Látogatók száma: 0304498
» Könyvtár » Olvastam – láttam – hallottam


Karácsonyfa

 

Finta Jóska fütyörészve ment hátra az istállóba. Még enni vetett a lovaknak, majd előszerelte a hámokat, késefát, kantárt, a fészit becsusszantotta a szekér oldalán lógó lánc karikájába, s a harcsafűrészt hosszan, egy pokrócba bugyolálva elnyújtotta a szekér derekában.

Pitymallott. Kakaskukorékolás, kutyaugatás verte fel a szomszédok csendjét. Az ég tiszta volt, a hajnalcsillag hidegen szikrázott a fenyvesek fölött. Jóska összébb húzta magát a posztókabátban, majd sietve az istállóba igyekezett, hogy a lovakat kivezesse, s a szekér elé fogja. A csábeli, a Manci ötéves fiatal kanca, szerette, ha ő irányíthat. A monyos, a Szellő, megbízható, szíjas telivér. Egy csettinttésre fogott, még ostor se kellett neki. Frissen vasalt, videás patkójuk alatt csak úgy porzott a gumikerekek elé hajított jeges hó.

Jóska becsukta maga után a nagykaput, majd kucsmáját a fülére húzva rántott egyet a gyeplőn, s kiadta az utasítást:

Kkh, hájc nyee! A lovak egyből troppot fogtak, s a szekér máris vidáman suhant a kertek alatt, fel az erdőre.

Jóska nem szólt a brigadérosnak, hisz amúgyis sógorok voltak. Egy-két karácsonyfa ilyenkor, a „harmaton” nem tesz tönkre senkit, az erdészt se, az erdőt se. Még az ősszel kinézte magának az erdőalatt megbújó hét-nyolcéves fehérfenyőket. Hivatalosan persze, jegenye- vagy normand fenyőknek is becézik, de kit érdekel most ez, morfondírozott. Inkább azon járt az esze, hogy hova dugja el a gyermekek elől, hogy szentestéig észre ne vegyék. Az asszony melegített, fahéjas regáti bort csomagolt a tarisznyába, még a tavalyi ódalasból is maradt egy kétujjnyi, az érlelt sajtból gyúrt túró mellé.

Jóska dudorászott egy darabig, de a reggeli ima is ajkára tódult, így azt kezdte el szaporán mondogatni: Szívem első gondolata... A lovak közben lennebb hagytak a troppal, s egy mellettük elhaladó hajnali tejeskocsi meg is zavarta a svungot. Ettől megrebbentek, de Jóska odalegyintett az ostorral:

Csá ide neee..., majd visszazökkent az imába: Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent anyja...

A felkelő nap fénye szikrázott a friss havon. Távolból még farkasüvöltés is hallatszott, s már kirajzolódtak az utászház körvonalai. Attól nem messze van az ültetett rész, ahol a fiatal fenyők lapultak. Az utászházban Márika szorgoskodott, főleg az utat és az utazókat kémlelve, nincs-e valami gyanús, amit jelenteni kellene. A románul jól tudó, csángó származásúakat előszeretettel alkalmazta, építette be a hatalom, mert helyi szinten ők voltak a sasszem-brigád. A bennfenntes értesülések jól jöttek a megfélemlítéshez, s a nyolcszáz lej is a bedolgozóknak. Mindenki jól járt. A szekus világban nem volt ritka, hogy azt is leírták, beköpték, amit gondoltál. Márika valami lóvészi román leánya volt. Ideszállt férjhez, itt tanult meg magyarul, úgy-ahogy. Az r, az s, a t, az sz -mássalhangzókkal gondja volt: tépen betélgetett, nem tokat. Iden, aha, ...s kész...

Jó két órába telt, míg Jóska kiválogatta a szebbjeit, lepucolta a tövüket, majd csokorba kötte, hiszen a rokonságra is gondolt.

Gyermekkorában a sok testvért nem egyformán szerette az apjuk, úgyhogy meg kellett kínlódjanak az életért. Már a lakodalom éjszakáján azt kiáltotta volt a násznépnek az öreg: – Ez az igazi Jóska, ez osztán közünkbe való. Szereti az állatot s a marhát...! Arra célozva, hogy nem az a lényeg, hogy szép legyen az asszony, hanem, hogy szeresse a munkát, s értsen az állatokhoz. Amikor meg a családi örökséget is elosztotta fiai között, Pista bá direkt kihansúlyozta, hogy Jóskának nem ad annyit, mint a többieknek:

Jóska volt a legküssebb s a legszerelmetesebb, de ebbe Jóska nem bú bele... – dicsekedte később.

Jóska ezt nem is bánta. Asszonyával, Terivel, ha csúf volt is, de jól megvoltak. Három gyermekük született, mind fiúk, mind ügyesek és szépek. Szeretik egymást, s az életet. Ez a fontos. Most is örömet akart nekik szerezni.

Úgy nyeste az ágakat, hogy sok szemét ne maradjon, a bojtot is összeszedte, néhány otthagyott karóvéget s száraz csapot is rátett a tetejére. Majd elindult.

Ahogy elhaladt az útászház mellett, megpeccintette a lovak szügyét a drótnyelű ostor szíjjával, s kurjantott:

Helyre Szellő, Kkh, csá nyee!

A lovak laza galoppba keztek, Jóska pedig kortyolt még egyet a fahéjas borból. Már csak langyos volt, de ez a korty erőst jólesett. Kezét elhúzta a száján, mintegy törlésképpen, majd rázendített:

-Kedves Édesanyám, kedves édesanyám, hogy esik az magának...

Az utászház ablakában megmozdult a függöny. Márika kinézett, s már kapott is a drótos telefon kagylójához, tárcsázta a miliciát:

-Halló, itt utáthád. Jöhetnek. Elindult...!

A lovak troppja s a felgyorsult szekér az országúton különös ritmikus hangot adott ki: tröpp-tröpp-tröppp-tröpp –trátötrötö-trötöttrötö– tröpp-tröpp-tröpp-tröpp...!

sp

 

 

 

Maranatha - Jöjj Urunk Jézus!

 

Anyánk az Egyház az adventi időszakot két nagy részre osztja. Advent kezdetétől /advent első vasárnapjának első vecsérnyéje/ december 16-ig az eszkatologikus várakozás ideje, vagyis Jézus második, dicsőséges eljövetelére készülünk. Készüljünk föl a halál és ítélet nagy napjára, amely egyszerre „nagy és rettenetes”, ugyanakkor gyönyörűséges is egyben, mert ugyan a balga szüzek előtt bezárták az ajtót, de az okosakat beengedték a mennyei Vőlegénynek és az Egyháznak a menyegzőjére. /vö. Mt 25,1–13/. Erre figyelmeztetnek a szent olvasmányok, advent első vasárnapján az evangéliumban Jézus második eljöveteléről, az ítéletről hallunk, köznapokon Izajás próféta könyvéből olvasunk, ehhez kapcsolódnak az evangéliumi szakaszok. A második héttől Keresztelő Szent János alakja tűnik fel az evangéliumokban, ehhez igazoknak az olvasmányok. Ugyancsak Jézus második eljövetelére utal az első adventi prefáció szövege is: „...amikor dicsőséges fényben újra eljön, látható valóságban nyerjük el, amit most ígéretében bízva várunk”.
Advent második része december 17-től 24-ig tartó időszakban Jézus születésére készít elő. A szent olvasmányokban advent negyedik vasárnapján Szűz Máriás emlékezést nyújt, köznapokon Máté és Lukács evangéliumának első fejezetéből olvassuk fel azokat a részeket, amelyek Jézus születést megelőző eseményeket írják le, az első olvasmányok pedig az evangéliumhoz alkalmazkodnak. Advent második prefációjában is ezt énekeljük: „...születésének ünnepét örvendezve várjuk”.
Advent második felében gazdagodást jelent az Ó-antifónák megjelenése a liturgiában. A zsolozsma keretében a Magnificat-antifónájaként szolgálnak, a szentmisében mint Alleluja versek szerepelnek, de népének formája is ismert: Ó jöjj, ó jöjj el, Bölcsesség /DU. 15/. Az advent utolsó hetében szereplő „Ó-antifónák” /mindegyik az Ó felkiáltással kezdődik/, Jézus azon hét nevén szólítják, amelyet az Ószövetség adott az eljövendő Messiásnak: Ó Bölcsesség, Ó Adonai, Ó Jessze Gyökere, Ó Dávid Kulcsa, Ó Napkelet, Ó Népek Királya, Ó Emmánuel. Így érkezünk el a Szent Éjszakához, amelyet Isten az igaz Világosság fölragyogtatásával fénylővé tett, amint a karácsonyi vesperás Magnificat-antifónájában énekeljük: „Ma megszületett Krisztus; ma megjelent az Üdvözítő; ma a földön angyalok énekelnek, főangyalok örvendeznek; ma ujjonganak az igazak és mondják. Dicsőség a magasságban Istennek, alleluja”.
U.E. OFM


Újratanulni Mártont – Interjú Várszegi Asztrik főapáttal a Szent Márton-emlékévről

2015. november 23. hétfő 16:39

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2014. nyári ülésén emlékévet hirdetett Szent Márton születésének 1700. évfordulójára. A jubileumi esztendő pannonhalmi ünnepélyes megnyitását követően Várszegi Asztrik főapátot kérdeztük a szent életpéldájáról, követéséről, valamint az emlékév programjairól.


– Mi az, ami 1700 év távlatából vonzó lehet a ma emberének Szent Márton alakjában?

– Olyan korszakban élünk, melyben kritikusan kutatjuk a történeti forrásokat, így egyre teljesebben látjuk Szent Mártont. Magam is így érzem. Annak rendje-módja szerint megtanultam az egyháztörténelmet, a rendtörténetet is. Pannonhalmán többet foglalkoztunk Mártonnal, Márton személyiségével – lévén, hogy Szent Márton hegyén élünk. Az én szememet, talán húsz éve, Karl Lehmann mainzi püspök, ma már bíboros nyitotta fel, amikor a gyerekeknek prédikált itt Szent Mártonról. Nagyon érdekes, nagyon jó beszéd volt. Gondoljunk csak ezekre az apróságokra: Kr. u. 313, a milánói ediktum éve, az üldöző kiegyezik az üldözöttel. A birodalom az egyházzal: bevett vallás lesz a kereszténység. Három év múlva megszületik ez a kisfiú. Nyilván nem következik a milánói ediktum kiadásából, hogy 2-3 évvel később már mindenki keresztény. Ekkor kezdődött igazán a római szellemiség hanyatlása és a kereszténység terjedése. Az 5-6. századra válik majd olyan erőssé a kereszténység, hogy az elkezdi formálni a társadalmat.

A gall püspökök csoportja külön egyháztörténeti fejezet, és érdekes számunkra itt Pannóniában: két gall püspök patrociniumunk van [patrónus, védelmező – a szerk.], mindkettő bencés kolostoré: a tours-i püspök, Szent Márton és az orleáns-i püspök, Szent Ányos. Ugyanabba a csoportba tartoztak: szembeszálltak a császári hatalommal, amely rá akart tenyerelni az egyházra. Másrészt igen nagy volt a szegénység és a vele járó korrupció. Nem véletlen, hogy mindkét püspöknek nagy volt a szociális érzékenysége.

Egy értéksüllyesztő világban felismerték: az értékek az emberben vannak. Mindkét püspök, mindkét szent a konkrét emberért mert nagyon bátor tanúságtételt vállalni. Például: ebben a korban merült föl először, hogy az eretnekeket meg kellene égetni. Márton ez ellen is fölemelte a szavát.

– A fenti példákból is kirajzolódik, hogy Márton nem igazodott a fennálló rendszerhez, hanem a saját értékrendjét követte. Ennek milyen üzenete van számunkra?

– Márton egy szétesett, az egyházat nem támogató, az egyháznak szabadságot, lehetőségeket biztosító birodalom romjai között próbált igazságot keresni, igazságot kikövetelni nem a maga, hanem az övéi számára. A mi világunk és közvetlen társadalmunk is sokféle gazdasági, lelki gonddal, szegénységgel, igazságtalansággal, helyi háborúkkal küzd. Ezekkel a kihívásokkal kell keresztény módon szembenéznünk, ezekre kell választ adnunk. Itt megmaradni bölcsnek, őszintének, igaznak, szolidárisnak, és életben maradni… hát szinte lehetetlen.

– Szent Márton emléknapján, november 11-én, a jubileumi évet megnyitó szentmisén mondott köszöntőjében a párbeszédre való törekvést és a közösségépítés fontosságát emelte ki. Mit értünk párbeszéden egy olyan korban, amelyben technikai feltételek tekintetében minden adott a párbeszédre, ugyanakkor mégis háttérbe szorulnak a személyes beszélgetések. És mit értünk párbeszéden a menekültválság, az Iszlám Állam, a terrortámadások korában?

– Ferenc pápa a nemrég a firenzei dómban elmondott beszédében is az ókeresztény kor feszültségei, megközelítései alapján fogalmaz, érvel, hogy láttassa egy történeti kor problematikáját. Buzdításában túllép minden olyan határon, ami megvédene bennünket. És ezáltal mélyen evangéliumi és jézusi. A kereszténység sem öncélú. A világon semmi nem öncélú.

Ha elméleti síkon gondolkodunk, akkor azt kell mondanunk, nem az a cél, hogy addig folytassuk a párbeszédet, amíg erősebbek nem leszünk. Aztán, ha megtehetjük, legyőzzük a másikat. Tehát azt gondolom, hogy az élet minden területén arra kell törekednünk, hogy a másikat elsősorban megértsük, magunkról, a saját gondolkodásmódunkról beszélni tudjunk, közös szempontokat keressünk, a különbözőeket tiszteltjük (feltéve, ha az nem káros), és így teremtsünk békét, feltételt az élethez, az együttéléshez. Az egyház, a vatikáni fórumok párbeszédet folytatnak a különböző vallásokkal. Ez nem azt jelenti, hogy holnap egyesülünk, és fölszámolunk minden problémát, de meg kell teremteni a párbeszéd lehetőségét.

Az erőszak, az Iszlám Állam fellépése lehetetlenné teszi a párbeszédet, nincs másik fél, akivel érdemben beszélni lehetne. Ez a történelem vaskos valósága, amelyben gazdasági, politikai érdekek, feszültségek a meghatározók.

A menekültválságban már inkább az önvédelem és a kiszolgáltatottak védelme kerül előtérbe. A párbeszédre, a megértésre, az elfogadásra, a jogos önvédelemre mindaddig törekedni kell, amíg csak lehetséges, de ha ott fekszik valaki az ajtónk előtt, aki kiszolgáltatott, netán üldözött, akkor segítenünk kell. Nem tehetjük meg, hogy átlépünk rajta. És itt a lelkiismereti kérdés: jön a kontinentális tél – adja Isten, hogy ne legyen nagyon hideg, de kevés is elég –, özönlenek az emberek, és nincs az a politika, nincs az az érdek, ami alapján azt lehet mondani, hogy pusztuljanak odakinn. Keresztény ember ezt nem mondhatja. Ha nem így gondolkodunk és cselekszünk, akkor nem mondhatjuk el, hogy Jézus evangéliuma szerint próbáljuk élni az életünket. Hiszen Jézus arra ad példát, hogy senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja embertársaiért. Ha Jézus magát kímélte volna, nem lennénk ma keresztények.

– „Közösségben vagyunk.” Ez a Szent Márton-év mottója Pannonhalmán. Hogyan kell értelmezni ma a közösségépítés fogalmát?

– Az ember nem mondhatja el mindig a teljes Bibliát, katekézist és egyházi dogmatikát. Minden embertestvérünkkel a teremtés síkján vagyunk kapcsolatban, közösségben. Mert a legegyetemesebb méltóságunk az istenképűségünk. Ha hívő vagyok és a kinyilatkoztatás alapján állok, nem vitathatom ezt el még attól sem, aki a legellenszenvesebb számomra, az ellenségeimtől sem. Isten őt is saját képére és szeretetre méltónak teremtette.

Másrészt mi keresztény közösség vagyunk. Itt még több motivációt és indítást kap az ember arra, hogy a közösség révén, a közösségből szólítsa meg az embertársait. Másrészt az európai kultúra részesei vagyunk. Ahhoz, hogy egymás mellett békében és tisztességben tudjunk élni, keresni kell a kapaszkodókat és lehetőségeket a kapcsolatra, a párbeszédre, a kölcsönös tiszteletre. A megoldás a jövőben van, és az a kulcsa, hogy túl tudunk-e lépni a sérelmeinken, és tudunk-e egy új történelmi szintézist teremteni – például itt a Kárpát-medencében. Egész történelmünk a szintézisteremtés útja a honfoglalás óta. Hiszen hódítóként érkeztünk a Kárpát-medencébe, és nem is bántunk kedvesen az itt élőkkel. Mindig büszkén mondjuk, hogy befogadók voltunk. Nem szabad szégyellni például, hogy az egyházi szókincsünk szláv eredetű.

Ma pedig vannak, akik féltik a kereszténységet az iszlámtól, és vannak, akik szerint ez kihívás a kereszténység számára… Nem tudnék biztos receptet adni.

Tíz évvel ezelőtt találkoztam Szingapúrban a kelet-ázsiai apostoli nunciussal. Ő mondta nekem: el kell kezdenünk azoknak az egyházaknak a történetét tanulmányozni, amelyek végig kisebbségben voltak a történelem során, amelyek nem jutottak uralomra. Mert Európa problémája az, hogy az egyház a középkorban uralomra jutott. És most „visszafizetgetnek” nekünk. Gondoljunk az egyiptomi kopt keresztényekre, az afrikai keresztényekre; a Szovjetunió területén hány patriarkátus, ortodox egyház van, amelyek sok szenvedéssel, sok mártírral, de 1700-1800 évet átvészeltek, megmaradva a kereszténységben. A túlélés módját ezektől kell megtanulni. Ez nagyon érdekes fölvetés. Európa az egyetlen hely a földkerekségen, ahol ilyen hatalomra jutott a kereszténység. Sehol máshol.

– Szent István király tette Szent Mártont az apátság védőszentjévé, és a kiváltságlevélben azt is előírta, hogy az apátság és az itt élő közösség Magyarország fennmaradásáért és megszilárdulásáért imádkozzon. Ezzel Pannonhalmát, Szent Mártont és az országot úgymond összekötötte…

– A regulában Szent Benedek azt kéri az apáttól, hogy tegyen meg mindent, amivel a testvért meggyógyíthatja. És a gyógymódok között a leghatalmasabb eszköz az imádság. Egy szerzetesközösség sokféleképpen tud hasznossá, üdvössé, termékennyé válni a környezete számára. Általában kívülről szoktunk indulni a kérdés megválaszolásakor, hogy mit is csinálnak a szerzetesek: tanítanak, kórházat működtetnek, mezőgazdasági munkára tanítanak stb.

István király helyzete sajátos. A feudális struktúra szerint alapított egy kolostort, biztosítva számára az önellátás lehetőségét. És nem azzal bízta meg, hogy ezt vagy azt tegyen, hanem egyet, a legfontosabbat: imádkozzon. Nem biztos, hogy bennünk is tudatosodott, de ez a legnagyobb fegyvertény (amennyiben lehet az imádságot és a fegyvert egy mondaton belül említeni): ezer év óta itt van egy ház, egy közösség, amely imádságban várja az Urat, éberen.

Még a kritikus történészek is elismerik, hogy Istvánnak mekkora hite volt. Döntéseit nem csupán politikai érdek, az ország, a köz érdeke vezette, motiválta, hanem istenhite. Ezért alapította Pannonhalmát is, Szent Márton monostorát, és az Észak-Dunántúl missziós központjának szánta.

– Szent Márton kultusza a bencések körében és Magyarországon mennyire élő?

– Montecassino a mi anyakolostorunk. A kiváltságlevelünk hivatkozik a montecassinói kiváltságokra – például a szabad apátválasztásra. Valószínű, hogy a 11-12. században ez a tudat nagyon fontos volt, és fontos volt a kiváltság fenntartása. Ezért Montacassino és Pannonhalma között élénk levelezés folyt, és ennek volt gyümölcse 1212-ben, hogy a montecassinói és a pannonhalmi apátok imaszövetségre léptek egymással. És leírják: „A mi Benedekünk tisztelte a ti Mártonotokat. És ti is tisztelitek a mi Benedekünket.” Mit jelent ez? Mire utal? Amikor Szent Benedek atyánk Monte Cassino hegyére menekült, és új kolostort alapított 530 körül, az elsők között emeltetett ott Márton püspök tiszteletére kápolnát. Tehát a 6. században Európa-szerte már mindenki ismerte és tisztelte Szent Mártont. Elmondhatjuk tehát, hogy Márton tiszteletét tulajdonképpen Szent Benedek atyánktól kaptuk.

Márton 316-ban Pannonia provinciában született, de nem itt élte le az életét. Ezért kimutatható kultusza itt a pannonhalmi kiváltságlevélig nem volt. Hogy jutott el újra hozzánk? István a keresztény állam alapításánál nyugati mintákat, főleg frank mintákat vett át. Márton püspök a Merovingok és Karolingok „házi szentje” volt. Szent Márton számunkra, magyarok számára tehát kétszer született meg: egyszer Pannonia provinciában, a mai Szombathelyen (Sulpicius Severus szövegében ez áll: „in civitate Savaria”) 316-ban, másodszor pedig 1002-ben, akkor, mikor Szent István kiváltságlevelével a pannonhalmi monostort Szent Márton oltalmára bízta. Kultusza ugyanis ekkortól számítható Magyarországon. És ezt a kultuszt folyamatosan és majdnem töretlenül (mert a törökök és a Habsburgok is feloszlattak minket) hazánkban az elmúlt ezer évben Pannonhalma őrizte.

– Ha körbejárjuk az apátságot, a Porta Speciosára, a liturgikus tárgyakra, a szent ereklyéjére, a művészeti alkotások sokaságára tekintünk, elmondhatjuk: Szent Márton mindenütt jelen van itt, Pannonhalmán. Hogyan éli meg a közösség ezt a kapcsolatot, ezt a jelenlétet?

– A Szent Márton-évre való készület közösségünk gondolkodás- és cselekvésmódját egyaránt megpezsdítette. Már korábban, 10-15 évvel ezelőtt Borián Elréd rendtársunk újrafordította Sulpicius Severus Szent Márton-életrajzát. Most Dejcsics Konrád rendtársunk tette meg újra. Kezdjük tehát jobban felfedezni Márton sokoldalúságát. Fontos a felebaráti szeretet – az istenszeretet után a második helyen áll. És mint püspök és szerzetespüspök sok más dologban is példa lehet számunkra.

Márton püspököt minden évben megünnepeljük Pannonhalmán. Idén kilenceddel készültünk ünnepére. Minden hétfőn este az ereklye közelében, az altemplomban egy részletet olvasunk föl Sulpicius Severus életrajzából, közösségben. Amit az ember hallgat, az másként hat, mint amikor csak átfut a szemével a szövegen. Jelen van közöttünk Márton mindig, az imádságokban, a mindennapokban.

– Milyen főbb irányokat, programokat lehet kiemelni a Szent Márton-év pannonhalmi eseményeiből?

– A jubileumi év programjai a lelkipásztori szolgálathoz, az ereklyetisztelethez és a szociális területhez kapcsolódnak. Megkezdődött lent, a városkánkban a Szent Márton asztala elnevezésű kezdeményezés. Nem Szent Márton konyhája, nem elvitelre adunk ételt, hanem azt szeretnénk, hogy leüljenek az emberek, és ott fogyasszák el. Maradjanak legalább az étkezés idejére egymással „asztalközösségben”. A gimnáziumunkban tanuló fiatalok és a tanárok segítségével, közreműködésével közösséget teremtünk azokkal a helybeli embertársainkkal, akik meglehetősen elidegenedettek.

Örömmel tervezzük a Szombathelyi Egyházmegyével közös programjainkat is: zarándoklatokat oda-vissza, a közös családi találkozó itt lesz Pannonhalmán, az ifjúsági találkozó pedig Szombathelyen. Veres András püspök lesz a vendég főpap Szent Benedek atyánk ünnepén, 2016 márciusában. Szeptember 23–24-ére pedig a taizéi testvéreket hívtuk meg, és regionális ifjúsági találkozót szervezünk.

Összefoglalva: a közösségépítés azt jelenti, hogy a programjainkkal nemcsak magunkat szeretnénk építeni, hanem nyitni szeretnénk azok felé is, akikben megvan az elfogadás készsége. Ajándékozni is szeretnénk. A párbeszédet pedig körkörösen szeretnénk folytatni, mindenkivel, akivel lehet: a fiatalokkal, híveinkkel, a Szombathelyi Egyházmegye híveivel, a protestánsokkal, az értelmiségiekkel, az egyszerű emberekkel, a zarándokokkal és a turistákkal. Tehát a programjainkat szintenként és körkörösen szervezzük. És ami nem megy, vagy amivel kapcsolatban úgy érezzük, hogy nincs erőnk hozzá, azt elengedjük.

– A programokban partnereik a Budapesti Fesztiválzenekar és az ELTE BTK Vallástudományi Központja. Szólni kívánnak a más vallásúakhoz és a nem hívőkhöz is?

– Az emberek sokfélék körülöttünk. Úgy gondolom, ha a keresztény missziót tekintjük feladatunknak, akkor nem zárkózhatunk önös módon a saját bástyáink mögé, hanem őrizve a magunk értékét, a magunk tüzét, szeretnénk másokat is melegíteni általa. Ez a küldetésünk. A mécsest ki kell tenni a mécstartóra. Hangsúlyozzuk ezeket a szavakat, például a párbeszédet. Ennek egyetlen üzenete van: senkihez sem manipulálva, netalán erőszakkal közelítünk, hanem felkínáljuk embertársainknak, hogy élő reményünk után kérdezzenek: „Honnan van a ti reménységetek?” Az erőteljes szavak, az intézményes misszió ideje lejárt. Az emberségből fakadó, hiteles létezésmód a legnagyobb misszió.

– Mikor és hogyan érezte közel magához Szent Mártont?

– Hogy van-e nekem személyes Szent Márton-élményem? Huszonkét hónapig voltam a Magyar Néphadsereg katonája. Ezt úgy éltem meg, mint a partra vetett hal – a vizem nélkül, egy jól temperált akváriumból kerültem a hadsereg „ölelő” karjaiba. Sírtam, máskor megdöbbentem, máskor féltem. Hirka Antal atyánk, aki novíciustársam volt, kimásolta Szent Márton életéből a katonakoráról szóló részt. Az volt az üzenet számomra: Márton sorsközösséget vállalt katonatársaival, a bűneiket kivéve. Csodálatos szeretettel szerette és szolgálta őket. Ez a néhány mondat adta meg számomra a programot és az irányt: nekem nem félnem, hanem cselekednem kell. És utólag visszatekintve persze sok küzdelem volt, de gazdagabb lelkipásztori tapasztalatra tettem ott szert, mint bármilyen előkelő tréningen. Emberekhez kerültem közel, megismertem a nyomorúságukat, és megtanultam, hogyan kell megszólítani őket.

– Az emlékévben sokszor és sokat hallhatunk Szent Mártonról. Mit kell tennünk annak érdekében, hogy nehogy úgy járjunk mi is, mint kortársai, akikről azt mondta a szent, mikor megfékezett egy mérges kígyót: „A kígyók hallgatnak rám, nem úgy, mint az emberek.”

– Nemcsak másoknak akarjuk ezt a Szent Márton-évet, hanem magunknak is. Szeretnénk újratanulni Mártont. Nem könnyű dolog ez. Tenni kell ahhoz, hogy az ember tapasztaljon. Van, amit szavakkal agyon lehet csépelni. Keresnünk kell azokat az élethelyzeteket, azt a nyelvileg elfogadott lehetőséget, ahogy lelki tartalomról, az evangélium jó híréről, a reményről szólni lehet. Úgy kell beszélnünk Szent Mártonról, hogy tanítása eljuthasson az emberekhez, de ehhez értelmeznünk kell, le kell fordítanunk. Ez nem lesz olyan egyszerű.

Mi a keresztény magatartás a migránsokkal kapcsolatban? – kérdezték tőlem mostanában újságírók. Azt mondtam nekik, nézzék, ha tudnám, hogy megértik, akkor csak annyit tennék, hogy elolvasnám Lukács evangéliumából az irgalmas szamaritánus történetét. De az a problémám, hogy legtöbben azt sem tudják, hogy mi az, hogy irgalmas, és még kevésbé azt, hogy mit jelent a szamaritánus. Egy olyan, sok vonatkozásban átalakult, megváltozott, vagy erősebben fogalmazva, megzavart nyelvi közegben és szekularizált közegben élünk, amiben az elmúlt évszázadokban használt, kicsiszolt szavaink érthetetlenekké váltak. És ezt mi nem is érezzük. Ez a legnagyobb probléma. A párhuzamokat és a tartalmakat kellene újrafordítanunk. Alázattal, a saját helyünket tudva, ismerve kell végigmennünk az úton, tiszteletben tartva másokat. Nem úgy, ahogy a kamasz, aki zenét bömböltetve megy végig vasárnap délután a csöndes utcán, amikor mindenki pihen.

Az evangélium jó hírének üzenetét kell átadnunk, utalva Jézusra, aki zseniálisan, történetekbe foglalva adja át tanítását. Ferenc pápa is azt mondja: mondjunk egy jó történetet, egy képet, és hagyjuk azt nyitva, hogy ki-ki maga fejezhesse be.

Azt is tudnunk kell, hogy Isten Lelke vezeti az egyházat és őrzi meg a közösségeket. Nem a magunk erejéből megszilárdított szerkezeteket, hanem a Lélek által inspirált közösségeket kell szolgálnunk, összetartanunk, irányítanunk.


Fotó: Lambert Attila

Kuzmányi István/Magyar Kurír

 

Film készült Szent Mártonról

2015. november 5. csütörtök 12:37

A Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft. a Szombathelyi Egyházmegye megbízásából „Vita Martini – Szent Márton élete” címmel készített filmet, mely a jubileumi év jegyében a szent népszerűsítését szolgálja.

 

A Szombathelyi Televízió stábja 2006-ban részt vett az Aigner Géza, a szombathelyi Szent Márton-templom akkori plébánosa által szervezett zarándoklaton. A résztvevők végigjárták a Szombathelytől Tours-ig vezető Szent Márton európai kulturális útvonalat. Ez azokat a településeket köti a össze, amelyek kötődnek Szent Mártonhoz, ahol őrzik kultuszát. Az útvonalon található emlékekről filmfelvételek készültek.

Ezeket kiegészítve a Szombathelyi Televízió munkatársai jeleneteket forgattak Szent Márton életének eseményeiről. Száz statiszta vett részt a forgatásokon a szombathelyi helyszíneken.

A hatvanperces film részben játékfilmes, részben dokumentarista elemekkel ad képet Szent Márton életéről, koráról, lelkiségéről. Az alkotás a Helyi Televíziók Országos Egyesületének éves közgyűlésén az egyéb filmek kategóriában első helyezést ért el.

