóduson

2015. október 25. vasárnap 06:07

Október 24-én, a záródokumentum megszavazásával véget ért a püspöki szinódus munkája Rómában. A kilencvennégy pontból álló zárójelentést (Relatio Finalis) kétharmados minősített többséggel megszavazta a szinóduson részt vevő 270 püspök. Ferenc pápa a szavazást követően elmondott beszédét közreadjuk.


Kedves őboldogságos, eminenciás, excellenciás atyák, kedves testvéreim és nővéreim!

Mindenekelőtt az Úrnak szeretnék köszönetet mondani, aki ezekben az években szinódusi utunkon vezetett minket Szentlelkével, akinek az egyház sosem nélkülözi segítségét.

Szívből mondok köszönetet Lorenzo Baldisseri bíboros őeminenciájának, a szinódus főtitkárának, Mons. Fabio Fabene őexcellenciájának, a szinódus altitkárának, és velük együtt Erdő Péter bíboros őeminenciájának, a relátornak, és Mons. Bruno Forte őexcellenciájának, különleges titkárnak, továbbá a delegált elnököknek, a fogalmazóknak, a tanácsadóknak, a fordítóknak és mindazoknak, akik fáradhatatlanul és az egyház iránti teljes odaadással dolgoztak: szívből köszönöm! Szeretnék köszönetet mondani a bizottságnak is, amely elkészítette a szinódusi jelentést: némelyek az egész éjszakát ébren töltötték.

Köszönetet mondok mindnyájatoknak, kedves szinódusi atyák, testvéri delegátusok, auditorok és tanácsosok, plébánosok és családok, tevékeny és gyümölcsöző részvételetekért.

Köszönetet mondok azoknak is, akik „névtelenül”, csendben, nagylelkűen segítették e szinódus munkáját.

Mindnyájatokért imádkozom, hogy az Úr jutalmazzon meg titeket kegyelmének bőséges ajándékaival.

Miközben figyelemmel kísértem a szinódust munkáját, feltettem magamban a kérdést: Mit jelent majd az egyház számára ennek a családról szóló szinódusnak a lezárása?

Nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy a családdal kapcsolatos összes témát lezártuk, hanem azt, hogy megpróbáltuk megvilágítani ezeket az evangéliumnak, az egyház kétezer éves hagyományának és történelmének fényével, a remény örömét öntvén beléjük, és igyekeztünk elkerülni azt a könnyű hibát, hogy azt ismételgessük, ami vitathatatlan vagy korábban elmondatott.

Biztosan nem azt jelenti, hogy a családot érintő vagy fenyegető összes nehézségre és kétségre hiánytalan megoldásokat találtunk, hanem azt, hogy ezeket a nehézségeket és kétségeket a hit fényébe helyeztük, alaposan megvizsgáltuk, és félelem nélkül, fejünk homokba dugása nélkül szembe néztünk velük.

Azt jelenti, hogy mindenkit arra bátorítunk: értse meg, mennyire fontos a család intézménye, valamint a férfi és nő között megkötött, az egységen és a felbonthatatlanságon alapuló házasság intézménye, és becsülje meg ezeket mint a társadalom és az emberi élet lényegi alapját.

Azt jelenti, hogy meghallgattuk és meghallgattattuk a családoknak, valamint az egyház Rómába jött pásztorainak hangját, akik a világ összes részén élő családok terheit és reményeit, gazdagságait és kihívásait a vállukon hordozzák.

Azt jelenti, hogy bizonyítékát adtuk a katolikus egyház elevenségének, annak, hogy az egyház nem fél felrázni az emberek elaltatott lelkiismeretét, és nem fél „bepiszkolni kezét” a családról való élénk és nyílt vitával.

Azt jelenti, hogy megpróbáltuk Isten szemével nézni és értelmezni a mai valóságot, sőt valóságokat, megpróbáltuk a hit lángjával meggyújtani és megvilágosítani az emberek szívét egy olyan történelemi időszakban, amelyet elbátortalanodás, társadalmi, gazdasági erkölcsi válság és döntően negatív kilátások jellemeznek.

Azt jelenti, hogy tanúságot tettünk mindenki előtt: az evangélium az örök újdonság élő forrása marad az egyház számára, szemben azokkal, akik az evangéliumot tanként akarják halott kövekbe zárni, amelyekkel másokat meg lehet kövezni.

Azt is jelenti, hogy lelepleztük a zárt szíveket, amelyek gyakran rejtőznek még az egyház tanításai mögött is, vagy a jó szándékok mögött, és amelyek Mózes tanítói székébe akarnak ülni, és meg akarják ítélni – időnként felsőbbségérzettel és felszínesen – a nehéz eseteket és a sérült családokat.

Azt jelenti, hogy kijelentettük: az egyház a Lélek szegényeinek és a bocsánatért esdeklő bűnösöknek az egyháza, és nemcsak az igazaké és a szenteké, jobban mondva az igazaké és a szenteké, amennyiben szegényeknek és bűnösöknek érzik magukat.

Azt jelenti, hogy igyekeztünk kiszélesíteni a látókört, hogy felülmúljunk minden konspiratív hermeneutikát vagy perspektívák lezárását, hogy megvédjük és terjesszük Isten gyermekeinek szabadságát, hogy továbbadjuk a keresztény újdonság szépségét, amelyet nemegyszer egy idejétmúlt vagy egyszerűen érthetetlen nyelvezet rozsdája fedett be.

E szinódus folyamán a szabadon – és sajnos időnként nem teljesen kedvező módszerekkel – kifejezett, különböző vélemények egyértelműen gazdagították és elevenné tették a párbeszédet, egy olyan egyház élő képét nyújtva, amely nem „előre gyártott modulokat” használ, hanem hitének kiapadhatatlan forrásából merít élő vizet a kiszáradt szívek szomjúságának csillapítására (1).

Azt is láttuk, hogy – az egyház tanítóhivatalának világosan meghatározott dogmatikai kérdésein kívül – vannak dolgok, amelyek megszokottnak tűnnek az egyik földrész püspökének, egy másik földrész püspökének viszont furcsának, sőt botrányosnak bizonyulhatnak; az, amit egy jog megsértésének tartanak az egyik társadalomban, világos és érinthetetlen előírás lehet egy másikban, az, ami egyeseknek lelkiismereti szabadság, az másoknak merő zavarosság lehet. Valóban, a kultúrák nagyon különböznek egymástól, és minden általános alapelvnek be kell ágyazódnia az egyes kultúrákba, ha igényt tart arra, hogy megtartsák és alkalmazzák (2). Az 1985-ös szinódus, melyet a II. vatikáni zsinat lezárásának 20. évfordulóján tartottak, az inkulturációról úgy beszélt, mint „a hiteles kulturális értékeknek a kereszténység integrálása általi belső átalakulásáról és a kereszténységnek a különféle emberi kultúrákba történő begyökereztetéséről” (3). Az inkulturáció nem gyengíti az igazi értékeket, hanem megmutatja azok igazi erejét és hitelességét, mert úgy használja fel ezeket az értékeket, hogy nem változtatja meg őket, sőt, azok alakítják át szelíden és fokozatosan a különféle kultúrákat (4).

Azt láttuk – különbözőségeink gazdagságán keresztül is –, hogy az előttünk álló feladat mindig ugyanaz: hirdetni az evangéliumot a ma élő embereknek, megvédeni a családot minden ideológiai és individualista támadástól.

És a relativizmusnak vagy mások démonizálásának csapdáját elkerülve azon voltunk, hogy teljesen és bátran átöleljük Isten jóságát és irgalmát, aki felülmúlja a mi emberi számításainkat, és semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy „minden ember üdvözüljön” (1Tim 2,4), így akartuk ezt a szinódust az irgalmasságnak az egyház előtt álló rendkívüli szentévébe beillesztve megélni.

Kedves püspöktestvéreim!

A szinódus megélése azt is jobban megértette velünk, hogy a tan igazi védelmezői nem azok, akik a tanítás betűjét, hanem akik a szellemét, akik nem az eszméket, hanem az embert, akik nem a formulákat [megfogalmazásokat], hanem Isten szeretetének és megbocsátásának ingyenességét védelmezik. Ez semmiképpen sem azt jelenti, hogy lekicsinyeljük a megfogalmazásokat, a törvényeket és az isteni parancsokat, hanem hogy felmagasztaljuk az igazi Isten nagyságát, aki nem érdemeink, de még nem is tetteink szerint bánik velünk, hanem egyedül irgalmának határtalan nagylelkűsége szerint (vö. Róm 3,21–30; Zsolt 129; Lk 11,37–54). Azt jelenti, hogy legyőzzük a nagyobb testvér [a báty] (vö. Lk 15,25–32) és az irigy szőlőmunkások (vö. Mt 20,1–16) állandó kísértését. Sőt azt jelenti, hogy jobban értékeljük azt, hogy a törvények és a parancsok az ember érdekében vannak, és nem fordítva (vö. Mk 2,27).

Ebben az értelemben a köteles bűnbánat, az emberi tettek és erőfeszítések mélyebb jelentéssel gazdagodnak: nem a megvásárolhatatlan, a Krisztus által a kereszten ingyenesen végbevitt üdvösség árát jelentik, hanem a választ. Annak, aki elsőként szeretett minket, és ártatlan vére árán megváltott minket, amikor még bűnösök voltunk (vö. Róm 5,6).

Az egyház elsődleges kötelessége nem az, hogy elítéléseket és kiközösítéseket osztogasson, hanem hogy hirdesse Isten irgalmasságát, megtérésre hívjon és minden embert az Úr üdvösségére vezessen (vö. Jn 12,44–50).

VI. Pál pápa csodálatos szavakkal ezt mondta: „Azt gondolhatjuk tehát, hogy minden bűnünk vagy Istentől való menekülésünk még erősebb szeretet lángját lobbantja fel őbenne, még erősebb vágyat arra, hogy újra övéi legyünk és visszaillesszen minket üdvözítő tervébe […]. Isten – Krisztusban – végtelenül jónak tárja fel magát […]. Isten jó. És nem csupán önmagában jó, hanem – mondjuk ki sírva – értünk jó. Ő szeret, keres minket, gondol ránk, ismer, indít és vár minket. Boldog lesz – ha szabad így mondanunk – azon a napon, amikor visszafordulunk, és azt mondjuk: Uram, jóságodban bocsáss meg nekem. Így tehát bűnbánatunk Isten örömévé válik.”(5)

Szent II. János Pál pápa is kijelentette: „Az egyház akkor él hiteles életet, amikor megvallja és hirdeti az irgalmasságot […], és amikor odavezeti az embereket az Üdvözítő irgalmasságának forrásaihoz, melynek letéteményese és osztogatója”. (6)

XVI. Benedek pápa is azt mondta: „Az irgalmasság voltaképpen az evangélium üzenetének központi magja, magának Istennek a neve […]. Mindaz, amit az egyház mond és tesz, azt az irgalmasságot nyilvánítja ki, amelyet Isten érez az ember iránt. Amikor az egyháznak egy félreértett igazságot vagy egy elárult értéket kell hangsúlyoznia, mindig az irgalmas szeretettől ösztönözve teszi ezt, annak érdekében, hogy az embereknek életük és bőséges életük legyen (vö. Jn 10,10)”. (7)

Ennek fényében és ennek az egyház által megélt kegyelmi időszaknak köszönhetően, miközben a családról beszéltünk és vitatkoztunk, úgy éreztük, hogy gazdagítottuk egymást. Közülünk oly sokan megtapasztalták a Szentlélek működését, aki a szinódus igazi főszereplője és alkotómestere volt. A „család” szó most már mindannyiunk fülében másként cseng, mint a szinódus előtt, olyannyira, hogy benne látjuk a szinódus hivatásának összefoglalását és az egész szinódusi folyamat értelmét. (8)

Az egyház számára voltaképpen a szinódust lezárni azt jelenti, hogy ténylegesen újrakezdjük az „együtt járást”, hogy elvigyük a világ minden részébe, minden egyházmegyébe, minden közösségbe és minden közegbe az evangélium világosságát, az egyház ölelését és Isten irgalmasságának támaszát!

Köszönöm!

Jegyzetek

1 Vö. Levél az „Argentínai Katolikus Pápai Egyetem” nagykancellárjához a teológiai fakultás századik évfordulóján, 2015. március 3.

2 Vö. Pápai Biblikus Bizottság: Fede e cultura alla luce della Bibbia. Atti della Sessione plenaria 1979 della Pontificia Commissione Biblica [Hit és kultúra a Szentírás fényében. A Pápai Biblikus Bizottság 1979. évi plenáris ülésének iratai], LDC, Leumann, 1981; II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes konstitúció, 44.

3 Relazione finale [Zárójelentés] (1985. december 7.): L’Osservatore Romano, 1985, december 10, 7.

4 „Lelkipásztori küldetésénél fogva az egyháznak mindig figyelnie kell a történelmi változásokra és az emberi gondolkodásmód alakulására. Nyilvánvalóan nem azért, hogy ezeknek alávesse magát, hanem azoknak az akadályoknak a legyőzésére, amelyek meggátolhatják tanácsainak és útmutatásainak befogadását” (interjú Georges Cottier bíborossal a La Civiltà Cattolicában, 3963–3964, 2015, augusztus 8., 272).

5 Homília, 1968. június 23.: Insegnamenti VI (1968) 1177–1178.

6 Dives in misericordia enciklika, 13. Azt is mondta: „A húsvéti misztériumban […] Isten annak mutatkozik meg, aki ő: gyengéd szívű apának, aki nem adja meg magát gyermekei hálátlansága előtt, és mindig kész a megbocsátásra” (II. János Pál: Regina Coeli, 1995. április 23.: Insegnamenti XVIII, 1 [1995] 1035.). És így fogalmazza meg az irgalmasságnak való ellenállást: „A mai mentalitás, talán jobban, mint korábban, ellenállni látszik az irgalom Istenének, és úgy tűnik arra is hajlik, hogy kirekessze az életből és kitörölje az emberi szívből már az irgalmasság gondolatát is. Úgy tűnik, már az irgalom szava és fogalma is zavarja az embert” (Dives in misericordia enciklika [1980. november 30.], 7.).

7 Regina Coeli, 2008. március 30.: Insegnamenti IV, 1 (2008) 489–490; és az irgalom hatalmáról szólva kijelenti: „Az irgalom az, ami határt szab a rossznak. Benne kifejeződik Isten egészen különleges természete: az ő szentsége, az igazság és a szeretet hatalma” (Homília az isteni irgalmasság vasárnapján, 2007. április 15.: Insegnamenti III, 1 [2007] 667.).

8 A „család” [famiglia] szó akrosztichonszerű elemzése segít bennünket, hogy összefoglaljuk az egyház küldetését ezen a téren. Az egyháznak tehát az a feladata, hogy:

Formálja az új nemzedékeket, hogy komolyan éljék meg a szeretetet, nem individualista követelésként, mely a gyönyörön és a „használd, és dobd el” jelszón alapszik, hanem úgy, hogy ismét higgyenek a hiteles, termékeny és örök szeretetben, mint az egyetlen útban, amely segít, hogy kilépjünk önmagunkból, búcsút mondjunk a magánynak, megéljük Isten akaratát, teljesen kibontakozzunk, megértsük: a házasság az a „hely, ahol megmutatkozik az isteni szeretet; továbbá hogy oltalmazzuk az élet, minden élet szent voltát; oltalmazzuk a házassági kötelék egységét és felbonthatatlanságát mint Isten kegyelmének jelét, valamint annak jelét, hogy az ember képes komolyan szeretni” (Homília a szinódust megnyitó szentmisén, 2015. október 4.: L’Osservatore Romano, 2015. október 5–6., 7.); és megbecsüljük a jegyesoktatási kurzusokat mint alkalmakat arra, hogy mélyebben megértsük a házasság szentségének keresztény értelmét.

Arcát mások felé kell fordítania: el kell indulnunk mások felé, mert egy magába zárkózó egyház halott egyház. Az az egyház, amely nem lép ki kerítésein kívülre, hogy megkeressen, befogadjon és elvezessen mindenkit Krisztushoz, az olyan egyház, amely elárulja saját hivatását és küldetését.

Meg kell mutatnia és terjesztenie kell Isten irgalmasságát a rászoruló családoknak, az elhagyott embereknek, az elhanyagolt öregeknek, a szüleik kétségbeesésétől sérült gyermekeknek, az életben maradásért küzdő szegény családoknak, a bűnösöknek, akik ajtónkon kopogtatnak, és a távoliaknak, a másfajta készségekkel rendelkezőknek, és mindazoknak, akik sebzettnek érzik magukat testben és lélekben, valamint a fájdalom, a betegség, a halál vagy az üldöztetés által meggyötört házaspároknak.

Irányt kell mutatnia az emberek lelkiismeretének, amelyet gyakran káros és nehezen felismerhető dinamikák vesznek körül, sőt ezek még a teremtő Isten helyét is el akarják foglalni: ezeket a dinamikákat le kell leplezni és el kell utasítani, minden személy méltóságának teljes tiszteletben tartása mellett.

Gondozni kell és alázattal újra kell építeni az egyházba vetett bizalmat, amely nagy mértékben lecsökkent saját gyermekeinek magatartása és bűnei következtében; sajnos egyes klerikusoknak az egyházon belüli negatív tanúságtételei és botrányai károsították hitelességét és elhomályosították üdvözítő üzenetének fényét.

Lendületet kell adni az egészséges családoknak, a hűséges családoknak, a nagycsaládoknak, támogatni és bátorítani kell őket, hiszen mindennapi vesződségeik ellenére továbbra is komoly tanúságot tesznek az egyház tanítása és az Úr parancsai melletti hűségükről.

Időszerű családpasztorációt kell megalkotni, olyat, amely az evangéliumon alapszik, tiszteletben tartja a kulturális különbözőségeket; amely képes vonzó és örömteli nyelvezettel továbbadni az örömhírt és elűzni a fiatalok szívéből a végérvényes elköteleződéstől való félelmet; olyan pasztorációt, amely különösen is odafigyel a gyermekekre, akik a családi viszontagságok valódi áldozatai; olyan innovatív pasztorációt, amely megfelelőképpen felkészít a házasság szentségére, és felhagy azokkal a meglévő gyakorlatokkal, amelyek inkább csak a formalitásoknak akarnak megfelelni ahelyett, hogy valóban egy egész életre szóló kötelezettségvállalásra készítenének fel.

Anyaként, feltétel nélkül szeretni minden családot, de különösképpen azokat, amelyek nehéz időszakon mennek keresztül: egyetlen családnak sem szabad azt éreznie, hogy magára hagyta az egyház, vagy hogy ki lenne zárva az egyház szeretetéből és öleléséből; az igazi botrány az, hogy félünk szeretni és konkrétan kimutatni ezt a szeretetet.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóközpont

Fotó: News.va

Magyar Kurír

 


Közzétették Ferenc pápa kenyai és közép-afrikai útjának mottóját és logóját

„Legyetek erősek a hitben. Ne féljetek!” – ezt a mottót választotta a kenyai püspöki konferencia Ferenc pápa apostoli látogatására. A Szentatya afrikai útjának első állomása Kenya, ahol november 25-27. között tartózkodik. Egyben hivatalossá tették az út logóját is, amelyben megjelenik az afrikai ország a földrajzi határaival, a Szentlélek galambja, a kereszt illetve a szeretetet és az irgalmasságot jelképező tűz. A színek a kenyai nemzeti zászlóból valók: fekete, zöld, piros és fehér.

Kenyában növekszik a várakozás a pápai úttal kapcsolatban. A püspökök biztosak abban, hogy Ferenc pápa látogatása egyesítő erőt jelent majd az ország számára, ahol a közelmúltban a megosztottság és az erőszak drámai tapasztalatát élték meg a lakosok.

Közép-Afrikai Köztársaság november 29-30.

Ferenc pápa  Uganda után november 29-én és 30-án tesz látogatást a Közép-Afrikai Köztársaságban. Az alkalomra készült logó közepén Ferenc pápa képe látható egy kis bárkán, előtte az afrikai ország földrajzi körvonalával ábrázolva, benne a nemzeti lobogó. A bárkában egy férfi és egy nő evez a hullámokban. A jelenet hátterében a Szentlelket ábrázoló galamb és a bárka orrában egy kereszt, amely kijelöli az utat. A pápai út mottója: „Evezzünk át a tó túlsó partjára” Lukács evangéliumából származó idézet (Lk 8,22).  

(sv)

 


74 bíboros, 102 püspök, 24 szakértő és 18 házaspár a családszinóduson

Lorenzo Baldisseri bíboros, szinódusi főtitkár pénteken tájékoztatást adott a vasárnap megnyíló, 14. rendes  szinódus munkarendjéről és összetételéről.  

Összesen 270 résztvevője lesz a rendes szinódus üléseinek, hogy a pápa számára olyan megoldásokat találjon, melyek az egyház válaszai lesznek a mai kor családokat érő kihívásaira.

A 270 püspök közül 74 bíboros, köztük Erdő Péter Esztergom-budapesti érsek, aki megérkezett Rómába és szombattól a Szent Márta-ház lakójaként, mint szinódusi főrelátor vesz részt az összejöveteleken. A bíborosok mellett hat pátriárka, 102 érsek és püspök, két plébános, valamit 13 szerzetes alkotja a szinódusi derékhadat. A sui iuris keleti egyházak püspökei 15 szinódusának egy-egy vezetője, a Római Kúria 25 dikasztériumának vezetői, főtitkárok és helyetteseik, összesen 42 személy a Szentszék közvetlen munkatársait jelentik, akik „ex officio”, azaz hivatalból vannak jelen. 183 résztvevőt úgy választottak maguk a helyi egyházak, 45-en pedig pápai kinevezést nyertek. Az előbbiek között van 24 szakértő és 51 auditor, közülük 18 házaspár, akik magukat a családokat képviselik. 14-en vannak, akik más egyházakat és egyházi közösségeket képviselnek. 

Országok szerinti megoszlás az öt kontinensre: Afrika 54, Amerika 64, Ázsia 36, Európa 107 és Óceánia 9 szinódusi résztvevő.      

(vl)

Erdő Péter bíboros főrelátori megnyitó jelentése a szinódus első közgyűlésén

Erdő Péter bíboros szinódusi főrelátor relatio-ja, jelentése követte Ferenc pápának a szinódust megnyitó beszédét. A 15 oldalas jelentés három részből áll: az első a családokat ért kihívásokat veszi sorba, a második a családi hivatás megkülönböztető jegyeit sorolja fel, míg a harmadik a család mai küldetését részletezi. A dokumentum irányt mutat a nehézséggel küzdő családok irgalmas kísérő gondozására, anélkül, hogy a házasság felbonthatatlanságát kétségbe vonná. Központi jellegű a felhívása a szegény, valamint a háború és üldöztetés sújtotta családok segítése terén, továbbá annak a nyomatékosítása, hogy a homoszexualitás témakörében ne gyakoroljanak nyomást a püspökökre.  

A családokat ért kihívások: migráció, munkahely, erőszak, abortusz…

Nagyon sokrétűek a családokat ért mai kihívások, amelyekre a reláció rámutat: elsőként a migráció, a társadalmi igazságtalanságok, az alacsony bérek, melyekért némely kereskedelmi vállalkozások felelősek, a nők elleni erőszak, az abortuszra kényszerítés, az erőszakos sterilizáció, a béranyaság és a heterogén megtermékenyítés, hogy mindenáron kielégítsék a gyermek utáni vágyat.

Az intézmények a mai világban nagyon törékenyek és az emberek félnek a végleges elköteleződéstől, egy olyan világban, ahol a személyes vágyak azonnal valódi és igazi joggá válnak. Az erősödő individualizmus arra vezet, hogy az emberek összekeverik az alapvető intézmények, mint a házasság és a család határait, miközben a fogyasztói társadalom elválasztja egymástól  a szexualitást és gyermeknemzést, ami által az emberi élet és a szülői mivolt „összerakható és össze nem rakható” valóság-elemekre bomlik.    

A családi hivatás megkülönböztető jegyei: Isten adománya, a férfi és nő közötti felbonthatatlan házasság alapján…  

A szinódusi reláció második fejezete a családi hivatás megkülönböztető jegyei veszi sorba. Állítja, a házasság felbonthatatlansága nem egy iga, hanem adomány. Éppen a házasság és a család az az intézmény, mely nem hagyja elszigetelten magára a feleket, hiszen ők adják tovább az értékeket, és adnak az emberi személy számára  helyettesíthetetlen lehetőséget a fejlődésre. A házasság felbonthatatlansága a család hivatásából ered és ezért az nem tekinthető tehernek, igának, hanem valójában az egy adomány. A házasság és a család ugyanis sajátos módon juttatják kifejezésre, hogy az emberi lényt az Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette, és hogy a férfi és a nő közötti különbség a közösségért és az utódnemzésért van”.  A család az élet alapeleme a társadalomban, és ezért olyan fontos a házasság és család méltóságának az előmozdítása, amennyiben mindkettő élet- és szeretetközösség. A családegyház két keresztény közötti szentségi házasságon alapul, mely a társadalom élet-alapelve, egyúttal az a hely, ahol az ember megtanul tapasztalatot szerezni a közjóról.

A család mai küldetése: a felkészítés fontossága, társadalmi szolgálat, a sérült családok segítése…

Erdő Péter bíboros szinódusi relációjának harmadik része a család mai küldetéséről szól. Elsőként említi a jegyesek oktatását, a házasságra való felkészítést, hogy a házasság ne csak egy külsőleges érzelmi esemény legyen, hanem spirituális és egyházi történés, amelyet a papok készítenek elő, kísérik a jegyespárokat érzelmi és pszichológiai érettséggel. Nem szabad megfeledkezni a „nyelvezetben való  megtéréséről”, mely főként a nehéz és problémás esetekben lesz hatékony támogatás, amikor az igazságosságot az irgalmassággal kell összekapcsolni. „Ha szívünk mélyéről beszélünk, ha őszintén elmondjuk másoknak, amit hiszünk, nem kell félni attól, hogy nem értenek meg bennünket – olvassuk a relációban – minthogy mi is korunk gyermekei vagyunk. És ha nem is mindenki fogadja el, amit hirdetünk, az üzenet érthetővé válik”.

A család társadalmi küldetése: együttműködés, kiegészítés és segítés

A család társadalmi küldetése abban áll, hogy együttműködjön a közintézményekkel, mindenekelőtt ott, ahol a család hivatalos értelmezése nem esik egybe a keresztény családfogalommal vagy annak természetes értelmével. Ilyen esetekben érvényre kell juttatnia a család valósi társadalmi szükségleteit: „A keresztény családoknak törekedni kell arra, hogy a támogatás olyan társadalmi rendszereit teremtsék meg, melyek segítik azokat a családokat, akiket elsődlegesen sújt a szegénység, a munkahelyek bizonytalansága, a társadalom- és egészségügyi biztosítási rendszer hiányossága és az uzsora. Az egész egyházi közösség feladata, hogy segítse a háborúktól és üldözésektől sújtott családok áldozatait”.

Az egyház tapintatos és igényes küldetése a sérült családok integrációja                     

Az egyház tapintatos és igényes küldetése a sérült családok integrációja, melyet irgalommal és megértő elfogadással kell végeznie, a házasságról vallott egyértelmű igazság figyelembevételével. „A legnagyobb irgalmasság az igazság feltárása szeretettel” – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros a relációjában. „Lépjünk tovább az együttérzésen, mert az irgalmas szeretet vonz és egyesít, átalakít és felemel, megtérésre indít”.     

Az irgalmasság megtérést kér a bűnöstől

A szinódusi bevezető jelentés foglalkozik a különleges esetekkel: az együttélők számára egy bölcs pedagógiát javasol, mely Isten tervének a teljességébe vezeti a szívüket.  Az elvált, de újra nem házasodottak számára egyházmegyei meghallgató központok létrehozását ajánlja, ahol segítik a válságba került házastársakat, annak a tudatában, hogy a gyermekeik a szenvedő alanyai ezeknek a helyzeteknek.

A bűnbánati út és a fokozatosság törvénye

A dokumentum ezután az ún. bűnbánati útra tér ki, leszögezve, hogy az olyan elváltak és újra házasodottak esetéről van szó, akik önmegtartóztatást gyakorolnak, tehát gyónáshoz és szentáldozáshoz járulhatnak anélkül, hogy botrányt okoznának. Vagy pedig a latin egyház hagyományos gyakorlata szerint értelmezhető módon, amikor a papok úgy oldozhatták föl az újraházasodott elvált híveket, ha azok vállalták, hogy életmódot változtatnak. Ami a fokozatosság elvét illeti a szentségekhez való járulásban, a jelentés megállapítja: Még ha az együtt élés egyes formái hordoznak is magukban pozitív vonásokat, ez nem jelenti azt, hogy javakként lehet bemutatni azokat. Mindazonáltal, miután az erkölcsi jó objektív igazsága és az egyén szubjektív felelőssége két különálló fogalom, szubjektív szinten helyet kaphat a fokozatosság törvénye, vagyis a lelkiismereti nevelés.

Lelkipásztori figyelem a homoszexuális hajlamú személyek irányában

Külön fejezet foglalkozik a homoszexuálisokkal, akiket tisztelettel és tapintattal kell fogadni, elkerülve minden igazságtalan, hátrányos megkülönböztetést. A jelentés ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy semmilyen alap nem létezik arra, hogy hasonlóságot, bármilyen akár távoli analógiát vonjunk a homoszexuális kapcsolatok és a házasságról és a családról alkotott isteni terv között. Teljességgel elfogadhatatlan, hogy az egyház pásztorai nyomásnak legyenek kitéve ebben a tárgyban, és hogy a nemzetközi szervezetek a szegény országoknak juttatandó pénzügyi támogatáshoz feltételül szabják olyan törvények bevezetését, amelyek elismerik az azonos neműek házasságát.

Természetes halálhoz való jog: az eutanázia kizárva!

A szinódusi munkát bevezető jelentésében Erdő Péter bíboros az élet témájáról beszélt, amely leszögezi a fogantatástól kezdve egészen a természetes halálig tartó sérthetetlen jogot mindenki számára. Tehát el kell utasítani az abortuszt és az eutanáziát egyaránt. Az egyház kinyújtja kezét az állapotos anyák, az elhagyott gyermekek, az abortuszon átesett nők és mindazon családok felé, akik nem képesek gondozni beteg hozzátartozóikat.

Gyermekek örökbe fogadását szorgalmazni

Az élet kultúrájának előmozdítása a cél a halál kultúrája helyett, ezért a relatio a felelős utódnemzés természetes módszereinek figyelembe vételét hangsúlyozza VI. Pál pápa „Humanae vitae” kezdetű enciklikája nyomán. Központi helyet kap a gyermekek örökbe fogadása is, amelyik a családi apostolkodás sajátos formája.

Az egyház tanúskodjon egyre inkább Isten irgalmasságáról

A nevelési témakörben a szinódusi jelentés emlékeztet rá, hogy „a szülőket illeti az elsődleges felelősség gyermekeik emberi és vallási nevelése terén, amelyhez az egyház támogatását nyújtja. Az egyház legyen egyre inkább Isten irgalmasságának tanúja, személyes és közösségi szinten egyaránt” – zárul Erdő Péter bíboros-főrelátornak a szinódusi munkát bevezető jelentése.

(gá - vl)

Ferenc pápa homíliája a családszinódus nyitó szentmiséjén: magány, férfi-nő szeretete, család

Vasárnap délelőtt tíz órakor kezdődött a Szent Péter bazilikában a szentmise Ferenc pápa vezetésével, mely megnyitotta a rendes családszinódust. A pápa homíliájában három nagy témát érintett: Az emberi magány drámája, a férfi és a nő szeretete és végül a család.

Homíliája kezdetén a pápa megemlítette, hogy a 27. évközi „vasárnap olvasmányait mintha  egyenesen az egyház életének e kegyelmi eseményére, vagyis a rendes családi szinódus összejövetelére választották volna”.

Az emberi magány drámája: nem élhet neki megfelelő társ nélkül

„A Teremtés könyve tanítása szerint Ádám hiába is ad nevet az élőlényeknek, nem talál neki megfelelő társat, egyedül marad és megtapasztalja a magányt. Az emberi magánynak ez a drámája ma is sok férfit és nőt sújt. Magukra maradt idősek, özvegyek, egyedül hagyott feleségek és férjek, migránsok és menekültek, a fogyasztói szemlélet számtalan fiatalja jelzik ezt a magányt”.

A mai globalizált világ ellentmondásossága: mind üresebb a szív

A „mai globalizált világ ellentmondásosságára” mutatott rá a pápa: „A luxus lakások és felhőkarcolók mellett egyre kevesebb az otthon és a család melege, az ambiciózus tervek mellett alig marad idő megélni a megvalósultakat, egyre több és mind mesterkéltebb szórakoztatás mellett mind üresebb marad a szív, egyre több az élvezet, de kevesebb a szeretet, mind több a szabadság, de kevesebb az önállóság és ennek eredményeként egyre többen érzik magukat egyedül, önzésbe, búskomorságba, erőszakba, a tetszés és a pénzisten rabszolgaságába bezárva”.

Fejlettebb társadalmak – silányabb élet

„Ma bizonyos értelemben Ádám tapasztalatát éljük át” – hangsúlyozta a pápa. „Az óriási hatalmat  nagy magány és sebezhetőség kíséri, mindennek jelző ikonja ma a család. Egyre kevesebb a komolyság a tartós és termékeny szeretetkapcsolat hordozásában. Egyre jobban kigúnyolják a tartós, hűséges, tudatos és termékeny szeretetet és mint valami ősrégi dologra tekintenek rá. Ám úgy tűnik, hogy éppen a legfejlettebb társadalmakban a legkisebb a születési arányszám, itt a legmagasabb az abortusz, a válás, az öngyilkosság, a környezeti és társadalmi szennyezés”.    

Szeretet a férfi és a nő között  

„Az Ádám magánya miatt szomorú Isten társat ad neki: úgy látszik, az ember szívét semmi más nem teszi boldoggá, csak a hozzá hasonló szív, mely megfelel neki, amely szeret s feloldja a magányát. Isten nem szomorúságra, hanem boldogságra teremtette az embert, hogy megossza az életét egy másik személlyel, aki kiegészíti őt, hogy megéljék a szeretet csodálatos tapasztalatát, szeretni és szeretve lenni és meglátni ezt a termékeny szeretetet a gyermekekben. Íme a Teremtő álma szeretett teremtménye számára: látni annak a megvalósulását a férfi és nő közötti szeretet egyesülésében”.

Jézus visszaállítja az eredeti és eredetet adó rendet                    

Ugyanezt foglalja össze Jézus az evangéliumban – folytatta a pápa –, amikor a cselvetés szándékával feltett kérdésre így nyíltan és váratlanul válaszol: mindent visszavisz a teremtés eredetéhez, ahogy Isten megáldja az emberi szeretetet, egyesíti és a férfi és a nő szívét és egyesíti őket egységben és feloldhatatlanságban. Ez azt jelenti, hogy a házastársi élet célja nem csak az, hogy mindig együtt éljenek, hanem hogy mindig szeressék egymást. Jézus visszaállítja az eredeti és eredetet adó rendet. „Amit az Isten egybekötött, azt az ember szét ne válassza!” (Mk 10,9) – idézte a pápa Jézus szavait, mely a hívőknek buzdítás arra, hogy győzzék le az individualizmus és legalizmus minden formáját, melyek önzést és félelmet lepleznek.

A kereszt oktalanságának a titkával…

Csak Jézus húsvéti szeretete önzetlenségének az „oktalansága” mellett, annak fényénél válik érthetővé a halálig tartó házastársi szeretet önzetlensége. Isten számára a házasság nem egy kamaszos utópia, hanem egy olyan álom, ami nélkül a teremtménye magányra ítéltetik. Az ettől a magánytól való félelem ugyanis megbénítja az ember szívét. Paradox módon a ma emberét is vonzza és elbűvöli ez a hiteles, tartós, termékeny, hűséges és megmaradó szeretet. Ott látjuk az ideiglenes szeretet nyomában, miközben hiteles szeretetről álmodik. A testi élvezet mögött halad, de közben a teljes odaadásra vágyik”. Ferenc pápa idézett Ratzinger bíborostól: „A megtiltott élvezetek azonnal elvesztették vonzásukat, mihelyt megszűnt a tiltásuk, ízetlenné váltak, miközben az ember szomja végtelen marad”.  

Az egyház hivatása hűségben, igazságban és szeretetben megélni a küldetését   

„Az egyház hivatása hűségben, igazságban és szeretetben megélni a küldetését. Élje a hivatását hűségben, azaz legyen hűséges a mesteréhez, hogy védje a hűséges szeretetet, bátorítsa a családok sokaságát, oltalmazza a házastársi kötelék felbonthatatlanságát és egységét. Élje a küldetését igazságban és ne változzék a tünékeny divat és uralkodó közvélemény szerint. Ahogy Benedek pápa tanította: Igazság nélkül a szeretet szentimentalizmusba csúszik, az szeretet üres burok marad, melyet önkényesen lehet kitölteni. Ez a szeretet végzetes tévedése egy igazság nélküli kultúrában”.

Az egyház végül élje a küldetését szeretetben, mely nem mutogat ujjal a másikra, de megkeresi a sérült párokat az irgalmasság és a befogadás olajával”. Olyan egyház ez tehát, mely tanítja és védelmezi az alapvető értékeket, anélkül hogy elfelejtené, hogy a „szombat van az emberért és nem az ember a szombatért”. Végül Szent II. János Pál pápa szavait  idézte: „A tévedést és a rosszat mindig el kell ítélni, de az embert, aki megtéved és elesik, azt meg kell érteni és szeretni” – zárta homíliáját Ferenc pápa a rendes családszinódust megnyitó vasárnapi szentmise során.

(vl)     

 


Ferenc pápa üzenete a Migránsok és Menekültek 102. Világnapjára

 

 

„A migránsok és a menekültek kérdőre vonnak minket. A válasz az irgalmasság Evangéliuma” – ez a témája a pápa üzenetének, amelyet a 2016. január 17-én megtartásra kerülő Migránsok és Menekültek Világnapjára írt. A dokumentumban az elvándorláshoz kapcsolódó kérdéseket fogalmaz meg, majd felvázolja, hogy az egyház Jézus Krisztus példájából és szavaiból ihletet merítve hogyan reagáljon a világméretű jelenségre. Ferenc pápa szerint az evangéliumi válasz az irgalmasság.

Az irgalmasság evangéliuma felrázza a lelkiismereteket

Üzenete elején a Szentatya megállapítja, hogy az elvándorlási hullám növekszik a bolygó minden részén. A menekültek kihívást jelentenek az egyének és a közösségek, illetve hagyományos életmódjuk számára, felkavarják a kulturális és társadalmi horizontot, amellyel szembe találják magukat. Egyre gyakrabban az erőszak és a szegénység áldozatai. Elhagyva otthonaikat egy jobb jövő érdekében ki vannak téve emberkereskedők bántalmazásának, majd szembe találják magukat azzal a valósággal, amelyben gyanú és félelem lakozik irányukba. A korábbiakhoz képest ma az irgalmasság evangéliuma még inkább felrázza a lelkiismereteket, megakadályozza, hogy hozzászokjunk a másik szenvedéséhez és kijelöli a válaszlehetőségeket, amelyek a hit, remény és szeretet teológiai erényeiben gyökereznek és az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiben nyilvánulnak meg.

Hogyan valósítsuk meg az integrációt úgy, hogy mindkét felet kölcsönösen gazdagítsa?

Ferenc pápa ezt követően kérdéseket tesz fel az elvándorlás kapcsán. Vajon nem vágyunk-e mindannyian arra, hogy javítsunk életkörülményeinken és arra, hogy becsületes és jogos jólétünket megoszthassuk szeretteinkkel? Hogyan éljék meg az elvándorlók azt az identitásváltozást, amelyre rákényszerülnek, hogy az ne váljon a hiteles fejlődés akadályává, hanem lehetőség legyen emberi, társadalmi és spirituális fejlődésük számára, tiszteletben tartva és előmozdítva azokat az értékeket, amelyek az embert egyre inkább emberré teszik helyes kapcsolatában Istennel, másokkal és a teremtett világgal? Hogyan valósítsuk meg az integrációt úgy, hogy mindkét felet kölcsönösen gazdagítsa, hogy pozitív utakat nyisson meg a közösségek előtt és megelőzze a diszkrimináció, a rasszizmus, a szélsőséges nacionalizmus és a xenofóbia veszélyét?

Mindannyian felelősek vagyunk embertársunkért

A bibliai kinyilatkoztatás az idegen befogadására ösztönöz azzal a bizonyossággal, hogy ezáltal megnyílnak az ajtók Isten előtt és a másik személy arcában megjelennek Jézus Krisztus vonásai. Mindannyian felelősek vagyunk embertársunkért. A személyközi jó kapcsolatok ápolása, az előítéletek és a félelmek legyőzése alapvető elemei a találkozás kultúrájának, amelyben nemcsak készen állunk adni, de elfogadni is másoktól. A vendégszeretet az adás és a kapás megélése.

A bevándorlók tartsák tiszteletben és ismerjék el a befogadó ország anyagi és spirituális örökségét, törvényeit

A bevándorlókra ne csak aszerint tekintsünk, hogy legális vagy illegális státuszúak-e, hanem úgy is, hogy személyek, akiknek méltóságát védelmezve, hozzájárulhatnak mindenki jólétéhez és fejlődéséhez, különösen akkor, ha felelősen felvállalják kötelezettségeiket az őket befogadók felé, tiszteletben tartva és elismerve a befogadó ország anyagi és spirituális örökségét, betartva törvényeit és hozzájárulva terheihez.

Az egyház mindazok mellé áll, akik erőfeszítéseket tesznek mindenki jogainak védelmére

Az egyház mindazok mellé áll, akik erőfeszítéseket tesznek mindenki jogainak védelmére, hogy méltósággal élhessen, elsősorban gyakorolva azt a jogát, hogy ne kelljen emigrálnia és hozzájárulhasson saját országa fejlődéséhez. Ebben a folyamatban segíteni kell azokat az országokat, ahonnan elindulnak a migránsok és a menekültek. Így megerősödik az a tény, hogy a szolidaritás, az együttműködés és a kölcsönös nemzetközi függés, valamint a föld javainak méltányos elosztása alapvető elemei annak a törekvésnek, hogy a kiinduló országokban meghatározó módon tudjunk fellépni az elvándorlás terén és felszámoljuk azokat a tényezőket, amelyek saját természeti és kulturális környezetük elhagyására ösztönzik ezeket az embereket.

Nélkülözhetetlen a közvélemény szabatos tájékoztatása

Ehhez nélkülözhetetlen a közvélemény szabatos tájékoztatása azért is, hogy megelőzzük az alaptalan félelmeket és a spekulációkat a migránsokkal szemben. Nem tehetünk úgy, mintha nem éreznénk a kérdőre vonást a rabszolgaság új formáival kapcsolatban, amelyeket bűnszervezetek működtetnek. Férfiakat, nőket, gyermekeket adnak-vesznek mint kényszermunkásokat az építőiparban, a mezőgazdaságban, a halászatban vagy a kereskedelem más területein. Gyermekkatonák, szervkereskedelem, szexuális kihasználás – eme aberráns bűntények elől menekülnek a migránsok, akik kérdőre vonják az egyházat és a közösségeket, hogy bennük is az Úr arcát lássák.

A másik befogadása Isten személyes befogadása!

Az irgalmasság Evangéliuma gyökerében a találkozás és a másik befogadása összefonódik az Istennel való találkozással és Isten befogadásával. A másik befogadása Isten személyes befogadása! A pápa végül a migránsokhoz és menekültekhez fordulva így buzdít: ne hagyjátok, hogy elrabolják tőletek a reményt és az életörömöt, amelyek Isten irgalmának megtapasztalásából fakadnak és amelyek azokban a személyekben testesülnek meg, akikkel hosszú utatok során találkoztok! Szűz Mária és Szent József oltalmába ajánlja őket, akik megélték az elvándorlás keserűségét Egyiptomban.

(sv)


Az irgalmasság nem szentimentalizmus: a pápa üzenete a 31. Ifjúsági Világnapra

 

 

Isten öröme a megbocsátás; az irgalmasság pedig nem üres jóindulat, sem puszta szentimentalizmus: állapítja meg üzenetében Ferenc pápa, amelyet a 31. Ifjúsági Világnapra írt, készülve a 2016-os krakkói találkozóra. A pápa arra buzdítja a fiatalokat, hogy vigyék el Krisztus irgalmas szeretetének a lángját a mindennapi életbe, valósítsák meg azt a gyakorlatban: minden hónapban egy testi és egy lelki irgalmas cselekedeten keresztül.

A fiatalok jubileuma

Jövő júliusban valóban különleges GMG-re, Ifjúsági Világtalálkozóra készülhetnek a fiatalok: ez lesz az első az után, hogy szentté avatták II. János Pál pápát, a világtalálkozók szellemi atyját. Sajátos lesz a krakkói találkozó azért is, mert beleilleszkedik az Irgalmasság Szentévébe, amelyet Ferenc pápa hirdetett meg.

Az irgalmasság konkrét valóság, ami mindig magába foglalja a megbocsátást

„Boldogok az irgalmasok, majd nekik is irgalmaznak”- ez a találkozó témája, s a pápa arra kéri a fiatalokat, hogy értsék meg: Isten szeretete a népe iránt olyan, mint az anya, az apa szeretete gyermeke iránt. Ez a szeretet hűséges és mindig megbocsát. Az irgalmasság ezért mindig magában foglalja a megbocsátást, ugyanis nem egy elvont eszméről van szó, hanem konkrét valóságról. Jézusban minden a megbocsátásról szól, sőt Ő maga az irgalmasság, mint ahogy az egész evangélium foglalata ebben áll: Isten öröme a megbocsátás.

A gyóntatószék az irgalmasság helye: Isten mindig megbocsát

Ferenc pápa gondolatban visszatér ifjúkorába, mikor 17 évesen találkozott egy pappal a szentgyónás alatt, s ez a találkozás megváltoztatta az életét. Rádöbbent, hogy amikor alázattal és őszintén megnyitjuk szívünket, akkor nagyon konkrét módon szemlélhetjük Isten irgalmasságát. Megbizonyosodhatott róla, hogy a pap személyében Isten már várt rá, még az előtt, hogy ő elindult volna a templomba. A pápa tehát arra bátorítja a fiatalokat, hogy ne féljenek a kiengesztelődés szentségétől. Az Úr vár minket, irgalmas és megbocsátó öleléssel fogad, túl bűneinken, korlátainkon és kudarcainkon, bízik bennünk és reménnyel tekint létünkre.

A kereszt Isten mérhetetlen szeretetének a jele az emberiség iránt

Isten irgalmának legékesszólóbb jele pedig nem más, mint a kereszt, hasonló ahhoz, amit Wojtyła pápa ajándékozott a fiataloknak 1984-ben. Ott lakozik Isten határtalan szeretete, Őbenne megtaláljuk azt a feltétlen szeretetet, amelyik értékesnek tartja életünket, és mindig esélyt ad az újrakezdésre.

Az irgalmasság nem üres jóindulat, sem szentimentalizmus. A keresztények hitelessége forog kockán

De nemcsak kapjuk az irgalmat, azt át kell ültetnünk a gyakorlatba – folytatja gondolatmenetét Ferenc pápa az üzenetben, majd tovább megy: Csak akkor leszünk valóban boldogok, ha belépünk az ajándékozás, az ingyenes szeretet isteni logikájába, ha fölfedezzük, hogy Isten végtelenül szeretett bennünket. Ezáltal pedig képessé tett minket arra, hogy úgy szeressünk, ahogyan Ő, határtalanul. Hogyan legyünk tehát a felebarát iránti irgalmasság eszközei a mai világban anélkül, hogy elfeledkeznénk róla: az irgalmasság nem üres jóindulat, sem puszta szentimentalizmus, ugyanis itt a keresztényi hitelességünk forog kockán? – teszi fel a kérdést a pápa, majd egy javaslattal fordul a fiatalokhoz:

Minden hónapban végezzünk egy irgalmas cselekedetet

2016 januárja és júliusa között válasszanak egy testi és egy lelki irgalmas cselekedetet, amit minden hónapban gyakorolnak. Az Isteni Irgalmasság üzenete ugyanis nagyon konkrét és igényes életprogram, amely magában foglal bizonyos cselekedeteket, köztük is az egyik legnehezebbet: hogy megbocsássunk annak, aki megsértett minket, aki fájdalmat okozott nekünk, aki ellenséges velünk.

Igazságosság és irgalmasság együtt kell, hogy járjon

Sok fiataltól hallja a pápa, hogy belefáradt ebbe a megosztott világba, ahol sok az összeütközés, a háború, és ahol sokan a vallásukat használják föl az erőszak igazolására. A rossz legyőzésének egyetlen módja ezzel szemben az irgalmasság – szögezi le a Szentatya. Persze szükség van az igazságosságra, de az nem elegendő, mert az igazságosságnak és az irgalmasságnak kéz a kézben kell járnia.

Krakkó tárt karokkal és szívvel vár! Ne féljetek!

Szent II. János Pál és Szent Fausztina nővér városa, Krakkó tárt karokkal és szívvel várja a fiatalokat. Gyertek az Úrhoz, ne féljetek! – biztatja őket Ferenc pápa. Isten irgalmas tekintete képes megváltoztatni az életünket, begyógyítani lelki sebeinket, csillapítani szomjunkat a szeretet, a béke, az öröm és a valódi boldogság után. Hagyjátok, hogy megérintsen benneteket az ő határtalan irgalmassága, hogy aztán az irgalmasság apostolaivá váljatok ebben a világban, amelyet megsebez az önzés, a gyűlölet és a reménytelenség. Vigyétek el Krisztus szeretetének a lángját a mindennapokba egészen a föld határaiig, a pápa imáival kísér titeket – olvassuk még a krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra írt pápai üzenetben.

Ez a harmadik GMG, amelyik egybeesik egy szentévvel

Itt emlékeztetünk rá, hogy a 2016-os Ifjúsági Világtalálkozó lesz a harmadik, amelyik egybeesik egy jubileumi szentévvel. Így történt 1983-84-ben a Megváltás Szentéve során, majd a kétezres nagy jubileumnál, amikor több, mint kétmillió fiatal jött el Rómába a világ 165 országából a 15. Ifjúsági Világtalálkozóra.

(gá)


Ferenc pápa beszéde az ENSZ New York-i székházában

2015. szeptember 26. szombat 21:37

Ferenc pápa szeptember 25-én New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) székhelyén megrendezett fenntarthatósági csúcstalálkozón beszédet intézett a világszervezet közgyűléshez. A Szentatya spanyol nyelven elmondott beszédének magyar fordítását teljes terjedelmében közöljük.


Elnök Úr, Hölgyeim és Uraim!

Az ENSZ főtitkára – a hagyományt követve, mellyel megtisztelve érzem magam – most ismét meghívta a pápát, hogy beszédet mondjon a nemzetek e nagybecsű gyűlése előtt. Ban Ki Mun úr, a saját nevemben és az egész katolikus közösség nevében szeretném kifejezni önnek legőszintébb és legszívélyesebb megbecsülésemet! Köszönöm hozzám intézett kedves szavait is! Köszöntöm továbbá a megjelent államfőket és kormányfőket, a nagyköveteket, a diplomatákat, a köztisztviselőket és az őket kísérő technikai munkatársakat, az ENSZ mostani, hetvenedik közgyűlésének személyzetét, az ENSZ családja minden programjának és ügynökségének személyzetét, továbbá mindazokat, akik valamilyen címen részt vesznek ezen a gyűlésen. Rajtatok keresztül köszöntöm az ezen az összejövetelen képviselt valamennyi nemzet polgárait. Köszönöm mindenkinek az emberiség java érdekében kifejtett erőfeszítését.

Ez az ötödik alkalom, amikor egy pápa meglátogatja az Egyesült Nemezetek Szervezetét. Elődeim: VI. Pál 1965-ben, II. János Pál 1979-ben és 1995-ben, közvetlen elődöm, XVI. Benedek nyugalmazott pápa pedig 2008-ban tett itt látogatást. Ők valamennyien nem spóroltak e szervezetet elismerő szavakkal. Annak a történelmi kornak megfelelő jogi és politikai válasznak tekintették, amelyet a távolságok és határok technológia általi és bármely természetes határnak a hatalom térnyerése általi áthidalása jellemez. Ez egy elkerülhetetlen válasz, minthogy a technológiai hatalom – nacionalista vagy hamisan egyetemes jellegű ideológiák kezében – borzasztó atrocitásokra képes. Egyedül csatlakozni tudok elődeimnek az ENSZ-et érintő elismeréséhez, és újra hangsúlyozom azt a fontosságot, amelyet a Katolikus Egyház tulajdonít ennek az intézménynek, valamint hangsúlyozom az egyháznak ezen intézmény tevékenységeihez főzött reményeit.

Az államok által szervezett közösség történelme – e közösséget a fennállásának hetvenedik évfordulóját ezekben a napokban ünneplő Egyesült Nemzetek Szervezete képviseli – olyan történelem, amelyet jelentős közös sikerek jellemeznek egy olyan korban, amikor az események rendkívüli módon felgyorsultak. Anélkül, hogy kimerítő felsorolást kívánnék adni, megemlíthetjük a nemzetközi jog kodifikálását és fejlődését, az emberi jogok nemzetközi szabályainak megalkotását, a humanitárius jog tökéletesítését, sok konfliktus megoldását, a békét és megbékélést hozó műveleteket, és számos további eredményt az emberi tevékenység nemzetközi vetületének minden szektorában. Mindezen megvalósulás olyan fény, mely ellensúlyozza a vissza nem fogott ambíciók és a kollektív önzés által okozott rendetlenség sötétségét. Az biztos, hogy – jóllehet még sok megoldatlan probléma van – nyilvánvaló, hogy ha nem lett volna mindez a nemzetközi cselekvés, az emberiség nem élte volna túl saját hatalmi lehetőségeinek korlátlan kihasználását. E politikai, jogi és technikai fejlődések mindegyike konkrét megvalósulását jelentik a testvériség eszméjének, és mindegyik eszköz e testvériség egyre nagyobb megvalósulásához.

Ezért fejet hajtok az összes férfi és nő előtt, akik tisztességgel és áldozatosan szolgálták az egész emberiséget ebben a hetven év során. Különösen is szeretnék megemlékezni azokról, akik életüket áldozták a népek békéjéért és megbékéléséért, kezdve Dag Hammarskjöldtől a bármely szinten dolgozó nagyszámú tisztviselőig, akik a békét és megbékélést szolgáló humanitárius missziók során haltak meg.

E hetven év tapasztalata – túl mindazon, amit elértünk – azt bizonyítja, hogy a reform és a korszerűsítés mindig szükséges ahhoz, hogy a felé a végcél felé haladjunk, hogy kivétel nélkül minden ország részt vehessen – tényleges hatékonysággal és egyenlőképpen – a döntések meghozatalában. E nagyobb egyenlőség szükségessége különösképpen is vonatkozik a végrehajtó hatalommal rendelkező szervekre, mint amilyen a Biztonsági Tanács, a pénzügyi szervezetek, valamint a kimondottan a gazdasági válság kezelésére létrehozott csoportok vagy mechanizmusok. Ez segíti majd, hogy csökkenjen mindenféle visszaélés vagy kiuzsorázás, különösen a fejlődő országokkal szemben. A nemzetközi pénzügyi szervezeteknek őrködniük kell az országok fenntartható fejlődésén, valamint annak elkerülésén, hogy az ilyen országokat megfojtó hitelnyújtó rendszereknek rendeljék alá, amelyek ahelyett, hogy a fejlődést mozdítanák elő, nagyobb szolgaságba, kirekesztésbe és függőségbe taszító mechanizmusoknak vetik alá a népeket.


Az Egyesült Nemzetek feladatának – Alapokmánya preambuluma és első cikkeinek alaptételei alapján – a jog tiszteletben tartásának fejlesztését és előmozdítását tarthatjuk, annak tudatában, hogy az igazságosság elengedhetetlen feltétele az egyetemes testvériség eszméje megvalósításának. Ezzel kapcsolatban érdemes emlékezetünkbe idézni, hogy a hatalom korlátozása a jog fogalmához bensőleg hozzátartozó gondolat. Megadni mindenkinek a jussát, az igazságosság klasszikus meghatározása szerint, azt jelenti, hogy senkit és semelyik emberi csoportot nem lehet mindenhatónak tekinteni, sem felhatalmazva arra, hogy lábbal tapossa más személyek vagy társadalmi csoportok méltóságát és jogait. A (politikai, gazdasági, katonai, technológiai stb.) hatalom tényleges felosztása a sokféle alany között, valamint a követelések és érdekek szabályozása jogi rendszerének megteremtése a hatalom korlátozását valósítja meg. A mai világban ugyanakkor azt látjuk, hogy sok a hamis jog, ugyanakkor széles szektorok vannak védelem nélkül, leginkább a hatalom rossz gyakorlásának áldozataként: a természeti környezet és a kirekesztett emberek széles tömegei. Ez a két szektor egymással szoros kapcsolatban áll, az uralkodó politikai és gazdasági viszonyok a valóság törékeny részeivé tették őket. Ezért erősen ki kell állnunk jogaik mellett, meg kell erősítenünk a környezet védelmét és véget kell vetnünk a kirekesztésnek.