2016-ban ünnepeljük Szent Márton születésének 1700. évfordulóját. A Szombathelyi Médiaközpont a maga eszközeivel szeretne hozzájárulni Szent Márton személyének jobb megismeréséhez – mondta Lovass Tibor, a médiaközpont igazgatója a szombathelyi püspöki palotában tartott sajtótájékoztatón. A filmet oktatási intézményekhez, illetve a tíz esperesi kerület vezetőjéhez, kistelepüléseken működő televíziós csatornákhoz juttatja el az egyházmegye, hogy ezáltal is egyre szélesebb körben ismerhessék meg a savariai születésű szent alakját – emelte ki Veres András megyéspüspök.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

 


 

Monográfia jelent meg Mindszenty Józsefről

 

2015. november 17. kedd 20:00

 

November 17-én délelőtt mutatták be Balogh Margit Mindszenty József életpályáját feldolgozó monográfiáját a budai Várban, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának épületében.

 

Balogh Margit történész huszonöt éve foglalkozik Mindszenty József bíboros, hercegprímás személyével és munkásságával; az elmúlt tizenöt évben pedig minden részletre kiterjedő, aprólékos kutatást végzett, amelynek eredményeképpen megszületett monumentális, kétkötetes monográfiája Mindszenty József (1892–1975) címmel, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának (MTA BTK) gondozásában.

 

A könyv bemutatóján Fodor Pál történész, az intézmény főigazgatója bevezetőjében úgy fogalmazott: Balogh Margit kétkötetes munkájának megjelenése valódi ünnep, nagy mű született. A szerző tizenöt évet dolgozott könyvén. Ezen idő alatt nem volt olyan Mindszentyvel kapcsolatos dokumentumokat őrző levéltár, amit fel ne keresett volna. Nem volt olyan Mindszentyvel foglalkozó írásmű, könyv, cikk, amit fel ne kutatott volna. Nem volt olyan Mindszenty személyéhez kapcsolódó ember, akivel ne beszélt volna. Jellemző adat, hogy Balogh Margit munkája utolsó lapjain  a családján kívül százhetvenhat embernek köszönte meg az együttműködést. A főigazgató szerint a hatalmas monográfia a tehetség, a kitartás, a szorgalom és a vasakarat gyümölcse, tartalmában is rendkívüli. Mindszenty József mind a mai napig megosztó személyiség, vitákat gerjeszt, de az vitathatatlan, hogy a 20. századi magyar történelem egyik legfontosabb szereplője, kulcsfigurája.

 

Nem mindegy, hogy ki írja meg az életrajzát, és a hercegprímásnak szerencséje volt, hogy Balogh Margit írta meg – mondta Fodor Pál. – Magas színvonalú szöveget alkotott, és mindvégig fenn tudta tartani azt a feszültséget, ami a főhős életrajzában, a korabeli történelmi helyzetben benne volt, és amely az esendő ember hibái, gyarlóságai, illetve a közéleti szereplő és főpásztor igazolható, bölcs helyzetértékelései, előrelátása, döntései közti ellentétből fakadt. A főigazgató szerint ez a könyv az egész történészszakma számára fontos. Bebizonyítja, hogy igazán nagy mű csak akkor születhet, ha az összes elérhető levéltári forrás anyagának feldolgozásán alapszik, és így próbál egy kort, egy személyiséget, vagy bármi mást bemutatni.

 

Lényeges a monográfia abból a szempontból is, hogy a Mindszenty József életét döntően meghatározó dilemmák, választási kényszerek ma is fennállnak. Napjainkban is ugyanazok a kérdések tornyosulnak előttünk: meddig kell követni a korszellemet, hol vannak a választóvonalak, a határok az értékőrzés és annak megtagadása között, és hol van az a pont, amikor semmi más nem számít, csak az elvekhez való hűséges ragaszkodás. Ennek a nemzetnek az elmúlt két évszázadban többször eltörték a gerincét, és nagyon kevesen voltak csak, akik élesen és világosan látták a fordulópontokon, hogy mi az, amivel soha nem lehet megalkudni. Mindszenty József mindenképpen közéjük tartozott.

 

A kötetet Szabó Csaba történész-levéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár főosztályvezetője mutatta be. Kifejtette: a kétkötetes monográfia nemcsak fizikai valóságában súlyos mű – több mint négy kiló –, hanem témájában és tartalmában is. Komoly bátorság kellett a megírásához, mert hatalmas felkészültséget, forrás- és szakismeretet, rendkívüli szorgalmat, empátiát követelt meg a szerzőtől az életrajz elkészítése. Ráadásul attól a pillanattól kezdve, hogy az első szavakat leírta, számolnia kellett majdani olvasói elfogadó vagy elutasító véleményével. Mindszenty József ugyanis életében és halála után is megosztó személyiség volt, és az is maradt a mai napig. Megvetés, elítélés ugyanúgy jellemezte és jellemzi ma is a bíborossal kapcsolatos véleményeket, mint ahogy a tisztelet, a nagyrabecsülés, a rajongás. Szabó Csaba szerint nem biztos, hogy ez feltétlenül csak a hercegprímás jellemvonásának, gondolkodásának eredménye.

 

Talán éppen ez a kötet segít bennünket abban, hogy értő, figyelmes és türelmes olvasással tárgyilagosan ítéljük meg Mindszenty József személyét. Balogh Margit mindent elkövetett annak érdekében, hogy ez így legyen. Sokáig érlelte a munkát, évekig gyűjtötte a dokumentumokat, rengeteg emberrel konzultált. Az előadó felidézte, hogy a szocializmus évtizedeiben több-kevesebb megszakítással tizenkilenc évig börtönben raboskodó Lénárd Ödön piarista szerzetes azt mondta neki egyszer, hogy akkor kezdődik majd el a magyar katolikus egyház 1945 utáni történetének tisztességes feldolgozása, ha valaki majd megírja a bíboros, hercegprímás életrajzát. Nehéz feladata lesz – tette hozzá. Szabó Csaba egyúttal rámutatott, hogy Balogh Margit huszonöt éve foglalkozik behatóan Mindszenty József személyével és munkásságával. A kötet megszületése pedig tizenöt év elmélyült és minden részletre kiterjedő munka eredménye. Balogh Margit 58 levéltárban, 278 fondban kutatott; alaposságára jellemző, hogy az 1572 oldalas műben 170 oldalt tesz ki a bibliográfia, a források megjelölése, a névmutató.

 

Szabó Csaba a magyar egyháztörténet megkerülhetetlen könyvének nevezte a monográfiát, és idézett a szerző zárszavából, amelyben így jellemzi a bíborost: „Mindszenty szándékainak őszintesége megkérdőjelezhetetlen. Ugyanakkor az igazság keresésének útjában és a lelkiismeretben meghozott döntései lehetnek tévesek is, amire egy történésznek rá kell mutatnia. Mindszenty József a magyar történelemben ritka személyes autoritással és fölényes erkölcsi erővel képviselte meggyőződését, szó szerint az utolsó szívdobbanásig. Élete méltán magasztosult a diktatúrákkal szembeni ellenállás jelképévé és a hűség példájává, aki mindenkor hű maradt Istenéhez, egyházához, hazájához és népéhez. Még ha eközben nagyobb keresztet is akart vállára venni, mint amekkora egy halandó embernek megengedtetik…”

 

A bemutatón Balogh Margit elmondta: csak most érzi a katarzist, most tudatosul benne, hogy sikerült megírnia a hercegprímás életrajzát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lezárult volna a Mindszenty-kutatás, hiszen a bíboros olyan jelentős személyiség volt, akinek élete és munkássága a jövő történészei számára is ad majd feladatot, akik nyilván más szemszögből fognak közelíteni hozzá, mint ő.

 

A rendezvényen közreműködött Mécs Károly színművész, aki részleteket olvasott fel a könyvből.

 

Fotó: Thaler Tamás

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

 


 

Carmine Elia: Szent Borbála

2015. október 25. vasárnap 16:01

Carmine Elia filmje Kr. u. 304-ben, a Diocletianus-féle utolsó, de minden korábbinál véresebb keresztényüldözés idején játszódik.

Borbála még egészen kisgyermek, amikor elveszti az édesanyját. Ezt követően apja, a pogány és kereszténygyűlölő Dioscurus szenátor egyedül viseli gondját. Kapcsolatuk harmonikus, szeretetteljes. Dioscurus boldogan mondja: „Borbála, te csodálatos lány vagy, egy apa nem is álmodhatna ennél többet.”

Apa és lánya idilli, már-már tökéletes kapcsolatát megzavarja a császári prefektus, Marcinianus érkezése. Állítása szerint azért jött, hogy közölje Dioscurusszal a hírt, minden bizonnyal ő lesz a császár tanácsadója, de Borbála apjának valami azt súgja, a prefektus érkezésének célja, hogy ellenőrizze az uralkodó iránti hűségét. Borbála szerint azonban apjának semmitől nem kell félnie, Dioscurus számára ugyanis nincs fontosabb a császár iránti feltétlen ragaszkodásnál és a birodalom törvényeinek betartásánál.

Borbála gyönyörű, művelt lány, s mivel a társadalom legfelsőbb köreihez tartozik, minden római ifjú boldog lenne, ha a kezét nyújtaná neki. Hitbeli kérdésekben közömbös, Krisztust nem ismeri. Vallja, hogy egyik isten olyan, mint a másik. Kivételezett helyzete Borbálát nem teszi gőgössé, szolgálóival emberségesen bánik, a hozzá legközelebb álló Juliannát a barátnőjének tekinti, megosztja vele minden gondját-örömét.

A keresztényeket elvakultan gyűlölő Marciniaus elrendeli, hogy a város főterén mindenki mutasson be égő áldozatot az istenek és az istennek tartott császár tiszteletére. Aki erre nem hajlandó, az életével fizet. Dioscurus háza népéből többen megtagadják ezt, élén Juliannával és a szerelmével, Livióval. Így derül ki, hogy keresztények.

A császárhoz és a birodalomhoz mindenki másnál hűségesebb Dioscurus biztonságosnak hitt világa helyrehozhatatlanul megrendül ezzel. Marcinianus szemében egy pillanat alatt gyanús lesz, miként lehetséges, hogy beengedte házába a gyűlölt kereszténység csíráit? Helyzetét súlyosbítja, hogy Borbála Julianna, Livio és a többi keresztény védelmére kel. Nem hitbeli meggyőződésből, hiszen ekkor még semmit nem jelent számára Krisztus, nem érti, hogy Julianna és társai miért nem teszik meg azt az „apróságot”, hogy tömjént dobnak a tűzbe, és fölteszi a kérdést: „Milyen Isten az, aki elveszi az életedet?” Borbálát ösztönös, természetes igazságérzete készteti arra, hogy kiálljon az üldözött keresztények, a mindenkori ártatlanok és kiszolgáltatottak mellett. Borbála apja megpróbálja menteni a menthetetlent: azt bizonygatja a keresztények kiirtására felesküdött prefektusnak, hogy lánya nem a „fanatikus szekta” híveit védi, csupán a hozzá közel álló személyek életéért aggódik. Dioscurus egyrészt attól tart, hogy végleg elveszti a császár jóindulatát, s így könnyen koldusbotra juthat, másrészt Borbálát is félti. Megint csak a birodalom törvényeinek kötelező betartására hivatkozik, ezért Borbála hiába könyörög neki, nem tesz semmit Julianna kivégzésének megakadályozásáért. Ez az a pont, amikor visszafordíthatatlanul összeomlik az apa és lánya közötti bizalmi kapcsolat, kiderül, hogy alapvetően félreismerték egymást.

Dioscurus tetteit az uralkodó iránti vakhit, a félelem és az aggodalom vezérli, Borbála viszont egyedül a lelkiismeretére hallgatva cselekszik. Julianna kivégzését nem tudja megakadályozni, de a többi bebörtönzött keresztényt megszökteti és elvezeti őket a kazamatákba, ahol Krisztus követői bujkálnak, ugyanúgy, mint az első század véres keresztényüldözéseinek idején. Itt szembesül azzal is, hogy anyja nem hagyta el őket a keresztények miatt, ahogy azt apja azóta is hangoztatja, hanem életét áldozta a tífuszos betegekért. Ápolta őket a kórházban, Dioscurus pedig nem engedte őt vissza, mert akkor is fontosabb volt számára Róma törvénye, mint az irgalom. Mivel azonban tettével nem mer szembenézni, a keresztényeket hibáztatja felesége halála miatt.

Borbála egy csoda révén jut el végül a keresztény hitre: bár ekkor még nem hisz Krisztusban, végső kétségbeesésében hozzá imádkozik szerelme, Claudio gyógyulása érdekében, s fohásza meghallgatásra talál. Borbála nem titkolja a püspök előtt: „A ti Istenetekhez imádkoztam, pedig azt sem tudtam, ki ő, és azt sem tudom, miért tettem.” A főpap válasza: „Hát azért, mert szereted. Ugyanúgy, ahogy Claudiust is. És ugyanez a szeretet lakozik a mi Istenünkben. Ő Fiát adta, hogy megmentsen minket. Ő meggyógyít minket.”

Borbálát is a szeretet vezérli: hamar egyértelművé válik számára, hogy a mértéket vesztett gyűlölet által irányított Marcinianus prefektus katonái kitartóan keresik őt, és ezzel a többiek élete is állandó veszélyben van, ezért önként feladja magát. Borbála apja nem érti a lányát, amikor azt mondja: „Itt olyat találtam, ami mindig a szívemben volt.” A minden ember lelkében jelenlévő Isten, akit oly sokszor erővel elnyomunk magunkban. Dioscurus a kereszténységet életidegen, abszurd hitnek tartja, követeli, hogy Borbála tagadja meg a hitét, s így megmenekül a kivégzéstől. Képtelen felfogni, hogy a lánya már teljesen más emberré vált, Krisztus végérvényesen beköltözött a szívébe: „Pontosan az életemért és a lelkemért nem tagadhatom meg Krisztust.”

A filmben ábrázolt Dioscurus számára mindennél fontosabb a világi hatalom iránti hűség, de nem az a gonosz, kegyetlen apa, mint amilyen a Borbála-legendák szerint volt. Az események előrehaladtával sokkal jobban aggódik Borbála életéért, mint a maga sorsának alakulásáért. „Engem már nem érdekel a tanácsadói kinevezés. Csak könyörületet kérek” – esdekel a prefektusnak, de Marcinianus csak az erőben hisz, az irgalom ismeretlen fogalom számára.

A film rendezőjét nem a Borbálával történt számtalan csoda érdekelte elsősorban, egy lélek fejlődését mutatja be: Borbála a teljes hitbeli közömbösségből, mások szenvedései és a saját megpróbáltatásai révén jut el Krisztus követéséig, egészen addig, hogy vállalja érte a vértanúhalált is.

Szent Borbála (Olasz játékfilm, 2011)
Rendező: Carmine Elia
Forgatókönyvíró: Maura Nuccetelli, Mario Ruggeri
Főbb szereplők:
Borbála: Vanessa Hessler
Dioscurus: Massimo Wertmüller
Marcinianus: Massimo Bonetti
Claudio: Simone Montedoro
Julianna: Laura Glavani
Kiadja és forgalmazza: Etalon Kiadó

Fotó: Médiaklikk.hu; Mafab.hu

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 

 




 

Gyertyaláng

 

röpke meditáció

 

 

Közeledik a Mindenszentek-napi temetőjárás. Megyünk „világítani”. Elvégezni a gyászmunkát: komolyan, hittel, gyertyával, mécsessel. A krizántém sokáig eltart, a fagyot is bírja.

Vajon mire gondolunk, amíg a gyertya ég? Akinek arca felvillan, akinek képét emlékezetünkből előhívjuk, az megdobogtatja-e szívünket? És miért? Mert nem akartuk elengedni? Hirtelen, búcsú nélkül hagyott itt? Vagy elengedtük, mert földi dolgait elintézte, pályáját végigfutotta? A temetőn kívül gondolunk-e rá? Emlékszünk utolsó szavaira? Hisszük-e, hogy ő tényleg megboldogult: most már valóban boldog? Milyen pillanatra emlékezünk legszívesebben közös életünkből?

 

Halottunk valóban él, a túlsó parton, a másik, örök világban, vagy számunkra tényleg meghalt? Már az emlékek foszlányai is elmosódtak? Mi volt fontosabb: amit magával vitt, vagy amit maga után hagyott? Mert hajlamosak vagyunk felejteni. Akit nem látunk, könnyen elfelejtődik... Akivel nincs rendszeres, napi, személyes kapcsolat, az egyre távolodik, majd végül eltűnik látókörünkből.

 

A gyertya lángja emlékeztet. Élni tanít: önfelemésztés nélkül nincs másoknak adott világosság. Az a jó a gyertyában, hogy ha ég, ha világít, ha él – elfogy. E sugárzásban elemészti önmagát. Ha nem égne, nem fogyna el. De akkor – nem adhatna fényt, szeretetet. Nem föltétlen szemet vakító, mesterséges fényt, hanem világosságot. Világító lángocskát. Ami meleg és törékeny. Mégis éltet. Hitet és reményt ad. Segít szeretni.

 

Nem halt meg, csak alszik...-mondja Jézus Jairus leányának feltámasztása előtt.

 

Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki bennem hisz, ha meg is halt, élni fog. Aki úgy él, hogy hisz bennem, nem halt meg örökre. Hiszed ezt?- kérdi Urunk a halálfélelemtől remegő Mártától. Vagyis tőlünk. A gyertyák tövében ez a legsúlyosabb kérdés, amire válaszolnunk kell!

 

Az is válaszra kényszerül, aki évközben ritkán/vagy egyáltalán nem koptatja a templom küszöbét. Megböki a gyertyaláng azt is, aki egészséges, tele van pénzzel és becsvággyal, előretekint, karrierje csúcsára, a boldog jól bebiztosított nyugdíjas évekre. Bízik felnövekvő gyerekei hálájában, s inkább elhessegeti a halál gondolatát; vagy nincs mit kezdjen avval, hisz nem illik bele fogyasztói szemléletébe... Ilyenkor tépelődni kénytelen az is, aki megunta, vagy haszontalannak, céltalannak látja életét. De a gyertyaláng üzenetét az is fontolóra veszi, aki készül a végelszámolásra, s várja, hogy találkozzék a Feltámadottal.

 

A gyertya lángja felforrósítja a levegőt halottaink sírja körül. Elűzi a homályt, a sietve érkező kora esti sötétséget. Áhítatot kölcsönöz és megálljt parancsol. Fohászunk átöleli szeretteinket. Egymáshoz tartozunk most is. A gyertya világa, a hit világossága. Ez tartja életben lelkünk mécsesét.

 

Gyertyák égnek ilyenkor a sírokon s jelzik, hogy: átöltözik, átköltözik a lélek.

 

A gyertya lelke a láng. Ez a bennünk élő kis láng, a lélek gyertyája. Óvjuk, féltsük, vigyázzunk rá, mert könnyen elhalhat, pedig tovább kellene adni...

 

A lángot nem lehet megfogni, mégis van, ahogy Isten is van.

 

Az a jó a gyertyában, hogy nem magától ég. Meg kell, hogy gyújtsák. És csak egy lánggal, csak egy másik lánggal lehet meggyújtani, föléleszteni, ébren tartani.

 

Amikor gyertyát gyújtunk, másokra gondolunk.

 

Amikor nézem az égő gyertyát, nem félek semmitől. A világosság nem arra kell, hogy véka alá rejtsék – olvassuk a Bibliában.

 

Az a jó a gyertyában, hogy elcsendesít, megnyugtat, emlékeztet. Ha messze vagy attól, akit szeretsz, akire gondolsz – gyújts gyertyát.

 

Ha elhunyt, akit szeretsz – gyújts érte gyertyát. És imádkozz.

 

Lux perpetua luceat ei!

 

 


 

Sugározd Istent! – Keresztény családok kézikönyve

2015. október 17. szombat 13:01

A Laudetur Kiadó gondozásában megjelent kötetben egyházi és világi szakemberek mutatnak be példákat, adnak szempontokat a lelki egyensúly, a béke és az örömteli keresztény élet megtalálásához.

 

A könyv három nagyobb fejezetből áll. A Találkozás önmagammal és Istennel című részben Szőnyi Lídia pszichológus, több gyermek édesanyja arra keresi a választ, mi lehet a megbocsátás és a bocsánatkérés útja? Kiemeli, hogy a megbocsátásnak nagyon sok pozitív hatása van az életünkre, a fizikai és pszichikai egészségünkre is. A haragról való lemondás mindenképpen része kell, hogy legyen a megbocsátás folyamatának. Ugyanakkor a kibékülés, illetve a bizalom helyreállása nem mindig jár együtt a megbocsátással. Ez hosszú folyamat lehet és a másik félen is múlik, hogy mennyire engedjük őt vissza az életünkbe. Sokat segíthet, ha végiggondoljuk, hogy amikor mi hibáztunk, nekünk is megbocsátottak. Hívőként érdemes szem előtt tartanunk azt is, hogy Isten mennyi mindent megbocsátott nekünk. „Hogyne engedhetnénk el a másiknak azt a hibát, amivel ő tartozik felénk, amikor az Isten mindent elengedett nekünk?”

Mátrai Vanda író a belső vágyainkhoz vezető utat mutatja be. Rendkívül fontos, hogy felismerjük a bennünk élő vágyakat, hiszen azok mozgatnak minket. Párhuzam vonható ebben Loyolai Szent Ignáccal, akinek a gondolataira épített lelkigyakorlatokban is központi szerepe van vágyaink felismerésének. James Martin Jezsuita spiritualitás című könyvében írja: „Isten mindannyiunkban elültet valamilyen hivatást, amely a vágyainkban és a vonzalmainkban nyilvánul meg.” Ez alapján akkor találjuk meg életünk értelmét, ha felismerjük ezeket a vágyakat, melyek mozgatni, hajtani kezdenek. Mátrai Vanda rámutat, hogy „Valahonnan jöttünk, és onnan kiszakadván egy bizonyos idő után újra keresni kezdünk, igyekszünk vissza az Egységbe, a Minden Rendben Van állapotába.” Önismereti utunk során valójában Istent keressük. Hatalmas belső utat járunk be, míg végül megtaláljuk az egység-élményt, a forrást, a középpontunkat – a bennünk élő Istent –, azt a lelki békét és harmóniát, amiben a „minden rendben van” állapotát érezzük, és az élethivatásunkat éljük. Ilyenkor minden reggel „mosollyal ébredünk fel, és belső biztonsággal, szeretet érzéssel, önelfogadással és önszeretettel működünk, amiből természetesen fakad, hogy így viszonyulunk a többi emberhez is”.

A szó, amit Isten mond neked című fejezetben Benyik György pap-teológus, a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia igazgatója és Sávai János katolikus lelkipásztor, nyugalmazott egyetemi tanár a Szentírás szereplőinek élete, küzdelmei, botrányai, vágyai, tanításai alapján hangsúlyozzák, hogy ők is a boldogságot keresték, tanulhatunk, erőt meríthetünk útkereséseikből, kudarcaikból és sikereikből. Benyik professzor Ábrahám és Sára életét bemutatva megállapítja: nem lehet tragédia, bűn nélkül élni, az ókori és a keresztény ember beléhelyezte az életét Isten jelenlétébe. Ábrahám úgy fogta fel az életét, hogy „az egy út, amelyen haladva ő az eseményekből folyamatosan tanul valamit az Istenről. A kríziseket csupán próbatételeknek értelmezték.” Benyik György hangsúlyozza, hogy a lelki fejlődés nem olyan, mint a fű növekedése vagy a gyermeknek a cseperedése, ha etetjük, akkor felnő. „A lelki élet mindig kríziseken keresztül fejlődik, az életünk folyamán mindig összeomlik egy kialakított világszemléletünk és jön egy új. Aztán az is összeomlik és ismét jön egy újabb. Aki az összeomlás után fel tudja építeni az újat, annak a legnagyobb erőt mindig Isten adja.”

Sávai János szerint a kedvenc tanítványtól, János apostoltól azt tanulhatjuk meg, hogy „Jézus hívása után, ha vele mély baráttá válunk, és mint János a »tizedik órától« hűségesen vele maradunk, akkor egyre inkább hasonlítunk rá.” A vámszedő Máté pedig nagyon jól tudta, hogy foglalkozásánál fogva közutálat tárgya, Jézus mégis vele, s a hozzá hasonlókkal érezte jól magát. „Jézus nem szépíti a valóságot: ezek betegek, bűnösök, akiknek orvosra van szükségük. Értük jött.”

Az Éltető kapcsolataink című fejezet a családi kapcsolatokról szóló vallomásokat, véleményeket tartalmaz. A hatgyermekes házaspár, Krúdy Tamás és Zsófia megtapasztalták, milyen sok fájdalom születhet abból, ha a másikat nem úgy szeretik, ahogy arra ő méltó lenne. Ahhoz, hogy megtalálják a harmóniát, rengeteg segítséget kaptak a katolikus egyháztól, és így átélhették és átélhetik „a házasság szentségének hihetetlen erejét és szépségét… Arra biztatnak, hogy merjünk magunkban hinni, mert Istennek egyedi és megismételhetetlen gyermekei, csodái vagyunk.”

A kötet szerkesztői, Máramarosi Mária és Vereb István kiemelik: „Mi más lenne szebb hivatásunk nekünk katolikus keresztényeknek, mint sugározni Isten szeretetét és békéjét. De ezt csak akkor tudjuk, ha bennünk is szeretet és béke van”.

(Laudetur Kiadó, 2015)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

 



 

Javaslat: Bizottság tanulmányozza az elváltak és újraházasodottak helyzetét

Pénteken délben P. Federico Lombardi SJ, szentszéki szóvivő a hét utolsó sajtótájékoztatóján beszámolt a szinódusi teremben csütörtök délután és péntek délelőtt történtekről. Csütörtökön 30 szinódusi atya és három auditor házaspár kért szót, péntek délelőtt pedig 12 testvéri küldött, valamint 27 férfi és női auditor felszólalása hangzott el. A 11. kongregáció is rámutatott arra a rendkívül fontos szerepre, amelyet a keresztény házaspárok betöltenek az egyház támogatásában a házastársi szexualitás témájában, valamint a házasélet válságainak kezelésében – fejtette ki a Szentszék sajtótermének igazgatója.

A házasság szentsége felbonthatatlan kötelék

P. Hagenkord SJ, a német nyelvű kommunikáció szinódusi felelőse arról számolt be, hogy a szinódusi aulában nagy teret szenteltek a személyes és lelkipásztori tanúságtételeknek. A következő témákat vették sorra: az utódnemzés és a fogamzásgátlás összetett problémája, a család fontos szerepe a béke megvalósításában, továbbá az örökbefogadás, a gyermektelen házaspárok és a házasság semmisségének kérdése. Az elváltak és újraházasodottak helyzetét illetően felvázolták a szinódus számára fennálló két lehetőséget: megoldás hiányában ne történjen változás, vagy válasszák a bűnbánati utat. Lehetőség, hogy az egyház szilárd marad a tanításban: „prófétai módon hirdeti az evangéliumot és szemben halad az árral”. A megbeszélések középpontjába került ismét a szentségi házasság, mint felbonthatatlan kötelék, amelynek természetét nem lehet módosítani.  Minden nyitás a tanítás megváltoztatását jelentené.

Javaslat hangzott el egy Bizottság létrehozására, amely a szinódust követően tanulmányozná a kérdést, hogy ne hozzanak elhamarkodott döntéseket. Javasolták továbbá a korunk igényeinek megfelelő lelkipásztorkodás kidolgozását, beleértve egy megfelelő kánonjogot is.

Az egyház nyújtson támaszt a családon belül elkövetett erőszak áldozatainak, a magányos időseknek

Központi helyet fogalt el a családon belül elkövetett erőszak, a vérfertőzés súlyos problémája. Érintettek olyan témákat, mint az idősek, elszigeteltek gondozása, a házasságra való felkészítés, beleértve a szexuális nevelést.

A testvéri küldöttek a szinóduson

A sajtótájékoztatón jelen volt Stephanos, Észtország ortodox prímása is, aki kifejtette: olyan társadalommal állunk szembe, amely az egyenlőségre hivatkozva törvénykezik a családot illetően, miközben eltörli a férfi és a nő közötti alapvető különbséget. Ez nem pusztán doktrinális kérdés, hanem a világ életének alapját képezi. Az egyház kötelessége, hogy fellépjen ezzel a veszéllyel szemben.

Befogadás és az egymásra való testvéri odafigyelés a szinóduson

Timothy Thorton, az angliai Truro anglikán püspöke hangsúlyozta: a szinódusi atyákat a folyamatban lévő munka, a kölcsönös meghallgatás és a szólásszabadság köti össze. Ezt lehet a remény valódi jelének tekinteni.

(vm)


 


Harangozó Imre: Radna fényes csillaga

2015. október 11. vasárnap 14:08

Az Arad megyei Lippa városhoz tartozó Máriaradna temploma a magyar Mária-kultusz egyik kiemelkedő helyszíne, a Dél-Alföld legfontosabb Szűzanya-kegyhelye. Harangozó Imre néprajztudós tanulmányában a radnai búcsúhoz kapcsolódó imádságok, szokások, legendák, csodák tükrében mutatja be a kegyhelyet.


A kötet szerzőjének történelmi áttekintéséből kiderül: a jelenlegi kegyhely máig eleven emlékei a török időkre nyúlnak vissza. Károly Róbert 1327-ben Lippán kolostort alapított és templomot épített nagybátyja, Touluse-i Szent Lajos tiszteletére. Mindkettőt a ferences szerzetesekre bízta. Radnát először 1440-ben említik a dokumentumok. 1520-ban egy mélyen hívő katolikus özvegyasszony kápolnát emeltetett a radnai dombon. Miután a Bánságot a törökök elfoglalták, a kápolnában ferences szerzetesek mutattak be szentmisét azoknak a híveknek, akik a mozlim uralom elől a Maros északi partjára menekültek. 1668-ban egy idős katolikus bosnyák kereskedő, Vriconosa György a radnai kápolnában szolgáló szerzeteseknek adományozott egy papírra nyomtatott, Olaszországból származott szentképet, amely a Szűzanyát ábrázolta karján a kisded Jézussal. Ez a napjainkban is tisztelt csodatevő szentkép. 1695-ben a törökök, Lippa ostromának az idején felgyújtották a radnai kápolnát is, de a szentkép csodálatos módon épen került ki a lángokból. Az egyház hosszadalmas és alapos vizsgálódás után 1750-ben ismerte el hivatalosan Máriaradnát. Ezt Szlezák János kanonok jelentette be. II. János Pál pápa 1992-ben a máriaradnai kegytemplomnak a Basilica Minor – kis bazilika címet adományozta.

A szerző külön fejezetben foglalkozik a „szögedi” búcsújárókkal, akik már nagyon korán, 1740-ben bekapcsolódtak a radnai búcsújárásba. A XIX. század közepére a búcsúsok száma elérte a négy-ötezret, de a II. világháború előtt is ezer körül mozgott. Íratlan törvény volt, hogy a legények és leányok addig nem léphettek házasságra, míg nem zarándokoltak el Radnára. Szegeden, ha más jót nem tudtak mondani valakire, így jellemezték: „szereti a meggyet, vót Radnán, jól táncol, szépen fordul.” A búcsúba zarándoklók minden szeptember 2-án a palánki Szent Dömötör-plébánia irányításával indultak a nagy útnak, itt választották ki a „búcsúi elöljárókat, az énökös embert”, aki koránál, jámborságánál fogva volt hivatva a vezetésre. A Radnára zarándoklók között általános szokás volt, hogy a templomban aludtak, testi, lelki bajaikra kerestek enyhülést itt, minél közelebb a kegyképhez húzódva, hitük szerint „alvás közben a legfontosabb a kegykép áldásos hatása.” A zarándokok nagyon fontosnak tartották, hogy Mária nevenapjára – szeptember 12. – hazaérkezzenek. A város határában várta őket a család, a barátok, a szomszédok. A búcsúsok e szavakkal csókolták meg őket: „imádságomba részeltessön az Isten.” Az illendő válasz: „úgy engedje az Isten.”

Harangozó Imre kiemeli, hogy a nehéz, fárasztó augusztusi gabonaaratás után vállalkoztak a hívek a 150 kilométeres gyalogútra, hogy részt vegyenek a Kisasszony-napi radnai búcsún. A kaszálás bizony nem könnyű mesterség, különösen nem hajnaltól naplementéig augusztusi hőségben, heteken keresztül. „Életerejük utolsó maradékával nekiindulni egy ilyen óriási útnak, a mai ember számára elképzelhetetlen cselekedet. Ez az út a végkimerülésig fáraszthatta őket, talán épp ezért is tették meg? A testi erő helyébe lelkit venni magukhoz.” A szerző továbbá kitér a radnai búcsú látogatóinak nemzetiségi összetételére is, hangsúlyozva, hogy a magyar kegyhelyet az évek során zömében különféle nemzetiségek látogatták. Érdekes, hogy a II. világháború után egyre nagyobb számban jelentek meg a székelyek, az utóbbi időben pedig sokan zarándokolnak ide a moldvai katolikus csángó magyarok közül is. 

Harangozó Imre még az 1980-as években figyelte meg, hogy a Radnára zarándokló búcsúsok szeptember 8-án, Kisasszony napjának reggelén a kegytemplom előtt állva különös, révült tekintettel figyelik a felkelő Napot. Ugyanezt teszik a csíksomlyóiak Pünkösd reggelén: a Szentlélek megjelenését, megtisztító, új életet adó kegyelmét várják a fölkelő Nap aranyló sugaraitól. A radnai búcsúsok pedig bűneiket, vétkeiket mondták el a Napnak, mert hitük szerint abban lakik az Isten. Ernő atya, a radnai kegytemplom ferences szerzetese szerint azonban „Az igazi bűnbánatból táplálkozó töredelmes szívű bocsánatkérés bizonnyal kedves az Úr előtt. Nincs földi hatalom, amely Istent befolyásolhatná az Ő szeretete kiárasztásában.”

Harangozó Imre rámutat: mindez olyan távol esik a nagyegyházi szentséggyakorlattól, hogy nem származhat abból, ezért valószínűleg a római katolikus térítést megelőző kor képzetrendjében, hitvilágában kell keresnünk annak gyökerét. Ám a szerző figyelmeztet: „Ne riasszon meg bennünket, ha ez a hit néha több-kevésbé eltér a nagyegyházi gyakorlattól, az általunk elfogadott és megszokott élettől. Inkább csodálkozzunk rá annak a szinte hihetetlen ténynek a vallás- és kultúrtörténeti jelentőségére, hogy népi vallásosságunk a mai napig hordozza a régi idők dúlt hitének töredékes emlékeit.”

Idézi a kötet egyik legnagyobb néprajztudósunkat, Bálint Sándort, aki szerint Radna a Regnum Marianumnak, Mária országának egyik legnagyobb hatású kegyhelye, „amelynek földrajzi és lelki vonzereje talán az összes magyar kegyhelyek között a legnagyobb”.

Ez év augusztus 2-án, vasárnap Ferenc pápa különleges küldötteként Joachim Meisner bíboros, nyugalmazott kölni érsek áldotta meg az uniós támogatásból felújított máriaradnai kegytemplomot és egykori ferences kolostort (Lásd augusztus 3-i, Megáldották a felújított máriaradnai kegytemplomot és kolostort című hírünket – a szerk.). 

Fríg Kiadó, 2015.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

 


 

2015. október 9-11., péntek-vasárnap

ULMI MAGYAR KULTURÁLIS NAPOK

Helyszín: Ulm

 

Október 9., péntek 18:00 óra

Megnyitó

Helyszín: Donauschwäbisches Zentralmuseum

21:00 óra

Jazzkoncert Szakcsi Lakatos Bélával és barátaival

Helyszín: Jazzkeller Sauschdall

 

Október 10., szombat 16:00 óra

Magyarország - meglepően másként

A Magyar Turismus Rt. bemutatója

 

Németek Magyarországon – tegnap és ma

Pódiumbeszélgetés

Helyszín: Donauschwäbisches Zentralmuseum

 

20:00 óra

Irodalmi est – Szabó Magda: Ajtó

Felolvasás Hannelore Jáger és Sibylle Schleicher közreműködésével

Helyszín: Haus der Donau, Donaubüro Ulm/Neu-Ulm

 

Október 11., vasárnap 19:00-20:45 óra

Német és magyar nyelven celebrált mise után a-cappella koncertet ad a Chores Ars Nova Sacra, Budapest

Helyszín: Pfarrkirche St. Michael zu den Wengen (Wengengasse 6).

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyar-Német Barátság Éve támogatásával. 


 


Annál is inkább örvendtem ennek az alábbi hírnek, mert most, a hétvégén Majnek Antal munkácsi Püspök Atya szájából is hitelesen hallhattuk, milyen nehéz helyzetben vannak a hívei...
Örvendek, hogy - nagylelkűségetekből - segíthettünk Neki és Híveinek!


 



A Karitász segíti az iskolakezdést Kárpátalján

 

 

Kárpátalján több mint másfél millió forint értékű iskolatáska- és tanszeradománnyal segíti a Katolikus Karitász a nehéz anyagi körülmények között élő családokat – tájékoztat a segélyszervezet.


„Legyen öröm az iskolakezdés!” mottóval idén is gyűjtést hirdetett a Katolikus Karitász azoknak a családoknak a megsegítésére, akiknek nehézséget jelent a tanévkezdés. A program keretében országszerte négyezer gyermek kap segítséget az iskolakezdéshez.


A segélyszervezet a határon túli magyar településeken is támogatást nyújt a diákoknak. Augusztus 26-án a kárpátaljai Nagyszőlősön százötven kisdiák számára vitt iskolatáskát a Karitász, több családnak Écsy Gábor, a szervezet országos igazgatója adta át az adományt. Emellett a segélyszervezet bébiételt és tápszert is vitt a kisgyermekes családoknak.


A magyar szervezet a nagyszőlősi helyi karitásszal együttműködve juttatja el az adományokat a családoknak. Az átadás során egy nagymama – aki három unokáját neveli egyedül – elmondta, nyugdíja átszámítva alig több mint 13 ezer forint. Ebből élnek négyen, így a tanévkezdés két iskolás gyermekkel szinte lehetetlen helyzetet teremt számukra. A településen a legolcsóbb iskolatáska is mintegy négyezer forintnak megfelelő összegbe kerül.


A kárpátaljai családok nagy részének a mindennapi megélhetés is gondot jelent, az átlagfizetések értéke húszezer forint alatt van. Az iskolakezdéskor az alapvető tanszerek beszerezésére már sok helyen nem jut pénz, így a gyermekek sokszor a megfelelő eszközök nélkül ülnek a tanórákon.

Az elkövetkező napokban további adományosztásokkal segíti az iskolakezdést a Karitász az országban és a határon túl egyaránt.

 

Fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír

 

 



Mivel szeptember 19-én mi is, immár 6. alkalommal, bekapcsolódunk a Nyitott Templomok Éjszakája c. rendezvénybe, lássuk, mi is ez a rendezvény? Honnan indult?

 

A művészet: rejtett lényegi igazság

A SZÍV 2012. szeptember, Váry Anna

2014. március 24.
A magyar fesztiválpalettán szerepel egy olyan formabontó rendezvény, amit bár nem kísér hangos kampány, szép csendesen mégis országos és határokon átívelő eseménysorozattá nőtte ki magát. Az Ars Sacra Fesztivál szeptember 15–23. között hatodik alkalommal nyitja majd meg a templomkapukat egy éjszakára és hívja a Szakrális Művészetek Hetére a nagyközönséget.
 
Az Ars Sacra Alapítvány egy civil kezdeményezést indított útjára 2008-ban. A Kulturális Örökség Napokhoz kapcsolódó Nyitott templomok éjszakája program és a Szakrális Művészetek Hete eleinte fővárosi szintű volt, majd országos rendezvénnyé nőtte ki magát. Budapest legnagyobb múzeumait sikerült bevonni az együttműködésbe, saját felajánlásaikból kamarakiállítások, hangversenyek, keresztény szellemiségű előadások, beszélgetések szerveződtek az impozáns helyszíneken. Megszületett a Szakrális Művészetek Hete fesztivál. Az elmúlt 5 év alatt összesen 300 helyszínen, 52 000 érdeklődő látogatta a fesztivál eseményeit.
Az Ars Sacra Alapítvány évről évre támogatásokból és pályázatokból, továbbá adományokból szervezi a fesztivált. A fellépő művészek gyakran lemondanak tiszteletdíjukról, az intézmények térítésmentes helyszíneket biztosítanak.
 
A szervezők tovább szándékoznak vinni ezt a kezdeményezést, amely az európai keresztény művészeti hagyományokat a mai ember számára érthetően teszi közkinccsé, és a párbeszéd jegyében szólítja meg a művésztársadalmat, bevonva a nagy történelmi egyházakat – katolikus, evangélikus, református, zsidó – az együttműködésbe. Mindezt azzal a meggyőződéssel teszik, hogy a művészet mindnyájunkat megérintő egyetemessége, a benne rejlő szépség által segít csökkenteni a távolságokat, különbözőségeket és közelebb hoz minket egymáshoz.
A szervezők: Dragonits Márta, Kolek Ildikó és Toroczkay Ilona kezdettől fontosnak tartják, hogy a fesztivál programjait – képző- és iparművészeti kiállításokat, koncerteket, színházi, irodalmi előadásokat, tárlatvezetéseket, gyerekprogramokat – ingyenesen látogathassa a nagyközönség. Márta és Ilona belsőépítészek, Ildikó egy reklámberendezéseket gyártó cég tulajdonosa, bár saját bevallása szerint ő is inkább „belső” építész. Ők hárman időt, munkát és magánvagyont sem kímélve hozták létre az Ars Sacra Fesztivált.
 
Az ötlet Márta fejéből pattant ki, látva a 2007-es Városmisszió eredményeit: „Nagyon sok templomot terveztem és mindig hiányzott a kortárs művészet jelenléte a szakrális terekben. Mindenfelé kerestem azt a művészetet, amit be lehetne vinni a templomba. A 2007-es Városmisszió kapcsán megkerestem az Iparművészeti Múzeumot, hogy csináljunk egy kortárs ötvös szakrális kiállítást. A főigazgató úr igenje után más múzeumok ajtaján is kopogtattunk, és lelkesen, együttműködésre készen fogadtak. A gyűjteményekben mindenütt ott vannak a szakrális művészet tárgyai, és íme, adódott az alkalom is, amiért érdemes őket megmutatni. Amikor láttuk, hogy sokakat érdekel a témafelvetés, hárman létrehoztuk az alapítványt, hogy legyen neve is ennek a kezdeményezésnek.”
 
A kérdésre, hogy végiggondolták-e, mire vállalkoznak, és sejtették-e, hogy ekkorára nő majd a rendezvény, a hölgyek elmesélték, hogy eleinte túl merésznek tűnt ugyan Márta lelkesedése, de Ildikó segítségével, aki komoly cégvezetői, szervezési tapasztalatokkal és gyakorlatiassággal rendelkezik, könnyen vették az akadályokat.
„Három oszlopként állunk egymás mellett, közösen többre vagyunk képesek, mint egyedül, jól kiegészítjük egymást. Ebben az alapítványi munkában megtapasztalhatjuk azt is, hogy a közösség milyen erő és ajándék” – mondja Márta, majd Ilona hozzáteszi:. „Az eleje persze nem volt egyszerű, de aztán apró kis csodákba kapaszkodva elindultunk, s ezek megerősítettek minket abban, hogy egy nagyszerű ügyet képviselünk.
 
A sok segítséget, amit kaptunk, én egyfajta ráhagyatkozás következményeként éltem meg, amely azóta is tovább tud lendíteni a gondokon, nehézségeken.”
A három hölgy titkát talán a hozzáállásukban találhatjuk meg: ahogy jönnek az új feladatok, úgy nőnek fel hozzájuk. Az adódó nehézségeket semmiképp sem kudarcként élik meg, és minden problémát úgy kezelnek, mint egy újabb feladatot. „Az évek során újra és újra beigazolódik, hogy az optimista megközelítés, sokszor a józan ész ellenében is, helyes. Sőt célravezető!”
„Egyik napról a másikra kisütött a szívemben a nap, szabad lettem – meséli Márta. Elkezdtem rendszeresen imádkozni és megtapasztaltam egy addig ismeretlen nyugalmat, Isten szeretetét. Örülök, hogy ebben az életkorban kaptam egy új feladatot, amiben még fejlődhetek is.
 
„Én is erre vágyom – folytatja Ilona. Mártival szinte testvérként tartozunk össze egyetemista korunk óta, számomra leginkább az ő rendíthetetlen hite a követendő példa, én csak kullogok utána. Szerencsémre viszont beleszülettem egy művészcsaládba, festő nagyapám, zenész apám révén fiatal korom óta körülvesz a művészet. Sokszor és sokféleképpen megéreztem, hogy a művészet összeköti az eget a földdel. Felismertem, hogy rajta keresztül válaszokat kapunk egzisztenciális kérdésekre is.”„Én egy magánéleti válság okán 2006-ban végigjártam az El Camino zarándokutat – veszi át a szót Ildikó. Sokban megváltoztatta ez az életemet. Isten-közeli élmény volt, ha nem is tudnék olyanokat írni erről, mint Shirley McLane vagy Coelho. Abban is megerősített ez az út, hogy ha az ember valamit nagyon akar, akkor arra képes is, meg tudja csinálni. Egy új ajtót, egy új dimenziót nyitott meg bennem ez a felismerés: olyanba is kezdhetek, amihez nem értek. Megjött az erőm és a bátorságom, hogy több mindent meg tudok tenni, mint addig gondoltam.”
 
Ma, amikor megszoktuk azt a logikát, hogy mindennek ára van, és a szolgáltatások rendszerében élünk, őszintén meglepődünk, ha olyan vállalással találkozunk, mint amilyen az Ars Sacra Fesztivál. A rendezvény színvonalas programjai ugyanis mindenütt ingyenesek. „Kis tüzeket akarunk gyújtani az emberek szívében a szakrális művészetek által, hogy a fénye beragyogja az egész országot, lassan a Kárpát-medencét is – mondja Márta. Mi is sokat kapunk ebből a munkából és mindenki más is, aki bekapcsolódik. Lehetőség van a párbeszédre, megismerhetjük a művészeti alkotások üzenetét és egymást. Tevékenységünk a művészet azon sajátosságán alapul, hogy a dolgok belső lényegét jeleníti meg, fejezi ki, amelynek szépsége megcsillan, mikor ez a rejtett lényegi igazság a felszínre kerül.”
 
Az Ars Sacra Fesztivál küldetése, hogy vizuális korunkban, amikor a látvány, az élmény megérinti az embereket, nem rábeszélni, nem meggyőzni akar, hanem felemelni a lelket.

 

Forrás: http://www.ars-sacra.hu/media.php?csoport=foto


 

A keresztények számára minden ember EMBER

2015. szeptember 1. kedd 18:15

Az alábbiakban közreadjuk Német László nagybecskereki megyéspüspök körlevelét, melyet a menekültkérdésben fogalmazott meg.


Kedves testvéreim!

Hónapok óta halljuk, látjuk, vagy csak a média segítségével követjük a menekültek hosszú sorát, akik átvonulnak Szerbián, így a mi püspökségünk területén is.

Különböző érzelmeket ébresztenek bennünk: Miért jönnek erre, mit akarnak, nem veszélyesek-e számunkra? Mit lehetne tenni értük?

Néha félelem tölt el bennünket, hogy veszélyesek. Hisz mennek előre, semmit sem nézve; leszedik a gyümölcsöt a kertjeinkben; engedély nélkül fekszenek parkjainkban, sok szemetet hagynak maguk után. Vagy, hogy nem is keresztények, hanem nagy részük muzulmán vagy más nem keresztény valláshoz tartozik.

A menekültek próbára tesznek minket is, keresztényeket. Hogyan kellene reagálnunk a jelenlétükre, az „átvonulásukra” a tájainkon?

A keresztények számára minden ember EMBER, különösen a rászoruló ember. Mária és József Egyiptomba szöktek a kis Jézussal, amikor Heródes a gyermeket kereste.

Ezek az emberek a halál, az éhség, az üldöztetés elől menekülnek. Nagy részük egyszerűen csak át akar jutni Szerbián, Magyarországon, Ausztrián keresztül a „megígért” földre: Németországba, Dániába, Hollandiába, Nagy-Britanniába…

Lehetőségeinkhez mérten segítsünk nekik, ha tudunk. Ne sajnáljunk tőlük egy-két jó falatot, vagy pár üveg vizet. Most pedig, hogy lassan beköszönt az ősz, próbáljunk melegebb ruhát adni nekik, ha rászorulnak.

Nem tudunk mindenkin segíteni, de az sem igaz, hogy nem tudunk senkinek sem segíteni.

És még egy gondolat: ha már úgy döntünk vagy érezzük, hogy nem tudunk rajtuk segíteni, akkor még véletlenül se használjuk ki őket. Semmilyen módon.

Azokért pedig, akik a szökés útján lelkiismeretlen embercsempészek áldozataiként meghaltak (a Földközi-tenger vizeiben, vagy például a múlt héten Ausztriában egy teherautóban), imádkozzunk, hogy a mennyei Atya fogadja be őket az Ő országába, ahol mindenki otthon lesz, és nem kell többet menekülnünk semmitől és senkitől sem.

Nagybecskerek, 2015. szeptember 1.


+ Dr. Német László SVD
nagybecskereki püspök


Fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír


 

A szabadság tíz alaptörvénye:

2015.06.10. 20:59 scapinelli

 

 

Nyitott társadalmat csakis nyitott személyek alkothatnak. Nyitott személyek csakis nyitott társdalomban létezhetnek.Ha bezárul a társadalom, bezárulnak a személyek is, ha bezárulnak a személyek, bezárul a társdalom is.

 

1.                               törvény: Légy nyitott a több felé Tőled Több Telik. Benned több rejlik. Fedezd fel! Michelangelo: Dávid benne rejlett a márványtömbbe. Csak ki kellett bontani!. Az első törvény mindig érvényes és előfeltétele a következő tíznek. Jó esetben ezt a munkát elvégezted az utóbbi 20 évben. Ha nem: itt az ideje. Most. Ezek Ádám évei. Ez a transzcendencia 1. szabálya.

2.                               törvény: Légy nyitott a másik felé: ő lesz a te feled, te leszel az ő fele: „Fele-ség” A következő tíz év feladata: 30 évesen. Egy sváb  40 évesen egy házat épített, egy fiút nemzett, egy fát ültetett). Ezek Ádám és Éva évei

3.                               törvény: Legyetek együtt nyitottak mások felé: a vendégszeretet szabálya. Menekültek, idegenek, szegények befogadása. Ezek Ábrahám évei. 40 évesen meg kell érned…  Egy sváb  40 évesen egy házat , nemzett egy fiút , fát.Ellenpélda: Káin

4.                               törvény: Legyen közösségetek nyitott Isten felé. Ez a transzcendencia 2. szabálya. Szeretet – bizalom (a hit másik neve) – remény. 50 évesen.

5.                               törvény: Légy/legyetek nyitottak az ismeretlen felé: A (Szent)lélek a meglepetés Istene. József évei. 60 évesen. Valós CSR (társadalmi felelősségvállalás)

  Példakép: Loyolai Szent Ignác

6.                               törvény: Légy nyitott az egész felé. A TELJESSÉG felé. Ez a magis – visszacsatolás az első ponthoz. 70 évesen…

7.                               törvény: Tégy másokat nyitottá:Nyílj meg feléjük, hallgasd meg őket!

  80 évesen (A bölcsesség évei)  Példakép: Assisi Szent Ferenc

8.                               törvény: Tégy mindenkit nyitottá:

Ne légy személyválogatóvá!

Szeresd ellenségedet!

  90 évesen

Példakép: Charles De Foucauld (de Foucauld Boldog Károly) 1858 – 1916

9.                               törvény: Maradj mindig nyitott: Hűség

100 évesen

10.                           törvény: Tedd hozzá, ami még hiányozna: Lgy tökéletes (mint Isten)


TÍZ LÉPCSŐ

Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.

Nyűd szét díszeid – a szépség legyél te magad.

Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.

Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.

Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.

Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.

Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.

Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.

Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.

Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.

Weöres Sándor

 


 

Gabriele Kuby: Kiút a szeretethez

2015. július 19. vasárnap 15:02

Gabriele Kuby német szociológus, író, három gyermek édesanyja. Könyvében az egyház tanítását következetesen vállalva, közvetlenül megszólítva a fiatalokat beszél arról, milyen helyet foglal el a szexualitás és a szeretet a mai világban.

 

A szerző alapgondolata: mivel a világnak van isteni Teremtője, mi pedig teremtmények vagyunk, „Isten és ember viszonyában minden a szexualitáson múlik, hiszen az emberek Isten és ember együttműködésével jönnek létre. Az ember és a társadalom viszonyában is minden a szexualitáson múlik.” Ha ezen a ponton elromlik valami, akkor minden elromlik. Gabriele Kuby bemutatja, mi az, amit rosszul teszünk, és hogyan tudnánk helyrehozni, ha meglenne bennünk ehhez az akarat.

A kötet szerzője részletesen elemzi Simone de Beauvoir 1968-ban megjelent, A második nem című könyvét, amelyben a francia író, filozófus leszögezi: „Az ember nem nőnek születik, hanem nővé válik.” Beauvoir a „felszabadult ember” eszményét kívánta ebben a művében bemutatni, amely a hagyományos értékek – kiemelten a család, azon belül az anya szerepének – teljes lerombolását jelentette. A könyv annak a radikális feminizmusnak lett a bibliája, amely az összes nyugati társadalomban megvetette a lábát, és a német társadalmat is meghatározza. A főbb sarokpontok a következők: a pornográfia legalizálása 1971-ben; az abortusz tényleges törvényesítése; az élettársakra, vagyis a „homoszexuális házasságra” vonatkozó törvény az ezredfordulón; a prostitúció erkölcstelen minősítésének megszüntetése; homoszexuális párok örökbefogadási joga 2000-ben. Ezek mellett megkezdődött a pedofília elismeréséért folytatott harc is. Gabriele Kuby felhívja a figyelmet: az összes ilyen törvénynek egyetlen célja van, „megfosztani a szexualitást a szaporodás funkciójától, hogy az csak az ember érzéki vágyának kielégülését szolgálja.”

Németországban évente 300 ezer nő öli meg magzatát, a születések száma drasztikusan csökken. Míg 1965-ben még több, mint 400 ezer fővel volt magasabb a születések száma a halálozásokénál, addig ma már csak 147 ezerrel születnek többen. Egyre kevesebben kötnek házasságot, miközben a válások száma növekszik. 2004-ben 400 ezer házasságkötés és 200 ezer válás történt. A kutatások szerint az elvált szülők gyerekeinek esetében sokkal többször fordul elő, hogy iskolai teljesítményük visszaesik, megnő körükben a kábítószerezés és az öngyilkosság veszélye is. A stabil családi háttér nélküli 12-17 év közötti fiatalok 45 százaléka szed gyógyszert, hogy kibírja az otthoni és az iskolai feszültséget. Az iskolában már a kilencéves gyermeknek is tanítják a nemi felvilágosítás című tantárgyat. A szexuális életet a diákok már tizenhárom-tizennégy éves korukban elkezdik, gyakran a szülők engedélyével. Ezek a kapcsolatok azonban nagy többségükben rendkívül képlékenyek, melynek következménye a korai érzelmi kiégés, súlyos lelki betegségek, nem ritkán az abortusz. A testi élvezeteket mindenek elé helyező fejlett nyugati társadalmak döntő többségében mára vészesen lecsökkent a születések száma.

Gabriele Kuby két pápai dokumentumot említ, amelyek bátran szembementek az uralkodó korszellemmel. Az egyik az ún. szexuális forradalom évében, 1968-ban megjelent, VI. Pál nevével fémjelzett Humanae Vitae című enciklika, mely „profetikus dokumentum volt, annak a jele, hogy a pápán keresztül a Szentlélek vezeti az egyházat.” Gabriele Kuby megállapítja: VI. Pálnak nem az volt a célja, hogy megfossza az embereket a szexualitás örömétől. „Éppen ellenkezőleg! A szexualitást a teremtés rendjébe kívánta illeszteni, hogy az életet, az embert és a szeretetet szolgálja, ne pedig elpusztítsa.”

A másik dokumentum II. János Pálnak a test teológiájáról írt értekezése (A test teológiája), amelyben a lengyel pápa föltette a kérdést: „Miért teremtette Isten az embert férfinak és nőnek? Miért irányulnak egymásra a testek, miért van hatalmas szexuális vonzás férfi és nő között, miért szorul mindkettő kiegészülésre? Azért, mert az ember a szeretetre van teremtve, arra, hogy szabadon a másiknak adja magát. A férfi és nő közt megvalósuló önátadás csúcspontja és tökéletes példája a nemi aktus.” Problémát jelenthet azonban az, ha az ember „nem automatikusan azon a magas színvonalon éli meg nemiségét, amelyre hivatása szól. Ha szabad akaratát nem arra használja, hogy nemi ösztönén uralkodjon, és a szeretet szolgálatába állítsa, akkor rabszolgájává válik az ösztönnek, amely a pervertált szexualitás poklába taszítja.”

Ezzel összefüggésben Gabriele Kuby emlékeztet rá: amikor Jézus a kéjvágy ellen beszél (Mt 5,27-28), akkor nem a szexualitás örömét akarja elvenni tőlünk, hanem azt szeretné, hogy ez az öröm „a szeretet által létrejövő egység extázisáig fokozódjon. Isten egyesíteni kívánja, ami elszakadt egymástól: a szeretetet és az élvezetet. Az ember szívét akarja meggyógyítani.”

A könyv szerzője leszögezi: A keresztény nemi erkölcsnek egyetlen célja van, hogy az embert „elvezesse a szeretet királyi útjára.” Istenre azért van szükségünk, mert csak akkor tudunk szeretni, ha mi is megtapasztaljuk, hogy mi a szeretet. Akik pedig megtapasztalták Istent, azok János evangélista alapján (1Jn 4,16) meggyőződéssel vallják: „Isten a szeretet. Isten a világ nagy szeretetforrása. Feltétel nélküli szeretetét újra és újra ajándékozza mindenkinek, hogy útra kelhessünk. Azok az emberek, akik ebből a forrásból isznak, olyan csatornává válnak, amelyen át a szeretet a világba árad.”

(Szent István Társulat, 2015)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 

 

 

 

Gondolatok nem csak nyári szünidőre...

Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.

Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.

Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömes lesz az életük.

Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.

Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.

Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.

Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.

Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.

Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.

Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.

Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.

Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.

Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.

Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.

Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.

Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.

(Dr. Gyökössy Endre)


 

A házasság családi megünneplését segítő füzet jelent meg

A Magyar Katolikus Családegyesület „Családi ünnepeink” című füzetsorozatának legfrissebb darabja a házasság családi megünnepléséhez szolgál tanácsokkal, ötletekkel – tájékoztatott az egyesület.

 

„A házasság soha sincs készen. Két ember a házasságban mindig úton van egymás felé. Olyan szép látni, ahogy a házasság különböző fázisaiban két ember újra meg újra egymásra talál, és már a harmadik nemzedéknek is örökíti a szép példát: mit tehetek a házasságért, hogyan tudom jobbítani, hogyan lehet a nagycsaládnak is hordozóereje. (…) Ez a füzet egyszerre szeretné szolgálni a házasságot, a családot és a nemzedékek egységét. Adja Isten, hogy ihletője legyen sok szép családi alkalomnak!” – Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke ezekkel a gondolatokkal köszönti az olvasót a Családi ünnepeink című tizenhárom részes füzetsorozatnak Házasság című kiadványában.

A sorozatnak eddig kilenc száma jelent meg, ezek pünkösd, advent, karácsony, nagyböjt, anyák napja, Szent István király, mindenszentek és halottak napja, újév, valamint húsvét ünnepét járják körül. A sorozat célja, hogy segítse a családokat igazi családegyházzá válni. A most megjelent Házasság című füzet elsősorban a családokat, családegyházakat szeretné segíteni a házasság megünneplésében. Mindezt a kötetben található lelki gondolatokkal, a népszokások és néphagyományok felelevenítésével, családdal készített interjúval, versekkel, kreatív ötletekkel szeretnék inspirálni a szerkesztők.

A Harmat Kiadó gondozásában megjelent füzet kapható az Új Ember Kiadó könyvesboltjában (1053 Budapest, Ferenciek tere 3.), valamint megrendelhető a www.12kosar.hu weboldalon, ahol a sorozat többi, már megjelent darabjai is elérhetők.

Magyar Kurír

 

Futó Károly: Meghívó a mennyországba!

Futó Károly lelkipásztor idén megjelent kötetében a szeretet jelenbeli megvalósítását állítja az olvasók figyelmének középpontjába, amely szüntelen döntéshelyzetbe állítja az embert. A szerző által leírt döntéshelyzet voltaképpen állandó és folyamatos megtérésre szólít.

 

Futó Károly római katolikus lelkipásztor és teológus legújabb könyvében önmaga számára is felteszi a kérdést: meg kell-e változnunk valamiben, vagy talán magunk vagyunk a földön járó tökéletesség? Egyúttal figyelmeztet: nem emberekhez kell magunkat hasonlítani, hanem a megváltó Jézus Krisztushoz, aki a legfőbb minta a számunkra. Valóban szerető szívűek és nemes lelkűek csak akkor leszünk, ha megközelítjük az Ő tökéletességét, amennyire ez egyáltalán lehetséges.