Mindenekelőtt ki kell jelentenünk, hogy két okból kifolyólag is létezik a „környezetnek joga”, és ez valódi jog. Egyfelől azért, mert mi, emberi lények a környezet részei vagyunk. Közösségben élünk vele, mert maga a környezet támaszt etikai korlátokat, amelyeket az emberi cselekvésnek el kell ismernie és tiszteletben kell tartania. Az ember, akkor is, ha olyan, „korábban ismeretlen képességekkel” van felruházva, amelyek „a fizikai és biológiai szintet meghaladó egyedülállóságra utalnak” (Laudato sì enciklika, 81.), ugyanakkor ennek a környezetnek részét is képezi. Fizikai, kémiai és biológiai elemekből álló teste van, és csak akkor képes életben maradni és fejlődni, ha az ökológiai környezet kedvező számára. A környezetnek okozott bármilyen kár egyben az embernek okozott kár. Másfelől azért, mert az összes teremtménynek, különösen az élőlényeknek, önértékük van, létezésüknél, életüknél, szépségüknél fogva és a többi teremtménytől való függőségükben is értékesek. Mi, keresztények, együtt a többi monoteista vallással, hisszük, hogy a világegyetem a Teremtő szeretetének döntéséből származik, ami lehetővé teszi az embernek, hogy tisztelettel szolgálatába állítsa a teremtést az önmagához hasonló lények java érdekében és a Teremtő dicsőségére, anélkül azonban, hogy visszaélne vele, arra pedig pláne nincs felhatalmazva, hogy lerombolja. Az összes vallási irányzat számára a környezet alapérték (vö. uo., 81).

A környezet kihasználása és tönkretétele ugyanakkor összekapcsolódik a kirekesztés feltartóztathatatlan folyamatával. A hatalom és az anyagi jólét utáni önző és csillapíthatatlan vágy vezet ugyanis mind az anyagi eszközökkel való visszaéléshez, mind a gyengék és az alkalmasságukban korlátozottak kirekesztéséhez, pusztán azon oknál fogva, mert eltérő képességekkel rendelkeznek (fogyatékosság hordozói), továbbá nem rendelkeznek ismeretekkel és megfelelő technikai eszközökkel, vagy a politikai döntéshez nincs kellő képességük. A gazdasági és társadalmi kirekesztés az emberi testvériség teljes tagadása, és súlyos merénylet az emberi jogok és a környezet ellen. A legszegényebbek azok, akik leginkább megszenvedik ezeket a merényleteket három súlyos oknál fogva: a társadalom kivetette őket, kénytelenek kivetettként élni és igazságtalanul nekik kell elszenvedniük a környezettel való visszaélés következményeit. Ezek a jelenségek tartoznak a ma olyannyira elterjedt és öntudatlanul is megszilárdított „kidobási kultúrához”.

A kirekesztésnek és az egyenlőtlenségnek ez a drámai helyzete – világos következményeivel – arra késztet, hogy az egész keresztény néppel és másokkal együtt saját súlyos felelősségemet is tudatosítsam, ezért felemelem a hangom, mindazokéval egyetemben, akik sürgős és hatékony megoldásokat szorgalmaznak. Az „Agenda 2030: Fenntartható Fejlődési Célok” elfogadása a világcsúcson, amely épp ma kezdődik, a remény fontos jele. Bízom abban is, hogy az éghajlatváltozással foglalkozó párizsi konferencia alapvető és hatékony megegyezésekhez vezet majd.

Mindenestre nem elegendőek az ünnepélyesen vállalt kötelezettségek, még ha szükséges lépést jelentenek is a problémák megoldása felé. Az igazságosság klasszikus meghatározásának – melyre korábban utaltam – van egy lényegi eleme, mégpedig az állandó és örökös akarat: Iustitia est constans et perpetua voluntas ius suum cuique tribuendi [Az igazságosság arra irányuló állandó és örökös akarat, hogy mindenki megkapja az őt megillető jogot]. A világ erőteljesen hatékony, gyakorlati, állandó, konkrét lépésekben és közvetlen intézkedésekben megmutatkozó akaratot kér minden kormánytól a természeti környezet megőrzésére és javítására, valamint a társadalmi és gazdasági kirekesztés minél előbbi legyőzésére, hiszen ez utóbbi olyan szomorú következményekkel jár, mint az emberkereskedelem, az emberi szervekkel és szövetekkel való kereskedelem, a gyermekek szexuális kizsákmányolása, a rabszolgamunka – ideértve a prostitúciót –, a drog- és fegyverkereskedelem, a terrorizmus és a nemzetközi szervezett bűnözés. Olyan súlyos helyzetről van szó, és olyan magas az ennek áldozatul eső ártatlan emberi életek száma, hogy el kell kerülnünk annak veszélyét, hogy pusztán hangzatos nyilatkozatokat tegyünk lelkiismeretünk megnyugtatására. Vigyáznunk kell arra, hogy intézményeink valóban hatékonyak legyenek a mindezen csapás ellen folytatott küzdelemben.

A problémák sokasága és összetettsége megkívánja, hogy jól kidolgozott intézkedéseket hozzunk. Ez azonban kettős veszéllyel jár: félő, hogy megrekedünk a jó elhatározások – hosszú- és rövidtávú célok, statisztikai mutatók – hosszú listájának bürokratikus megszerkesztésénél, vagy félő, hogy azt hisszük: egyetlen elméleti és a priori kitalált megoldás majd választ ad az összes kihívásra. Soha nem szabad szem elől téveszteni, hogy a politikai és gazdasági cselekvés egyedül akkor hatékony, ha óvatos tevékenységként fogjuk fel, melyet az igazságosság örök eszméje vezérel, és amely mindig figyelembe veszi, hogy – a terveket és programokat megelőzően, és azokon túl – a kormányfőkhöz hasonló, konkrét férfiakról és a nőkről van szó, akik élnek, küzdenek és szenvednek, és akik sok esetben arra kényszerülnek, hogy nyomorban, minden jogtól megfosztva éljenek.


Ahhoz, hogy ezek a konkrét férfiak és nők kiszabaduljanak a végletes szegénységből, lehetővé kell tenni számukra, hogy saját sorsuk méltó alakítói legyenek. Az átfogó emberi fejlődést és az emberi méltóság teljes gyakorlását nem lehet rájuk kényszeríteni. Mindegyiküknek magának kell azt felépíteni és megvalósítani, az egyes családoknak, egységben a többi emberrel és igazságos kapcsolatban az összes közeggel, ahol az ember társadalmisága megvalósul – barátok, közösségek, falvak és települések, iskolák, cégek és szakszervezetek, provinciák és nemzetek stb. –, amit elsősorban azáltal lehet biztosítani, hogy tiszteletben tartjuk és megerősítjük a család elsődleges jogát a nevelésre, valamint az egyházak és más társadalmi társulások jogát arra, hogy támogassák a családokat és együttműködjenek velük gyermekeik nevelésében. Az így felfogott nevelés az alapja az Agenda 2030 megvalósításának és a környezet helyreállításának.

Ugyanakkor azoknak, akik kormányoznak, minden tőlük telhetőt meg kell tenniük annak érdekében, hogy mindenki rendelkezzen az anyagi és szellemi létminimummal, hogy méltóságuk hatékonyan megvalósuljon, családot alapíthassanak és tarthassanak fenn, amely mindenféle társadalmi fejlődés alapsejtje. Ennek a feltétlenül szükségesnek anyagi téren három neve van: ház, munka és föld; szellemi téren pedig egy neve: szellemi szabadság, amely magában foglalja a vallásszabadságot, az oktatáshoz való jogot és a többi polgárjogot.

Mindezen oknál fogva a fejlődést célzó új Agenda teljesülésének mércéje, legegyszerűbb és legmegfelelőbb mutatója az lesz, ha ténylegesen, gyakorlatilag és közvetlenül mindenki hozzájut az elengedhetetlen anyagi és szellemi javakhoz, melyek a következők: saját lakás, méltó és kellően megfizetett munka, megfelelő élelem és ivóvíz, vallásszabadság és általánosságban a szellem szabadsága és az oktatás. Ugyanakkor az átfogó emberi fejlődés ezen pilléreinek van egy közös alapja: az élethez való jog, és tágabb értelemben az, amit úgy hívhatunk: magának az emberi természetnek a létezéshez való joga.

A környezeti válság – a biológiai sokféleség nagy részének elpusztításával együtt – veszélybe sodorhatja magának az emberi fajnak a fennmaradását. A világgazdaság felelőtlen, egyedül a nyereség- és hatalomvágy vezérelte rossz irányításának olyan baljós következményei vannak, amelyek komoly felszólítást jelentenek, hogy elgondolkodjunk az emberről: „Az ember nem pusztán önmagát létrehozó szabadság. Az ember nem önmaga hozza létre önmagát. Az ember szellem és akarat, de természet is.” (XVI. Benedek: Beszéd a Német Szövetségi Képviselőház [Bundestag] előtt Berlinben, 2011. szeptember 22.; idézet a Laudato si’ enciklikában, 6.). A teremtés kárt szenved, „ha mi magunk vagyunk a végső mérce […]. A teremtett világ eltékozlása akkor kezdődik, amikor már nem ismerünk semmilyen tekintélyt magunk felett, hanem csak saját magunkat látjuk” (XVI. Benedek: Beszéd a Bolzano-Bressanone egyházmegye papságához, 2008. augusztus 6.; idézet uo.). Ezért a környezetvédelem és a kirekesztés elleni küzdelem megköveteli az emberi természetbe írt erkölcsi törvény elismerését, mely magában foglalja a férfi és nő természetbe alapozott megkülönböztetését (vö. Laudato sì enciklika, 155.), valamint az emberi élet feltétlen tiszteletét annak minden szakaszában és dimenziójában (vö. uo., 123., 136.).

Néhány áthághatatlan természetes erkölcsi korlát elismerése nélkül és az átfogó emberi fejlődés említett pilléreinek azonnali megvalósítása nélkül azt az eszményt, hogy „megmentjük a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól” (az Egyesült Nemzetek Alapokmánya, Preambulum) és „hogy előmozdítjuk a szociális haladást és a nagyobb szabadság mellett az életfeltételek javítását” (uo.), az a veszély fenyegeti, hogy hiú ábránd marad, vagy ami még rosszabb, üres szavak maradnak, melyek ürügyül szolgálnak bármilyen visszaéléshez és korrupcióhoz vagy ideológiai gyarmatosítás előmozdításához azáltal, hogy a népek identitásától idegen, rendellenes és végeredményben felelőtlen életmodelleket és életstílusokat kényszerítenek rájuk.

A háború az összes jog tagadása és drámai támadás a környezet ellen. Ha hiteles átfogó emberi fejlődést kívánunk lehetővé tenni mindenkinek, akkor fáradhatatlanul folytatnunk kell elköteleződésünket amellett, hogy elkerüljük a háborút a nemzetek és népek között.

E cél érdekében biztosítani kell a jog megkérdőjelezhetetlen uralmát, a fáradhatatlan igyekezetet, hogy tárgyalóasztalhoz üljünk, megfelelő hivatalokhoz és bírósághoz forduljunk, miként azt az Egyesült Nemzetek Alapokmánya – igazi alapjogi norma – javasolja. Az Egyesült Nemzetek fennállásának hetvenéves tapasztalata, de különösképpen a harmadik évezred első tizenöt évének tapasztalata megmutatja mind a nemzetközi szabályok teljes alkalmazásának hatékonyságát, mind nem teljesítésük eredménytelenségét. Ha tiszteletben tartjuk és áttetszően, őszintén, hátsó szándékok nélkül alkalmazzuk az Egyesült Nemzetek Alapokmányát mint az igazságosság kötelező vonatkozási pontját és nem mint kétes szándékok elleplezésére szolgáló eszközt, elérjük majd a béke eredményeit. Ha ellenben a normát egyszerű alkalmazandó eszköznek tartjuk, ha az kedvező nekünk, de kerülendőnek, amikor kedvezőtlen, akkor kinyílik Pandóra szelencéje, mindenféle fékezhetetlen erővel, melyek súlyosan károsítják a védtelen népeket, a kulturális környezetet és a biológiai környezetet is.


A preambulum és az első cikkek az Egyesült Nemzetek Alapokmányában megnevezik a nemzetközi jog felépítésének alapjait, melyek a követezők: a béke, a vitás kérdések békés megoldása és a nemzetek közötti baráti kapcsolatok. E kijelentésekkel szöges ellentétben áll és a gyakorlatban ezt tagadja a fegyverek terjesztésére irányuló mindig meglévő tendencia, különösen a tömegpusztító fegyvereké, mint amilyenek az atomfegyverek lehetnek. Az egymás elpusztításával – és feltehetőleg az egész emberiség elpusztításával – való fenyegetésre alapozott etika és jog ellentmondásos, és az Egyesült Nemzetek egész felépítésének meghazudtolása, inkább már „Félelemből és bizalmatlanságból Egyesült Nemzetekről” kellene beszélnünk. Olyan világ mellett kell síkraszállnunk, amelyben nincsenek atomfegyverek, és hiánytalanul alkalmaznunk kell az atomsorompó-egyezményt, annak betűje és szelleme szerint, és ezen eszközök teljes betiltása felé kell haladnunk.

A nukleáris kérdésben nemrégiben megkötött egyezmény az egyik érzékeny ázsiai térségben és a Közel-Keleten a jó szándékú politika és a jog lehetőségének bizonyítéka, az őszintén, türelemmel és kitartással művelt politikáé. Kifejezem azon kívánságomat, hogy ez az egyezmény tartós, hatékony legyen, és meghozza a remélt gyümölcsöket minden érintett fél együttműködésével.

Ezzel kapcsolatban nem hiányoznak a súlyos bizonyítékok a nemzetközi közösség tagjai között nem egyeztetett politikai és katonai beavatkozások negatív következményeire. Ezért – bár jó lenne, ha nem kellene megtennem – muszáj megismételnem többször is megfogalmazott felhívásomat az egész Közel-Kelet, Észak-Afrika és más afrikai országok fájdalmas helyzetére vonatkozóan, ahol a keresztényeket – együtt más kulturális vagy etnikai csoportokkal, illetve a többségben lévő vallás azon tagjaival is, akik nem engedik, hogy behálózza őket a gyűlölet és az őrület – arra kényszerítették, hogy tanúi legyenek istentiszteleti helyeik, kulturális és vallási örökségük, házaik és vagyonuk lerombolásának, és az elé a választási lehetőség elé állították őket, hogy vagy elmenekülnek, vagy a jó és a béke melletti kiállásukért életükkel vagy rabszolgasorssal fizetnek.

Mindezeknek komoly lelkiismeret-vizsgálatra kell szólítaniuk azokat, akik a nemzetközi ügyek vezetésének felelősségét viselik. Nemcsak a vallási vagy kulturális üldözés eseteiben, hanem minden konfliktushelyzetben, mint amilyen Ukrajnában, Szíriában, Irakban, Líbiában, Dél-Szudánban és a Nagy-tavak térségében – a részleges érdekeket megelőzően, még ha azok jogosak is – konkrét arcok vannak. A háborúkban és a konfliktusokban személyek vannak, testvéreink és nővéreink, férfiak és nők, fiatalok és öregek, kisfiúk és kislányok, akik mind sírnak, szenvednek és meghalnak. Emberi lények, akik kidobásra ítéltetnek, miközben semmi mást nem teszünk, mint problémákat, stratégiákat és vitákat veszünk sorra.

Miként az Egyesült Nemzetek főtitkárának 2014. augusztus 9-én írt levelemben kértem: „az emberi méltóság legelemibb felfogása [megkívánja] a nemzetközi közösségtől, különösen a nemzetközi jog szabályain és mechanizmusain keresztül, hogy minden tőle telhetőt megtegyen az etnikai és vallási kisebbségek elleni további rendszeres erőszakos cselekmények megállítására és megelőzésére”, továbbá az ártatlan népek megvédésére.

Ugyanebben az összefüggésben szeretnék megemlíteni egy másik konfliktustípust, amely nem mindig ilyen nyilvánvaló, de amely csendesen milliók halálához vezet. Sok társadalom egy másfajta háborút vív a drogkereskedelem ellen. Ez egy „elviselt” és gyengén megharcolt háború. A drogkereskedelem – természeténél fogva – összekapcsolódik az emberkereskedelemmel, a pénzmosással, a fegyverkereskedelemmel, a gyermekbántalmazással és a romlás, a korrupció más formáival. A korrupció behálózza a társadalmi, a politikai, a katonai, a művészeti és a vallási élet különböző szintjeit, sok esetben egy párhuzamos struktúrát létrehozva, ami veszélybe sodorhatja intézményeink hitelességét.

Azzal kezdtem beszédemet, hogy megemlékeztem elődeim látogatásairól. Most különösen is szeretném, hogy szavaim folytassák VI. Pál beszédének befejező szavait, melyeket pontosan ötven évvel ezelőtt mondott el, mégis örök értékük van: „Eljött az óra, amikor meg kell állnunk, ez az elmélyülés, az újragondolás, mintegy az imádkozás ideje: újra kell ugyanis gondolnunk közös eredetünket, történelmünket, közös sorsunkat. Soha […] nem volt ilyan szükséges az ember erkölcsi tudatának felszólítása, [minthogy] a veszély nem is a fejlődésből, nem is a tudományból származik: sőt ezek, ha jól használjuk őket, az emberiséget fenyegető sok problémát meg tudnak oldani” (Beszéd az államok képviselőihez, 1965. október 4.). A többi között kétségtelenül ott van az emberi zsenialitás, amely jól használva segíthet megoldani a környezeti pusztulás és a kirekesztés súlyos kérdéseit. Folytatom VI. Pál szavaival: „Az igazi veszély az emberben rejlik, aki egyre hatalmasabb eszközök birtokosa, olyan eszközöké, amelyek képesek a rombolásra, de a legnemesebb vívmányokra is!” (uo.).


Az összes ember közös otthonának továbbra is az egyetemes emberiség helyes felfogásának és minden egyes emberi élet szentsége tiszteletben tartásának alapján kell nyugodnia: szent az élete minden férfinak és nőnek, a szegényeknek, az időseknek, a gyermekeknek, a betegeknek, meg nem születetteknek, a munkanélkülieknek, a magukra hagyottaknak, és azoknak, akiket kidobhatónak ítélnek, mert csak valamelyik statisztika számainak tekintik őket. Az összes ember közös otthonának a teremtett természet bizonyos szentségének felfogásán is kell nyugodnia.

Ez a felfogás és tisztelet magasabb fokú bölcsességet igényel, olyat, amely elfogadja a transzcendenciát, lemond egy mindenható elit építéséről, és megérti, hogy az egyéni és kollektív élet teljes értelme a többiek érdekmentes szolgálatában, valamint a teremtés okos, tisztelettudó, a közjót szolgáló felhasználásában áll. Megismételve VI. Pál szavait: „A modern társadalom épületének olyan szellemi-lelki elveken kell nyugodnia, amelyek nemcsak megtartani, hanem megvilágosítani és éltetni is képesek azt” (uo.).

Gaucho Martín Fierro, szülőföldem irodalmának egyik klasszikusa így énekel: „A testvérek legyek egyek, mert ez az első törvény. Valódi egység legyen köztük minden időben, mert ha veszekednek egymással, a kívülállók felfalják őket.”

A mai látszólag egységes világ egyre nagyobb mértékű társadalmi szétaprózódást tapasztal meg, ami veszélybe sodorja a „társadalmi élet egész alapját”, s így „egymásnak esünk saját érdekeink védelmében” (Laudato sì enciklika, 229.).

A jelen kor arra hív minket, hogy olyan tevékenységeket helyezzünk előtérbe, amelyek új dinamizmusokat képesek elindítani a társadalomban, és fontos, pozitív történelmi eseményeket eredményezhetnek (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 223.).

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy „néhány teendőt” a jövőre halasszunk. A jövő kritikus és globális döntéseket kíván tőlünk a világban előforduló konfliktusok tekintetében, amelyek növelik a kirekesztettek és a nélkülözők számát.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének – és minden megvalósulásának – dicséretes nemzetközi jogi felépítése – mely jobbá tehető, mint bármely emberi, ugyanakkor szükséges mű – a biztos és boldog jövő záloga lehet az elkövetkező nemzedékek számára. Az lesz, ha az államok képviselői félre tudják tenni részleges érdekeiket, ideológiáikat, és őszintén a közjó szolgálatára törekszenek. Kérem a mindenható Istent, hogy így legyen, és biztosítalak benneteket támogatásomról és imámról, valamint a Katolikus Egyház minden tagjának támogatásáról és imáiról, hogy ez az intézmény, minden tagállama és minden egyes tisztviselője mindig hatékony szolgálatot nyújtson az emberiségnek, olyan szolgálatot, amely tiszteletben tartja a különbözőséget, és a közjó érdekében képes kihozni minden népből és minden polgárból a legjobbat.

A Mindenható áldását, békét és jólétet kívánok mindnyájatoknak és népeiteknek!

Köszönöm!


Ferenc pápa szeptember 25-én reggel kereste fel az ENSZ New York-i székházát, ahol a szervezet főtitkára, Ban Ki Mun fogadta. A Szentatya beszédet intézett az ENSZ személyzetéhez, majd magához a közgyűléshez szólt.

Amint arról korábban beszámoltunk a Szentszékkel folytatott konzultációt követően az ENSZ úgy határozott, hogy felhúzza a Szentszék zászlaját szeptember 25-én délelőtt. Első alkalommal került erre sor. A Szentszék és az ENSZ Titkárság abban egyezett meg, hogy a zászlófelvonásra mindenféle ceremónia nélkül kerüljön sor. Az ENSZ személyzete húzta fel ugyanakkor, amikor a többi zászlót is.

A Szentszék zászlaja két vízszintes csíkból áll: egy sárgából és egy fehérből. A fehér részben található a két egymásra fektetett kulcs, az egyik arany és a másik ezüst, amelyeket egy vörös zsinór köt össze. Efelett egy hármas korona vagy tiara van, amelyet egy kereszt díszít. A kulcsok és a tiara a pápaság hagyományos szimbólumai. 1929 óta ez a Szentszék hivatalos zászlaja.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóközpont

Fotó: News.va

 


Ne féljetek a szegénységtől és az irgalmasságtól

Vasárnap az elnöki palotában tett látogatása után Ferenc pápa rövid időre megállt a jezsuiták által vezetett Jézus Szent Szíve templomban. Ezt követően a havannai székesegyházban vesperást vezetett a kubai papok, szerzetesek, Istennek szentelt személyek, szeminaristák számára. A Szeplőtelen Fogantatás barokk katedrális az 1700-as években épült, Borromini olasz építész tervei szerint.

Ferenc pápát mélyen megérintették Ortega bíboros szavai, aki a kubai egyház szegénységéről szólt, valamint egy szereztesnő elbeszélése, aki a testi és szellemi fogyatékkal élők között szerzett tapasztalatait foglalta össze. A Szentatya kötetlen beszéddel fordult hallgatóságához, ebből a két tanúságtételből kiindulva.

A szegénység kényelmetlen szó, amely szemben halad az árral

A világias, mondén gondolkodás nem ismeri, nem akarja hallani, elrejti a szegénység szót, nem szeméremből, hanem mert lenézi azt. A világi gondolkodás nem szereti Isten Fiának útját, aki lealacsonyodott, szegénnyé lett, hogy egy legyen közülünk. Az evangéliumi gazdag ifjú megtartotta az összes parancsolatot, de félt a szegénységtől és szomorúan távozott.

A mondén gondolkodás sok lelket elpusztít

Szükség van arra, hogy jól kezeljük a javakat, ez kötelességünk, mert a javak Isten ajándékai. Azonban amikor ezek a javak szívünkbe lépnek és irányítanak bennünket, akkor elveszítjük életünket. Loyolai Szent Ignác mondta, hogy a szegénység az Istennek szentelt élet fala és anyja. Az anya az, aki az Istenbe vetett nagyobb bizalmat éleszti, a fal pedig megóv minden világiasságtól. A világiasság sok lelket elpusztított! Mint például a szomorú ifjú lelkét, aki jól indult el, de utána a világiasság hatalmába kerítette és így középszerűségbe süllyedt. Ezek a lelkek végül szeretet nélkül maradnak, mert a gazdagság szegénnyé tesz. Elveszi a legjobbat, mivel szegénnyé tesz bennünket az egyetlen gazdagságban, amelyet érdemes birtokolni.

A lelki szegénység az első a nyolc boldogság sorában

Egy bölcs, idős pap azt mondta nekem – folytatta kötetlen beszédét Ferenc pápa – hogy amikor a gazdagság szelleme belép egy Istennek szentelt személy, egy pap, egy püspök, egy pápa szívébe, amikor pénzt kezd el gyűjteni, hogy biztosítsa a jövőt, akkor a jövőjét nem Jézusba helyezi, hanem egy spirituális természetű biztosító társaságba. Amikor például egy szerzetesi kongregáció pénzalapot kezd gyűjteni, akkor Isten olyan jóságos, hogy küld hozzájuk egy katasztrofális gazdasági vezetőt, aki csődbe juttatja őket. Ez Isten legjobb áldása egyháza számára, mivel a katasztrofális gazdasági szakértők szabaddá, szegénnyé teszik. A mi Anyaszentegyházunk szegény, Isten szereti a szegényeket. Tegyük fel tehát a kérdést: milyen az én lelkületem a szegénységet illetően? Ne feledjük, hogy az első a nyolc boldogság közül: „Boldogok a lélekben szegények”, akik nem ragaszkodnak a gazdagsághoz, az evilági hatalmakhoz.

A legkisebbekben Jézust szolgáljuk a legmagasabb fokon

Ferenc pápa ezután kommentálta a betegápoló szerzetesnő szavait, aki megható tanúságtételében „gyermekeknek” nevezte idős gondozottjait. Azokról a kicsinyekről van szó, akikről Jézus beszél. Ez az a jegyzőkönyv, amely alapján megítélnek majd bennünket – mondta a pápa. Erről szól Máté evangéliumának 25. fejezete: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek”. Vannak olyan lelkipásztori szolgálatok, amelyek emberi szempontból nagyobb elégtételt nyújtanak, anélkül, hogy rosszak, vagy mondének lennénk, de amikor lelkünkben a legkisebbeket, a leginkább magára hagyatottakat, a legsúlyosabb betegeket választjuk, akikkel senki sem törődik, akkor Jézust szolgáljuk a legmagasabb fokon.

Akik a legkisebbeket gondozzák, Jézus példáját követik

A pápa ezután szólt a „siránkozó” szerzetesnőkről, akik azért panaszkodnak, mert más tervük volt, talán a fiatalok jövője érdekében szerettek volna tevékenykedni, de az „Irgalmasság Házába” küldték őket, ahol az Atya gyöngédsége és irgalmassága konkrét simogatássá válik. Hány és hány szerzetes és szerzetesnő „elégeti életét”, hogy megsimogassa a leselejtezett anyagot, amit a világ lenéz, amelyről a világ szeretné, ha nem létezne, amely a mai világ szerint jobb, ha meg sem születik, amennyiben modern eszközökkel megállapítják, hogy fennáll egy degeneratív betegség lehetősége.

A pápa megköszönte a szerzetesnőknek szolgálatukat, amelyet a világ szemében fölöslegesek számára végeznek, mivel ebből nem származik semmilyen anyagi hasznuk. Szolgálatukban maga Jézus ragyog fel.

A papok kiváltságos helye a gyóntatószék

Amikor a gyónó feltárja a papok előtt nyomorúságát, tartsák szem előtt, hogy saját nyomorúságukból Isten üdvözítette őket. Ne büntessék a gyónót, csak akkor vessék rá az első követ, ha ők maguk vétlenek. Ellenkező esetben gondoljanak saját bűneikre. Gondoljanak arra, hogy potenciálisan még a gyónónál is mélyebbre süllyedhetnek. Gondoljanak arra, hogy abban a pillanatban kincs van kezükben, az Atya irgalmassága. „Kérlek benneteket, soha ne fáradjatok bele a megbocsátásba. Legyetek megbocsátók, mint Jézus” – mondta a pápa, idézve Szent Ambrus mondását, amelyen mindig meghatódik: „Ahol irgalmasság van, ott jelen van Jézus lelke. Ahol ridegség van, ott csak szolgái vannak jelen”.

„Paptestvéreim, püspöktestvéreim, ne féljetek az irgalmasságtól. Hagyjátok, hogy áradjon kezeteken, öleléseteken át a megbocsátás, mert akik ott jelen vannak, azok a legkisebbek, tehát jelen van maga Jézus” – fejezte be az Istennek szentelt személyekhez intézett kötetlen beszédét Ferenc pápa.

(vm)

 


Ferenc pápa interjúja a portugál Renascença katolikus rádiónak

 

Ferenc pápa az elmúlt napokban interjút adott a „Renascença – Újjászületés” portugál katolikus rádiónak. A rádió 1934-ben született Manuel Lopes da Cruz portugál pap kezdeményezésére és mára az egyetlen portugál országos rádió, mely változatlan névvel, ugyanazon küldetés jegyében működik, a lisszaboni patriarkátus gondozásában, az egész portugál katolikus egyház és nemzet szolgálatában.

Aura Miguel a három utolsó pápa 72 apostoli útján vett részt

Aura Miguel portugál katolikus újságírónő készítette az interjút Ferenc pápával a Szent Márta házban, abból az alkalomból, hogy a múlt héten a portugál püspökök ad limina látogatást tettek a Vatikánban. Aura Miguel 1982 óta áll a portugál egyházi sajtó szolgálatában és mára az egyetlen olyan újságíró, aki elmondhatja, hogy a három utolsó pápa 72 apostoli útján vett részt, mégpedig a pápák kíséretében, repülőgépen elkísérve őket apostoli útjaikon. Ferenc pápa személyesen ismerte meg, főként a Fülöp-szigetekre vivő útja során, a visszatérés alkalmával tartott fedélzeti sajtókonferenciák keretében.

Ferenc pápa a portugál püspököknek átadott beszédében nyomatékkal szólt a katekézis jelentőségéről, mely egyik nagy gondja a portugál katolikus egyháznak. Érthető, hogy Aura Miguel újságírónő első kérdése ezt a témát érintette.

Katekézis – a gondolat, érzelem és cselekvés hármas nyelvezete egységében

A katekézis egy életre szóló tanítás és ennélfogva hármas nyelvezetű. Az első a fej, a második a szív, a harmadik a kéz nyelve. Ezeknek úgy kell működni, hogy a fiatal tudja, mi a hite, egyidejűleg érezze a szívében ezt a hitet, és következésképpen konkrét tettekben valósítsa meg azt. Vagyis legyen a fiatal képes arra, hogy összekapcsolja ezt a három nyelvezetet: gondolja, amit érez és amit tesz, érezze, amit gondol és amit csinál és végül tegye azt, amit gondol és amit érez. 

A pápa jövőre Fatimába látogat    

2017-ben ünnepli Portugália a fatimai jelenések százéves jubileumát, melyre várják a pápát. Ferenc pápa kifejezte az óhaját, hogy szeretne elmenni Fatimába. A Szűzanya mindig azt kéri tőlünk, mondta, hogy imádkozzunk, törődjünk a családdal, és hogy tartsuk meg a parancsait.  Legyünk olyanok, mint a gyermekek, törekedjünk erre az egyszerű lelkületre.

A migráns-kérdés Európában csak a jéghegy csúcsa    

A migránsok kérdése nagy aggodalmat keltett egész Európában, de ez csak a jéghegy csúcsa, válaszolta a kérdésre Ferenc pápa. Igen látjuk ezeket a menekülteket, ezeket a szegény embereket , akik menekülnek az éhség elől…, de az alapjában ott van annak az oka: a rossz, igazságtalan társadalmi-gazdasági rendszer.

A problémák gyökere az igazságtalan rendszer: a világ ma harcban áll saját magával

Az ökológia problémáról beszélve, az emberi személynek kellene állnia a társadalmi-gazdasági és politikai rendszer középpontjában, de a ma uralkodó gazdasági rendszer eltávolította a középpontból az emberi személyt, helyébe a pénzt állította, ami a divat bálványa. Éppen ezért szükséges, hogy a probléma okait keressük meg. Ott, ahol ez az ok az éhség, teremtsünk forrásokat a munka számára, legyenek beruházások. Ott, ahol az a háború, keressük a békét és dolgozzunk a békéért. A világ ma harcban áll saját magával”.

Fogadjuk be a menekülteket, ahogy vannak

Ebben az összefüggésben a menekültek befogadását sürgette a pápa: Úgy fogadjuk be őket, ahogy vannak, amilyenek, emlékeztetve arra, hogy ő maga is Argentínába bevándorlók gyermeke, de az argentin nemzet mégsem lett idegengyűlölő, mert be tudta fogadni a különféle, tehát nemcsak egy európai országból érkező bevándorlókat.

A plébániai közösség valamiképpen fogadjon be egy családot

A szeptember 6-i Úrangyala imádság alkalmával mondott felhívása kapcsán a pápa így pontosít: Azt kértem, hogy egész Európában a plébániák fogadjanak be egy családot. Ezzel nem azt értettem, hogy erőből minden plébániaépület fogadjon be egy családot, hanem a plébánia közösség keressen egy helyet, egy sarkot, egy kicsi lakrészt, vagy ha erre nincs lehetőség, akkor béreljen egy szerény helyet, de legyen valami a fejük felett, hogy befogadják őket és bevezessék a közösségbe.

A jóléti kultúra miatt Európa már nem anya

Európa helyzete kapcsán a pápa rámutatott a „jóléti kultúra” jelenségére, mely számos európai országban a születések arányszámainak csökkenését okozta, név szerint megemlítve Olaszország, Portugália és Spanyolország esetét, ahol tényleg nagyon alacsony a születési ráta. Ha van egy üres tér, az emberek igyekeznek azt kitölteni.

Ha nincs több gyerek, jönnek a bevándorlók és elfoglalják a helyüket         

Ha egy országban nem születnek többé gyermekek, akkor jönnek a bevándorlók és elfoglalják a helyüket. Az, hogy nem akarnak több gyermeket, az a jóléti kultúra gyümölcse. Ennélfogva az idősek egyedül maradnak. A pápa úgy véli, hogy az Európát ért nagy kihívás egy felhívás arra, hogy anya-Európa legyen és ne nagymama-Európa.

Európa még nem halott képes megerősítse saját kultúráját és identitását             

Európa rendkívüli, sok évszázados kulturális örökséggel rendelkezik, és a vezetőinek vissza kell szerezni a képességét a nemzetek koncertjén, vagyis hogy újból Európa legyen, mely mutatja az utat, mert van olyan kultúrája, mellyel megteheti ezt. Európa még nem halott. Egy kicsit nagymama, de újból anya lehet. Európa képes arra, hogy megerősítse a saját kultúráját és a saját identitását.      

Európa identitásának a legmélyebb dolga a saját keresztény gyökerei

Igaz, Európa hibázott, de ezt nem szemrehányásként említem, hanem csak emlékeztetem erre. Amikor a saját identitásáról kívántam beszélni, nemde el akartam ismerni azt, ami talán saját identitásának a legmélyebb dolga, a saját keresztény gyökereit. Mindnyájan hibázunk az életben, de Európa még időben van.

A szerzetes kongregációk teremtsenek szükség-szakiskolákat

Európa anya, amely aggódik a fiataljai miatt, mindenekelőtt azokért, akik munkanélküliek. Sürgető feladat, hogy a szerzetes kongregációk, amelyeknek karizmájuk a nevelés, de a világiak is, a világi oktatók, teremtsenek kis kurzusokat, szükség-iskolákat, ahol a fiatalok mesterséget tanulhatnak, ami lehetővé teszi számukra, hogy munkát találjanak, még ha alkalmilag is. Ebben a tekintetben Ferenc pápa Don Bosco alakjára és az ő nevelési módszerére emlékeztetett.   

Az indiviudalizmus probléma nélküli, hamis boldogságígéretével szemben vállaljuk fel a problémákat    

Aura Miguel portugál katolikus újságírónő azt kérdezte a pápától, hogy mit lehet tenni az individualizmus hullámával szemben, mely arra a gondolatra vezetett, hogy szabadság az, amikor azt teszi az ember, amit akar, és a gyerekeket pedig egy olyan boldogságra neveli, mely boldogságban nincsenek problémák. A probléma nélküli élet egy unalmas élet. Az emberrel veleszületett dolog, hogy szembesüljön a problémákkal és megoldja azokat. Nyilvánvalóan az arra nevelés, hogy ne legyenek problémáink, egy steril nevelés.

Nevelés a jogokra és kötelességekre, kockázatvállalásra

Ezzel szemben nevelni kell jogokra és kötelezettségekre, még kockázat árán is. A kockázat mindig célokat vet fel. A neveléshez szükségünk van mindkét lábunkra: az egyikkel jól megtámaszkodunk a földön, a másikkal pedig egy lépést teszünk előre, hogy aztán majd ezzel támaszkodjunk, és a másikat emeljük fel, és így tovább, ez a nevelés. Kockáztatni? Miért ne? Netalán megbotlok és elesek? Na és, kelj föl és folytasd tovább!   

A beteg egyház és a balesetes egyház közül az utóbbit választja, mert az kimegy…       

Ebben az értelemben az egyház legyen kilépő egyház, tehát kockáztasson. Ha egy templom, plébánia, egyházmegye, intézet önmagába zárkózik, merev szabályokkal és teremtőképesség nélkül, akkor megbetegszik és elkorcsosul. Ellenben, ha egy templom, egy plébánia kimegy evangelizálni, akkor vele pontosan ugyanaz történhet meg, mint egy emberrel, aki kilép az otthonából: baleset érheti. Végeredményben, ha nekem egy beteg egyház és egy balesetet szenvedett egyház között kellene választanom, akkor inkább a baleseteset választanám, mert legalább kiment. A kérdésre, hogy a pápát éppen ezért választották meg, Ferenc pápa egy jót nevetett, hozzáfűzve: Ezt a Szentlélektől kell megkérdezni!

Egyszerűsíti és könnyebbé teszi a hitet az embereknek, hogy az egyház valóban anya legyen       

Az irgalmasság közeli szentéve kapcsán a pápa vágya, hogy jöjjön mindenki, és érezze Isten szeretetét és irgalmát. A Fisichella érseknek küldött levele a nehéz helyzetekben történő megbocsátásról és a két Motu Proprio-ja a házasság semmítési eljárásának gyorsításáról, valójában arról szól, hogy a pápa egyszerűsíti és könnyebbé teszi a hitet az embereknek, hogy az egyház valóban anya legyen. 

Soha nem vesztettem el a békémet, az Isten adománya…

Megválasztásának körülményeire utalva Ferenc pápa elmondta, hogy éppen nyugdíjba készült, amikor megválasztották. Soha nem vesztettem el a békémet, ez egy adomány, a béke Isten adománya. Ezt az ajándékot Isten adta nekem, soha nem képzeltem volna, hogy az én koromban… Sőt, előkészítettem már a visszautat, arra gondolva, senki pápa nem kezdi el a Nagyhéten a pápaságát. Arra gondoltam tehát, hogy ha késünk is a pápaválasztás során, elővételezi a tevékenységét a Virágvasárnap előtti szombatra. Megvettem tehát a jegyet, hogy Virágvasárnapot már otthon ünnepelhessem és éppen ezért hagytam az íróasztalomon az elkészített prédikációt. Aztán olyasmi történt, amit nem vártam, hiszen decemberben az utódomra hagytam volna a hivatalomat.   

Az egyetlen dolog, ami nekem hiányzik Buenos Airesből: kimenni, kimenni az utcára        

Nemrég a pápa új szemüveglencséket készíttetett és ehhez váratlanul kiment a Városba. A „hogyan éli meg a szabadságát” kérdésre azt válaszolta, hogy szükségem van arra, hogy kimenjek, de ez még idáig kevés…, az idő még nem érett arra, de lassan-lassan kapcsolatba lépek az emberekkel, szerdánként és ez nagyon sokat segít nekem. Az egyetlen dolog, ami nekem hiányzik Buenos Airesből: kimenni, kimenni az utcára.

Nem tudom, hogy milyen vég vár rám. Döntse el Ő! Nekem adjon békét és legyen meg az ő akarata!

Szeretet és népszerűség veszi körül a pápát világszerte, emlékeztet az újságírónő, hozzátéve Jézus mondását arról, hogy „gyűlölni fognak benneteket az én nevem miatt”. Néha kérdőre vonom magam a keresztemről, hogy milyen lesz az én keresztem, mert vannak keresztek, nem látjuk, de vannak. Jézus is, volt idő, amikor nagyon népszerű volt, aztán jutott, amire jutott. Vagyis senki sem vásárolhatja meg evilági boldogságát. Az egyetlen dolog, amit az Úrtól kérek, hogy őrizze meg nekem az ő kegyelmét, mert az ember az utolsó pillanatig bűnös és meg tudja tagadni az ő kegyelmét. Egyetlen dologgal vigasztalom magam: Szent Péter egy nagyon súlyos bűnt követett el, megtagadta Jézust. Utána mégis őt tette meg pápának. Ha tehát ezzel a bűnnel együtt lett pápa, az én bűneimre gondolva, így vigasztalódom: Az Úr majd gondomat viseli, miként gondját viselte Péternek. De Pétert keresztre feszítették, tehát nem tudom, hogy milyen vég vár rám. Döntse el Ő! Nekem adjon békét és legyen meg az ő akarata!

Az Örökkévalóság…, most úgy látom, hogy az a Találkozás Titka..., nagyon szép lesz

A halálára vonatkozólag azt mondta a pápa, hogy bárhol, ahol az Úr akarja, bárhol kész meghalni. Az örökkévalóságról alkotott elképzelést mosolyogva közölte. Amikor fiatal voltam, unalmasnak képzeltem az örökkévalóságot. Most úgy látom, hogy az a Találkozás Titka. Szinte elképzelhetetlen, de valami nagyon szépnek kell lennie az Úrral való találkozásnak.

(vl) 

Szertartások Ferenc pápával az őszi időszakban

2015. szeptember 14. hétfő 08:50

A Pápai Liturgikus Szertartások Hivatala közzétette a Szentatya elkövetkező három hónapi programját – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

Szeptember 19-én, szombaton Ferenc pápa apostoli látogatásra indul Kubába és az Egyesült Államokba, ahonnan szeptember 28-án, hétfőn tér vissza.

Október 3-án, szombaton este 7 órakor a Szent Péter téren a pápa imavirrasztást tart a XIV. rendes püspöki szinódusra való előkészületként.

Október 4-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa szentmisét mutat be, amivel megnyitja a püspöki szinódust.

Október 18-án, vasárnap délelőtt negyed 11-kor a Szent Péter-bazilikában szentmise keretében négy boldogot szentté avat: Vincenzo Grossit; a Szeplőtelen Fogantatásról nevezett Máriát; valamint Marie-Azélie Guérint és Louis Martint, Lisieux-i Szent Teréz szüleit.

Október 25-én, vasárnap délelőtt 10 órakor az egyházfő a Szent Péter- bazilikában szentmisét mutat be, amivel lezárja a püspöki szinódust.

November 1-jén, vasárnap, mindenszentek ünnepén a pápa ellátogat a római Veranói temetőbe, ahol délután 4 órakor szentmisét mutat be.

November 2-án, hétfőn, halottak napján a Szent Péter-bazilika altemplomában este 6 órakor a Szentatya imádkozik az elhunyt pápák lelki üdvéért.

November 5-én, csütörtökön a Szent Péter-bazilikában fél 12-kor a pápa szentmisét mutat be az év során elhunyt bíborosok és püspökök lelki üdvéért.

November 15-én, vasárnap délután 4 órakor Ferenc pápa ellátogat a római evangélikus templomba.

November 25-én, szerdán a pápa megkezdi apostoli útját, amely során Kenyába, Ugandába és a Közép-afrikai Köztársaságba látogat. Az afrikai útról november 30-án, hétfőn tér vissza.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír


Ferenc pápa megjelölte a 2016-os migránsok és menekültek világnapja témáját

2015. augusztus 24. hétfő

 

„A migránsok és menekültek kérdőre vonnak bennünket. A válasz az irgalmasság evangéliuma.” Ez a témája Ferenc pápa üzenetének a migránsok és menekültek 102. világnapjára, amelyet 2016. január 17-én tartanak – adja hírül a Vatikáni Rádió.

 

Az Elvándorlók és Úton Lévők Lelkipásztori Gondozásának Pápai Tanácsa közleménye hangsúlyozza, hogy a téma illeszkedik az irgalmasság szentévének kontextusába, amely december 8-án kezdődik, és 2016. november 20-án ér véget.

 

A dikasztérium két aspektust emel ki. Az egyik a téma első része: „A migránsok és menekültek kérdőre vonnak bennünket.” Ezzel azoknak a drámai helyzetére utal a pápa, akik arra kényszerülnek, hogy elhagyják saját földjüket. Nem szabad elfelejteni a jelenlegi tengeri tragédiákat, amelyek áldozatai a migránsok. Annak veszélye láttán, hogy erről a jelenségről megfeledkeznek, a Szentatya bemutatja a bevándorlók és menekültek drámáját, amely kérdőre von bennünket. A Misericordiae vultus kezdetű pápai bulla megállapítja: „Ne essünk a közönyösség állapotába, amely megaláz, és a megszokások tespedtségébe, amely érzéstelenné teszi a lelket, és megakadályozza az újdonság felfedezését, illetve ne uralkodjon el rajtunk a pusztító cinizmus. Nyissuk ki szemünket, és vegyük észre a világ nyomorát, a méltóságuktól megfosztott testvéreink sebeit, és halljuk meg segítségkérésüket. […] Kiáltásuk váljon a mi kiáltásunkká, és együtt leküzdhetjük a közöny falait, amely gyakran eluralkodik az álszentség és az önzés elkendőzésére.” (15)

 

A téma második része: „A válasz az irgalmasság evangéliuma.” Ezzel a pápa egyértelműen össze akarja kötni az elvándorlás jelenségét a világ és különösen az egyház válaszával. A Szentatya arra hívja a keresztény népet, hogy a jubileumi év során gondolkodjon el az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiről, amelyek közé tartozik az is, hogy az úton lévőknek szállást adunk. Ne feledkezzünk meg arról, hogy Krisztus jelen van a legkisebbek között, és életünk végén az alapján ítélnek majd meg bennünket, hogy szeretettel válaszoltunk-e a szükséget szenvedők kéréseire (vö. Mt 25,31–45). Jézus tanítványaként az egyház hivatása, hogy hirdesse a szabadulást azoknak, akik a modern társadalom új rabszolgaságának foglyai (Misericordiae vultus, 16). Ugyanakkor el kell mélyíteni az igazságosság és az irgalmasság közötti kapcsolatot, amely ugyanannak a valóságnak a két dimenziója (vö. Misericordiae vultus, 20).

 

A Szentatya akaratával összhangban, aki szeretné, ha a helyi egyházak közvetlenül bevonva élnék meg ezt a szentévet (Misericordiae vultus, 3), az Elvándorlók és Úton Lévők Lelkipásztori Gondozásának Pápai Tanácsa a következő javaslatokat teszi közzé:

– a jubileumi napot kiemelten is ünnepeljék meg egyházmegyei és országos szinten a bevándorlókhoz és menekültekhez legközelebb állva, az ő részvételükkel, a keresztény közösségeket is bevonva;

– a jubileum központi eseményét 2016. január 17-én rendezzék meg, a migránsok és menekültek világnapjával egy napon;

– az egyházmegyék és keresztény közösségek, amelyek még nem tették meg, indítsanak kezdeményezéseket felhasználva az alkalmat, amelyet az irgalmasság szentéve kínál;

– ne feledkezzünk meg arról, hogy a keresztény közösség érzékenységét felkeltsük az elvándorlás jelensége iránt;

– a migránsokra és helyzetükre irányuló figyelem ne korlátozódjon egyetlen napra;

– fontos, hogy a szolidaritás konkrét jeleit mutassuk, amelyeknek jelképes értékük van, és fejezzük ki a migránsok és menekültek iránti közelséget és figyelmet.

A hagyományoknak megfelelően a migránsok és menekültek világnapja alkalmából közzéteszik majd  a pápa üzenetét.

 

Az emléknapra 1915. február 21-én került sor először. Eredete a Fájdalom és aggodalom kezdetű körlevélre vezethető vissza, amelyet a Püspöki Kongregáció küldött 1914. december 6-án az olasz főpásztoroknak. Ebben annak a kérésének adott hangot – első alkalommal –, hogy a migráció jelensége iránti érzékenység felkeltésére évente tartsanak emléknapot. Rendezzenek továbbá gyűjtést az olasz kivándorlók pasztorális ellátására és az emigráció misszionáriusainak felkészítésére.

 

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír


Ferenc pápa nyári tevékenysége: ima és munka

2015. július 26. vasárnap 12:03

A pápa augusztus 5-én kezdi újra a szerdai általános fogadásokat, ekkor fejeződik be a rövid nyári pihenő, amely alatt a nyilvános elkötelezettségek szünetelnek. A Szentatya most is dolgozik, készül kubai és egyesült államokbeli látogatására – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

 

A Vatikáni Rádió olasz munkatársa interjút készített Ferenc pápa ceremóniamesterével, közeli munkatársával, az argentin Guillermo Karcher prelátussal. A ceremóniamester elmondta: a pápa derűvel tölti ezeket a heteket. Most is dolgozik. Olvas, főleg jövő programjával, észak-amerikai és kubai útjával kapcsolatos dokumentumokat. Az utat diplomáciai szempontból is jelentősnek tartja. Ez nemcsak lelkipásztori látogatás lesz, hanem mintegy köszönet Kubának és az USA-nak, amiért kezet nyújtottak egymásnak. És a Dél-Amerikából jött pápa főszereplője ennek a történelmi pillanatnak.

Guillermo Karcher prelátus szerint ezekben a hetekben Ferenc pápának hiányzik a hívő néppel való közvetlen kapcsolat. Argentínában januárban, amikor ott nyári forróság van, a Szentatya egész napokat töltött a favelák és barakkok lakói között, együtt szenvedett a szegényekkel.

A ceremóniamester azt is megosztotta a vele készült interjúban, hogy Ferenc pápa rendszeresen fogyaszt matéteát. E tea hozzátartozik az argentin mindennapokhoz, de a szomszédos országokban, Uruguayban, Paraguayban és Chilében is isszák. A matétea nemcsak szomjat olt, hanem csökkenti a koleszterinszintet is. A jezsuiták a redukciókban (Amerika spanyol gyarmatain megtérített indiánok misszionáriusok vezette zárt települése – Magyar katolikus lexikon – a szerk.) a matét a olyan fűként használták, amellyel az alkoholizmus ellen küzdöttek. Ezt követően változott gyógyteává.

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

 


Ferenc pápa visszatért Rómába

2015. július 13. hétfő 16:50

A Szentatya hétfő délután fél kettőkor érkezett meg Róma Ciampino repülőterére. Ezzel véget ért kilencedik nemzetközi apostoli útja, amely Latin-Amerikába vezetett – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

Három országban tett látogatást a Szentatya július 5–13. között: Ecuadorban, Bolíviában és Paraguayban. Július 12-én, vasárnap este fél 8-kor félórás késéssel indult vissza Asunción repülőteréről, a fiatalokkal a tervezettnél hosszabbra nyúlt találkozója miatt. A repülőút során sajtótájékoztatót tartott az újságíróknak, amelynek leiratát hétfőn délután 4 óra után teszik közzé.

A repülőtérről a Vatikán felé vezető úton, ahogy már hagyománnyá vált, Ferenc pápa ez alkalommal is ellátogatott a Santa Maria Maggiore-bazilikába, ahol hálából apostoli útja sikeréért egy fehér és sárga virágokból álló csokrot helyezett el a híres Mária-ikon előtt.

Az olasz államfő a pápának küldött táviratában a saját és az olasz nép nevében szívélyes üdvözletét fejezte ki visszatérése alkalmából. Sergio Mattarella annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a remény üzenete megérintette sok dél-amerikai hívő szívét, akik nagy szeretettel fogadták országaikban. Az ecuadori, bolíviai és paraguayi nép a pápa szavaiban okot talál a jövő iránti bizalomra, valamint a párbeszéd és az együttműködés fellendítésére regionális szinten.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

 

A szentszéki szóvivő nyilatkozott Ferenc pápa latin-amerikai útjáról

2015. július 13. hétfő 18:09

Hétfő délben Federico Lombardi szentszéki szóvivő, aki elkísérte Ferenc pápát latin-amerikai apostoli útjára, röviden nyilatkozott a látogatásról a Vatikáni Rádiónak.


Federico Lombardi kifejezetten pozitívnak értékelte a látogatást: a pápa megmutatta, hogy lehetséges a változás. A sajtószóvivő kiemelte a pápát fogadó hívek hihetetlen lelkesedését, szeretetük kifejezéseit, üzenete iránti figyelmüket. A lakosság nagy bátorításként fogadta szavait: bizalmat öntött lelkükbe, a jövő reményét csillantotta meg. Ecuador, Bolívia és Paraguay történetük kényes pillanatait élik, amelyek jobbak a múltnál, de még súlyos nehézségeket kell megoldaniuk: a szegénység, az igazságtalanság, a kirekesztés problémáit.

A pápa hangsúlyozta, hogy az egyház szerényen az emberek mellett áll a fejlődés útján, szolidaritást vállal a szegényekkel. Ferenc pápa hirdette az irgalmasság evangéliumát, amely segíti építeni a szolidaritás és a szeretet jobb világát, amely lehetővé teszi azoknak a rendszereknek a megváltoztatását, ahol az anyagi érdekek keresése mögött háttérbe szorul a közösség és az egyes emberek java. A pápa azt is jelezte, hogy miként valósul meg ez a változás, ez a forradalom: pontosan a kereszténység sugallatára.

Lombardi hozzáfűzte: a pápa által hirdetett evangélium képes inspirálni az egyházon kívüli embereket is. Az az evangélium, amely pápaságát vezérli, amely nem szakad el a világ valóságától, képes inspirálni minden jóakaratú embert. Végül a szóvivő kiemelte: Ferenc pápa kitartó erővel viselte ennek a nehéz útnak fáradalmait, bátran, egyszerű természetességgel. Tekintve életkorát nagyon energikusnak mutatkozott, nagy lendülettel teljesítette sűrű programját, mindent beleadott a találkozásokba. Maga mondta: nagy köszönetet mond Istennek az állapotbeli kegyelemért, hogy teljesíthette feladatát, és jól sikerült ez az útja.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

 


Ferenc pápa Latin-Amerikába látogat

Július 2-án  Pietro Parolin bíboros államtitkár interjút adott a Vatikáni Televíziós Központnak Ferenc pápa latin-amerikai útjáról: Ecuadorba, Bolíviába és Paraguayba vezető apostoli látogatásáról. Az interjú összefoglalását az Osservatore Romano júl. 3-i száma közzétette, ezt ismertetjük.

Ferenc pápa a Reménység Kontinensén felhívást intéz  Latin-Amerika ragyogó természet-világa  megőrzésére, a béke és a társadalmi igazságosság előmozdítására, mindenki jogainak, főleg a szegényekéinek biztosítására, minden ember személyi méltóságának tiszteletére, minden ország  kulturális sajátosságának, identitásának tiszteletben tartására, ellentétben a minden sajátosságot eltörlő globalizációval. Parolin bíboros szerint ezek lesznek Ferenc pápa vasárnap, július 5-én kezdődő apostoli látogatásának főbb témái.

Latin-Amerika a Reménység Kontinense

Ferenc pápa tavaly december 12-én, a Guadalupei Szűz ünnepén II. János Pált idézve nevezte Latin-Amerikát a Reménység Kontinensének. Mert a pápa szerint „itt a fejlődés új modelljei alakulnak ki, amelyek összekapcsolják a keresztény hagyományt a polgári haladással, az igazságosságot és méltányosságot a kiengesztelődéssel, a tudományos és technikai fejlődést az emberi bölcsességgel, a termékeny szenvedést a reménykedő örömmel.” Parolin bíboros szerint, aki apostoli nuncius volt Venezuelában, ezekkel a szavakkal lehet vázolni Latin-Amerika, és benne a három  meglátogatandó ország arculatának főbb vonásait.

Keresik a demokrácia sajátos útjait, számolva az egyes országok sajátosságaival

A bíboros kitért a földrész felgyorsult fejlődésére: a mélyszegénység és a nyomor elkezdődött felszámolása, az urbanizáció óriásvárosokat hozott létre, a globalizáció itt is megnyilatkozó hatásaira, többek között a terjedő szekularizációra, bár ez itt nem olyan erős, mint az ún. nyugati világban. Az elmúlt évtizedekben a latin-amerikai egyház (a CELAM összejövetelein) a lelkipásztori megtérés útját választotta: missziós egyház akar lenni, minden tagjának missziós elkötelezettségét sürgeti, és így példamutató lehet a világegyház többi része számára. Politikai szempontból is Latin-Amerika olyan laboratóriumhoz hasonlítható, ahol a részesedés és képviseleti rendszer új modelljeit kísérletezik ki: hangot adnak a népességnek, amelyet eddig nem igen hallgattak meg. Keresik a demokrácia sajátos útjait, számolva az egyes országok sajátosságaival. Tehát olyan pluralizmus felé tartanak, ahol mindenki részvételét összekapcsolják az alapvető emberi szabadságjogokkal.

 Az Egyház Latin-Amerikában prófétai szerepet tölt be a „kolonizáló ideológiákkal” szemközt

Az államtitkár ezután megállapította, hogy az Egyház Latin-Amerikában prófétai szerepet tölt be a „kolonizáló ideológiákkal” szemközt, tehát azzal a tendenciával szemben, amely ellenkezik a népesség hagyományával és ethoszával, sőt  sokszor kifejezetten annak felforgatására törekszik, különösen is a család és az életvédelem területén. Parolin bíboros ezután sorra vette a meglátogatandó országokat.

Ecuador: itt a család és az élet védelme különösen fontos. Az ország püspökei 2014-ben pásztorlevelet bocsátottak ki az Egyház szerepéről, megjelölve az egészséges laicitás útját. Az Egyház ”csak azt a lehetőséget kéri, hogy gyakorolhassa saját küldetését, hogy hozzájárulhasson a demokrácia kialakításához,  minden emberi személy, különösen is a leginkább sebezhető csoportok jogainak előmozdításához”.

Bolivia: A Pápát Evo Morales elnök fogadja, akivel megosztja a szegények felkarolása  és a teremtett világ védelme gondját. Ez utóbbiról, a környezetvédelemről  Ferenc pápa új enciklikájában értekezett. Felhívást intéz ahhoz a világhoz, amely a pénz uralma alatt áll, a társadalmi igazságosság biztosításáért, miden emberi személy, különösen is a szegények  jogainak védelméért.