Futó Károly az élet lényegét a hármas szeretetben látja: „szeretni Istent, szeretni embertársamat, és szeretni magamat.” Ez pedig csak úgy valósítható meg, ha folyamatosan szembenézünk jellembeli gyengeségeinkkel és igyekszünk azokat levetkőzni. A legfontosabb kérdésünk így hangzik: Mit tenne Jézus a helyünkben? Krisztus úgy szerette az embereket, hogy nem akarta őket erővel megváltoztatni. Elfogadott mindenkit olyannak, amilyen volt. „Hihetetlenül nagylelkű volt. A vámosokkal türelmesen viselkedett – pedig tudta róluk, hogy csalók –, a hajléktalanokkal, koldusokkal megértően.” Jézus elfogadta őket, s ez nagy bizalmat ébresztett a szívükben iránta, követték őt a vámosok és a szegények is. Ez az, amire nekünk is törekednünk kell, hogy „alázatosságunkkal, szerénységünkkel bizalmat keltsünk a környezetünkben élő emberekben”.

A szerző nagyon szép dolognak tartja, hogy szeretjük a távolban élő árvízkárosultakat, a földrengésben elpusztult ázsiai embereket, ám a szeretetnek „itt kell kezdődnie, a közvetlen közelemben!” – írja. Azt pedig tudomásul kell vennünk, hogy áldozatok nélkül nem lehet szeretni, aki azt hiszi, hogy ez lehetséges, az súlyosan téved. Jézust rosszindulatú emberek szidalmazták, csalónak nevezték, azzal rágalmazták, hogy a sátánnal működik együtt, Ő azonban mindezek ellenére teljesítette küldetését, hirdette az evangéliumot, betegeket gyógyított, enni adott a szegényeknek, és meghalt értünk a kereszten. Példája révén sokan megtértek. „Jézus képes volt arra, hogy kihozza az emberekből a legjobbat.” Nekünk is fel kell ismernünk, hogy a boldogság belül van. „Nem az élet napos oldala, nem a külsőségek, szép ruhák, vagyon, múló népszerűség teszi boldoggá az embert, hanem az, ha jót tesz másokkal.”

Futó Károly nem kelt az olvasókban hamis illúziókat, így tényként állapítja meg, hogy a bukott angyal, a sátán valóban létezik, és démonai segítségével mindent megtesz azért, hogy a gonoszság jusson uralomra a földön. Alapvető módszere, hogy elhitesse az emberrel: nem érdemes jónak lenni, és olyan vágyakat keltsen benne, amelyek előbb-utóbb bűnbe viszik. Ilyen a meggazdagodás vágya; rengetegen lettek ennek az áldozatává, sikkasztók, tolvajok, rablógyilkosok. A gonoszság mindennapi tapasztalat a földön, s mert hatalma nagy, Jézus is tudatosan szállt szembe a gonosszal. Krisztus a jóságot és Isten országát hozta el a világba. Isten országa, ahol Ő uralkodik, szemben áll a sátán országával. „A két ország lakói kezdettől fogva nagy harcban állnak egymással, és ez a harc a világ végéig tart. Szellemi harc zajlik a világban.” Ennek a felszínén mi is érdekeltek vagyunk. Láthatjuk, hogy az egyik oldalon „káromkodnak, szemérmetlenül viselkednek, beszélnek, becsapják az embereket mindenféle hazugsággal. A másik oldal pedig a becsületet, az igazságot, a tisztességet képviseli.” Mindenkinek választania kell egyik vagy másik oldal mellett.

A bűn, illetve a megtérés fogalmáról elmélkedve a szerző kifejti: a bűn lényege, hogy valaki tudatosan száll szembe Isten akaratával. Megtérésről pedig akkor beszélhetünk, amikor az illető saját elhatározásából szakít bűnös életével, s attól kezdve teljesen aláveti magát Isten akaratának. A megtérés azonban „nem egyszeri tett, hanem folyamat, aminek soha nincs vége. Egyre tudatosabban kell törekednünk arra, hogy mindig száz százalékosan mondjunk igent Isten akaratára.” Az pedig, hogy meddig jutunk el a lelki tökéletesedésben, rajtunk múlik. Isten ugyanis nem válogat teremtményei között, ám az emberek hozzáállása nem egyforma. „Az egyik aláveti magát Isten akaratának, a másik ellenáll. Ezen múlik minden.” Az első alapelvem az legyen, hogy mindig akarjak jobb lenni, a második pedig az, hogy tárjam szélesre a lelkemet, hogy a Szentlélek „beleáradhasson (…) ha a Szentlélek Úristent befogadom a szívembe, minden könnyebbé válik. Elindulok a jó irányába, s mindig jobbá és jobbá válok.”

Az élet szükségszerű nehézségeivel kapcsolatban Futó Károly hangsúlyozza: az ember mindent kibír, ha nem adja fel a Jóistenbe vetett reményét. Mi azonban sokszor panaszkodunk, vádoljuk az Urat, elfelejtkezve arról, hogy „a Jóistennek nem az a fontos, hogy a számunkra a földön kiszabott hetven-nyolcvan évben kényelmes legyen az életünk, hanem az, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat. Ha ezt megtesszük, halálunk után nagyon boldog találkozásunk lesz a Jóistennel a teljes örökkévalóságban.”

(Szent Gellért Kiadó, 2015)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 


 

Fájdalmas gondolatok a Menekültek Világnapjára – P. Vértesaljai László SJ jegyzete

 

2000. december 4-én az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése az 55/76-os határozatával a menekültek világnapjává nevezte ki június 20-át, amit 2001. június 20-tól kezdve minden évben megünnepelnek. Így kerül sor ennek megünneplésére az idén 2015. június 20-án, szombaton.

Fájdalmas ünnep. Nagypéntek, vagy Karácsony ki tudja hányadik napja, amikor a Szent Család, a keresztény hagyomány szerint menekülni kényszerült és egészen megdöbbentő módon ott talált menedéket, ahonnét az ősatyák kijöttek a fogságból. Egyiptom, a szolgaság háza, mely egykor befogadta Jákob ősatyát 12 fiával és egész háza-népével együtt.

Az „idők teljességében” élet-halál kérdése volt annak a másik Józsefnek, az „igaznak” is a helyzete, és hogy mentse feleségét, Máriát gyermekével együtt, elmenekült velük. Földönfutók lettek. Kiszolgáltatva mások jóindulatának. Pedig az egyiptomi emlékezet biztosan nem áldott emlékét őrizte annak a bizonyos ősi exodusnak, amikor mindent vittek.  Ennek ellenére, mégis otthont találtak benne. A fáraók Egyiptoma akkor befogadta a Szent Családot.  

A názáreti Jézus önmagát jövevénynek tartja: „A rókának odúja van, az ég madarának fészke, de az emberfiának nincs hová lehajtsa a fejét” (Mt 8,20 Lk 9,58). Holttestét is idegen szálláshelyre teszik, egy önkéntes főtanácstag sírjába. Onnan föltámadva lép át a tanítványok félelemtől bezárkózott és elreteszelt utolsó vacsorai termébe. Belép a zárt ajtón, a falon keresztül. Innét lép tovább Jeruzsálem perifériájára, Emmauszba, ahol két korábbi tanítványa idegennek nézi: „Te vagy az egyetlen idegen…” (paroikeisz görögül, peregrinus latinul, vagyis vándor, zarándok, útonlevő, migráns) – mondják neki. Századokkal később Ferenc nevű követője Assisiből, aztán egy Ignác nevű baszk férfi gyalog bejárják az akkori Európát és a Szentföldet, koldulva, földön hálva. Már az apostoli atyák „Diognétoszhoz írt levele” ezt a szellemiséget tükrözi: „saját hazájukban - a földkerekségen - laknak, de mégis jövevényekként…”.  

Róma püspöke, Ferenc, maga is migránsok gyermeke. Szülei 1929-ben emigráltak az Újhazába és Buenos Airesben földet, hazát, otthont találtak. Hát persze, hogy fogékony az elvándorolni kényszerülőkre, mert az ő ivadékuk. Pápaként az első útja a lampedusai migránsok közé vitte őt, kezében virágokkal, azt szórta a mérhetetlen hullámsírra. Aztán a szárdok szigetén keresi fel azokat, kiknek ősei átmigráltak a La Plata folyó torkolatához, hogy ott a Jőlevegőjű Várost, Buenos Airest megalapítsák...  

Hirtelen a sor végére kanyarodok. Most szombaton, amikor az olasz cserkészet 70 ezer tagját köszöntötte a Szent Péter téren, így szólt hozzájuk: „Ajánlom nektek a párbeszéd képességét. Hidat építsetek, hidat építsetek ebben a társdalomban, ahol szokásban van falakat építeni. Kérlek benneteket, hidakat építsetek, párbeszéddel hidakat!”.

És eljött a szerdai nap, amikor a szokásos általános kihallgatáson épp a Menekültek mai Világnapjára utalt. Így szólt Ferenc pápa: „Most szombaton lesz a Menekültek Világnapja, az ENSZ támogatásával. Imádkozzunk azokért a testvérekért, akik menedéket keresnek távol hazájuktól, hogy olyan otthont találjanak, ahol félelem nélkül élhetnek, mert ott tiszteletben tartják a méltóságukat. Bátorítom mindazok munkáját, akik segítik őket és kívánom, hogy a nemzetközi közösség egyetértésben és hatékonyan cselekedjék a kényszer-migrálás okainak a megelőzésében”. Végül hozzáfűzte a pápa: „Mindenkit arra szólítok fel, hogy kérjen bocsánatot azokért a személyekért és intézményekért, akik bezárják az ajtót az emberek előtt, akik (befogadó) családot és oltalmat keresnek”.

Az olasz-francia határon a francia rendőrség pár nap óta visszaküldi olasz földre a migránsokat. A tengerpart szikláin hálnak messzi földről útra keltek, köztük anyák a kicsinyeikkel, feketék, sárgák, fehérek és mindféle vallásúak. A föld népe. Miként Ásotthalom környékén, egyelőre még fal nélkül.

Olasz férfi és női szerzeteskolostorok pénteken napvilágot látott közös közleménye említi, hogy Ferenc pápa két évvel ezelőtti felhívása nyomán számos kolostor – Palermótól Triesztig megnyitotta  a kapuját és otthont ad a földönfutóknak. Hajléktalan barátaimra gondolok, Ferire és Tibire, akik két-két éven át velünk laktak a jezsuiták Mária utcai rendházában. Eszmélek, hát nekem kell ezt magyarázni, Európa kétezer éves örökségével a szívemben? Hát hogyan nézek Szent István királyunk szemébe, akinek szívéből – még ha később is írták – kivirágozott ez a gondolat: „Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad…”.

Egyszer majd mindannyiunknak számot kell adni Isten színe előtt. Meglepő módon kevés kérdés hangzik el. De a Máté evangélium 25. fejezetének hat kérdésére mindenkinek válaszolnia kell, köztük erre is: „Vándor voltam és befogadtatok?” (Mt 25,35). Befogadtatok? Az eredeti görög szöveg egyenesen így kérdez: „Xenosz, idegen voltam és befogadtatok?”.

Vértesaljai László jezsuita szerzetes    

 

Notker Wolf OSB: Ne nyugtalankodjék a szívetek!

2015. június 14. vasárnap 13:02

A szerző, Notker Wolf a bencés rend legfőbb vezetője, aki az alapító Szent Benedek Regulájából kiindulva kínál mindnyájunk számára meggondolandó tanácsokat a kiegyensúlyozottabb élethez, időnk helyes beosztásához, az élettel szükségszerűen együtt járó konfliktusok kezeléséhez.

A Vigilia Kiadó által megjelentetett kötet címe utalás az utolsó vacsorára, amelyen Jézus így intette kétségekkel küszködő tanítványait: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen” (Jn 14,27).

Notker Wolf a mindennapi tapasztalatok alapján állítja: korunk közönyössé vált mindennel szemben, ami nem kelt zajt, nincs hangja, legyen az akár embrió, akár kómában fekvő beteg. Napjaink mottója: „Beszélek, tehát vagyok.” A beszéd öncéllá vált, a saját egzisztencia bizonyítékává. Ám akinek van mondanivalója, az hallgatni is jól tud. A bencések vezetője szerint ha Benedek ma élne, nemcsak három, hanem harminc évre visszahúzódna egy barlangba, hogy elmeneküljön a környezet zajától, az információözöntől és a társadalmi kényszerektől. Benedek azért kereste a nyugalmat, hogy „Istenhez vezessen”, amint azt maga Jézus Krisztus bemutatta: gyakran keresett „magányos helyet”, hogy „imádkozzék”, vagy hogy „megpihenjen.” Az evangéliumok tanúsága szerint Jézus akkor beszél, ha van mit mondania, különben hallgat. A fölösleges lárma, a beszéd, a fecsegés megzavarja az Isten szándéka szerinti nyugalmat – figyelmeztet a kötet szerzője.

Notker Wolf felhívja a figyelmet: az ő szerzetesi életük éppen olyan, mint amilyenre sokan vágyódnak zaklatott korunkban: „Nyugalom – a stresszes világban; bizonyosság – amikor olyan sokan elveszítették a bizalmukat; irgalom – a sokak számára embertelen és hideg világban. Mi a teremtett világgal összhangban élünk.” Azt, hogy az egyházi – és azon belül a szerzetesi élet – mégsem vonzó a fiatalok körében, a szerző azzal magyarázza, hogy „ma mindent akarunk, és semmiről sem tudunk lemondani. És még ha minden a miénk volna, akkor sem lenne elég!” Emellett a kevés hivatás abból is adódik, hogy a fiatalok egyre kevésbé tudják elkötelezni magukat. A rohanó világ megakadályozza őket abban, hogy lecsendesedjenek egy nagy biztonságot adó elhatározás mérlegelésére. „Pedig aki szerzetes lesz, vagy megházasodik, az szilárd földön áll, nem pedig a bizonytalanság homokos talaján.”

A mai korból kiveszett az Istenre hagyatkozás, ami viszont minden tartós elköteleződésnek az alapja. A bencés elöljáró arra int bennünket, hogy fedezzük fel újra saját lelki gyökereinket, tanuljuk meg ismét, hogy elkötelezzük magunkat annak, ami a miénk. Jelenleg ugyanis „olyanok vagyunk, mint az a férfi, aki a feleségére pillantva mindig más nőkért lelkesedik. Ugyanígy lelkesedünk most egyszerre minden más vallásért, és a mienket már semmire sem becsüljük.” Notker Wolf sajnálattal állapítja meg, hogy a katolikus egyházat sokan erkölcscsősznek tartják, pedig tévednek. Jézus számára – és éppen így az egyházban is – nem valamilyen erkölcsi parancs a legfontosabb, amelyik súlyosan terheli az embert, sokaknak pedig túlzott követelmény. Ezzel szemben a lényeg: „boldogan adni egymásnak, és boldogan elfogadni; szeretni felebarátainkat, és hinni a szerető Istenben.” A bencés – de egyéb – közösségben és a családban is nem egyedül igyekszünk mindig többre és többre, hanem a lényegesre törekszünk. „A másik élete az én életemmé válik, az én életem pedig az övé és a többieké lesz. A közösség nem lehet egoisták, különcök vagy szinglik közössége.”

A bencés prímásapát külön fejezetben foglalkozik a keresztény-iszlám párbeszéddel, hangsúlyozva: nagyon fontos, hogy a fiatal muszlimok minket is vallásos emberként ismerjenek meg, tiszteletük csak ebben az esetben fog növekedni irántunk. Ezzel összefüggésben P. Wolf fölteszi a kérdést: „vajon nem távolítottuk-e el túlságosan a vallási dimenziót?” Szerinte a visszatérést megtalálhatnánk egy teljesen benedeki módszerrel: a kolostorok néha kapnak egy idegen szerzetest, aki „megalapozott” kritikával felhívja az apát figyelmét bizonyos dolgokra. Nekünk is újra meg kell tanulnunk a vallás nyelvét, és akkor könnyebben megy majd a kapcsolattartás. A szerző figyelmeztet: a muszlimok soha nem fognak úgy viselkedni, ahogyan azt a mi fölvilágosodott vallásfogalmunk alapján föltételezzük. Amit tehetünk, hogy helyet adunk mindenkinek, aki békés szándékkal akar a vallása szerint élni. Ám a toleranciában is helyes mértéket kell tartanunk. Ha pl. egy templommal szemben hatalmas mecsetet építenek, fölmerül a kérdés, hogy ez egyúttal nem az iszlám hatalmának a bizonyítása-e? Vannak ugyanis fundamentalista körök, amelyeknek teljesen nyílt célja Európa iszlamizálása. Erre pedig föl kellene figyelni.

A bencés szerző vállalja, hogy lesznek, akik őt is fundamentalistának minősítik, mert számára Európa keresztény kultúrája hatalmas érték, és nem tagadja meg kulturális eredetét. Mindennél fontosabbnak tartja, hogy „újra magunkra találjunk, visszataláljunk azoknak az értékeknek a gyökeréhez, amely a szabad társadalmat lehetővé tették. Ezek nem csupán keresztény, egyházi értékek, de a kereszténység szellemiségéből fakadnak.” A békés együttélést pedig semmiféle szabály nem tudja garantálni, ez az emberen múlik. Notker Wolf emlékeztet rá: ezt már Benedek is tudta. Ad ugyan „regulát”, de arra hív, hogy „vizsgáljuk meg magunkat, találjunk magunkra, találjunk Istenhez. Ha Őt keressük az imában és a párbeszédben, ha rábízzuk magunkat, ha megtanuljuk visszafogni önmagunkat és elfogadni életünket, akkor nemcsak mi élünk teljes életet, hanem teljessé tesszük felebarátaink életét is – bárkik is ők –, és az emberi együttlét áldássá válik” (Vigilia Kiadó, 2015).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 



 

Önéletrajz

Noha Csíkszentmihályon születtem, és édesanyám is ott dajkált, - ugyanis 1973-ig ott teljesített kántori szolgálatot - mégis szépvízinek vallom magam. Alcsík és Felcsík találkozik bennem, „oldal-csíki” székelyben, hiszen Szépvíz, gyermekkorom színtere éppen Csík vármegye közepén, ill. onnan kissé keletre, néhány kilométerre a csíksomlyói Szűzanya „lábától”, a Pogány-havas alatt helyezkedik el.    

Isten az én drága, az Úrban megboldogult szüleimen - akik egyszerű munkásemberek voltak - és egyházi közösségemen, de nem utolsó sorban gyermekkorom papbácsiján, +Szilágyi Istvánon keresztül szólított meg. Ahogy telnek az évek, egyre jobban tudatosul bennem a Gondviselés titokzatos terve. A papi hivatás mellett, vagy inkább azon keresztül visszhangra talált bennem a történelmi Székelyföld nagy Áronjainak példája, messze mutató alakja. Gábor Áron küzdeni akarása és tettrekészsége, Tamási Áron szülőföld és anyanyelv szeretete, Márton Áron, az emberkatedrális sziklaszilárd hite és szíjas székely konoksága, Szépvíz és a székelyek védőszentjének, Szent Lászlónak  az álmait és hitvallását valósították meg.

Az immár több mint 18 éves rádiós nép- és 23 év egyházszolgálatom ezért erősítette meg bennem az elhatározást, hogy kiálljak korunk írott és virtuális ’areopagusaira’, mint templomon kívüli fórumokra, és hirdessem az igét „akár alkalmas akár alkalmatlan”. Ez kényszerű kötelességem és meseszép feladatom egyszerre, melyet minden porcikámmal mégis szívesen vállalok. Pennámmal és hangommal, értelmemmel és egész szívemmel Isten szolgálatában akarok állni. Ez vezérel akkor is, amikor gondolataimat papírra vetem.
Az írás számomra most már létszükséglet. Állandó, nyugtalanító késztetés, hogy gondolataimat, meggyőződésemet, értékrendemet, életbeli alapállásomat másokkal is közöljem, örömhírként megosszam.

Kedves olvasó testvérem, ha ide bukkannál, világhálós szörfözgetés közben, erre a szép, és félelemmentes, gyönyörű kalandra hívlak Téged is.

Ne tétovázz, olvasd az Örömhírt. Lelked szomját oltsd az örök élet vizével.

 

Baráti, testvéri üdvözlettel köszönt:

péterpáter

 

 

Első alkalommal rendeztek magyar katolikus családi napot Kárpátalján

2015. május 22. péntek 16:00

Változatos programot állítottak össze a szervezők Beregszászban a Pásztor Ferenc Közösségi Ház tágas udvarán május 16-án megtartott I. Kárpátaljai Magyar Katolikus Családi Nap résztvevői számára – számol be a Kárpátinfo.


A felnőttek hitmélyítő előadásokon, kiscsoportos beszélgetésen vettek részt, a gyerekeket pedig különböző játékok várták. Sokan vettek részt a kézműves-foglalkozásokon, melyek során a gyerekek például színes papírokból és fonalakból készíthettek ajándéktárgyakat.

A Ki mit tud? vetélkedőre benevezők megmutathatták nem mindennapi képességeiket, rátermettségüket. Akik madártávlatból – az ódon római katolikus templom tornyából – szerették volna látni Beregszászt, azok a toronytúrára neveztek be. De volt focikupa, zumba, íjászat, kincskeresés és közös ebéd is.

Az alkalmat néhány civil szervezet arra használta ki, hogy népszerűsítse, a közönséggel megismertesse tevékenységét. Többek között bemutatkozott a Kezünkben a Jövő Alapítvány, a Beregszászi Szent Anna Karitász, a Munkácsi Szent Márton Egyesület.

Csanády Márta és Mihály budapesti házaspár – számos sikeres családi nap résztvevője – közös előadásukban arra keresték a választ, hogy mikor vagyunk képesek összefogni egy jó ügy érdekében, s ehhez miként kell leküzdeni az akadályokat. Bibliai példák alapján bebizonyították, hogy Krisztus követése, az általa tanított feltétlen alázat és engedelmesség az egyetlen biztos módszer, hogy legyőzzük lelki restségünket, hogy ne másokra hárítsuk a kezdeményezést.

A kora délutáni órákban a Beregszászi Művészeti Iskola gyermektánccsoportja a Kárpát-medence népeinek táncaiból mutatott be ízelítőt. Később a tanintézmény harmonikaegyüttese örökzöld dallamokat szólaltatott meg. A beregszászi Szent Kereszt Kórus és a Rácz István atya vezette kórus Istent dicsőítő énekeket adott elő.

Az esti szentmisét Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök mutatta be. A beregszászi rendezvényre a környező és a távolabbi településekről is érkeztek hívek.

Fotó: Kárpátaljalap.net

Magyar Kurír

 


Az idei Pünkösdi búcsún a mi egyházközségünk tagjai is részt vettek. Örvendek, hogy rajtuk keresztül mi is a Szűzanya különleges áldásában részesülünk!



 

Elindult a Boldogasszony-zarándokvonat Csíksomlyóra

2015. május 21. csütörtök 12:35

Május 21-én reggel elindult négynapos útjára a Boldogasszony-zarándokvonat a budapesti Nyugati pályaudvarról Erdélybe, a pünkösdi csíksomlyói búcsúra. A vonaton utazó mintegy nyolcszáz zarándokot Beer Miklós váci megyéspüspök áldotta meg – tájékoztat az MTI.

 

A tizenöt kocsiból álló zarándokvonat Kolozsváron és Marosvásárhelyen áll meg Erdélyben. A zarándokokat valamennyi állomáshelyen főpapok, lelkipásztorok fogadják, akiknek szavait közvetítik a vonatrádión is. A szervezők tájékoztatása szerint Kolozsváron mások mellett Mile Lajos kolozsvári főkonzul is köszönti majd a vonat utasait.

Május 22-én, pénteken Gyimesbükkön, az ezeréves határnál folytatódik a program, másnap pedig részt vesznek a zarándokok a csíksomlyói búcsún. A szentmise celebránsa és szónoka idén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek lesz. A zarándoklat záróeseménye a pünkösdvasárnap Gyergyószentmiklós főterén bemutatásra kerülő szentmise lesz, melyen Böjte Csaba ferences szerzetes mond szentbeszédet.

A másik zarándokvonat, a Csíksomlyó Expressz ma éjfélkor indul Szombathelyről, majd Budapesten, a Keleti pályaudvaron csatlakozik hozzá péntek hajnalban a Székely Gyors. A két vonat együtt, tizenhat kocsiból álló szerelvényként indul Erdélybe.

A vonatok mellett számos plébániai és más közösség szervez buszos zarándoklatot Csíksomlyóra.

Az első búcsújárást 1567-ben tartották Csíksomlyón, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

Fotó: MTI

Magyar Kurír

 

 

Torinói Lepel: Hit és természettudomány

  – interjú Pályi Gyula kémia professzorral

 

Április 19-én, vasárnap ünnepi szentmisét mutat be Cesare Nosiglia torinói érsek, Jézus halotti Leplének pápai őrzője Piemont tartomány püspökeivel. Ezzel az eseménnyel veszi kezdetét a Lepel közszemlére tétele. A szentmisét élőben közvetíti a Rai1 televíziós csatorna. A látogatók aznap délutántól tekinthetik meg a Leplet. Ferenc pápa június 21-én és 22-én látogat az észak-olasz városba, hogy lerója tiszteletét a Lepel előtt.

Megkerestük a Torinói Lepel eredetének és vélhető hitelességének témájával immár 20 éve foglalkozó Pályi Gyulát, a Modenai Egyetem kémia professzorát, aki immár második éve a Jézus halotti leplével kapcsolatos kérdésekből merítve fakultatív előadásokat tart a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán „Hit és természettudomány” címmel. Először a Leplet körül ölelő kétségekről kérdeztük.

PGy: E kérdéskör egyik legfontosabb vonása, az hogy a Lepel hitelességét természettudományos alapon kísérlik-kíséreljük meg bizonyítani. A Lepel hitelességének kérdése még nincs eldöntve és ez nagy vitákra is alkalmat ad. A vitákban egyesek a természettudományos megfigyeléseket mint abszolút érveket kívánják felhasználni. Ez a problémakör keltette fel érdeklődésemet a természettudományok bizonyító erejébe vetett hit iránt és innen már kézenfekvő volt a hit, mármint a vallásos hit, amit Európában mint keresztény hitet kell értelmeznünk, és a természettudomány viszonyának tanulmányozása.

VR: Ez nagyon érdekes, de hogyan született ebből egy tantárgy?

PGy: Felfigyeltem arra, hogy a természet- és műszaki tudományok közel sem abszolút érvényűek, eredményeiknek elfogadásához gyakran kiadós mennyiségű hit-re van szükség. Ettől már csak egy lépés volt annak vizsgálata, hogy vallásos, mint mondottam: keresztény, hitünk bizony igen sok vitathatatlan konkrétumon, történelmi, sőt természettudományosan dokumentált tényen alapszik. Elkezdtem ilyen vonatkozású példákat gyűjteni és máris készen volt egy olyan anyag, amiről úgy véltem, hogy szélesebb nyilvánosság előtt is megállhatja a helyét. Előbb rövidebb formában igencsak világi környezetben, például a modenai olasz Nemzeti Tudományos, Irodalmi és Művészeti Akadémián, vagy a Szekszárdi városi Kultúrházban tartottam erről előadásokat és az itt tapasztalt érdeklődés arra indított, hogy a munkát tovább folytassam.

VR: Adna néhány példát a kétféle megközelítésre?

PGy: A természettudományok megállapításai általában megfigyeléseken alapulnak. De ezek megbízhatósága, illetve elfogadhatósága attól függ, hogy a megfigyelési módszer mennyire alkalmas vagy hatékony. A közvetlen megfigyelés általában nem lehetséges, véleményünket csak áttételes logikai láncokon keresztül tudjuk megalkotni. Így például manapság általában elfogadott, hogy a körülöttünk lévő anyagi világ fontos alkotói az atomok. De atomot szabad szemmel még senki sem látott és várhatóan nem is fog. Sőt, a természettudomány vagy 150 évig azt oktatta egyetemeken és egyéb helyeken, hogy atomokat látható fénnyel elvileg lehetetlen érzékelni. Ha valaki az ellenkezőjét tanította volna, akkor az illető igen hamar az oktatási intézményen kívül találta volna magát. És mit hoz az élet? A 2014-es kémiai Nobel díjat három olyan tudósnak osztották ki, akik, nem is egy, hanem két módszert is kidolgoztak az atomok látható fénnyel való érzékelésére! Egy példa a másik oldalról: Lourdes-ban egy egész kutatócsoport foglalkozik azzal, hogy a megmagyarázhatatlannak tűnő gyógyulásokat katalogizálja és hitelességüket vizsgálja. A sok-sok, több ezer, bejelentett eset közül végülis 67 esetet találtak olyannak, ahol a lélek és az anyag találkozásában a lélek győzedelmeskedett – igazi csoda következett be.

VR: Hogyan került mindez a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre?

PGy: Szuromi Szabolcs rektor úr véletlenül jelen volt egy előadásomon és nagyvonalúan felajánlotta ezt a lehetőséget. Nagyon hálás vagyok érte.

VR: Milyen reakciókat kapa a hallgatóktól?

PGy: Előadásaim érthetően kissé eltérnek a Hittudományi Kar többi előadásától, de igyekszem nem „kémiaórákat” és hasonlókat tartani, hanem a fent vázoltakat kissé alaposabban megvilágítani. Szeretném a hallgatókat is bevonni a munkába, úgy hogy lehetőleg mindenki egy-egy a tárgyba vágó témát dolgozzon fel és tartson belőle egy rövid előadást. Remek munkák jönnek ki, főleg, mert nem csak hittudományos hanem bioinformatikus hallgatók is vannak - én is sokat tanulok belőlük és ez így van jól.

VR: Milyen további tervei vannak?

PGy: Mindenekelőtt a tantárgy anyagát könyv-formában is megírom. Már dolgozom rajta és van egy előzetes megállapodás a Szent István Társulattal, úgyhogy már csak az időn, meg persze rajtam múlik…

(sv)

 

 

Film készült az üldözött zsidók előtt megnyitott római kolostorokról

 

 

A dokumentumfilmben túlélők és szerzetesek beszélnek arról, mi történt a náci vészkorszak idején a klauzúrás kolostorokban, amelyek – feltehetően XII. Piusz pápa kérésére – megnyitották kapuikat, és befogadtak ötezer üldözöttet – írja a Vatican Insider.

 

Antonello Carvigiani készítette a dokumentumfilmet, amelyet április 1-jén mutat be a TV2000 olasz katolikus televízió. A pápa így akarja – már címe elárulja, hogy az üldözött zsidók befogadása a klauzúrás kolostorokba nem nyílt rendelkezés, inkább egy javaslat, hívás eredménye volt. Nagy jelentőséggel bíró kérés, amely valószínűleg XII. Piusz pápától ered.

 

A képsorok négy olyan kolostorba vezetik be a nézőt, amelyet megnyitottak a menekülők előtt. Két túlélő tesz tanúságot, mindketten fiatalon élték át az üldöztetést. Megszólalnak klauzúrás nővérek is, akik rendtársaiktól hallották, mi történt kolostorukban abban a nehéz történelmi időben. Ezekben a szerzetesi intézményekben azóta is őrzik a korabeli naplókat, kéziratokat, amelyek arról tanúskodnak, hogy az üldözötteket a rendi elöljárók kérésére fogadták be és vették körül gondoskodó szeretettel. Az iratokban többször említik a pápát és Giovanni Battista Montini érseket, a vatikáni helyettes államtitkárt, aki XII. Piusz pápa közvetlen munkatársa volt.

 

A film nem átírja a történelmet, hanem megmutatja egy olyan oldalát, amelyről eddig keveset beszéltek. A szerzetes nővérek történetei, a túlélők elbeszélései, a naplórészletek bemutatják, milyen volt a hétköznapi élet ezekben a kolostorokban a német megszállás idején. Kiderül például, hogy a nővérek időnként kölcsönadták szerzetesi ruháikat a zsidó fiataloknak, hogy a kolostorok kerengőjében észrevétlenül maradva szívhassanak egy kis friss levegőt.

 

A Gyermek Máriáról elnevezett szerzetesközösség háborús naplójában olvashatjuk: „Mindennap jött egy újabb kérés, időnként a Szentatya államtitkárságáról egy telefonhívás, amellyel a Vatikánba hívták a rendi elöljárót, és mindig ugyanabból az okból: egy üldözött ember, egy befogadásra, védelemre, segítségre szoruló család miatt. A pápa képviselőit nem lehetett visszautasítani...”

 

A Hétfájdalmú Szűz Mária-kolostor feljegyzéseiben szerepel, hogy a szerzetesi intézmények nagy veszélynek voltak kitéve, amikor megnyitották kapuikat, hogy életeket mentsenek meg. „Ez volt XII. Piusz Szentatyánk kívánsága, amely azonban nem jelentett kötelezettséget. Elsőként ő maga fogadta be a menekülőket a Vatikánba, Castel Gandolfóba és a lateráni bazilikába” – írják.

 

Egyetlen kiadott rendelet sem tanúsítja, hogy a pápa szót emelt volna a témában, és valószínűleg nem is fog már előkerülni ilyen dokumentum. Kétszáz római kolostor nyitotta meg a kapuit – több helyen feloldva a klauzúrát –, és fogadott be több mint ötezer üldözöttet: ez annak a jele, hogy jelzés érkezhetett fentről. Befogadni a zsidókat és a nácik által üldözötteket azt jelentette, hogy életveszélynek teszik ki a szerzeteseket, szerzetesnőket. Ezért nem született rendelet, csak egy hívás, egy kérés volt. Pacelli pápa ezt a véleményét nyilvános felszólalásai során is kifejezésre juttatta, a háború idején beszélt arról, hogy örül, ha befogadhatja az üldözötteket.

 

Fotó: Sanfrancescopatronoditalia.it

 

Magyar Kurír
(tzs)

 

 

Húsvéti érdekességek

 

 

Napjainkban már kevesen tartják meg a nagyböjtöt húsvét előtt, viszont nagyon sok szokás van, ami még élénken él a köztudatban. Országonként más és más szokások jellemzőek az ünnep közeledtével. Összegyűjtöttünk néhány szokást a húsvéttal kapcsolatban, olvassák el cikkünkben, hogy más országokban miként ünnepelnek. Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!

 

 

Olaszország

Agnellino – a jól megsült bárány az olaszok különlegessége ezekre a napokra, amit articsókával és borssal tálalnak. Egyes területeken korona formájú, színes, tojás alakú cukorkával díszített kenyeret szolgálnak fel. Emellett, megszentelt tojásokkal kínálják a vendégeket. Legtöbbször, csirke vagy nyúl formájú kenyérben tartják a tojásokat.

 

Hollandia

A hollandok tojással és virágokkal díszítik húsvétkor az asztalt. Egy édes, mazsolával töltött, úgynevezett Paasbrood kenyeret, egy hagyományos készítményt szolgálnak fel.

 

Franciaország

A templomok harangjai nem szólnak nagypéntektől egész húsvét vasárnapjáig, amivel tisztelegnek a Jézus által átélt szenvedés előtt. Azt mondják, hogy ez idő alatt a harangok Rómába mennek, ahonnan ajándékokkal, főleg tojásokkal térnek vissza. Amikor húsvétkor végre megcsendülnek a harangok, a gyerekek kiszaladnak az utcára, hogy meghallgassák a visszatérésüket. Ezekben a napokban a köszönési forma a „Heureuses Paques” (Kellemes húsvéti ünnepeket!). A húsvéti nyuszi neve Pierre LeBunnee.

 

Svédország

Virágvasárnappal kezdődik a nagyhét, hogy megemlékezzenek Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról. Szokás, hogy az emberek fűzfaágakat visznek a templomba, melyek a babért helyettesítik. Egy hétig a házban tartják, hogy kivirágozzanak a melegben. Természetesen babonák is kapcsolódnak ehhez a periódushoz. Az ország nyugati részében az a szokás, hogy a postaládában vagy az ajtó alatt hagyják a levelet, így a feladó ismeretlen marad. Az élénk színű főtt tojás feltétlenül része a svédek erre a periódusra jellemző menüjének.

 

Németország

Németországban, különböző hagyományos módon megfestett tojásokat ajándékoznak egymásnak a barátok. Azt mondják, hogy szerencsét hoz, ha zöldeket eszel a húsvét előtti csütörtökön. Húsvét estéjén tüzeket gyújtanak a dombokon.

 

Kelet-Európa

Ezekben az országokban a tojásfestés hagyománya a középkorig vezethető vissza.

Jugoszláviában XV-t írnak a tojásokra, ami a „christos valkrese” (Krisztus feltámadt) mondatot jelképezi.

A lengyelek templomba viszik a húsvéti készítményeket, hogy a pap megáldja, majd ezeket tálalják az első húsvéti étkezéskor.

Oroszországban, különleges, úgynevezett blini dessertet készítenek.

A bárány felszolgálása a húsvéti időszakban jellemző az összes európai országra.

 

Görögország

Szokás, hogy az emberek úgy távoznak a templomból, hogy kezükben égő gyertyát tartanak. Úgy tartják, hogy a fény szerencsét hoz, ha nem alszik el hazáig. Ezekben a napokban egy különleges kenyeret, „Jézus kenyerét” fogyasztják. A kenyér közepén egy keresztforma van, a szélén pedig tojásformákkal van díszítve. A húsvéti étkezés délután kezdődik, elhúzódva késő estig.

 

Forrás: http://www.budaorsiinfo.hu/blog/2014/04/20/husveti-erdekessegek/

 

Nagyheti és húsvéti műsorok a közmédiában

2015. április 1. szerda 10:47

A kereszténység legnagyobb ünnepére a közmédia is méltó módon készül. A jeles naphoz illő összeállításokkal, filmekkel és a történelmi egyházak programjaival készülnek – tájékoztat Csermák Zoltán, az MTVA senior külhoni referense.

 

Nagycsütörtökön krizmaszentelő római katolikus szentmisét közvetítenek Szent László király városából, a nagyváradi székesegyházból (Duna 9.00).

Nagypénteken a zalaegerszegi református istentiszteletbe lehet bekapcsolódni. „Péntek esti könyörgés a kereszten: miattunk, érettünk és helyettünk. Szavai beteljesedtek, felemeltetett – idézi a szenvedéstörténetet Török Zoltán, lelkész igehirdetésében. – A golgotai keresztet húsvét fényében látjuk. És az a fény megvilágítja életutunkat. A Teremtő, bármilyen különös, Krisztus megrázó szavain keresztül, nem elkeseríteni akart, hanem valami nagyon fontosat, felrázót és megrázót kívánt mondani.” (Duna 10.00)

A rádióhallgatók a Fejér megyei Pusztavámról hallhatnak evangélikus istentiszteletet. „Az élet minden területén számtalan helyzet szülhet bennünk békétlenséget, ami megzavarja nyugalmunkat – hirdeti Ribárszki Ákos lelkész. – De ezt nem kell elfogadnunk! Mert nagypéntek üzenete éppen az, hogy Isten legyőzi az ember békétlenségét. Békét szerez, békét teremt Isten és ember között fia kereszthalálával.” (Kossuth Rádió 10.04)

Az ifjabbaknak a Vastojást ajánlja a közmédia. Traub Viktória kortárs animációs filmje archaikus népi motívumok felhasználásával készült; mese egy családról, a kis Benedek és a vascsirke kalandjairól. A két mesefigura eltéved, de szerencséjükre a muzsikáló fák erdejében, az óriásharcsa mocsarán át szerencsésen hazatalál (m2 14.35).

Este a nézők gondolatban együtt járhatják végig Ferenc pápával a Via crucis-t, a keresztutat a római Colosseumban (Duna 21.00).

A Passió című film híven adja vissza nagypéntek misztériumát. Mel Gibson 2004-ben készült alkotása a bemutatásakor vitákat váltott ki, és meg is osztotta a közönséget. A hívő katolikus rendező – a korábbi Jézus-filmektől eltérően – nagyfokú realizmussal ábrázolta a Megváltó szenvedését. Az alkotás hangulata egyedülálló: szereplői azokon a nyelveken szólalnak meg, amelyeket egykor Jeruzsálemben beszéltek. Az arámi és latin dialógusokat magyar felirattal olvashatjuk (Duna 22.35).

Nagyszombaton délben a XV. században épült csíkszentléleki templomból lehet majd hallani a – harangozást ilyenkor helyettesítő – kerepelést. A különleges hang forrása az, hogy a tüskés fahengerre feszülő kalapácsfejes fanyelvek a henger forgatása nyomán, a deszkaszekrény tetején puskaropogásszerűen csapódnak (Kossuth Rádió 12.00). Járai Judit műsorában, a Világórában is több anyag is foglalkozik az ünneppel: a keresztények világban elfoglalt szerepe mellett a műsor a Vatikánba és a Szentföldre is elzarándokol (Kossuth Rádió 14.06). A kicsik Lázár Ervin történetén okulhatnak. A Négyszögletű Kerek Erdő lakói, Mikkamakka, Vacskamati, Aromo, Nagy Zoárd, Ló Szerafin, Bruckner Szigfrid változatos ötleteket adva próbálják megoldani Szörnyeteg Lajos problémáját, merthogy igen álmos. Az alhatnék ellen bukfencet javasolnak, hideg-melegvizes tusolást, kutyabengekéreg rágicsálást, esetleg a szemhéjak felpeckelését. A megoldás lényegesen egyszerűbb… (m2 17.00). A világ legszebb története című film a megváltó életét beszéli el a három napkeleti bölcs betlehemi látogatásától kezdve a keresztre feszítéséig és a feltámadásig. Az 1965-ben készült látványos amerikai filmeposzban George Stevens író-rendező Jézus szerepét a svéd Max von Sydowra bízta, akinek ez volt első angol nyelvű szerepe. Mellette a korszak kosztümös szuperprodukciói között is ritkaságszámba menő sztárszereposztást láthatunk: Charlton Heston, José Ferrer, Telly Savalas nevét olvashatjuk a listán (Duna 19.25).

A húsvét vasárnapi evangélikus magazinban egy mozgássérült fiatalokkal bemutatott passiójátékból láthatunk részleteket. Az adásban egy Ady- és egy Pilinszky-vers is elhangzik Kubik Anna tolmácsolásában (Duna 10.00).

Az esztergomi bazilikából közvetített római katolikus szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek mutatja be (Duna 10.30). Ezt követően Ferenc pápa a római Szent Péter térről húsvéti üzenetét küldi a „városnak és a világnak” (M1, Duna, Duna World). A műsor kommentátora Török Csaba, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia televíziós referense, akivel Barlay Tamás beszélget.

Fotó: MTVA

Magyar Kurír


 

VIRÁGVASÁRNAP

Akkor… ott is rügyfakadás, bimbót nyitó
virágvasárnap volt!
melyen a két szamarat vezető tanítvány
s a Jézust várók készülődése folyt.
– Olajágak, új s viselt ruhák keverve
díszítették a felvonulás útját,
S minden rendezés nélkül, kéretlenül
üdvre-csodára várók a hozsannát zúgták…
– Nem tudom, közülük tíz, húsz vagy száz-e az,
ki Jézusban a Krisztusra vár.
Vagy csak egy van számítás nélkül?!
A Mester terhét hordozó szamár.
– – – – – –
Ma is virágvasárnap van!
Rügyfakadás, bimbó-hasadás.
Ezenkívül? Ki tudja… Van-e más?
– Akad-e gyér hozsannázók között egyetlen egy
Kiben a számítást megöli a Mester-rajongás?
Akad-e tíz, húsz, vagy száz, ki terhet akar,
a Krisztus terhét vinni?
Akad-e, kit a megújhodás alapjába
pillérnek lehet tenni?
Akad-e csak egyetlen tanítvány
ki nem rántja gyáván félre a Krisztus szamarát?
S mert annyi a gyáva, annyian félnek,
enged-e felszállni… egy halk, erőtlen hozsannát?
Hozsannát: igazi, szívből jövő,
Krisztust köszöntő hozsannát.
– Hozsannázni hivatás. Ez az én hívatásom,
Így vinni a Krisztus terhét.
Ma… most… azoknak, akik még akarnak,
akik még mernek hinni.

Tamáska Gyula


 

Kedves Híveim!

Kedves Testvéreim!

 

Lassan egy hete annak, hogy az egyháztanács-választások véget értek. Istennek – és természetesen Nektek is – hála azért, hogy egy új vezető testületünk van, amelynek tagjai az egyházközség ügyeinek intézésében segítségemre lesznek.

 

Feladatukat az Egyházi Törvénykönyv 536. kánonja, a pénzügyi és gazdasági feladatok mellett, az egyházközségben működő lelkiségi és karitatív tevékenységek összefogásában határozza meg.

 

A beérkezett mintegy 500 érvényes szavazat kiszámolása után a Választási Bizottság szerint – a szavazatok számának tükrében – a következő személyek érték el a 12 helyhez szükséges szavazatot:

 

1.  Dr. Horváth-Rizea Diana

2.  Geiger Erika

3.  Szegi Oszkár

4.  Fekete István

5.  Dr. Kovács László

6.  Dénes-Hügel Éva

7.  Benedek Annikó

8.  Zumbühl Csilla

9.  Villányi Adalbert

10. Szabó Brigitta

11. Huber Mátyás

12. Józsa Levente

 

Rajtuk kívül a jövendő Egyháztanácsnak – Frick Tibor és Gál Zsófia személyében - két póttagja is van, akiknek ötleteire és munkájára én – egyházközségünk hagyományai szerint (bár az idevonatkozó előírások szerint teljes jogú taggá majd csak valamelyik rendes tag kiválásával lesznek) – már első perctől  számítok!

 

Miközben szívből megköszönöm a régi Egyháztanács tagjainak azt az önzetlen, lelkes és hozzáértő munkát, amelyet 5 éven keresztül az Egyházközségért tettek, kérem kedves Híveimet, hogy fogadják az új Egyháztanács tagjait is nagy bizalommal és szeretettel! Imádkozzanak értük, és mindenben támogassák munkájukat, amelyet – tapasztalatból mondom! – nem a maguk dicsőségének öregbítésére, hanem az egész Egyházközség javára fognak végezni!

 

Az új Egyháztanács tagjai számára pedig azt kérem, hogy érezzék: Egyházközségünk lelki és anyagi előrehaladásáért éppen olyan felelősek, mint én, a lelkipásztor. Legyen számukra kitüntető feladat, hogy közreműködhetnek az Egyházközség vezetésének munkájában. És apostoli tevékenységüket erős hittel, élő reménnyel és nagy szeretettel végezzék!

 

Adja Isten, hogy így legyen!

 

 

Stuttgart, 2015-03-20.

 

 

Dr. Tempfli Imre

plébános



 

„Jézus élete” címmel nyílt képzőművészeti kiállítás Zalaegerszegen

„Jézus élete” címmel Aknay János, ef. Zámbó István és Tábori Csaba festményeiből nyílt kiállítás Zalaegerszegen, a Gönczi Galériában március 12-én – adta hírül az MTI.

A Jézus életét bemutató műalkotásokban a hagyományos ikonográfiai sémák és a mai kifejezési mód együttesen jelennek meg. Az ars sacra – szent művészet – folyamatosan keresi a helyét, hiszen a 21. században nem lehet olyan formanyelven szólni az emberekhez, mint ezer évvel ezelőtt. Az ennek kapcsán felvetődő kérdésre, hogy a régi szakrális tartalom mily módon ötvözhető a kortárs művészet felfogásával, jó választ ad a Jézus élete című kiállítás – mondta el Kostyál László művészettörténész a hírügynökségnek.

Hozzáfűzte: a bibliai sorozat elkészítésére Matula Péter, Svédországban élő műgyűjtő több mint egy évtizeddel ezelőtt kérte fel ef. Zámbó Istvánt. A sorozat később kiegészült Aknay János és Tábori Csaba munkáival: a három kortárs művész háromféleképpen találta meg a tradicionális tartalom – bizonyos mértékig tradicionális ikonográfiai séma – és a kortárs művészeti kifejezőeszközök közötti harmóniát.

A kiállítás központi darabját,  a 21 mozaikszerű festményből álló, nagyméretű feszületet Tábori Csaba készítette. A keresztfa szárainak találkozásánál egy nagyobb méretű kompozíció látható, amely a feltámadást ábrázolja.

Kostyál László beszélt arról is, hogy a három képzőművész közül Tábori Csaba kapcsolódik leginkább a hagyományos megoldásokhoz, míg Zámbó István a jelképeket, szimbólumokat kedveli. Karakteres művész, aki általában feszes és konstruktív jellegű kompozíciókat készít, a tartalmat gyakran a saját maga által alkotott jelképekkel állítja a nézők elé. Aknay János a „legelhivatottabb keresztény művész”, munkáinak egyik érdekessége, hogy mi módon találja meg az átjárhatóságot a kötött téma és a művészi szabadság között.

A tárlaton a három kortárs képzőművész csaknem félszáz festménye látható, és bemutatják Tábori Csaba ceruzavázlatait is.

Majer Piroska, a kiállítás szervezője elmondta: a tárlat témájához kapcsolódva a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ korábban rajzpályázatot hirdetett a város általános- és középiskolásai számára. A legsikeresebb alkotásokat a Jézus élete című tárlattal párhuzamosan állították ki az épület aulájában.

Ugyanakkor Vizsoly eljött hozzánk címmel bibliatörténeti kiállítás is nyílt a Gönczi Galériában: 87 értékes és ritka bibliát mutatnak be Kovács Ernő gyűjteményéből.

A kiállítások március 25-ig tekinthetők meg.

Fotó: Gönczi Galéria

Magyar Kurír

 


EGYHÁZTANÁCS-VÁLASZTÁSRA

Az 519. egyházi kánon 2. paragrafusa előírja, hogy a plébános tegye lehetővé a világi híveknek az egyház küldetésében való sajátos részvételét. Ezt a feladatot az egyháztanács látja el.
Az egyháztanács az egyházközség választott vezetőinek testülete, akik a plébánia ügyeinek intézésével segítségére vannak lelkipásztoruknak. Tagjai olyan személyek legyenek, akik elkötelezett életükkel az egész egyházközségben a hívek megbecsülését élvezik. Megválasztásuk az érvényben levő szabályzat alapján történik.
Megválasztható minden 70. életévét be nem töltött személy, aki a plébánia területén lakik, nincs elzárva a szentségek vételétől, gyakorló katolikus és évi hozzájárulással részt vesz a plébánia fenntartásában. A jelöltek listáját az úgynevezett Választási Bizottság állítja össze. A választás titkos szavazás útján történik.
A megválasztott egyháztanácsot az egyházmegyei hatóság hagyja jóvá, a választásról felvett jegyzőkönyv alapján. Megbízatásuk 5 évre szól. A megválasztott tagok maguk közül jelölik ki a különböző tisztségviselőket (gondnok, pénztáros, jegyző, ha szükséges gazdasági felügyelő stb.).
Az egyházi törvénykönyv 536. kánonja utal az egyháztanács feladatára. A pénzügyi és gazdasági feladatok mellett nagyon fontos, hogy az egyháztanácsnak külön megbízottjai legyenek, akik gondoskodnak az egyházközségben működő lelkiségi és karitatív tevékenységről.
Az egyháztanács tagjai érezzék, hogy egyházközségük lelki előrehaladásáért éppen olyan felelősek, mint a lelkipásztor. Munkájukkal mindenben segítsék a plébánost. Legyen kitüntető feladat számukra, hogy közreműködhetnek az egyházközség pasztorációs munkájában. A világi, de apostoli tevékenységüket hittel, reménnyel és szeretettel végezzék.
1. Mi csak az anyaegyház közeléből választunk egyháztanácsosokat, egyrészt, mert ezek közel laknak Stuttgarthoz, hamarabb tudnak rendezvényeinkre és üléseinkre eljönni, másrészt a részegyházaknak saját egyháztanácsosaik (legátusok) vannak, akik ott, helyben segítenek azok vezetésében.
2. Mivel Egyházközségünknek még a más anyanyelvűek között is különleges helyzete van, a Választási Bizottság igyekezett a foglalkozáson, a hivatáson illetve az életkoron túl arra is tekintettel lenni, hogy a kandidátusok között az anyaországiak mellett az elszakított területekről is legyenek.
3. Egyházközségünk híveinek száma jelen pillanatban mintegy 10-12 ezer. Ennek értelmében 12 tanácstag választására vagyunk jogosultak. A Választási Bizottsághoz a kitűzött határidőre a következő személyek jelölése érkezett be:

1. Benedek Annikó               Erdély                      1980        szociálpedagógus
2. Dénes-Hügel Éva             Erdély                      1957        motorszerelő   
3. Fekete István                     Erdély                      1981        vállalkozó   
4. Frick Tibor                          Magyarország        1962        tervezőmérnök   
5. Gál Zsófia                           Erdély                      1969        telefonkezelő   
6. Geiger Erika                       Szatmár                   1972        tanárnő   
7. Dr. Horváth-Rizea Diana  Szatmár                   1973        orvosnő   
8. Huber Mátyás                     Magyarország        1957        autószerelő mester
9. Józsa Levente                    Erdély                       1980        mérnök   
10. Dr. Kovács László            Magyarország        1974        bioetikus   
11. Szabó Brigitta                   Magyarország         1982        kultúrreferens   
12. Szegi Oszkár                    Délvidék                   1965        gépkezelő   
13. Villányi Adalbert               Szatmár                   1960        vállalkozó   
14. Zumbühl Csilla                Erdély                       1965        kémikus

4. A választások időpontja: a februári és a márciusi szentmisék! Helye: a templom, ahol a szentmisét tartjuk. Jellege: személyes.
De azok számára, akik ragaszkodnak a levél útján történő választáshoz, kérésükre kiküldjük a szükséges szavazási iratokat, és ide is feltesszük a szükséges két formanyomtatványt! (Lásd alább!)
5. A választások menete:
1. A magyar állampolgárok egyszerűen aláírásukkal, illetve személyazonossági iratuk felmutatásával szavazhatnak.
2. Akik kettős állampolgárok, és az egyik a magyar, ugyanígy.
3. Az elcsatolt részek területeiről jövők, vagy a csak német állampolgársággal rendelkezők egy külön listán szavaznak, amelyen nevük, címük feltüntetése mellett anyanyelvként a magyar szerepel.
4. A levélben választók meg kell kérdezzék az Irodát, hogy nevük megtalálható-e a szavazók listáján?
Ugyanakkor – ha nem magyar állampolgárok – nekik is írni kell egy nyilatkozatot, amely szerint a magyar katolikus közösséghez tartoznak.
6. A szavazatok kiszámlálása március 15-e utáni héten lesz, és az eredményt a legközelebbi szentmisén kihirdetjük, illetve a Barátomban és a Honlapunkon megjelentetjük.

Köszönöm a jelölteknek, hogy vállalkoztak a tagságra, s valami nagyon szépet szeretnének tenni Istenért és az Egyházközségért. Kérem kedves híveimet, hogy jöjjenek el szavazni, ugyanakkor imádkozzanak a jövendőbeli egyháztanács tagjaiért, hogy munkájukat lelkesedéssel és hozzáértéssel végezzék Isten nagyobb dicsőségére, Egyházközségünk javára!

A levélbeli választáshoz szükséges két formanyomtatvány:

Briefwahlschein
Stimmzettel

Lelkipásztori szeretettel

Imre atya

Stuttgart, 2015-02-04.



 

A példát közvetíteni misszió – új kötet Márton Áron és Jakab Antal püspökökről

2015. január 24. szombat 15:39

Szabó Csaba történész szerint Márton Áron és Jakab Antal püspökök egész élete tanúságtétel volt. „Márton Áron és Jakab Antal erdélyi püspökök emlékezete” című könyvéről Varga Gabriella, a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatójával készített interjút a történésszel.

A Balassi Intézet és az Új Ember Kiadó gondozásában napvilágot látott kötet a korábban Bécsben azonos címmel tartott konferencia előadásait gyűjti egybe, jelentős tanulmányokkal kiegészítve és fényképekkel gazdagon illusztrálva. Arról, hogy miért tartotta fontosnak a két erdélyi püspököt egyidejűleg először az ausztriai magyarok, majd pedig a német anyanyelvűek figyelmének is homlokterébe állítani, a kezdeményező Szabó Csaba történész, a Balassi Intézet – Collegium Hungaricum Bécs tudományos igazgatóhelyettese beszél.

– Kanyarodjunk vissza egészen a 2013 őszén megrendezett konferenciáig: miért tartotta fontosnak, hogy a Bécsben, illetve tágabb értelemben Ausztriában élő magyarok számára a két erdélyi püspökről, Márton Áron és Jakab Antal főpásztorokról konferenciát szervezzen?

– Az ausztriai magyarok többsége erős nemzeti és vallási identitással rendelkezik. Egyesületeikben és közösségeikben ápolják az anyanemzethez és az egyházukhoz tartozás érzését. Ők maguk is gyakran szerveznek kulturális, hitéleti programokat, és aktívan részt vesznek a nagykövetség és a Collegium Hungaricum rendezvényein is. A bécsi katolikus magyarok között sok a fiatal is, intenzív a cserkészmozgalom. Elsősorban rájuk gondoltam mint célközönségre, amikor a konferenciát megszerveztem. Úgy gondoltam, hogy nagy általánosságban talán ismerik a bécsi magyarok is a két erdélyi püspök életét és tevékenységét, de néhány éve számos új forrás nyílt meg a román levéltárakban.

Megkerestem romániai magyar barátaimat és a magyarországi kollégákat az ötlettel, hogy mutassák be a legújabb kutatási eredményeket, helyezzék el a két püspök életét az egyetemes katolikus martirológiába. Az erdélyi püspökök kisebbségi létben álltak helyt. Fontosnak tartom, hogy a keresztény embernek példákra van szüksége a mindennapi helytállásához. Oly sokan buknak el körülöttünk nap mint nap kicsinyességeken, gyarlóságuk miatt. De vannak tiszta emberek is, akik nemzeti kisebbségben, vallási kisebbségben is utat mutattak. Az ilyen példák mindenütt fontosak, a diktatúrából szabadult Romániában vagy Magyarországon éppen úgy, mint Ausztriában. A jólétben is nehéz a helytállás. Ott is kell a példa a hűségről a nemzethez és az egyházhoz!

– Ön továbblépett, és hosszú, alapos előkészítő munkával kétnyelvű könyv formájában is megörökítette a konferencián – ott csak magyar nyelven – elhangzottakat. Az imént vázolt példafelmutatás szándéka ösztönözte arra is, hogy ezeket az előadásokat sokkal szélesebb közönséggel, mi több a német ajkú olvasókkal is megismertesse?

– Ez a munkámból fakadó elkötelezettség. A Bécsi Magyar Történeti Intézet vezetőjeként hamar szembesültem azzal, hogy Ausztriában, de nyugodtan mondhatom, hogy német nyelvterületen komoly érdeklődés mutatkozik a magyar tudományos eredmények iránt – ugyanakkor alig férnek hozzá ezekhez. Nagyon kevesen nagyon keveset publikálunk mi, magyarok idegen nyelven. Ugyancsak nagyon kevesen vannak azok a külföldiek, akik érdeklődésükben odáig jutnának, hogy megtanuljanak magyarul. Rendkívül fontosnak tartom, hogy magyar kutatások, magyar eredmények idegen nyelveken (jelesül németül) is elérhetővé váljanak. Természetesen elsősorban társadalomtudományokra gondolok, a természettudományt kevésbé ismerem, és úgy gondolom, azon a területen talán nincs is akkora probléma, hiátus, mint a társadalomtudomány esetében.

Éppen ezért a Bécsi Magyar Történeti Intézet kiadványai kizárólag német nyelvűek. Kiadok egy tudományos sorozatot is, a Publikationen der ungarischen Geschichtsforschung in Wient, amelyben négyéves bécsi tartózkodásom alatt kilenc kötet jelent meg. Ezek elsősorban magyar történelmi alapkutatások, és a középkortól a jelenkorig számos témát feldolgoznak. A tudományos közeg, amelyik ezeket a köteteket használja, a német szakirodalmat fel tudja dolgozni, be tudja építeni kutatásaiba. Természetesen néha, tudományos ismeretterjesztő szándékkal, mint az erdélyi püspökökről szóló kiadvány esetében, a széles magyar – a hazai és az erdélyi – közösség is megszólítható, ebben az esetben a kétnyelvű kiadvány az indokolt megjelenési forma.

– A könyv több, mint egy konferencia utódkiadványa, hiszen kibővített tartalommal, gazdag fényképanyaggal jelent meg. Milyen elveket tartott szem előtt a szerkesztéskor?

– Nem véletlen, hogy a nyelv mellett a tudományos ismeretterjesztést is szóba hoztam. Ezt a műfajt nagyon fontosnak tartom! Szakemberek adjanak elő korszerű tudományos ismereteket közérthetően. Ezzel sokkal több embert el lehet érni, mint egy tudományos szakkönyvvel, ugyanakkor mindkettő nélkülözhetetlen közlési forma.

A Márton Áronról és Jakab Antalról szóló kiadvány esetében azért választottam a tudományos ismeretterjesztést, mert sok embert akarok elérni a kötettel. Sok embernek, magyaroknak és németeknek akarom közvetíteni a két erdélyi püspök példáját. Meg akarom ismertetni a legújabb kutatási eredményeket. Engem is meglepett néhány újdonság, amit a kollégák a konferencián előadtak, illetve a kötetben publikáltak. Például első alkalommal ismerhetjük meg részletesen Márton Áron katonai pályafutását az első világháború éveiben; de jószerével az első összefoglaló elemzés olvasható Moszkva görögkatolikusokat illető álláspontjáról; nagyon fontosak a Márton Áron perével és a püspökök megfigyelésével kapcsolatos írások is; egy aktuális helyzetképet kapunk a kötetben Márton Áron boldoggá avatásának helyzetéről és így tovább.