Paraguay:  Az ország püspökei három évet a család evangelizálásának szenteltek a katekézis és a missziózás útján. Paraguay a világ egyik legfiatalabb országa: sok a népes család.  Súlyos probléma a munkanélküliség, amely aláássa a család szilárdságát és normális életét. Ferenc pápa, aki zarándokként érkezik Paraguayba, különösen a szenvedő családokhoz társul, hogy bizalmat ébresszen a továbbhaladáshoz, hangoztatta a Vatikáni Televíziós Központnak adott interjújában Pietro Parolin bíboros államtitkár. 

(szf)


Laudato si’ – I. Egyház és környezetvédelem

2015. június 22. hétfő 12:01

Június 18-án a Vatikánban, a szinódusi aulában bemutatták Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy!) kezdetű enciklikáját, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését naponta, folytatásokban adjuk közre.

 

A teremtéskor Isten az emberre bízta a világot, hogy „művelje és őrizze” azt (Ter 2,15), s az ő segítségével akarta beteljesíteni a teremtés aktusát: Ádám volt az, aki elnevezte az élőlényeket (vö. Ter 2,19–20). Az ember (héberül: adam) azonban nem valamiféle kívülről vagy felülről a világba küldött uralkodó, hanem maga is része ennek a teremtésnek. Az alkotás hajnalán, a földről felszálló pára által megnedvesített földből (héberül: adamah) lett megalkotva (vö. Ter 2,6–7), teljes közösségben a kozmosszal. Hivatásul kapta a „művelést”, a teremtett szépség kibontakoztatását a munka által (vö. Ter 3,23), hogy a föld termővé legyen. Föld és ember, adamah és adam elválaszthatatlanul egybe tartoznak. Az első nem éri el teljességét a második nélkül, a második értelmetlenné, szó szerint gyökértelenné és élettelenné válik az első nélkül.

A Szentírásnak ez az alapvető meglátása visszhangzik túl a bibliai szöveghelyeken, a keresztény lelkiség megannyi alkotásában, lenyomatában. Mégis azt tapasztaltuk és tapasztaljuk, hogy mintha a keresztény nemzetek, országok lettek volna a kezdetektől fogva az élenjárói a teremtett világ pusztításának, kizsákmányolásának, méltatlan és önző leigázásának. Mintha pont a keresztények felejtették volna el azokat az alapvető igazságokat, amelyeket Isten kinyilatkoztatásának első lapjai olyan egyértelműen elénk tárnak. A „művelés” rablógazdálkodássá, a „megőrzés” minden lelkiismeret-furdalástól mentes profitvadászattá silányodott. Ezen a ponton fájó sebként igazolódik Max Weber híres meglátása a kapitalista gazdasági rendszer és a keresztény, protestáns etika belső összefüggésrendszeréről. Sokáig, túl sokáig tartott, hogy az egyházak és egyházi közösségek ráébredjenek nemcsak a természetvédelem fontosságára, de arra is, hogy mekkora felelősségük van a mai helyzet kialakulásában.

Míg a keresztények késlekedtek, sőt gazdasági, politikai rendszereik világszintű globalizálásával az azokból fakadó problémákat és veszélyeket is globálissá tették, addig más vallási közösségek és világi, világnézeti csoportosulások már jó ideje igyekeztek nyitogatni az emberek szemeit. Egyeseknél épp az ökológia vált spiritualitássá, a természet, a „Földanya” egyféle legnagyobb tisztelettel és szeretettel körülvett „istenné”.

Megfogalmazódtak olyan elgondolások is, amelyek ugyan helyesen ismerték fel az emberi tényező felelősségét és szerepét a bontakozó válságban, ám megoldási javaslataik terén egyenesen „emberellenessé” váltak: nem egyszer mintha a vagy-vagy helyzet nyert volna megfogalmazást az egészséges környezet és az ember viszonyában, s az ember vált volna a legelsőként kiiktatandó „szennyezéssé”.

Ezek a részben jogos, mégsem kielégítő megoldásokat felvető állásfoglalások még inkább sürgetővé tették, hogy a kereszténység visszanyúljon saját lelki s szellemi forrásaihoz, és ne csupán a partvonalról szemlélje a történéseket, néha szlogenszerű javaslatokat is elsütve, hanem váljon aktív szereplővé és inspirációs forrássá a mai világban, ahol oly sok ember érzi át a természet iránti szeretet, felelősség, óvás és gondoskodás alapvető morális kötelezettségének a súlyát. A környezet védelme éppen az a terep, ahol a teremtett világnak és az embernek újra találkoznia kell, lévén hogy az ember is része a „közös otthonnak” – márpedig az ökológia szó pontosan a görög oikosz, lakás, otthon kifejezésből származik. Mit nyújt a keresztény hit? Milyen javaslatot, ajánlatot tud letenni az asztalra? Hogyan tud cselekvő módon hozzájárulni a kialakult, súlyos helyzet orvoslásához? A lehető legaktuálisabbak ezek a kérdések, éppen ezért Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikája jókor érkezett, egy olyan embertől, aki latin-amerikaiként sokkal közvetlenebbül és a saját bőrén tapasztalhatta meg az ipari, gazdasági, politikai érdekekből elkövetett környezetrombolás elszomorító következményeit. Az egyház identitásában elengedhetetlen missziós megtérés után (ld. Evangelii gaudium) most elérkezett az egyház szolgálatában és küldetésében elengedhetetlen ökológiai megtérés ideje.


A pápai dokumentum ismertetését holnap folytatjuk.

A Laudato si’ teljes szövege különféle nyelveken elérhető a Vatikán hivatalos honlapján.

Török Csaba/Magyar Kurír

Laudato si’ – II. Az enciklika címe: Laudato si’

2015. június 23. kedd 12:00

Június 18-án a Vatikánban, a szinódusi aulában bemutatták Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy!) kezdetű enciklikáját, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését naponta, folytatásokban adjuk közre.

 

Amikor a konklávé zárásakor Jorge Mario Bergoglio jezsuita bíboros felvette a Ferenc nevet, sok találgatás látott napvilágot: talán Xavéri Ferencre, a nagy jezsuita misszionáriusra utal? Vagy éppenséggel Szalézi Ferencre, a média védőszentjére? Ő maga tette világossá első sajtóaudienciája során, hogy „névadója” Assisi Szent Ferenc, a Poverello, Isten szegénykéje. Mi az oka ennek? Cláudio Hummes bíboros utolsó intése a még bíboros Bergoglióhoz: „Ne feledkezz meg a szegényekről” – s az erre következő gondolatfutam a frissen megválasztott Péter-utód lelkében a szegénységről, a háborúról és a békéről. Ám ez hamar kiegészült egy szemponttal, amely teljesen világossá vált az első Szent Péter téren, Szent József főünnepén bemutatott misén: József a custos, a védelmező, az oltalmazó. Ez olyan hivatás, amely nemcsak a keresztényeké, de egyetemesen minden emberé, és Assisi Ferenc jegyében kiterjed a teljes teremtett világra. A környezetvédelemről, vagy ahogy keresztényként talán helyesebb hívnunk: teremtésvédelemről szóló enciklika megszületése tehát az első pillanattól kezdve szerepelt a pápa prioritási listáján.

Az első enciklika azonban még a benedeki örökség felvállalását és továbbvitelét jelentette (Lumen fidei). Az első teljesen „ferenci” szöveget az Evangelii gaudium kezdetű, a 2012-es újevangelizációs szinódust követő apostoli buzdítás képezte, amely kijelölte az egyház missziós megtérésének, megújulásának az útját. Ez volt a pápa „programbeszéde”, amely az előttünk álló évekre kijelölte az egyház előrehaladásának az útját (ld. EG 1).

Hit és hitátadás – az első két nagyobb dokumentumnak ez a témája. Ezekhez látszólag alig kapcsolódik a mostani, vagyis a „közös otthon” védelméről szóló. Ez azonban csak a felszínen, a látszat szintjén van így. Ugyanis ahogy elkezdjük olvasni az új enciklikát, legalábbis két dolog nyilvánvalóvá válik:

1) A tónus, az alkalmazott szófordulatok és látásmód teljességgel ismerős az Evangelii gaudiumból. Ahogy ott, úgy itt is egy „kiáltást hallunk meg” (EG 187–192 és LS 2): az első esetben a szegényekét, a második esetben a „Föld anyáét” (Assisi Ferenc: Naphimnusz). Erre kell válaszolnunk, valamiféle nem csak elméleti, de gyakorlati választ adnunk.

2) Itt tárul fel a válaszadás hitbeli mélysége: ahogyan a szegényeknek nyújtott szolgálat nem szociológiai vagy filozófiai kategória (EG 198), úgy Föld anyánk óvása és védése sem csupán tudományos, „környezetvédelmi” kérdés, hanem a hitből fakadó felszólítás és küldetés (LS 13–16).

E két szempontot szépen egyesíti az enciklika címe, amely Assisi Szent Ferenc Naphimnuszát visszhangozza, azt a csodálatos költeményt, amelyet Umbria zöld völgyére tekintve, a San Damiano-kápolna mellett szerzett a 13. századi szent. Hiszen a teremtett szépség szemlélése felemeli a lelket a teremtetlen és teremtő Szépségig: magához Istenhez. Amikor az ember tudatára ébred, hogy a teremtésben mennyi „fivére” és „nővére” hirdeti az Alkotót, hirtelen észreveszi, hogy hite is elmélyül, lelke is kitágul. A pápa joggal idézi Szent Pál apostol gondolatát (Róm 8,22), aki kozmikus-eszkatologikus távlatban ír az „egész teremtett világról”, amely sóhajtozik (s ez a szülés kínját kísérő sóhaj), mígnem megnyilvánulnak Isten fiai – vagyis a fizikai mindenség és az ember sorsa elválaszthatatlan (LS 2). Az én személyes üdvösségem kérdése elválaszthatatlan attól a teremtett világtól, amelyben élek. Senki sem hiheti, hogy ő maga odaállhat Isten elé úgy, hogy közben fájdalmat, szenvedést, pusztulást okoz azoknak a „fivéreknek” és „nővéreknek”, akikről a Naphimnusz énekel. Nem lehet hitelesen hinni, hitet átadni anélkül, hogy közben ne töltenénk be Istentől kapott küldetésünket, amely a teremtett világ „őrzésére és gondozására” irányul (ld. Ter 2,15).

A pápai dokumentum ismertetését holnap folytatjuk.

A Laudato si' teljes szövege különféle nyelveken elérhető a Vatikán hivatalos honlapján.

Török Csaba/Magyar Kurír

Laudato si’ – III. Az enciklika bevezetése

2015. június 24. szerda 12:02

Június 18-án a Vatikánban, a szinódusi aulában bemutatták Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy!) kezdetű enciklikáját, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését naponta, folytatásokban adjuk közre.

 

„Ez a nővérünk [a Föld] felkiált a miatt a kár miatt, amelyet az Isten által belé alkotott javak felelőtlen felhasználása és az azokkal való visszaélés révén okozunk. Azzal a gondolattal nőttünk fel, hogy birtokosai és urai vagyunk, ami jogot ad kizsákmányolására. A bűn által megsebzett emberi szív erőszakja világossá válik azokban a betegségtünetekben is, amelyeket a talajban, a vízben, a levegőben és az élőlényekben tapasztalhatunk” (LS 2). Ferenc pápának ez az erőteljes felütése megvilágítja, hogy mit is jelent: az ember a földből vétetett (ld. uo.; vö. Ter 2,7). Ez a sokszor elfelejtett igazság mind a hit, mint a fizikai valóság rendjében összekapcsolja az ember és a „közös otthon”, a teremtett világ sorsát.

Ez az oka annak, hogy számunkra semmi sem lehet közömbös, ami ebben a világban történik (LS 3–6). Ugyan átfogó ökológiai enciklika eddig még nem jelent meg, az egyház mégis szüntelenül igyekezett reflektálni a környezetet érintő kérdésekre. XXIII. János pápa Pacem in terris kezdetű enciklikája nem csak a háború elkerüléséről szólt, de megmutatta a teljes értékű béke útját. Utódja, VI. Pál már nyíltan beszélt az „ökológiai katasztrófáról”, amely „az emberiség magatartásának radikális megváltoztatását követeli”, különben a tettes, az ember végül maga is áldozattá válik (vö. Octogesima adveniens, nr. 416–417). II. János Pál pápa ugyancsak szólt ennek az emberi átalakulásnak a szükségességéről, így fogalmazta meg az „ökológiai megtérés” igényét (Általános kihallgatás, 2001. január 17). XVI. Benedek Caritas in veritate kezdetű enciklikájában szintén rámutatott arra, hogy kultúránk hibás működése, kilengése okozza azokat a károkat, amelyeket a környezetben tapasztalhatunk (nr. 51). Ez a kérdés nemcsak a katolikusokat, de minden keresztényt foglalkoztat (ld. LS 7–9) ­– Ferenc pápa külön is kiemeli Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkának ezen a téren tett megnyilatkozásait.

Nem csoda hát, hogy Assisi Szent Ferenc üzenete napjainkban egyre aktuálisabb (LS 10–12). „Tanúsága megmutatja, hogy az integrális ökológiának olyan kategóriák iránti nyitottságra van szüksége, amelyek meghaladják a matematika vagy a biológia nyelvezetét, és amelyek összekötnek minket a tulajdonképpeni emberivel. (…) [Ferenc] az egész teremtéssel lépett kapcsolatba, és még a virágoknak is prédikált…” (LS 11).

A pápa ehhez az „integrális”, vagyis „egész szerinti” ferenci szemlélethez kapcsolódik mostani dokumentumával, tudva, hogy itt minden ember közös fáradozására lesz szükség. Miközben megköszöni mindazok munkáját, akik a teremtésvédelem terén már eddig is fáradoztak, új párbeszédre hív „mindenkit arról a módról, ahogyan bolygónk jövőjét alakítanunk kell. Olyan párbeszédre van szükségünk, amely mindenkit egybegyűjt, ugyanis a környezet helyzetének általunk megélt kihívása, és annak emberi gyökerei mindannyiunkat érdekelnek és mindannyiunkra tartoznak. (…) Új, egyetemes szolidaritásra van szükségünk. Ahogyan Dél-Afrika püspökei megjegyezték: »mindenki talentumaira és elköteleződésére szükség van, hogy az Isten teremtését ért emberi bántalmazás által okozott károkat újra jóvá tegyük«.” (LS 14). Ezért lehetnek ugyan sajátos „címzettjei” ennek a dokumentumnak (pl. felelősséget viselő politikusok, ld. LS 15), az üzenet mégis mindenkié. A dokumentum egyes fejezetei egy-egy konkrét vetületre összpontosítanak, ám vannak központi kérdések, amelyek különösen is nyomják a pápa szívét: a szegények és a bolygó törékenysége közötti kapcsolat, a meggyőződés, hogy a teremtett világban minden létező kapcsolatban áll egymással, a hatalom új modelljeire vonatkozó kritika, a gazdaság és fejlődés megújult értelmezésének kihívása, az ökológia emberi értelme – és így tovább (ld. LS 16). Mindezek irányok, kérdések, szempontok, amelyeket a dokumentum nem lezár, sokkal inkább kinyitni, felvetni igyekszik. Az út, amely a megoldáshoz vezet: a párbeszéd és a közös cselekvés. Ennek előmozdítása a pápa célja.


A pápai dokumentum ismertetését holnap folytatjuk.

A Laudato si' teljes szövege különféle nyelveken elérhető a Vatikán hivatalos honlapján.

Török Csaba/Magyar Kurír

 


Bemutatták Morricone új művét, Ferenc pápa miséjét

2015. június 11. csütörtök 18:49

Ennio Morricone „Missa Papae Francisci” című héttételes zeneművét a jezsuiták római főtemplomában, az Il Gesù-templomban mutatták be június 10-én. Az Oscar-díjas olasz zeneszerző az Avvenire napilapnak adott interjút a bemutató kapcsán.

Különösnek tűnhet, de a 86 éves Oscar-díjas zeneszerző 70 éves munkássága alatt több mint ötszáz filmzenei tételt és mintegy száz komolyzenei darabot komponált, de misét egyet sem, jóllehet ez „ugyanúgy alapvető egy zeneszerző életében, miként ezt a nagy elődök példája is mutatja Mozarttól Schuberten át Brucknerig” – fogalmaz Morricone, aki június 10-én este a jezsuiták római főtemplomában, az Il Gesùban debütált a Missa Papae Francisci. A visszaállított Társaság kétszázadik évére című miséjével.

A két kórusra és zenekarra írt művet maga Morricone vezényelte a Római Szimfonikus Zenekar, a Szent Cecília Zeneakadémia és a Római Operaház kórusának közreműködésével.

„Néhány napja a Vatikánba látogattam, hogy elvigyem a pápának a partitúrát” – nyilatkozta a zeneszerző.

– Milyen volt a találkozó Ferenc pápával?

– Sokáig csak csendben néztünk egymásra. A pápa rám nézett, arra várt, hogy meséljek az általam írt miséről. Megmutattam neki a partitúra első lapját, ahol a hangjegyek egy keresztet formáznak: a kürtök és a trombiták formázzák a kereszt vízszintes szárát, amelyhez egy bizonyos ponton kapcsolódik az egész zenekar, kijelölve a másik szárat. Ferenc pápa rögtön megnyert engem, hiszen szolgálata fordulópontot jelent az egyház életében, megpróbál javítani a létező visszásságokon. És azért tud járni ezen az úton, mert XVI. Benedek nagyszerű előkészítő munkát végzett ehhez.

– Hogyan született meg a mise ötlete?

– Feleségem, Maria, akivel 1956 óta vagyunk házasok, mindig is kérte, hogy írjak egy misét. Ám nem írtam. Majd egy reggel, amikor kiléptem a házunkból, találkoztam Daniele Libanori atyával, az Il Gesù – amely pár lépésre van az otthonomtól, és ahová gyakran eljárok – templomigazgatójával, aki megkért, hogy írjak egy zeneművet a Jézus Társasága visszaállítása kétszázadik évfordulója tiszteletére. Ez 2012-ben történt. Egy kis ideig gondolkoztam ezen. Idő közben megválasztották Ferenc pápát, az első jezsuita pápát. Így igent mondtam, és neki, valamint feleségemnek ajánlottam a darabot. Így született meg a Missa Papae Francisci. A visszaállított Társaság kétszázadik évére. Egyre többet jelent ez nekem, aki mindig is hívő voltam, katolikus családban nőttem föl, és ez mindig is befolyásolta az életemet.

– Hogyan zenésítette meg a szentmise állandó részeinek szövegeit, melyekkel a legnagyobbak is megmérték magukat?

– Teljes zenei tapasztalatomból próbáltam meríteni, megpróbáltam világosan megjeleníteni saját stílusomat. Nem kevertem bele Palestrinát vagy Bachot, szerettem volna, ha saját zenei kézjegyem jól felismerhető lenne. Van egy jellegzetes hangszeres világa a műveimnek, trombitákkal és harsonákkal, sok ütős hangszerrel, csellóval és bőgővel, azonban nincs benne hegedű. Két kórust szerettem volna, hogy kapcsolódjak a tridenti zsinat tanításához. Zeneileg egy modális mű jelenik meg, amely hétfokú hangsort használ. Túllép a gregorián egyszólamúságon, hogy teret adjon a hangok polifóniájának a kiengesztelődés és nyugalom légkörében. A Kyrie megtöri a csendet, bevezetve a hallgatót a liturgikus közegbe, ugyanakkor fölkészíti a Gloria kitörő örömére. A zene szerencsés, hiszen olyan művészeti ág, melyet nem kell magyarázni, a hallgatók is értelmezhetik az érzelmek szintjén, amelyeket a hangzás kelt bennük. Monteverdi és Frescobaldi hatott rám, de Stravinsky is. Legfőbb mesterem Goffredo Petrassi volt, aki olyan lelki szövegeket zenésített meg, mint a Noche Oscura (Sötét éjszaka) vagy a 9. zsoltár.

– Megjelenik a filmek zeneszerzőjeként ismert Morricone is ebben a misében?

– A kórus a darab elején és végén kétszer is megszólaltatja a Misszió című film zenéjének visszhangjait. A Roland Joffé által rendezett film elbeszéli, ahogy a spanyolok és a portugálok lemészárolják az indiánokat, és lerombolják a jezsuiták misszióit. A film 1750-ben játszódik, nem sokkal 1773, a Jézus Társaságának föloszlatása előtt. Örülök, hogy ezzel a misével zárul egy kör, hiszen a Társaság 1814-es visszaállításának 200. évfordulóját ünnepli a mű is.

– A Misszió híres témája, a Gabriel’s Oboe gyakran szólal meg templomainkban…

– A zeném mindig is hordozott magában valami szakrálisat. Hogy elmagyarázzam ennek miértjét, vissza kell mennem gondolatban a ’70-es évekig, első filmzenéimig. Luciano Salcéval dolgoztam együtt, akinek az A fasiszta című filmjéhez írtam zenét. Néhány év közös munka után Luciano azt mondta nekem: „Észrevettem, hogy egyfajta szakrális és misztikus zenei nyelvezettel dolgozol, amely nehezen alkalmazható az olyan komikus cselekményhez, mint amilyen az enyém is.” Együttműködésünk itt véget ért. Jó barátok maradtunk, de neki nem írtam több filmzenét. Visszajelzése elgondolkoztatott. Igaz, hogy zenei költészetemben mindig megmutatkozott valami szakrális és misztikus, még a Sergo Leone westernjeihez írt filmzenéimben is. Írtam néhány kifejezetten szakrális művet is. 1966-ban egy Requiemet, a ’80-as évek első felében egy keresztutat, 1995-ben az Ave Regina Caelorumot, 2008-ban pedig a sarsinai székesegyház számára a Vuoto d’anima piena (Egészen kiüresedett a lelkem) című darabot.

– A Missa Papae Francisci után szeretne még szakrális zenét komponálni?

– Nem kimondottan szent vagy liturgikus művet, de szeretnék alkotni valamit Dante Isteni színjátékához, kifejezetten pedig a Paradicsomhoz kapcsolódóan. Nem a verseket szeretném megzenésíteni, amelyek már önmagukban zeneiek és tökéletesek, hanem valami olyat szeretnék létrehozni, amely újraveszi a Paradicsom dantei elgondolását, amely a misztérium szemlélése felé vezető út. Kértem már egy szövegkönyvet, amit el is készítettek számomra, de túlságosan tele volt Dante verseivel. Így elvetettem ezt a tervet.

– Újra előveszi-e esetleg ezt a tervet? Mivel a költő születésének 750 éves évfordulóját ünnepeljük…

– Nem zárom ki. Azonban jelenleg Giuseppe Tornatore következő filmjéhez írok zenét.

A Missa Papae Francisci ősbemutatója felvételről június 11-én 21.19-kor megtekinthető a Rai 5 tv csatorna műsorán.

Fordította: Korponai Gábor SJ

Fotó: News.gesuiti.it

Magyar Kurír


Ferenc pápa a szarajevói szentmisén: Építsétek a békét a szeretet műveivel!

 

 


Ferenc pápa a szentmise homíliáját egyetlen hatalmas témának szentelte, a békének.

Egyfajta, darabokban vívott harmadik világháborúban élünk

„A miseolvasmányokban többször is elhangzott a béke szava, ami kiváltképpen prófétai szó – kezdte beszédét a pápa. A béke az Isten álma, Isten terve az emberiség, a történelem és a teremtett világ számára. Ám ez a terv mindig ellenállásra talál az ember részéről és a gonosz részéről. Napjainkban is a békére vágyakozás és az elkötelezettség az építésére, szemben áll azzal a ténnyel, hogy a világban számos fegyveres konfliktus zajlik. Egyfajta, darabokban vívott harmadik világháború van és a globális tájékoztatás összefüggésében érezzük a háborús légkört –hangsúlyozta a pápa.

Soha többé háborút!

„Van, aki meg akarja teremteni ezt a légkört és eltökélten gerjeszti azt, különösen azok, akik a különféle kultúrák és civilizációk közti összeütközésre törekszenek és azok is, akik a háborúkon a fegyverkereskedelemmel nyerészkednek. De ez a háború gyerekeket, nőket és időseket jelent a menekülttáborokban, erőszakos kitelepítéseket, szétrombolt házakat, utcákat és gyárakat jelent, de mindenekelőtt számtalan összetört életet. Ti ezt jó tudjátok, mert éppen itt tapasztaltátok meg: mennyi szenvedés, mennyi pusztítás, mennyi fájdalom. Ma, fivéreim és nővéreim – folytatta a pápa – ebből a városból újból felhangzik Isten népének és minden jóakaratú embernek a kiáltása: soha többé háborút!   

A béke tevőleges elkötelezettséget igényel: szenvedélyt, türelmet, tapasztalatot, állhatatosságot

Ebben a háborús légkörben, mint a felhőkön áthatoló napsugár, visszhangzik Jézus szava az evangéliumban: „Boldogok a békességszerzők” (Mt 5,29). Ez a felhívás mindig időszerű, érvényes minden nemzedékre. Nem azt mondja: „Boldogok a békességet prédikálók”, ezt mindenki megteheti, még képmutató és egyenesen álságos módon is. Nem, ellenben azt mondja: „Boldogok a békességszerzők”, akik teszik, művelik a békét. A béke szerzése az egy kézműves munka, szenvedélyt, türelmet, tapasztalatot, állhatatosságot igényel. Boldogok, akik békességet vetnek a mindennapi tevékenységükkel, magatartásukkal, a szolgálat, a párbeszéd, az irgalmasság gesztusaival. Igen, ezeket tényleg Isten fiainak fogják hívni, mert Isten békét vet, mindig és mindenütt. Az idők teljességében elvetette a világba saját Fiát, hogy békénk legyen! A békeszerzés olyan munka, amit minden nap tovább kell végezni, lépésről lépésre, anélkül, hogy belefáradnánk”.

Az a személy, az a nép, amit ellenségnek láttam, valójában a saját arcomat hordozza, az én szívemet az én lelkemet   

És hogyan csinálják, hogyan készítik a békét? – tette fel a kérdést a pápa, majd Izajás próféta szavára utalt: „Az igazságosságot gyakorolni, ez teremt békét” (Iz 32,17). „Opus justitiae pax”, a Vulgáta fordítás alapján, mely híres mottóvá lett, és prófétai módon XII. Piusz pápa alkalmazta: a béke az igazságosság műve. Itt is, nem egy meghirdetett, elméleti módon megfogalmazott, megtervezett igazságosság, hanem a gyakorlatban megélt igazságosságról van szó. Az Újszövetség tanítása szerint az igazságosság teljes betöltése a felebarátot úgy szeretni, mint önmagunkat. Amikor Isten segítségével követjük ezt a parancsot, mennyire megváltoznak a dolgok! Megváltoznak, mert mi megváltoztatjuk! Az a személy, az a nép, amit ellenségemnek láttam, valójában a saját arcomat hordozza, az én szívemet az én lelkemet. Ugyanaz az Atyánk a mennyben. Tehát a valódi igazságosság azt teszi a másik személlyel, a másik néppel, amit én szeretnék, hogy velem tegyenek.

Szent Pál a szentleckében a békeszerzés elengedhetetlen magatartását írja le: „Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak”.

A béke Isten adománya, Szentlelke által belevési a szívünkbe és a testünkbe

Íme az a magatartás, hogy békeszerzők legyünk a hétköznapokban, ott ahol élünk. Ne áltassuk magunkat azért, hogy mindez csupán csak tőlünk függ. Így egy csalóka moralizmusba süllyednénk! A béke Isten adománya, nem mágikus értelemben, hanem ő maga, a Szentlelke által belevési a szívünkbe és a testünkbe ezt a magatartást és így tesz bennünket az ő békéjének az eszközévé. A béke Isten adománya, mert a velünk való kiengesztelődésének a gyümölcse. Csak az, aki kiengesztelődik az Istennel, lehet a békesség szerzője. Végül Ferenc pápa az Úrtól, Szűz Mária közbenjárására, egyszerű szívet, a türelem, valamint az igazságosságért folytatott küzdelem és munka kegyelmét kérte, hogy irgalmasok, békességszerzők, a béke és nem pedig háború magvetői legyünk. Ez az út tesz bennünket boldoggá!

Hatvanötezren a Koševo stadionban

A rekkenő meleg ellenére zsúfolásig megtelt a városi Koševo stadion a hívekkel. Többségben fiatalok voltak jelen és ez a reménység jele, hiszen ők a holnap egyháza. Ugyanakkor a tegnapra is gondoltak a szervezők, amikor a stadion egyik szektorát azoknak a személyeknek tartották fenn, akik az 1991-94-es háborúban szenvedtek sérülést és lettek rokkantak. A szarajevói pápai szentmisére nemcsak Bosznia-Hercegovina egész területéről érkeztek katolikus hívek, hanem a szomszédos országokból, így a szerbiai Délvidékről is. Részt vett és koncelebrált a szentmisén Német László nagybecskereki püspök, akit buszokkal kísértek el a hívek az egyházmegyéjéből.    

(vl)   

 


Úrnapi szentmise és körmenet Rómában Ferenc pápával

 

Június 4-én, csütörtök esti adásunkkal egy időben Ferenc pápa Krisztus szent testének és vérének ünnepe alkalmából a Lateráni Szent János-bazilika előtti téren este 7 órától szentmisét mutat be. Ezt követően zárt autón megy át a Santa Maria Maggiore-bazilikába, ahol megvárja az ünnepi körmenet megérkezését. Az Oltáriszentséget autóval viszik a Santa Maria Maggiore-bazilikához két diakónus kíséretében, míg Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke gyalog vezeti a körmenetet. Ezt követően Ferenc pápa eucharisztikus áldást ad a jelenlévőkre a szertartás lezárásaként. Mint ismeretes, már tavaly is a zárt autón való utazás mellett döntött a Szentatya, hogy így a hívek figyelmét jobban Krisztus szent teste és vére ünnepére, az Oltáriszentségre irányítsa.

Úrnapját a pünkösd utáni második csütörtökön ünnepli a világegyház, mivel az ünnep nagycsütörtökkel van kapcsolatban. Nagycsütörtökön történt ugyanis az Oltáriszentség alapítása, ám a nagyhéten a sok gazdag ünnep közt annyira megoszlik a figyelem, hogy az nem teszi lehetővé azt a fajta teljes odaadást, melyet az Eucharisztia iránti szeretet gyújt az ember szívében. Ezért az Egyház a húsvéti idő után külön is hálát ad ezért a csodálatos ajándékért.

Az ünnep keletkezése a XII. századra megy vissza, amikor többfajta eretnekség is rombolta a hit alapjait, miközben egyre jobban fellendült az Eucharisztia-kultusz. Ennek egyik gyümölcseként 1200 körül Párizsban bevezették az úrfelmutatást a szentmisében. Ezek után Krisztus egy Ágoston-rendi apácának, Szent Juliannának magán-kinyilatkoztatásban adta tudtul kérését, miszerint az Eucharisztia titkát külön egyházi ünneppel is ünnepeljék. IV. Orbán pápa eleinte habozott, ám a bolsénai eucharisztikus csoda meggyőzte őt. A pápa ezek után megbízta Aquinói Szent Tamást, korának legnagyobb domonkos tudósát, hogy alkossa meg az ünnep zsolozsmájának és miséjének szövegeit. Miután ez megtörtént, a pápa 1264-ben elrendelte az ünnepet. Máig ezeket a szép szövegeket halljuk az úrnapi liturgiában. Úrnapi körmenetről először 1279 tájékáról vannak adatok.

(gá)

Forrás: Vatikáni Rádió, Magyar Kurír

 


Ferenc pápa üzenete a tömegtájékoztatás 49. világnapjára

Adjuk hírül, hogy a család az önzetlen szeretetben való találkozás kiemelkedő helyszíne!

A család a központi témája az egyház elmélyült reflexiójának és annak a szinódusi folyamatnak, amelynek során a nemrég lezajlott rendkívüli és a következő októberre egybehívott rendes ülésen kerül napirendre. Ebben az összefüggésben célszerűnek tartottam, hogy a következő tömegtájékoztatási világnap témája a családhoz kapcsolódjon. A család egyébként az első hely, ahol kommunikálni tanulunk. Ha visszatérünk ehhez a kiindulóponthoz, ez segíthet bennünket egyrészt abban, hogy kommunikációnk hitelesebb és emberibb legyen, másrészt abban is, hogy egy új nézőpontból tekintsünk a családra.

Ihletet meríthetünk abból az evangéliumi jelenetből, amikor Mária meglátogatja Erzsébetet (Lk 1,39–56). „Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: »Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!«” (Lk 1,41–42).

Először is azt mutatja meg számunkra ez az epizód, hogy a kommunikáció olyan párbeszéd, amelyet átsző a testbeszéd. Mária köszöntésére ugyanis az első választ a gyermek adja meg, amikor örömében felujjong Erzsébet méhében. A találkozás miatti örömteli felujjongás bizonyos értelemben véve minden más kommunikáció őstípusa és szimbóluma, amelyet már világra jöttünk előtt elsajátítunk. A nekünk otthont adó anyaméh a kommunikáció első „iskolája”, ahol a meghallgatás és a testi kapcsolat a párbeszéd formája; ahol elkezdjük megismerni a kinti világot egy védett környezetben, édesanyánk szívverésének megnyugtató hangját hallva. A kommunikáció terén szerzett első tapasztalatunk ez a bensőséges kapcsolat két különálló lény között: egy ígéretekkel teli találkozás. Ez a tapasztalat mindnyájunk számára közös, hiszen mindannyian édesanyától születtünk.

Világra jöttünk után is bizonyos értelemben egy „anyaméh”-ben maradunk: ez a család. Ez a környezet egymástól különböző, de egymással kapcsolatban álló személyekből áll: a család „az a hely, ahol meg lehet tanulni a különbözőségben való együttélést” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 66). Különböző nemű, különböző nemzedékekhez tartozó személyek állnak itt egymással kommunikációban, mert mindenekelőtt elfogadják egymást, mivel családi viszony köti össze őket. Minél szélesebb ezeknek a kapcsolatoknak a hálója, minél több eltérő korosztály van benne jelen, annál gazdagabb életünk környezete. A kapcsolat jelenti a szó alapját, ez pedig megerősíti a kapcsolatot. A szavakat nem mi találjuk ki; azért használhatjuk, mert ajándékba kapjuk őket. A családban tanuljuk meg az „anyanyelvünket”, vagyis elődeink nyelvét (vö. 2 Mak 7,25.27). A családban válik számunkra világossá, hogy mások is jártak előttünk, akik lehetővé tették számunkra az életet és hogy mi is továbbadhassuk az életet és tehessünk valami szépet és jót. Azért vagyunk képesek adni, mert mi is kaptunk, és az erények e körforgása jelenti a lényegét annak, ahogyan a család kommunikálni képes – általánosabban pedig ez minden kommunikáció paradigmája.

A minket „megelőző” kapcsolat tapasztalatából fakad, hogy a család az a hely, ahol az imádságot mint a kommunikáció alapvető formáját továbbadja az ember. Amikor az édesapa és az édesanya elaltatják éppen megszületett gyermekeiket, gyakran Istenre bízzák őket, hogy ő vigyázzon rájuk. Amikor már nagyobb lesznek, együtt mondanak velük egyszerű imádságokat, szeretetben megemlékezve más személyekről is: a nagyszülőkről, más rokonokról, a betegekről és szenvedőkről, mindazokról, akiknek a legnagyobb szükségük van Isten szeretetére. Ezért többségünk a családban tanulta meg a kommunikáció vallásos dimenzióját, amelyet a kereszténységben teljesen átitat a szeretet: Isten szeretete, aki nekünk adja önmagát és az a szeretet, amit mi ajándékozunk mások számára.

A családban olyan személyek élnek együtt, akik nem választották egymást, mégis igen fontosak egymás számára: ezért amikor átöleljük, támogatjuk egymást, odafigyelünk egymásra, megértjük egymás pillantásait és csendjeit, együtt nevetünk és sírunk, ebből a képességből megértjük, mi is valójában a kommunikáció: egymás közelségének felfedezése és ennek építése. Amikor csökkentjük az embereket elválasztó távolságot, elébe megyünk egymásnak, elfogadjuk egymást, ez hálára és örömre ad okot. Mária köszöntéséből és a gyermek felujjongásából fakad Erzsébet áldása, amelyet a gyönyörű Magnificat követ, amelyben Mária dicséri az Isten szeretettel teli tervét vele és népével kapcsolatban. A hittel kimondott „igen”-ből olyan következmények fakadnak, amelyek jóval meghaladnak minket és az egész világra szétáradnak. A „látogatás” azt jelenti, hogy kinyitjuk az ajtókat, nem zárkózunk be saját lakásunkba, kilépünk, elmegyünk a másik emberhez. A család is akkor él és akkor kap levegőt, ha megnyílik önmagán kívülre, és azok a családok, amelyek ezt megteszik, képesek továbbadni az élet és közösség üzenetét, képesek vigaszt és reményt nyújtani a sérültebb családoknak: ők képesek hozzájárulni az egyház növekedéséhez, amely a családok családja.

A család minden más környezetnél inkább jelenti azt a helyet, ahol a mindennapos életet élve megtapasztaljuk saját korlátainkat és másokét is, az együttélés, kölcsönös megértés kisebb és nagyobb problémáit. Nem létezik tökéletes család, ám nem kell félnünk a tökéletlenségtől, az esendőségtől, még a konfliktusoktól sem: meg kell tanulnunk ezekkel építő módon szembenézni. Ezért válik a család, amelyben a saját korlátokkal és bűnökkel együtt a szeretet uralkodik, a megbocsátás iskolájává. A megbocsátás a kommunikáció egyik dinamikája: azé a kommunikációé, amely megkopik, megszakad, ám a kifejezésre juttatott és elfogadott megbánás révén újraalkotható és növelhető. Az a gyermek, aki a családban megtanulja meghallgatni a többieket, megtanul tisztelettel szólni hozzájuk, kifejezni a saját nézőpontját olyan módon, hogy közben a többiekét nem utasítja el, a társadalomban a párbeszéd és a megbékélés építője lesz.

A korlátok és a kommunikáció kapcsán igen sokat taníthatnak nekünk azok a családok, ahol gyermekek egy vagy több fogyatékossággal élnek. A mozgásszervi, az érzékszervi vagy az értelmi téren meglévő hiány mindig kísértés a bezárkózásra, ám a szülők, a testvérek és más baráti személyek szeretetén keresztül indítássá válhat arra, hogy megnyíljanak, osztozzanak, másokat is bevonva kommunikáljanak, segíthet az iskoláknak, a plébániáknak, az egyesületeknek, hogy befogadóbbakká váljanak mindenki számára és ne zárjanak ki senkit.

Mai világunkban, ahol olyan gyakori az átkozódás, a kibeszélés, a veszekedés, ahol a pletykálkodás megmérgezi emberi környezetünket, a család lehet az iskola, ahol megtanuljuk a kommunikációt mint áldást. Ez ott is így van, ahol elkerülhetetlennek tűnik a gyűlölet és az erőszak, ahol a családokat kőfalak, vagy az előítélet és harag nem kevésbé áthatolhatatlan falai választják el, amikor úgy tűnik, minden jó okunk megvan rá, hogy kimondjuk: „most már elég”. Ilyenkor valóban az átok helyett az áldás, az elutasítás helyett a látogatás, a harc helyett a befogadás az egyetlen mód, hogy megtörjük a rossz spirálját, hogy tanúságot tegyünk arról, hogy a jó mindig lehetséges, hogy a gyermekeinket a testvériségre neveljük.

Napjainkban a legmodernebb tömegkommunikációs eszközök, amelyek főleg a legfiatalabb nemzedék számára már nélkülözhetetlenek, egyszerre képesek gátolni és segíteni a kommunikációt a családban és a családok között. Akkor válnak akadállyá, ha gátolják az odafigyelést, ha az elszigetelődésre teremtenek alkalmat a fizikai együttléttel szemben, ha megtöltik a csend és a várakozás minden pillanatát és elfeledtetik azt a tényt, hogy „a csend a kommunikáció szerves része, csend nélkül nem léteznek tartalmas szavak” (XVI. Benedek, Üzenet a 46. tömegkommunikációs világnapra, 2012. január 24). Ezek az eszközök akkor jelentenek segítséget, ha elősegítik a beszélgetést és a megosztást, a kapcsolattartást a távol lévőkkel, a köszönet kifejezését és a bocsánatkérést, újra és újra lehetővé teszik a találkozást. Ha nap mint nap felfedezzük életünknek ezt az éltető középpontját, a találkozást mint „élő kezdetet”, akkor képesek leszünk kézben tartani viszonyunkat az új technológiákhoz, és nem azok irányítanak minket. Ezen e téren is a szülők az első nevelők. Ám nem szabad őket magukra hagyni ebben, a keresztény közösség feladata, hogy támogassa őket, hogy képesek legyenek átadni gyermekeiknek a kommunikációs környezet helyes megélését, az emberi személy méltóságának és a közjónak megfelelő módon.

A kihívás, amellyel napjainkban szembe kell néznünk: újra meg kell tanulnunk elbeszélni, nem egyszerűen információt gyártani és fogyasztani. Ugyanis ebbe az irányba hajszolnak bennünket a mai hatalmas és értékes tömegkommunikációs eszközök. Az információ fontos, de nem elégséges, hiszen túl gyakran leegyszerűsít, szembeállítja a különbözőségeket, eltérő látásmódokat, arra szólít fel, hogy az ember ide vagy oda csatlakozzon, ahelyett, hogy segítenék az összkép kialakítását.

Végezetül a család sem olyan téma, amelyről véleményeket kell csupán cserélnünk, nem olyan terep, amelyen ideológiai harcot kellene vívnunk, hanem az a környezet, ahol megtanulunk kommunikálni az emberek közötti közelségben, és olyan alany, amely maga is kommunikál: „kommunikáló közösség”. A család olyan közösség, amely képes az embert elkísérni, képes ünnepelni, képes gyümölcsöt teremni. Ebben az értelemben lehetséges egy olyan látásmódot visszanyerni, amely képes belátni: a család továbbra is hatalmas erőforrás, nem pusztán megoldandó probléma, vagy válságban lévő intézmény. A média olykor hajlik arra, hogy úgy állítsa be a családot, mintha elvont modell volna, amelyet az ember elfogadhat vagy elutasíthat, védhet vagy támadhat – ezzel szemben a család az élet kézzelfogható színtere. Azt érzékeltetik, mintha a család pusztán ideológia volna, amelyet valakik valaki mások ellen vonultatnak fel – pedig ez az a hely, ahol mindnyájan megtanuljuk, mit jelent kommunikálni a kapott és továbbadott szeretetben. Az elbeszélés ezzel szemben azt jelenti, hogy megértjük: életeink szálai összefonódnak egy egységes szőttesbe, a szólamok sokfélék és mindegyik helyettesíthetetlen.

Az a legszebb, nem problémát jelentő, hanem az életben főszerepet játszó család, amelyik képes kommunikálni, s ennek kiindulópontja a tanúságtétel: a férfi és a nő, a szülők és a gyermekek közötti kapcsolat szépsége és gazdagsága. Nem azért küzdünk, hogy a múltat védelmezzük, hanem azért dolgozunk türelemmel és bizakodással, mindazokban a környezetekben, ahol nap mint nap élünk, hogy a jövőt építsük.

Vatikán, 2015. január 23., Szalézi Szent Ferenc ünnepének előestéjén

Ferenc pápa

 


Ferenc pápa üzenete a hivatások 52. világnapjára

2015. április 24. péntek 19:00

Húsvét negyedik vasárnapján ünnepeljük a papi és szerzetesi hivatások világnapját. Ferenc pápa ez évi üzenetének témája: a kivonulás, a hivatás alapvető tapasztalata (élménye).

 

Kedves Testvérek!

Húsvét negyedik vasárnapja elénk állítja a Jó Pásztor ikonját, aki ismeri juhait, nevükön szólítja, táplálja és vezeti őket. Ezen a vasárnapon, immár több mint ötven éve, a hivatások világnapját ünnepeljük. Ez minden alkalommal felhívja figyelmünket az imádság fontosságára – amint Jézus mondta apostolainak –, hogy „az aratás ura (…) küldjön munkásokat az aratásába” (Lk 10,2). Jézus ezt a parancsot egy olyan alkalommal fogalmazza meg, amikor éppen misszióba küldi tanítványait. A tizenkét apostolon kívül további hetvenkét tanítványt is meghív, és kettesével elküldi őket a misszióba (vö. Lk 10,1–16). Valóban, ha az egyház „természetéből fakadóan missziós” (II. vatikáni zsinat, Ad gentes, 2.), a keresztény hivatás nem születhet meg másképpen, mint egy missziós tapasztalaton belül. Így amikor Krisztusnak, a Jó Pásztornak a hangját halljuk és követjük, s engedjük, hogy Ő magával ragadjon és vezessen bennünket, neki szenteljük életünket, ez azt is jelenti: engedjük a Szentléleknek, hogy bevezessen minket a misszió dinamizmusába, felkeltve bennünk a vágyat és az örömteli bátorságot, hogy felajánljuk életünket, és odaadjuk Isten Országáért.

Csak akkor vagyunk képesek életünket felajánlani ebben a missziós lelkületben, ha kilépünk önmagunkból. Ezért a hivatások 52. világnapja alkalmából éppen arról a sajátos „kivonulásról” szeretnék elmélkedni, amit a hivatás, jobban mondva az Istentől ajándékba kapott hivatásra adott válaszunk jelent. Amikor a „kivonulás” szót halljuk, gondolatunk rögtön az Isten és a gyermekei alkotta nép közötti szeretet csodálatos történetének kezdeteire száll vissza, amelynek főbb eseményei az egyiptomi rabszolgaság drámai napjai, Mózes meghívása, a megszabadulás és az út az ígéret földje felé. A Kivonulás könyve – a Biblia második könyve –, amely elbeszéli ezt a történetet, egyben ábrázolja az egész üdvtörténet példázatát és a keresztény hit alapvető dinamikáját is. Valóban, a rabságban élő régi ember átmegy az új életre Krisztusban: ez a megváltás műve, amely végbemegy bennünk hitünk révén (vö. Ef 4,22–24). Ez egy valódi „kivonulás”, a keresztény lélek és az egész egyház útja egy olyan lét felé, amely teljes mértékben az Atya felé fordul.

Minden keresztény hivatás gyökerénél megtalálható a hit megtapasztalásának ez az alapvető mozzanata: hinni azt jelenti, hogy kilépünk saját magunkból, énünk kényelmességéből és rugalmatlanságából, hogy életünk középpontja Jézus Krisztus legyen. Ábrahám nyomdokain elhagyjuk saját földünket, bizalommal útra kelünk abban a tudatban, hogy Isten megmutatja számunkra az utat az új föld felé. Ez a „kilépés” nem azt jelenti, hogy megvetjük saját életünket, érzéseinket, emberségünket. Éppen ellenkezőleg: aki Krisztus nyomdokain járja az utat, az élet bőségét találja meg, miközben önmagát teljesen Isten és az Ő országa szolgálatába állítja. Jézus mondja: „Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége” (Mt 19,29). Mindennek legmélyebb gyökere a szeretetben van. Valóban, a keresztény hivatás elsősorban szeretetteli meghívás, amely vonzza az embert, és az önmagán való túllépésre, az önközpontúságból való kilépésre ösztönzi, amely egy „állandó kivonulás a magába zárkózó énből önmaga elajándékozásának szabadsága felé, s éppen ezáltal önmaga megtalálása, sőt Isten felfedezése felé” (XVI. Benedek, Deus Caritas est kezdetű enciklika, 6).

A kivonulás megtapasztalása a keresztény élet paradigmája, különösen azok esetében, akik az evangélium szolgálatára sajátosan átadott hivatásban élnek. Ez a megtérés és átalakulás folyamatosan megújuló alapállása, az úton maradásé, a halálból az életre történő átmeneté, ahogyan azt az egész liturgiában ünnepeljük: ez a húsvét dinamizmusa. Végül is Ábrahám meghívásától Mózeséig, Izrael pusztai vándorlásától a próféták által hirdetett megtérésig, egészen Jézus missziós útjáig, amelynek csúcspontja halála és feltámadása, a meghívás mindig Isten cselekedete, amellyel arra indít, hogy kilépjünk kezdeti állapotunkból, megszabadít a rabszolgaság minden fajtájából, kiragad a megszokásokból és a közönyösségből, és elindít az öröm felé, amelyet az Istennel és a testvérekkel való közösség jelent. Az Isten hívására adott válasz tehát nem egyéb, mint hogy engedjük kivezetni magunkat Őáltala a hamis biztonságérzetből, hogy útra keljünk Jézus Krisztus felé, aki életünknek és boldogságunknak kezdő- és végpontja is egyben.

A kivonulásnak ez a mozzanata nemcsak a meghívott egyénre vonatkozik, hanem az egész egyház missziós és evangelizációs tevékenységére is. Az egyház annyira hű ténylegesen Mesteréhez, amilyen mértékben „kivonul”, nem aggódik önmaga, struktúrái és eredményei miatt, hanem képes nekiindulni, megmozdulni, találkozni Isten gyermekeivel azok valós élethelyzetében és együtt tud érezni (szenvedni) velük sebeik miatt. Maga Isten is kilép önmagából a Szentháromság szeretetdinamikájában, meghallja népének nyomorúságát, és fellép, hogy megszabadítsa (vö. Kiv 3,7). Az egyház ugyanerre a lét- és cselekvésmódra kapott meghívást. Az evangelizáló egyház elindul az emberek irányába, hirdeti az evangélium szabadító üzenetét, Isten kegyelmével gyógyítja a lélek és a test sebeit, felemeli a szegényeket és a szükséget szenvedőket.

Kedves testvéreim, ez a szabadító „kivonulás” Krisztus és a testvérek felé egyben az az út is, amelyen teljes mértékben megérhetjük az embert, és amely lehetővé teszi az ember és a társadalom fejlődését. Az Úr hívásának meghallása és elfogadása nem intim magánügy, amelyet összekeverhetnénk a pillanatnyi érzelmekkel, hanem konkrét, valóságos és teljes elköteleződés, amely átfogja egész életünket, és azt Isten országa építésének szolgálatába állítja itt a földön. Ezért a keresztény hivatás, amely az Atya szívének szemlélésében gyökerezik, ugyanakkor testvéreink, különösen a legszegényebbek szabadságáért való tevékeny szolidaritásra indít minket. Jézus tanítványának ki van tárva a szíve a határtalan horizontra, és az Úrral való bensőséges kapcsolata soha nem menekülés az életből és a világtól, hanem éppen ellenkezőleg: „lényegében mint missziós közösség mutatkozik meg” (Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás, 23).

A kivonulásnak ez a dinamikája, amely az Isten és az emberek felé vezet minket, életünket örömmel és értelemmel tölti meg. Ezt szeretném főként a fiatalabbaknak elmondani, akik koruknál fogva és az előttük feltáruló jövőkép miatt képesek készségesnek és nagylelkűnek mutatkozni. Olykor az ismeretlen, a jövővel kapcsolatos aggodalmak és a mindennapok bizonytalansága azzal fenyegetnek, hogy megbénítják lendületüket, gúzsba kötik álmaikat, s egészen odáig jutnak, hogy azt gondolják: nem érdemes elköteleződni, és hogy a keresztény hit Istene korlátozza a szabadságukat. Ezzel szemben, kedves fiatalok, ne legyen bennetek félelem aziránt, hogy kilépjetek önmagatokból, és útra keljetek! Az evangélium az az Ige, amely felszabadítja, átalakítja és szebbé teszi az életünket. Milyen szép is engedni, hogy meglepjen Isten hívása, befogadni az Ő Igéjét, életetek útját Jézus nyomában járni, az isteni misztérium imádásában és a felebarátok iránti nagylelkű odaadottságban! Életetek ezáltal napról napra gazdagabb és örömtelibb lesz!

Szűz Mária, minden hivatás példaképe nem félt kimondani „igen”-jét az Úr hívására. Ő kísér és vezet bennünket. Mária a hit nagylelkű bátorságával énekelte meg azt az örömöt, hogy kilépett önmagából, és rábízta életének terveit az Istenre. Hozzá fordulunk, hogy teljesen nyitottak legyünk arra a tervre, amelyet Isten mindannyiunknak egyenként készített; hogy növekedjen bennünk a vágy a kivonulásra, és hogy sietve elinduljunk a többi ember felé (vö. Lk 1,39). Szűz Mária védelmezzen bennünket, és járjon közben mindnyájunkért.

Vatikán, 2015. március 29. , virágvasárnap

Ferenc pápa

 


Urbi et Orbi: A szeretet legyőzte a gyűlöletet, az élet legyőzte a halált

Ferenc pápa Húsvétvasárnap délben a Szent Péter téren délelőtt bemutatott szentmisét követően a bazilika központi loggiájáról adta áldását a városra és a világra. Előtte beszéddel fordult a hívekhez és a rádión, televízión keresztül a szertartásban bekapcsolódó személyekhez.

Jézus az Úr!

Kedves testvéreim, Jézus Krisztus feltámadt! A szeretet legyőzte a gyűlöletet, az élet legyőzte a halált, a fény elűzte a sötétséget! – kezdte beszédét a Szentatya.

Jézus Krisztus, irántunk érzett szeretetből, levetette isteni dicsőségét; kiüresítette önmagát, szolgai alakot öltött, megalázta magát egészen a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta és a mindenség Urává tette őt. Jézus az Úr!

Az élet és a boldogság útja: az alázat, amely megaláztatást is jelent

Halálával és feltámadásával Jézus megmutatja mindenkinek az élet és a boldogság útját: ez az út az alázat, amely megaláztatást is jelent. Ez az út, amely elvezet a dicsőségre. Csak aki megalázza magát, mehet az “odafönt valók”, Isten felé (vö. Kol 3,1–4). A gőgös “fentről néz lefelé”, az alázatos “lentről néz felfelé.

Csak aki aláereszkedik, érti meg Jézus megdicsőülését

Húsvét reggelén, az asszonyok híradását követve, Péter és János elfutottak a sírhoz, s nyitva, üresen találták azt. Majd közelebb mentek, és “meghajoltak”, hogy belépjenek a sírba. Ahhoz, hogy belépjünk a misztériumba, arra van szükség, hogy “meghajoljunk”, aláereszkedjünk. Csak aki aláereszkedik, érti meg Jézus megdicsőülését, és képes követni őt az útján.

Egy másik emberiség zsengéje

A világ azt ajánlja, hogy minden áron keresztülvigyük akaratunkat, versengjünk, érvényesüljünk... Ám a keresztények, a meghalt és feltámadt Krisztus kegyelméből, egy másik emberiség zsengéje, amelyben megpróbálunk egymás szolgálatára élni, nem arrogáns módon viselkedni, hanem készségesnek és tiszteletteljesnek lenni.

Ez nem gyöngeség, hanem valódi erő! Aki önmagában hordozza Isten erejét, az ő szeretetét és igazságosságát, annak nincs szüksége arra, hogy erőszakot alkalmazzon. Az igazság, a szépség és a szeretet erejével szól és cselekszik.

A győzelmes Jézus könnyítse meg üldözött testvéreink szenvedését

A feltámadott Úrtól kérjük a kegyelmet, hogy ne higgyünk a büszkeségben, amely táplálja az erőszakot és a háborúkat, hanem legyen alázatos bátorságunk a megbocsátásra és a békére. A győzedelmes Jézustól kérjük, hogy könnyítse meg oly sok, az ő neve miatt üldözött testvérünk szenvedését, valamint azokét is, akik igazságtalanul szenvedik el a folyamatban lévő konfliktusok és erőszakos cselekmények következményeit.

A nemzetközi közösség ne maradjon tétlen a humanitárius tragédiával szemben

Békét kérünk mindenekelőtt Szíriának és Iraknak, hogy szűnjön meg a fegyverek lármája, és álljon helyre az ezen szeretett országokat alkotó különféle csoportok közötti jó együttélés. A nemzetközi közösség ne maradjon tétlen szemközt ezzel a hatalmas humanitárius tragédiával ezekben a szeretett országokban és a számos menekült drámájával.

Növekedjen az izraeliek és a palesztinok között a találkozás kultúrája

Békéért esdeklünk a Szentföld minden lakója számára. Növekedjen az izraeliek és a palesztinok között a találkozás kultúrája, és folytatódjon a békefolyamat, hogy így véget érjenek a szenvedések és megoszlások esztendei.

Békét kérünk Líbiának, Jemennek

Békét kérünk Líbiának, hogy szűnjön meg az abszurd vérontás, amely ma is tart, és minden barbár erőszak. Mindazok, akik szívükön viselik az ország sorsát, munkálkodjanak azon, hogy előmozdítsák a kiengesztelődést, és testvéries társadalmat építsenek, amely tiszteletben tartja az emberi személy jogait. Azt kívánjuk, hogy Jemenben is jusson túlsúlyba a békére irányuló közös akarat, az egész lakosság javára.

Ugyanakkor bizalommal bízzuk az irgalmas Úrra az ezekben a napokban, Lausanne-ban elért megállapodást, hogy ez döntő lépést jelentsen egy biztonságosabb és testvériesebb világ felé.

Szüntelen ima szálljon fel minden jóakaratú ember szívéből a garissai merénylet áldozataiért

A feltámadt Úrhoz esdeklünk a béke ajándékáért Nigériában, Dél-Szudánban és Szudán több régiójában, és a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Szüntelen ima szálljon fel minden jóakaratú ember szívéből azokért, akik elvesztették az életüket – különösen is gondolok azokra a fiatalokra, akiket múlt csütörtökön gyilkoltak meg a kenyai Garisszai Egyetemen –, akiket elraboltak, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat és szeretteiket.

Az Úr feltámadása hozzon fényt a szeretett Ukrajnának

Az Úr feltámadása hozzon fényt a szeretett Ukrajnának, mindenekfölött azoknak, akik elszenvedték az elmúlt hónapok erőszakos cselekményeit. Az ország találjon újra békére és reményre, minden érdekelt fél elköteleződésének hála.