Szeretném, ha a kötet minél több embert elérne, ezért a tudományos ismeretterjesztés mellett nagyon fontosnak tartottam a vizualitást is. Kértem a szerzők segítségét is, de sokakat megkerestem, hogy lehetőleg minél több képet tudjunk közreadni a kiadványban. Ez a szándék is sikeresen teljesült: magánszemélyeken túl különösen a Márton Áron Múzeum Csíkszentdomokosról és a Jakab Antal Keresztény Kör adott sok felvételt. A kötetben közel száz, jórészt első alkalommal közölt fotó szerepel. Így az új szakmai, tudományos eredmények közérthető bemutatása mellett sikerült a könyvet egyben albummá, képes kötetté is formálni.

– Miért éppen Márton Áron és Jakab Antal püspököket társította egymás mellé?

– Kettejük élete és különösen működésük kitölti a teljes romániai kommunista diktatúra időszakát. Márton Áron (1896–1980) papként 1924-től, majd püspökként 1938-tól egészen haláláig, 1980-ig, Jakab Antal (1909–1993) pedig papként 1934-től, püspökként 1980 és 1990 között szolgálta a magyar katolikusokat Erdélyben, de lényegében egész Romániában. Így amikor róluk beszélünk, írunk, voltaképpen a romániai kommunizmusról is beszélünk. Márton Áron és Jakab Antal küzdelmei, áldozatai, kísértései – egész életük tanúságtétel. Összetartoznak, mert ketten együtt jórészt megjelenítik az egész romániai magyar kisebbséget az elmúlt században. Mindketten a Trianon előtti Nagy-Magyarországon születtek, megélték az elszakítás traumáját, és aktív életük kétszeresen kisebbségi létben telt: a magyar kisebbség tagjaként és a római katolikus vallási kisebbség képviselőiként éltek.

– Hogyan látja és mit gondol, miért halad ilyen lassan Mindszenty József bíboros, hercegprímás és Márton Áron püspök boldoggá avatási pere?

– Nem vagyok szakértő ebben a kérdésben. A kötetben Kovács Gergely atya, posztulátor összefoglalja a két főpásztor boldoggá avatási eljárásával kapcsolatos tudnivalókat, ismerteti az aktuális helyzetet. Amit én hozzá tudok tenni, ismerve P. Szőke János korábbi posztulátor tevékenységét is, hogy a boldoggá avatási eljárás nem egyszerű. Nagyon hosszadalmas és költséges folyamat. Rengeteg dokumentumra van szükség, mindent le kell fordítani.

Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek ügye 1988 óta, Márton Áron Gyulafehérvári püspök ügye 1994 óta zajlik. Persze történtek időközben sajnálatos „megtorpanások” is. Az úgynevezett egyházmegyei szakasz mindkét esetben 1996-ban zárult le, azóta zajlik az úgynevezett szentszéki (római) szakasza az eljárásnak.

Márton Áron esetében ötévi munkával készült el a positio (egy több száz oldalas összefoglaló munka), amelyet majd a hét bíborosból álló bizottság véleményez. Mindszenty József esetében a positio elkészítése sokkal lassabban halad. Az eljárás egyik fontos eleme a csoda. Vértanú esetében nincs szükség csodára a boldoggá avatáshoz, hitvalló esetében azonban igen.

Szóval az egész eljárás bonyolult, komplikált. Mivel mindkét jelölt egy kommunista diktatúrában tevékenykedett, a rendelkezésre álló források is befolyásolják a boldoggá avatást. Csak egy példa: Márton Áronról a román állambiztonság közel nyolcvanezer oldalnyi megfigyelési iratot gyűjtött. Ezek feltárása még alig kezdődött el. Ugyanakkor az iratok manipuláltak, éppen a diktatúra „iratkezelésének” sajátossága folytán. Mindszenty József esetében a tizenöt éves amerikai követségi tartózkodás során keletkezett nagy mennyiségű amerikai dokumentum, amelyeknek az utóbbi időben történő feltárása miatt nem lehet még lezárni az életszentség összeállítását. A moszkvai levéltárakban a kutatás meg sem kezdődött. Bár párhuzamosan haladnak, nem lehet a történeti kutatást és a szentté avatást összekeverni.

Biztos vagyok benne, hogy jószándékú emberek dolgoznak mindkét ügyön, és abban sem kételkedem, hogy bővülni fog a magyar boldogok köre. Ugyanakkor egyetértek Kovács Gergely atyával: mindez nem „rekord”, nem arról szól a boldoggá avatás, hogy melyik nemzetnek van több, hanem arról, hogy nekünk milyen példát adnak és hogy tudunk-e a példájukkal élni.

– Megjelenése óta mit tapasztal a könyv fogadtatásáról és milyen tervei vannak vele?

– Mivel nem régen jelent meg a könyv, ezért jelentős tapasztalatokról még nem tudok beszámolni. Nagyváradon már bemutattuk egy konferencián, ahol elsősorban történészek voltak jelen. Ott egybehangzóan dicsérték a tudományos ismeretterjesztő szándékot.

A kötetet a bécsi történeti intézet csatornáin el fogom juttatni német nyelvterületen a tudományos kapcsolataimhoz – ez közel harminc egyetem, könyvtár, intézet.

Fontos, hogy legyenek kötetbemutatók, Bécsben, Budapesten és másutt is az országban és Erdélyben is. Írni is kellene a kötetről, recenziót, ismertetést. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával is ki tudtam volna adni a könyvet, de kezdettől fontosnak tartottam, hogy egy hálózattal, kapcsolatokkal rendelkező kiadót érdekeltté tegyek a kiadásban, ezért kerestem meg az Új Ember Kiadót. Abban bízom, hogy a kiadó is népszerűsíti lehetőségei szerint a könyvet. A legfontosabb, hogy minél több emberhez elérjen. Ez semmiképpen sem üzleti vállalkozás, hanem misszió: közvetíteni a példát!

Fotó: Gulyás László

Magyar Kurír


 

Gondolatok a párizsi terrorcselekményekkel kapcsolatban

Most olvasom a Napló utolsó oldalán, hogy az újság megemlékezést szervez a párizsi terrorcselekmények áldozataiért. A beharangozó cikk címe: Én is Charlie vagyok.

Szeretném leszögezni, hogy a megemlékezéssel egyetértek, a brutális terrorcselekményeket én is mélyen elítélem, mai szentmisémet az áldozatokért és azok hozzátartozóiért ajánlom fel.

Ugyanakkor õszintén meg kell mondanom, hogy a szörnyû cselekményekért nem csak a terroristákat és elvbarátaikat tartom felelõsnek, hanem a Charlie Hebdo újság alkalmazottait is és még inkább azt az ultraliberális törvényhozást, amely a vallásukhoz ragaszkodó európai polgárokat nem védi meg az olyan durva, ízléstelen és – egy normális jog szerint – törvénytelen támadásoktól, mint amilyeneket az említett újság rendszeresen elkövetett.

Miért kellett neki Mohamed prófétát meztelenül ábrázolnia, miért kellett neki a keresztények Szentháromság hitét a lehetõ legalpáribb módon kigúnyolnia? Mi kényszerítette arraa lapot, hogy izraelita hívõ testvéreink hitébõl is gúnyt ûzzön?

A törvényhozás azért hibás, mert a hitükben mélységesen megsértett emberek kezébe semmiféle eszközt nem ad, hogy jogi úton megvédelmezhessék magukat és hitüket a legminimálisabb emberi érzéseket is nélkülözõ támadásokkal szemben. Így a szeretetet és a szeretetbõl fakadó megbocsátást nem ismerõ emberek számára nem marad más eszköz, mint a törvénytelen (és szerintem is erkölcstelen) önbíráskodás.

Azzal én is egyetértek, hogy Európában legyen alapérték a szabadság. De milyen szabadság?  Az a fajta túladagolt szabadság, amely elõtt az ultraliberális európai ember térden csúszik, olyan, mint a túladagolt gyógyszer, amely már nem gyógyít, hanem öl.

A Pannonhalmi Fõapátság ebédlõjében látható egy festmény, amely egy hordót ábrázol, amelynek elszakadt az abroncsa, és belõle folyik ki a bor. A festmény alatt ez olvasható: „ Libertateperiit”, ami annyit jelent: tönkrement a szabadságtól. A mai Európa ehhez a hordóhoz hasonlít.

Szeretném hangoztatni: én is liberális ember vagyok, nem akarok semmiféle diktatúrában élni, az ultraliberális újságírók véleménydiktatúrájában sem. És nem fogadom el azt a kettõs mércét sem, ami rájuk annyira jellemzõ. Miközben (joggal) fellármázzák a világot a párizsi áldozatokat siratva, a megerõszakolt, lefejezett és keresztre feszített keresztények tragédiájának náluk még hírértéke sincs.

Én szabad polgár vagyok és a szabadságra esküszöm, nem annak karikatúrájára, amelyet õk képviselnek.

Je ne suispas Charlie, azaz: én nem vagyok Charlie – miközben a terrorakciót mélyen elítélem, az áldozatokért imádkozom, és szeretteik iránt õszinte részvétemet fejezem ki.

Veszprém, 2015. január 10.

Márfi Gyula

veszprémi érsek

 

A vízhordó ember – Márfi Gyula

2014. december 28. vasárnap 13:04

A Szent István Társulat „Pásztorok” című sorozatában ezúttal Márfi Gyula veszprémi érsekkel beszélget Elmer István író, újságíró.

 

A cím utalás a főpásztor egyik írására, amelyben ezzel a minősítéssel jellemezte önmagát. Ez nem személyének a leértékelése, ugyanis mindig becsülte a csapatjátékokban azokat, akik nem a látványos megoldásokkal tűnnek ki, ám nélkülük nem működne az együttes. Akik „fölszántják a pályát”, ahogy azt a sportnyelvben mondják, s akik lehetővé teszik, hogy a sztárok valóban csilloghassanak.

Márfi Gyula 1943-ban született, egy kis zalai faluban, Pördeföldén, egyszerű parasztszülők gyermekeként. Ketten voltak testvérek, ő és két évvel idősebb bátyja is papok lettek. (Fivére már nem él, 1981 júniusában elhunyt.) Taníttatásukban hatalmas szerepet vállalt ma is élő, közel kilencven éves nagynénjük, aki a hévízi Szent Lukács Idősek Otthonában él, s a főpásztor mindennap felhívja, hogy megköszönje neki mindazt, amit értük tett.

Márfi Gyula felidézi, hogy gyermekkorában gyakran kínozták rémálmok, s ezt összefüggésbe hozza azzal, hogy a II. világháború idején született. Sűrűn betegeskedett is, és a szenvedéssel való szembenézés okán már korán felvetődött benne a kérdés, mivégett vagyunk a világon, mi az élet értelme? A főpásztor néhány évvel ezelőtt átesett egy súlyos szívműtéten, s azóta kevésbé fél az elmúlástól, mint azelőtt. „Nagyképűség és hazugság” lenne azonban, ha azt állítaná, hogy egyáltalán nem fél. „Így vagyok a rám váró ítélettel is: erősen bízom abban, a Jóisten irgalmas lesz hozzám; föloldoz gyengeségeim alól, jutalmazza csekély érdemeimet, ugyanakkor nem vagyok elbizakodott.” A veszprémi érsek szem előtt tartja Szent Pál intelmét – munkáljátok saját üdvösségeteket –, ez a törekvés irányítja, de nem aggodalmaskodik fölöslegesen. Úgy érzi, most sokkal mélyebben él benne az Isten – és ezzel párhuzamosan az emberek – iránti bizalom, mint amikor Veszprémbe került. Ugyanakkor komolyan számol a gonosz lélek jelenlétével, s vallja: „A pap kísértései valószínűleg sokkal erősebbek másokénál. Az ördög tudja, ha a papot meg tudja gyengíteni, akkor ez átragad a nyájra is.”

Márfi Gyulának rendkívül gazdag zenei gyűjteménye van, s a beszélgetésben rámutat: ha figyelmesen hallgatjuk a popzenét, észrevehetjük, hogy több szöveg egyértelműen utal Jézus Krisztusra és Szűz Máriára. Máté Péter Ott állsz az út végén című dalában például a következő sorok: „Hosszú-hosszú évek emléke összefűz veled/ mindent köszönni tartozom neked/ tévúton járok, sajnos néha-néha én/ de bárhová megyek/ te ott állsz az út végén./ Mindent megbocsátasz/ és mindig jót akarsz nekem.” Vagy John Lennon Let It Be című dalában a cím jelentése: hadd legyen, úgy legyen – ez nem más, mint Szűz Mária szava az angyal szavára: legyen a te Igéd szerint. A dal magyar fordítása pedig így hangzik: „Ha hullna lelkem rossz időkben/ Mária anyánk lesz velem/ bölcs szavakat suttog/ úgy legyen, úgy legyen.”

A főpásztor hittel vallott meggyőződése, hogy nincs olyan kegyelem, amelyet csak azért kapna, hogy üdvözüljön, függetlenül mások üdvözítésétől. „A megigazulásnak, az üdvösségnek a kiindulópontja a hit. A hit kegyelme, hogy hinni tudok abban, Isten szeret engem és üdvösségemet akarja.” Ám az a hit, amelyet senkivel nem akarok megosztani, nem nevezhető igazi hitnek, és a szeretet sem valódi, ha nem akarom másra kiárasztani. Márfi Gyula szerint az ő igazi karizmája a tanítás és a szorosan vett papi munka.

Közéleti kérdéseket illetően a főpásztor úgy látja: fejre állt az értékrend, ugyanis az ember levette a csúcsról Istent, s ezáltal „az értékrend alja, a pénz kerül felülre, s azt imádja az ember, miközben az értékrend aljára veti Istent, ha egyáltalán elfogadja a létezését.” Napjainkban hiányzik az élet tisztelete és becsülete, súlyos támadásnak van kitéve az anya- és a hazaszeretet. 

Márfi Gyula Magyarországon a legkomolyabb problémának a házasságok számának radikális csökkenését, a legnagyobb bűnnek pedig az abortuszt tartja. Hangsúlyozza ugyanakkor: keresztény embernek mindig bizakodnia, reménykednie kell, ezért bízik abban, hogy eljöhet még az az idő, amikor a gyerekek nem „őseimnek és öregjeimnek” nevezik szüleiket, hanem édesanyámnak és édesapámnak szólítják őket. A harmadik és többedik gyermeket váró házaspárokat pedig nem úgy minősítik majd, hogy ügyetlenek voltak, hanem a zsoltárt idézik: „lám, ilyen áldásban részesül, aki féli az Urat” (127,4).

Pásztorok sorozat: Márfi Gyula – A vízhordó ember. Szent István Társulat, 2014.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


 

Magyar karácsony – Olvasnivalók Szentestére

2014. december 21. vasárnap 13:03

A Szent István Társulat által megjelentetett kötet a magyar irodalom Szentestéhez, Jézus Krisztus születéséhez kapcsolódó elbeszéléseiből, költeményeiből, legendáiból közöl válogatást.

 

A művek alkotói hódolatukat fejezik ki a Kisded és tiszteletüket édesanyja, Mária iránt, csodálatukat a szinte felfoghatatlan misztérium, Isten Fiának megtestesülése előtt. 

Dallos Sándor Karácsony éjjelén elbeszélésében felidézi Jézus születésének napját. December van, de az idő olyan, mintha március lenne, szokatlanul erős, meleg szél fúj. Az emberek szívébe beköltözik a szeretet, még a vadállatok is megszelídülnek, békésen sétálnak közöttük, ahogy azt az ószövetségi próféták jövendölték: így lesz a Messiás földre érkezésekor. A Betlehem felé vezető út megtelik vándorokkal, mintha az egész világ útra kelt volna, hogy szemtanúja legyen a mindent felülmúló csodának. S amikor a pásztorok, áhítattal a szívükben belépnek a barlangba, „az asszony a szalmán ült, arca sápadt volt, szeméből mennyei derű sugárzott, és a gyermekét szoptatta alázatosan. A férfi felettük állt, meghajtotta a fejét és úgy látszott, hogy imádkozott.”

 

Karácsony a szeretet-Isten megtestesülésének ünnepe, de a sötétség erői mindmáig mindig körülvették és -veszik az ünnepet. Tóth Béla Éjféli mise című novellájában a hírhedt betyár, Karikó és bandája kísérlik meg egy vidéki uradalom kirablását, kihasználva, hogy szinte az egész háznép az éjféli misén hódol a kisded előtt, a házban csak a gyermekágyban fekvő nagyasszony van, újszülött csecsemőjével, s néhány cseléddel. Kosztolányi Dezső A hamiskártyás elbeszélésében a börtönből szabaduló Cézár és felesége szívében sincs jelen Jézus Krisztus, az időt kisfiukkal együtt kártyázással töltik, s a szenteste nem összeköti, hanem szétválasztja őket, veszekedésbe torkollik, amikor a gyermek rájön, hogy az apja csal a játékban, még ha neki is akar kedvezni.

 

Az írások többségét azonban áthatja karácsony valódi lelkülete, kihozva az emberekből a legjobbat. Péczeli József Szép karácsonyeste című írása egy tanyasi, mélyszegénységben élő család külsőségekben szerény szentestéjét mutatja be, az ünnepi vacsora csupán néhány szem főtt krumpli, még karácsonyfa sincsen. Gazdag, idős házaspár érkezik, lányukhoz, unokájukhoz igyekeznek, de lerobbant az autójuk. Látva a számukra elképzelhetetlenül nyomorúságos körülményeket, „meleg bizsergést éreztek a szívükben… Hát ilyen egyszerű karácsonyest is van a világon? Egy cserép muskátli rózsafüzérrel… s egy ének.” Két külön világ, tengernyi szakadék választja el őket egymástól, feloldhatatlannak látszik az ellentét közöttük, mégis, a szegény család az irigység legkisebb jele nélkül, szeretetteljes szívvel fogadja a gazdag házaspárt, ők pedig beengedik a lelkükbe Krisztust, s a lányuknak, unokáiknak szánt ételt, játékokat odajándékozzák szállásadóiknak. A nyomorúságos viskó lakói csodaként élik ezt meg, a mennyből leszállt angyal valóságos jelenléteként, a földi javakban dúskáló házaspár pedig megtapasztalja a „jót tenni jó” mindenkor lélekemelő igazságát: úgy érzik, „ilyen szép karácsonyesténk még sohasem volt!”

 

Krúdy Gyula balladákat megidéző elbeszélésében – Ének a kis Pétörről –mintha egyszerre elevenedne meg Jób és a szegény Lázár története. A zsellérsorban élő Czecze Pétör szűkösen, de boldogan él feleségével és öt gyermekükkel. Összetákolt kis házikójukat tűzvész pusztítja el, de a családfő nem roppan össze, kemény munkával, bízva az isteni gondviselésben, új kunyhót épít fel maguknak. Ám a tragédia ismét lecsap a családra, az apa kedvenc gyermeke, kis Pétör angyalokkal álmodik egyik éjszaka, két nap múlva pedig magához szólítja az Úr. A férfi fájdalma leírhatatlan, s nem enyhül az idő múlásával sem. Elérkezik Szenteste napja, s a „havas, hideg” éjszakán Czecze Pétörék egy síró csecsemőt találnak az ajtójuk előtt. „Az angyalok pedig aranyos csilingeléssel kacagnak ott fenn, az égben. Czecze Pétörnek is elvitte a Kisjézus karácsonyi ajándékát.”

 

A kötet zárókölteménye, Babits Mihály Karácsonyi ének című fohásza sok lélek soha el nem múló, bizakodó kérését fogalmazza meg: „Szeress hát minket is, koldusokat!/ Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat/ Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk/ törékeny játékunkat, a reményt.”

 

Lelkünket emelő, szívünket a jóság felé megnyitó írásokat tartalmaz a Magyar karácsony, olyanokat, melyeknek többségéből valóban kiragyog a betlehemi jászolból sugárzó, egyetemes, mindenkire kiterjedő szeretet.

 

Szent István Társulat, 2014. 

 

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

 

Ian Barry: Karácsonyi kívánság

2014. október 19. vasárnap 14:29

Egy igaz ember története elevenedik meg Ian Barry alkotásába, melyet az Etalon Film Kiadó jelentetett meg 2014 szeptemberében.

Warren Martin, egy ingatlanügynökség köztiszteletben álló vezetője negyvennyolc évig élt együtt Ruthszal, a feleségével, tökéletes harmóniában. Egyetlen fiuk és menyük tragikus autóbalesetét követően fölnevelték unokájukat, Willt. Amikor Warren meghal, a húszas éveiben járó fiú, aki sikeres pénzügyi menedzser New York-ban, hazautazik, hogy örökösként rendbe tegye nagyapja – szerinte – „szétesőben lévő” cégét.

Warren halálát követően Ruth rátalál elhunyt férje naplóira, melyekből kiderül: szeretett társa az elmúlt huszonnégy évben minden szentestét egy Lilianne nevű hölggyel töltött. Az özvegyet szíven üti ez a felfedezés, hiszen nagy szerelemben és szeretetben élt a férjével, hihetetlennek tűnik számára, hogy esetleg titkos viszonyt folytatott volna valakivel. Amikor Will megkérdezi tőle, milyen ajándékot szeretne karácsonyra, azt kéri tőle, derítse ki, kicsoda ez a titokzatos Lilianne.

Will számára ez komoly lelki megpróbáltatás, hiszen a rajongásig szerette nagyapját. Attól fél, olyan dolgokat fog felfedezni, amelyek utólag negatív színben tüntetik fel nagyapja személyiségét. Nagyanyja azonban mindenképpen ragaszkodik az igazság felderítéséhez: tudnia kell, ez az ismeretlen Lilianne milyen szerepet töltött be férje életében.

Will Warren kérdezősködései nyomán kirajzolódik Warren Martin jelleme. Ötven évig vezette a nevével fémjelzett ingatlanügynökséget, és ezalatt egyetlen munkatársát sem bocsátotta el. Egyik volt üzlettársa szerint „csodálatos” ember volt, s csupán egyetlen hibával rendelkezett, hogy hiányzott belőle a „gyilkos” ösztön. Ha a hatalmasnak ígérkező üzlet azzal járt volna, hogy lebontsák az olcsó bérházakat, és utcára tegyék a kisfizetésű bérlőket, akkor visszautasította. Will nagyapja „mindig előrébb helyezte az embereket a profitnál, így tudott felépíteni egy sikeres céget”. Munkatársait nem hasznot termelő gépeknek tekintette, hanem érző lényeknek, s ha vétkeztek, a dolgok mögé nézett, kereste a miérteket. A cég egyik legkiválóbb alkalmazottja, Mrs. Enid Cook ereje megfeszítésével dolgozott, közben ápolta súlyosan beteg szüleit. Az egyre csak szaporodó kórházi számlák teljesen lenullázták őt anyagilag, ezért belenyúlt a cég kasszájába, vagyis sikkasztott. Warren Martin azonban ahelyett, hogy elbocsátotta volna, kifizette a tartozásait, s megtette főkönyvelőnek. Mrs. Cook ettől kezdve a Martin ügynökség leghűségesebb dolgozója lett, mert Will nagyapja „tudta, hogy kell bátorítani az embereket, és hogyan kell ráébreszteni őket önnön erejükre”.

Miközben Will Martin egyre jobban megismeri nagyapja teljes személyiségét, az ő jelleme is fejlődik. Eredetileg fényesnek ígérkező karrierjét veszélyeztető tényezőnek tekintette a Martin cég rendbetételét, de mire Lilianne kilétére fény derül, rádöbben: amit ő kitérőnek gondolt, az a célállomás, hiszen küldetése az, hogy továbbvigye nagyapja cégét, az ő szellemiségében, mindenkor az emberek érdekeit szem előtt tartva.

Ian Barry végtelenül egyszerű eszközökkel készített a lelket mélyen megérintő filmet. Az ingatlanügynökséget vezető Warren Martin szívében mindenkor ott élt Jézus Krisztus, nem csupán karácsony éjszakáján – igazolva azt az örök igazságot, hogy a „megbocsátás az egyetlen világot megtartó magatartás”; a jó cselekedetek pedig túlélik létrehozóikat, s gyümölcsöző példaként élnek tovább az ittmaradottak emlékezetében.

Karácsonyi kívánság – Egy igaz ember
Magyarul beszélő, amerikai film, 86 perc, 1998.

Rendező: Ian Barry
Író: Richard Siddoway
Forgatókönyvíró: Grey Taylor
Szereplők:
Neil Patrick Harris (Will Martin)
Debbie Reynolds (Ruth)
Naomi Watts (Renee)
Alexandra Wilson (Julia)
Beverly Archer (Mrs. Enid Cook)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


 

Magyarázat a megszentelt élet évének hivatalos szentszéki logójához

2014. november 24. hétfő 09:39

Közzétették a november 30-án, advent első vasárnapján kezdődő megszentelt élet évének logóját, melyhez a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja adott magyarázatot – tájékoztat a Gratuitas Szerzetesteológiai Intézet.

 

A logó:

Egy galamb gömbre épülő poliédert tart a szárnyán, miközben a vízre ereszkedik; a vízből három csillag emelkedik ki, amelyeket a másik szárnyával őriz.

A megszentelt élet évének logója, melyet Carmela Boccasile olasz festőnő készített, szimbólumokon keresztül jeleníti meg a megszentelt élet alapértékeit. A megszentelt életben ugyanis „a Szentlélek folytonos tevékenysége ismerhető fel, amely a századok folyamán a karizmák sokasága által kibontakoztatta az evangéliumi tanácsok gazdag megvalósulását, s ily módon is megjelenítette az egyházban és a világban, a térben és az időben Krisztus misztériumát” (VC 5).

A galamb grafikai körvonalai a béke arab jelét is sejtetik: utalás a megszentelt életet élők azon hivatására, hogy példát adjanak az egyetemes megbékélésre Krisztusban.

A logó szimbólumai

A galamb a vizeken

A galamb hagyományosan a Szentlélek működését jelképezi, aki életet fakaszt és kreatívvá tesz. Utal a történelem kezdetére: kezdetben Isten Lelke lebegett a vizek felett (vö. Ter 1,2). A galamb, mely leszáll, és végigsiklik a kifejeződést még nem nyert élettől tajtékzó tengeren, a türelmes és bizakodó termékenységre utal, az őt körbevevő jelképek pedig a Lélek teremtő és megújító tevékenységét idézik fel. A galamb arra is utal, hogy a Lélek megszentelte Krisztus emberségét megkeresztelkedésekor.

A mozaikkövekből kirakott vizek az emberi és kozmikus elemek összetettségét és harmóniáját jelzik. A Lélek úgy működik, hogy ezek az elemek „sóhajtozzanak”, Isten titokzatos terve szerint (vö. Róm 8,26–27), hogy egy irányba tartsanak, a befogadó és termékeny találkozás irányába, amely új teremtéshez vezet. A történelem hányattatásai közt a galamb ott száll a vízözön felett (Ter 8,8–14). A megszentelt férfiak és nők az evangélium jegyében járják zarándokútjukat a népek között, sokféle karizmájuk és szolgálatuk által „Isten sokféle kegyelmének jó intézőiként” (1Pét 4,10) élnek. Meg vannak jelölve Krisztus keresztjével, a vértanúságot is vállalják, az evangélium bölcsességével lakják be a történelmet, és azt az egyházat jelenítik meg, amely Krisztusban átölel és meggyógyít mindent, ami emberi.

A három csillag

A megszentelt élet identitására, világban elfoglalt helyére emlékeztet: confessio Trinitatis – a Szentháromság megvallása; signum fraternitatis – a testvériség jele; servitium caritatis – szeretetből fakadó szolgálat. A háromságos Isten kapcsolatot kereső szeretetének áramlását fejezik ki, amelyet a megszentelt személyek igyekeznek nap mint nap megélni a világban. A csillagok utalnak arra a három aranycsillagra is, amellyel a bizánci ikonfestők ábrázolják Máriát: ő az egészen szent, ő az istenszülő, ő Krisztus első tanítványa – minden megszentelt élet példaképe és védőszentje.

A gömbre épülő poliéder

A gömbre épülő kis poliéder az egész világot jelképezi, hiszen miként Ferenc pápa mondja (EG 236), a poliéder fejezi ki legjobban a népek és a kultúrák sokféleségét. A Lélek lehelete fenntartja és a jövőbe vezeti a világot: meghívás ez a megszentelt személyek számára, hogy „Lélek-hordozókká (pneumatophoroi) váljanak, olyan valóban lelki férfiakká és nőkké, akik képesek […] titkon megtermékenyíteni a történelmet” (VC 6).

A mottó:

Vita consecrata in Ecclesia hodie
Evangelium, Prophetia, Spes

Megszentelt élet a mai egyházban
Evangélium, prófécia, remény

A mottó is olyan értékeket – identitást és távlatokat, tapasztalatot és eszményeket, kegyelmet és úton létet – kíván hangsúlyozni, amelyeket a megszentelt személyek megéltek és ma is megélnek az egyházban mint Isten népében, mely a népek és kultúrák között zarándokol a jövő felé.

Evangélium: a megszentelt élet alapszabályát jelöli, amely nem más, mint „Krisztus követése az evangélium tanítása szerint” (PC 2a). Először mint „Jézus lét- és cselekvésmódjának élő emlékezete” (VC 22), azután mint életbölcsesség a Mester által a tanítványoknak adott sokféle tanács fényében (vö. LG 42). Az evangélium eligazító bölcsességet és örömet ad (vö. EG 1).

Prófécia: a megszentelt élet prófétai jellegére utal. A megszentelt élet ugyanis „úgy mutatkozik meg, mint a részesedés különleges formája Krisztus prófétai hivatalában, amelyet a Szentlélek Isten egész népével közöl” (VC 84). Valódi prófétai szolgálatról beszélhetünk, amely Isten igéjéből születik és táplálkozik, ezt az igét pedig az élet legkülönbözőbb körülményei között kell befogadni és megélni. Ez a „hivatal”, ez a prófétai szerep abban fejeződik ki, hogy a megszentelt élet bátran szóvá teszi a helytelen dolgokat, meghirdeti Isten új „látogatásait”, „és új utakat keres, hogy Isten országának evangéliuma megvalósuljon a történelemben” (uo.).

Remény: a keresztény misztérium végső feladatára emlékeztet. Olyan korban élünk, amikor széles körben elterjedt a bizonytalanság, hiányoznak a távoli jövőbe mutató tervek: a remény kulturális és szociális szempontból törékeny. Homályos a jövő, mert „eltűnni látszanak Isten nyomai” (VC 85). A megszentelt életnek van egy állandó eszkatologikus irányultsága: arról tanúskodik a történelemben, hogy egyszer minden remény végérvényesen céljához ér, és a megszentelt élet átalakítja a várakozást „misszióvá, hogy Isten országa már itt és most egyre jobban megjelenhessék” (VC 27). A remény jeleként a megszentelt életet élők az emberek társául szegődnek, megéreztetik velük Isten irgalmát, a jövő és a bálványoktól való mentesség példázatát jelenítik meg.

„A szeretettől vezérelve, melyet a Szentlélek kiárasztott szívünkbe” (Róm 5,5), a megszentelt férfiak és nők magukhoz ölelik az egész világot, a háromságos Isten szeretetének emlékezetévé válnak, a közösséget és az egységet építik, őrszemekként imádkoznak a történelem hegygerincén, osztoznak az emberek bújában-bajában, és velük együtt keresik csendesen Isten Lelkét.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikán

Logó: Szerzetes.hu

Magyar Kurír

 

 

 

Cristina nővér: Eszköz vagyok Isten kezében, nem pedig popsztár

2014. október 21. kedd 18:45

Az Avvenire olasz katolikus napilap interjút készített Cristina Scuccia nővérrel, az olasz The Voice tehetségkutató nyertesével abból az alkalomból, hogy hamarosan megjelenik első lemeze, amelynek bemutatkozó dala a Like a Virgin átirata.

November 11-én jelenik meg Cristina nővér első lemeze, amelyen tíz átiratot (Try; Like a virgin; Somewhere only we know; Blessed be your name; Fix you; No one I surrender; True colors; Price tag; Perto, Longe ou depois) és két önálló dalt (Fallin’ Free; L’amore vincerà) énekel. Provokatív összeállítás, amely kétségtelenül felkelti majd az érdeklődést. Az Avvenire riportere az orsolyita nővérek kongregációjának milánói rendházában kereste fel Cristina nővért, ahol mindössze három szerzetesnővér él: egy óvodát, egy egyetemi kollégiumot működtetnek, és segítik a szomszédos plébánia munkáját.

– Hogyan jutott eszébe, hogy éppen a Like a virgint énekelje Madonnától?

– Magam választottam. Nem volt bennem provokatív szándék, nem akartam botrányt kelteni. Ha az embert nem befolyásolja, amit korábban hallott róla, és elolvassa a dal szövegét, akkor azt látja, hogy arról a szeretetről szól, amely képes újjávarázsolni az embert. Képes megváltani saját múltjától. Én így szerettem volna előadni. Ezért a popstílusban megírt számot átírtuk romantikus balladává, kicsit Amos Lee stílusában. Vagyis sokkal jobban hasonlít egy egyszerű imádságra, mint egy popszámra.

– Úgy tűnik, mintha ebben az átiratban inkább az Énekek éneke szólalna meg.

– Ha poétikai szempontból nézzük, ez a dal egy olyan gazdag hagyományt elevenít fel, amelynek hasonló, nagyon fontos szövegek is a részei. Mindenesetre készen állok arra, hogy szembenézzek a kritikákkal, mert nagyon komoly és becsületes munka van az album mögött.

– Madonna hallotta már a számot?

– Nem, de szívesen látnám az arcát, amikor meghallja, és elárulják neki, hogy egy apáca énekli.

– Milyen érzés tudni, hogy az egész világon, Ausztráliától a Fülöp-szigetekig, Dél-Amerikától New Yorkig feltételezhetően több százezer ember veszi majd meg az albumát?

– Még nem fogtam fel, mit jelent ez. Nem rajtam múlt mindaz, ami történt. Még nem tudom, mi fog történni. Nagyon kicsinynek érzem magam mindez előtt. Huszonhat éves vagyok, és kicsi is. De azt tudom, hogy nagy felelősségem van, tanúságot kell tennem. És szívesen teszem. Mert boldog vagyok, hogy találkoztam Krisztussal, és szeretném, hogy mindenki találkozzon vele.

– Megbánta valaha, hogy részt vett a The Voice tehetségkutatóban, amely elindította az úton, de egyben fel is borította az életét, sztárrá tette?

– Volt, hogy igen. Főleg miután megnyertem, és elárasztott a média szinte beteges kíváncsisága. Voltak olyan fotósok, akik mindenhová követtek. Trükköket kellett bevetnem, hogy észrevétlenül eljuthassak a misére.

– Hogyan viselte a rajongókat, a médiát és az Önre zúduló kritikákat?

– Miután megnyertem a The Voice-ot, kivontam magam a forgalomból. Bezárkóztam ide, a közösségembe. Csendben voltam. Sokat imádkoztam. Arra koncentráltam, hogy megújítsam a fogadalmaimat, vagyis a számomra  leglényegesebb dologra figyeltem: hogy ápoljam, védelmezzem a lelki életemet.

– Talán először történik ilyen, és biztos nem könnyű hozzászokni a gondolathoz, hogy egy apácából is lehet világhírű popsztár.

– Számomra sem könnyű. Ami segített és segít ma is abban, hogy két lábbal a földön álljak, az a közösségem, amely támogat és megvéd. És az, hogy tudom: eszköz vagyok Isten kezében, nem pedig egy popsztár. Tudom, nehéz elhinni, de szívesen elrejtőznék, ha tehetném. Bizonytalan vagyok, tele vagyok félelemmel. A színpadon nagyon magabiztosnak látszom, de a színfalak mögött reszketek, mint a nyárfalevél.

– Akkor viszont ahelyett, hogy visszavonult, leállt volna, miért döntött úgy, hogy megmutatja magát az egész világnak, és olyan dalokat választ, amelyek elkerülhetetlenül nagy visszhangot keltenek?

– Mert kaptam egy nagy ajándékot: a hangomat. Nem rejthetem el, gyümölcsöztetnem kell egy nagyobb jó érdekében. A közösségért. A bizonytalanságom pedig – szerzetestársaim mellett – segít, hogy ne szaladjak nagyon előre, ne bízzam el magam.

– De hogyan maradhat meg tisztának egy ilyen ajándék, amikor elkerülhetetlenül benne van az üzlet, a pénz, a siker?

– Meg kell védeni mindennap. Ezért igyekszem bizonyos távolságból tekinteni mindenre. Ezért imádkozom sokat.

– Komoly pénzt is jelent egy olyan album, amely az egész világon kapható. A rendjében tett fogadalom a szegénységet is előírja. Ki kezeli majd a bejövő pénzt, milyen célokra fordítják?

– Egyelőre a The Voice után nem érkezett pénz. Ha majd érkezik, nincs kétségem afelől, hogy a kongregáció jótékony céljaira fordítjuk. A brazíliai házunkra például, és az én szeretett Szicíliámban megvalósuló projektünkre, mert ott is nagy a szegénység. Szeretnék más szervezeteket is segíteni. Mindenesetre bármi lesz a döntés, együtt hozom meg a kongregációm tagjaival.

– Ki tudja, elég lesz-e mindez azoknak, akik bírálják, mert szerintük egy apácának nem kellene közszemlére tennie magát a tévében.

– Aki így gondolkodik, annak a legjobb válasz nem én vagyok, hanem Ferenc pápa. Ő az élő egyházat mutatja meg nekünk. Az egyháznak elő kell lépnie, találkoznia kell az emberekkel. És fontos az is, hogy mindenkinek a közösség szolgálatában kell felhasználnia képességeit. Akkor is, ha azt kockáztatja, hogy szembemegy az árral.

– Találkozott már Ferenc pápával, esetleg beszélt vele telefonon?

– Nem, de alig várom, hogy találkozhassak vele. Szeretném, ha megáldana, és egyfajta hivatalos „meghatalmazást” adna, hogy menjek, és énekeljek az egész világon.

– Hittant tanít a plébánián. Hogyan tud a gyerekek szemében – engedje meg, hogy ezzel a kifejezéssel éljek – „igazi” apáca lenni, nem pedig Cristina nővér a The Voice-ból?

– Ez nehéz. Súlyként nehezedik rám, amikor sokan azt látják bennem, hogy ott „az a híresség”. Nehéz, de azt is tudom, hogy a jelenlétemnek köszönhetően fontos gondolatok is megjelentek a televízióban. Mint akkor, amikor kértem, hogy mondjuk el mindannyian a Miatyánkot.

– 2015 a megszentelt élet éve lesz. Fontos eszköznek érzi magát, hogy ennek az életnek a szépségét hirdesse, vagy hírneve paradox módon olyan nagy, hogy inkább akadállyá válhat?

– Alázatos eszköznek érzem magam, aki azt reméli, hogy hasznos lehet az egyház számára a megszentelt élet szempontjából oly fontos évben. Már felajánlották, hogy vegyek részt egy vatikáni rendezvényen. Ha hasznosnak tartják, boldog leszek, ha adhatom, amit tudok.

– Ne haragudjon, hogy megint erre kérdezek rá, de miért éppen a Like a virgint énekelte lemezre? A lemezkiadó cég kötelezte rá?

– Nem. Szabadon választhattam. Persze minden együttműködés azzal jár, hogy engedünk is egymásnak. Ennél a számnál azonban én döntöttem. És elégedett vagyok azzal, ahogyan hangzik, és a Velencében (Madonna is ott forgatta a Like a virgint – A szerk.) forgatott videoklippel is. Derűt és költőiséget akartunk sugározni vele. Azt hiszem, sikerült.

– Attól félek, hogy a Like a virgin után az első reakciók nem lesznek annyira derűsek. És megmondom az igazat: nem irigylem Önt. És ez még csak...

– Tudom, mit akar mondani: és ez még csak a kezdet. Én azonban derűs vagyok, és az is maradok.

 

 

Horváth László Imre: Lett este és lett reggel

2014. október 18. szombat 15:18

Az antiutópisztikus, történelmi regényben a hitleri Németország megnyeri a II. világháborút, s miután kiirtotta a zsidóságot, illetve mindenki mást, aki szembehelyezkedett hatalmával, meghódítja Amerikát is, így már csak egyetlen ellensége marad: a krisztusi tanításra épülő kereszténység.

 

A könyv központi alakja Klaus Arme, a náci rendszer fő ideológusa, akinek több mint hetven éven át írt naplójából tárulnak elénk az események. Az első bejegyzés 1942-ben, az utolsó 2013-ban íródott. A regény címe a Teremtés könyvének elejéről vett idézet. Ennek alapján dolgozta ki a náci diktatúrát kezdetben fanatikusan támogató, majd azzal az egyetemes szeretet nevében szembeforduló, és a vértanúhalált is vállaló Karl Schmidt evangélikus lelkész az erőszakot, a gyilkosságokat megideologizáló elméletét, amit aztán Arme tovább fejlesztett. Eszerint az idézett bibliai sor azt jelenti, hogy a teremtés fokozatai között Isten „egyszerűen alszik, nincs jelen. Ekkor van a sötétség”, a „lett este és lett reggel” állapota. Így a háború „tulajdonképpen a teremtés műve… Isten új napját készítjük elő, pusztításunk tehát jogos és Isten által elrendelt… Ilyenkor történik a lett este és lett reggel, az Isten nem figyel oda, éppen alszik, hogy utána továbbfejlessze a teremtést.” Ezért az öldöklés kigondolóinak és végrehajtóinak nem kell lelkiismeret-furdalást érezniük, hiszen valójában Isten akaratának megfelelően cselekszenek.

Klaus Arme egyetért ezzel az Isten- és emberellenes tézissel, de Karl Schmidt bűnbánata, Krisztushoz való visszafordulása arra is ráébreszti, hogy az egyetlen komoly kísérlet a történelemben, hogy a tömeget rávegyék a szánakozásra, az a kereszténység. Márpedig az egész világot leigázni szándékozó náci rendszer gyökerestül akarja kiirtani az irgalom, a szánakozás minden formáját az emberek szívéből. Ezért Klaus Arme élete fő céljának tekinti, hogy a jövő nemzedékének egy teljesen meghamisított kereszténységet tanítsanak, amiből kimarad az Alfa és az Omega, a szeretet-Isten, Jézus Krisztus alakja.

Klaus Arme a Golgotán, Jézus Krisztus életáldozatának helyszínén, antikrisztusként dolgozza ki elméletét, melynek egyik fő pontja, hogy a lélekben Isten és a Sátán között zajló küzdelem helyére a nácik alapvető tételét, a faji háborút, az árja és a sémita engesztelhetetlen harcát állítja. Arme vallja: „Nincs Sátán, de Isten sincs, ez a pestis, a lélek pestise, amit ki kell gyógyítani, hogy a faj felvirágozzon… az ember csak a génjei gazdateste, amiben túlélnek, hogy legyőzzék a többi gént. Aki nyer, azzal volt Isten.” Még ennél is fontosabb pillér a vallási közönyre való nevelés. A szórakozásba és a viszonylagos biztonságba elmerült tömegember elégedettségét kihasználva a propagandának „a következő generációk lelkében az egyházat elnéző gúny tárgyává kell tennie. Mindenféle spiritualitásra való igényt le kell rombolni.”

A regény csúcspontja Klaus Arme és Karol Wojtyła beszélgetése. A krakkói érseknek Pio atya olaszországi kolostora nyújt menedéket a nácik kegyetlenkedései elől, de – akárcsak a kétezer évvel korábban, a keresztényüldözés idején Rómából menekülni akaró Péternek – neki is megjelenik Jézus. Karol Wojtyła rádöbben, hogy az ő helye Krakkóban van, „vigaszt nyújtani és szolgálni… Osztozom a népem keresztény sorsában, és követem a mestert, ki kívánhatna ennél többet a helyemben.” A magát mindenhatónak képzelő náci ideológusnak a másokért való áldozat semmit nem jelent, ezen ő csak gúnyolódik.

Klaus Arme a Jelenések könyvében olvasható Új Ég és Új Föld eredeti értelmét teljesen kiforgatva, hatalmi gőggel eltelve hirdeti: „Az egyház ideje lejárt, a régi világnak vége, az új ég és új föld a mi új egünk és a mi új földünk. Meghódítjuk mindkettőt, és visszaadjuk az embernek saját magát és az igazi szabadulást.” Ám Karol Wojtyła figyelmezteti a végtelenül cinikus, jéghideg lelkű nácit: „…távol kerültek az Istentől, és ez a pokol, nem pedig valami kénköves börtönláger, szarvakat viselő őrökkel… Az Istennel nem lehet harcolni, pedig ezt teszik… Az ember elnyomja magában Isten szavát, ez a főbűn, ez az, amit maga irányít, Klaus Arme… Szeretet nélkül mindig rettegni fognak, tehát ölniük kell.”

A regény végén Klaus Arme látszólag elérte célját, a földi világon fia, az irgalmat nem ismerő Erich uralkodik, és horogkereszt lobog minden templom tornyán. Ám halála előtt eszébe jutnak Szent Pál sorai: Isten „a világ erőtleneit választotta ki magának, hogy megszégyenítse az erőseket” (1Kor 1,27). Arme csak magának meri bevallani, hogy hiába az egész világot uraló, erőszakra épülő hatalmuk, hosszú távon a látszólag gyenge és erőtlen kereszténység Krisztus lelkületével föléjük kerekedik: „a harcunk mindvégig reménytelen. A betegség újra el fog terjedni, Karol Wojtyła irgalmas Istene fog diadalmaskodni.”

Horváth László Imre regénye történelmi fikció, de egyben reális vízió is: a történelem tanúsága szerint az Istent elutasító emberiség elképzelhetetlen szörnyűségek elkövetésére képes. Ha Krisztus nem él a szívünkben, minden rossz megtörténhet. Ám az is két évezredes tapasztalat: a gonosz hatalma soha nem terjedhet el annyira a földön, hogy át ne ragyogjon rajta Krisztus szeretetének és irgalmának a fényessége.

Magvető Kiadó, Budapest, 2014.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

 





 

Társkeresés angyali közbenjárással

2014. október 2. csütörtök 17:00

A PárKatt.hu katolikus társkereső oldal előfizetési akciót hirdet a párjukat keresők védőszentje, Szent Rafael arkangyal ünnepe alkalmából: október 5-én éjfélig féléves tagság áráért egyéves tagságot adnak – tájékoztatta szerkesztőségünket Krúdy Tamás és Zsófia, a honlap fenntartói.

 

A társkereső honlap Bíró László családpasztorációért felelős püspök szavait választotta mottóul: „Merj álmodni! Higgy a jövődben! Isten mindenkit boldognak szeretne látni!” Alig másfél éve működik az oldal, de az üzemeltetők folyamatosan kapják a visszajelzéseket, hogy segítségével egyre több pár talál egymásra, jegyzi el egymást és házasodik össze; sőt, már az első baba is világra jött, akinek a szülei a PárKatt.hu-n ismerkedtek össze.

Az oldalon közzé is teszik azoknak a beszámolóit, akik történetüket megosztják velük. A sikerben nagy szerepe van annak, hogy akik erre a honlapra regisztrálnak, valóban életre szóló házasságot, családot, gyerekeket szeretnének.

Világszerte keresztények milliói remélnek és keresnek hívő társat, akivel nemcsak a mindennapi élet örömeit és küzdelmeit oszthatják meg, hanem azt a kalandot is, amelyet Isten felé vezető útjuk jelent. Nekik is szólnak Ferenc pápa szavai, melyeket szeptemberben mondott, amikor húsz párt esketett össze nyilvános szertartás keretében: „Bátrak vagytok, mert ma bátorság kell a házassághoz.”

A társkereséshez egyre többen veszik igénybe az internet kínálta lehetőségeket. Az Egyesült Államokban az 54 millió egyedülállónak több mint háromnegyede regisztrálta már magát valamelyik online társkereső oldalon.

Az online lehetőség mellett a PárKatt.hu sok alkalmat kínál a személyes találkozásokra is. A programok között szinte minden típusú ismerkedési lehetőség megtalálható: kirándulások, túrák, tematikus hétvégék, lelki napok, rendszeres klubdélutánok, játékos ismerkedések. Novemberben a MÉCS Közösséggel együttműködve kimondottan társkeresőknek szervezik a MÉCS Napok lelkigyakorlatot.

A kedvezményes akció részleteiről itt tájékozódhatnak.

Fotó: PárKatt.hu

Magyar Kurír

 

Összefűzni, ami összetartozik

Kapcsolatépítő látogatáson járt Stuttgartban a KÉSZ küldöttsége

 

Amikor a határon kívüli magyarságról esik szó, általában a Kárpát-medencében élőkre szoktunk gondolni. Pedig a világ számos pontján élnek még magyarok, egyes térségekben akár több ezren. Közéjük tartozik Stuttgart és környéke is. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szeptember első hétvégéjén kétnapos látogatást tett az itt élő katolikus közösségnél. Ennek eredményeképpen együttműködési megállapodás aláírására is sor került a határon túli kapcsolatok elmélyítése érdekében.

 

A németországi magyarok közel egyharmada Baden-Württemberg tartományban él, Stuttgart környékén körülbelül harmincezren. Az itt otthonra lelt magyarok több hullámban kényszerültek elhagyni hazájukat. A második világháború után a kitelepített magyarországi svábok tízezrei kerültek ide. Őket követték az ’56-os forradalom leverése miatt kivándoroltak. A hatvanas-hetvenes években is sokan menekültek az NSZK-ba a Kádár-, a Tito- vagy a Ceaușescu-rendszer elől. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején elsősorban Erdélyből és a Délvidékről kerültek ide nagy számban magyarok. A rendszerváltás után érkezők nem csak azért különülnek el azoktól, akik már régebben itt éltek, mert fiatalabbak. Őket már inkább a két ország anyagi lehetőségei között húzódó különbségek motiválták. (Jelenleg a Németországban élő magyar állampolgárok számát százharmincezerre becsülik.)

A stuttgarti magyar misszió 1947. május 13-án jött létre. Első lelkipásztora D’Andrè Károly minorita szerzetes volt. A Szent Gellért Egyházközség 2006-ban alakult meg. Plébánosa most már több éve az erdélyi származású Tempfli Imre, aki nem csak nagy szeretettel fogadta a KÉSZ küldöttségét, de a két nap során igyekezett a lehető legtöbbet megmutatni nekünk a magyar közösség életéből. Számos alkalmat teremtett arra, hogy személyesen is találkozzunk az itt élőkkel, és így a beszélgetések során a lehető legjobban megismerjük egymást.

Ahogy Imre atya fogalmazott, a „magyarság harmadik folyama németországi, a külföldi”. A stuttgarti magyaroknak tizenegy szervezete van, a tizennégy egyházközségnek tizenkétezer katolikus a tagja. Jellemzően inkább Stuttgart mellett laknak, a több tíz kilométeres távolság pedig igencsak megnehezíti a közös találkozásokat, a szentmisékre való bejárást. Rendezvényeikre azonban nem csak katolikus szoktak eljönni, sőt, azok is látogatják alkalmaikat, akik nem keresztények. A klubok, körök és egyletek mind annak a hálónak a részei, amire Imre atya reményei szerint „előbb-utóbb fennakadhat a hazájától elszakadt magyar”.

A KÉSZ küldöttségét – az utazást a Nemzeti Együttműködési Alap és a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatta – Osztie Zoltán elnök, a Budapest Belvárosi Főplébánia plébánosa vezette. A találkozások során ismertette a KÉSZ munkáját. Az utazás célját röviden úgy fogalmazta meg, hogy „a keresztény nemzeti egységet jöttünk erősíteni”. E két pillér – a nemzeti hovatartozás és a katolikus kereszténység – az, melyre a jövőt alapozni lehet. Ebben pedig az értelmiségieknek kiemelt, prófétai feladatuk van.

A magyarországi delegációt elkísérte Pásztor Zoltán kassai püspöki helynök és Szabó Károly, a délvidéki Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) elnöke is. Természetesen ők is beszámoltak a helyieknek arról, hogyan él a felvidéki és a délvidéki katolikus magyarság. A kassai főegyházmegyében valamivel több, mint ötvenezer katolikus magyar él. A huszonkét magyar plébániát huszonegy pap látja el. A kassai Szent Gellért Pasztorációs Oktató Központ – a magyar ház – a magyar katolikusok szellemi központja. Itt találkoznak a cserkészek, a keresztény értelmiségiek vagy a Szent Mónika imakör édesanyákból álló tagjai. Hetente keddenként előadásokat tartanak és filmklubbal várják az érdeklődőket. A felvidéken ugyanakkor nem az anyagi jellegű körülmények jelentenek elsősorban problémát, hanem az, hogy egyre többen lemorzsolódnak a magyar közösségből. Pásztor Zoltán szerint fontos hangsúlyozni, hogy a magyarság nem érdem, hanem feladat.

Szabó Károly, a KÉK elnöke elmondta, hogy délvidéki értelmiségiek szervezete már 2002 óta létezik. Ötvenegy településről mintegy hatszáz tagjuk van. Kiemelte, hogy a helyi papság melléjük állt, a KÉK harmincnál többet is a soraiban tudhat. Szerveznek lelkinapokat, bibliaköröket, de elsősorban azt tekintik feladatuknak, hogy a szétszóródott vajdasági magyarságot segítség hitük és nemzeti hovatartozásuk megőrzésében.

A kárpát-medencei magyarság képviselőivel kiegészített KÉSZ küldöttsége több magyar csoporttal is találkozhatott. Az egyháztanács munkatársaival, a legátusokkal – az ő feladatuk felkarolni a sokfelé élő magyarokat –, a Barátság Klub idős tagjaival, az Erasmus Akadémia képviselőivel – ez a stuttgarti szervezet a magyarországi KÉSZ-hez hasonlítható – és a legtávolabbi, balingeni magyar filiában élőkkel. (Őket nemrég nagy veszteség érte, mert templomuk teljesen leégett. Jelenleg folyik az új építése.) Ezeken a találkozókon úgy éreztem, hogy a nemzeti és vallási hovatartozás valóban nem ismer határokat. Azt a sztereotípiát is cáfolták az együtt töltött órák, mely szerint, ha két magyar találkozik, biztos, hogy háromféle véleményt fognak képviselni. Úgy társalgott a németországi, a felvidéki, az anyaországi vagy a délvidéki magyar, mintha számtalanszor találkoztak volna, és nem most látnák egymást először. Baráti beszélgetések folytak, melynek alapja a keresztény magyar identitás volt.

A stuttgarti magyar katolikusok többsége Erdélyből, a Délvidékről és az anyaországból jött. Beszámolóik szerint leginkább az erdélyiek tartják meg magyarságukat hosszú távon is. A harmadik generáció a legveszélyeztetettebb, hiszen őket már minden az új otthonukhoz köti. „Az anyákon múlik minden.” – fogalmazta meg a tapasztalatát az egyik nagymama. Ha számukra fontos a magyarság, a magyar nyelv, akkor gyermekei is megőriznek majd belőle valamit.

Sok szó esett arról is, hogy ki miért jött el otthonról. Ismerjük a közelmúlt történelmét, tehát nem meglepő, hogy a jobb élet reménye sok évtizedig nem csak az anyagiakat jelentette. Volt, aki azért jött ide, mert az egykori Jugoszlávia nem tekintette polgárának, egyenesen kitaszította őt. „Soha nem kérdezte senki tőlünk, hogy kik vagyunk, és mit keresünk itt. Soha nem mondták ránk, hogy ausländer. Befogadtak minket.” – meséli egy idős férfi a Barátság Klub összejövetelén. Pikulski Anna, az Erasmus Akadémia alelnöke – aki székely és kalotaszegi felmenőkkel rendelkezik –, egy jellemző történetet mondott el. „Amikor bemutatkozom, rögtön visszakérdeznek: tehát lengyel vagy? Nem, magyar vagyok. És Magyarországon belül honnan jöttél – kérdeznek ismét. Nem Magyarországról jöttem, hanem Romániából – válaszolom. Kis Kelet-európai látkép.”

Az itt élők nagy figyelemmel kísérik az otthoni eseményeket. A legkülönfélébb dolgokról kérdeztek, mi pedig igyekeztünk válaszolni. De nem csak a tények érdekelték őket, arra is kíváncsiak, hogy mi a véleményünk. Valami azonban hiányzott az itthon megszokott társalgáshoz képest: bátran és oldalpillantások nélkül rákérdeztek bármire, legyen az közéleti vagy éppen egyházi, vallási kérdés. A beszélgetések során a fajsúlyos, nehéz témák mellett szó esett az életkörülményeinkről ugyanúgy, mint például a magyar futball helyzetéről.

Ha valaki elhagyni kényszerül a hazáját, akkor általában felértékelődik a nemzeti identitás. A Németországban élő magyarokat ugyanakkor sajátos környezet veszi körül. A német népben még mindig él a második világháború traumája, ezért saját németségükkel is hadilábon állnak. Nekünk természetes – legalábbis a legtöbb magyarnak – hogy a zászló jelzi a hovatartozásunkat, kint azonban még nem egyértelmű, meddig lehet elmenni a nemzeti jelképek használatával.

A kétnapos látogatás legfontosabb eseményére péntek este került sor. A magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a délvidéki Keresztény Értelmiségi Kör, a stuttgarti Erasmus Akadémia és a kassai Szent Gellért Pasztorációs Oktató Központ képviselő együttműködési megállapodást írtak alá. Ebben célként rögzítették, hogy összehangoltan kívánnak dolgozni a „magyar keresztény kultúra és hagyományok” ápolásáért, tudatosan vállalva a keresztény, keresztyén evangelizációs küldetést „az ökumené szellemében az összmagyarság érdekében”. Mindez azt jelenti, hogy a jövőben a keresztény hit és a magyarságtudat erősítését szolgáló feladatokban együtt fognak működni. Közös előadásokat, konferenciákat szerveznek; támogatják a magyar nyelvű oktatást; közös kiadványokat jelentetnek meg; a nemzetet érintő kérdésekben állásfoglalásaikat egyeztetik, valamint létrehoznak egy közös díjat is. A stuttgarti személyes találkozásnak köszönhetően már az is látszik, hogy e megállapodás nem marad csak leírt szó. A novemberi kassai búcsún mind a négy szervezet képviselteti magát, 2015 tavaszán közös zarándoklatot szerveznek Mariazellbe, ősszel pedig konferenciára kerül sor Kassán, melynek témája a „különböző szakmák feladata, felelőssége az evangelizációban” lesz.

A kapcsolat a „nyolcadik szentség”, mondta Tempfli Imre az egyik összejövetelen. Ha a keresztény magyar identitás megőrzéséről van szó, a személyes találkozásnál jobb eszközt valóban nehezen lehetne elképzelni. Bizonyította ezt az a két nap is, melyen az anyaországi, a felvidéki, a délvidéki és a németországi magyarok találkoztak egymással Stuttgartban.

 

Baranyai Béla

Új Ember katolikus hetilap


 

Könyv jelent meg a Mátyás-templomról

2014. szeptember 23. kedd 19:10

Szeptember 23-án, az Ars Sacra keretében mutatták be a Mátyás-templom című kötetet a budavári főplébánia nagytermében. A könyv az eddigiektől eltérő módon mutatja be az ország leglátogatottabb templomát.


Süllei László, a budavári Nagyboldogasszony-templom plébánosa köszöntőjében kiemelte: igyekeztek sokféle olvasói igényt kielégíteni, a könyv rejtett húrokat pendít meg a hívőkben, a történelmi emlékek iránt érdeklődőkben és a zarándokokban egyaránt. Felidézte azt a pillanatot, amikor 2013. október 13-án Erdő Péter bíboros felszentelte az új oltárt, és megáldotta a felújított templomot.

Mátéffy Balázs, a Mátyás-templom gyűjteményvezetője, a könyv szerkesztője úgy beszélt a kötetet megelőző munkákról mint egy érdekes közös kalandról. Elmondta, azt akarták felvillantani és megmutatni, ami az épület mögött van: a kötődéseket, a közösséget, az istenszeretetet. A könyv ezért több, mint egy műemlék ismertetése, ugyanakkor nem is hitéleti, teológiai tanulmány. Alkotói igyekeztek megtanulni a templomba belépő emberek nyelvét – azoknak a nyelvét, akiket meg akarnak szólítani. Ezzel részt szeretnének venni az egyház fontos küldetésében: hiszen az egyház nemcsak az igazságot őrzi, hanem a saját nyelvükön szól az emberekhez.

Vertel Beatrix grafikus szerint a könyv minden részlete jól megtervezetten, letisztult formában került a helyére, találkozik a kötetben a szakralitás és a történelem. Kifejezte reményét, hogy az olvasók is olyan sok örömet találnak majd benne, mint amennyi örömet jelentett az alkotók számára a templom részleteire való rácsodálkozás.

A kötetben szereplő fényképek Püspöki Apor alkotásai, aki a könyvbemutatón elmondta: az esti fotózások közben gyakran orgonapróbák is zajlottak, ami sokat hozzáadott a munka minőségéhez. Összecsengett ez Mátéffy Balázs megállapításával, aki a bemutatót követő idegenvezetés során hangsúlyozta: a templom maga is összművészeti alkotás.

A nyolcvanoldalas, színes kiadvány – amelyhez Erdő Péter bíboros írt előszót – nemcsak a templomot és történetét mutatja be. A lapszéli jegyzetek sok érdekességet elárulnak a korabeli életről, a templomhoz kötődő eseményekről, személyekről. Megtudhatjuk például, hogy az egyik emléktáblán Ferenc József Árpád vezértől származtatta uralkodását; segítséget kaphatunk ahhoz, milyen perspektívából kell néznünk a látszólag jelentéktelennek tűnő feszületet a Szent-Kereszt kápolnában.

A kiadvány magyar és angol nyelven jelent meg, decemberre várhatóan elkészül a francia, az olasz, a spanyol és a német változat is. Jelenleg a Mátyás-templom kegytárgyboltjában és a budai várban található Litea-könyvesboltban vásárolható meg, de tervezik, hogy a több nyelven való megjelenést követően országos hálózatokban is terjesztik.