Békét és szabadságot a drogkereskedők áldozatainak

Békét és szabadságot kérünk annak a számos férfinak és nőnek, akiket bűnözők és bűnszövetkezetek a szolgaság új és régi formái alá vetettek. Békét és szabadságot a drogkereskedők áldozatainak, akik oly sokszor azokkal a hatalmasságokkal szövetkeznek, akiknek meg kellene őrizniük a békét és a harmóniát az emberi családban. És békét kérünk ennek a világnak, amely alá van vetve a fegyverkereskedőknek.

“Ne féljetek, feltámadtam és mindig veletek maradok!”

A kirekesztettekhez, a bebörtönzöttekhez, a szegényekhez és az elvándorlókhoz, akik gyakran visszautasítással, rossz bánásmóddal találkoznak, akiket eldobnak; a betegekhez és a szenvedőkhöz; a gyermekekhez, különösen azokhoz, akik erőszak áldozatai; azokhoz, akik ma gyászolnak; minden jóakaratú férfihoz és nőhöz jusson el az Úr Jézus vigasztaló hangja: “Békesség nektek!” (Lk 24,36). “Ne féljetek, feltámadtam és mindig veletek maradok!” (vö. Missale Romanum, húsvétvasárnapi introitus).

(Török Csaba atya fordítása)

 


"A szent Háromnap üzenete" Ferenc pápa nagyszerdai katekézise

 



Ferenc pápa a Szent Péter téren tartotta meg a nagyszerdai általános kihallgatást és katekézisét ezúttal a Nagyhét szent Háromnapjának, a Triduumnak szentelte.

„Holnap Nagycsütörtök. Délután az Úr Vacsorájának a szentmiséjével veszi kezdetét Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának Szent Háromnapja, aki az egész liturgikus év és a mi keresztény életünk csúcspontja” – kezdte beszédét a pápa.

Nagycsütörtök: a lábmosás és az eucharisztia közös értelme a szolgálat

„A Triduum az Utolsó Vacsora emlékezetével kezdődik. Jézus, szenvedésének vigíliáján felajánlja az Atyjának testét és vérét, a kenyér és a bor színe alatt, táplálékul adva azt az apostoloknak, elrendelvén, hogy folytassák mindörökké ezt a felajánlást az ő emlékezetére.  A szertartás evangéliuma, a lábmosásra emlékezve, ugyanolyan értelmezést ad az Eucharisztiának, egy másik összefüggés távlatában. Jézus, mint egy szolga, megmossa Simon Péter és a többi tizenegy apostol lábát (v.ö. Jn 13,4-5). Ezzel a prófétai tettel Ő kifejezésre juttatja életének és szenvedésének az értelmét, mint az Istennek és a testvéreknek végzett szolgálatot: „Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10.45).

Ez történt meg a keresztségünkben is – hangsúlyozta  a pápa – amikor az Isten kegyelme lemosta nekünk a bűnt és Krisztusba öltözködtünk (cfr Kol 3,10). Ez történik, mindahányszor az Úrra emlékezünk az Eucharisztiában: közösségre lépünk a Szolga-Krisztussal, hogy engedelmeskedjünk parancsolatának, vagyis hogy úgy szeressük egymást, ahogy ő szeretett minket (v.ö. Jn 13,34; 15,12). Ha úgy járulunk a szentáldozáshoz, hogy nem vagyunk őszintén készek egymás lábát megmosni, nem ismerjük fel Krisztus testét. Az ugyanis Jézus szolgálata, aki teljesen önmagát adja.

Nagypéntek: Jézus a legnagyobb gonoszságot alakítja át szenvedésével a legnagyobb szeretetté    

Holnapután, Nagypéntek liturgiájában Krisztus halálának titkáról elmélkedünk és a keresztet imádjuk – folytatta a Nagyhét értelmezését Ferenc pápa. Életének utolsó pillanataiban, mielőtt az Atyának adná a lelkét, Jézus ezt mondja: „Beteljesedett!” (Jn 19,30). Mit jelent ez a szó, amit Jézus mond, hogy „beteljesedett”? Az üdvösség beteljesedett művét jelenti, hogy az Írások egészen beteljesültek Krisztus, a föláldozott Bárány szeretetében. Szenvedésével Jézus a legnagyobb gonoszságot átalakította a legnagyobb szeretetté. A századok során férfiak és nők tanúskodnak az életükkel ennek a tökéletes, teljes és szeplőtelen szeretetnek a visszfényéről. Örömmel emlékezem napjaink hűséges tanújára, Andrea Santoro atyára, a római egyházmegye papjára, törökországi misszionáriusra. Néhány nappal, mielőtt Trabzonban – a Fekete tenger partján – meggyilkolták, írta: „Itt vagyok, hogy együtt legyek ezekkel az emberekkel és engedjem, hogy felajánljam Jézusnak a testemet... Csak akkor leszünk képesek az üdvösség befogadására, ha felajánljuk a saját testünket… A világban levő rosszat hordozni kell, a fájdalomban részt kell vállalni, felvéve azt a saját testünkbe, egészen a végsőkig, ahogy azt Jézus tette”. (A. Polselli, Don Andrea Santoro, le eredità, Città Nuova, Roma 2008, 31. o.).         

Korunk egy emberének és sok másnak a példája segít nekünk abban, hogy az életünket, mint szeretet-adományt ajánljuk a testvéreinknek, mintegy Krisztus követéseként. Ma is van sok férfi és nő, igazi vértanúk, akik felajánlják az életüket Jézussal, hitük megvallására, pusztán csak ezzel a szándékkal. Ez egy szolgálat, a vérontásig menő keresztény tanúságtétel szolgálata, az a szolgálat, melyet Jézus értünk tett: Megváltott bennünket a végsőkig. Ez a jelentése annak a szónak: „Beteljesedett!”. Milyen szép is lesz, amikor életünk végén, mi mindnyájan, hibáinkkal, bűneinkkel, de a jótetteinkkel is, és a felebarát iránti szeretettel együtt elmondhatjuk az Atyának, mint Jézus:  „Beteljesedett!”; nem azzal a tökéletességgel, ahogy ő mondta, hanem így szólva: „Uram, mindent megtettem, amit megtehettem. Beteljesedett! A keresztet imádva és Jézusra nézve, gondoljunk a szeretetre, a szolgálatra, az életünkre, a keresztény vértanúkra, és gondoljunk az életünk végére, ami jót tesz majd nekünk. Senki nem tudja közülünk, mikor fog ez megtörténni, de kérhetjük a kegyelmet, hogy elmondhassuk: Atyám, megtettem mindent, amit megtehettem. Beteljesedett!”- tette hozzá katekéziséhez szabadon Ferenc pápa.  

Nagyszombat: A teremtményt beburkoló sötétségben egyedül csak ő tartja égve a hit lángját

Nagyszombat az a nap, melyen az egyház Krisztus „pihenését” szemléli a sírban, a kereszten aratott győzelmes küzdelme után. Nagyszombaton az egyház ismét Máriával azonosul, egész hite összegyűlik benne, hiszen ő az első és tökéletes tanítvány, az első és tökéletes hívő. A teremtményt beburkoló sötétségben egyedül csak ő tartja égve a hit lángját, remélve minden reménytelenség ellenére (v.ö. Róm 4,18) Jézus feltámadásában. És a nagy Húsvéti Virrasztásban benne  újból felhangzik az Alleluja, megünnepeljük a Feltámadt Krisztust, a világ és a történelem közepét és célját; teljes reménységgel virrasztunk visszatértének a várakozásában, amikor a Húsvét elnyeri a maga teljességét.

A mi életünk nem ér véget egy nyitott sír előtt

 Néha úgy tűnik, hogy az éjszaka sötétje behatol a lélekbe; néha arra gondolunk, hogy „immár nincs többé mit tenni”, és a szívnek nincs ereje tovább szeretni… De éppen ebben a sötétben gyújtja meg Krisztus az Isten szeretetének a tüzét: villám hasít a sötétségbe és meghirdeti az új kezdetet, valami ebben a mélysötétben kezdődik. Nem tudjuk, hogy az az éjszaka több éjszakát jelent-e? A legsötétebb éppen akkor van, amikor éppen csak pirkad. De éppen ebben a sötétségben győz Krisztus, amikor föllobbantja a szeretet tüzét. A fájdalom köve elhengeríttetik, és szabad tér nyílik a reménységre. Íme, ez Húsvét nagy titka! Ezen a szent Éjszakán az egyház átadja a Feltámadott fényét, azért hogy többé ne legyen bennünk annak a siránkozása, aki azt mondja „Immár többé nincs…!”, hanem annak a reménysége, aki megnyílik a jelennek, melyet teljesen áthat már a jövő: Krisztus legyőzte a halált és mi  vele együtt vagyunk! A mi életünk nem ér véget egy nyitott sír előtt – hangsúlyozta a pápa – hanem a mi életünk túllép azon, a Krisztusban hordott reménységgel, aki éppen abból a sírból támadt fel. Keresztényként arra kaptunk meghívást, hogy hajnali őrállók legyünk, akik észre tudják venni a Feltámadott jeleit, amiként azt tették az asszonyok és a tanítványok, akik a hét első napjának a hajnalán a sírhoz futottak.

Kedves Fivéreim és Nővéreim, a Szent Háromnap során ne szorítkozzunk csak az Úr szenvedésére emlékezni, hanem lépjünk is be a titokba, tegyük magunkévá az ő érzelmeit, a magatartását, amiként erre hív bennünket Pál apostol: „Ugyanaz az érzés legyen bennetek, mint ami Krisztus Jézusban volt” (Fil 2,5). Ekkor lesz jó és áldott Húsvétunk!

Emlékezés Szent II. János Pál pápa halálának tíz éves évfordulájára

Az általános kihallgatás végén Ferenc pápa a szokásnak megfelelően köszöntötte a fiatalokat, a betegeket és a fiatal házasokat, ezúttal mégis sajátos módon: „Különleges gondolattal fordulok hozzátok fiatalok, betegek és fiatal házasok. Holnapra, csütörtökre esik Szent II. János Pál pápa halálának tízedik évfordulója: az ő példája és tanúságtétele legyen mindig élő közöttetek! Kedves fiatalok, tanuljatok meg szembenézni az élettel az ő tüzességével és lelkesedésével! Kedves betegek, örömmel hordozzátok a szenvedés keresztjét, amint azt ő nekünk tanította! És ti, kedves ifjú házasok, tegyétek Istent mindig az életetek középpontjába, azért, hogy házasságotok története mind több örömet és boldogságot őrizzen!

(vl)

 


Cantalamessa atya negyedik nagyböjti prédikációja a Vatikánban

 

Pénteken délelőtt kilenc órakor tartotta meg P. Raniero  Cantalamessa kapucinus, a Pápai Ház szónoka negyedik nagyböjti prédikációját, Ferenc pápa és a Pápai Ház tagjai jelenlétében. Az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában megtartott prédikáció témája: „Kelet és Nyugat az üdvösség titkával szemben”. A négy részből álló sorozat egésze a „Két tüdő, egy lélegzet. Kelet és Nyugat egyesülve magában a hitvallásban” alapgondolat jegyében zajlott. Cantalamessa atya előadásában azt akarta bemutatni, hogy Kelet és Nyugat hagyományának az üdvösségről vallott tanítása lényegében megegyezik, jóllehet kölcsönösen kiegészítik egymást.  

A szónok a francia lelkiségi nagyszótár meghatározását idézte, mely szerint: „Az élet célja a keleti keresztények számára a deificatio, a megistenülés, a nyugati keresztények számára pedig a szentség megszerzése. Az Ige megtestesült, a görögök szerint azért, hogy helyreállítsa az emberben az Ádám bűne miatt megsérült istenképmást és így megistenítse az embert. A latinok szerint a megtestesülés oka az emberiség megváltása, hogy a bűn miatt az Isten Fia megfizesse az isteni igazságosságnak kijáró adósságot”.  

Az „üdvösség” két különböző megközelítése a Szentírásban

Cantalamessa atya először a Szentírásban kereste a két különböző megközelítés alapjait. Már az Ószövetségben megjelenik az üdvösségnek a két arca, melyet a próféták az új és örök szövetség képében rajzolnak meg: a negatív elem a bűn eltörlését jelenti, míg a pozitív az új szív és új lélek ígéretét, melyet a legerőteljesebben Ezekiel próféta fogalmaz meg: „Akkor majd tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságtól, s minden bálványtól megtisztítalak benneteket. Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet oltom belétek és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek és szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok”(Ez 36,25-27). Isten cselekedetében tehát kettős mozzanat figyelhető meg: elveszi a kőszívet, ami a bűnt jelképezi, ez a negatív szempont, és megadja a hússzívet és az új lelket, ami viszont a pozitív oldal. Minden későbbi értelmezést végigkísér ez a kettősség – hangsúlyozta Cantalamessa atya. A szinoptikusok, Máté, Márk és Lukács evangélisták a bűn elvételére helyezik hangsúlyt, de János fényről, világosságról, örök életről beszél, és nála Krisztus halála pünkösdi esemény: nem kiadja, hanem ránk leheli a Lelkét. Pál apostol, főként a Római levélben a két szempont kiegyensúlyozott tanítását adja.

Eltérő patrisztikus hagyomány

Az Újszövetség nyomán a keleti és nyugati hagyomány más és más úton halad előre: Kelet a jánosi-alexandriai vonalat követi és a megistenülést hangsúlyozza, míg Róma Nyugaton, éppen a császárkultusz apotheózis-megistenülés gyakorlata miatt inkább a másik szempontot, a bűnöktől való szabadulást emelte ki. Ezenkívül Szent Ágoston a kegyelemtanában - szemben kora egyik alaptalanul optimista teológusával, Pelágiusszal  - az embert a maga menthetetlen bűnösségében és Istenre utaltságában ábrázolja. Innét kezdve ez a kettős vonal megmaradt a napjainkig. Változás és közeledés éppen az utóbbi idők pünkösdi mozgalmai révén adódtak: a nyugati karizmatikus megújulás, éppen a II. Vatikáni Zsinat jegyében már inkább a pozitív szempontot, az Istengyermekséget hangsúlyozza.

(vl)       

 


Az irgalmasság rendkívüli jubileumi szentévét hirdette meg Ferenc pápa 2016-ra

Váratlan meglepetés

Március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában tartott nagyböjti bűnbánati szertartás keretében mondott homíliájában az irgalmasság rendkívüli szentévét hirdette meg, mely ez év december 8-ával, Szeplőtelen Fogantatás ünnepével veszi kezdetét a Szent Péter bazilika szent kapujának a megnyitásával és 2016. november 20-ával zárul Krisztus Király ünnepén.  

A rendkívüli szentév bejelentése Ferenc pápa megválasztásának második évfordulóján történt, amikor Ferenc pápa péntek délután öt órakor a Szent Péter bazilikában megnyitotta a már korábban bejelentett 24 órás imádságot egy bűnbánati liturgia keretében. E bűnbánati szertartáson tartott homíliájában jelentette be Ferenc pápa az irgalmasság rendkívüli szentévét a következő gondolat jegyében:

A rendkívüli szentév meghirdetése

„Kedves Testvéreim és Nővéreim, sokszor gondoltam arra, hogyan tudná az egyház hatékonyabbá tenni a küldetését az irgalmasság  tanújaként. Ez egy olyan út, mely a lelki megtéréssel kezdődik. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy meghirdetek egy rendkívüli jubileumot, amelynek középpontja az Isten irgalmassága. Az irgalmasságnak a szentéve lesz ez. Az Úr Szava fényénél kívánjuk azt megélni: „Legyetek irgalmasok, mint az Atya” (v.ö. Lk 6,36).

Ez a Szentév december 8-ával, Szeplőtelen Fogantatás ünnepével veszi kezdetét és 2016. november 20-ával zárul, a mi Urunk Jézus Krisztus, a Mindenség Királya ünnepén. Rábízom ennek a jubileumnak a megünneplését az Új Evangelizálás Pápai Tanácsára, azért, hogy keltse életre azt, mint az egyház útjának egy új szakaszát abban a küldetésében, hogy elvigye minden személynek az irgalmasság evangéliumát.

Meggyőződésem, hogy az egész egyház örömét találhatja ebben a jubileumban, hogy felfedezze és termékennyé tegye Isten irgalmasságát, amivel mindnyájan meghívást kaptunk arra, hogy vigaszt vigyünk korunk minden emberének. Rábízzuk azt az Irgalmasság Anyjára, hogy fordítsa felénk  a tekintetét és virrasszon az utunk fölött”.

Ötven évvel a II. Vatikáni Zsinat után

A jubileumi szentév megnyitása egybeesik a II. Vatikáni Zsinat bezárásával 1965-ben, és ezért is különleges jelentőségre tesz szert , arra indítva az egyházat, hogy folytassa a II. Vatikáni Zsinat megkezdett művét.

A közös bűnbánati szertartás végén kezdődött a gyóntatás. Ferenc pápa a bazilika konfesszió oltárától jobbra eső egyik gyóntató fülkéhez lépett és ott térdre borulva elvégezte a saját szentgyónását, majd belépve ez egyik gyóntatófülkébe, a jelenlévő papokkal együtt gyóntatni kezdett.

(vl)

 





 

Ferenc pápa szentmiséje az új bíborosokkal: Integráljátok a kirekesztetteket!

 

 

Vasárnap délelőtt tíz órakor kezdődött a Szent Péter bazilikában az a szentmise, melyen Ferenc pápa együtt misézett, többek között, a szombaton kreált húsz új bíborossal. A bazilikát zsúfolásig megtöltötték főként azok a zarándokok, akik a világ különféle országaikból kerekedtek fel, hogy nemzetük, városuk, egyházmegyéjük püspökeit elkísérjék a nagy eseményre.  Ferenc pápa homíliájában a napi evangélium történetéből, a leprás meggyógyításából indult ki.

 

Jézus könyörülete az együtt-szenvedés

„Uram, ha akarod, megtisztíthatsz. Jézusnak megesett rajta a szíve, kinyújtotta kezét, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!”. Íme, Jézus könyörülete! Az az „együtt-szenvedés”, mely elvitte őt minden szenvedő személyhez. Jézus nem kíméli magát, sőt hagyja, hogy belekeveredjék az emberek fájdalmába és szükségébe, egyszerűen csak azért, mert ő együtt akar szenvedni velünk, és mert neki olyan szíve van, mely nem szégyelli ezt az együttérzést, a velünk együtt szenvedést.  „Emiatt Jézus nem mehetett nyilvánosan be a városba, inkább távolabbi, csendesebb helyeken tartózkodott”. Ez azt jelenti, hogy Jézus, a leprás meggyógyításán túl, magára vette a kirekesztettséget is, amit Mózes törvénye írt elő. Jézus nem fél attól a veszélytől, hogy magára vegye mások szenvedését, igaz, a végsőkig megfizeti ennek az árát. Az együttérzés indítja Jézust arra, hogy konkrétan cselekedjen, hogy visszahelyezze korábbi állapotába a kirekesztettet. Ez az a három kulcs-fogalom, amit az egyház a mai nap az igeliturgiában felvet: Jézus együttérzése a kirekesztettel szemben és az ő akarata az integrálására.

 

A kirekesztést is vállalva

Kirekesztés: Mózes, amikor a leprások helyzetét jogilag tárgyalja, azt kéri, hogy távolítsák el őket a közösségből, amíg elmúlik a bajuk, de addig „tisztátalannak” jelenti ki őket. Képzeljétek el, mekkora szenvedést és szégyent kellett elviselnie egy leprásnak, fizikailag, társadalmilag, lélektanilag és lelki értelemben is! Nemcsak a betegség áldozata ő, hanem bűnösnek is érzi magát, megbüntetve a bűnei miatt. Egy élő halott, olyan valaki, „akit saját apja köpött szemközt”. A lepra továbbá félelmet, megvetést, ellenszenvet szül és ezért a leprást a családtagjai is elhagyják, elkerülik a többiek is, a társadalom kirekeszti, sőt a társadalom elűzi őt és arra kényszeríti, hogy az egészségesektől távoleső helyen éljen. Odáig menően, hogy ha valaki egy lepráshoz közelített, szigorúan megbüntették és magának a leprásnak is bántalmaznia kellett a hozzá közeledőt. Igaz, ennek az előírásnak a célja az egészségesek oltalmazása, az igazak védelme volt, és hogy megóvják őket minden veszélytől, kizárták a „veszélyt”, kímélet nélkül bánva a fertőző beteggel. Végül így kiált fel Kaifás főpap: „Jobb, ha egy ember hal meg az egész népért, semmint elpusztuljon az egész nemzet”.

 

Visszafogadva a kirekesztettet

Integrálás: Jézus forradalmasítja és minden erejével felrázza a félelemben és az előítéletben bezárt, önmagát korlátozó gondolkodásmódot. Mindazonáltal nem törli el Mózes törvényét, hanem beteljesíti azt, amikor például hatástalannak jelenti ki a megtorlás törvényét, megállapítva, hogy Istennek nem tetszik a Szombat megtartása, mely megveti és elítéli az embert; vagy amikor a bűnös  asszonnyal szemben nem ítéli el őt, sőt megmenti azok vak buzgalmától, akik már készek voltak irgalmatlanul megkövezni őt, Mózes törvénye nevében. Jézus forradalmasítja az emberek öntudatát a Hegyi beszédben, amikor új távlatot nyit meg az emberiség előtt, feltárva teljesen Isten logikáját. A szeretet logikáját, mely nem félelemre, hanem a szeretetre, az egészséges buzgalomra és Isten üdvözítő vágyára épül: „Isten, a mi üdvözítőnk,… azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére”.  „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot”.

 

Gyógyítás érintéssel

Jézus, az új Mózes meg akarta gyógyítani a leprást, meg akarta érinteni, vissza akarta helyezni a közösségébe, anélkül, hogy az emberek uralkodó mentalitásához alkalmazkodna, anélkül, hogy aggodalmaskodna a fertőzés miatt. Jézus késlekedés nélkül válaszol a leprás könyörgésére, a helyzet és a lehetséges következmények tanulmányozása nélkül. Ami Jézus számára fontos, hogy elérje és üdvözítse a távoliakat, gyógyítsa a betegek sebeit, és visszahelyezze őket Isten családjába. Ez megbotránkoztat egyeseket!

 

A kétféle logika - a botrányokat is vállalva

De Jézus nem fél az ilyen típusú botránytól. Ő nem foglalkozik a zárt gondolkodású emberekkel, akik megbotránkoznak egy gyógyítás fölött, és megbotránkoznak bármiféle nyitáson, bármiféle lépésen, mely nem fér össze az ő eszmei és lelki sémáikkal. Megbotránkoznak mindenféle kedveskedésen és gyengédségen, mely nem felel meg a gondolkodásmódjuknak és a rituális puritánságuknak.  Ő integrálni akarta a kirekesztetteket, üdvözíteni „azokat, akik a táborhelyen kívül vannak”.  A hit és a gondolat kétféle logikája ez: félelem, hogy elvesztjük a megmentetteket és a vágy, hogy megmentsük az elvesztetteket. Ma is megtörténik nem egyszer, hogy egymást keresztezi ez a két logika: a törvény doktorainak  a logikája, vagyis kizárni a veszélyt, eltávolítva a megfertőzött személyt. Az Isten logikája pedig, mely irgalommal átölel és befogadva visszahelyez, átalakítja a rosszat jóvá, az ítéletet üdvösséggé, a kirekesztést egyszerű kijelentéssé formálva.

Ez a két logika végig követi az egyház egész történetét: kirekeszteni és visszahelyezni. Szent Pál, az Úr parancsát alkalmazva, hogy az evangéliumot vigyék el a föld végső határáig, megbotránkozott és erős ellenállásba ütközött főleg azok részéről, akik a mózesi törvény feltétel nélküli megtartását követelték, még a megtért pogányok részéről is. Szent Pétert is kemény kritika érte a közösség részéről, amikor belépett a pogány Kornéliusz százados házába.

 

Az egyház útja a visszafogadás útja

Az egyház útja a jeruzsálemi zsinattól fogva mindig Jézus útja: az irgalomé és az visszafogadásé. Ez nem akarja alábecsülni a veszélyeket, sem farkasokat engedni a nyáj közé, de visszafogadja a megtért tékozló fiút; bátran és határozottan gyógyítja a bűn sebeit; nekiveselkedik, és nem marad passzív szemlélője a világ szenvedésének. Az egyház útja az, hogy nem ítél el örökre senkit sem, hogy kiárassza Isten irgalmát minden személyre, akik azt őszinte szívvel kérik. Az egyház útja valóban az, hogy kilépjen a palánkok mögül és azok keresésére induljon, akik az élet távoli lényegbevágó  perifériáin élnek, akik teljes mértékben Isten logikáját alkalmazzák, hogy kövessék a Mestert, aki azt mondta. „Nem az egészségeseknek, hanem a betegeknek van szüksége az orvosra, és nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket”. 

 

A visszafogadás testvért ad az „igazaknak”

A leprás meggyógyításával Jézus nem okoz kárt annak, aki egészséges, sőt megszabadítja őket a félelemtől; nem okoz neki veszélyt, ellenben egy testvért ad neki; nem veti meg a Törvényt, de megbecsüli az embert, amiért az Isten a Törvényt sugalmazta. Valójában Jézus megszabadítja az egészségeseket az „idősebb testvér” kísértésétől és azon munkások irigységének és zúgolódásának a súlyától, akik az egész nap és a hőség terhét viselték.Következésképpen: a szeretet nem lehet semleges, érzéktelen, közömbös, langyos vagy részleges! A szeretet megfertőz, szenvedéllyel tölt el, kockáztat és felforgat. Mert az igazi szeretet mindig meg nem érdemelt, feltételhez nem kötött és ingyenes. A szeretet teremtő erejű a helyes nyelvezet meglelésében, hogy mindazok felé forduljon, akiket gyógyíthatatlannak és így érinthetetlennek tartottak. Ez nagyon fontos, megtalálni a helyes nyelvezetet! A kapcsolat a helyes és beszédes nyelvezet, ugyanaz a szeretet-nyelv, mely a leprásnak a gyógyulást közvetítette. Mennyi gyógyítást tehetünk és közvetíthetünk, ha megtanuljuk ezt a kapcsolati nyelvet! Ő egykor leprás volt és most Isten szeretetének a hírnökévé vált. Az evangélium mondja: „Ám az, alighogy elment, mindenfelé híresztelni és terjeszteni kezdte a dolgot”.

 

Mária gyengédségével befogadni a kirekesztetteket

Kedves új bíborosok – fordult Ferenc pápa a homília befejező részében hozzájuk – Jézusnak ez a logikája az egyház útja: nem csak elfogadni és integrálni evangéliumi bátorsággal azokat, akik az ajtón kopogtatnak, hanem kimenni, elindulni és keresni a távoliakat, előítéletek és félelem nélkül, átadva nekik ingyenesen mindazt, amit mi is ingyenesen kaptunk. „Aki azt állítja, hogy benne, Krisztusban  marad, annak úgy kell járnia, ahogyan ő járt”. Teljes odaadottsággal szolgálni másokat, ez a mi megkülönböztető  jegyünk, ez a mi egyetlen megtiszteltetésünk!  Jól gondoljátok meg ezt ti, akik ezekben a napokban kaptátok meg a bíborosi titulust. Kérjük Mária, az Egyház Anyja közbenjárását, aki elsőként szenvedte el a kirekesztést a rágalmak miatt és a száműzetést, azért, hogy elérje számunkra, hogy Isten hűséges szolgái legyünk. Ő tanít bennünket, hiszen anya, hogy ne féljünk befogadni a kirekesztetteket, és ne féljünk a gyengédségtől! Hányszor is van bennünk félelem a gyengédségtől! Türelemmel ruház fel bennünket, amikor elkísérjük őket az útjaikon, anélkül, hogy a nagyvilági sikerek tetszését keresnénk. Mutassa meg nekünk Jézust, és adja, hogy Ő velünk együtt járjon!  

 

Lássátok meg az Urat minden kirekesztett személyben

Kedves új bíborosok, Jézusra és Anyánkra nézve, arra buzdítalak benneteket, hogy szolgáljátok az egyházat oly módon, hogy a keresztények, tanúságtételeteken épülve, ne legyenek arra kísértve, hogy Jézussal legyenek anélkül, hogy a kirekesztettekkel lennének, egy kaszttá elszigetelődve, melynek semmi egyházi hitelessége nincs! Arra buzdítalak benneteket, hogy bármiféle okból is, de lássátok meg az Urat minden kirekesztett személyben, aki éhes, szomjas és ruhátlan; az Úr az, aki jelen van azokban, akik elvesztették a hitet vagy akik eltávolodtak attól, hogy éljék a saját hitüket,vagy akik ateistáknak mondják magukat; az Úr az, aki a börtönben van, aki beteg, akinek nincs munkája, akit üldöznek; az Úr van jelen a leprásban, testben és lélekben, akit hátrányos megkülönböztetés ér. Nem fedezzük fel az Urat, ha nem fogadjuk be őt hiteles módon a kirekesztett emberben!

 

Szent Ferenc példájával, a leprást átölelve

Emlékezzünk mindig Szent Ferenc példájára, aki félelem nélkül ölelte át a leprást és befogadta azokat, akik a kirekesztés bármiféle fajtájától szenvednek. Valójában, kedves Testvéreim, a kirekesztettek  evangéliumáról van szó, és ez tárja fel, ez nyilatkoztatja ki a mi hitelességünket” – zárta homíliáját Ferenc pápa a vasárnap délelőtt a Szent Péter bazilikában tartott szentmisén, melyen vele együtt koncelebráltak a szombaton kreált új bíborosok.

(vl)      


Ferenc pápa üzenete a vándorlók és menekültek világnapjára, január 18-ra


Az egyház határtalan és mindenki anyja

Kedves Testvérek!

Jézus „a legjobb hithirdető és maga az evangélium” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 209). Odaadó gondoskodása, különösen a legsebezhetőbb és kitaszított emberek iránt, mindenkit arra ösztönöz, hogy gondoskodjon a leggyengébbekről és fedezze fel arcát mindenek előtt az új formában jelentkező szegénység és rabszolgaság áldozataiban. Az Úr mondja: „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek” (Mt 25, 35-36). A földön zarándokló és a magát mindenki édesanyjának valló egyháznak ezért az a küldetése, hogy Jézus Krisztust szeresse, imádja és szeresse, különösen a legszegényebb és legelhanyagoltabb emberekben; egészen biztosan közéjük tartoznak a vándorlók és menekültek, akik megpróbálnak szabadulni életveszélyes és drámai helyzetükből. Idén ezért lett a vándorlók és menekültek világnapjának témája: Az egyház határtalan és mindenki anyja.

Az egyház valóban kiterjeszti ölelő karjait, hogy korlátlanul befogadjon minden népet, különbségtétel nélkül, és hirdesse mindenkinek: „Isten a szeretet” (1 Jn 4, 8.16). Halála és feltámadása után Jézus azzal bízta meg tanítványait, hogy tanúi legyenek és hirdessék az öröm és irgalmasság evangéliumát. Pünkösdkor az apostolok erre bátran és lelkesen kiléptek az utolsó vacsora terméből; a Szentlélek ereje győzedelmeskedett kétségeik és bizonytalankodásuk felett, és azt is elérte, hogy igehirdetésüket mindenki megértette a saját nyelvén. Így kezdettől fogva az egyház egy olyan édesanya képévé vált, akinek szíve korlátlanul nyitva áll mindenkinek az egész világon. Ez a küldetés már kétezer éves múlttal rendelkezik, a missziós hithirdetés pedig már az első századoktól kihangsúlyozta az egyház egyetemes anyaságát, amit aztán a szentatyák írásai továbbfejlesztettek és a II. Vatikáni Zsinat is újra felélesztett. A zsinati atyák „ecclesia mater”-ről beszéltek, hogy megmagyarázzák annak természetét, hiszen ez az egyházanya életet ad gyermekeinek, tagjai közé fogadja őket és gondoskodik róluk (vö. Dogmatikai konstitúció az egyházról, Lumen gentium, 14).


Az egyház, amely nem ismer határokat és mindenki édesanyja, terjeszti a szolidaritás és befogadás kultúráját az egész világon, minden nép között, és ezért senkit sem szabad haszontalan, rossz helyen tartózkodó, vagy kiselejtezendő személynek tekinteni. Ha a keresztény közösség valóban átéli az egyháznak ezt az anyaságát, akkor táplálja, eligazítja az embereket, utat mutat és türelmesen segít, egyre közelebb kerül hozzájuk az imádság és az irgalmasság cselekedetei által.


Ma mindez különös jelentősséggel rendelkezik. Korunkban ugyanis, tanúi vagyunk egy valóban széleskörű migrációnak; sokan elhagyják származási helyüket, kockázatos utazásokra vállalkoznak, magukkal cipelik reményeikkel, félelmeikkel és vágyaikkal teli poggyászaikat és emberibb életfeltételeket keresnek. Ez a vándormozgalom azonban, nem ritkán bizalmatlanságot és ellenségeskedést idéz elő még a keresztény közösségekben is, még mielőtt bárki megismerte volna az említett személyek sorsát, üldöztetését, vagy éppen nyomorát. Ezek a gyanakvások és előítéletek ilyenkor konfliktusba kerülnek a bibliai paranccsal, miszerint: tisztelettel és együtt érző szeretettel be kell fogadnunk a szükséget szenvedő idegent.


Egy részről, megszólal bennünk a lelkiismeret hívogató szava: legyünk érzékenyek az emberi nyomor iránt és gyakoroljuk a felebaráti szeretet parancsát, amelyet Jézus akkor hagyott ránk, amikor azonosította magát az idegenekkel, a szenvedőkkel, az erőszak és kizsákmányolás minden ártatlan áldozatával. Más részről, emberi természetünk gyengeségének következtében, érezzük azt a kísértést is, „hogy olyan keresztények legyünk, akik óvatos távolságot tartanak az Úr sebeitől” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 270).


A hit, remény és szeretet bátorsága azonban azt is lehetővé teszi, hogy leszűkítsük az emberi tragédiáktól elválasztó távolságokat. Jézus Krisztus ugyanis azt várja tőlünk, hogy felismerjük Őt a vándorlókban és a menekültekben, a száműzött és hontalan emberekben; általuk is arra szólít minket, hogy osszuk meg velük anyagi tartalékainkat és esetleg még abból a jólétből is adjunk fel valamit, amiért valamikor jól megdolgoztunk. Erre emlékeztetett VI. Pál pápa, amikor kijelentette: „a kedvezőbb helyzetben lévőknek kötelességük bizonyos jogaikról lemondani, hogy javaikat bőkezűbben bocsáthassák mások rendelkezésére” (Octogesima adveniens apostoli buzdítás, 1971. május 14., 23).


Mindezeken túl, a mai társadalmak multikulturális jellege is arra ösztönzi az egyházat, hogy vállalja a szolidaritás, a közösségépítés és az evangelizáció új feladatait. A vándormozgalom sürgeti az emberek és kultúrák harmonikus együttélésének szavatolását, azoknak az értékeknek az elmélyítését és megerősítését, amelyekre mindig szükség van. A cél eléréséhez azonban nem elegendő a puszta tolerancia, amely csupán csak megnyitja és egyengeti az utat a különbözőségek tisztelete, a különböző származással és kultúrával rendelkező emberek együttélése felé. Ez egybevág az egyház hivatásával, hogy áthidalja a határokat és segítse „a védekezés és félelem, az érdektelenség és kirekesztés magatartásformák ... felcserélését egy olyan magatartással, amelynek alapját a ’találkozás kultúrája’ képezi. Egyedül csak ez által sikerül felépíteni az igazságosabb, testvériesebb és jobb világot” (Üzenet a vándorlók és menekültek világnapjára, 2014).


A vándormozgalom mindenesetre akkora méreteket öltött, hogy azt csak az államok és a nemzetközi szervezetek összefogásával, rendszeres és szoros együttműködésével lehet hatékonyan szabályozni és kezelni. A vándorlás valójában mindenkit cselekvésre szólít, nem csak a jelenség méretei miatt, hanem „az általa felvetett társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális és vallási problémák és a megrendítő drámai kihívások miatt is, amelyek előtt az egyes nemzetek és az egész nemzetközi közösség áll” (XVI. Benedek, Caritas in veritate enciklika, 2009. június 29., 62).


Napjainkban napirenden vannak a nemzetközi viták a migráció kezelésének módozatairól, jogi szabályozásáról, ezek célszerűségéről, arról, hogy miként lehetne megbirkózni a vándorlás jelenségével. Létezik sok olyan nemzetközi, nemzeti és helyi szervezet és intézmény is, amely ugyancsak azok szolgálatára szenteli erejét és munkáját, akik a kivándorlással keresik a jobb életlehetőségeket. Nagylelkű és dicséretes fáradozásuk ellenére, mégis szükség van a személyi méltóság és emberközpontúság védelmére épülő, egyetemes együttműködés hálózatával is rendelkező, mélyreható és hatékony akciókra. Ez által még hatékonyabbá válik a küzdelem a kriminális és gyilkos emberkereskedelemmel, az alapvető emberi jogok megsértésével, az erőszak, a zsarnokság és a rabszolgaság minden formájával szemben. Ez az együttműködés azonban megkívánja a kölcsönösséget, a készséges és bizalmas együttmunkálkodást, abban a tudatban, hogy „a felsorolt jelenségekhez párosuló nehézségekkel egyetlen ország sem képes egyedül megbirkózni, mert azok olyan szerteágazók, hogy időközben már minden kontinenst elértek, a bevándorlás és kivándorlás mindkét mozgási irányának megfelelően” (Üzenet a vándorlók és menekültek világnapjára, 2014).


Annak érdekében, hogy a vándorlók életkörülményeit emberibbé tegyük, az elvándorlás globális jelenségére, mindenképpen a felebaráti szeretet és az együttműködés globalizációjával kell válaszolnunk. Ugyanakkor erősíteni kell a megfelelő feltételeket teremtő törekvéseket, amelyek szavatolni tudják a kiváltó okok fokozatos csökkentését, az egymást kölcsönösen kiváltó háborúk és éhínségek megszűntetését, amelyek egész népeket ösztönöznek arra, hogy elhagyják saját szülőföldjüket.


A vándorlók és menekültek iránti szolidaritáshoz párosuljon a bátorság és a kreativitás. Erre azért van szükség, mert ezek segítségével világszerte kibontakozhat egy igazságos és megfelelő gazdasági és finánc rend, azzal a béke iránti fokozott elkötelezettséggel, amely minden igazi haladás nélkülözhetetlen feltétele.


Kedves Vándorlók és Menekültek! Nektek különös helyetek van az egyház szívében és segítsetek neki, hogy szívének dimenziói még inkább kitáguljanak és így anyasága még inkább megnyilvánuljon az egész emberi család iránt. Sose veszítsétek el bizalmatokat és reményeteket! Gondoljunk az Egyiptomba menekülő Szent Családra: a Boldogságos Szűz Mária anyai, és Szent József gondoskodó szívében mindig élt az a töretlen bizalom, hogy Isten sohase hagyja el őket. Hozzájuk hasonlóan, bízzatok ti is az Úrban! Az ő oltalmukba ajánllak benneteket és szívből adom rátok apostoli áldásomat.


Vatikán, 2014. szeptember 3.

Ferenc pápa


(forrás: MKPK Sajtószolgálat)


Nem a nagycsaládok miatt van szegénység - Ferenc pápa a szerdai általános audiencián értékelte ázsiai útját


Ferenc pápa a szokásos szerda délelőtti általános kihallgatását a római esős idő miatt a VI. Pál aulában tartotta meg, miután a Szent Márta Ház átriumában, éppen Szent Ágnes liturgikus napján, kinek neve az Agnus-t, a Bárányt jelenti, megáldotta azt a két bárányt, melynek gyapjából az érseki palliumokat szövik.

Az apostoli utat kiértékelő katekézis

Ferenc pápa katekézisében a múlt heti Srí Lanka-i és Fülöp-szigeteki útját foglalta össze és értékelte ki. A kihallgatás során a legfontosabb, a legnagyobb nyomatékkal hangsúlyozott üzenete éppen a nagycsaládok világa a szegénység összefüggésében.

Hivatkozott arra, amit hallott: „Azt hallottam, egyesek mondják, hogy a sokgyermekes családok és a rengeteg gyermek születése a szegénység egyik oka. Szerintem ez felületes, leegyszerűsítő vélemény. Mondhatom, mondhatjuk mindnyájan, hogy a szegénység alapvető oka a gazdasági rendszer, mely az embert kivette a központból és helyébe a pénzt tette, egy olyan gazdasági rendszert, mely kizárja – a pápa itt ezt nyomatékkal, ismételve hangsúlyozta – mindig kizárja, kizárja a gyermekeket, az időseket, a fiatalokat, a munkanélkülieket…, és így megteremti a selejt kultúráját. Hozzászoktunk a kiselejtezett emberek látványához. Ez az igazi oka a szegénységnek és nem a nagycsalád”.

Örvendetes találkozás a helyi közösségekkel

„Két hónappal a koreai látogatásom után ismét Ázsiába indultam, ebbe a kulturális és vallási hagyományokban gazdag kontinensre” – kezdte katekézisét a pápa. Az utazás mindenekelőtt egy örvendetes találkozás volt azokkal az egyházi közösségekkel, melyek azokban az országokban tanúságot tesznek Krisztusról és megerősítettem őket a hitben és a missziós küldetésükben. Mindig megőrzöm a szívemben azt az ünnepélyes fogadtatást, a némelykor egyenesen „óceáni méretű” tömegek részéről, ami a látogatásom kiemelkedő pontjait kísérte. Ezen túl a vallásközi párbeszédre bátorítottam a béke szolgálatában, továbbá az ottani népeknek az egység és a társadalmi fejlődés felé vezető útját hangsúlyoztam, főként a családok és a fiatalok főszerepével együtt.

A csúcspont Srí Lankán: Vaz József szentté avatása

Srí Lanka-i tartózkodásom csúcspontja volt a nagy misszionárius, Vaz József szentté avatása. Ez a szent gyakran titokban szolgáltatta ki a szentségeket a híveknek, és megkülönböztetés nélkül segítette a rászorulókat, bármely vallásból és társadalmi környezetből is származzanak. Szentségének és a felebaráti szeretetének a példája továbbra is ösztönzést ad a Srí Lanka-i egyháznak, akit példaként állítottam minden keresztény számára.

Törekvés az egység újjáépítésére

Srí Lanka egy nagyon szép természeti adottsággal rendelkező ország, melynek népe törekszik az egység újjáépítésére egy hosszú és drámai polgárháborús konfliktus után. A kormányzati hatóságokkal való találkozásom során a párbeszéd, az emberi méltóság tisztelete fontosságát hangsúlyoztam, kérve mindenki erőfeszítését, hogy találjanak alkalmas megoldásokat a kiengesztelődésre és a köz javára. A különféle vallásokra jelentős szerep hárul ebben. A vallási vezetőkkel való találkozóim megerősítették a már eddig is létező jó kapcsolatokat. A már működő együttműködést próbáltam bátorítani a különféle vallási hagyományok között, azzal a céllal is, hogy a megbocsátás balzsamával gyógyíthassuk a szenvedőket.

A kiengesztelődés jegyében a Madhui Mária kegyhelyen

A Madhui Miasszonyunk kegyhelyén tett látogatásom központi témája a kiengesztelődés volt. Ez a hely nagyon népszerű a tamil és a szingaléz lakosság körében, de a más vallások hívei is szívesen elzarándokolnak ide. Arra kértem itt a Szűzanyát, hogy nyerje el közbenjárásával a Srí lanka-i nép egységét és békéjét.

Fülöp-szigetek: az evangélium megérkezésének ötödik centenáriuma

Srí Lankából a Fülöp-szigetekre utaztam, ahol az ország az evangélium megérkezésének ötödik centenáriumára emlékezik. Ázsia legjelentősebb katolikus országa. A filippínók világszerte közismertek a mély hitükről, vallásosságukról, lelkesedésükről. Az ország vezetőivel való találkozás, továbbá az imádság pillanatai és szentmise az óriási tömeg jelenlétében, mindezek az evangélium termékenységét hangsúlyozták.

Közelség a tájfuntól szenvedők felé

A látogatásom legfontosabb szempontja, amiért úgy döntöttem, hogy odautazom, az a szándék volt, kimutassam közelségemet azon testvéreim és nővéreim iránt, akik a Yolanda tájfun pusztítása miatt szenvednek. A leginkább tájfun-sújtotta térségbe, Tacloban-ba utaztam, hogy tisztelegjek a helyi lakosság hite és az újrakezdés nagysága előtt. A mostoha időjárási körülmények sajnos egy fiatal önkéntes lány, Kristel halálát okozták, én pedig megköszöntem a világ minden tájáról odaérkező nagylelkű segítséget. Istennek a kereszten feltárt szeretete itt nyilvánvalóvá lett a szolidaritás lelkületében.

Minden gyermek egy áldás

A családokkal és a fiatalokkal való találkozásaim adták Manilában a fülöp-szigeteki látogatásom legjelentősebb pontjait. Az egészséges családok lényegi szerepet töltenek be a társadalom életében. Vigasztaló és reményt keltő látni azt a rengeteg családot, amelyek Isten igaz adományaként fogadják a gyermekeket. Ők tudják, hogy minden gyermek egy áldás.

Nem a nagycsaládok miatt van szegénység, hanem a gazdasági rendszer miatt, mely az ember helyett a pénzt állítja a középpontba

A kihallgatás során Ferenc pápának a legfontosabb, a legnagyobb nyomatékkal hangsúlyozott üzenete éppen a nagycsaládok világa és a szegénység összefüggésében hangzott el. Arra hivatkozott a pápa, amit hallott: „Azt hallottam, egyesek mondják, hogy a sokgyermekes családok és a rengeteg gyermek születése a szegénység egyik oka. Szerintem ez felületes, leegyszerűsítő vélemény. Mondhatom, mondhatjuk mindnyájan, hogy a szegénység alapvető oka a gazdasági rendszer, mely az embert kivette a központból és helyébe a pénzt tette, egy olyan gazdasági rendszert, mely kizárja – a pápa itt ezt nyomatékkal, ismételve hangsúlyozta – mindig kizárja, kizárja a gyermekeket, az időseket, a fiatalokat, a munkanélkülieket…, és így megteremti a selejt kultúráját. Hozzászoktunk a kiselejtezett emberek látványához. Ez az igazi oka a szegénységnek és nem a nagycsalád”.

Védjük meg a családot

A pápa Szent Józsefre utalt, aki oltalmazója volt a Santo Niño-nak, az országban hatalmas tiszteletnek örvendő Szent Kisdednek, majd emlékeztetett arra, hogy mennyire fontos a családok megvédelmezése, akik számos nehézséggel néznek szembe. Szükség van arra, hogy megvédjük a családot az új gyarmatosító ideológiáktól, akik merényletet hajtanak végre a család identitása és küldetése ellen.

Nagy öröm volt számomra a fiatalokkal találkozni, meghallgatva reményeiket és aggodalmaikat. Arra bátorítottam őket, hogy járuljanak hozzá a társadalom megújításához, különösen is a szegényeknek nyújtott szolgálat és a természeti környezet megóvása által.
A szegények gondozása az életünk és a keresztény tanúságtételünk lényegi eleme, és azzal jár együtt, hogy elutasítsuk a korrupció minden formáját, mely meglopja a szegényeket, de mi ellenben a tisztesség kultúráját építsük. Végül a pápa hálát adott Istennek az apostoli útjáért, Isten áldását kérte továbbra is a két országra – zárta Ferenc pápa a katekézisét.

Isten nevében nem lehet háborút folytatni!

A kihallgatás végén a pápa gondolatait a világ összes üldözött kereszténye felé fordította, és szívből jövő felhívást intézett az afrikai Nigerért, ahol az elmúlt napokban muzulmán szélsőségesek kifosztottak és felgyújtottak 45 keresztény templomot és legalább 10 embert megöltek, hogy így tiltakozzanak a francia Charlie Hebdo szatirikus lap Mohamedet gyalázó gúnyrajzai miatt.

„Szeretnélek most arra kérni benneteket, hogy imádkozzunk együtt a szeretett Nigerben történt tüntetések áldozataiért. Brutális kegyetlenséggel követték el keresztények, köztük gyermekek ellen és templomok ellen. Kérjük az Úrtól a kiengesztelődés és a béke adományát, a vallásos érzület soha ne adjon alkalmat az erőszak, az elnyomás és a rombolás cselekedeteire. Isten nevében nem lehet háborút folytatni! Kívánom, hogy minél hamarabb állítsák helyre a kölcsönös tisztelet és a békés együttélés légkörét mindenki javára. Fohászkodjunk a Szűzanyához Niger népéért egy Üdvözléggyel, kérte a kihallgatás híveitől.

(vl)



 


Pápai szentmise Manilában a püspökökkel, a papokkal és a szerzetesekkel: Küldetéstek a kiengesztelődés szolgálata


A manilai székesegyház minden fülöp-szigeteki templom anyja

Pénteken negyed 12-kor kezdődött a pápai szentmise a manilai Szeplőtelen Fogantatás székesegyházban, melyen részt vettek a püspökök, papok, szerzetesek, szerzetesnők és az Istennek szentelt élet egyéb intézményeinek képviselői, összesen mintegy 2000 fő. A százmilliós ország nyolcvankét százalékban katolikus hívő közössége 86 egyházmegyében él. Püspökeik száma 131, a papok összlétszáma 9300, ennek harmada szerzetes pap. A 4500 férfi szerzetes mellett a 12.500 szerzetesnővér nyújt óriási segítséget az oktató és ápoló munkában. Az országban 5570 laikus misszionárius tevékenykedik, míg a hitoktatók, katekéták száma 102.000. Nagyon sok a papi hivatás, a kilencezer működő pap mellett 8100 kispap készül a lelkipásztori szolgálatra. A manilai püspöki székesegyház szerepe hasonló a lateráni bazilikáéhoz, amennyiben „minden fülöp-szigeteki templom anyja”. Az eredeti templom 1581-ben épült bambuszból és pálmalevelekből, amit a történelem során nyolcszor is átépítettek. Tájfunok, földrengések, tűzvészek és a második világháború bombázásai pusztították el többször is, de újra és újra fölépítették, megújították.

Szeretsz-e engem? - Igen!

Ferenc pápa angol nyelvű homíliája rögtön az elején nagy sikert aratott: „Szeretsz-e engem?” – idézte a pápa Jézusnak Péterhez intézett kérdését, ami angol nyelven így is érthető: Szerettek-e ti engem? Az egész templom, püspökök, papok, szerzetesek egyhangúlag válaszoltak: „Yes! Igen”. Ferenc pápa megköszönte a lelkesedést, hozzáfűzve: „De én az Úr szavait olvasom, tehát az Úr mondja, kérdezi: Szeretsz-e engem? Legeltesd bárányaimat!” Minden lelkipásztori szolgálat, az Istennek szentelt élet minden formája ebből a szeretetből születik és ennek a jézusi szeretetnek a jele.

Az elődök szent öröksége

Ferenc pápa arra kérte a jelenlevőket, hogy vigyék haza az ő szeretetét az otthon maradt időseknek, betegeknek és kicsiknek. Miközben a Fülöp-szigetek az ország evangelizálásának ötszázadik évfordulójára készülődik, hálásan emlékezünk azokra a püspökökre, papokra és szerzetesekre, akik rátok hagyták ezt az örökséget. Ők nemcsak evangéliumot hirdettek és egyházat építettek, hanem a szeretet evangéliumi üzenete által ihletett társadalmat kovácsoltak a megbocsátás, a szolidaritás és a közjó érdekében végzett szolgálat jegyében.

Szolgálatunk a kiengesztelődés

„Krisztus szeretete sürget minket” – Pál apostol szava a kiengesztelő szeretet hirdetésére indít, ami az irgalom és a határtalan együttérzés örömhíre. Szolgálatunk a kiengesztelődés szolgálata. Kérjük Isten megígért kegyelmét, mely képes meggyógyítani a beteg világunkat. Az evangélium indíthat bennünket egy valóban igazságos és megváltott társadalmi rend építésére – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Személyes találkozás Krisztussal

Krisztus követségében akkor járunk – magyarázta a pápa – ha az embereket a vele való személyes találkozásra invitáljuk. Ez legyen az ötszáz éves evangelizálásotokra való megemlékezésetek középpontja! Az evangélium azonban megtérésre is hív, lelkiismeretvizsgálatra, egyént és közösséget egyaránt. Az egyház hivatása a Fülöp-szigeteken abban áll, hogy győzzétek le a társadalmi egyenlőtlenségek és igazságtalanságok okait, melyek beszennyezik az egész társadalmat. Az evangélium minden keresztényt becsületes, csorbítatlan és elkötelezett életre hív a közjó építésében. Éppen ezért azt kérem tőletek, hogy teremtsétek meg köztetek a „becsület, a tisztesség köreit”, egyfajta szolidaritási hálót.

A szegények nélkül nem értjük meg a jézusi üzenet lényegét

A szegények állnak az evangélium középpontjában, a szívében, és ha kivesszük őket onnan, nem értjük meg teljesen Krisztus üzenetét – tanította Ferenc pápa. Fogadjuk be a szívünkbe az ő kiengesztelő kegyelmét. Ez azt jelenti, hogy elutasítjuk a világias távlatokat és mindent Krisztus új világosságában tekintünk. Nekünk magunknak kell elkezdeni a hibáink felismerését, bevallását és eljutnunk a mindennapos megtérésig.

A mindennapi imádság szüksége

Nekünk papoknak és az Istennek szentelt személyeknek az evangélium újdonságához való megtérés feltételezi azt, hogy az Úrral naponta találkozzunk az imádságban. Az apostoli lendületünk forrása, ahogy azt a szentek tanítják nekünk, az Úrral való mind személyesebb kapcsolatunk. Nagy veszély az anyagiasság, ezért csak ha mi magunk is szegénnyé válunk, maradhatunk hiteles hirdetői az evangéliumi radikalitásnak.

A fiatal papok és szerzetesek az Úr iránti lelkesedés örömének a jelei

Ferenc pápa arra buzdította a fiatal papokat, a szeminaristákat, a szerzetesi és az Istennek szentelt élet többi fiatal képviselőit, hogy osszák meg főként a kortársaikkal a Krisztus és egyháza iránti lelkesedésüket és örömüket. Legyetek közöttük, bátorítsátok őket a szegénység, a korrupció és más nehézségek okozta elbátortalanodásukban.

Buzgó jámbor hit és a Szűzanya iránti szívélyes, rózsafüzéres áhitat

Ferenc pápa homíliája befejező részében a hit teremtőképességéről szólt. Ennek a jegyében született meg a Fülöp-szigeteken az Istenben való mélységes hit, valamint a Szűzanya iránti buzgó tisztelet és a meleg szívbéli ragaszkodás a rózsafüzér imádsághoz. Ennek a nagy örökségnek erős misszionárius jellege van. Azért áldalak meg benneteket, hogy Krisztus kiengesztelő szeretete mindjobban hassa át a fülöp-szigeteki társadalmat és rajtatok keresztül a világ legtávolabbi részeit is.

(vl)


15 új kardinális 13 országból - Ferenc pápa az Úrangyala imádság után közzétette az új bíborosok névsorát


Kedves Fivéreim és Nővéreim! Köszöntelek benneteket kedves zarándokok, akik Olaszországból és számos más országból jöttetek Rómába, hogy részt vegyetek ezen az imádságon. Külön köszöntöm a Casirate d’Adda, Alfianello, Val Brembilla és Verona környékéről és városából érkezett zarándokokat. Mindenkinek jókívánságaimat fejezem ki ezen a Karácsony utáni második vasárnapon, melyben meghosszabbítódik Jézus születésének az öröme.

Februári konzisztórium a kúrai reformjának előkészítésére és 15 új bíboros kreálására

Amint azt már jelezték, február 14-én örömmel tartok konzisztóriumot, amelyen kinevezek tizenöt új bíborost, akik a világ minden kontinensének 13 országából származnak. Ezzel kifejezésre juttatom azt az elszakíthatatlan köteléket, mely Róma egyházát és a helyi egyházakat, bárhol a világon, összekapcsolja. Február 15-én vezetni fogom az új bíborosok ünnepi beiktatási szertartását, miközben február 12-én és 13-án konzisztóriumot tartok minden bíborossal, hogy megfontoljuk a római kúria reformjára vonatkozó iránymutatásokat és javaslatokat.

Az új (választó) bíborosok névsora:

Dominique Mamberti, Sagona címzetes érseke, az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának prefektusa (Franciaország),
Manuel José Macario do Nascimento Clemente, lisszaboni pátriárka (Portugália),
Berhaneyesus Demerew Souraphiel C.M.(Congregatio Missionis – lazarista), Addisz-Abeba érseke (Etiópia),
John Atcherley Dwe, Wellington érseke (Új-Zéland),
Edoardo Menichelli, Ancona-Osimo érseke (Olaszország),
Pierre Nguyên Văn Nhon, Hà N
ȏi érseke (Viêt Nam),
Alberto Suàrez Inda, Morelia érseke (Mexikó),
Charles Maung Bo S.D.B. (szalézi), Yangon érseke (Myanmar),
Francis Xavier Kriengsak Kovithavanij, Bangkok érseke (Thaiföld),
Francesco Montenegro, Agrigento érseke (Olaszország),
Daniel Fernando Sturla Berthuet, S.D.B. (szalézi), Montevideo érseke (Uruguay),
Ricardo Blázquez Pérez, Vallodolid érseke (Spanyolország),
José Luis Lacunza Maestrojuán, O.A.R., (augusztiniánus) David püspöke (Panama),
Arlindo Gomes Furtado, zöld-foki Santiago püspöke (Zöld-foki-szigetek),
Soane Patita Pain Mafi, Tonga püspöke (Tonga-szigetek).

Öt új (nem választó) bíboros kinevezése

A bíborosi testület tagjaihoz kapcsolok ezen kívül különféle országokból származó öt nyugalmazott érseket és püspököt, akik a lelkipásztori szeretetük révén megkülönböztetett elismerést szereztek a Szentszék és az Egyház iránti szolgálatukban. Ők képviselik azt a számos püspököt, akik ugyanolyan lelkipásztori buzgósággal tanújelét adták a Krisztus, az Isten népe iránti szeretetüknek, akár a Római Kúriában akár a Szentszék diplomáciai tevékenységében végzett szolgálatuk által.

Névsoruk

José de Jesús Pimiento Rodriguez, Manizales nyugalmazott érseke (Kolumbia)
Luigi De Magistris, Nova címzetes érseke, nyugalmazott fő pro-penitenciárius, (Olaszország)
Karl-Joseph Rauber, Giubalziana címzetes érseke, apostoli nuncius, (Németország)
Luis Héctor Villalba, Tucumán nyugalmazott érseke (Argentina)
Júlio Duarte Langa, Xai-Xai nyugalmazott püspöke (Mozambik).

Imádkozzunk az új bíborosokért, hogy megújítva a Krisztus iránti szeretetüket, az ő evangéliumának tanúságtevői legyenek Róma Városában és a világban, továbbá lelkipásztori tapasztalatukkal intenzívebben segítsenek engem az apostoli szolgálatomban!
Jó vasárnapot mindenkinek! Ma szép nap van, alkalmas a múzeumlátogatásra! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek meg imádkozni értem! Jó ebédet és viszontlátásra!

(vm-vl)


Az Úr adjon békét napjainkban, békét a szívekben, békét a családokban, békét a nemzetek között – Ferenc pápa homíliája a békevilágnapi szentmisén


Ma eszünkbe jutnak azok a szavak, amelyeket Erzsébet mondott, amikor megáldotta a Szent Szüzet: „Áldottabb vagy te minden asszonynál és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám?” (Lk 1,42-43).

Mária emberi arcot adott az örök Igének

Ez az áldás folytonosságban van azzal a papi áldással, amelyet Isten sugallt Mózesnek, hogy adja át Áronnak és az egész népnek: „Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr és szerezzen neked üdvösséget” (Szám 6,24-26). Szűz Mária istenanyaságát ünnepelve az egyház arra emlékeztet bennünket, hogy Mária az első, aki ebben az áldásban részesült. Őbenne teljesedik be az áldás: valóban, egyetlen más teremtményre sem ragyogtatta rá arcát az Úr úgy, mint Máriára, aki emberi arcot adott az örök Igének, hogy így mindnyájan szemlélhessük azt.

Krisztus és Anyja elválaszthatatlanok egymástól

Azon túl, hogy szemlélhetjük Isten arcát, dicsérhetjük és dicsőíthetjük őt a pásztorokhoz hasonlóan, akik hálaénekkel tértek haza Betlehemből, miután látták a Gyermeket és fiatal édesanyját (vö. Lk 2,16). Krisztus és Anyja együtt voltak, csakúgy, mint a Kálvárián, mert elválaszthatatlanok egymástól. Rendkívül szoros kapcsolat áll fenn közöttük, mint minden gyermek és anyja között. Krisztus teste, ami üdvösségünk sarkpontja (Tertulliánus) – beleszövődött Mária méhébe (vö. Zsolt 139,13). Ez az elválaszthatatlanság abból a tényből is fakad, hogy Mária, akit Isten arra választott ki, hogy a Megváltó Anyja legyen, bensőleg osztozott a Fiú egész küldetésében, mellette maradt a végsőkig, a Kálváriáig.

Jézust nem lehet Anyja nélkül megérteni

Mária azért van Jézussal ilyen egységben, mert Őáltala megismerte a szívet, megismerte a hitet, amelyet az anyaság tapasztalata és a Fiával való bensőséges kapcsolat táplált. A Szent Szűz a hit asszonya, aki helyet készített Istennek szívében, terveiben; hívő asszony, aki képes rá, hogy Fia ajándékában felismerje „az idők teljességének” (Gal 4,4) eljövetelét, amelyben Isten, az emberi lét alázatos útját választva, személyesen belépett az üdvösségtörténet sodrába. Ezért nem lehet Jézust Anyja nélkül megérteni.

Krisztussal az egyházban találkozhatunk

Ugyanígy elválaszthatatlanok egymástól Krisztus és az egyház, mert az egyház és Mária mindig együtt vannak és éppen ez a nő misztériuma az egyházi közösségben, és nem lehet megérteni a Jézus által véghezvitt üdvösséget az egyház anyaságának figyelembevétele nélkül. Elválasztani Jézust az egyháztól olyan lenne, mintha egy „abszurd dichotómiát” (kettéválasztást) akarnánk bevezetni – mint ahogy Boldog VI. Pál írta (vö. Evangelii nuntiandi k. apostoli buzdítás, 16). Nem lehet „szeretni Krisztust, de az egyházat nem, hallgatni Krisztust, de az egyházat nem, Krisztushoz tartozni, de az egyházon kívülről” (uo.) A mi hitünk nem egy elvont tanítás vagy egy filozófia, hanem létfontosságú és teljes kapcsolat egy személlyel: Jézus Krisztussal, Isten egyszülött Fiával, aki emberré lett, meghalt és feltámadt, hogy üdvözítsen minket és közöttünk él. Hol találkozhatunk vele? Az egyházban találkozunk vele, a mi hierarchikus Anya Szentegyházunkban. Az egyház az, aki ma ezt mondja: „Íme, az Isten báránya”; az egyház az, aki hirdeti Őt; Jézus az egyházban hajtra végre kegyelmi gesztusait, amelyek a szentségek.

Az egyház gyengéd anyaként őrzi Krisztust

Az egyháznak ez a cselekvése és küldetése kifejezi anyaságát. Ugyanis az egyház olyan, mint egy anya, aki gyengéden őrzi Jézust és mindenkinek odaajándékozza őt örömmel és nagylelkűen. Krisztus egyetlen megnyilvánulását, még a legmisztikusabbat sem lehet leválasztani az egyház húsáról és véréről, Krisztus Testének történelmi valóságáról. Az egyház nélkül Jézus Krisztus egy eszmévé, egy erkölccsé, egy érzelemmé szűkül le. Az egyház nélkül Krisztussal való kapcsolatunk képzeletünk, értelmezéseink, kedélyállapotunk rabjává válna.

Mária, az egyház révén, minden ember és minden nép Anyja

Kedves Fivérek és Nővérek! Jézus Krisztus áldás minden ember és az egész emberiség számára. Az egyház, amikor nekünk adja Jézust, az Úr áldásának teljességét kínálja fel. Pontosan ez Isten népének küldetése: kiárasztani minden népre a Jézus Krisztusban megtestesült Isten áldását. És Mária, Jézus első és tökéletes tanítványa, első és tökéletes híve, a zarándokúton haladó egyház példaképe az, aki megnyitja az egyháznak ezt az anyai útját és mindig támogatja anyai küldetését, amely minden embernek szól. Tapintatos és anyai tanúságtétele a kezdetektől fogva együtthalad az egyházzal. Ő, Isten Anyja egyben az egyház Anyja, és az egyház révén minden ember és minden nép Anyja.

Mária eszközölje ki az Úr békéjét az egész emberiség számára

Ez az édes és gondos Anya eszközölje ki számunkra az Úr áldását az egész emberi család számára. Különösen ma, a béke világnapján, fohászkodjunk közbenjárásáért, hogy az Úr adjon békét napjainkban, békét a szívekben, békét a családokban, békét a nemzetek között. Idén a béke világnapjára írt üzenet címe: „Már nem rabszolgák, hanem testvérek vagytok”.

Mindnyájan arra kaptunk meghívást, hogy szabadok legyünk, hogy Isten gyermekei legyünk és mindenki saját felelősségének megfelelően küzdjön a rabszolgaság modern formái ellen. Minden nép, kultúra és vallás, egyesítsük erőinket. Vezessen és támogasson minket Ő, aki szolgánkká vált, hogy mindnyájunkat egymás testvérévé tegyen.

„Isten Szent Anyja!”

Tekintsünk Máriára, szemléljük Isten Szent Anyját. Javaslom, hogy köszöntsük Őt együtt, ahogy Efezus bátor népe is tette, amely felkiáltott, amikor pásztorai beléptek a templomba: „Isten Szent Anyja!”. Milyen szép ez a köszöntés Anyánk számára… Egy történet szerint, nem tudom igaz-e, egyeseknek közülük bot volt a kezükben, talán azért, hogy megértessék a püspökökkel, mi történt volna, ha nem lett volna bátorságuk Máriát Isten Anyjának kihirdetni… - tette hozzá rögtönzött szavakkal a pápa, majd így folytatta: Mindannyiótokat arra hívlak, botok nélkül, hogy álljatok fel és háromszor állva köszöntsük Máriát a korai egyház szavaival: „Isten Szent Anyja! Isten Szent Anyja! Isten Szent Anyja!” – zárta homíliáját Ferenc pápa.

(vm)


Ferenc pápa karácsonyi üzenete a közel-keleti keresztényeknek: „Ti vagytok annak a térségnek az igazi gazdagsága!”


December 23-án, kedden tették közzé a Vatikánban Ferenc pápa karácsonyi üzenetét, melyben a Közel-Kelet keresztény közösségeihez fordul karácsonyi jókívánságaival.

„A minden vigasztalás Atyja segítségét kérve” teszi ezt a pápa, tudva, hogy „a térség sok keresztényének karácsonyi énekeihez könnyek és sóhajok keverednek”. „Mindazonáltal az Isten Fiának emberi testben való megszületése a vigasztalás elmondhatatlan titka. A csapások és üldöztetések a közelmúltban sem kímélték a Közel-Keletet, sőt még súlyosbodtak is az utolsó hónapokban a térségre nehezedő konfliktusok miatt, de főként egy terrorista szervezet legújabb és aggodalmat keltő művelete miatt, mely elképzelhetetlen mértékben követ el mindenféle visszaéléseket. Ennek következtében sok keresztényt brutális módon üldöztek el saját földjükről, ahol a keresztények az apostoli kor óta jelen vannak” – szól a pápa üzenete.

Ő „napról napra követi a Közel-Keletről érkező hatalmas szenvedések hírét, és így nem feledkezik meg a térség többi vallási és etnikai csoportjairól sem, akik hasonló üldöztetést szenvednek”. A pápa mindenekelőtt a „gyermekekre gondol, az édesanyákra és idősekre, továbbá az elvándorlókra és a menekültekre, akik éheznek és szenvednek a tél hidegétől. Ez a sok szenvedés az Istenhez kiált és felhívással fordul felénk, hogy kötelezzük el magunkat az imádságban és mindennemű kezdeményezésekben”.

Ferenc pápa arra kéri a közel-keleti keresztényeket, hogy „tegyenek tanúságot Jézusról azon a földön, melyet maga az Úr áldott meg. Maradjatok vele élő kapcsolatban, mint szőlővesszők a szőlőtőhöz, úgy kapcsolódjatok hozzá, abban bizakodva, hogy sem üldöztetés, sem szorongatás, sem félelem nem szakíthatja el őket Isten szeretetétől”.

„Imáiról biztosítja őket, hogy testvéri közösségben tudjanak élni az első jeruzsálemi közösség példája nyomán. Az Úr által akart egység ebben a nehéz időszakban fontosabb, mint valaha volt”.

„A nehéz helyzet az életszentségre hívja őket, melyről sok szent és vértanú tanúskodott”. Ferenc pápa „tisztelettel adózik mindazon pásztorok és hívek irányában, akik az utóbbi időben életüket áldozták a hitükért. Gondol továbbá az elrabolt személyekre, köztük a különféle felekezetek püspökeire és papjaira. Bárcsak mihamarabb visszatérhetnének az otthonaikba”!

A pápa örömének ad hangot a keleti katolikus egyházak és az ortodox egyházak pátriárkáinak együttműködése miatt. A közös szenvedés felbecsülhetetlenül járul hozzá az egység építéséhez, ez a „vér ökumenizmusa”, mely bizalommal teli ráhagyatkozás a Szentlélek működésére”.

Ferenc pápa elismeréssel adózik a Közel-Kelet keresztényeinek. „Jelenlétetek nagyon értékes ebben a térségben. Kicsi nyáj vagytok, de nagy felelősséget hordoztok azon a földön, ahol a kereszténység megszületett. Az oktatás, az egészségügy területén felmutatott nagy műveitek előtt azonban ti magatok keresztények vagytok annak a térségnek a gazdagsága” – szól a pápa üzenete.

„Az ott élő zsidókkal és muzulmánokkal való együttélésért tett erőfeszítéseitek az Isten Országának a jele. A vallásközi párbeszéd soha nem volt ennyire szükséges, mint napjainkban és nincs más út ezen kívül. Egyúttal segít a vallási fundamentalizmus legyőzésében is”.

„Nagyobb részt muzulmán többségű környezetben éltek. Segítsétek muzulmán honfitársaitokat, hogy megkülönbözetett módon mutassák fel az iszlám leghitelesebb képét, főként azok felé, akik azt ismételgetik, hogy az iszlám a béke vallása. Az Irakban élő keresztény testvéreink, de éppúgy a jazidok és más felekezetű közösségek és etnikumok drámai helyzete világos és bátor állásfoglalást követel a vallási vezetők részéről, hogy egyhangúlag és színlelés nélkül elítéljék ezeket a bűncselekedeteket”.

„Minthogy nagy többségben ott születtetek ezekben az országokban”, ezért Ferenc pápa arra bátorítja őket, hogy „éljenek az országuk életében való részvétel jogaival és kötelezettségeivel”.

Ferenc pápa elismeréssel szól a közel-keleti keresztények szolgálatáról az oktatás-nevelés és az egészségügy terén. A karitász szervezetek megkülönböztetés nélkül segítik a rászorulókat. A nemzetközi szervezeteket arra kéri a pápa, hogy segítség a térségnek szenvedéssel sújtott kisebbségeit, tárgyalásokkal mozdítsák elő a béke megteremtését. A legteljesebb mértékben helyteleníti a fegyverkereskedelmet. Azt kéri mindnyájunktól, hogy ne fáradjunk bele az imádságba és bízzunk abban, hogy a béke megteremthető a Közel-Keleten minden nehézség ellenére is!

Üzenete végén arról biztosította a térség keresztényeit, hogy küzdelmeikben nincsenek egyedül, és Ferenc pápa személyes hangon köszönte meg a szenvedésüket és imádságaikat. A Szűzanya támogatását és az Üdvözítő Krisztus karácsonyi békéjét kérte végül a számukra.
(vl)



 


Pápai szertartások decemberben és januárban


Közzétették a Szentatya liturgikus programjainak eseménynaptárát a következő két hónapra, mely a következő:


December 24-én, szerdán, Szenteste fél tízkor szentmisét mutat be a Szent Péter-bazilikában.

December 25-én, csütörtökön, Karácsony napján, Urunk születése ünnepén délben a Szent Péter-bazilika központi erkélyéről Urbi et Orbi áldást ad.

December 31-én, szerdán délután öt órakor a Szent Péter-bazilikában vesperást vezet és év végi hálaadó Te Deumot tart.

Január 1-jén, csütörtökön, Szűz Mária, Isten Anyja ünnepén, mely egyben a 48. békevilágnap, Ferenc pápa délelőtt tíz órakor szentmisét mutat be a Szent Péter-bazilikában.

Január 6-án, kedden, Vízkeresztkor, Urunk megjelenése ünnepén délelőtt tíz órakor szentmisét mutat be a Szent Péter-bazilikában.

Január 11-én, vasárnap, Urunk megkeresztelkedése ünnepén a pápa délelőtt fél tízkor a Sixtus-kápolnában szentmisét mutat be és gyermekeket keresztel.

Január 12-től 19-ig Ferenc pápa apostoli utazást tesz Srí Lankán és a Fülöp-szigeteken.

Január 25-én, vasárnap, Szent Pál apostol megtérése ünnepén délután fél hatkor a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában vesperást vezet.

(gá)


A pápa Twitter-üzenete Szeplőtelen Fogantatás ünnepén


Tanuljuk meg Szűz Máriától, hogy bátrabban kövessük Isten szavát!

Impariamo dalla Vergine Maria ad essere più coraggiosi nel seguire la Parola di Dio.
Perdiscamus a Maria Virgine Verbo Domini impavide oboedire.
Aprendamos de la Virgen María a seguir la Palabra de Dios con ánimo generoso.
Uczmy siê od Dziewicy Matki byæ bardziej odwa¿nymi w podejmowaniu S³owa Bo¿ego.
Let us learn from the Virgin Mary how to be bolder in obeying the word of God.
Lernen wir von der Jungfrau Maria, immer mutiger dem Wort Gottes zu folgen.
Aprendamos, da Virgem Maria, a ter mais coragem para seguir a Palavra de Deus.
Apprenons de la Vierge Marie à être plus courageux pour suivre la Parole de Dieu.
لنتعلم من العذراء مريم أن نكون أكثر شجاعة في اتباع كلمة الله


 

 

 „Nem törődhetünk bele egy keresztények nélküli Közel-Keletbe” - Ferenc pápa és Bartolomeosz pátriárka közös nyilatkozata


Mi, Ferenc pápa és I. Bartolomeosz ökumenikus pátriárka kifejezzük mély hálánkat Istennek ennek az új találkozásnak az ajándékáért, amely lehetővé teszi, hogy a szent szinódus tagjainak, az ökumenikus pátriárkátus klérusának és híveinek jelenlétében közösen ünnepeljük Szent András, az első meghívott és Péter apostol testvére ünnepét. Az apostolok emlékezete, akik hirdették az evangéliumi jó hírt prédikációjuk és vértanúságuk révén, megerősíti bennünk a vágyat, hogy továbbra is együtt haladjunk abból a célból, hogy szeretettel és bizalommal leküzdjük az akadályokat, amelyek még megosztanak bennünket.

A májusi jeruzsálemi találkozás alkalmából, amikor megemlékeztünk tiszteletreméltó elődeink, VI. Pál pápa és Athenagorász ökumenikus pátriárka történelmi öleléséről, közös nyilatkozatot írtunk alá. Ma, egy újabb testvéri találkozás örömteli alkalmából, ismételten le akarjuk szögezni közös szándékainkat és aggodalmainkat.

Kifejezzük őszinte és szilárd szándékunkat, Urunk, Jézus Krisztus akaratának engedelmeskedve, hogy fokozzuk erőfeszítéseinket a minden keresztény és főleg a katolikusok és ortodoxok közötti teljes egység előmozdítása terén. Támogatni kívánjuk továbbá a teológiai párbeszédet, amelyet a Nemzetközi Vegyes Bizottság kezdeményezett. A bizottságot pontosan 35 évvel ezelőtt Dimitriosz ökumenikus pátriárka és II. János Pál pápa itt, Fanarban hozta létre. Jelenleg azokkal a legnehezebb kérdésekkel foglalkozik, amelyek megosztottságunk történetét megjelölik, és amelyek figyelmes és elmélyült tanulmányozást igényelnek. Ebből a célból, mint az egyház Főpásztorai, buzgó imáinkról biztosítjuk a híveket, arra kérve őket, hogy csatlakozzanak hozzánk a közös fohászban: „Legyenek mindnyájan egy, hogy a világ higgyen” (vö. Jn 17,21).

Kifejezzük közös aggodalmunkat Irak, Szíria és az egész Közel-Kelet helyzetéért. Egységesek vagyunk a béke és a stabilitás utáni vágyban és abban az akaratban, hogy előmozdítsuk a konfliktusok megoldását a párbeszéd és a kiengesztelődés révén. Elismerjük a térség megsegítésére irányuló eddigi erőfeszítéseket, ugyanakkor felhívást intézünk mindenkihez, akik felelősek a népek sorsáért, hogy fokozzák elkötelezettségüket a szenvedő közösségek érdekében és tegyék lehetővé, hogy ezek a közösségek, beleértve a keresztényeket is, szülőföldjükön maradhassanak.

Nem törődhetünk bele egy keresztények nélküli Közel-Keletbe; ők kétezer év óta ott vallják meg Jézus nevét. Számos fivérünket és nővérünket üldöznek, és erőszakkal arra kényszerítenek, hogy elhagyják otthonukat. Valósággal úgy tűnik, hogy az emberi élet elveszítette értékét, a személynek nincs többé jelentősége, és fel lehet áldozni egyéb érdekekért. És mindezt tragikus módon sokak közönyösen szemlélik. Mint ahogy Szent Pál emlékeztet rá: „ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, vele örvend valamennyi (1Kor 12,26)”. Ez a keresztény élet törvénye és ebben az értelemben mondhatjuk, hogy létezik a szenvedés ökumenizmusa is. Mint ahogy a vértanúk vére az egyház erejének és termékenységének magva volt, így a mindennapi szenvedésben való osztozás is lehet az egység hatékony eszköze. A keresztények rettenetes helyzete és mindazoké, akik szenvednek a Közel-Keleten, nem pusztán állandó imát igényel, hanem megfelelő választ is a nemzetközi közösség részéről.

A nagy kihívások, amelyekkel a világnak a jelenlegi helyzetben szembe kell néznie, minden jóakaratú ember szolidaritását igénylik. Ezért tehát elismerjük az iszlámmal való építő párbeszéd előmozdításának jelentőségét is, amely a kölcsönös tiszteleten és barátságon alapul. Közös értékektől ösztönözve és őszinte testvéri szeretet által megerősödve, muzulmánok és keresztények arra kaptak meghívást, hogy működjenek együtt az igazságosság, a béke, valamint minden személy méltósága és jogai tiszteletben tartásának érdekében, különösen azokban a régiókban, ahol egykor évszázadokon át békésen együtt éltek és most tragikusan együtt szenvednek a háború borzalmai miatt. Továbbá, mint keresztény vezetők, minden vallási vezetőt arra buzdítunk, hogy folytassa és erősítse meg a vallásközi párbeszédet és tegyen meg minden erőfeszítést a személyek és a népek közötti béke és szolidaritás kultúrájának építésére.

Emlékezzünk minden népre, amely háború miatt szenved. Különösképpen imádkozzunk az ősi keresztény hagyományokkal rendelkező Ukrajna békéjéért, és felhívást intézünk a konfliktusban érdekelt felekhez: keressék a párbeszéd és a nemzetközi jog tiszteletben tartásának útját, hogy véget vessenek a konfliktusnak, és lehetővé tegyék minden ukrajnai számára a harmonikus életet.

Gondolatban egyházaink minden hívéhez fordulunk, a világ bármely részén is éljenek. Üdvözöljük és Krisztus, a mi Üdvözítőnk gondjaiba ajánljuk őket, hogy fáradhatatlan tanúi lehessenek Isten szeretetének. Emeljük fel buzgó imánkat az Úrhoz, hogy megadja az egész emberi családnak a szeretetben és egységben megvalósuló béke ajándékát.

„A Békesség Ura adjon nektek mindig, minden körülmények közt békét. Az Úr legyen mindnyájatokkal” (2 Tessz 3,16) – zárul Szent Pál a tesszalonikaiakhoz írt második levelének soraival Ferenc pápa és I. Bartolomeosz pátriárka közös nyilatkozata.

(vm)


A pápa imákat kért törökországi útjához. Töltse el szívünket az öröm az adventi várakozásban


A Szentatya utalt rá, hogy péntektől vasárnapig apostoli látogatást tesz Törökországban. A hívek imáit kérte, hogy „Péter utazása András testvéréhez hozzon békét, őszinte párbeszédet a vallások között, valamint egyetértést a török nemzet számára”.

A fiatalokat, időseket, és ifjú házasokat köszöntve a pápa emlékeztetett rá, hogy vasárnap belépünk az adventi időszakba. A Megváltó várása töltse el örömmel a fiatalok szívét. A betegek ne fáradjanak bele az Úr imádásába, aki eljön a megpróbáltatások közepette is. Az ifjú házasok pedig tanuljanak meg szeretni az Ő példájára, aki szeretetből emberré lett, hogy üdvözítsen minket.

(gá)





Ferenc pápa november 25-én Strasbourgban, 28-tól 30-ig pedig Törökországban tesz látogatást


P. Federico Lombardi SJ, a vatikáni sajtóterem igazgatója november 17-én, hétfőn délelőtt rövid tájékoztatón ismertette az újságírókkal a pápa ötödik, illetve hatodik nemzetközi útját.
November 25-én Ferenc pápa az Európai Parlamentben és az Európa Tanácsnál tesz látogatást Strasbourgban, majd két napos római tartózkodás után Törökországba indul, ahol Ankarát és Isztambult keresi fel.

A strasbourgi pápalátogatás egybeesik a tavaszi választások után megújult Európai Parlament közgyűlésével. A törökországi utazásra szintén a helyi választások, és az új kormány megalakulása után kerül sor, és elsősorban Szent András apostol november 30-i liturgikus ünnepe alkalmából. Tehát a legmegfelelőbb időpont, hogy a pápa válaszoljon I. Bartolomeosz ökumenikus pátriárka meghívására – mutatott rá a sajtókonferencián P. Federico Lombardi SJ.

A strasbourgi út lesz a történelem legrövidebb pápalátogatása: mindössze 3 óra és 50 perc. További sajátossága, hogy nélkülöz bármiféle lelkipásztori, liturgikus, vallási eseményt. A pápa pontosan meghatározta ennek a látogatásnak a célját, amely kifejezetten az európai intézményeknek szól: reflektálás a földrész jelenlegi helyzetére, amely lényegesen megváltozott az utolsó, 1988-as pápalátogatás óta, amely II. János Pál nevéhez fűződik.

P. Lombardi felhívta az újságírók figyelmét: a pápa nem egy katonai, gazdasági és sajátos politikai érdekekkel rendelkező állam vezetője. A pápa jelenléte a nemzetközi szervezeteknél annak a nagy vallási és erkölcsi tekintélynek tudható be, amelyet évszázadok óta nemzetközi szinten elismernek. Egy nagyszámú közösség, a katolikus egyház nagy tekintélyéről van szó. Maguk az intézmények, az államok nagy többsége is kapcsolatot tart fenn a katolikus egyházzal, képviselői révén. Ez azt jelenti, hogy a világ politikai hatóságai is elismerik annak az üzenetnek a jelentőségét, amelyet a pápa mond az emberiség nagy problémáiról és értékeiről, mint a béke, az igazságosság, a közjó, a népek közötti együttélés.

A törökországi utazás folytatja az országnak és a konstantinápolyi pátriárkátusnak szóló pápalátogatások sorozatát – emlékeztetett rá a szentszéki szóvivő, felidézve VI. Pál, II. János Pál és XVI. Benedek útjait. Ferenc pápa természetesen nagy figyelmet fordít a vendéglátó országra: Törökország a Közel-Keleten fekszik, lakossága túlnyomó többségében muzulmán – tehát fontos a vallásközi párbeszéd szempontjából.

A pápa, mint minden útja során, most is felkeresi és bátorítja a kis katolikus közösséget. I. Bartolomeosz ökumenikus pátriárkával pedig már régóta kialakult a testvéri párbeszéd – mondta P. Lombardi. Hozzátette, hogy az ökumenikus párbeszéd lesz a fő jellemzője a törökországi pápalátogatásnak, amelynek végén Ferenc pápa és a pátriárka közös nyilatkozatot írnak alá.

(vm)



 


Ferenc pápa üzenete a missziós világnapra

2014. október 18. szombat 10:00

A katolikus egyház 1926 óta minden év október harmadik vasárnapján, idén október 19-én megtartja a világmisszió napját. Az alábbiakban közreadjuk Ferenc pápa missziós világnapra írt üzenetét.

 

Kedves Testvérek!

Napjainkban még rengeteg olyan ember él a Földön, aki nem ismeri Jézus Krisztust. Éppen ezért sürgető feladat marad az ad gentes („nemzetekhez” szóló) misszió, amelyben az egyház minden tagjának hivatása részt vállalni, hiszen az egyház természeténél fogva missziós: az egyház „kifelé megnyílva” született meg. A missziós világnap olyan kiemelt időpont, amikor a különféle földrészek hívei imával és a szolidaritás konkrét gesztusaival támogatják a fiatal helyi egyházakat a missziós területeken. Ez a kegyelem és öröm ünneplésének napja. A kegyelemé, hiszen a Szentlélek, akit az Atya küld el, bölcsességet és erőt ad azoknak, akik engedelmeskednek tevékenységének. Az örömé, mivel Jézus Krisztus, az Atya Fia, akit azért küldött, hogy evangelizálja a világot, támogatja és segíti missziós munkánkat. Éppen Jézus és misszionárius tanítványai örömével kapcsolatban szeretnék megosztani veletek egy szentírási képet, amelyet Lukács evangéliumában találunk (vö. 10,20–23).

1. Az evangélista elbeszéli, hogy az Úr elküldte hetvenkét tanítványát kettesével a városokba és falvakba, hogy hirdessék az Isten országának elközeledtét, és hogy felkészítsék az embereket a Jézussal való találkozásra. Miután teljesítették az igehirdetésnek ezt a feladatát, a tanítványok örömmel eltelve térnek vissza hozzá: az öröm az uralkodó témája ennek az első és felejthetetlen missziós élménynek. Az isteni Mester ezt mondja ekkor nekik: „De mégse annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” Abban az órában Jézus kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben, ezekkel a szavakkal: „Dicsőítelek, Atyám” […] Majd külön a tanítványokhoz fordult, és így szólt: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok.” (Lk 10,20–21.23).

Lukács három jelenetet ír le. Jézus először a tanítványokkal beszél, majd Atyjához fordul, végül ismét a tanítványokkal vált szót. Jézus azt akarta, hogy tanítványai részt vegyenek örömében, amely más volt és magasabb rendű, mint amit ők maguk megtapasztaltak.

2. A tanítványok nagy örömmel teltek el, fellelkesültek tőle, hogy képesek megszabadítani az embereket a gonosz lélektől. Jézus ugyanakkor arra figyelmezteti őket, hogy ne a kapott hatalomnak örüljenek, hanem a kapott szeretetnek: „annak, hogy nevetek föl van írva a mennyben” (Lk 10,20). Megkapták ugyanis Isten szeretetének megtapasztalását és annak lehetőségét is, hogy ezt megosszák másokkal. S a tanítványoknak ez a tapasztalata okot szolgáltat Jézus szívének örömteli hálájára. Lukács ezt az örvendezést a Szentháromság közösségének perspektívájában írja le: „Jézus kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben” az Atyához fordulva és neki adván hálát. Ennek a bensőséges örömnek a pillanata abból a mély szeretetből táplálkozik, amit Jézus Fiúként érez az Atya, az ég és föld Ura iránt, aki elrejtette ezeket a dolgokat a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánította a kicsinyeknek (vö. Lk 10,21). Isten elrejtette és kinyilvánította e dolgokat, s ebben az imádságban főként a kinyilvánítás van előtérben. Mit rejtett el és mit nyilvánított ki az Isten? Az Ő országának titkait, az isteni hatalom meglétét Jézusban és a sátán feletti győzelmét.

Isten elrejtette mindezt azok elől, akik túlzottan el vannak telve önmagukkal és azt hiszik, hogy már mindent tudnak. Szinte elvakítja őket beképzeltségük, és nem hagynak teret Isten számára. Könnyű Jézusnak azokra a kortársaira gondolnunk, akiket ő többször is figyelmeztetett, ám ez olyan veszély, ami mindig fennáll és ránk is leselkedik. A „kicsinyek” ellenben az alázatosak, az egyszerűek, a szegények, a peremre szorítottak; azok, akiknek nincsen hangja, akik megfáradtak és akiket elnyomnak, akiket Jézus „boldogoknak” nevezett. Könnyen gondolhatunk itt Máriára, Józsefre, a galileai halászokra és azokra a tanítványokra, akiket az útja során hívott meg, miközben tanított.

3. „Igen, Atyám, így tetszett neked [jóságodban]” (vö. Lk 10,21). Jézus kifejezését a bensőséges örömére való hivatkozással tudjuk megérteni, ahol a jóság az Atyának az emberekre vonatkozó üdvözítő és jóságos tervére vonatkozik. Ennek az isteni jóságnak az összefüggésében örvendezett Jézus, mivel az Atya úgy határozott, hogy ugyanazzal a szeretettel szereti az embereket, mint amellyel a Fia felé fordul. Ezen kívül Lukács utal itt Mária ehhez hasonló örvendezésére: „Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben” (Lk 1,47). Ez az a Jó Hír, amely üdvösségre vezet. Mária méhében hordozva Jézust, aki maga a Jó Hír hozója, találkozott Erzsébettel és ujjongott a Szentlélekben, a Magnificat énekével. Jézus, látván a tanítványok küldetésének sikerét és e feletti örömüket, szintén örvendezett a Szentlélekben, és az Atyához fordult imádságával. Mindkét esetben olyan örömről van szó, melyet a megváltás éppen zajló műve felett éreznek, azért, mert az Atyának a Fiú iránti szeretete elér hozzánk a Szentlélek műve által, átkarol minket, enged minket belépni a Szentháromság életébe.

Az Atya az öröm forrása, a Fiú a megnyilvánulása, a Lélek pedig az éltetője. Rögtön azután, hogy dicsőítette Atyját, ahogy Máté evangélista elbeszéli, Jézus erre hív fel bennünket: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű” (Mt 11,28–30). „Az evangélium öröme betölti azok szívét és egész életét, akik találkoznak Jézussal. Akik engedik, hogy üdvözítse őket, azok megszabadulnak a bűntől, a szomorúságtól, a belső ürességtől és az elszigetelődéstől. Jézus Krisztussal mindig megszületik és újjászületik az öröm” (Evangelii Gaudium apostoli buzdítás, 1).

A Jézussal való találkozásnak egészen sajátos megtapasztalását élte át a Szűzanya, aki „causa nostrae laetitiae” (örömünk oka) lett. A tanítványok viszont arra kaptak meghívást, hogy maradjanak Jézus mellett, és ő küldje el őket evangelizálni (vö. Mk 3,14), s így eltelnek örömmel. Miért nem lépünk be mi is az örömnek ebbe az áradásába?

4. „A mai világnak – a maga sokféle és nyomasztó fogyasztói kínálatával – nagy veszedelme az egyénközpontú szomorúság, mely a kényelmes és kapzsi szívből, a felszínes élvezetek beteges kereséséből, az elszigetelt lelkiismeretből fakad” (Evangelii Gaudium apostoli buzdítás, 2). Éppen ezért az emberiségnek nagy szüksége van rá, hogy merítsen a Krisztus által elhozott üdvösségből. Azok válnak tanítvánnyá, akik engedik magukat egyre jobban megragadni Jézus szeretetétől, engedik, hogy megperzselje őket az Isten országa iránti szenvedély, s így válnak az evangélium örömének hirdetőivé. Az Úr minden tanítványa arra kapott meghívást, hogy táplálja az evangelizáció örömét. A püspököknek mint az igehirdetés első számú felelőseinek az a feladata, hogy segítsék a helyi egyház egységét a missziós elköteleződésben. Ennél figyelembe kell venniük azt, hogy Jézus Krisztus hirdetésének öröme kifejeződhet csakúgy a távoli helyeken való misszióban mint a folytonos törekvésben is, hogy saját területünk perifériáit is elérjük, ahol számos szegény ember vár erre.

Sok régióban alacsony a hivatások száma a papságra és a megszentelt életre. Ez nem egyszer annak a következménye, hogy a közösségekben nincsen meg a sodró apostoli buzgóság, kicsi a lelkesedésük és nem jelentenek vonzerőt. Az evangélium öröme a Krisztussal való találkozásból és a szegényekkel való osztozásból fakad. Arra bátorítom ezért a plébániai közösségeket, egyesületeket és csoportokat, hogy éljék meg intenzíven a testvéri közösséget, amely a Jézus iránti szereteten alapul és odafigyel a leghátrányosabb helyzetűek szükségleteire. Ahol van öröm, lendület, akarat, hogy Krisztust vigyék másoknak, ott valódi hivatások születnek. Ezek között nem szabad elfelejtenünk a laikus missziós hivatásokat sem. Mára megnőtt az egyházban a világi hívek önazonosságának és küldetésének tudatossága, s annak ismerete is, hogy feladatuk egyre nagyobb részt vállalni az evangélium terjesztésében. Éppen ezért fontos az ő megfelelő képzésük, a hatékony apostoli munka érdekében.

5. „Isten a jókedvű adakozót szereti” (2Kor 9,7). A missziós világnap arra is alkalmat teremt, hogy újra felszítsuk magunkban a vágyat és újra átérezzük az erkölcsi kötelességet az örömteli részvételre az ad gentes misszióban. A személyes anyagi hozzájárulás személyes áldozatvállalásunk jele, elsőként az Úr, majd a testvérek irányában, hogy saját anyagi felajánlásunk eszközzé válhasson egy szeretetre alapozott emberiség evangelizálásában.

Kedves Testvérek! Ezen a missziós világnapon gondolatban felkeresem valamennyi helyi egyházat. Ne engedjük elrabolni magunktól az evangelizálás örömét! Hívlak benneteket, hogy merüljetek el az evangélium örömében és tápláljátok a szeretetet, amely képes megvilágítani hivatásotokat és küldetéseteket. Buzdítalak benneteket, hogy – mint egy belső zarándoklaton – emlékezzetek arra az „első szeretetre”, amellyel Urunk, Jézus Krisztus felmelegítette mindegyikünk szívét: de ezt ne a nosztalgikus érzés kedvéért tegyétek, hanem azért, hogy megmaradjatok az ő örömében. Az Úr tanítványa akkor marad meg az ő örömében, ha kitart mellette, amikor megteszi az Ő akaratát, amikor osztozik az evangéliumi hitben, reményben és szeretetben.

Imánkkal forduljunk Szűz Máriához, aki az alázatos és örömteli evangelizáció mintaképe, hogy az egyház sokak számára otthonná váljék, édesanyává minden nép számára és lehetővé tegye egy új világ megszületését.

Vatikán, 2014. június 8., pünkösd ünnepén

Ferenc pápa

 


A szinódus végső üzenete: A házastársi szeretet a legszebb csoda

2014. október 18. szombat 18:02

A rendkívüli családszinódus nagy többséggel jóváhagyta a munkákat lezáró végső üzenetet október 18-án délelőtt. A dokumentum, amely a világ összes családjához szól, különös tekintettel a keresztény családokra, felhívást intéz az intézményekhez: mozdítsák elő a családok jogait.

 

Az egyedüli és felbonthatatlan házastársi szeretet, amely az emberi korlátok számos nehézsége ellenére fennáll, az egyik legszebb és leggyakoribb csoda – állapítja meg a reményt sugárzó szinódusi záróüzenet, amelyet Gianfranco Ravasi bíboros, az Üzenetet megfogalmazó Bizottság elnöke és Raymundo Damasceno Assis bíboros, delegált elnök olvasott fel Bruno Forte érsek, különleges szinódusi titkárral együtt.

Köszönetet mondanak a családoknak, amelyek hűséget, hitet, reményt és szeretetet kínálnak fel a világnak, olvasható a dokumentum első részében, amely bemutatja azt az összetett valóságot, amelyben a családok élnek – a fényeket és árnyakat, a lelkesítő kihívásokat, valamint a drámai megpróbáltatásokat, amikor a gonosz és a bűn beférkőznek az otthonokba.

Az Üzenet a kihívások között első helyen emlékeztet a házastársi hűségre, amelyet kemény próbára tett az individualizmus, a hit meggyengülése és a mindennapok rohanása. Ezek mind válságot idézhetnek elő a házasságokban, amelyekkel türelem, megbocsátás, kölcsönös kiengesztelődés, áldozathozatal nélkül néznek szembe. A tönkrement házasságokból új kapcsolatok, új párok, együttélések, házasságok születnek, összetett és problematikus helyzeteket teremtve a keresztény élet választása számára.

További kihívások: fogyatékkal élő gyermekek, betegségek, öregség, egy családtag halála, gazdasági nehézségek, amelyek igazságtalan gazdasági rendszerek következményei, abból a pénzimádatból fakadnak, amely megalázza a személy méltóságát. A munkanélküli szülők nem tudják kielégíteni a család elsődleges szükségleteit, a fiatalok pedig könnyen a kábítószer és a bűnözés áldozataivá válhatnak. Árnyék borítja be a szegény, a menekült, a hitük miatt üldözött családokat is, azokat a családokat, amelyeket háborúk és kegyetlen elnyomások sújtanak, a nőket, akikkel szemben erőszakot alkalmaznak, akikkel kereskednek, a kiskorúakat, akikkel visszaélnek még azok is, akiknek vigyázniuk kellene rájuk.

Az Üzenet erőteljes felhívást intéz a kormányokhoz és a nemzetközi szervezetekhez, hogy mozdítsák elő a családok jogait a közjó érdekében. Az egyház, amely mindig a befogadás nyitott otthona, senkit sem zár ki. Hála illeti meg tehát azokat a lelkipásztorokat, világi híveket és közösségek tagjait, akik részt vesznek a család lelkipásztori ellátásában.

A szinódusi dokumentum nem feledkezik meg arról a fényről sem, amely olyan sok családot beragyog, arról a világosságról, amely azokból a házaspárokból árad, akik megnyílnak egymásnak, miközben megőrzik saját önazonosságukat.

Az útvonal ahhoz, hogy a találkozás hiteles legyen, a jegyességgel, a várakozás és a felkészülés idejével kezdődik, és a szentségben teljesedik ki, amelyre Isten ráhelyezi pecsétjét, jelenlétét és kegyelmét. Ez az előrehaladás ismeri azt a szexualitást, gyöngédséget és szépséget, amely túlmutat az ifjúkori életerőn és frissességen. A szeretet ugyanis, természeténél fogva az örökkévalóságra törekszik, egészen odáig menően, hogy aki szeret, az az életét adja a másik személynek (vö. Jn 15,13). Ezen az úton, amely olykor magas ösvény, olykor lefelé vezet, mindig jelen van Isten.

A házastársi szeretet a termékenység és a nemzés révén növekszik. Nem pusztán az élet átadásával, hanem úgy is mint az isteni élet átadása a keresztségben, a gyermekek nevelésében és hitoktatásában, abban a képességben, amely szeretetet és értékeket kínál fel annak is, aki nem tudott új életet nemzeni.

Az Üzenet hangsúlyozza „a lélek kis oázisának”, a család közös imájának fontosságát, vagyis a hitre és az életszentségre való nevelést. Ezt a feladatot gyakran szeretettel és odaadással végzik a nagyszülők. Így a valódi „családegyház” ki tudja fejezni a szeretetet, a közelséget a legutolsók, a kirekesztettek, a szegények, a magányosok, a betegek, az idegenek számára.

A vasárnapi szentmisét illetően, amikor a család az Úr asztalához ül, a dokumentum a szinódusi útnak ezen az első állomásán sokat foglalkozik az újraházasodott elváltak lelkipásztori elkísérésének és a szentségekhez való járulásuk témájával.

Végül a szinódusi atyák Üzenete a názáreti Szent Családra tekint, és imával fordul az Atyához, a 2015-ös rendes szinódus távlatában is, amely szintén a család témájával foglalkozik majd.

Azért fohászkodnak, hogy az Úr adjon erős és bölcs házaspárokat, bátor fiatalokat, akik szilárdak és hűségesek elkötelezettségükben. Imádkoznak egy hűségesebb és hihetőbb egyházért, egy olyan világért, amely képes szeretni az igazságot, az igazságosságot és az irgalmasságot.

Délután a szinódusi aulában tovább folytatódott az utolsó, tizenötödik munkaülés, amelyen megszavazták a „Relatio Synodi” jelentést, a záródokumentumot, amely a gyakorlat szerint csak a pápának van fenntartva. A pápa dönti el, hogy közzéteszi-e vagy sem.

Erre a döntésre a Vatikáni Rádió lapzártájáig nem került sor.

Szöveg és kép: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

 


Beszámoló a rendkívüli szinódus tizenkettedik általános munkaüléséről

2014. október 16. csütörtök 22:48

Az alábbiakban közzétesszük az Apostoli Szentszék sajtószolgálata által kiadott összefoglalót a rendkívüli szinódus október 13-án délelőtt lezajlott tizenkettedik általános munkaüléséről, mely Ferenc pápa jelenlétében tanácskozott.


A tizenkettedik általános munkaülésen bemutatták az ülésteremben a tíz, nyelvek szerinti munkacsoport beszámolóját (a két francia, három angol, három olasz és két spanyol nyelvű csoportét). A munkacsoportok egyfelől értékelést adtak a „Relatio post disceptationem”-ről (RPD), vagyis az általános vita után készült jelentésről, amely a szinódus munkájának félidejében készült ideiglenes összefoglaló; másfelől lehetséges javaslatokat tettek arra nézve, mit kellene magába foglalnia a „Relatio Synodi”  (RS) dokumentumnak, amely az ülést véglegesen lezáró irat lesz.

Az ülésteremben meglepettség volt tapasztalható amiatt, hogy a RPD nyilvánosságra került, noha legitim módon történt, hiszen – amint elhangzott – ez egy munkadokumentum, amely nem képviseli valamennyi szinódusi atya közös és egyöntetű véleményét. Ezután a munkacsoportok kifejezték, hogy nagyra értékelik a szöveg megfogalmazásának és megszerkesztésének hatalmas munkáját, majd előadták javaslataikat.

Elsőként azt hangsúlyozták a jelenlévők, hogy a RPD a válságban lévő családok gondjaira összpontosít, anélkül, hogy bővebben utalna a család evangéliumának pozitív üzenetére, valamint arra, hogy a szentségi házasság, vagyis egy férfi és egy nő felbonthatatlan egysége ma is nagyon aktuális üzenet, amelyben rengeteg házaspár hisz. Éppen ezért megfogalmazódott az igény, hogy a RS tartalmazzon egy erős bátorító és támaszt nyújtó üzenetet is az egyház részéről a hűséges házaspárok felé.

Lényeges emellett, hangzott el, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon a házasságról szóló tanítás, annak kiemelése, hogy Isten ajándékáról van szó. További javaslatok arra vonatkoztak, hogy a RS tartalmazzon további, a RPD-ben nem jelenlévő elemeket is, mint az örökbefogadás témáját, melyek terén kifejeződött a kérés, hogy a bürokratikus eljárások rövidüljenek le mind az országokon belüli, mind a nemzetközi örökbefogadás esetén. Hasonlóképpen felmerültek a biotechnológia témakörei, vagy a kultúrának a világhálón való terjedése, amelyek ugyancsak befolyásolhatják a családi életet; emellett szükséges egy utalás a családokat segítő politikai intézkedések fontosságára is.

Emellett szóba került az is, hogy nagyobb figyelmet kell szentelni az idősek jelenlétének a családokban, a szélsőségesen szegény körülmények között élő családoknak és itt utalni kell olyan drámai helyzetekre is, mint a prostitúció, a nők körülmetélése, a fiatalkorúak munka általi vagy szexuális kizsákmányolása. Fontos hangsúlyozni, hangzott el az ülésteremben, milyen alapvető szerepet töltenek be a családok az evangelizációnak és a hit továbbadásának a területén, kiemelve így missziós hivatásukat. Mindez hozzájárulhat, hogy kiegyensúlyozott és átfogó / globális értékelését adjanak a „család” keresztény fogalmának.

Ami a nehéz családi helyzeteket illeti, a munkacsoportok kiemelték, hogy az egyháznak befogadónak kell lennie mindenki irányában, hogy ne érezze senki magát elutasítva. Ugyanakkor fontosnak ítélték a felszólalók, hogy tisztán kell fogalmazni, el kell kerülni a zavarokat, az ingadozásokat és eufemizmusokat a nyelvhasználat területén: például a fokozatosság törvénye ne válhasson a törvény fokozatosságává. Egyes munkacsoportok meglepettségüknek adtak hangot a Lumen Gentium 8. pontjához kapcsolódó analógia kapcsán, amely azt a benyomást keltheti, mintha az egyháznak az volna a szándéka, hogy törvényesítsen nem rendezett családi viszonyokat, még akkor is, ha ezek adott esetben a házasság szentsége felé vezető út egy szakaszát képezhetik. Más munkacsoportok azt kérték, legyen jobban körülírva a „lelki áldozás” fogalma, hogy ezt értékelni, alkalmasint ajánlani és terjeszteni lehessen.

Ami az újraházasodott elváltaknak az Eucharisztiához járulását illeti, alapvetően kétféle megfontolás került előtérbe. Egyrészt azt javasolták, hogy a tanítást ne változtassák meg, maradjon úgy, ahogyan jelenleg van; másrészt felmerült annak gondolata, hogy az együttérzés és az irgalom nevében megnyissák a szentáldozás lehetőségét, de csak meghatározott feltételek fennállása esetén. Egyes esetek kapcsán az a javaslat is hangot kapott, hogy a kérdést erre a célra létrehozott interdiszciplináris bizottságnak kellene megvizsgálnia. Nagyobb figyelmet érdemelnek többek szerint azok az elváltak, akik nem házasodtak újra, s akik gyakran a házastársi hűség hősies tanúi. Ugyanakkor az is szükséges, hogy felgyorsuljanak a házasságok semmisségének elismerésére, illetve érvényességük megállapítására irányuló eljárások. Ezen felül emlékeztettek arra, hogy a gyermekek nem terhet jelentenek, hanem Isten ajándékai, a házastársi szeretet gyümölcsei.

Krisztust jobban a középpontba állító irányultságot kérték még, és azt, hogy hangsúlyosabb legyen a kapcsolat a házasság és a keresztség szentsége között. A világról alkotott látásmódunk kiindulópontja az evangélium lencséje / szempontja kell, hogy legyen, hogy így meghívjuk az embereket a szív megtérésére.

Ezen kívül az is elhangzott, hogy miközben nem lehet egyenlőségjelet tenni a férfi és nő közötti házasság és a homoszexuálisok együttélése közé, az ilyen irányultságú személyeket is lelkipásztori gondoskodásban kell részesíteni, és óvni kell emberi méltóságukat, ám anélkül, hogy ez jóváhagyásnak tűnne az egyház részéről irányultságuk és életmódjuk tekintetében. A poligámia kérdésében, különös tekintettel a katolicizmusra áttért poligám személyek esetében, akik szentségekhez szeretnének járulni, a kérdés átfogó és mély áttanulmányozását kérték.

A munkacsoportok azt is igényelték, kapjon több teret a Mária alakjával és a Szent Családdal kapcsolatos megfontolás, akiket példaképként kell állítani minden család elé. Végezetül az is elhangzott, hogy hangsúlyozni kell: a RS is csak előkészítő dokumentum a 2015 októberére tervezett rendes szinódusi ülés számára.

Fotó: news.va

Magyar Kurír

Beszámoló a rendkívüli szinódus tizenegyedik általános munkaüléséről

2014. október 14. kedd 20:13

Az alábbiakban közzétesszük az Apostoli Szentszék sajtószolgálata által kiadott összefoglalót a rendkívüli szinódus október 13-án délelőtt lezajlott tizenegyedik általános munkaüléséről, melyen Ferenc pápa jelenlétében 184 szinódusi atya tanácskozott.

 

A tizenegyedik általános munkaülésen Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor bemutatta a Vita utáni jelentést (Relatio post disceptationem).

A felolvasást a szinódusi atyák szabad vitája követte. A Vita utáni jelentést általánosságban úgy értékelték, hogy jó összképet adott a szinódusi teremben az elmúlt napokban elhangzott felszólalásokról, képes volt megragadni a közgyűlés lelkületét, és kiemelte a befogadást mint a munkaülések fő témáját. Elhangzott, hogy a dokumentumból kiviláglik az egyház Krisztushoz hű család iránti szeretete, ugyanakkor az a képessége is, hogy az élet minden pillanatában közel legyen az emberhez; hogy megértse, a lelkipásztori kihívások mögött ott van sok szenvedő ember. Megerősítették, hogy a szinódus tekintete a pásztor tekintete kell, hogy legyen, aki életét adja juhaiért, nem pedig a priori elítéli őket.

Ezen túl – mivel a felolvasott Jelentés különböző nézőpontokat gyűjt egybe annak érdekében, hogy a kisebb munkacsoportok (nyelvi körök) munkájának alapjául szolgáljon – javaslatok hangzottak el további témákra. Például: miközben határozottan kitartanak amellett, hogy az egyháznak be kell fogadnia a nehézségekkel küszködő embereket, jó lenne többet beszélni azokról a családokról is, amelyek hűségesek maradnak az evangélium tanításaihoz, köszönetet mondva nekik az általuk nyújtott tanúságtételért, és bátorítva őket. A szinódusnak világosabban kellene felmutatnia, hogy szép, lehetséges és jelen van a társadalomban a felbonthatatlan, boldog, örökre hűséges házasság; hogy így elsősorban ne a tökéletlen családi helyzetekre összpontosítson.

Más hozzászólások azt javasolták, hogy kapjon nagyobb hangsúlyt a nő témája, a nő védelme, a nő fontossága az élet és a hit átadásában; és hogy ebbe beleépítsenek néhány megfontolást a nagyszülők családon belüli szerepéről is; legyen egy konkrétabb utalás arra, hogy a család „házi egyház”, a plébánia pedig a „családok családja”, és arra is, hogy a Szent Család lényegi vonatkoztatási pontul szolgáló modell. Ebből a nézőpontból hangzott el a javaslat, hogy jobban értékeljék a család missziós távlatát, a kortárs világban megvalósuló evangéliumhirdetését.

Szükséges, hogy elmélyítsék és tisztázzák a fokozatosság témáját, amelyből félreértések sora eredhet. Ami az újraházasodott elváltak szentségekhez való járulását illeti, elhangzott például, milyen nehéz úgy elfogadni a kivételes eseteket, hogy ne váljanak általános szabállyá a valóságban.

Rávilágítottak arra is, hogy a bűn szó szinte nincs is jelen a Jelentésben. Emlékeztettek Jézus szavainak prófétai hangnemére is, így elkerülve annak veszélyét, hogy a jelen világ mentalitásához idomuljunk.

Ezen túl a homoszexuálisokkal kapcsolatban kiemelték a befogadás szükségességét, de kellő megfontoltsággal, nehogy azt a benyomást keltsék, mintha az egyház részéről pozitívan értékelnék ezt az orientációt. Ugyanezt a körültekintést javasolták az együtt élő párokkal kapcsolatban is.

Más megfontolások rámutattak annak a szükségességére, hogy hangsúlyozzák a keresztség szentségének fontosságát, ami lényeges ahhoz, hogy teljes mélységében megértsék a házasság szentségi mivoltát, és azt is, hogy a házasság „szolgálat” az evangélium hirdetésében.

A házassági semmisségi eljárások gördülékenyebbé tétele kapcsán némi bizonytalanság merült fel a javaslat körül, miszerint nagyobb kompetenciával ruházzák fel a megyéspüspököt, ezzel túlságosan nagy súlyt téve a vállára.

Hangot adtak annak a kérésnek, hogy elmélyültebben és részletesebben tanulmányozzák a poligámia eseteit, különösen azok esetében, akik megtérnek, és szeretnének a szentségekhez járulni; valamint a pornográfia – különösen interneten való – terjedésének kérdését, amely valós veszélyt jelent a család egységére nézve. Végezetül a párok életre való nyitottságával kapcsolatban hangsúlyozták annak szükségességét, hogy elmélyültebben és határozottabban nézzenek szembe nemcsak az abortusz, hanem a béranyaság témájával is.

Fotó: Catholic News Service

Magyar Kurír
(tzs)

 


Erdő Péter bíboros, főrelátor ismertette a „Vita utáni jelentést”

2014. október 13. hétfő 19:00

Október 13-án, hétfőn a délelőtti általános munkaülésen, amelyen részt vett Ferenc pápa is, Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor felolvasta a „Vita utáni jelentést”, amely a Vatikánban zajló családszinódus záródokumentumainak alapját képezi.

 

Az úgynevezett Vita utáni jelentés (Relatio post disceptationem) egybegyűjti a szinódusi atyák eddig elhangzott legfontosabb hozzászólásait, egyben a szinódusi záródokumentumok alapját képezi.

A Szentszék Sajtótermében október 13-án a délelőtti munkaülést követően, 13 órakor Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor, Luis Antonio Tagle manilai bíboros érsek, delegált elnök és Bruno Forte, Chieti-Vasto érseke sajtótájékoztatón ismertették a dokumentumot.

Délután fél 5-kor megkezdődött a munka a „circoli minori”-nak nevezett kis körökben, azaz munkacsoportokban, amelyek elkészítik a záródokumentum, a Relatio Synodi szövegtervezetét. Ezt október 16-án, csütörtökön olvassák fel a szinódusi aulában, október 18-án, szombaton pedig megszavazzák és átnyújtják a pápának. Szombat reggel teszik közzé a „Nuntius” nevű szinódusi üzenetet, amely a katolikusokhoz és a katolikus egyháztól távol állókhoz egyaránt szól.

Az Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor által bemutatott Relatio post disceptationem jelentés három vezérfonalat jelöl meg: figyelemmel kell kísérni azt a társadalmi-kulturális környezetet, amelyben a mai családok élnek; meg kell határozni a lelkipásztori irányvonalakat, és mindenekelőtt Krisztusra és „a család evangéliumára” kell szegezni tekintetünket.

A családot, amely fontos és értékes valóság, a maga összetettségében kell szemlélni a megváltozott életkörülményekből adódó nehézségekkel együtt, mint a háború, a terrorizmus, az elvándorlás, a munkanélküliség, a féktelen önzés, az érzelmek törékenysége.

A Krisztusra vetett tekintet megerősíti az egy férfi és egy nő közötti házasság felbonthatatlanságát, de lehetővé teszi, hogy a folyamatosság és az újdonság szempontjait is figyelembe vegyük a házasság valóságát illetően.

A fokozatosság legyen az az alapelv, amit az elvált házasfelek irányában alkalmaznak, a házasság nem tökéletes formáit is elfogadó távlatokban gondolkozva. Szükség van spirituális megkülönböztetésre az együttéléseket, a polgári házasságokat, valamint az elváltak és újraházasodottak helyzetét illetően. Az egyház feladata, hogy látható és szentségi határain túl is felismerje az isteni ige elhintett magvait. Az egyház tisztelettel fordul azok felé, akik nem teljes egészében és nem tökéletesen vesznek részt életében: megbecsüli ezeknek a híveknek az értékeit, ahelyett, hogy korlátaikra és hiányosságaikra összpontosítana.

A család körében végzett lelkipásztorkodásnak tehát új dimenzióra van szüksége, amely táplálja az érlelődő magvakat, mint például az olyan polgári házasságok esetében, amelyek szilárdak, amelyekben a házasfelek mélyen szeretik egymást, felelősek gyermekeikkel szemben, és amelyek eljuthatnak a házasság szentségi kötelékéig. A polgári együttélések gyakran nem a keresztény értékek elutasításának következményei, hanem gyakorlati jellegű választások, például egy állandó munkahely hiánya miatt.

A Vita utáni jelentés foglalkozik a legsürgetőbb lelkipásztori feladatokkal, amelyeket az egyes helyi egyházakban kell megvalósítani, mindig a pápával szeretetközösségben. A család evangéliumát nem azért kell hirdetnünk, hogy ítélkezzünk, hanem hogy meggyógyítsuk az emberi törékenységet.

A különélők, elváltak és újraházasodottak kérdését illetően Erdő Péter bíboros hangsúlyozta: nem lenne bölcs kizárólagos megoldásokra gondolni, amelyeket a „mindent vagy semmit” logikája sugall. A helyi egyházakban tovább kell folytatni a párbeszédet tisztelettel és szeretettel, minden sérült család esetében. Az igazságtalanul elhagyott házastársnak támaszt kell nyújtani, kerülni kell a kirekesztő magatartásokat, és oltalmazni kell a gyermekeket.

Az újraházasodott elváltak esetében a szentáldozáshoz való járulást illetően a jelentés felsorolja a szinóduson elhangzott legfőbb javaslatokat: meg kell őrizni a jelenlegi szentségi fegyelmet; nyitottabbnak kell lenni különleges, felbonthatatlan, megoldhatatlan esetekben, anélkül hogy újabb igazságtalanságokat vagy szenvedést okoznánk; vagy válasszuk a „bűnbánati” utat. Az esetleges szentségekhez való járulást előzze meg az egyházmegye püspökének felelősségével kísért bűnbánati folyamat, kifejezett elkötelezettséggel a gyermekek érdekében. Nem általánosan lenne szó a lehetőségről, hanem az egyes esetektől függően, a fokozatosság törvénye szerint, amely szem előtt tartja a bűnbeli és a kegyelembeli állapot közötti különbséget és az enyhítő körülményeket.

Nyitott marad még a „lelki áldozás” kérdése, amelyet jobban el kell mélyíteni teológiai szempontból. Nagyobb megfontolásra van szükség a vegyes házasságokat és azokat a súlyos problémákat illetően is, amelyek az ortodox egyházak eltérő házassági fegyelméhez kapcsolódnak.

A homoszexuális személyek esetében hangsúlyozták: az egyház legyen „befogadó otthon” számukra, de továbbra is szigorúan nemet mond az egyneműek házasságára és arra a nemzetközi szervezetek által gyakorolt nyomásra, amely társítja a pénzügyi segélyeket a genderelmélethez fűződő normatívákkal. Az egyház különleges figyelmet fordít az egynemű párokkal együtt élő gyermekekre, hangsúlyozva, hogy jogaikat mindig előtérbe kell helyezni.

A jelentésben központi helyet foglal el a nevelés kihívása, melynek terén az egyház fontos szerepet játszik a családok támogatásában. Végül Erdő Péter bíboros hangsúlyozta: a szinódusi párbeszéd a korlátlan szabadság és egymás kölcsönös meghallgatásának jegyében zajlott. Az idáig javasolt megfontolások még nem jelentenek döntéseket: a család témájában megkezdett út folytatódik a rendes, általános szinódussal, amelyre 2015 októberében kerül sor.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Beszámoló a rendkívüli szinódus tizedik általános munkaüléséről

2014. október 11. szombat 23:16

Az alábbiakban közzétesszük az Apostoli Szentszék sajtószolgálata által kiadott összefoglalót a rendkívüli szinódus október 10-én délután lezajlott tizedik általános munkaüléséről, melyen Ferenc pápa jelenlétében 168 szinódusi atya tanácskozott.


A tizedik munkaülésen a szinódusi atyák különböző keresztény felekezetek hét testvéri küldöttének felszólalását hallgatták meg. A nyolcadik küldött, Hilarion Őeminenciája, a Moszkvai Patriarchátus Külkapcsolati Osztályának elnöke a következő napokban mondja majd el felszólalását.

Beszédeikben a testvéri küldöttek kifejezték hálájukat a Szentatyának és a szinódusi atyáknak a meghívásért, hogy részt vehetnek az ülésen. Ezt követően mindegyikük bemutatta a család kérdésének helyzetét saját keresztény felekezetének kontextusában.

Összességében hangsúlyt kapott az a tény, hogy a családi közösségeket érő kihívások és a beléjük vetett remény közös minden keresztény esetében. A család, amint ez elhangzott, alapvető a társadalom számára és alapja az igazságosságosságban való közösségnek.

Természetesen nem hiányoznak a nehézségek: súlyos a gazdasági válság, a tömegkommunikációs eszközök visszaszorítják a párbeszédre szánt időt az otthon falai között is, és olykor olyan mintákat propagálnak, amelyek a házasságtöréshez vezetnek. A háborúk, a migráció, a globalizáció, az Aids vagy az ebola okozta dráma, a bizonyos országokban jelenlévő iszlám fundamentalizmus folyamatosan veszélybe sodorják a család javát, minden összefüggésben.

Közös a keresztényekben annak megítélése, hogy szükséges a házasságra való megfelelő felkészítés, és megfelelő reflexió a hívők és nem hívők közötti házasságról. Ami az újra megházasodott elváltakat illeti, elhangzott, hogy új reményt meríthetnek belőle, ha az egyház befogadja őket, s ebből nagyszerű családi élet és nagyszerű társadalom fakadhat. Alapvető tehát a keresztény felekezetek részéről a nehéz családi helyzetben lévők meghallgatása, velük szemben az irgalomnak és az együttérzésnek van helye, hiszen az egyházak mindenkor segítségére akarnak lenni a szenvedőknek, ha tekintetüket a Szentírásra és a jelen kor problémáira vetik.

Elhangzott, hogy a homoszexuális személyeket meg kell hallgatni és meg kell érteni, ami távol áll bármilyen elítéléstől, miközben megerősítették, hogy a házasság egy férfi és egy nő között jön létre. Külön figyelmet fordítottak a felszólalók azon gyermekek ügyének, akik nehéz helyzetekben jönnek a világra, és az erőszak minden áldozatának, akik főként nők és gyermekek, hiszen közös a keresztényekben a legelesettebbek védelme, akik nem tudják hallatni a hangjukat, legyenek bár hívők vagy nem hívők.

A testvéri küldöttek egy másik központi témája volt az evangélium hirdetése. Kifejezték, hogy a család a hit első iskolája, az a hely, ahol az ember megtanulja megismerni és terjeszteni a Jó Hírt. Éppen ezért alapvető fontosságú, hogy a keresztények osztozzanak az „evangélium örömében”, az „evangelii gaudium”-ban, amire Ferenc pápa is gyakran utal.

A megközelítésmódok bizonyos területeken eltérőnek mutatkoztak, mint például a születésszabályozás kérdésében, amelyben hangsúlyozták a hívek lelkiismereti szabadságát, fenntartva a szeretet és a házasság értelmét. Ami a második házasságkötést illeti, orthodox részről elhangzott, hogy ezek mindenképpen a normától való eltérést jelentenek, és noha meg lehet ezeket kötni, de csak azután, hogy az egyház bizonyos ideig kíséri a házas feleket és próbálja kibékíteni őket.

Ezután különösképpen a közel-keleten jelen lévő egyházakat képviselő testvéri küldöttek részéről köszönetnyilvánítás hangzott el a Szentatya felé a 2013. szeptember 7-ei imavirrasztásért, amit a szíriai helyzet megbékéléséért és a világbékéért tartottak. Itt elhangzott a közel-keleti keresztény családok felelőssége az evangelizációban a többnyire iszlám hitű környezetben.

Végezetül valamennyi hozzászólás azzal a kívánsággal zárult, hogy a családról szóló rendkívüli szinódus sikeres legyen, előre tekintve a 2015-ös rendes szinódusi ülésre is.

Fotó: CNA

Magyar Kurír

 


Beszámoló a rendkívüli szinódus kilencedik általános munkaüléséről

2014. október 10. péntek 20:43

Az alábbiakban közzétesszük az Apostoli Szentszék sajtószolgálata által kiadott összefoglalót a rendkívüli szinódus október 10-én délelőtt lezajlott kilencedik általános munkaüléséről, melyen Ferenc pápa jelenlétében 185 szinódusi atya tanácskozott.


A kilencedik munkaülésen a résztvevők 15 felszólalást hallgattak meg (hatot házaspárok, kilencet pedig az egyes auditorok [a szinódusra meghívottként érkezett személyek, a.m. „hallgatók”] részéről). Szinte valamennyien olyan világiak voltak, akik a családpasztoráció, a bioetika és a humán ökológia terén tevékenykednek. Az auditorok a világ különböző országaiból érkeztek, szinte valamennyi kontinensről és a terembe élő tanúságtételüket hozták el a családok körében végzett mindennapos apostoli munkájukkal kapcsolatban.

Elsőként felemlítették azokat a nehézségeket, amelyek a Közel-Kelet országaiban, különösen Irakban befolyásolják a családok életét. A számos konfliktus igen súlyos hatással van a családokra, amelyeket felbomlaszt a tagjaik halála, rákényszerülnek, hogy biztos helyet keresve elvándoroljanak otthonukból, a fiatalokat megfosztja a jövőtől, mivel iskoláztatásukra sincsen lehetőség, valamint az öregek is magukra maradnak. A Közel-Keleten a keresztény család egysége mélységeiben rendült meg, s ez kihat a régió országainak társadalmi és nemzeti egységére is. Ezekben a drámai helyzetekben az egyház valóban a biztos kikötőt jelenti, a „családok családját”, ahonnan vigaszt és reménységet lehet meríteni. A házastársakat fel kell arra is készíteni, hogy közvetítői legyenek a békének és a kiengesztelődésnek.

Az auditorok kiemelték annak szükségességét, hogy az egyház jobban meghallgassa a világi híveket a családdal kapcsolatos problémák megoldásának keresése során, különösképpen a házas intimitásának a szférája tekintetében. Ezzel kapcsolatban fontosnak mondták az együttműködést a tudományos világ és a lelkipásztori munka között, hogy a családpasztorációban ne „technikusok”, hanem munkatársak működjenek, akik ismerik a családdal és az élettel kapcsolatos kérdéseket és képesek tenni ezek előmozdításáért, szilárd katolikus ember- és világképpel rendelkezve.

Emellett az auditorok aláhúzták azt is, hogy nagyobb párbeszédre van szükség az egyház és az állam között, bevonva ebbe a világi híveket is, akik nem személyes ambíciókat követve, képesek rá, hogy tegyenek a család jogaiért és az élet védelméért, hogy így munkálkodjanak az emberibb arcú államokon. A világiaknak, hangsúlyozták, tevékenyen és hozzáértő módon részt kell venniük az élet és a család értékeinek védelmében.

A felszólalások ezután azt elemezték, hogy a papokat megfelelőképpen és folyamatosan fel kell készíteni a családdal kapcsolatos témákban, különösképpen az életre való nyitottság kérdésében, hogy el tudják ezt magyarázni, és képesek legyenek világosan és természetesen beszélni a házastársi szeretetről. Azért is fontos ez, mivel ha a természetes családtervezést mélységében magyarázzák el valakinek, pozitív értékeit kiemelve, ezzel megerősíthető a házasélet. Ebben az összefüggésben az is szóba került, hogy a megfelelően előkészített szentbeszédek hozzájárulnak ahhoz, hogy a hívek teljesebben részt vegyenek a szentmisén.

További megfontolás tárgyát képező pont volt a tanúságtétel fontossága. A fiataloknak nem elméletre van szüksége. Ugyanakkor nagyon jól megértik a család központi szerepét az ember életében, ha ezt a családok maguk mutatják fel, mint hiteles tanúk és az evangelizáció alanyai. Éppen ezért felmerült, hogy a házastársaknak megfelelő lelkipásztori támaszra van szükségük a házasságkötés után is, nem csupán a felkészítés során.

Ezután az auditorok szóltak azoknak a fájdalmáról, akik elveszítik egy családtagjukat: ilyenek az özvegyek, az árvák vagy a gyermeküket elvesztő szülők. Ezen személyek számára alapvető fontosságú, hogy az egyházban legyenek olyan csoportok, amelyek törődnek velük és meghallgatják őket, osztoznak velük, hogy ne veszítsék el a talajt a lábuk alól a fájdalmuk miatt, ne tévedjenek az érzelmek „sivatagjába”, hanem szilárdan megmaradjanak a hitben.

Felmerült ezután a „humán ökológia” szükségessége, amely segíthet szembeszállni a gazdasági globalizáció negatív hatásaival, amely gyakran a katolikus tanítással ellentétes modelleket diktál. Keményen elítélték ezen kívül a családon belüli erőszak minden fajtáját, különösképpen a nők elleni erőszakot, amelyet, mint elhangzott, gyakran fiatal személyek követnek el.

Végezetül hangsúlyozták a családon belüli kommunikáció fontosságát, hiszen a házas felek közötti megosztás, a gyermekek nevelésének közös munkája és főként az otthon falai között mondott imádság mind megerősíthetik a családot.

Fotó: news.va

Magyar Kurír

 

Beszámoló a rendkívüli szinódus nyolcadik általános munkaüléséről

2014. október 10. péntek 20:06

Az alábbiakban közzétesszük az Apostoli Szentszék sajtószolgálata által kiadott összefoglalót a rendkívüli szinódus október 9-én délután lezajlott nyolcadik általános munkaüléséről, melyen Ferenc pápa jelenlétében 181 szinódusi atya tanácskozott.

 


A nyolcadik munkaülésen, követve az Instrumentum laboris-ban előirányzottakat a megbeszélés a következő témáról folyt: „Az egyház és a család a nevelés kihívásával szemközt (III. rész, 2. fejezet). A nevelés kihívása általában / A keresztény nevelés nehéz családi helyzetekben”.

A felszólalók mindenekelőtt az életre szóló hivatást erősítették meg, ami a család alapvető értéke. Ebből következik a hívekhez intézett meghívás, hogy mélyítsék el VI. Pál pápa Humanae vitae kezdetű enciklikájára vonatkozó ismereteiket, és értsék meg belőle még jobban a családtervezés természetes módszerei alkalmazásának, a fogamzásgátlás elutasításának jelentőségét. A testi egyesülés és az utódnemzés nem különíthető el a házastársi kapcsolattól. Ezért tehát határozottan vissza kell utasítani a génmanipulációt és az embriók lefagyasztását.

Több résztvevő kiemelte a nyugati világ és bizonyos szervezetek részéről azt a törekvést, hogy – főként Afrika vonatkozásában – bizonyos fogalmakat (köztük az abortuszt és a homoszexuális életkapcsolatokat) „emberi jogokként” állítsanak be, s a gazdasági segítségnyújtást és erős nyomásgyakorlást összekötik ezen felfogás elfogadtatásával. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy „a szexuális egészséghez és gyermeknemzéshez való jogok” nem rendelkeznek pontos meghatározással a nemzetközi jogban, s ezért végül egymással ellentétes alapelveket tartalmaznak: például a kényszer alatti abortusz elutasítását és a biztonságos abortusz elősegítését, vagy az anyaság védelmét és a fogamzásgátlás támogatását. Noha nincsen kötelező érvényük, ezeknek a „jogoknak” a terjesztése komoly kockázatot hordoz, mivel befolyásolhatja más szabályok értelmezését, különösen a nők diszkriminációja elleni küzdelem terén.

Ismét napirendre került a házasságra való megfelelő felkészítés fontossága, mivel a házasságkötés mindinkább a társadalmi és a jogi dimenzióira szűkül le, kiszorítva a vallási és lelki oldalt. A felkészítés folyamatát, hangsúlyozták a felszólalók, a házasulandó felek sokszor kényszerként élik meg, olyan feladatnak fogják fel, amin meggyőződés nélkül túl kell esni, s ráadásul a folyamat túl rövidnek is tűnik. Minthogy ezzel szemben a házasság egy egész életre szóló hivatás, a felkészülésnek hosszúnak és elmélyültnek kell lennie, éppúgy, mint a szerzetesi élet esetében. Kiemelték, hogy a házasulandók nincsenek tisztában a házassági kapcsolat szentségi értékével. Ezért a házasságkötési szertartás, amint elhangzott, nem azonos automatikusan a házasság szentségének a megünneplésével.

A házasságok semmisségének megvizsgálására irányuló eljárások egyszerűsítése tekintetében felidézték, hogy Ferenc pápa 2014. szeptember 20-án létrehozott egy különleges Bizottságot a kánoni házassági perek reformjának tanulmányozására, azzal a céllal, hogy az eljárás egyszerűbbé váljon azáltal, hogy egy és egyetlen lesz az egész egyház számára. A másodfokhoz folyamodás kötelezettségéből fakadóan jelenleg két egybehangzó ítéletre van szükség. Ennek kapcsán felmerült a kérdés, fel lehet-e tenni elméleti szinten, hogy a püspök szabad mérlegelés alapján döntse el, szükséges-e fellebbezni, vagy sem. Ugyanakkor kifejezték a jelenlévők annak szükségességét, hogy több, megfelelően felkészült világi bíró, különösképpen nő is vegyen részt az egyházi bíróságok munkájában.

Ezek után szó került arra is, hogy a papoknak is megfelelően fel kell készülniük a házasság- és a családpasztoráció feladataira, és olyan alkalmakként kell felhasználniuk a homíliákat is, amikor kiemelten és hatékonyan hirdetniük kell a híveknek a család evangéliumát. Képzésre és ismeretátadásra van szükség, mondták, mert a pap spirituális szentsége, kreativitása és a családokkal való közvetlen kapcsolata különösen fontos a hívek számára.

Ezután megfontolás tárgyává tették a család és az elvándorlás közötti kapcsolatot, kiemelve, hogy a családhoz tartozás alapvető jog, ami minden egyes elvándorlót megillet. A nemzetközi migrációs politikával foglalkozókat arra hívták fel, hogy őrködjenek a család egységéhez való jog felett. A migránsok számára, amint ez a vitában elhangzott, a család alapvető fontosságú abban, hogy be tudjon illeszkedni a célországban.

A szabad hozzászólások számára fenntartott órában (este 6 és 7 óra között) főként három téma merült fel: az újraházasodott elváltakkal kapcsolatban kiemelték a bűnbánat útjának a szükségességét, s ehhez kapcsolódott az egyedül maradt elváltakra vonatkozó felvetés, akik gyakran csendben szenvednek, a társadalmi élet perifériájára szorulva. Másodsorban felmerült, hogy foglalkozni kell az elvált házaspárok gyermekeivel, a válás lélektani következményeitől megvédendő őket. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy a gyermekek körében végzett megfelelő lelkipásztori munka nem egyszer a szülőket is ismét közelebb hozhatja az egyházhoz.

Harmadsorban fontosnak nevezték a kapcsolatot a család és a gyermekek nevelése között, különös tekintettel a szülőknek arra a jogára, hogy megválaszthassák gyermekük számára a legmegfelelőbb nevelési folyamatot, hogy így a gyermekek minőségi nevelésben részesülhessenek.

Végezetül a Szinódus általános titkára, Lorenzo Baldisseri bíboros bejelentette, hogy a nyolc munkaülésen a szinódusi atyák részéről összesen 180 hozzászólás hangzott el, s ezekhez járul még az a 80, amelyekre a szabad vita keretében került sor.

Fotó: news.va

Magyar Kurír

 


Beszámoló a rendkívüli szinódus hetedik általános munkaüléséről

2014. október 9. csütörtök 20:30

Az alábbiakban közzétesszük az Apostoli Szentszék sajtószolgálata által kiadott összefoglalót a rendkívüli szinódus október 9-én délelőtt lezajlott hetedik általános munkaüléséről, melyen Ferenc pápa jelenlétében 184 szinódusi atya tanácskozott.


A hetedik általános munkaülés két részből állt. Első részében tovább folyt az általános vita az előző délután témáiról, vagyis ezekről: „Nehéz lelkipásztori helyzetek (II. rész, 3. fejezet). Családi élethelyzetek / Az azonos nemű személyek közötti együttélésről”. A munkaülés második részében a következő téma került terítékre: „Az életre való nyitottsággal kapcsolatos lelkipásztori kihívások”.

Az ülés első részében tehát visszatért a megbeszélés az újraházasodott elváltaknak az Eucharisztiához való járulásának kérdéséhez. Elsősorban az nyert megerősítést, hogy a házasság felbonthatatlan, ezen a téren nincs kompromisszum. Ennek alapja, hogy a szentségi kötelék objektív valóság, Krisztus műve az egyházban. Ezt az értéket védelmezni és ápolni kell megfelelő házasság előtti katekézissel, hogy a házasulandók teljes mértékben tudatában legyenek a kapcsolat szentségi jellegének és hivatás-voltának. Fontos a házaspárok további segítése is a házasságkötés után.

Ugyanakkor az is elhangzott, hogy a konkrét eseteket, a nagy szenvedést okozó helyzeteket kell szem előtt tartani, különbséget téve például a között, aki elhagyta házastársát és a között, akit elhagytak. A probléma fennáll, és, amint ez többször elhangzott a teremben, az egyház nem hagyja figyelmen kívül. A lelkipásztori munka nem lehet kizáró jellegű, amely a „mindent vagy semmit” elven működik, hanem irgalmasan kell az emberekhez fordulnia, mivel az egyház misztériuma a vigasztalás misztériuma.

Elhangzott, hogy az újraházasodott elváltak számára az a tény, hogy nem járulhatnak az Oltáriszentséghez, egyáltalán nem jelenti az egyházi közösségből történő kizárást. Ellenkezőleg, fölhívták arra a figyelmet, hogy léteznek olyan felelős megbízatások, amelyeket ők is végezhetnek. Ezen kívül hangsúlyozták a felszólalók a házasságok semmisségének kimondására irányuló eljárások egyszerűbbé és gyorsabbá tételének szükségességét.

Ami a konkubinátus [házasság nélküli együttélés] gyakorlatát illeti egyes területeken, rámutattak, hogy ez sokszor gazdasági okokkal magyarázható, és nem az egyház tanításának elvetését jelenti. Gyakran ezeket a helyzeteket és a házasságon kívüli együttélés más formáit úgy élik meg az adott személyek, hogy változatlanul megvan bennük a vágy a keresztény életre, s ezért megfelelő lelkipásztori gondoskodásra van szükségük. Hasonlóképpen, miközben kiemelték az azonos neműek közötti házasság elismerésének lehetetlenségét, elhangzott, mennyire fontos tisztelettel és hátrányos megkülönböztetést nem alkalmazva közelíteni a homoszexuális személyekhez.

További hozzászólások hangzottak el a vegyes vallású házasságokkal kapcsolatban, amelyek kiemelték, hogy az ezekkel járó nehézségek mellett sem szabad megfeledkezni arról, milyen lehetőség rejlik bennük a harmónia és a vallások közötti párbeszéd kifejezésre juttatása terén. Ismét napirendre került a nyelvezet kérdése, amellyel az egyház meg tudja szólítani a hívőket és a nem hívőket, valamint minden jóakaratú embert, hogy felmutathassuk a családi életnek azokat a modelljeit, amelyek segítik az emberi személy teljes értelemben vett fejlődését és a társadalmi jólétet. A javaslat, ami elhangzott: az „egyszerűség nyelvén” kell szólni a családról, hogy ez elérjen a hívek szívéig.

A munkaülés második részében a szinódusi atyák megtárgyalták a felelős gyermekvállalás kérdését, hangsúlyozva, hogy az élet ajándéka (éppúgy, mint a tisztaság erénye) olyan érték, amely a keresztény házasság alapja, kiemelve az abortusz bűnének súlyosságát. Ugyanakkor beszéltek a számos család életében jelentkező drámáról, például egyes ázsiai területeken, ahol gyermekgyilkosság, nőkkel szembeni erőszak és emberi személyekkel való kereskedés zajlik. Éppen ezért a felszólalók hangsúlyozták, hogy a család alapvető értékei között ki kell emelni az igazságosságot is.

Ezután arra került szó, hogy a szülőknek mi a felelőssége a gyermekek hitben és a hit tanításai szerint való nevelésében. E felelősség elsődleges, hangzott el, és ezért megfelelő figyelmet kell kapnia. Többek között az is elhangzott, hogy a gyermekekkel való lelkipásztori törődés kapcsolatot teremthet a nehéz helyzetben lévő családokkal.

A gyermekekkel kapcsolatban hangsúlyosan említésre került, hogy milyen negatív hatást váltott ki a fogamzásgátlás a társadalmi felfogásra, magával hozva a születésszám csökkenését. Ennek láttán a katolikusoknak hallatni kell a hangjukat, a remény üzenetét kell közvetíteniük. A gyermekek fontosak, életet és örömet jelentenek a szüleik számára, megerősítik hitüket és vallásgyakorlatukat.

Végezetül arról volt szó, hogy a világi híveknek lényeges szerep jut a családok körében végzett apostoli munkában, azok evangelizációjában, valamint arról, hogy a világi hívek mozgalmai képesek segítséget nyújtani a nehéz helyzetben lévő családoknak.

Fotó: NBC News

Magyar Kurír

Beszámoló a rendkívüli szinódus hatodik általános munkaüléséről

2014. október 9., csütörtök 21:12

Az alábbiakban közzétesszük az Apostoli Szentszék sajtószolgálata által kiadott összefoglalót a rendkívüli szinódus október 8-án délután lezajlott hatodik általános munkaüléséről, melyen Ferenc pápa jelenlétében 180 szinódusi atya tanácskozott.

 

A hatodik munkaülésen tovább folyt a megbeszélés az Instrumentum laboris-ban előre meghatározottak szerint a következő témáról: „Nehéz lelkipásztori helyzetek (II. rész, 3. fejezet). Családi élethelyzetek / Az azonos nemű személyek közötti együttélésről”.

Elsőként azt emelték ki a hozzászólások, hogy az Egyház nem vámhivatal, hanem atyai ház, és ezért türelmesen segítséget kell nyújtania minden személynek, azoknak is, akik lelkipásztori szempontból nehéz helyzetben vannak. A valódi katolikus Egyház magába foglal egészséges családokat éppúgy, mint válságban lévőket, s ezért a megszentelődésre irányuló mindennapos törekvésünknek nem szabad közömbösnek maradnia a gyengeségekkel szemben, hiszen a türelembe az is beletartozik, hogy tevékenyen segítjük a gyengébbet.

Ami a házasságok semmisségére irányuló pereket illeti, többen észrevételezték, hogy szükséges az eljárások egyszerűsítése (valamint több világi hívő bevonása az egyházi bíróságok tevékenységébe), ugyanakkor felhívták a figyelmet a felületesség veszélyére és arra, hogy mindenkor biztosítani kell az igazság és a felek jogai iránti tiszteletet. Ez azért is így van, hangzott el, mivel a per nem ellentétes a lelkipásztori szeretettel. Az igazságszolgáltatásban megmutatkozó lelkipásztori szolgálatnak kerülnie kell a bűnössé nyilvánítás elképzelését, és előtérbe kell helyeznie az egyes esetek feszültségtől mentes megközelítését. Ugyancsak a házasság semmisségével kapcsolatban felmerült a lehetőség, hogy létrejöjjön egy adminisztratív út, amely nem helyettesítené, hanem kiegészítené a bírósági utat. Az a javaslat született, hogy a püspököket illesse meg a döntés, mely kéréseket kezeljenek ezen az adminisztratív úton.

Erőteljesen kiemelték a felszólalók, hogy tisztelettel kell fordulni azon elváltak felé, akik újra megházasodtak, mivel gyakran megpróbáltatások között élnek vagy társadalmi igazságtalanságok sújtják őket, csendben szenvednek és törekszenek rá, hogy fokozatosan, minél teljesebben részt vehessenek az Egyház életében. A lelkipásztorkodásnak az ő irányukban nem az elnyomást, hanem az irgalmat kell felmutatnia.

Ami a poligámiát illeti, egyrészről elhangzott, hogy csökkenő tendenciát mutató jelenségről van szó, amely a vidéki életmódhoz kapcsolódik, miközben az urbanizáció halad előre napjainkban; másrészről azt is megemlítették, hogy léteznek poligámiában élő emberek, akik megtértek a katolicizmusra és szeretnének a keresztény beavatás szentségeihez járulni. Felmerült a kérdés, hogy ilyen helyzetekre léteznek-e pasztorális szabályok, hogy a kellő mérlegeléssel viszonyuljanak ezekhez a helyzetekhez.

A megbeszélés visszatért ezután a házasságra való komolyabb felkészítés szükségességéhez, főként a fiatalok esetében, akik előtt fel kell mutatni a szentségi házasság szépségét és biztosítani kell számukra a megfelelő érzelmi nevelést, ami nem lehet puszta erkölcsi buzdítás, amiből csak vallási és emberi analfabetizmus fakad. A házasságra való felkészítéshez az emberi személy valódi fejlődése szükséges.

A szabad vitának fenntartott órában (este 6 és 7 óra között) a hozzászólások konkrét tapasztalatokat és modelleket mutattak be az újraházasodott elváltak körében végzett lelkipásztori munkára, a meghallgatás csoportjain keresztül. Fontos, amint ez elhangzott, hogy elkerüljük az erkölcsi ítélkezést, a „folyamatos bűn állapotában tartózkodásról” való beszédet. Inkább igyekezzünk megértetni, hogy ha valaki nem járulhat az Oltáriszentséghez, ez nem zárja ki teljességgel a Krisztus kegyelmében való életet. Az, hogy valaki nem járulhat a szentáldozáshoz, sokkal inkább annak a következménye, hogy egy korábbi felbonthatatlan szentségi kötelék továbbra is fennáll. Ebben az összefüggésben többször is megerősítést nyert a lelki áldozás fontossága. Mindenesetre kijelentésre került, hogy e javaslatoknak is megvannak a maguk korlátai, és ennek a problémakörnek nem létezik „egyszerű” megoldása.

A homoszexuális személyek lelkipásztori ellátása terén is hangsúlyt kapott az emberek meghallgatásának fontossága, akár a meghallgató csoportok formájában.

A további hozzászólások foglalkoztak azoknak a katolikusoknak a kérdésével, akik másik keresztény felekezethez csatlakoznak, illetve fordítva, ennek minden nehéz következményével együtt, amely a felekezetközi házasságokat jellemzi és ezek érvényességének a kérdését is érinti, tekintettel arra, hogy az ortodox egyházak fenntartják a válás lehetőségét.

Megemlékeztek ezután arról, hogy az 1980-as rendes Püspöki Szinódus témája „A keresztény család” volt, és kiemelték, mekkora változás ment végbe azóta a nemzetközi jogi kultúrában. Hangsúlyozták, mennyire szükséges, hogy az Egyház ennek tudatában legyen és a kulturális intézmények (mint például a katolikus egyetemek) szembenézzenek ezzel a helyzettel, hogy megőrizzék a folyamatban lévő vitában betöltött szerepüket.

Fotó: NBC News

Magyar Kurír

 

 

Beszámoló a rendkívüli szinódus ötödik általános munkaüléséről

2014. október 8. szerda 20:35

Az alábbiakban közzétesszük az Apostoli Szentszék sajtószolgálata által kiadott összefoglalót a rendkívüli szinódus október 8-án délelőtt lezajlott ötödik általános munkaüléséről, melyen Ferenc pápa távollétében 182 szinódusi atya tanácskozott.


Az ötödik munkaülésen az Instrumentum laborisban megfogalmazott témákról folyt a megbeszélés: „A családot érintő lelkipásztori kihívások (II. rész, 2. fejezet). A hit és a családi élet válsága. Krízisek a családban. A családot kívülről érintő feszültségek. Különleges helyzetek.”

A megbeszélés elsősorban a közel-keleti és az észak-afrikai egyházra összpontosult. Mindkét térségben bonyolult politikai, gazdasági és vallási helyzetben él az egyház, aminek súlyos visszahatásai vannak a családokra nézve. Ott, ahol a törvények akadályozzák a családok újraegyesítését, ahol a szegénység elvándorláshoz vezet, ahol vallási fundamentalizmus uralkodik, és a keresztények nem egyenjogúak a muszlim állampolgárokkal, gyakran kell súlyos problémákkal szembenézniük a vegyes vallású házasságokon alapuló családoknak.

A vallásközi, úgynevezett „kevert vallású” házasságok nagyon is jelen vannak, és egyre gyarapszik a számuk. Mint elhangzott, az egyházra vár a kihívás, hogy kidolgozza, milyen hitoktatást lehet nyújtani az ilyen házasságokból született gyermekeknek, és hogy lehet segíteni azoknak a katolikusoknak, akik más vallásúval kötöttek házasságot, és továbbra is gyakorolni szeretnék a hitüket. Az ilyen házaspárokat nem szabad mellőzni, az egyháznak továbbra is törődnie kell velük. Hasonlóan kihívást jelent azoknak a keresztényeknek a helyzete, akik azért tértek át a muszlim hitre, hogy megházasodhassanak – ez a kérdés is további megfontolást igényel.

Ezek a kérdések nemcsak vallásköziek, hanem olykor ökumenikus jellegűek: előfordulnak olyan esetek, amikor a katolikus fél, aki kánoni forma szerint házasságot kötött, nem tudja semmissé nyilváníttatni házasságát, ezért áttér egy másik keresztény felekezethez, és egy olyan egyházban házasodik újra, amelyik ezt megengedi. Mindenesetre, mivel a közös hit öröksége szilárdan fennáll, hangsúlyozták a könyörületesség fontosságát a nehéz helyzetekben.

Az elváltak és újraházasodottak helyzetét illetően kiemelték, hogy a szinódusnak át kell gondolnia a kérdést a jelentős ügyeket megillető körültekintéssel, ugyanakkor az igazság objektivitását össze kell kötni az egyének és szenvedésük iránti könyörülettel. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy sok hívő önhibáján kívül kerül ebbe a helyzetbe.

Megemlítették a Szentszék elkötelezettségét arra, hogy mindig szót emeljen a családok védelmében, nemzetközi, nemzeti és regionális szinten egyaránt, hogy hangsúlyozza a család méltóságát, jogait és kötelességeit, mindig kiemelve, hogy – miként XVI. Benedek mondta – az egyház „nem”-jei valójában „igen”-t jelentenek az életre. Kiemelték, hogy az egyháznak küzdenie kell a családokban tapasztalható nevelési és vallási „némaság” ellen, minthogy nincs helye a tétovázásnak: nagyobb elkötelezettségre van szükség az evangéliumról való tanúságtételben. Mindig szükség van kreativitásra a lelkipásztori szolgálatban.

A továbbiakban a jelenlévők arról gondolkodtak el, mennyire elengedhetetlen szerepe van a világi hívőknek az evangélium családon belüli hirdetése terén: különösen a fiatalok, a lelkiségi mozgalmak és az új közösségek töltenek be létfontosságú feladatot, lévén hogy prófétai küldetést teljesítenek, ami szembemegy napjaink áramlataival. Ezért hát alapvető fontosságú jobban odafigyelni a világiakra, és hinni bennük, hiszen bennük és általuk találhatja meg az egyház a választ a családot érintő kérdésekre.

Szó esett a munka bizonytalanságáról és a munkanélküliségről. A biztos munka hiánya fölött érzett szorongás nehézségeket szül a családban, a szegénység pedig sok családnak nem ad módot arra, hogy hajléka legyen. Ezenkívül a pénz hiánya gyakran a pénz istenítéséhez vezet, és családokat áldoznak fel a profit oltárán. Ismét meg kell erősíteni, hogy a pénznek szolgálnia kell, nem uralkodnia.

További megfontolások tárgya volt a házasságra való komolyabb felkészítés szükségessége, különös figyelmet fordítva az érzelmi és a szexuális nevelésre, bátorítva a szexualitás igaz családi misztikáját.

Emlékezetünkbe idézték a nagyszülők kiemelt jelentőségét a családban a hit továbbadása terén, és hangsúlyozták, milyen fontos, hogy a család magja szolidaritással, gondoskodással és gyengédséggel forduljon az idősebbek felé. Azonos törődést érdemelnek a betegek is, hogy legyőzzük a „szemeteskosár kultúráját”, ami ellen Ferenc pápa olyan sokszor szót emelt.

Fotó: News.va

Magyar Kurír
(vn)

 

Beszámoló a rendkívüli szinódus negyedik általános munkaüléséről

2014. október 8., szerda 01:39

Az alábbiakban közzétesszük az Apostoli Szentszék sajtószolgálata által kiadott összefoglalót a rendkívüli szinódus október 7-én lezajlott negyedik általános munkaüléséről, melyen Ferenc pápa jelenlétében 182 szinódusi atya tanácskozott.
A negyedik ülésszakon folytatódott az általános vita, az Instrumentum laboris-nak megfelelően. A téma a következő volt: „A családpasztoráció: különböző aktuális javaslatok” (II. rész, 1. fejezet)

A szinódus elsőként hangsúlyozta a hit válsága és a család válsága között fennálló kapcsolatot: az előbbiből származik az utóbbi, ahogy elhangzott. Ennek oka, hogy a hitben többnyire csak a tanításbeli tartalmak együttesét látják, miközben lényege valójában a szabad tett, amellyel az ember önmagát Istenre bízza. Ebből indul ki a javaslat, hogy ki lehetne gondolni egy „Vademecum”-ot [segédanyagot], amely a családdal kapcsolatos katekézisre vonatkozna, hogy megerősítse annak evangelizációs küldetését. Ezen kívül hangsúlyt kapott, hogy számos megkeresztelt embernek gyenge a hite, akik úgy jutnak el a házasságig, hogy annak lényegével maguk a házasulandók sincsenek tisztában.

Másodsorban szóba került az a hatalmas kihívás, amellyel napjainkban szembe kell néznie a családnak, s amit „az egyféle gondolkodás diktatúrájának” nevezhetünk, és célja, hogy a társadalomba olyan anti-értékeket vezessen be, amelyek eltorzítják a házasságnak a férfi és a nő közötti kapcsolatként való felfogását az emberekben. Az értékválság, az ateista szekularizáció, a hedonizmus, a hatalomvágy rombolják a családot, tagadják annak valódi természetét, meggyengítik az egyes személyeket és ezek következményeként sebezhetővé teszik magát a társadalmat is. Ezért fontos tehát, hogy a hívekben újraébresszük az Egyházhoz tartozás tudatosságát, mivel az Egyház vonzás által növekszik, és az Egyház családjai fogják vonzani a többi családot is.

Szükséges, hogy a maga részéről az Egyház mint az ember ismerője, hangsúlyozza a család szép és szükséges, pótolhatatlan voltát mindenki számára. Az emberekben újra fel kell ébreszteni a családhoz tartozás tudatosságát is. Ám ez nem elég: a család Isten szeretetét tükrözi, soha nem elszigetelt szeretet, és ezért megnyitja az embert a más emberekkel való kapcsolatra s így építi a társadalmat.

A megbeszélés témáját képezte a papok és a családok közötti kapcsolat fontossága is. A papok kísérik a családot az élet minden fontos időszakában, osztozván örömeiben és nehézségeiben. A családok viszont a maguk részéről segítenek a papoknak teljes, kiegyensúlyozott érzelmi állapotként, s nem puszta lemondásként megélni a cölibátust. Nem csak erről volt szó: a család egyben „a hivatások bölcsője”, hiszen gyakran a családi otthonok falai között, a közös imádságban fogalmazódik meg a papi hivatás gondolata.

Ugyancsak hangsúlyt kapott a kapcsolat a keresztség és a házasság között. Egy komoly és elmélyült keresztény beavatás nélkül megfogyatkozik a a házasság szentségének az értélme is. Ezért a keresztény házasság nem lehet csupán kulturális hagyomány, vagy társadalmi elvárás, hanem hivatásbeli döntésként kell értenünk azt, amelyet kellő felkészülés után hoznak meg. Ezt nem lehet néhány találkozás során csak úgy improvizálni, hanem megfelelő időt kell rá szánni.

Ezután arról tárgyalt a szinódus, hogy a munka miképpen hat a család dinamikájára. Itt két olyan dimenzióról van szó, amelyeket össze kell egyeztetni, tekintettel arra, hogy mind rugalmasabbak a munkaidők, léteznek újfajta szerződésmodellek, előfordulhat, hogy nagy a távolság a munkahely és a lakóhely között. Ezen kívül a technika behozza a munkát az otthonokba, ami azután megnehezíti a párbeszédet a családon belül.

Számos, különösen Afrikát érintő felszólalás foglalkozott azokkal a kihívásokkal, amelyek a családokat ezen a földrészen érik: a többnejűség kérdése, a levirátus [a család egy idősebb férfitagjához az özvegy kötelező újraházasodása], a szekták, a háborúk, a szegénység, az elvándorlás szomorú drámája, a nemzetközi nyomás a születések számának csökkentése irányában. Ezek a problémák aláássák a család egyensúlyát, és válságba taszítják azt. Ezekre a kihívásokra ezeket a válaszokat kell adni: elmélyült evangelizáció a béke, az igazságosság és a szeretet értékeinek kidomborításával, a nő társadalomban betöltött szerepének a hangsúlyozása, a gyermekek gondos nevelése és a jogok védelem mindenfajta erőszak áldozatai számára.

Abban az órában, amelyet a szabad hozzászólásoknak tartanak fenn (este 6-tól 7 óráig) ismét szóba került annak szükségessége, hogy új nyelvezetet találjanak az Evangélium hirdetéséhez, különös tekintettel a legújabb kommunikációs csatornákra. Ami a házasság felbonthatatlanságát illeti, elhangzott, hogy úgy tűnik, mintha ma a törvény ellene volna az ember javának. Valójában azonban a házastársi kötelék igazsága és állandósága bele van írva az emberi személybe, vagyis ténylegesen nem áll egymással szemben a törvény és az emberi személy, hanem az a kérdés, hogyan segítsünk az embereknek, hogy ne árulják el saját igazságukat.

Javaslat hangzott el arra, hogy gondolkozzanak el azokról a családokról, akik nem kapták meg a gyermekáldás ajándékát, noha vágytak erre, és azokról a családokról is, amelyek az ebola vírus által sújtott térségekben élnek.

Végezetül előtérbe került az Egyháznak a képe, mint világosság, s a vágy, hogy ez ne csupán egy világítótorony legyen, amely távolról igyekszik mindent bevilágítani, hanem fáklya, „gyöngéd fény”, amely az emberek társául szegődik útjukon, lépésről lépésre.

A Család Pápai Tanácsa a Szinódus tagjainak ajándékozta a családról szóló Enchiridion egy-egy példányát.

Fotó: news.va

Magyar Kurír

 

Beszámoló a rendkívüli szinódus harmadik általános munkaüléséről

2014. október 7., kedd 19:07

Az alábbiakban közzétesszük az Apostoli Szentszék sajtószolgálata által kiadott összefoglalót a rendkívüli szinódus október 7-én lezajlott harmadik általános munkaüléséről.
A harmadik általános munkaülésen folytatódott az általános vita. Az Instrumentum laborisban rögzített menetrend szerint ennek a következő volt a témája: „A család evangéliuma és a természeti törvény” (I. rész, 3. fejezet) és „A család és a személy hivatása Krisztusban” (I. rész, 4. fejezet).

A munkaülés kezdetén tudtul adták, hogy a Szentatya által október 20-ára, hétfőre egybehívott konzisztóriumot a közel-keleti helyzetnek szentelik majd, annak a gyűlésnek az eredményei alapján, amelyen a pápa néhány diplomáciai képviselője és az illetkés dikasztériumok vezetői vettek részt. Erre a gyűlésre a Vatikánban került sor, október 2. és 4. között. A konzisztórium témáját a bíboros államtitkár, Pietro Parolin mutatja majd be. A találkozón részt vesznek majd a keleti pátriárkák és Jeruzsálem latin pátriárkája, Őboldogsága, Fouad Twal is.

Az általános vita ezt követően az előre kijelölt témák szerint haladt előre: elmondták, hogy alaposabb házassági felkészítésre van szükség, hogy az ne csak érvényes, de gyümölcsöző is legyen. Megfogalmazódott a javaslat, hogy ne csak a házastársi egység bukása elleni védelemről essen szó, hanem azokról a feltételekről is, amelyek azt érvényessé és gyümölcsözővé teszik. Arra van szükség, hogy olyan házasságképet közvetítsenek, amelyben a házasság nemcsak cél, hanem út is egy még magasabb cél felé, a személyes és párban történő növekedés útja, erő és energiaforrás. A házasság választása igazi és valódi hivatás, és mint ilyen, igényli a hűséget és a koherenciát, hogy végül a növekedés s az ember megóvása igazi helyének bizonyuljon.

Ezért a házastársakat folyamatosan követni kell életútjukon az élénk és erőteljes családpasztoráció révén. A házasság szentségére való felkészülés útjának tehát hosszúnak, személyre szabottnak és komolynak kell lennie, nem félve attól, hogy ezáltal csökken a templomi házasságkötések száma. Ellenkező esetben azt kockáztatnánk, hogy az egyházi bíróságokat elárasztják a házassági peres ügyek.

Egy másik kiemelt pont volt a tömegtájékoztatási eszközök befolyása, amelyek olykor erőszakos, s az egyház családra és házasságra vonatkozó tanításával ellentétes ideológiákat mutat be. Ebből a nézőpontból elhangzott, hogy a katolikusokat valóban meg kell védeni, de ugyanakkor jobban fel is kell készíteni: az egyháznak szabatosabban kell előadnia tanítását, a tant nem tilalomlistaként bemutatva, hanem közel hozva a hívőkhöz, ahogyan azt Jézus is tette. Ily módon, empátiával és gyengédséggel eljárva, lehetséges lesz csökkenteni az eltérést a tanítás és a gyakorlat, az egyház tanításai és a családok mindennapi élete között. Ugyanis nem a tanítás és az irgalmasság közötti választásra van szükség, hanem egy megvilágosodott lelkipásztorkodás megkezdésére, hogy bátorítsuk mindenekelőtt a nehéz helyzetbe jutott családokat, akik gyakran úgy érzik, nem tartoznak már az egyházhoz.

A mai vita pontosan ehhez a ponthoz, a nehézségben lévő párokhoz, az újraházasodott elváltakhoz tért vissza: elmondták, hogy az egyháznak velük szemben nem ítéletet kell megfogalmaznia, hanem az igazságot kell elmondania, megértő tekintettel, hiszen a nép követi az igazságot, és követi az egyházat, ha az az igazságot mondja el. Az irgalmasság „orvossága” befogadást, gondviselést és támaszt nyújt. A szenvedő családok – miként kiemelték – nem gyors lelkipásztori megoldásokat keresnek, ezért nem is akarnak puszta statisztikai adat lenni, hanem úgy érzik, arra van szükségük, hogy inspirálják őket, befogadottnak és szeretettnek érezzék maguk. Nagyobb teret kell nyitni a szentségi logika előtt, sokkal inkább, mint a jogi előtt.

Az újraházasodott elváltak Eucharisztiához járulása kapcsán megerősítést nyert, hogy ez a szentség nem a tökéletesek szentsége, hanem azoké, akik úton vannak.

Ezen felül, miként tegnap délután is, elidőztek annak szükségessége fölött, hogy megújuljon az evangélium hirdetésének és a tanítás átadásának a nyelve: az egyháznak jobban meg kell nyílnia a párbeszédre, gyakrabban (és nem csak kivételes esetekben) meg kell hallgatnia a házaspárok tapasztalatait, mivel nem lehet figyelmen kívül hagyni az ő küzdelmeiket, az ő bukásaikat, sőt: ezek a tapasztalatok egy valós, igaz teológia alapja lehetnek. Ugyancsak a nyelvezettel összefüggésben egyfajta bizonytalanság mutatkozott azon javaslat kapcsán – amely beemelést nyert az Instrumentum laborisba –, hogy mélyítsék el a bibliai ihletésű „teremtés rendje” fogalmat, valamint hogy lehetséges-e a mostaninál több jelentéssel újraolvasni a „természeti törvény” fogalmát: nem elég lecserélni a szótárat, miként ez elhangzott, hogyha nem sikerül megteremteni a hívekkel való hatékony párbeszéd hídját. Ebben az értelemben a változás sokszor emlegetett és kiterjedt igényét úgy kell értenünk – ahogy mondták –, mint lelkipásztori megtérést, hogy hatékonyabbá tegyük az evangélium hirdetését.

A család három sajátos dimenzióját mutatták be az aulában: az életre irányuló hivatást; a missziós jelleget, ez alatt azt értve, hogy a családi egység által tanúsítsák Krisztust; és a másik befogadását, mivel a család az alteritás első iskolája, a hely, ahol meg lehet tanulni a türelmet és a lassúságot, szemben a kortárs világ fékevesztettségével. A család atomjának egy további dimenzióját is megragadták a szentségben, mivel a család a szentségre nevel, a Szentháromság ikonja, házi egyház az evangélium szolgálatára, az emberiség jövője.

A harmadik általános munkaülés során emellett még érintették a családi, mindenekelőtt a gyermekkatekézis és az otthon falai közötti imádság fontosságának a kérdését, mivel ez nyit teret a hitben való igazi és valódi elmélyülésre, lehetővé téve a hit átadását a szülőktől a gyermekeknek. Végezetül hangsúlyozták annak szükségességét, hogy a papok és a katekéták elmélyültebb képzésben részesüljenek.

Fordította: Török Csaba

Fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír

 


Beszámoló a rendkívüli szinódus második ülésnapjáról

2014. október 7. kedd 18:21

Az alábbiakban közzétesszük az Apostoli Szentszék sajtószolgálata által kiadott összefoglalót a rendkívüli szinódus október 7-i ülésnapjáról.


A harmadik általános munkaülésen folytatódott az általános vita. Az Instrumentum laborisban rögzített menetrend szerint ennek a következő volt a témája: „A család evangéliuma és a természeti törvény” (I. rész, 3. fejezet) és „A család és a személy hivatása Krisztusban” (I. rész, 4. fejezet).

A munkaülés kezdetén tudtul adták, hogy a Szentatya által október 20-ára, hétfőre egybehívott konzisztóriumot a közel-keleti helyzetnek szentelik majd, annak a gyűlésnek az eredményei alapján, amelyen a pápa néhány diplomáciai képviselője és az illetkés dikasztériumok vezetői vettek részt. Erre a gyűlésre a Vatikánban került sor, október 2. és 4. között. A konzisztórium témáját a bíboros államtitkár, Pietro Parolin mutatja majd be. A találkozón részt vesznek majd a keleti pátriárkák és Jeruzsálem latin pátriárkája, Őboldogsága, Fouad Twal is.

Az általános vita ezt követően az előre kijelölt témák szerint haladt előre: elmondták, hogy alaposabb házassági felkészítésre van szükség, hogy az ne csak érvényes, de gyümölcsöző is legyen. Megfogalmazódott a javaslat, hogy ne csak a házastársi egység bukása elleni védelemről essen szó, hanem azokról a feltételekről is, amelyek azt érvényessé és gyümölcsözővé teszik. Arra van szükség, hogy olyan házasságképet közvetítsenek, amelyben a házasság nemcsak cél, hanem út is egy még magasabb cél felé, a személyes és párban történő növekedés útja, erő és energiaforrás. A házasság választása igazi és valódi hivatás, és mint ilyen, igényli a hűséget és a koherenciát, hogy végül a növekedés s az ember megóvása igazi helyének bizonyuljon.

Ezért a házastársakat folyamatosan követni kell életútjukon az élénk és erőteljes családpasztoráció révén. A házasság szentségére való felkészülés útjának tehát hosszúnak, személyre szabottnak és komolynak kell lennie, nem félve attól, hogy ezáltal csökken a templomi házasságkötések száma. Ellenkező esetben azt kockáztatnánk, hogy az egyházi bíróságokat elárasztják a házassági peres ügyek.

Egy másik kiemelt pont volt a tömegtájékoztatási eszközök befolyása, amelyek olykor erőszakos, s az egyház családra és házasságra vonatkozó tanításával ellentétes ideológiákat mutat be. Ebből a nézőpontból elhangzott, hogy a katolikusokat valóban meg kell védeni, de ugyanakkor jobban fel is kell készíteni: az egyháznak szabatosabban kell előadnia tanítását, a tant nem tilalomlistaként bemutatva, hanem közel hozva a hívőkhöz, ahogyan azt Jézus is tette. Ily módon, empátiával és gyengédséggel eljárva, lehetséges lesz csökkenteni az eltérést a tanítás és a gyakorlat, az egyház tanításai és a családok mindennapi élete között. Ugyanis nem a tanítás és az irgalmasság közötti választásra van szükség, hanem egy megvilágosodott lelkipásztorkodás megkezdésére, hogy bátorítsuk mindenekelőtt a nehéz helyzetbe jutott családokat, akik gyakran úgy érzik, nem tartoznak már az egyházhoz.

A mai vita pontosan ehhez a ponthoz, a nehézségben lévő párokhoz, az újraházasodott elváltakhoz tért vissza: elmondták, hogy az egyháznak velük szemben nem ítéletet kell megfogalmaznia, hanem az igazságot kell elmondania, megértő tekintettel, hiszen a nép követi az igazságot, és követi az egyházat, ha az az igazságot mondja el. Az irgalmasság „orvossága” befogadást, gondviselést és támaszt nyújt. A szenvedő családok – miként kiemelték – nem gyors lelkipásztori megoldásokat keresnek, ezért nem is akarnak puszta statisztikai adat lenni, hanem úgy érzik, arra van szükségük, hogy inspirálják őket, befogadottnak és szeretettnek érezzék maguk. Nagyobb teret kell nyitni a szentségi logika előtt, sokkal inkább, mint a jogi előtt.

Az újraházasodott elváltak Eucharisztiához járulása kapcsán megerősítést nyert, hogy ez a szentség nem a tökéletesek szentsége, hanem azoké, akik úton vannak.

Ezen felül, miként tegnap délután is, elidőztek annak szükségessége fölött, hogy megújuljon az evangélium hirdetésének és a tanítás átadásának a nyelve: az egyháznak jobban meg kell nyílnia a párbeszédre, gyakrabban (és nem csak kivételes esetekben) meg kell hallgatnia a házaspárok tapasztalatait, mivel nem lehet figyelmen kívül hagyni az ő küzdelmeiket, az ő bukásaikat, sőt: ezek a tapasztalatok egy valós, igaz teológia alapja lehetnek. Ugyancsak a nyelvezettel összefüggésben egyfajta bizonytalanság mutatkozott azon javaslat kapcsán – amely beemelést nyert az Instrumentum laborisba –, hogy mélyítsék el a bibliai ihletésű „teremtés rendje” fogalmat, valamint hogy lehetséges-e a mostaninál több jelentéssel újraolvasni a „természeti törvény” fogalmát: nem elég lecserélni a szótárat, miként ez elhangzott, hogyha nem sikerül megteremteni a hívekkel való hatékony párbeszéd hídját. Ebben az értelemben a változás sokszor emlegetett és kiterjedt igényét úgy kell értenünk – ahogy mondták –, mint lelkipásztori megtérést, hogy hatékonyabbá tegyük az evangélium hirdetését.

A család három sajátos dimenzióját mutatták be az aulában: az életre irányuló hivatást; a missziós jelleget, ez alatt azt értve, hogy a családi egység által tanúsítsák Krisztust; és a másik befogadását, mivel a család az alteritás első iskolája, a hely, ahol meg lehet tanulni a türelmet és a lassúságot, szemben a kortárs világ fékevesztettségével. A család atomjának egy további dimenzióját is megragadták a szentségben, mivel a család a szentségre nevel, a Szentháromság ikonja, házi egyház az evangélium szolgálatára, az emberiség jövője.

A harmadik általános munkaülés során emellett még érintették a családi, mindenekelőtt a gyermekkatekézis és az otthon falai közötti imádság fontosságának a kérdését, mivel ez nyit teret a hitben való igazi és valódi elmélyülésre, lehetővé téve a hit átadását a szülőktől a gyermekeknek. Végezetül hangsúlyozták annak szükségességét, hogy a papok és a katekéták elmélyültebb képzésben részesüljenek.

Fordította: Török Csaba

Fotó: news.va

Magyar Kurír

„A család nem elavult” – Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor hétfői beszéde


Erdő Péter bíboros bemutatta a „vita előtti jelentést” (Relatio ante disceptationem). Megállapította, hogy a család nem elavult intézmény, az egyház reménnyel és irgalommal tekint rá. Erdő Péter megerősítette a házasság felbonthatatlanságát, valamint annak a szükségletét, hogy „világos irányvonalakra” van szükség a nehéz családi helyzetekben.

Olyan világban élünk, amely csak az érzéseket tartja fontosnak, az élet nem terv, hanem pillanatok sorozatából áll. A stabil elkötelezettség félelmet kelt, mert az embert törékennyé tette az individualizmus. De éppen az idők jeleivel szemben a család evangéliuma gyógyszert, orvosi igazságot képvisel, amelyet javasolni kell, azoknak a szemszögéből, akiknek nehézséget jelent ennek az igazságnak a felismerése és megélése.

Nemet mondunk tehát a katasztrófa nézetekre vagy a lemondásokra az egyházon belül: létezik a hit széleskörű öröksége, amelyben sokan osztoznak. Például: az olyan ideológiai formák, mint a gender elmélet, vagy a homoszexuális párkapcsolatok egyenlővé tétele a férfi és a nő közötti házassággal, a katolikusok nagytöbbségében nem találnak egyetértésre. A házasság és a család továbbra is nagymértékben az emberiség „örökségének” része, amelyet meg kell őrizni, elő kell mozdítani, és védelmezni kell. Természetesen a hívők között a tant gyakran kevéssé ismerik, vagy kevéssé gyakorolják, de ez nem jelenti azt, hogy magát a tant megkérdőjeleznék.

Ez vonatkozik főleg a házasság felbonthatatlanságára és a megkereszteltek közötti házasság szentségi mivoltára. Nem kérdőjelezik meg tehát a házasság felbonthatatlansága tanának kérdését. Sőt, ezt nem vitatják a legtöbb esetben azok sem, akiknek kudarcot vallott házasságuk, és akik új kezdetet keresnek. Tehát nem a tanbeli kérdésekről, hanem ezen a kifejezetten lelkipásztori természetű szinóduson a gyakorlati kérdésekről folyik a vita, amelyek egyébként elválaszthatatlanok a hitigazságtól.

Ebből következik tehát, hogy nagyobb információra van szükség, főleg ami a jegyespárokat illeti, hogy világosan legyenek tisztában a házasság szentségi méltóságával, amely az „egynejűségre, hűségre és termékenységre” alapul, továbbá a társadalom intézménye. Olyan romboló tényezők veszélyeztetik, mint a válás, az abortusz, az erőszak, a szegénység, a visszaélések, az ideiglenes munka rémálma, a migráció által előidézett egyensúlyhiány.

Ezek ellenére a család továbbra is az „emberiség iskolája” marad.
A család szinte az utolsó emberi befogadó valóság egy olyan világban, amelyet csaknem teljes egészében a pénzügy és a technológia határoz meg. A család új kultúrája egy megújul emberi civilizáció kiindulási pontjává válhat – hangoztatta Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor.

Ezért az egyház konkrétan támogatja a családot, akkor is, ha ez a segítség nem nélkülözheti az államok tevékeny elkötelezettségét a közjó óvásában és előmozdításában, megfelelő politikák révén.

Erdő Péter bíboros hangsúlyozta a nehéz házassági helyzetben élőkről szólva, hogy az egyház „szülői ház”: velük szemben szükség van egy megújult és megfelelő család pasztorációra. Elsősorban éreztetni kell velük, hogy Isten és az egyházi közösség szereti őket, olyan irgalmasság szemszögéből, amely azonban nem törli el az igazságot és az igazságosságot.

Az irgalmasság tehát nem törli el azokat az elkötelezettségeket sem, amelyek a házastársi kötelék igényeiből születnek. Ezek akkor is tovább élnek, amikor az emberi szeretet megfogyatkozott vagy megszűnt. Ez azt jelenti, hogy egy szentségi (elhált) házasság esetében, válás után, miközben az első házasfél még életben van, nem lehetséges egy második, egyház által elismert házasság.

A különféle helyzetek miatt – válások, polgári házasságok, együttélések – szükség van olyan világos irányvonalakra, hogy a helyi közösségek lelkipásztorai konkrétan tudjanak segítséget nyújtani a nehézségekkel küzdő házaspároknak, kerülve az egyes lelkipásztorok által „barkácsolt” improvizációkat. Ami a polgárilag újraházasodott elváltakat illeti, félrevezetne, ha arra a kérdésre összpontosítanánk, hogy járulhatnak-e vagy sem a szentségekhez. Ehelyett szükség van a házassági előkészítésre és a házaspárok nem bürokratikus, hanem lelkipásztori támogatására, hogy segítsék őket az első házasság kudarca motívumainak megértésére és a semmisség esetleges elemeinek azonosítására.

Figyelembe kell venni a különbözőséget azok között, akik hibásak a házasság felbontásában, és azok között, akiket elhagytak. Az egyház lelkipásztori munkája különösen ez utóbbiakat vegye figyelembe. A polgárilag újraházasodott elváltak az egyházhoz tartoznak. Szükségük van rá, és joguk van hozzá, hogy lelkipásztoraik elkísérjék őket – hangsúlyozta jelentésében Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor.

Mivel ma csak kevéssé tudatos a házasság szentségi mivolta és elterjedt a válóper lehetőségének gondolata, könnyű azt gondolni, hogy több egyházi házasság nem érvényes.

A reláció ezért tartalmazza azt a javaslatot, hogy vizsgálják felül a házassági kapcsolat semmiségéhez szükséges két egybehangzó ítélet kötelezettségét, hogy elkerüljék a gépiességet, annak a látszatát, hogy lehetővé teszik a válást, illetve kerüljék az igazságtalan és botrányos megoldásokat. Ezen a téren tanulmányozni kell egyes ortodox egyházak gyakorlatát is, amelyek szerint lehetséges a második és harmadik házasság bűnbánati jelleggel.

A dokumentum utolsó részében Erdő Péter bíboros az élet evangéliumáról szólt: a lét a fogantatástól a természetes halálig tart – hangsúlyozta a főrelátor. Az életre való nyitottság alapvető része, elválaszthatatlan igénye a házastársi szeretetnek, miközben főleg Nyugaton, van, aki nem akar gyermekeket, mások minden áron akarják őket.

Az élet befogadása, annak a felelősségnek a felvállalása, amelyet az élet fakasztása és az ezt megkövetelő gondoskodás jelent, csak akkor lehetséges, ha a családot nem elszigetelt töredéknek tekintjük, hanem olyan valóságnak, amely kapcsolatok szövetébe illeszkedik bele. Egyre fontosabbá válik, hogy ne hagyjuk magára a családot, a családokat, hanem kísérjük el őket és támogassuk őket útjukon. A családi tragédiák mögött gyakran reménytelen magányosság rejlik, a szenvedés kiáltása, amelyet senki nem vett észre.

Fontos tehát, hogy megtaláljuk a széleskörű és konkrét szolidaritás érzékét, leküzdve az érzelmek privatizálását, amely kiüresíti a család értelmét és azt az egyén választására bízza; szükség van arra, hogy intézményes szinten olyan feltételeket teremtsenek, amelyek megkönnyítik egy gyermek befogadását és egy idős gondozását, mint olyan szociális javakat, amelyeket védelmezni kell. Az egyház fordítson különös gondot az érzelmek világát, a szexualitást illető oktatásra, elmagyarázva annak értékét, kerülve banalizálását és a felszínességet.

A szinódus kihívása, hogy a világnak ismételten felkínálja a gyakorló katolikusok körét és a házasságra és a családra vonatkozó keresztény üzenet vonzó szépségét, igaz és szeretettel teli válaszokat adva, mivel a világnak szüksége van Krisztusra – mondta végül Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor.

(vm)



 


Ferenc pápa homíliája a szinódust megnyitó szentmisén: működjünk együtt Isten szeretettervével


Október 5-én vasárnap de. 10 órakor kezdődött a család-szinódust megnyitó ünnepi szentmise a Szent Péter bazilikában. Ferenc pápával együtt miséztek a szinódusi atyák. Az eucharisztikus ima alatt (az első kánont mondták) a Szentatya mellett állt jobbról Erdő Péter bíboros, a szinódus főrelátora, ő mondta az első mementót.

A latinul bemutatott szentmisén az évközi 27. vasárnap olvasmányai hangzottak el különféle nyelveken. A Máté-evangélium 21. fejezetéből vett szakasz a gyilkos és hűséges szőlőmunkásokról szóló példabeszéd, amelyben Jézus visszautal Izajásnak az Úr szőlejéről, Izraelről mondott énekére (ez az első olvasmány). A Szentatya az Úr szőlejéről, Izraelről, a választott népéről szóló ó- és újszövetségi allegóriákat fejtette ki rövid olasz nyelvű homíliájában, amelyet most teljes fordításunkban közlünk.

„Ma Izajás próféta és az Evangélium az Úr szőlejének jelképét alkalmazzák. Az Úr szőleje az ő „álma”, elgondolása, amelyet egész szeretetével művelt, mint egy szőlősgazda műveli szőlőskertjét. A szőlő megművelése sok gondoskodást igényel. Isten „álma” az ő népe: Ő ültette és gondozta türelmes és hűséges szeretettel, hogy szent népe legyen, olyan nép, amely az igazságosság bő gyümölcseit termi. – De mind az ószövetségi jövendölésben, mind Jézus példabeszédében Isten álma (terve) meghiúsul. Izajás azt mondja, hogy a nemes ültetvény savanyú vadszőlőt termett (Iz 5, 2.4), pedig Isten „azt várta, hogy igaz tetteket vigyen végbe, s lám véres gaztetteket követnek el, azt várta, hogy igazság terem náluk, de csak jajkiáltás hallik és siralom” (Iz 5, 7). Az Evangéliumban pedig a szőlőművesek teszik tönkre az Úr tervét (szőlejét): nem végzik munkájukat, hanem csak a saját érdekükre gondolnak.

Jézus példabeszédében a papi fejedelmekhez és a nép véneihez fordul, vagyis a „bölcsekhez”, az uralkodó osztályhoz. Isten különleges módon rájuk bízta „álmát”, vagyis népét, hogy műveljék, gondozzák, védelmezzék a vadállatoktól. Ez a nép vezetőinek a feladata: művelni a szőlőt szabadsággal, kreativitással és szorgalommal. – De, ahogy Jézus mondja, a szőlőmunkások hatalmukba kerítették a szőlőt: bírvágyukkal és gőgjükkel kényük-kedvük szerint bánnak vele, és így meghiúsítják Isten választott népére vonatkozó tervét.

A bírvágy kísértése mindig jelen van. Erről szól Ezekiel nagy jövendölése a pásztorokról (Vö. 34. fej.), amelyet Szent Ágoston kommentált egy híres beszédében, és amelyet éppen a napokban az Óraliturgiában olvastuk. A pénz és a hatalom éhsége. Hogy ezt a vágyukat kielégítsék, a rossz pásztorok elviselhetetlen terheket raknak a nép vállára, miközben ők egy ujjal sem mozdítanak rajta (vö. Mt 23, 4)

Mi is püspökök – folytatta vasárnapi homíliáját Ferenc pápa – arra hívattunk, hogy dolgozzunk az Úr szőlejében. A szinódusi összejövetel nem arra szolgál, hogy szép és eredeti gondolatokat vitassunk meg, vagy hogy azt lássuk, ki az okosabb…, hanem arra, hogy jobban műveljük és őrizzük az Úr szőlejét, hogy együttműködjünk álma, s népére vonatkozó szeretetterve megvalósításában. Ez alkalommal az Úr azt kéri, hogy vegyük gondjainkba a családot, amely a kezdetektől fogva lényeges része az emberiségre vonatkozó szeretettervének.

Mindnyájan bűnösök vagyunk, mi is kísértésbe eshetünk, hogy hatalmunkba kerítsük szőlejét, a bírvágy sohasem hiányzik bennünk, emberi lényekben. Isten álmát mindig akadályozza egyes szolgáinak bírvágya. Meghiúsíthatjuk Isten álmát, ha nem hagyjuk, hogy a Szentlélek vezessen bennünket. A Szentlélek adja nekünk a bölcsességet, amely túlhalad a tudományon, hogy nagylelkűen dolgozzunk igazi szabadsággal és alázatos kreativitással.”
Ferenc pápa a vasárnapi olvasmányra, a Filippi-levél verseire utalva zárta homíliáját:

„Szinódusi testvéreim! Hogy jól műveljük és őrizzük a szőlőt, arra van szükségünk, hogy szívünket és szellemünket őrizze meg Jézus Krisztusban „Isten békéje, amely meghalad minden értelmet”. Így gondolataink és terveink Isten álmával összhangban lesznek: hogy szent népet neveljenek neki, amely hozzá tartozik, és megtermi Isten országa gyümölcsét (vö. Mt 21, 43).


(szf)

P. Federico Lombardi nyilatkozata a Közel-Keletről szóló vatikáni csúcstalálkozóról


Folytatódik a pápai képviselők és az érintett vatikáni dikasztériumok vezetőinek találkozója, amelyet a Szentatya kérésére hívtak össze annak érdekében, hogy együtt vizsgálják meg a keresztények közel-keleti jelenlétének helyzetét. A péntek reggeli találkozó során Dominique Mamberti érsek, a vatikáni államközi kapcsolatok titkára felvázolta a Közel-Kelet politikai helyzetét és a Szentszék tevékenységének ihlető indokait. A békét regionális és megértő megoldásokban kell keresni, amelyek nem hanyagolják el egyetlen érintett fél érdekeit sem. Párbeszédre van szükség, nem pedig egyoldalú és erővel másokra kényszerített döntésekre. A terrorizmussal kapcsolatban Mamberti érsek kiemelte a fundamentalizmus ellen való küzdelem fontosságát, hiszen ez a terrorizmus alapja. A vallási vezetőknek fontos szerepet kell betölteniük egyrészt a vallásközi párbeszéd, másrészt a felek együttműködésének támogatásában. Ami a közel-keleti politikai helyzetet és általában a muzulmán többségű országokkal való kapcsolatot érinti, a Szentszék alapvető szempontja mindig a keresztények és más kisebbségek, az emberi jogok és különösképpen is a vallásszabadság védelme.

A következőkben Giuseppe Lazzarotto érsek, izraeli apostoli nuncius, jeruzsálemi és palesztinai apostoli delegátus tartott beszámolót az izraeli-palesztin konfliktusról és a keresztények szentföldi jelenlétéről. A Közel-Kelet megszilárdítása és a régió békéje szempontjából központi szerepet tölt be az izraeli-palesztin konfliktus, ami valójában már évek óta megoldatlanul áll és nagyon komoly regionális és globális következményei vannak. Ezt illetően a Szentatya szentföldi látogatása és az azt követő vatikáni imatalálkozó reménysugár volt a békére. A legújabb gázai konfliktusok arra hívják fel a figyelmet, hogy a helyzet súlyos, de meg kell újítani a diplomáciai erőfeszítéseket egy tartós és igazságos megoldás érdekében, amely tiszteletben tartja mindkét fél jogait.

Egy rövid közös beszélgetés után Brian Farrel érsek, a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács titkára beszámolt a Katolikus Egyház és a Közel-Kelet más egyházai és felekezetei közötti kapcsolatokról.

A délután során két beszámolót tartott Joseph Kalathiparambil püspök, az Elvándorlók és Útonlevők Pápai Tanácsának titkára és Peter Turkson bíboros, a Iustitia et Pax Pápai Tanácsának prefektusa az Egyháznak a menekültek drámai helyzetével, illetve a béke és az igazságosság előmozdításával kapcsolatos szerepéről.
A találkozó egy hosszabb diskurzust követően a vesperás elimádkozásával és a Szent Márta Házban tartott testvéri vacsorával zárul.

Október 4-én, szombaton, a találkozó utolsó napján a résztvevők Pietro Parolin bíboros államtitkár vezetésével közös szentmisén vesznek részt, amelyet a végkövetkeztetések levonása és gyakorlati útmutatások érdekében eszmecsere követ.

(vt)


Ferenc pápa átadott homíliája a tiranai Szent Pál-székesegyházban tartott vesperáson


A Szentatya a köszöntések után mindenkit meglepve átadta előre elkészített beszédét és mosolyogva a jelenlevőkhöz fordult: „Más jutott eszembe, amit szeretnék mondani nektek” – és ezzel rögtönzött beszédbe kezdett. Itt az eredeti, átadott beszédet adjuk közre.

„Mióta hazátok kikerült a diktatúrából, és az egyházi közösségek elkezdték, megszervezték a lelkipásztorkodást, reménységgel tekintenek a jövőbe. Elismeréssel gondolok különösen is azokra a pásztorokra, akik drága árat fizettek Krisztushoz való hűségükért, azért a döntésükért, hogy egységben maradtak Péter utódával. Bátrak voltak a nehézségek és megpróbáltatások közepette. Vannak még közöttünk olyan papok és szerzetesek, akik megtapasztalták a börtönt és az üldöztetést, mint az a nővér és testvér, akik elmondták történetüket. Szeretettel hálát adok Istennek hűséges tanúságtételetekért, amely ösztönzés az egész Egyháznak, hogy örömmel vigye előre az evangélium hirdetését.”

Ilyen tapasztalatok után az albániai egyház növekedni tud a missziós buzgóságban és az apostoli bátorságban. A pápa ismeri és értékeli mostani elkötelezettségüket, amellyel szembeszállnak a „diktatúra” új formáival, amelyek hatalmuk alá akarják vonni a személyeket és a közösségeket: a világias szellem, amely megfertőzheti a keresztény közösségeket, az individualizmus. Az ateista rendszer a hitet akarta elfojtani, az új diktatúra ravaszabban elfojthatja a szeretetet. „Ne torpanjatok meg e nehézségek előtt, hanem bátran haladjatok előre az Úr útján! – buzdította Ferenc pápa esti homíliájában az albán katolikusokat.

Az evangelizálás akkor hatékony, ha az egyes egyházi körök és a misszionáriusok között megvan az egység és az őszinte együttműködés szándéka. Amikor Krisztus szeretete áll mindenek fölött, még a jogos részleges követelmények fölött is, akkor ki tudunk lépni önmagunkból. A sok probléma közepette is nyissuk meg szívünket az Úrnak, hogy ő cselekedjék életünkben és missziós munkánkban.

Imádkozzunk új papi és szerzetesi hivatásokért, mert az aratnivaló sok, de a munkás kevés (vö. Mt 9, 37-38). „Ezeknek az imáknak gyümölcsei ti vagytok, kedves szeminaristák és novíciusok - fordult Ferenc pápa a jelenlevő fiatalokhoz. Az albániai egyháznak szüksége van a ti lelkesedésetekre és nagylelkűségetekre. Az az idő, amelyet ma a szilád lelki képzésre, a teológiára és a lelkipásztori felkészülésre fordítotok, holnap gyümölcsöző lesz, Isten népe megfelelő szolgálatában. A nép tanúkat keres, jobban, mint mestereket: Isten irgalmasságának és gyengédségének alázatos tanúit, olyan papokat és szerzeteseket, akik Jézushoz, a Jó Pásztorhoz hasonulva, képesek mindenkinek közvetíteni Krisztus szeretetét” - hangsúlyozta Ferenc pápa vasárnap este a tiranai székesegyházban.

(szf)

„A sikeres létezés titka: szeretni és szeretetből önmagunkat odaadni”- Ferenc pápa beszéde a Betánia központban


Miután köszönetet mondott a gondozásra és gyengédségre szoruló gyermekeknek és a fiataloknak, valamint igazi példakép nevelőiknek a lelkes fogadtatásért, Ferenc pápa megjegyezte: „Az ilyen helyeken mindig megerősödünk hitünkben, mert látjuk, hogy a hit szeretetben gyümölcsözik, látjuk, hogy a reménységet adó személyek szívét megérintette Jézus Lelke, aki ezt mondta: „Aki egyet is befogad e gyermekek közül, engem fogad be.”(Mt 9, 37) Ez a hit, amely a szeretetben gyümölcsözik, képes megmozgatni a közöny, a hitetlenség és nemtörődömség hegyeit és a kezeket a jótékonykodásra. A kicsiknek tett szolgálat által terjed a feltámadt és köztünk élő Jézus Örömhíre.”

Ez a Központ tanúskodik továbbá arról, hogy lehetséges a békés és testvéri együttélés különböző etnikai és vallási csoportokhoz tartozó személyek között. Itt a különbözőségek nem akadályozzák a harmóniát, az örömet és a békét, sőt alkalmat adnak egymás mélyebb megismerésére; a különböző vallási tapasztalatok megnyitnak a felebarát iránti hatékony szeretet felé. A jó önmaga jutalma és elvezet bennünket Istenhez, a Legfőbb Jóhoz.

A pápa szólt még az intézmény alapítónőjéről, Mirjan-Paoloról és az önkéntesekről, akik örömmel a gondozottaknak szentelik életüket Jézus és a gyermekek szeretetétől vezetve. „A sikeres létezés titka: szeretni és szeretetből önmagunkat odaadni.”

Ferenc pápa végül Jézus, Mária és Szent Antal áldását kérte a tirániai Betánia Központ jótevőire, önkénteseire és gyermekeire.

(szf)

Albánia a különböző vallások testvéri együttélésének szép jele – mondta a pápa a hazafelé tartó repülőúton


Ferenc pápa a Tirana-Róma útvonalon megtartott rövid sajtótájékoztatón válaszolt három albán televíziós újságíró kérdéseire.

Az első kérdés arra vonatkozott, hogy a pápa milyen képet alakított ki magában az albán népről? A tolerancián túl a testvériséget tapasztalta meg az albán nép körében: az együttélést, együttműködést az iszlám, az ortodox és a katolikus hívők között. A másik dolog, ami nagy hatást tett rá, az az ország fiatalsága. Európa legfiatalabb összetételű nemzetéről van szó.

Mit érzett, amikor a tiranai főutcán végighaladva látta a 25 évig tartó kommunista ateizmus által megölt papok arcképét? Ferenc pápa elmondta, hogy két hónapja tanulmányozta Albánia történelmének ezt a nehéz időszakát. Dicsérte szép és erős kulturális gyökereiket. Az ateista rezsim kegyetlensége azonban szörnyű volt. „Amikor megláttam a fényképeket, nemcsak katolikusok, hanem ortodoxok és muzulmánok képét is… és amikor arra gondoltam, ahogy nekik szegezték a mondatot: ’Ne higgyél Istenben’ – ’De én hiszek!’ – aztán bumm, kivégezték őket. Ezért mondom, hogy mindhárom vallás képviselői tanúskodtak Istenről és most tanúskodnak a testvériségről” – mondta a repülőúton Ferenc pápa.

Albániai utazása természetesen túlmutat az országon, üzenet Európa többi nemzete és a világ számára is. Egy muzulmán többségű, de nem muzulmán országot látogatott meg Európa peremén, amelyik kívül esik az Unió határain. Bergoglio pápát meglepte Albánia európai mivolta, kulturális és történelmi értelemben egyaránt. Közelgő európai útjaira utalva megemlítette novemberi látogatását az Európa Tanácsba és az Európai Parlamentbe illetve Törökországba Szent András ünnepe alkalmából.

Az egyik újságíró megjegyezte: „Szentatyám, azt hiszem, mindannyian először láttuk Önt sírni. Nagyon megindult a kommunizmus túlélőivel való találkozón”. Ferenc pápa erre így válaszolt: „Mellbevágó valakinek a saját szájából hallani a vértanúságát! Azt hiszem, minden jelenlévő meghatódott. A tanúságtevők pedig úgy beszéltek, olyan természetességgel, alázattal, mintha valaki másról volna szó. Nagyon jót tett nekem ez! Köszönöm”.

(gá)

Isten nevében ölni nagy szentségtörés! Isten nevében hátrányosan megkülönböztetni embertelen tett!” – hangsúlyozta Ferenc pápa Tiranában a vallási vezetőknek


Ferenc pápa a tiranai Katolikus Egyetemen találkozott a főbb albániai vallásfelekezetek képviselőivel. Utalva a múlt ateista kommunista rendszerre, emlékeztetett arra, hogy Albánia szomorúan tanúja volt olyan erőszaknak és drámának, amely erővel ki akarta zárni Istent a személyes és közösségi életből. „Amikor egy ideológia nevében ki akarják zárni Istent a társadalomból, végül bálványokat imádnak, és az ember csakhamar eltéved, méltóságát lábbal tiporják, jogait megsértik. „Tudjátok, milyen brutalitáshoz vezethet a lelkiismereti és vallásszabadságtól való megfosztás, és az így megfosztott emberiségnek nincs többé reménye és eszménye” – mondta Ferenc pápa az albániai vallások képviselőinek. Majd emlékeztetett az 1990-es években bekövetkezett változásokra, amelyek kedvező feltételeket teremtettek a vallásszabadságnak. Minden közősség újjáéleszthette hagyományait, amelyek a vad üldözések ellenére sem tűntek el teljesen, mindegyik felekezet hozzájárulhat az ország erkölcsi újjáéledéséhez.

Ferenc pápa emlékeztetett II. János Pál 1993-as történelmi albániai látogatására, és idézett elődje itt mondott beszédéből: „A vallásszabadság az Úr értékes adománya nem csupán azoknak, akik megkapták a hit kegyelmét, hanem ajándék mindenkinek, mert alapvető garancia a szabadság minden más kifejeződésének. A hitnél jobban semmi sem emlékeztet arra, hogy egy Teremtőnk van, és valamennyien testvérek vagyunk.

A vallásszabadság védőbástya minden totalitarizmus ellen, és döntő hozzájárulás az emberi testvériséghez.” …De rögtön hozzá kell fűzni a pápával: „Az igazi vallásszabadság ellenáll az intolerancia, a türelmetlenség és a szektáskodás minden kísértésének, és a tisztelettudó és építő párbeszédet keresi.” (1993. ápr. 25) Ferenc pápa itt utalt arra, hogy napjainkban szerte a világon türelmetlenség jelentkezik a különböző vallásokban mások vallási meggyőződéseivel szemben. „Az igazi vallás a béke, nem pedig az erőszak forrása! Isten nevében ölni nagy szentségtörés! Isten nevében hátrányosan megkülönböztetni embertelen tett!” – hangsúlyozta Ferenc pápa Tiranában a vallási vezetőknek.

A vallásszabadságot nemcsak a törvényhozásnak kell garantálnia, hanem közös alapja és élettere mindenki együttműködésének a közjó érdekében végzett erőfeszítéseknek. Minden vallási hagyománynak, vallási, nemzetiségi és kulturális csoportnak önzetlenül hozzá kell járulnia mások és az emberiség szolgálatához. Ha körülnézünk magunk körül, látjuk, mennyi a szükséget szenvedő szegény, milyen sok társadalmunkban azok száma, akik utat keresnek igazságosabb közélet felé, milyen sokaknak meg kell találniuk az élet értelmét és a reménységet. Ezen a területen a különböző vallású nőkre és férfiakra helyettesíthetetlen feladat vár. Ez a terület termékeny lehet a vallásközi párbeszéd számára is” - fejezte be beszédét Ferenc pápa a tiranai vallásközi találkozón, Isten áldását kérve az albániai vallási közösségekre.

(szf)



 


A háború őrültség. Ez a sírás órája – Ferenc pápa homíliája az első világháborús emlékhelyen


Szeptember 13-án, szombaton délelőtt tíz órakor Ferenc pápa a goríciai Redipuglia katonai emlékhelyen szentmisét mutatott be valamennyi háború áldozatáért. Megindító homíliáját teljes terjedelmében közöljük:

„Miután megszemléltem e térség szép vidékét, ahol férfiak és nők dolgoznak, hogy eltartsák családjukat, ahol gyermekek játszanak és idősek álmodoznak…. itt, ezen a helyen, közel a temetőhöz csak azt mondhatom: a háború őrültség.

Mialatt Isten folytatja teremtését és nekünk, embereknek az a hivatásunk, hogy együttműködjünk művével, a háború pusztít. Lerombolja Isten legszebb teremtményét is: az emberi lényt. A háború mindent felborít, a testvérek közötti köteléket is. A háború őrültség, fejlődési terve a pusztítás: a pusztításon keresztül akarja kifejleszteni önmagát!

A kapzsiság, az intolerancia, a hatalomvágy… olyan mozgatórugók, amelyek háborús döntésre sarkallnak, és ezeket az indokokat gyakran egy ideológiával igazolják; de előbb ott van a szenvedély, ott van az eltorzult indíttatás. Az ideológia egy igazolás, de amikor nincs ideológia, akkor ott van Káin válasza: „Engem mit érdekel a testvérem?”, „Talán őrzője vagyok testvéremnek?” (Ter 4,9). A háború nem tesz különbséget senki: idősek, gyermekek, anyukák, apukák között … „Engem mit érdekel?”.

Ennek a temetőnek a bejárata fölött lebeg a háború csúfondáros mottója: „Engem mit érdekel?” Ezeknek az embereknek, akiknek a maradványai itt nyugszanak, mind megvoltak a maguk tervei, álmai… de életüket szétzúzták. Mert az emberiség azt mondta: „Engem mit érdekel?”.
Ma is, egy újabb világháború másodszori kudarca után talán egy harmadik háborúról beszélhetünk, amelyet „részletekben” vívnak, bűntényekkel, öldökléssel, pusztítással…
Ha őszinték akarunk lenni, az újságok címlapján ennek kellene állnia: „Engem mit érdekel?”. Káin azt mondaná: „Talán őrzője vagyok testvéremnek?”.

Ez a magatartás éppen az ellenkezője annak, amit Jézus az evangéliumban kér tőlünk. Hallottuk: Ő a legkisebb testvérünkben van jelen: Ő, a Király, a világ Ítélőbírája, az éhező, a szomjazó, az idegen, a beteg, a bebörtönzött… Aki gondját viseli testvérének, belép az Úr örömébe; aki azonban nem teszi ezt, aki mulasztásaival azt mondja: „Engem mit érdekel?”, az kívül marad.

Itt és a másik temetőben sok áldozat nyugszik. Ma rájuk emlékezünk. Sírás van, gyász, fájdalom. És innen emlékezünk valamennyi háború összes áldozatára.
Ma is sok az áldozat… Hogyan lehetséges ez? Azért lehetséges, mert a színfalak mögött ma is érdekek húzódnak, geopolitikai tervek, pénz- és hataloméhség, ott van a fegyvergyártó ipar, amely oly fontosnak látszik!
És a terrornak ezek a tervezői, az összecsapások szervezői, mint ahogy a fegyverkereskedők is azt írták a szívükbe: „Engem mit érdekel?”.

Bölcs emberre vall, ha beismerjük hibáinkat, fájdalmat érzünk fölöttük, megbánást érzünk, bocsánatot kérünk és sírunk.
Azzal az „Engem mit érdekel?” felirattal a szívükben a háborús üzérek talán sokat keresnek, de romlott szívük elveszítette a sírás képességét. Káin nem sírt. Káin árnyéka beborít ma minket itt, ebben a temetőben. Itt látszik. Látszik a történelemben, amely 1914-től napjainkig tart. És látszik napjainkban is.

Fiúi, testvéri, atyai szívvel kérem nektek és mindannyiunk számára a szív megtérését: térjen át az „Engem mit érdekel?”-ből a sírásra. A „hiábavaló öldöklés” minden elesettjéért, a háború őrületének összes áldozatáért, minden időben. Az emberiségnek sírásra van szüksége, és ez a sírás órája”.

(gá)

„Nem szabad leírnunk a holtakat, de az élőket sem” – interjú Bíró László katonai ordináriussal


Bíró László tábori püspök szeptember 13-án, szombaton délelőtt koncelebrált Ferenc pápával azon a szentmisén, amelyet a Szentatya az I. világháború kitörésének centenáriuma alkalmából mutatott be az észak-olaszországi Redipuglia katonai emlékhelyen.

Bíró püspök kiemeli a pápa homíliájának lényegét, rámutatva, hogy a közöny, az elszigeteltség vezet el a háborúhoz, míg a másik felé való nyitás a béke irányába mutat.
A szív megtérésére van szükség, hogy elkerüljük a harmadik világháború fenyegetését, leküzdve a világban napjainkban folyó számos véres konfliktust.

A főpásztorral jelen volt még hét katonalelkész, akik szintén koncelebráltak a Szentatyával.

A pápai szentmisére 70 fős katonai zarándoklatot szervezett a Katolikus Tábori Püspökség. Szombaton a szertartás után a zarándokok felkeresték az Osztrák-Magyar temetőt, ahol Hende Csaba honvédelmi miniszter szólt hozzájuk, majd egy lelkész vezetésével imádkoztak a hősi halottak sírjánál. Ezt követően felkeresték a Visintiben található kápolnát, amelyet még az I. világháború idején magyar katonák kezdtek el építeni, és amelynek nemrégen fejezték be az újjáépítését.

Bíró püspök emlékeztet rá: a kápolnát Szent Benedeknek, Európa fővédőszentjének szentelték. XV. Benedek pápa volt a „Nagy Háború” pápája, aki már a kezdetekben figyelmeztetett: a háborúnak csak vesztesei lehetnek.

A főpásztor arra is utal: a magyarok számára különösen is jelentőségteljes volt ez a mai nap, hiszen számos családban a nagyszülők átélték az I. világháborút, sokan veszítették el életüket Doberdóban, Isonzóban. Kegyelettel kell megemlékeznünk ezekről a hősökről, akik valóban hazaszeretetből indultak el a háborúba, hogy megvédjék a nyugati végeket.


A képen a következő felirat olvasható: Olaszok és magyarok ezeken a hegycsúcsokon hősiesen harcoltak, majd a halálban testvérekké váltak.


(vm)

Hende Csaba honvédelmi miniszter személyes ajándéka Ferenc pápának


A pápai szentmisét követően Hende Csaba honvédelmi miniszter személyesen köszönthette Ferenc pápát. A köszöntések után a miniszter egy értékes, személyes ajándékot nyújtott át a Szentatyának.

A mellékelt képen látható imakönyv egy ismeretlen magyar katona tulajdona volt, megjárta Isonzó környékét. A díszdoboz tartalmaz egy olyan fémlapot is, amelyre a magyar katonák személyazonossági adatait vésték fel. A Szentatya szemmel láthatóan meghatottan fogadta el az ajándékot.

Arra a kérdésre, hogy Hende Csaba miniszter úr meghívta-e Ferenc pápát magyarországi apostoli látogatásra, a miniszter elmondta: az idő rövidsége miatt erre nem volt lehetőség, azonban levélben megerősítette Áder János államfő, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a kormány egyöntetű kérését: Ferenc pápa látogasson el Magyarországra 2016-ban, Szent Márton születésének 1700. évfordulóján.

A meghívást Áder János államfő már tavaly a Vatikánban személyesen tolmácsolta a pápának, aki elfogadta azt.

Szent Márton Savaria – Szombathely – szülötte, Tours püspöke, egyben Buenos Aires védőszentje. A levelet Győriványi Gábor szentszéki nagykövet továbbítja majd Ferenc pápának.

Szombathely reméli, hogy Szent II. János Pál 1991-es látogatása után, most hamarosan egy újabb, szintén kiemelkedő pápát láthat vendégül.

Hende Csaba honvédelmi miniszter is nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy Ferenc pápa első látogatása szombaton reggel az Osztrák-Magyar temetőnek szólt.




 


Ferenc pápa Redipuglia-nak szóló, szeptember 13-án esedékes látogatása elé


„Megőrizni és megtisztítani az emlékezetet” az Osservatore Romano c. vatikáni napilap ezzel a címmel idézte fel Santo Marcianò olasz tábori érsek homíliáját, amelyet a pápa látogatására készülve, szeptember 3-án, szerdán bemutatott szentmisén mondott. Ekkor dedikálta a redipuglia-i emlékhely templomának oltárát Szűz Máriának, a Béke Királynőjének, valamint Itália védőszentjeinek, Assisi Szent Ferencnek és Sziénai Szent Katalinnak.
„Az Úr öröme a ti erősségetek” – idézett a főpásztor Nehémiás könyvéből (8; 10).
„Nem könnyű egy katonai emlékhelyen örömfelhívást hallgatni” - mondta többek között homíliájában a tábori érsek. Azonban éppen Isten jelenléte az, amely átalakítja a gyász, a sírás és a halál helyét. A történelem, az első világháború tragikus történelme is, bár az emberek szabadságára lett bízva, mégis mindig Isten kezében van. Redipuglia templomának dedikációja azt jelenti, hogy Istenhez emeljük fel a történelmet és az időt, a háborút és a békét, a fájdalmat és az örömet, életünk teljességét, hogy Ő tegye azt szentté – mondta a főpásztor.
Santo Marcianò tábori érsek leszögezte: nem vegyíthetjük össze a templomot a piaccal: nem használhatjuk fel Istent, hogy igazoljuk kevesek gazdagságát, amely sérti a tömegek szegénységét, a kiselejtezés és a kirekesztés igazságtalanságát, a faji vagy vallási megkülönböztetést, az ember ember feletti uralmát, amely erőszakhoz és háborúhoz vezet. Ez a templom – hangsúlyozta az érsek – arra lett szentelve, hogy emlékeztessen erre az igazságra.
Redipuglia olyan hely, ahol emlékezünk a háborúra, az erőszakra, a halálra. Itt emlékezünk a lövészárkokra, az elesettek és családjaik sírására. A háborúra emlékezni azt is jelenti, hogy továbbadjuk, elmeséljük a háborúról szóló igazságot, hogy a történtek ne ismétlődjenek meg. Meg kell őrizni az emlékezetet. Ahhoz, hogy a háború ne ismétlődjék meg, meg kell tisztítani az emlékezetet: ez csak akkor történik meg, ha megtanuljuk a megbocsátás logikáját a bosszúállás helyett, csak ha Isten szemével nézzük a dolgokat, csak ha megőrizzük a szívettépő emlékekkel együtt Isten Szavát, amely szüntelenül igazságosságról, békéről, testvériségről, szeretetről szól. Ez az evangéliumi üzenet szíve, a békére való elhivatottság, amely minden szívbe bele van vésve – mondta homílijában Santo Marcianò olasz tábori érsek Redipuglia templomának felszentelésekor.
Kedves Testvérek! – amikor felszenteljük a templomot, Istennek szenteljük önmagunkat is: a testet és a lelket, a történelmet és az időt, a múlt emlékét és a jövő reményét. Tíz nap múlva – mondta szeptember 3-án az olasz tábori érsek – a pápa itt szentmisét mutat be, emlékezve az első világháború összes elesett katonájára, imádkozik minden háború beszüntetéséért, fohászkodik a békéért.

A főpásztor emlékeztetett két fontos dátumra: 100 évvel ezelőtt, 1914. szeptember 3-án, néhány héttel az első világháború kitörése előtt választották meg XV. Benedek pápát, aki minden eszközzel megpróbálta megakadályozni a világháborút: beszédeivel, diplomáciai tevékenységével, megparancsolva, hogy nyújtsanak segítséget minden rászorulónak nemzetiségre, fajra, vallásra való tekintet nélkül.

2000. szeptember 3-án II. János Pál pápa boldoggá avatta elődét, XXIII. Jánost – ma már mind a ketten szentek. Szent XXIII. János tábori lelkész volt, ő maga is katona volt. Sokszor felemelte hangját a békéért: Pacem in Terris k. enciklikája egyfajta spirituális végrendelet, de egyben aggódó felhívás az amerikai és a szovjet elnökökhöz. Egyszerű szavaival sikerült neki megakadályozni egy konfliktust, amely az egész emberiség számára pusztító hatással lett volna.

A béke és az egyház szorosan kapcsolódnak egymáshoz – szögezte le Santo Marcianò olasz tábori érsek. Ez a most felszentelt templom, amely tanúja volt a fájdalom, a halál és a háború szörnyűségeinek, adjon otthont olyan imának, amely képes Isten szívéből kikönyörögni a békét és eljuttatni azt minden szívbe, minden otthonba. Azt a békét, amely legyőzi a gyötrelmeket és az Úr örömét, amely a mi erősségünk – fejezte be homíliáját a redipuglia-i katonai emlékhely templomának felszentelésekor az olasz tábori érsek.

(vm)

„A pápa a kiengesztelődés és a béke zarándokaként érkezik Redipuglia katonai emlékhelyére”


– az észak-olaszországi Friuli-Venezia Giulia püspökeinek üzenete

Nagy örömmel és mély hálával fogadják Ferenc pápa szeptember 13-i látogatását az első világháborús katonai emlékhelyen, valamint az osztrák-magyar temetőben – írják üzenetükben az észak-olasz régió püspökei, nevezetesen Gorizia, Udine, Trieszt és Concordia-Pordenone főpásztorai.

A SIR olasz katolikus hírügynökség tájékoztatása szerint levelükben a püspökök emlékeztetnek az első világháborúra, amely világossá tette, hogy teljesen értelmetlen és tragikus fegyveres konfliktushoz és erőszakhoz folyamodni a népek és nemzetek közötti társadalmi, gazdasági és politikai problémák megoldására. Az igazságosság keresése és a valódi társadalmi fejlődés előmozdítása ezzel szemben a jóra, az őszinte és tiszteletteljes párbeszédre nyitott szív gyümölcse. Olyan párbeszédre van szükség, amely képes felismerni mindenki és minden egyes ember javát a népek és nemzetek különböző történelmi környezetében.

„Egy évszázaddal a háború kitörése után, Ferenc pápa a kiengesztelődés és a béke zarándokaként jön határvidékünkre, amelyen olyan mély nyomokat hagytak a két világháború erőszakos tettei” – írják a főpásztorok. „A pápa jelenléte arra szólít bennünket, hogy elismerjük: a népek jelenlegi jogos vágya a világ minden részén a békére, az igazságosságra és a fejlődésre, kapcsolódik az isteni irgalomba vetett hit tapasztalatához.

Bármilyen vallás hívőinek – és ez különösen vonatkozik ránk, keresztényekre – imádkozniuk kell a békéért, mint Isten ajándékáért és minden hívőnek a béke emberének kell lennie. Friuli-Venezia Giulia püspökei arra szólítják fel egyházmegyéik híveit és minden jóakaratú embert, hogy csatlakozzanak Ferenc pápa imájához, fogadják be a békéről szóló tanítását. „Imádkozzunk annak a számos konfliktusnak az áldozataiért, amelyek még ma is vérbe borítják az emberiséget és továbbra is túl sok védtelen emberéletet követelnek.

Nagy szenvedéssel és aggodalommal emeljük fel könyörgésünket különösen azokért a keresztény testvéreinkért, akiket elvetemült üldöztetés sújt hitünk miatt. Igazságtalanul elszenvedett fájdalmuk ébressze fel lelkiismereteinket és mindazokét, akik felelősek társadalmi, politikai, gazdasági szinten, hogy tevékenykedjenek az igazságosság megvalósításáért, védelmezve a leggyengébbeket, soha nem engedve az erőszak kísértésének” – írják üzenetükben az észak-olasz püspökök, készülve Ferenc pápa szombati látogatására.

(vm)

Ferenc pápa Redipugliában: szép és figyelemfelkeltő gesztus


- Zombori István történész méltatja a Szentatya látogatását

Az elmúlt hónapoktól kezdve világszerte megemlékeznek az I. világháború kitörésének centenáriumáról. A nagy háború Európa minden országát, és a magyarokat különösképpen megrázta, hiszen a csaknem ezer éves magyar államnak a végét jelentette a háborút lezáró igazságtalan Trianoni béke - hangsúlyozta.

Egyes országok nagy örömmel és ünnepélyességgel azt hangoztatják, hogy elkezdődött az a nagy háború, amelyet győztesen vívtak meg és, amely Csehszlovákia, Jugoszlávia stb. létrejöttét eredményezte. Más kérdés, hogy mindkét ország már a múlté lett. Ugyanakkor a józanabb hangoknak – és ezen belül az egyházaknak, a katolikus egyháznak – arra kell emlékeztetni, hogy ez a háború embertelen időszakot jelentett a hátország mind polgári, mind katonai tevékenységben érintett lakossága számára, százezrek, milliók szenvedtek és sok millió ember halt meg.

Ezért a Szentatya részéről ez egy nagyon szép és figyelemfelkeltő gesztus, az elesettekre és a háború borzalmaira emlékeztető, arra a veszélyre felhívó lépés, hogy most a napokban az Olaszország területén levő egyik legnagyobb első világháborús katonai temetőbe látogat. Ez egy méltó megemlékezés a Szentszék részéről, hiszen arról van szó, hogy ott az Isonzó mellett a hajdani Osztrák-Magyar Monarchia illetve az Antant oldalára átállt Olaszország éveken át a környék legkegyetlenebb, legnagyobb emberveszteséget jelentő álló háborúját viselte. Ott a folyó mentén, ahol olyan sok katona meghalt, található az a katonai temető, ahol név szerint kb. 2250 katona van eltemetve, nevük sírkővel megjelölve és több mint 7000 ismeretlen katona, akik osztrákok, magyarok. Ebbe a temetőbe látogat el a Szentatya.

Meg kell jegyezni, hogy a kommunista rendszerek és Magyarország is 1990-ig nem vett tudomást az I. világháborúban elesett katonákról. 1990 után aztán ez a folyamat megindult, elkezdődött az együttműködés a mai Szlovénia illetve Olaszország területén levő magyar, osztrák és egyéb katonai temetők felkarolása, ápolása, rendbetétele illetve az évenkénti látogatások, megemlékezések és koszorúzások tekintetében, ami az utókor által minimálisan elvárt tevékenységet jelenti. A Szentatya látogatása ezt a fajta holtak iránti tiszteletet, a háborúban hozott áldozat elismerését és egyben azt a figyelem felkeltést, figyelmeztetést jelenti, hogy nem kellene többé ilyen háborúkat rendezni, ami mindig az emberi élet elvesztésével jár - méltatta a szeptember 13-án esedékes pápai látogatást Zombori István történész.

(sv)



Ferenc pápa redipugliai látogatására készülve: magyar részvétel a pápai szentmisén - Berta Tibor ezredes tájékoztatója


Jövő szombaton, szeptember 13-án, az első világháború kitörésének centenáriumán Ferenc pápa felkeresi az olasz-szlovén határ közelében lévő Redipuglia katonai temetőt, ahol lerója tiszteletét az elesett katonák előtt. Délelőtt 10 órakor szentmisét mutat be az emlékhelyen.

A Karszthegység lábánál található Redipuglia, az I. világháború ütközeteinek helyszíne, híres az egész világon, Európában a legnagyobb katonai emlékmű, amely 100 ezer hős nyughelye, és minden évben több ezer zarándok célállomása.

A magyar Honvédelmi Minisztérium és a Katonai Ordinariátus szervezésében egy katonákból álló zarándokcsoport utazik ki a pápai szentmisére.

Berta Tibor ezredes, általános helynök tájékoztatja az eseményről műsorunkat:

„A Honvédelmi Minisztérium és a Katonai Ordinariátus szervezésében egy katonákból álló zarándokcsoport utazik ki Ferenc pápa szeptember 13.-ai Redipuglia-i szentmiséjére. A csoport előző nap indul két autóbusszal Budapestről és 13-án a kora reggeli órákban érkezik meg Redipuglia-ba.

Az Olasz Katonai Ordinárius a pápalátogatásra meghívta Bíró László magyar tábori püspök
urat és a tábori lelkészeket, melyről püspök úr tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium vezetőit. A Honvédelmi Minisztérium és Magyar Honvédség elöljárói részéről az a döntés született, hogy a Magyar Honvédelemben szolgáló katonák egy mintegy 70 fős csoportja a Katolikus Tábori Püspökség szervezésében részt vehessen ezen az eseményen.

A kiutazó katonákhoz Itáliában csatlakozik dr. Hende Csaba Magyarország honvédelmi minisztere. A zarándok-katonák részt vesznek Ferenc pápa szentmiséjén, amelyen Bíró László magyar katonai ordinárius és a tábori lelkészek koncelebrálnak.

A katonai csoport a szentmise után meglátogatja a Fogliano-ban levő Osztrák-Magyar katonai temetőt, ahol egyházi-katonai megemlékezés keretében imádkoznak, és fejet hajtanak a "Nagy Háború" magyar és valamennyi katonája és áldozata előtt.

A magyar katona-zarándokok kora délután felkeresik a Visinti-ben található kápolnát is, melyet az I. világháborúban magyar katonák építettek, ahol szintén kegyeleti megemlékezést tartanak.

Bíró László tábori püspök úron kívül még hét katonalelkész utazik ki a Szentatya látogatására”.






 


Vegliò bíboros a pápánál: a nemzetközi közösség keveset tesz az iraki dráma megoldása érdekében


Ferenc pápa augusztus 28-án, csütörtökön délelőtt a Szent Márta házban kihallgatáson fogadta Antonio Maria Vegliò bíborost, az Elvándorlók és Úton lévők Pápai Tanácsának elnökét.

A megbeszélés középpontjában az iraki lakosság drámája állt, amely menekülni kényszerül az ún. Iszlám Állam dzsihadistáinak kegyetlenkedései elől. A pápa álláspontja, hogy az egyház álljon az élvonalban, és elsőként nyújtson védelmet a leggyengébbeknek.

A bíboros a Vatikáni Rádiónak adott interjújában elmondta, hogy az egyház a szegények, az elnyomottak oldalán áll, jelen kell lennie, és hallatnia kell azoknak a hangját, akiknek nem adatott meg ez a lehetőség. Fáradhatatlanul hirdessük ezt homíliáinkban, beszédeinkben, befolyást gyakorolva még a politikai helyzetekre is.

Irakban valóban nagyon sokakat érint ez az új dráma: menekülniük kell, különben megölik őket. Ezeknek a személyeknek a drámájával szemben hogyan lehet úgy gondolkozni, hogy „küldjük őket vissza hazájukba”? – tette fel a kérdést Antonio Maria Vegliò bíboros, az Elvándorlók és Úton lévők Pápai Tanácsának elnöke. „Azt hiszem, nemcsak emberségből van hiány, hanem intelligenciából is” – tette hozzá. Hogyan lehet visszaküldeni hazájába azt, akit ott azonnal megölnek?

Irak csak a jéghegy csúcsa, mindnyájan láttuk, milyen kegyetlen öldöklések, barbár mészárlások folynak ott. Ezeknek az embereknek nem csak imára van szükségük. Az ima fontos, de nem elegendő; segíteni kell őket, a nemzetközi közösségnek kell gondoskodni róluk.

A pápa jól mondta a repülőgépen, Koreából visszafelé jövet: „Le kell állítani ezeket az embereket”. Hogy hogyan? A nemzetközi közösségnek kell az eszközöket mérlegelnie. Nem maradhat közömbös, mintha semmi sem történne. Olyan lenne, mint amikor Hitler megölte a zsidókat és utána sokan így védekeztek: „Mi nem tudtunk semmit!” Mindez hamis. Tenni kell valamit!” – hangsúlyozta a bíboros.

Rámutatott, hogy a nemzetközi közösség nagyon keveset tesz. Európának is nagyobb szolidaritást kellene mutatnia ezekkel a szerencsétlen emberekkel szemben, akiket kitelepítettek, emigrációra, menekülésre kényszerítettek. A gazdag országok, mint Németország, Franciaország, Anglia, Olaszország, Spanyolország fogadja be őket éppen az egyház buzdítására.

Az egyház olyan valóság, amely mindenütt jelen van, és segíteni kívánja a menekülteket. Mindenki előtt világos, hogy ezt a drámát egyetlen ország sem oldhatja meg egyedül – fejtette ki interjújában Antonio Maria Vegliò bíboros, az Elvándorlók és Úton lévők Pápai Tanácsának elnöke.

(vm)




 


Megkezdődtek az előkészületek az egyházi mozgalmak és új közösségek 3. világkongresszusára


A Világiak Pápai Tanácsának szervezésében kerül sor Rómában november 20-a és 22-e között az összejövetelre, amelynek a Maria Mater Ecclesiae Pápai Nemzetközi Kollégium ad otthont. A kongresszus témája: „Az evangélium öröme: missziós öröm”. Az eseményen részt vesznek a világon leginkább elterjedt nemzetközi szervezetek küldöttei, akik folyamatos párbeszédben állnak a vatikáni tanáccsal.

A találkozó mottóját Ferenc pápa Evangelii gaudium – k. apostoli buzdítása ihlette, amelyben ezt olvassuk: az evangélium öröme, ami eltölti a tanítványok közösségének életét missziós öröm. Mindig a kifelé nyitás és ajándékozás dinamikája szerint működik, az önmagunkból való kilépés, a zarándoklás, a mindig új magvetés lendületével. Az Úr azt mondja: „Tovább kell mennünk a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, hiszen ezért jöttem” (Mk 1,38) Amikor a magot elvetette egy helyen, nem időzik tovább, hogy jobban elmagyarázza vagy újabb jeleket adjon, hanem a Szentlélek más helységek felé indítja.

Az Evangelii gaudium – kezdetű apostoli buzdítás igazi útmutatóul szolgál az egyházi mozgalmak és az új közösségek számára. Ebben a dokumentumban az evangelizálás új állomását az öröm határozza meg – „az evangelizálás édes és vigasztaló öröme”, amelyet Ferenc pápa fő célkitűzésként állít napjaink egyháza elé. A novemberben megrendezendő kongresszus fő célja az, hogy erre az örömteli missziós lelkületre buzdítsa a résztvevőket.

Több, mint 80 nemzetközi társulat és több mint 55 közösségalapító és felelős vezető gyűlik majd össze Rómában, akikhez néhány püspök is csatlakozik mind az egyházmegyék, mind pedig a Római Kúria részéről az egyházi szeretetközösség konkrét tanújeleként.
Egy önmagából kilépő, kifelé nyitó egyház építésére szólítja Ferenc pápa a híveket, emlékeztetve rá, hogy az egyházi mozgalmak és új közösségek is értékesen hozzájárulhatnak az evangelizáló küldetéshez – magyarázza Stanisław Ryłko bíboros, a Világiak Pápai Tanácsának elnöke.

A novemberi kongresszus világos és határozott választ kíván adni e mozgalmak és közösségek részéről a missziós megújulásra, melyre az egész egyház hivatott. Josef Clemens püspök, a Világiak Pápai Tanácsának titkára szerint a találkozás, a párbeszéd és egymás kölcsönös meghallgatása jellemzi majd az esemény légkörét. Tehát nem egy akadémiai jellegű találkozóról van szó, amelyen konferencia előadások hangzanak el a hallgatóság előtt. Sokkal inkább ötletek, benyomások, tapasztalatok cseréjéről, amelyben maguk a résztvevők válhatnak a kongresszus főszereplőivé, megosztva mindenkivel saját észrevételeiket a megadott témákról.

Az első ilyen jellegű kongresszust 1998-ban, majd 2006-ban tartották II. János Pál, illetve XVI. Benedek pápasága idején az egyházban és a világban működő hívő társulatok identitásáról és küldetéséről.

(gá)



 


24 érsek-metropolita kapott palliumot a pápától Péter és Pál apostolok ünnepén

2014. június 29. vasárnap 13:33

Ferenc pápa június 29-én vasárnap, Szent Péter és Pál vértanú apostolok, Róma fővédőszentjeinek ünnepén délelőtt fél tíz órai kezdettel szentmisét mutatott be a vatikáni Szent Péter-bazilikában - tájékoztat a Vatikáni Rádió.

A szentmisén jelen volt a konstantinápolyi pátriárkátus küldöttsége Joannisz pergamoni metropolita vezetésével.

A szertartás kezdetén mutatták be a Szentatyának az új metropolita érsekeket, akik az elmúlt egy év során nyerték el érseki kinevezésüket. Összesen 24 új érsek metropolitáról van szó, akik közül hárman – akadályoztatásuk miatt – nem tudtak eljönni a mostani ünnepre. Az új metropolita érsekek az egész katolikus Egyházat képviselik, hiszen Olaszország és Brazília két-két érsekén kívül a többiek más és más országból érkeztek.

A bemutatás után az új érsekek esküt tettek a következő szöveggel: „Én, N.N. érsek-metropolita esküszöm, hogy mindig hűséges leszek Szent Péter apostolhoz, a Római Szent Apostoli Egyházhoz, és hozzád, Szentatya, valamint törvényes utódaidhoz. Isten engem úgy segítsen!”

Az eskütétel után Ferenc pápa megáldotta a palliumokat, majd az új érsekek nyakába helyezte.

A pallium kézzel szőtt fehér gyapjúsál, melyet középen kettéhasítva nyakba akasztanak. Hat ráhímzett fekete selyemkereszt az Üdvözítő sebeire utal. A pallium a Jó Pásztor alakját idézi, aki vállára veszi az elveszett bárányt. Jogi értelemben a pallium a Péter-utód, a római pápa iránti joghatósági engedelmesség látható kifejezése.

„Szent Péter és Pál apostolok, Róma városának fővédőszentjei ünnepén – kezdte homíliáját a pápa – imádkozzunk azért, hogy a konstantinápolyi pátriárkátus küldöttségének látogatása erősítse meg a kapcsolatot a két testvér egyház között, az annyira óhajtott teljes közösség felé vezető úton.”

Ferenc pápa homíliáját az Apostolok Cselekedeteiből vett olvasmány szavaihoz fűzte: „Az Úr elküldte az angyalát és ő kiszabadított engem Heródes kezéből” (ApCsel 12,11). Péter apostolnak a jeruzsálemi keresztény közösségben végzett szolgálata kezdetén nagy volt a félelem Heródesnek az Egyház néhány tagja elleni üldöztetése miatt. Jakabot megölték, Pétert börtönbe vetették, hogy elnyerjék a nép tetszését.

Miközben börtönben tartották megbilincselve, ő az angyal hangját hallotta: „Kelj fel sietve!... Övezd fel magad, kösd fel sarudat…, vedd a köntösöd és kövess engem!” (ApCsel 12,7-8). A bilincsek lehullanak, a börtön kapuja magától megnyílik. Péter megérti, hogy «az Úr megszabadította Heródes kezétől» és észreveszi, hogy az Úr megszabadította őt a félelemtől és a bilincsektől. „Igen, az Úr megszabadít a félelemtől és minden bilincstől, azért hogy valóban szabadok lehessünk. A mai liturgikus ünneplés jól kifejezi ezt, a zsoltár válaszos versével: «Az Úr megszabadított engem minden félelemtől»” – fogalmazta meg a Szentatya homíliája vezérfonalát.

„Íme a probléma számunkra, a félelem és a lelkipásztori menedékhely problémája”– mondta a pápa. Elsőként a palliumot elnyert püspöktársaihoz fordulva fejtette ki gondolatait: „Mi vajon félünk? És mitől félünk? Ha félünk, milyen menedékhelyet keresünk a lelkipásztorkodásunkban, hogy biztonságban legyünk?” – kérdezte. „Talán azok támogatását kérjük, akiknek hatalmuk van ebben a világban? Vagy hagyjuk, hogy rászedjen bennünket a gőg, mely megjutalmazást és elismerést keres, és így biztonságban legyünk? Hova tesszük a mi biztonságunkat?” – kérdezte őszintén és egyenesen a pápa.

„Péter apostol tanúságtétele emlékeztet bennünket, hogy a mi menedékünk az Istenben való bizalom: ez eltávolít minden félelmet és megszabadít bennünket minden rabszolgaságtól és minden világias kísértéstől.”

„Ma itt Róma püspökét és a palliumot elnyert metropolitákat Szent Péter példája felszólítja arra, hogy igazoljuk az Úrba vetett bizalmunkat” – fordította a pápa az általa felvetett kérdéseket önmagára és püspöktársaira. „Péter megtalálta a bizalmát, amikor Jézus háromszor mondta neki: «Legeltesd bárányaimat!». Ugyanakkor Simon háromszor megvallotta a Jézus iránti szeretetét, helyreállítva így háromszoros tagadását a passió során. Péter még érzi bensőjében az égő sebét, melyet az árulása éjszakáján az Úrnak okozott csalódása szerzett. Most ő kérdezi tőle: «Szeretsz-e engem?», és Péter nem bízik többé önmagában, saját erejében, hanem Jézusban és irgalmában: «Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged» (Jn 21,17). És itt eltűnik a félelem, a bizonytalanság és a kislelkűség. Péter megtapasztalta, hogy az Úr hűsége nagyobb a mi hűtlenségünknél, és erősebb a mi tagadásainknál. Megérti, hogy az Úr hűsége eltávolítja a félelmeinket, és felülmúlja minden elképzelésünket.

Jézus ma nekünk is felteszi a kérdést: «Szeretsz engem?». Éppen azért teszi ezt, mert ismeri a félelmeinket és fáradalmainkat. Péter mutatja az utat: bízni benne, aki «ismer mindent bennünk», bízni nem annyira a mi képességünkben, hogy hűségesek vagyunk hozzá, hanem az ő megingathatatlan hűségében” – mutatott rá Ferenc pápa Péter példájára a homíliájában. „Jézus nem hagy el bennünket sohasem, mert önmagát meg nem tagadhatja (vö: 2Tim 2,13). Az Úr hűséges. A hűség – amit Isten meg nem szűnően nekünk, pásztoroknak is igazol, érdemeinken túl – az alapja bizalmunknak és békénknek. Az Úrnak irántunk mutatott hűsége tartja bennünk mindig égve a vágyat, hogy szolgáljuk őt, és szolgáljuk a testvéreket a szeretetben”.

Homíliája utolsó részében a Szentatya bíztatással fordult a püspöktársaihoz: „Az Úr szeretetének elegendőnek kell lennie Péter számára. Nem engedhet a kíváncsiskodás, az irigység kísértésének, amikor Jánost közel látja ott, és megkérdi Jézustól: «Uram, hát ővele mi lesz?» (Jn 21,22). Jézus válaszol neki e kísértésekre: «Mit törődsz vele? Te csak kövess engem!» (Jn 21,22). Péternek ez a tapasztalata fontos üzenet számunkra is, kedves érsek-testvéreim! Az Úr ma is megismétli nekünk: Kövess engem! Ne vesztegesd el az időt kérdezősködéssel és haszontalan fecsegéssel, ne állj meg másodlagos dolgoknál, hanem tekints a lényegesre, és kövess engem! Kövess engem a nehézségek ellenére! Kövess engem az evangélium hirdetésében! Kövess engem a keresztség és a papszentelés kegyelmének megfelelő élet tanúságtételével! Kövess engem azzal, hogy beszélsz rólam azoknak, akikkel együtt élsz, napról napra, a munka fáradalmaiban, a párbeszédben és a barátságban! Kövess engem az evangélium hirdetésében mindenki számára, különösen az utolsóknak, mert senkinek ne hiányozzék az Élet Igéje, mely megszabadít minden félelemtől, és bizalmat ad az Isten hűségében” – fejezte be homíliáját a pápa Szent Péter és Pál főapostolok ünnepén a vatikáni Szent Péter-bazilikában.

Fotó: ANSA

Magyar Kurír

 


Közzétették a pápa üzenetét a missziós világnapra


Pünkösdi aláírással most szombaton tették közzé a Vatikánban Ferenc pápa üzenetét a 2014. október 18-i Missziós Világnapra.

A pápa azzal a megállapítással kezdi az üzenetet, hogy „napjainkban még nagyon sok ember nem ismeri Jézus Krisztust. Ezért is marad sürgető feladat a misszió ad gentes, a népek felé irányuló küldetés, amelyre az egyház minden tagja meghívást kapott. A missziós világnap egy különleges alkalom, melynek során a különféle földrészek hívői imádsággal és a szeretet konkrét cselekedeteivel kötelezik el magukat a missziós területeken az ottani fiatal egyházak támogatására”. „Hálaadó és örömteli ünneplés ez” – hangsúlyozta Ferenc pápa és a missziós hála és öröm gondolatához „egy bibliai képet kapcsolt”.

Lukács evangélista beszámolójára utalt (Lk 10,21-23), mely elmondja a hetvenkét tanítvány kettesével kivonuló és nagy sikert hozó missziós küldetésének jézusi fogadtatását. „A tanítványok nagy örömmel térnek vissza a misszióból, de Mesterük arra inti őket, hogy ne a démonok bukásának örüljenek, hanem annak, hogy nevük föl van írva a mennyben, mert az Atya szereti őket. Tapasztalatot szerezhettek ugyanis az Isten szeretetéről, melyet meg is oszthattak egymással. Lukács szentháromságos összefüggésbe vonja Jézus kitörő háláját, amikor fölujjong a Szentlélekben és hálát ad az Atyjának azért, mert elrejtette Országának titkait azok elől, akik túlságosan el vannak telve magukkal és nem hagynak helyet magukban az Isten számára” – írja a pápa a missziós világnapi üzenetében.

„Jézus benső örvendezése az Atya jóakaratában gyökerezik, ahol a jóakarat az Atya részéről az összes ember iránti megváltó tervét jelenti. Ebben az összefüggésben Jézus örömét az okozza, hogy Atyja döntést hozott az embereket ugyanazzal a szeretettel szeretni, mint amivel ő egyetlen Fiát elhalmozza. Jézus öröme hasonló Mária öröméhez a Magnificat-jában: „Magasztalja lelkem az Urat és szívem ujjong üdvözítő Istenemben”. Szűz Mária is azért örül, mert az Örömhír üdvösségre vezet. Mindkét esetben - Máriánál és a Fiánál is - örömről van szó a megváltás megvalósuló műve miatt, mert az a szeretet, mellyel az Atya a Fiú felé fordul, a Szentlélek által elér bennünket, az egész emberiséget és bevisz bennünket a Szentháromság titkába”.

Ferenc pápa így folytatja missziós világnapi üzenetét: „Az Atya az öröm forrása. A Fiú ennek a megnyilvánulása, a Szentlélek pedig az éltetője. Jézus a mátéi szöveg szerint az Atya dicsérete után felénk fordul: „Jöjjetek hozzám ti mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, én felüdítelek benneteket. Vegyétek magatokra az én igámat és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, bennem nyugalmat talál lelketek. Az én igám édes és az én terhem könnyű” (Mt 11,28-30). A pápa itt idéz az „Evangelii gaudium” k. apostoli buzdításából: „Az evangélium öröme betölti a szívünket és az egész életét azoknak, akik találkoznak Jézus Krisztussal”.

Ferenc pápa végül utal a jelenlegi világ nagy veszélyére, mely a fogyasztás sokféle és elnyomó kínálata révén „egy individualista szomorúságot okoz”, ami a kényelmes és fösvény szívből ered. Éppen ezért az emberiségnek nagy szüksége van arra, hogy a Krisztus által hozott üdvösségből merítsen”. Ferenc pápa a missziós világnapi üzenet végén azt ajánlja „a helyi egyházaknak, ne engedjék ellopni maguktól az evangélium örömét. Sőt, merüljetek bele az evangélium örömébe, idézzétek fel az első szeretetet, amellyel az Úr megmelegítette a szíveteket és tartsatok ki ebben az örömben”.

(vl)


Ferenc pápa pünkösd vasárnapján imádságra hív minden hívőt a Szentföld békéjéért


A Szentatya levélben fordult az apostoli nunciatúrák vezetőihez világszerte, amelyben arra kéri őket, hogy lélekben csatlakozzanak a békéért mondott imádságához, amikor vendégül látja Simón Peresz és Mahmúd Abbász elnököket.

Levelében a pápa emlékezteti a nunciusokat arra, hogy május 25-én, szentföldi zarándoklata alkalmával meghívta Simon Peresz izraeli és Mahmúd Abbász palesztin elnököket, hogy vele együtt kérjék Istentől a béke ajándékát.

Május 8-án, pünkösdvasárnap délutánján kerül sor a találkozásra, amelyen részt vesz Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka is.

„Arra vágyom, hogy minden hívő ember részese legyen ennek az imaalkalomnak, hogy minél elevenebb legyen az imádság, amellyel Istenhez fordulunk, hogy Jézus földje végre részesüljön abban a békében, amelyet születésekor az angyalok hirdettek” – írja Ferenc pápa.

A Szentatya arra kéri az apostoli nunciusokat, közvetítsék kérését a püspöki konferenciák elnökei felé: hívják a püspököket, a papokat, a szerzeteseket, a világi híveket és minden jóakaratú embert, hogy csatlakozzanak az imádsághoz. Ily módon a békéért való fohász, amely Szent Péter sírjától száll fel, szétárad a föld végső határáig. Ferenc pápa levelében hozzáteszi: bízunk benne, hogy így beteljesül az, amit az Úr ígért: „Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól.” (Mt 18,19)

Forrás: MKPK Sajtószolgálat


Ferenc Pápa és I. Bartolomeosz ökumenikus pátriárka közös nyilatkozata


1) Mint ahogy tiszteletre méltó elődeink, VI. Pál pápa és Athenagórász ökumenikus pátriárka ötven évvel ezelőtt itt, Jeruzsálemben találkoztak, úgy mi is, Ferenc pápa és Bartolomeosz ökumenikus pátriárka itt akartunk találkozni a Szentföldön, „ahol közös Megváltónk, Krisztus Urunk élt, tanított, meghalt, feltámadt és felment a mennyekbe, ahonnal elküldte a Szentlelket a születő egyházra” (VI. Pál pápa és Athenagórász pátriárka közös nyilatkozata, amelyet 1964. január 6-án történt találkozásuk után tettek közzé). Ez a mi találkozónk, a két testvér, Péter és András apostolok által alapított római, illetve konstantinápolyi egyház püspökeinek újabb egymásra találása, számunkra intenzív spirituális öröm forrása és alkalmat nyújt arra, hogy elgondolkozzunk a közöttünk lévő kapcsolatok mélységéről és hitelességéről. Ez a kapcsolat egy kegyelmekkel teli út gyümölcse, amelyen az Úr vezetett bennünket attól az ötven évvel ezelőtti áldott naptól kezdve.

2) Mai testvéri találkozásunk egy új, szükséges lépés az egység felé, amelyre csak a Szentlélek vezethet el bennünket: ez a jogos különbözőségben megvalósuló szeretetközösség egysége. Élénk hálával emlékezünk azokra a lépésekre, amelyeket már megtehettünk az Úr engedelmével. A VI. Pál pápa és Athenagórász pátriárka között itt, Jeruzsálemben váltott békeölelés sok évszázad csöndje után előkészítette az utat egy rendkívüli jelentőségű gesztushoz: az 1054-es kölcsönös kiközösítés visszavonása és kitörlése az egyház emlékezetéből. Ezt követték a római, illetve a konstantinápolyi széknél tett cserelátogatások, gyakori levélváltások, majd II. János Pál pápa és Dimitriosz pátriárka - mindketten tisztelt emlékezetűek – elhatározása, hogy teológiai párbeszédet indítsanak az igazságról katolikusok és ortodoxok között. Az évek során Isten, minden béke és szeretet forrása, megtanította, hogy úgy tekintsünk egymásra, mint ugyanannak a keresztény egyháznak a tagjaira, amely feje az egyetlen Úr és Üdvözítő, Jézus Krisztus, és szeressük egymást úgy, hogy meg tudjuk vallani Krisztus ugyanazon evangéliumába vetett hitünket, úgy, mint ahogy azt az apostoloktól kaptuk, úgy, ahogy az egyetemes zsinatok és az egyházatyák azt kifejezték és átadták nekünk. Teljes tudatában annak, hogy nem értük el a teljes szeretetközösség célját, ma ismételten megerősítjük elkötelezettségünket, hogy tovább haladunk együtt a teljes egység felé, amelyért az Úr Krisztus imádkozott az Atyához, „hogy egyek legyenek” (Jn 17,21).

3) Nagyon jól tudjuk, hogy ez az egység Isten szeretetében és testvéreink szeretetében nyilatkozik meg. Vágyunk arra a napra, amikor végre közösen veszünk részt az eucharisztikus lakomán. Mint keresztényekre az a feladat vár ránk, hogy felkészüljünk az eucharisztikus szeretetközösség ezen ajándékának fogadására, Lyoni Szent Iréneusz tanítása szerint az egyetlen hit megvallása, az állandó ima, a belső megtérés, az élet megújítása és a testvéri párbeszéd révén (Adversus haereses, IV,18,5. PG 7, 1028). Hogy elérjük ezt a célt, amelyre reményeinket irányítjuk, kinyilvánítjuk a világ előtt Isten szeretetét és ezáltal megismernek majd bennünket, mint Jézus Krisztus valódi tanítványait (vö. Jn 13,35).

4) Ehhez a célhoz a teológiai párbeszéd, amelyet a nemzetközi vegyesbizottság folytat, alapvető hozzájárulást jelent a katolikusok és ortodoxok közötti teljes szeretetközösség kereséséhez. II. János Pál, majd azt követően XVI. Benedek pápa és Dimitriosz pátriárka idejében teológiai találkozóink lényeges haladást eredményeztek. Ma ki akarjuk fejezni szívből jövő elismerésünket az elért eredményekért, csakúgy, mint a jelenlegi erőfeszítésekért. Nem pusztán elméleti gyakorlatozásról van szó, hanem igazságban és szeretetben megvalósuló gyakorlatról, amely igényli egymás hagyományainak egyre mélyebb ismeretét, hogy megértsük azokat és tanuljunk belőlük. Ezért ismételten leszögezzük, hogy a teológiai párbeszéd nem egy legkisebb közös nevezőt keres, amelynek alapján kompromisszum köthető, hanem sokkal inkább annak az igazságnak az elmélyítésére alapoz, amelyet Krisztus adott egyházának és amelyet nem szűnünk meg egyre jobban megérteni a Szentlélek indíttatására. Megállapítjuk tehát közösen, hogy az Úrhoz való hűségünk igényli a testvéri találkozást és a valódi párbeszédet. Ez a közös kutatás nem távolít el bennünket az igazságtól, inkább az ajándékok kicserélése révén eljuttat majd bennünket a Szentlélek vezetésével a teljes igazságra (vö. Jn 16,13).

5) Bár még úton vagyunk a teljes szeretetközösség felé, már most kötelességünk, hogy közös tanúságot tegyünk Isten mindenki iránti szeretetéről, együttműködve az emberiség szolgálatában, különös tekintettel a személy méltóságának védelmére életének minden szakaszában, a házasságon alapuló család szent mivoltára, a béke és a közjó előmozdítására, a világunkat továbbra is sújtó nyomorúságokra adott válaszra. Elismerjük, hogy szüntelenül szembe kell néznünk az éhséggel, a nyomorral, az írástudatlansággal, a javak nem egyenlő elosztásával. Kötelességünk, hogy erőfeszítéseket tegyünk egy igazságos és emberi társadalom közös építésére, amelyben senki sem érzi magát kizártnak vagy kirekesztettnek.

6) Mély meggyőződésünk, hogy az emberi család jövője attól is függ, hogy hogyan tudjuk bölcs és szeretetteljes módon, igazságosan és méltányosan megőrizni az Isten által ránk bízott teremtés ajándékát. Bűnbánóan elismerjük bolygónk igazságtalan kizsákmányolását, amely vétek Isten szemében. Ismételten leszögezzük felelősségünket és kötelességünket, hogy táplálnunk kell az alázat és a mértékletesség iránti érzékenységet, hogy mindenki érezze a teremtett világ tiszteletben tartásának szükségességét és gondosan megőrizze azt. Együtt megerősítjük elkötelezettségünket, hogy felébresztjük a lelkiismereteket a teremtett világ megőrzését illetően; felhívást intézünk minden jóakaratú férfihez és nőhöz: törekedjenek kevesebb pazarlással és nagyobb józansággal járó életmódra, mutassanak kevesebb sóvárságot és fokozottabb nagylelkűséget Isten világának megvédése és népe java iránt.

7) Sürgető szükség van továbbá a keresztények közötti hatékony és elkötelezett együttműködésre abból a célból, hogy mindenütt megvédjék a hit nyilvános megvallásához való jogot, valamint a méltányos bánásmódban való részesülés jogát, amikor elő kívánják mozdítani a hozzájárulást, amelyet a kereszténység továbbra is felkínál napjaink társadalmának és kultúrájának. Erre való tekintettel arra buzdítunk minden keresztényt, hogy mozdítsanak elő hiteles párbeszédet a zsidósággal, az iszlámmal és a többi vallási hagyománnyal. A közöny és a kölcsönös tudatlanság pusztán csak bizalmatlansághoz, sőt, sajnos konfliktushoz vezethetnek.

8) Jeruzsálem Szent Városából ki akarjuk fejezni közös, mély aggodalmunkat a Közel-kelet keresztényeinek helyzetét illetően, valamint azért a jogukért, hogy hazájuk teljes jogú állampolgárai maradhassanak. Bizalommal fordulunk imánkkal a mindenható és irgalmas Istenhez a Szentföld és egész Közel-kelet békéjéért. Különösen imádkozunk Egyiptom, Szíria és Irak helyi egyházaiért, amelyek nagyon keményen szenvedtek a közelmúlt eseményei miatt. Arra buzdítjuk a feleket vallási meggyőződésüktől függetlenül, hogy továbbra is fáradozzanak a kiengesztelődésért és a népek jogainak igazságos elismeréséért. Mély meggyőződésünk, hogy nem a fegyverek, hanem a párbeszéd, a megbocsátás és a kiengesztelődés jelentik az egyetlen lehetséges eszközt a béke megvalósítására.

9) Az erőszak, közöny és önzés által jellemzett történelmi kontextusban sok férf és nő ma eltévelyedettnek érzi magát. Éppen az evangéliumi örömhírről tett közös tanúsággal tudjuk segíteni napjaink emberét, hogy ismét megtalálja az utat, amely az igazsághoz, az igazságossághoz és a békéhez vezet. Közös szándékkal, emlékezve arra a példára, amit ötven évvel ezelőtt itt, Jeruzsálemben VI. Pál pápa és Athenagórász pátriárka nyújtott, felhívást intézünk a keresztényekhez, minden vallási hagyomány híveihez és minden jóakaratú emberhez, hogy ismerje fel az idő sürgetését, amely arra szólít, hogy keressük az emberi család kiengesztelődését és egységét, a jogos különbségek teljes tiszteletben tartásával, az egész emberiség és a jövő nemzedékeinek javára.

10) Miközben ezt a közös zarándoklatot végezzük azon a helyen, ahol egyetlen Urunkat, Jézus Krisztust keresztre feszítették, ahol meghalt és feltámadt, alázattal bízzuk az örökké szűz Mária közbenjárására jövőbeli lépteinket azon az úton, amely elvezet bennünket a teljes egységre és ajánljuk Isten végtelen szeretetébe az egész emberi családot.

„Ragyogtassa rád az arcát az Úr és oltalmazzon! Fordítsa feléd arcát az Úr és szerezzen neked üdvösséget!” (Szám 6,25-26).

Ferenc - I. Bartolomeosz

Jeruzsálem, 2014. május 25.

(vm)



 


Imakilenceddel készülnek a Szentföldön a pápa látogatására

2014. május 11. vasárnap 09:24

Novénát hirdettek a Szentföldön Ferenc pápa május 24–26. közötti lelkipásztori látogatása alkalmából – közli a Vatikáni Rádió.

A jeruzsálemi latin pátriárkátus híradása szerint május 14-22. között a keresztény közösségek ezzel a készülettel támogatják spirituális formában a Szentatya zarándoklatát, illetve találkozóját Bartolomeosz pátriárkával, amelyre a Szent Város meglátogatása ad alkalmat. Erre ötven évvel az után a történelmi esemény után kerül sor, hogy VI. Pál pápa és Athenagorasz pátriárka Jeruzsálemben találkozott. 

A találkozó célja, hogy pozitív megújulást hozzon a katolikus és ortodox egyház közötti kapcsolatban. A kilencnapos előkészület egyéni és közösségi imákból áll, amelyeket a szent helyeken végeznek. Böjt és szentségimádás is kapcsolódik a kezdeményezéshez. A közösségi imákat a Szent Város különböző templomaiban tartják.

Magyar Kurír

A pápa szentföldi útja rövid, de intenzív lesz – P. Lombardi részletes tájékoztatója


Liturgikus programokkal és találkozókkal sűrűn teletűzdelt zarándoklatot tesz Ferenc pápa Jézus szülőföldjén május 24-e és 26-a között. Az utazásra ötven évvel VI. Pál és Athenagorasz pátriárka jeruzsálemi találkozója után kerül sor. A szentszéki sajtóterem vezetője, P. Federico Lombardi SJ ismertette a háromnapos látogatás részleteit.
Ez lesz a második nemzetközi apostoli utazása Ferenc pápának: az első Brazíliába vezetett, a tavalyi Rio de Janeiroi ifjúsági világtalálkozóra.

A mostani szentföldi zarándoklat három napra tagolódik. Nagyon rövid és intenzív útról van szó éppúgy, mint VI. Pál pápa esetében, aki szintén háromnapos látogatást tett ötven évvel ezelőtt. A fő állomások Jordániában Amman és Betánia, Palesztinában Betlehem, majd Izraelben Jeruzsálem.

Három állam, három fő állomás mindössze három nap leforgása alatt.
A programok szervezésénél figyelembe vették az egyes országok és vallások sajátos szokásait, így vasárnap kerül sor Betlehemben a pápai szentmisére illetve az ökumenikus találkozóra Bartolomeosz pátriárkával és a többi keresztény felekezettel. Előző nap, sábát lévén a pápa Jordániába megy, a hétfőt pedig Izraelnek szenteli.

Ezzel a zarándoklattal Ferenc pápa megemlékezik előde, VI. Pál ötven évvel ezelőtti szentföldi látogatásáról, történelmi találkozásáról Athenagorasz pátriárkával. Békeölelésük akkor az ökumenizmus nagy nyitánya volt a kölcsönös kiközösítés után. Emellett ez volt az első pápai nemzetközi utazás, hiszen a II. Vatikáni Zsinat idején jelentette be rendkívüli módon VI. Pál, hogy elmegy a Szentföldre. Ő január első napjait választotta, most viszont az időjárási körülmények miatt májusra tolódott az időpont. Az eredeti elképzelés mindenképpen az volt, hogy Ferenc pápa megemlékezzen erről az ötven évvel ezelőtti rendkívüli utazásról – magyarázta P. Lombardi.

A Szentatya látogatása vallásközi jellegű lesz, és ez a pápai kíséret összetételében is megnyilvánul: egy rabbi és egy muzulmán képviselő is elkíséri Ferenc pápát a Szentföldre. Skorka rabbiról és Omar Ahmed Abudról van szó, aki az argentin vallásközi párbeszéd intézet főtitkára. Mindkettejüket jól ismeri a pápa még Argentínából. A párbeszéd és a barátság szálai fűzik a Szentatyát hozzájuk, ezért választotta be őket a hivatalos kíséretébe, hogy osztozzanak vele ebben a fontos pillanatban.

(gá)

A pápa szentföldi utazása szombaton reggel kezdődik, a Róma-Amman légi úttal. A pápa hivatalos fogadására nem a repülőtéren, hanem a Királyi Palotában kerül sor, közvetlenül a Szentatya és kísérete megérkezése után. Itt először a pápa udvariassági látogatást tesz a jordániai királyi párnál, majd a Királyi Palota egy termében találkozik a jordániai hatóságokkal. Délután három óra körül érkezik meg a pápa Amman nemzetközi stadionjába, ahol először nyitott dzsipjén körbejár, hogy köszöntse a tömeget, majd szentmisét mutat be.

A szentmisén a tervek szerint 1400 gyermek részesül első áldozásban. Ezt követően a pápa Betániába, Jézus megkeresztelkedésének helyére megy, a Jordán folyó partjára. A pápa megáldja a folyó vizét, mint ahogy ezt tette VI. Pál pápa 50 évvel ezelőtt. Ezután Ferenc pápa a latin szertartású templomba megy, ahol találkozik menekültekkel és fogyatékkal élő fiatalokkal. Ezt követően a pápa visszatér Ammanba.

Május 25-én, vasárnap a Szentatya Betlehembe folytatja útját helikopteren. Itt az Elnöki Palotában Mahmúd Abbász elnök fogadja Ferenc pápát. Ezután kerül sor a betlehemi Jászol-téren a szentmisére. A szertartás olvasmányai és liturgiája Jézus születéséről szólnak. A pápa homíliát mond, majd végül elimádkozza a Regina Coeli Mária imát. Egy óra körül a Casa Nova zarándokházba megy, amely a Ferences Kolostorhoz tartozik. Ferenc pápa néhány palesztinai családdal együtt fogyasztja el az ebédet. Az ebéd után a pápa felkeresi a Születés Bazilikát. Miután megtekintette a betlehemi Barlangot, a Szentatya a Dheisheh menekült tábor Phoenix kulturális központjába megy, ahol különböző menekülttáborokból érkező gyermekekkel találkozik. Ezt követően a pápa Betlehem helikopter leszállóján vesz búcsút a Palesztin Államtól.

(vm)

Ferenc pápa vasárnap, május 25-én érkezik Izraelbe. A Bartolomeosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával lezajlott találkozót követően meghatározó és történelmi pillanatra kerül sor: ökumenikus imát tartanak a Szent Sír bazilikában. Lombardi atya így foglalta össze az eseményt a sajtótájékoztatón:

Ferenc pápa Izrael Államba érkezésekor egyszerű ceremónia várható a Tel Aviv-i repülőtéren vasárnap délután, majd a Szentatya Jeruzsálembe indul. Itt az apostoli delegáció képviseletén kerül sor a találkozóra Bartolomeosz pátriárkával. Ez szintén kulcsfontosságú pillanata az apostoli látogatásnak. Magántalálkozóról van szó, jelentős történelmi hangsúllyal, mert ugyanabban a teremben zajlik le, ahol VI. Pál és Athenagorasz pátriárka 50 évvel ezelőtt találkozott. Itt írják alá a közös nyilatkozatot.

Ezt követően mindketten a Szent Sír bazilikához indulnak külön-külön, ahol ökumenikus szertartásra kerül sor. A templom előtti térre annak két külön kapuján érkeznek. A bazilika bejáratánál az egyezmény szerinti három közösség elöljárói fogadják őket: a görög-ortodox, az örmény apostoli közösség és a szentföldi ferences kusztódia vezetői. A pápa és a pátriárka leróják tiszteletüket a bejárat közelében található Balzsamozás-köve előtt, majd a Szent Sírhoz mennek. Belépnek és itt is leróják tiszteletüket az üres sír előtt, majd kijövet megáldják a jelenlevőket. Innen a Kálváriára, a Golgotára mennek a status quo három közösségének elöljárói kíséretében.

Történelmi pillanat ez, amely egyben a pápai út nagy ökumenikus újdonsága – állapította meg a szentszéki szóvivő. Közös imát tartanak Jeruzsálem egy szent helyén, a Szent Sírban. Ilyenre még soha nem került sor. A keresztény közösségek, amelyek a szent helyeken szentmisét mutathatnak be és imádkozhatnak, egymástól elkülönülve teszik ezt, az adott közösség számára kijelölt és meghatározott időben. Ezután a valóban történelmi szertartás után a pápa és a pátriárka együtt ugyanazzal az autóval a Latin Pátriárkátus épületéhez hajtatnak, ahol együtt vacsoráznak.

Május 26-a, hétfő Ferenc pápa szentföldi zarándoklatának utolsó napja találkozókkal teli. Hétfőn délelőtt a Mecsetek terén kezdi programjait. Belép a Szikladómba a főmuftival. 9 órakor a Nyugati-falhoz, a Siratófalként ismert helyre siet. Itt a Szentatya rövid imába merül, majd a szokásoknak megfelelően a falrepedésében hagy egy cédulát. Ezt követően a Herzl-hegyen virágot helyez el. Herzl a cionista mozgalom alapítója. Ez a megemlékezés eltér attól, amelyre majd a Yad Vashem-nél kerül sor. Ott kifejezetten a Holokauszt áldozatai emlékéről van szó.

A pápa ezután a Heichal Shlomo Központba, az izraeli főrabbinátus székhelyére indul udvariassági látogatásra az izraeli két főrabbival. Fél 12-kor pedig az elnöki palotában találkozik a pápa Simon Peres elnökkel, majd a Jeruzsálemi Miasszonyunk Központban folytatódik a Szentatya programja, ahol az izraeli miniszterelnökkel találkozik. Az ebédet követően a pápa a Viri Galileai kis görög-ortodox templomba látogat, amely az Olajfák-hegyén található.

Itt találkozik Ferenc pápa Bartolomeosz pátriárkával és vesz tőle búcsút. Ezután a Getszemáni templomban délután 4 órakor találkozik a papokkal, szerzetesekkel és szerzetesnőkkel, valamint a szeminaristákkal. A Szentatya elültet egy kis olajfát annak a fának a közelében, amelyet VI. Pál pápa 50 évvel ezelőtt ültetett el azon a helyen.

Ezt követően kerül sor a pápai út utolsó programjára: a Cenákulumban, az Utolsó Vacsora helyszínén szentmisét mutat be a szentföldi püspökökkel és a pápai kísérettel. A szertartás befejeztével helikopteren utazik Tel Aviv-ba, ahol búcsút vesz Izrael Államtól és visszaindul Rómába. A tervek szerint éjjel 11 órakor érkezik meg az olasz fővárosba.

Végül a sajtókonferencián P. Federico Lombardi, szentszéki szóvivő megjegyezte: nincs ok a kételkedésre, hogy az út nyugodt légkörben zajlik majd le.

(sv)





 


XXIII. János a Szentlélektől való tanulékonyság pápája, II. János Pál pedig a család pápája volt - Ferenc pápa homíliája a szentté avatáson


Ennek a vasárnapnak a középpontjában, amely lezárja Húsvét nyolcadát, s amelyet II. János Pál az Isteni Irgalmasságnak kívánt szentelni, a feltámadt Jézus dicsőséges sebhelyei állnak.

Ő már megmutatta azokat az első alkalommal, amikor megjelent az Apostoloknak, annak a szombat utáni napnak az estéjén, a Feltámadás napján. De aznap este nem volt ott Tamás; és amikor a többiek mondták neki, hogy látták az Urat, ő azt válaszolta: hacsak nem látja és nem érinti azokat a sebeket, akkor nem hisz. Nyolc nappal később, Jézus ismét megjelent az utolsó vacsora termében a tanítványok között, és ott volt Tamás is; Jézus hozzá fordult és meghívta, hogy érintse meg sebeit. És akkor az az őszinte ember, az az ember, aki hozzászokott ahhoz, hogy személyesen ellenőrizze a dolgokat, letérdelt Jézus előtt és ezt mondta: „Én Uram, én Istenem!” (Jn 20,28).

Jézus sebei botrányt jelentenek a hit számára, de egyben a hit igazolásai is. Ezért a feltámadt Krisztus testéről nem tűnnek el a sebhelyek, ott maradnak, mert azok a sebhelyek Isten irántunk való szeretetének el nem múló jelei, és nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy higgyünk Istenben. Nem azért, hogy higgyük: Isten van, hanem hogy higgyük: Isten szeretet, irgalmasság, hűség. Szent Péter, Izajás szavait idézve ezt írja a keresztényeknek: „Sebei szereztek számotokra gyógyulást” (1 Pét 2,24; vö. Iz 53,5).

Szent XXIII. Jánosban és Szent II. János Pálban megvolt a bátorság ahhoz, hogy Krisztus sebeire nézzenek, megérintsék átszegett kezeit és átszúrt oldalát. Nem szégyenkeztek Krisztus teste miatt, nem botránkoztak meg Őbenne, a keresztjében; nem éreztek szégyent a testvér teste miatt (vö. Iz 58,7), mivel minden szenvedő emberben Jézust látták. Mindketten bátor ember voltak, telve a Szentlélek parrésziá-jával [nyílt, világos beszédével], s tanúságot tettek az Egyház és a világ előtt Isten jóságáról, irgalmasságáról.

XX. századi papok, püspökök és pápák voltak. Ismerték e kor tragédiáit, de ezek nem gyűrték maguk alá őket. Erősebb volt bennük Isten, erősebb volt a Jézus Krisztusba, az ember Megváltójába és a történelem Urába vetett hitük; erősebb volt bennük Isten irgalmassága, amely ebben az öt sebhelyben megmutatkozik; erősebb volt Mária anyai közelsége.

Ebben a két Krisztus sebhelyeit szemlélő emberben és az Ő irgalmasságának e két tanújában „élő remény” lakozott, együtt a „kimondhatatlan dicsőséges örömmel” (1Pt 1,3.8). Olyan remény és öröm volt ez, amelyet a feltámadott Krisztus ad a tanítványainak, és amelytől senki sem foszthatja meg őket. A húsvéti remény és öröm keresztülhaladt a lecsupaszítás, a kiüresedés, a bűnösökhöz való, végsőkig elmenő közelség olvasztótégelyén, egészen ennek a kehelynek a csömöréig. Ez az a remény és öröm, amelyet a két szent Pápa ajándékba kapott a feltámadott Úrtól, s a maguk részéről bőséggel ajándékoztak Isten népének, örök elismerést nyerve ezáltal.

Ezt a reményt és örömet lélegezték be a hívők első közösségében, Jeruzsálemben, amelyről az Apostolok cselekedeteinek könyve szól (vö. 2,42–47). Olyan közösség volt ez, amelyben megélték az Evangélium lényegét, vagyis a szeretetet, az irgalmasságot, egyszerűségben és testvériességben.

Ez az Egyháznak az a képe, amelyet a II. Vatikáni Zsinat maga előtt tartott. XXIII. János és II. János Pál együttműködtek a Szentlélekkel, hogy helyreállítsák és napra késszé tegyék [rispristinare e aggiornare] az Egyházat eredeti alkatának megfelelően, azon alkat szerint, amelyet a szentek kölcsönöztek az Egyháznak az évszázadok során. Ne feledjük el, hogy pontosan a szentek azok, akik előre viszik és növelik az Egyházat. A Zsinat összehívásában XXIII. János egy kifinomult Szentlélektől való tanulékonyságról tanúskodott, engedte vezetni magát és pásztor volt az Egyház számára, egy vezetett vezető. Ez volt az ő nagy szolgálata az Egyház számára; ő volt a Szentlélektől való tanulékonyság Pápája.

Az Isten Népéért végzett ezen szolgálatban II. János Pál volt a család pápája. Így egy alkalommal ő maga mondta: azt szeretné, hogy a család pápájaként emlékezzenek rá. Szívesen hangsúlyozom ezt, miközben szinódusi utat járunk be a családokról és a családokkal. Ezt azt utat ő bizonnyal nyomon kíséri és támogatja a Mennyből.

Isten Népének ez a két új szent Pásztora járjon közben az Egyházért, hogy a szinódusi úton levés e két éve alatt mutasson a Szentlélektől való tanulékonyságot a család lelkipásztori szolgálatában. Mindketten tanítsanak minket arra, hogy ne botránkozzunk meg Krisztus sebhelyein, behatoljunk az isteni irgalmasság misztériumába, amely mindig remél, mindig megbocsát, mert mindig szeret.

(tcs)


«Christus surrexit, venite et videte!» - Ferenc pápa húsvéti üzenete


Kedves Testvéreim, boldog húsvétot!

Az egész világon szétszóródott egyházban visszhangzik az angyal asszonyokhoz intézett üzenete: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt... Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott!” (Mt 28,5–6)
Ez az evangélium csúcsa, ez a kiváltképpen örömhír: Jézus, a keresztre feszített, feltámadott! Ez az esemény képezi hitünk és reményünk alapját: ha Krisztus nem támadt volna fel, akkor a kereszténység elveszítené értékét, az egyház egész küldetésének elapadna a lendülete, mivel innen indult el és mindig innen indul újra.

Az üzenet, amelyet a keresztények elhoznak a világnak, ez: Jézus, a megtestesült Szeretet meghalt a kereszten a mi bűneinkért, ám az Atyaisten feltámasztotta s az élet és halál Urává tette Őt. Jézusban a szeretet legyőzte a gyűlöletet, az irgalom a bűnt, a jó a rosszat, az igazság a hazugságot, az élet a halált.

Ezért ezt mondjuk mindenkinek: „Jöjjetek és lássátok!”. A töredékességtől, bűntől és haláltól megjelölt minden emberi élethelyzetben az örömhír nem csupán szó, hanem az ingyenes és hűséges szeretet tanúságtétele: arról van szó, hogy kilépjünk önmagunkból, s találkozzunk a másikkal, legyünk közel ahhoz, akit megsebesített az élet, osztozzunk azzal, aki nélkülözi a szükségeset, maradjunk ott amellett, aki beteg vagy öreg vagy kitaszított... „Jöjjetek és lássátok!”: a Szeretet erősebb, a Szeretet életet ad, a Szeretet kivirágoztatja a reményt a sivatagban.



Ezzel az örömteli bizonyossággal a szívünkben ma hozzád fordulunk, feltámadott Úr!
Segíts keresnünk téged, hogy így mindenki találkozhasson veled, tudja, hogy van egy Atyánk, s ne érezzük magunkat árváknak, hogy szerethessünk és imádhassunk téged.
Segíts, hogy leküzdjük az éhség csapását, amelyet súlyosbítanak a konfliktusok s a hatalmas pazarlások, amelyeknek olykor mi is cinkosai vagyunk.

Tégy minket képessé arra, hogy megvédjük a védteleneket, különösen a gyermekeket, a nőket és az időseket, akik olykor ki vannak téve a kihasználásnak és az elhagyásnak.
Add, hogy meggyógyíthassuk az Ebola-járványtól sújtottakat Guineában, Sierra Leonéban és Libériában, és mindazokat, akiket annyi másféle betegség fertőzött meg, amely fertőzések a gondatlanság és a végletes szegénység miatt is terjednek.


Vigasztald meg mindazokat, akik ma nem ünnepelhetik meg a Húsvétot övéik körében, mivel igazságtalan módon elszakították őket szeretteiktől, és azt a számos embert, papokat és világiakat is, akik a világ különböző pontjain üldöztetést szenvednek.
Erősítsd meg azokat, akik elhagyták földjüket, hogy olyan helyekre vándoroljanak, ahol jobb jövőt remélhetnek, méltósággal élhetik meg életüket, s – nem kevés esetben – szabadon vallhatják meg hitüket.


Kérünk téged, dicsőséges Jézus, vess véget minden háborúnak, minden nagy vagy kicsiny ellenségeskedésnek, akár ősi, akár új keletű!

Különösképpen is kérünk Szíriáért, hogy mindazok, akik a konfliktus következményeit elszenvedik, megkaphassák a szükséges humanitárius segélyeket, s az érintett felek ne alkalmazzák többé arra az erőt, hogy általa halált vessenek, különösen a tehetetlen lakossággal szemben, hanem legyen meg bennük a bátorság arra, hogy béketárgyalásokat folytassanak, amely békére már oly régen várnak!

Kérünk, vigasztald meg az iraki testvérgyilkos erőszak áldozatait és tartsd fenn az izraeliek és palesztinok között újrakezdett tárgyalások által ébresztett reményeket.
Esedezünk hozzád, hogy érjenek véget az összecsapások a Közép-Afrikai Köztársaságban, s szűnjenek meg a vad terroristatámadások Nigéria egyes területein, ahogyan az erőszakos cselekmények is Dél-Szudánban.
Kérjük, hogy a lelkek forduljanak a kiengesztelődés és a testvéri egyetértés felé Venezuelában.

Feltámadásod által, amelyet idén együtt ünneplünk a Juliánusz-naptárt követő egyházakkal, kérünk, világosítsd meg és ösztönözd a békeszerzés ukrajnai kezdeményezéseit, hogy minden érdekelt fél a nemzetközi közösség támogatásával megtegyen mindent, hogy elkerülje az erőszakot, és az egység és párbeszéd szellemében építse fel az ország jövőjét.

A Föld minden népéért kérünk téged, Urunk: te, aki legyőzted a halált, ajándékozd nekünk életedet, ajándékozd nekünk békédet!


Török Csaba atya fordítása

Az Urbi et Orbi áldás előtt Jean-Louis Tauran protodiakónus bíboros bejelentette:
az áldás a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül is teljes búcsúval jár a megszokott feltételek mellett.



 


„Nem a gonoszé, hanem a szereteté, az irgalmasságé, a megbocsátásé az utolsó szó” - Ferenc pápa beszéde a nagypénteki keresztúti ájtatosság végén


A Colosseumnál megtartott hagyományos keresztúti ájtatosságot, amelyen 40 ezer hívő vett részt, a pápa rövid beszéddel zárta le:
Isten Jézus keresztjére helyezte bűneink egész súlyát: az összes igazságtalanságot, amelyet minden Káin elkövetett, Júdás és Péter árulásának keserűségét, az erőszakosok hiúságát, a hamis barátok önteltségét. Olyan súlyos volt ez a kereszt, mint a magukra hagyott személyek éjszakája, súlyos, mint szeretteink halála, súlyos, mert magába foglalja a gonosz aljasságát. Ugyanakkor egy dicsőséges kereszt, mint egy hosszú éjszaka hajnala, mert jelképezi Isten egész szeretetét, amely nagyobb a mi bűneinknél és árulásainknál.

A keresztben látjuk az ember szörnyűségét, amikor hagyja, hogy a gonosz vezesse. De látjuk Isten szeretetének végtelenségét is, aki nem bűneink szerint bánik velünk, hanem irgalmassága szerint. Jézus keresztjénél egészen kézzel foghatóan látjuk, hogy mennyire szeret minket Isten örökre. A kereszt előtt „gyermekeinek” érezzük magunkat, nem pedig „dolgoknak” vagy tárgyaknak, mint ahogy ezt Nazianzi Szent Gergely jelentette ki Krisztushoz fordulva ezzel az imával:
„Ha Te nem lennél, ó Krisztusom, meghalt teremtménynek érezném magam. Megszülettem, és úgy érzem, hogy darabjaimra hullok szét. Eszem, alszom, pihenek és járok, megbetegszem és meggyógyulok. Számtalan vágy és gyötrelem támad rám, élvezem a napot és mindazt, amit a föld terem. Azután meghalok és a hús porrá lesz, mint az állatok teste, amelyeknek nincsenek bűnei. De nekem milyen többletem van? Semmi, ha csak nem Isten. Ha Te, ó Krisztusom nem lennél, végem lenne, halott teremtménynek érezném magam.
Ó, Jézusunk, vezess minket a kereszttől a feltámadásig és tanítsd meg nekünk, hogy nem a gonoszé lesz az utolsó szó, hanem a szereteté, az irgalmasságé és a megbocsátásé – mondta imájában a pápa. “Ó, Krisztus, segíts bennünket, hogy ismét így kiálthassunk: tegnap Krisztussal együtt keresztre feszítettek, ma vele együtt megdicsőültem! Tegnap vele meghaltam, ma élek vele együtt! Tegnap eltemettek vele együtt, ma vele feltámadtam!"
"Végül mindnyájan emlékezzünk meg a betegekről, a kereszt súlya alatt magukra hagyott személyekről, hogy a kereszt súlya alatt megtalálják a remény erejét, a feltámadás és Isten szeretetének erejét” – mondta a pápa, majd áldását adta a több mint 40 ezer hívőre.

(vm)


Információk a két pápa szentté avatásáról


Hétfőn délelőtt a vatikáni sajtóteremben bemutatták az április 27-i szentté avatáshoz kapcsolódó kezdeményezéseket. A tájékoztatón felszólalt Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke, P. Federico Lombardi SJ, a sajtóterem igazgatója, Giulio Dellavite, a bergamói egyházmegye főtitkára, valamint Walter Insero, a római helynökség médiairodájának megbízottja.
Imavirrasztás előzi meg a szentté avatást április 26-án a római plébániákon, míg április 22-én a fiatalok a római Lateráni Szent János-székesegyházban találkoznak a két boldog pápa posztulátoraival.

Maga a szentté avatás „igazi hitünnep” lesz, ahogy azt Lombardi atya hangsúlyozta a sajtótájékoztató kezdetén. Vallini bíboros pedig így jellemezte a nagy eseményt:
Lényegét tekintve egy spirituális üzenet, mert az életszentség ünnepe. XXIII. János és II. János Pál római püspökök lévén nagyon szoros kapcsolatban álltak Róma egyházával. Szolgálatuk stílusát az emberekhez való közelség, a befogadás, a szerető gondoskodás jellemezte. A szentté avatás Isten kegyelmének jele, amellyel az Úr a keresztény élet modelljeként állítja elénk a hit két emberét. Igyekezzünk tehát a lelkiség ösvényén járni, ebben a szellemben készülve a nagy eseményre.

A bergamói egyházmegye papja elmondta, hogy Roncalli pápa szülőföldje megválik néhány javától, hogy tanúságot tegyen a szeretetről ebben a kegyelmi időszakban. Karitatív kezdeményezésekkel segítenek Haitin, Albániában és Bergamo városában is. A 900 helyi pap ezen túl felajánlja egy havi fizetését a munkagondokkal küzdő embereknek.

A római egyházmegye papja pedig bemutatta a kommunikációs kezdeményezéseket, amelyeken keresztül a hívek, főleg a fiatalok elmélyíthetik a két szent tanúságtételét. Létrehoztak egy többnyelvű honlapot: www.2papisanti.org, és egy Twitter-fiókot @2popesaints. Emellett a szentté avatás megjelenik a YouTube-on és a Facebook-on is. A következő napokban elérhető lesz a Santo Subito elnevezésű alkalmazás is, amelyet Karol Wojtyłának szenteltek.

P. Lombardi újságírói kérdésekre válaszolva leszögezte, hogy vatikáni részről nincs előrejelzés a szentté avatási szertartáson részt vevő hívek számára vonatkozóan. Mindenkit várnak a szentmisére, amelyre a Pápai Ház Prefektúrája nem ad ki jegyeket (mint pl. a szerdai általános audiencia esetében). Tehát a hívek részvételi jegy nélkül követhetik a szertartást a Szent Péter-téren és az oda vezető sugárúton (Via della Conciliazione).

A szentmisére a bazilika előtti emelvényen kerül sor. A szertartást megelőzően eléneklik az Isteni Irgalmasság rózsafüzérét, illetve szövegrészleteket olvasnak fel a két pápától. Mintegy ezer bíboros és püspök koncelebrál, illetve 700 pap áldoztat a Szent Péter-téren.

Arra a kérdésre, hogy az emeritus pápa, XVI. Benedek részt vesz-e majd a szentmisén, Lombardi atya így válaszolt:
Nyilvánvalóan van egy bizonyos várakozás. Természetesnek vehetjük, hogy meg van híva, de még hátra van egy hónap. Meglátjuk, hogy az emeritus pápa úgy érzi-e, hogy jelen kíván lenni egy ilyen nagy igénybevételt kívánó eseményen. A lehetőség tehát nyitva áll, de egyelőre nincs semmi biztos ez ügyben.

A szentszéki sajtóterem vezetője megerősítette, hogy ugyanazokat az óriás gobelin-eket függesztik ki a Szent Péter-bazilika homlokzatára, mint amelyeket a boldoggá avatásokon használnak. II. János Pál ereklyetartója megegyezik a boldoggá avatáson kiállítottal, míg XXIII. János számára egy ugyanolyan ereklyetartót készítenek. A szertartáson jelen lesz az a két személy, akik Karol Wojtyła közbenjárására csodás imameghallgatásban részesültek. A szentmise után a hívek leróhatják tiszteletüket a két új szent sírjánál. Április 28-án a bazilika főpapja, Angelo Comastri bíboros hálaadó szentmisét mutat be a Szent Péter-téren a szentté avatásokért.

(gá)


Elmesélem pápaként töltött első évemet – 1. rész

 

Egy éve választották pápává Jorge Mario Bergogliót. Első évének tapasztalatairól összegző interjút adott az olasz Corriere della Sera napilap főszerkesztőjének, Ferruccio de Bortolinak.

 

A beszélgetés során az alábbi témakörök kerültek elő: a pápa telefonhívásai, kapcsolat XVI. Benedek pápával, egyházkormányzási stílus, a kialakult pápamítosz, Argentína, marxista vád, lépések a szexuális visszaélések megelőzésére, szegénység, globalizáció, család, házasság, élettársi kapcsolatok, bioetika, szexuáletika, nők szerepe az egyházban, születésszabályozás, szentföldi út, kapcsolat az ortodoxokkal, Kína, Európa, olvasott könyv, megnézett filmek, szerelem.

Ferruccio de Bortoli: Egy év telt azóta az egyszerű „buona sera” [jó estét] óta, amely az egész világot meghatotta. Olyannyira mozgalmasan telt az utóbbi tizenkét hónap – nem csak az egyház élete számára –, hogy nehezen lehetne összegyűjteni az újdonságok megszámlálhatatlan sokaságát és a Ferenc pápa pasztorális újításaira utaló mindmegannyi mély értelmű jelet. Egy kis fogadószobában vagyunk a Szent Márta-házban. Egyetlen ablaka van, amely egy kis belső udvarra néz, s látni hagyja a kék ég picinyke szögletét. Csodaszép, tavaszias, enyhe napunk van. A pápa hirtelen előbukkan, szinte berobban az egyik ajtón, arcán széles mosollyal. Vidáman tekint végig a túl sok felvevőkészüléken, amelyeket egy újságíró szenilis aggodalommal pakolt ki az asztalra. „Működnek? Igen? Akkor jó.” Egy esztendő mérlege? Nem, a számvetések nem tetszenek neki. „Csak kéthetente tartok számvetést a gyóntatómmal.”

* * *

Szentatya, időnként felhív valakit, aki segítségért fordult Önhöz. És vannak, akik nem hisznek a fülüknek.
Igen, már előfordult. Ha valaki telefonál, azért teszi, mert szeretne beszélgetni, kérdést feltenni, tanácsot kérni. Papként Buenos Airesben könnyebb volt. Azóta is megmaradt ez a szokásom. Ez egy szolgálat. Belülről jön. Persze most nem olyan könnyű telefonálni, hisz rengetegen írnak nekem.

Van-e esetleg valamilyen kapcsolatfelvétel, találkozás, amelyre különös örömmel emlékszik?
Írt nekem egy nyolcvanéves özvegyasszony, aki elvesztette a fiát. Én pedig most minden hónapban felhívom egy kicsit. És ő boldog. Papként működöm, s ez tetszik nekem.

Milyen kapcsolatban áll elődjével? Kért-e valaha tanácsot XVI. Benedektől?
„Igen. A nyugalomba vonult pápa nem egy múzeumi szobor, hanem egy intézmény. Nem voltunk hozzászokva, hogy nyugdíjas pápa is van. Hatvan-hetven évvel ezelőtt nyugalmazott püspök sem létezett. Aztán jött a II. vatikáni zsinat, s most már ez is egy intézmény. Hasonlóan kell történnie ennek egy nyugdíjas pápával is. Benedek az első, s talán továbbiak is lesznek. Nem tudjuk. Ő visszahúzódó, alázatos, nem akar zavarni. Beszéltünk erről, s közösen úgy döntöttünk, hogy jobb lenne, ha látná az embereket, ha kimozdulna és részt venne az egyház életében. Egyszer idejött a Szent Mihály főangyalt ábrázoló szobor megáldására, aztán eljött ebédelni a Szent Márta-házba, karácsony után pedig meghívtam, hogy vegyen részt a konzisztóriumon, ő pedig elfogadta. A bölcsessége Isten ajándéka. Volt, aki azt szerette volna, hogy egy bencés apátságba vonuljon vissza, távol a Vatikántól. Én viszont a nagyszülőkre gondoltam, akik bölcsességükkel, tanácsaikkal erőt adnak a családnak, és nem érdemlik meg, hogy öregotthonban végezzék.

Nekünk úgy tűnik, hogy az egyházat a következőképpen kormányozza: meghallgat mindenkit, azután pedig egymaga dönt. Kicsit hasonlóan a jezsuiták legfőbb elöljárójához. A pápa olyan ember, aki egyedül van?
Igen is meg nem is. Értem, mire céloz. A pápa nincs egyedül a munkájában, mert sokan vannak, akik segítik, tanácsot adnak neki. Akkor lenne egyedül, ha úgy hozna döntéseket, hogy nem hallgat meg, vagy csak úgy tenne, mintha meghallgatna másokat. Viszont eljön a pillanat, amikor dönteni kell, alá kell írnia valamit, s ekkor bizony egyedül van felelősségérzetével.

Ön újdonságokat vezetett be, szóvá tette a papok bizonyos viselkedésformáit, ráncba szedte a Kúriát. Találkozott némi ellenállással, ellenkezéssel. Megváltozott-e már annyira az egyház, amennyire egy évvel ezelőtt szerette volna?
Tavaly márciusban semmiféle tervem nem volt az egyház megváltoztatására. Nem számítottam arra, hogy – mondjuk így – egyházmegyét kell váltanom. Úgy kezdtem bele a kormányzásba, hogy próbáltam gyakorlatba ültetni azt, ami az egyes kongregációkban a bíborosokkal való eszmecserék során felmerült. Cselekvésemben azt várom, hogy az Úr inspiráljon. Mondok egy példát. Szóba került, hogy szükség lenne a Kúrián dolgozó emberek lelki gondozására, és elkezdtünk lelki napokat szervezni nekik. Nagyobb súlyt kellett adnunk az éves lelkigyakorlatnak: mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy öt napot elcsendesedve, elmélkedéssel töltsön, míg korábban a Kúrián meghallgattak naponta három prédikációt, azután voltak, akik folytatták a munkát.

A gyengédség és az irgalom a lényege lelkipásztori üzenetének…
És az evangéliumnak. Ez az evangélium középpontja. Máskülönben nem lehet megérteni Jézus Krisztust. Az Atya gyengéd szeretete küldi őt hozzánk, hogy meghallgasson, meggyógyítson, megmentsen minket.

De az emberek megértették ezt az üzenetet? Ön mondta, hogy a Ferenc-imádat nem fog sokáig tartani. Van valami, ami nem tetszik önnek az önről kialakított képben?
Szeretek az emberek közt lenni, a szenvedők mellett állni, örülök, ha meglátogathatom a plébániákat. Nem tetszenek az ideológiai értelmezések, nem tetszik, ha egyfajta »Ferenc pápa-mítoszt« gyártanak. Amikor például azt híresztelik, hogy éjszaka kiszököm a Vatikánból, hogy enni adjak a koldusoknak az Ottaviano úton. Meg se fordult a fejemben. Sigmund Freud mondta egyszer, ha nem tévedek, hogy minden idealizálás mögött agresszió lapul. Bántónak érzem, ha valaki Supermannek vagy valamiféle sztárnak ábrázolja a pápát. A pápa olyan ember, aki nevet, sír, nyugodtan alszik, és vannak barátai, mint mindenki másnak. Egyszóval normális ember.

Nosztalgiával gondol Argentínára?
Igazság szerint nincs bennem nosztalgia. Szeretném meglátogatni a húgomat, aki lebetegedett, ő a legkisebb ötünk közül. Örülnék, ha láthatnám, ez azonban még nem ok, hogy Argentínába utazzam: beszélek vele telefonon, és ez elég. Nem tervezem, hogy 2016 előtt odamennék, mert voltam már Dél-Amerikában, Rio de Janeiróban. Most a Szentföldre, Ázsiába, majd Afrikába kell mennem.

Nemrég csináltatott új argentin útlevelet. Ugyanakkor ön mindig államfő is.
Újat csináltattam, mert lejárt.

Rosszul esett-e Önnek, hogy marxizmussal vádolták – főleg Amerikából – az Evangelii gaudium megjelentetése után?
Egyáltalán nem. Soha nem értettem egyet a marxista ideológiával, mert nem igaz, de ismertem nagyon sok kiváló embert, akik a marxizmus hívei voltak.

A botrányok, amelyek felkavarták az egyház életét, szerencsére már elültek. A kiskorúak ellen elkövetett visszaélések kényes témájával kapcsolatban a Foglio olasz napilap Önnek címzett nyílt levelet tett közzé, amelyet többek közt olyan filozófusok is aláírtak, mint Alain Besançon és Roger Scruton, hogy emelje fel hangját a gyermekeket kevéssé tisztelő szekularizált világ fanatizmusaival és rossz lelkiismeretével szemben.
Két dolgot szeretnék mondani. A szexuális visszaélések szörnyűek, mert mély sebeket okoznak. XVI. Benedek nagyon bátor volt, amikor utat nyitott. Az egyház pedig ezen az úton sokat haladt előre. Talán mindenkinél többet. A gyermekek elleni erőszak jelenségét feltáró statisztikai adatok elképesztőek, de azt is világosan megmutatják, hogy a visszaélések nagy többsége családi és rokoni körben történik. A katolikus egyház talán az egyetlen közintézmény, amely átláthatóan és felelősséggel lépett előre ezen a téren. Senki más nem tett többet. Mégis az egyház az egyedüli, akit támadnak.

Szentatya, azt mondja, hogy „a szegények evangelizálnak minket”. A szegénységre való odafigyelést, az Ön lelkipásztori üzenetének legvilágosabb ismertetőjelét azonban bizonyos megfigyelők a pauperizmus (a nincstelenség mint érték) melletti kiállásra cserélték.
Az evangélium elítéli a jólétet. A pauperizmus a kritikus értelmezések egyike. A középkorban sok szegénységi mozgalom létezett. Szent Ferenc zseniálisan kapcsolta össze a szegénység témáját az evangélium útjával. Jézus azt mondja, hogy nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni, Istennek és a vagyonnak. És amikor az utolsó ítéleten megítéltetünk (Máté 25), az számít, hogy miként viszonyultunk a szegénységhez. A szegénység eltávolít a bálványimádástól, kitárja az ajtókat a Gondviselés előtt. Zakeus visszaadta vagyona felét a szegényeknek. És aki önző módon megtartja magának teli éléskamráit, annak az Úr a végén benyújtja a számlát. Amit a szegénységről gondolok, jól kifejtettem az Evangelii gaudiumban. 

A globalizációban, főként a pénzügyi globalizációban látja az emberiség egyik legnagyobb k�%

Magyar Kurir Uj Katolikusok DRS.de Vatikani Radio