Fotó: Thaler Tamás

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

 

Megnyitották a jubileumi Mária-évet Csíksomlyón

Vasárnap, szeptember 14-én nyitották meg Csíksomlyón a Mária-évet. A Szent Istvánról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány kezdeményezésére, a Gyulafehérvári Érsekség jóváhagyásával jubileumi Mária-évet hirdettek abból az alkalomból, hogy a kegyszobor 500 éves - tájékoztat a Székelyhon.ro.


Pénteken és vasárnap, szeptember 12-én és 14-én tartották a csíksomlyói őszi Mária neve búcsút, amelynek alkalmából az elmúlt hét végén több mint tízezer zarándok látogatott el a kegytemplomba. A pénteki szentmisét Tamás József püspök, a vasárnapit pedig Jakubinyi György érsek celebrálta.

Vasárnap délben zúgtak a harangok, a csíksomlyói hegytemplom kórusa hagyományos énekekkel köszöntötte Szűz Mária születésnapját. A Mária-év mottóját a Márk József OFM által írt búcsús énekből vették, és így hangzik: „Köszöntünk Somlyó szép csillaga".

A szentmise elején Urbán Erik OFM templomigazgató kifejtette: „a csíksomlyói kegytemplom, a pápai kisbazilika legdrágább kincse az Oltáriszentség után a Szűzanya kegyszobra. A körülbelül ötszáz éves, reneszánsz stílusú kegyszobor hársfából készült. Alkotója ismeretlen. Magassága 2,27 m. A világon ismert kegyszobrok közül a legnagyobb. A napba öltözött Asszonyt ábrázolja, akinek lába alatt van a hold, fején a tizenkét csillagból álló koszorú. Királynőként is ábrázolja Szűz Máriát: fején korona, jobb kezében jogar, bal karján tarja Szent Fiát, a világ Megváltóját. 1798-ban Batthánnyi Ignác erdélyi püspök idején az egyház Csodatevő, segítő szent Szűznek nevezi el.”

Erik atya elmondta, hogy „nagy tekintélye van a csíksomlyói kegyhelynek a székely nép és a világon szétszóródott magyarok életében. A Boldogságos Szűz Máriába vetett bizalom a kegyhelyen erőt és reményt adott és ad az ide zarándoklóknak: székely népünknek és a világ magyarságának a csíksomlyói kegyhely lett a hit, a szellemi élet és a kultúra védőbástyája, oltalmazója és továbbörökítője mindannak, ami a nemzeti öntudatot meghatározza.”

Szent Lukács evangéliumának az Angyali üdvözlet részét olvasták fel a szentírásból, Jakubinyi érsek prédikációjának vezérfonala Mária életútja és tisztelete volt, az Angyali üdvözlettől Jézus első csodáján, a kánai menyegzőn történt vízből borrá változtatáson át az Úr végrendeletéig, amikor Jézus ránk hagyta a Szűzanyát. Ezt tette Szent István király is 1038-ban, amikor országát Szűz Máriának ajánlotta fel, így lett Mária a magyarok nagyasszonya.

A szentbeszédben többször elhangzott a Szent Pál apostol leveleiből vett idézet: „Az istenszeretőknek minden a javára válik”, a sok ezer erdélyi édesanya közül Jakubinyi a lemhényi születésű Dani Gergely plébános édesanyját említette meg, aki húsz gyereket szült és még egyet örökbe vett, közülük 17-en érték meg a felnőtt kort, egytől egyig iskolázott, becsületes tagjai lettek a székelységnek.

A jubileumi Mária-év minden egyes napjára Ferenc pápa teljes búcsút engedélyezett. A Szentszék (Paenitentiaria Apostolica, Prot. N. 386/14/1) dokumentuma szerint 2014. szeptember 14-től 2015. szeptember 15-ig mindennap elnyerhető teljes búcsú engedélyezett a következő feltételek mellett: szentgyónás, szentáldozás és imádság a Szentatya szándékára.

A búcsúnyerés napján meg kell látogatni a csíksomlyói kegytemplomot, részt kell venni a Szűzanya tiszteletére tartott áhítatosságon vagy egyszerűen magunkban imádkozni Erdély hithűségéért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családok védelméért, imánkat a Miatyánk, a Hiszekegy és a Csodatevő és Segítő Szűz Mária fohászokkal fejezzük be. Ezt a búcsút fel lehet ajánlani a megholtakért is. Akik öregség vagy súlyos betegség miatt nem tudják meglátogatni a kegytemplomot, elnyerhetik ugyanezt a teljes búcsút a három feltétel mellett, ha a Boldogságos Szűzanya szentképe előtt imádkozva, lelkileg csatlakoznak a kegytemplomban tartott valamelyik ájtatossághoz.

A Mária-év első fontosabb eseményének számít a szeptember 16–19. között a csíksomlyói kegyhelyen zajló találkozó. Itt tartja éves konferenciáját a húsz európai nemzeti Mária-kegyhelyet tömörítő Európai Máriás Háló. Ennek keretében szerdán, szeptember 17-én este 7 órától ünnepi szentmise lesz a kegytemplomban.

A jubileumi Mária-év lógóját Xantus Lehel tervezte. A kék szín a Szűzanyára utal, illetve a máriás kegyhelyre, melybe a jubileumi év mottója van beleírva: "Oltalmad alá futunk". A barna szín a ferencesekre utal, melybe a jubileumi évszámok vannak beleírva, és a jubileumi ünnep időtartama. A kegyszobor közepén, arany színben kapott helyet.

Fotó: Székelyhon.ro


 

Francois Varillon: Jézus passiója

2014. augusztus 30. szombat 14:30

A Korda Kiadó által megjelentetett kötetben Francois Varillon (1905–1978) francia jezsuita, teológus húsvéti misztériumról szóló elmélkedései olvashatók, melyek a Szent Ignác-i Lelkigyakorlatok harmadik és negyedik hetének felelnek meg. A szerző figyelmeztet, hogy a húsvét nem csupán a kereszténység legfőbb misztériuma, több annál, „bizonyos értelemben maga a kereszténység”.

 

Varillon kiemeli, hogy a húsvét azt jelenti: „átkelés, halál általi átkelés, a halál küszöbén való átkelés”. A történelemben három húsvét van: a zsidók húsvétja, Krisztus húsvétja és a mi saját húsvétunk. 

A zsidók húsvétja, negyvenévi vándorlásuk, viszontagságaik, Isten és Mózes elleni örökös lázongásuk azt jelképezi, hogy nem lehet kisebbé tenni a pusztát. „Nem lehet kikerülni a halált mint az igazi élet küszöbét. Ez a puszta mondanivalója, ami alapvető az életben. Ez az első húsvét a történelemben, a jelen lévő élet első istenivé átalakulása.”

Krisztus húsvétjáról elmélkedve a szerző hangsúlyozza, hogy a szolgai élet és Isten által felmagasztalt élet között ott volt a puszta, ami a Kálvária. „Jézus csak úgy tud isteni életet ölteni és a Szentháromság szívébe lépni, ha felmegy a Kálváriára”, vállalva a szenvedést. Ez a fájdalmas, kereszthalállal végződő felmenetel egyúttal „az igazi életre való felmenetelt jelenti, az istenivé válást.”

Végül a harmadik húsvét a mi húsvétunk. „Annyi húsvét van, ahány szabad cselekedet, választás…, döntések, amikor meghalunk az önzésünknek.” Meg kell halnunk az önzésünknek, hogy ne csak magunkkal, hanem mással is képesek legyünk foglalkozni. Bár azt hisszük, hogy kiváltságosak vagyunk, ez egyáltalán nincs így. Az evangélium üzenete: „amikor megtagadjuk magunkat, Krisztusban alakulunk át, magának Krisztusnak az életét éljük, Krisztusban megigazulunk, megszentelődünk”. Ez a hit kell erőt adjon nekünk ahhoz, hogy mindig az első sorokban legyünk, „amikor meg kell halnunk magunknak, hogy egy kicsivel több igazságot és egy kicsivel több boldogságot teremtsünk a földön”. A botrány viszont az, hogy a hitünk, amely a feltámadás hite, „nem elég erős ahhoz, hogy mindig azok első soraiban legyünk, akik az emberi testvériségért küzdenek”. Ehhez arra lenne szükség, hogy feltétlenül higgyünk abban, minden halál feltámadás, „és nem akármilyen feltámadás, hanem átalakulás magában Krisztusban, az életben, hogy örök életünk legyen”.

A jezsuita szerző szerint az igazi dráma nem Jézus szenvedése, hanem az, hogy kínzói és a fölötte ítélkezők a szenvedést szándékosan, tudatosan okozták neki. Rámutat: nem ugyanazt jelenti, ha egyszerűen éhesek vagyunk, mint az, hogy nem adnak nekünk enni. A passió legfontosabb tartalma: „ezt tették Jézussal, azt akarták, hogy szenvedjen, és hogy meghaljon”. Ám Jézus kitartott, végig az maradt, aki volt, „egy pillanatra sem adta fel, hogy egy az Atyával és állandóan a hóhérjaiért imádkozott, a kapcsolatot nem lazította meg”.

Varillon azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy Jézus szenvedését „a világ szenvedése jelenti. Nem kell a kettőt szétválasztani. A világ szenvedései és a világ bűnei. Jézus számára a bűn a legnagyobb rossz.” Nem lehet elválasztani Krisztus fájdalmát és a világ fájdalmát, mert Krisztusét a világ szenvedése okozza. Mi pedig nem érezhetünk együtt Krisztus fájdalmával, ha nem érezzük át az emberek gyötrelmeit. Ezért Krisztus szenvedése a legnagyobb mértékben át kell hassa tetteinket. „Csak akkor tudjuk megérteni, hogy a saját tetteink nem lehetnek közömbösek a szenvedés iránt. Ha valóban az életünkre a legnagyobb hatást Krisztus szenvedése teszi, akkor cselekedeteinkben is benne lesz a szenvedés.”

A kötet szerzője hangsúlyozza: Jézus nem azért ment fel a Kálváriára, mert a szenvedés önmagában érték. Nem az, sőt érték elleni. A szenvedés rossz, de a bűn világában lehetetlen úgy teljesíteni a feladatunkat, hogy ne kerüljünk szembe a halállal. Ez nem szükségszerűen véres halál, nem feltétlenül az a halál, amikor visszaadjuk lelkünket a Teremtőnek. „Ez lehet az is, hogy meghalunk mindennek, amihez ragaszkodunk.” Jézus elfogadta a halált, mert ez a küldetéséhez tartozott. „Tehát, ha hűségesek vagyunk, szenvedni fogunk.” Ez elkerülhetetlen, szervesen hozzátartozik az életünkhöz, nem kell se keresni, se megfutamodni tőle. „Atyánkra kell összpontosítanunk, aki a mennyekben van.” Teljesítenünk kell a feladatainkat, emberi dolgainkat, hordanunk kell a keresztünket. „Krisztus nem küld szenvedést és nem mentesít a szenvedéstől. Nem teszi se az egyiket, se a másikat. Elmélyíti a szenvedésünket.” Ám Krisztus áldozatához mindenkinek szabadon kell csatlakoznia, Krisztus áldozata nem helyettesíti a miénket. „Ez a szeretet hiányát jelentené. A helyünket foglalná el, helyettünk cselekedne, helyettünk áldozná fel magát.”

Jézus feltámadását a szerző hitjelenségnek nevezi, ami történelmi tényt hordoz magában. „Krisztus feltámadása olyan rendszer végének a kezdete, ahol a halál együtt jár az élettel.” A feltámadás „Krisztus igazi jelenléte bennünk.” Isten transzcendens, minden határt meghalad, nem ismer korlátokat. „Márpedig, mivel Isten a szeretet, így a szeretet minden korlátja megszűnt.”

Az, hogy Krisztus transzcendens, azt jelenti: „ő nála jobban, mint én, mint én magam, és a földön egyetlen jelenlét sem, nem közelíti meg a feltámadt Krisztus jelenlétét bennem.” S így Szent Pál apostollal együtt elmondhatjuk: „élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20). Ezért tehát nem az égben kell keresnünk Krisztust. Ez nem azt jelenti, hogy ne imádkozzunk, csupán azt, hogy „nem kell ott keresni Jézus Krisztust, ahol nincs. Jézus Krisztus ott van a feladatunkban. Ott van a különböző közösségekben.”

„Mert ahol ketten vagy hárman összegyűltök a nevemben, ott vagyok közöttetek” (Mt 18,20). A mennybemenetel nem azt jelenti, hogy Krisztus eltávozott tőlünk, hiszen ő maga ígérte meg búcsúzóul tanítványainak: „én veletek vagyok mindenkor a világ végéig” (uo. 28,20). 

(Korda Kiadó, 2014)

Bodnár Dániel/ Magyar Kurír

 

 

Anselm Grün: Megbékélés Istennel

2014. augusztus 23. szombat 12:07

A világhírű bencés szerzetes, teológus, korunk egyik legolvasottabb katolikus szerzője ebben a könyvében bemutatja azokat a gyógymódokat, amelyek segíthetnek bennünket abban, hogy orvosoljuk sérült istenképeinket. A tanulmány nem csupán a hívőknek szól, hanem a keresőknek is: Anselm Grün konkrét utakat szeretne elébük tárni, hogy megtalálhassák és megtapasztalhassák Istent.

A szerző rámutat: megmérgezi az istenképet, ha a szent területen profán dolgok történnek, ha Isten nevében sebeznek és törnek meg embereket. A bencés szerzetes, teológus elemzi az istenmérgezés különböző fajtáit: a negatív istenképek, a csalódás, a fanatizmus és a fundamentalizmus, a spirituális visszaélések, a szexuális visszaélés által okozott istenmérgezés.

A negatív istenképek által okozott istenmérgezésben Isten „elsősorban ellenőr gyanánt jelenik meg: Ő a Nagy testvér, aki mindent lát, és aki elől lehetetlen elrejtőzni.” Büntető, szigorú Isten, semmi köze Jézus Krisztus megbocsátó szeretet-Istenéhez. A csalódás által okozott istenmérgezés gyakran a hitüket gyakorló keresztényekre jellemző: csalódtak az Egyházban mint intézményben, s ez egyesekben az Istenben való csalódással párosul: éveken át imádkoztak, hűségesen jártak templomba, de Isten nem jutalmazta meg őket érte, mégis megbetegedtek, vagy mélyen hívő feleségük meghalt rákban. „Hogyan engedhette meg ezt Isten? Hiszen annyira vallásosan élt! Oly sokat tett másokért! És most nyomorultul meghalt.” A fanatizmus és a fundamentalizmus által okozott istenmérgezésben a fanatikusok és a fundamentalisták vagy bizonyos praktikákban, vagy magában az emberben vélik felfedezni az ördögöt, és egy idő után a legradikálisabb eszközt is megengedhetőnek vélik a gonosz elleni harcban, de nem veszik észre, hogy „végső soron a saját lelkük mélyén lakó ördögtől félnek. Fundamentalista bizonyosságukat saját lelkük bizonytalansága árán veszik meg.” A spirituális visszaélések által okozott istenmérgezést illetően Anselm Grün annak nevez mindent, ahol az emberi akaratot Isten akarataként tüntetik fel. Egyértelmű visszaélés ez a hatalommal, a spirituális vezetők „Isten akarata mögé bújva Istent saját hatalmuk igazolására és határtalan hatalomvágyuk kielégítésére használják. Aki azt állítja, hogy ő az, aki felismeri a másik számára Isten akaratát, az mintegy tévedhetetlenné teszi magát.” A szexuális visszaélések által okozott istenmérgezés következményei közül az érzelmi zűrzavar a legrosszabb. „Az áldozatok ide-oda hányódnak a fájdalom, az undor, a düh és a bűntudat között.” Noha minden felelősség a tetteseket terheli, az áldozatokat mégis bűntudat gyötri, fölteszik a kérdést, vajon ők csábították-e el a papot, nem viselkedtek-e túl kihívóan. „Ez az érzelmi zavar valósággal megmérgezi őket, mert már nem tudják, melyik érzésüknek hihetnek.” A szexuális erőszak mindig mély sebet ejt, de ha a szentség fogalmát megtestesítő pap követi el, akkor egyúttal minden szent dolgot is sárba tipor. A papok által elkövetett szexuális erőszak áldozatai gyakran összekapcsolják a szentséget az erőszakkal, ezért nem is tudnak templomba járni, s ami még rosszabb, Istenből is kiábrándulnak.

Anselm Grün fontosnak tartja, hogy szembenézzünk azzal a fájdalommal, amelyet a szexuális vagy spirituális visszaélések, a megbetegítő istenképek és önképek, valamint az Egyházzal és Istennel kapcsolatos csalódások által okozott istenmérgezés váltott ki, de nem szabad leragadnunk a fájdalomnál. A leglényegesebb, hogy kiengesztelődjünk az istenképekkel és végső soron Istennel. „Az Istennel való kiengesztelődés azonban csak akkor sikerül, ha búcsút mondunk a megbetegítő isten- és önképeknek, és megfelelő képeket találunk Istenre és önmagunkra.” Nagyon fontos, hogy szabaduljunk meg félelmeinktől. A szerző felidézi, hogy Jézus beszél az evangéliumban a pokolról, de nem azért, hogy félelmet keltsen bennünk, hanem, hogy „nyissuk ki a szemünket, ébredjünk fel, és éljünk tudatosan.” Ha szavai mégis félelmet keltenek bennünk, akkor saját lelkünk hajlamait tárják fel, azokat, amelyek arra irányulnak, hogy elítéljük és pokolra taszítsuk magunkat. A bennünk felbukkanó félelem azonban önismeretre akar vezetni minket: „Miért vagyok olyan szigorú magamhoz? Mi az bennem, amitől félek”? Ha ilyen kérdéseket teszünk fel, akkor Jézus szavai elvezetnek saját igazságunkhoz, ám ezzel az igazsággal csak akkor tudunk szembenézni, ha hiszünk abban, hogy mindazt, ami bennünk van, Isten irgalma öleli körül.

Anselm Grün figyelmeztet: Jézus az ellentmondásainkkal együtt ölel át minket a kereszten. Hiszen mi tökéletesen jók, vallásosak, szeretetteljes emberek szeretnénk lenni, de mindig megvan bennünk az ellenkező magatartás is: rosszak, istentelenek, fegyelmezetlenek és agresszívek vagyunk. Sokan azért szenvednek maguktól, mert ragaszkodnak az önmagukról kialakított eszményképhez, és mivel annak nem tudnak megfelelni, inkább elítélik magukat, ahelyett, hogy hinnének abban: „Krisztus mindenestül elfogad engem, én is képes vagyok elfogadni magamat.” Ha ugyanis Jézus még a gyilkosainak is megbocsátott, „akkor bízhatunk abban, hogy nincs bennünk semmi, amit Isten ne bocsátana meg… Ha fölnézünk a keresztre feszített Jézusra, aki megtestesítette az igaz ember eszményképét…, akkor mi magunk is igazzá válunk, egyre inkább hasonlóvá a bennünk lévő valódi és igaz ember képéhez” (Bencés Kiadó, 2014).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír



 

Szeretet telepítése

 
Terméktámogatás: Igen, miben segíthetek?
 
Vásárló: Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretetet. Végigvezetne kérem a folyamaton?
 
Terméktámogatás: Rendben, szívesen segítek. Készen áll az indulásra?
 
Vásárló: Hát, nem vagyok egy műszaki zseni, de, azt hiszem készen állok. Mit kell először tennem?
 
Terméktámogatás: Első lépésként nyissa meg a Szívét. Megtalálta a Szívét?
 
Vásárló: Igen, de egy csomó más program is fut jelenleg. Lehet telepíteni a Szeretetet, miközben ezek futnak?
 
Terméktámogatás: Milyen más programok futnak?
 
Vásárló: Lássuk csak, van Múltbéli Megbántódás, Alacsony Önértékelés, Harag és Neheztelés. Ezek futnak éppen.
 
Terméktámogatás: Nem gond, a Szeretet fokozatosan törölni fogja a Múltbéli Megbántódást a jelenleg működő rendszeréből. A hosszú távú memóriában esetleg megmaradhat, de már nem fog megzavarni más programokat. Végül a Szeretet felül fogja írni az Alacsony Önértékelést a saját moduljával, amit Egészséges Önértékelésnek hívnak. Viszont a Haragot és a Neheztelést teljesen ki kell kapcsolnia. Ezek a programok megakadályozzák a Szeretet megfelelő installálását. Ki tudja kapcsolni ezeket?
 
Vásárló: Nem tudom, hogyan kell kikapcsolni őket. Meg tudja mondani?
 
Terméktámogatás: Örömmel. Menjen a startmenübe és indítsa el a Megbocsátást. Ezt addig kell ismételnie, amíg a Harag és a Neheztelés teljesen ki nem törlődnek.
 
Vásárló: Rendben, kész! A Szeretet automatikusan elkezdte telepíteni magát. Ez normális?
 
Terméktámogatás: Igen, de ne feledje önnek csak az alapprogram van meg. El kell kezdenie kapcsolódni más Szívekhez, hogy hozzáférjen a frissítésekhez.
 
Vásárló: Hoppá! Máris kaptam egy hibaüzenetet. Azt mondja: "Hiba - A program nem fut külső egységeken." Most mit tegyek?
 
Terméktámogatás: Ne aggódjon. Ez azt jelenti, hogy a Szeretet program Belső Szíveken való futásra lett tervezve, de az ön Szívén még nem futott. Kevésbé technikai nyelven ez csak annyit jelent, hogy önnek először saját magát kell Szeretnie, mielőtt másokat Szerethetne.
 
Vásárló: Tehát most mit tegyek?
 
Terméktámogatás: Gördítse le az Önelfogadás menüt; majd kattintson az alábbi fájlokra: Megbocsátok Magamnak 2.0, Felfedezem az Értékeimet 1.5, Tudomásul Veszem a Korlátaimat 3.0.
 
Vásárló: Rendben, kész.
 
Terméktámogatás: Most másolja őket az "Én Szívem" könyvtárba. A rendszer felül fog írni minden zavaró programot és kijavítja a hibás programozást. Ezen kívül törölnie Kell a Terjengős Önkritikát az összes könyvtárból és kiürítenie a Kukát, hogy biztosan eltávolítsa teljesen, és soha ne jöhessen újra elő.
 
Vásárló: Megcsináltam. Hé! A Szívem új fájlokkal telik meg. Mosoly jelent meg a képernyőmön és a Béke meg az Elégedettség bemásolja magát minden felé a Szívembe. Valamint az egész rendszerem melegedni kezdett. Ez normális?
 
Terméktámogatás: Sok esetben. Másoknak eltart egy ideig, de végül minden helyreáll a megfelelő időben. A rendszer melegedése normális, és javítja a Szív működését, ne aggódjon. Egyébként jó érzés nem?
 
Vásárló: De, csak szokatlan.
 
Terméktámogatás: Szóval, a Szeretet telepítve és rendesen fut. Még egy dolog mielőtt letennénk. A Szeretet Ingyenes Program. Figyeljen rá, hogy továbbítsa azt és a különféle változatait mindenkinek, akivel kapcsolatba kerül. Ők is megosztják majd másokkal és visszajuttatnak viszonzásul önhöz is új és izgalmas változatokat.
 
Vásárló: Köszönöm, Istenem.
 
FIGYELEM! A fenti program INGYENES. Nincs mindenkinek a szerverén gyárilag telepítve. Nélküle hibásan működik minden rendszer. Kérjük továbbítani másoknak is!

Sárosi István: A rabbi, a pápa és a sátán – recenzió

Amikor 1958. október 9-én XII. Piusz életének 83., pápaságának 20. esztendejében visszaadta lelkét a Teremtőnek, az egész világ nagy pápaként emlékezett meg róla, s csak idő kérdésének látszott, hogy mikor avatják boldoggá, majd szentté. Ám minden másként alakult.


Alig telt el fél évtized XII. Piusz halálát követően, amikor 1963-ban a berlini Szabad Népszínpadon bemutatták Rolf Hochhuth A helytartó című színdarabját, amelyben XII. Piusz egy jéghideg, álszent bürokrata, akit jobban érdekelnek a Vatikán aktacsomagjai, mint zsidók millióinak halála, és aki nem akarja elutasítani Hitlert, mert a bolsevizmus elleni védőbástyaként szüksége van rá. Ma már történelmi tény, hogy Ion Mihail Pacepa, a román Securitate tábornoka 1978-ban Nyugatra szökött, s elárulta, hogy az 1960-as évek elején részese volt annak a XII. Piusz elleni akciónak, amelyet a szovjet titkosszolgálat, a KGB szervezett Nyikita Hruscsov első titkár megbízásából. Ennek része volt a Hochhuth-dráma megszületése és előadása is.

Sárosi István teljességre törekvő, kétrészes színművében arányosan vegyíti a történelmi dokumentumokat a fikciós elemekkel. Drámájának két központi alakja a tudós római főrabbi, Israel Zolli, aki a vészkorszak tombolásának idején, 1944 októberében hosszas lelki tusakodás után engedett Krisztus hívásának, s áttért a katolikus hitre, illetve Eugenio Pacelli, aki XII. Piusz néven a pápaság történetének egyik legnehezebb időszakában ült Szent Péter trónján. Velük szemben állnak a darabban a sátán emberei, akik a történelemben mindig más és más alakban jelennek meg, a dráma által ábrázolt korban az emberek tízmillióinak haláláért felelős nemzetiszocializmus, illetve szovjet bolsevizmus képviselői és segítői testesítik meg a gonoszt.

Sárosi párhuzamosan mutatja be Israel Zolli és Eugenio Pacelli életútját, gyermekkoruktól kezdve. Mindketten mélyen hívő családban nőnek fel, egyikük ortodox zsidó, másikuk Krisztus-követő katolikus famíliában. Zolli ősei közül anyai ágon csaknem mindenki híres rabbi volt, nagyapja és dédapja is, így nem lehetett kétséges, hogy engedelmeskedve a Mindenható akaratának, ő is ezt a hivatást választja. A kétnapos korában megkeresztelt Eugenio Pacellit pedig egy idős pap emeli a magasba, s jövendöli meg: „eljön majd az a nap, amikor a keresztény világ ezt a csecsemőt fogja ujjongó lélekkel ünnepelni Szent Péter templomában.” Eszünkbe juthat erről az öreg Simeon tanúságtétele a csecsemő Jézus templomi bemutatásánál (Lk 2,22-35).

Az ifjú Zolli hithű izraelitaként szokatlanul nyitott lélek, a fiatal Pacellit is meglepi, amikor egy katolikus templomban találkozik vele. Kérdésére azonban a rabbi azt válaszolja, hogy Istent keresi mindenütt, s bárhol jár, minden katolikus templomba bemegy. Ez a két lelki és szellemi óriás első találkozása, s nem mentes a feszültségtől, Pacelli nem titkolja, „nem örömteli” érzésként éli meg, hogy egy Krisztust tagadó izraelitát lát a templomban, de ez nem párosul benne személyes ellenszenvvel, s Zolliban sem okoz kiábrándulást. Ettől kezdve rendszeresen leveleznek, s kerülnek egymáshoz lelkileg és szellemileg is egyre közelebb.

Sárosi lélektanilag teljesen hitelesen ábrázolja azt a több évtizedes folyamatot, amelynek végén Zolli főrabbi eljut Krisztus követéséig. Gyermekként találkozik először Jézus nevével, egy keresztény barátja révén, aki Jézusról mint Isten Fiáról beszél, a tökéletes jóság megtestesítőjéről, akit azonban gonosztevőként végeztek ki. Ő pedig ahelyett, hogy átkozta volna őket, megbocsátott gyilkosainak és imádkozott értük. Israel Zolli rabbiként, majd főrabbiként is kiemelten foglalkozik Jézus személyével, tanításával, vállalva hittestvérei rosszallását. Az üldöztetések idején az első pillanattól kezdve felismeri a veszély nagyságát, de Istenbe vetett hitét soha nem veszíti el. Többször is misztikus élményt él át, Jézus jelenik meg előtte, fény alakjában, majd testi valójában is, s hívja őt. Zolli sokáig küszködik, de végül felismeri, hogy nem emberi akarattal áll szemben, s ez ellen semmit nem tehet: „… ott állt Ő… azonnal megismertem a hangját… mostantól követni fogsz engem… végtelen nyugalom áradt szét bennem, mintha ezer éve vártam volna erre a hívásra, mégis csak nagy sokára voltam képes válaszolni… úgy legyen, úgy lesz, úgy kell lennie.”

A XII. Piusz pápa elleni legfőbb vád az, hogy a II. világháborúban nem ítélte el nyíltan a zsidók üldözését. Sárosi darabjának egyik legdrámaibb része, amikor 1942 nyarán az egyházfő elkészítette „a katolikusokat és zsidókat, hívőket és nem hívőket egyformán és válogatás nélkül halálba küldő” náci rezsim kritikáját, „az embert és Istent nem ismerő és nem tisztelő bűnös németországi államhatalom elítélését.” A dokumentum megjelentetését azonban megakadályozta a Hollandiából érkezett hír: miután a holland keresztény egyházak közösen tiltakoztak a hollandiai deportálások ellen, a németek bosszúból negyvenezer zsidót – s mellettük néhány ezer nem árja, kikeresztelkedett zsidót – deportáltak, köztük Edith Stein kármelita nővért, akit még abban az évben meggyilkoltak Auschwitzban, s akit II. János Pál pápa 1999-ben Európa védőszentjévé nyilvánított.

Pasqualina nővér, aki évtizedekig volt Eugenio Pacelli házvezetőnője, idézi fel, amint a pápa elégeti a már megírt dokumentumot, s végtelen fájdalommal a hangjában mondja: „… arra gondolok, ha a holland püspökök tiltakozása nyomán negyvenezer ártatlan embert hurcoltak el a táborokba, akkor Hitler, a pápa szavai hallatán legalább kétszázezer embert fog internálni… ezt nem engedhetem meg…” Dokumentumok tanúsítják, hogy a nácik komolyan fontolgatták XII. Piusz elrablását, sőt fizikai megsemmisítését is. A pápa tudott erről, ennek ellenére végrehajtotta a Vatikán legnagyobb titkos akcióját az egyház történetében, amelynek keretében a katolikus egyház több mint 800 ezer zsidó embert mentett meg Európában a biztos haláltól, menedéket adva nekik a plébániákon, a kolostorokban, nunciatúrákon. Amikor az egyházfő kifejezi Zollinak meghatottságát, hogy keresztségében az Eugenio nevet vette fel, a Krisztus-hitre tért egykori főrabbi így válaszol: „Ez nemcsak az én személyes hálám kifejezése, hanem az összes igaz testvérem tisztelete…” XII. Piusz rendületlenül bízott abban, hogy „az igazság mindig győzedelmeskedik, a hazugság soha nem lehet úr!” Hosszú távon bizonyosan nem.

Sárosi István drámájában megpróbál igazságot szolgáltatni egy olyan pápának, aki a történelem talán legszörnyűbb időszakában volt Krisztus földi helytartója, s abban a helyzetben mást nem tehetett, mint amit Jézus tanácsolt tanítványainak, akiket bárányokként küldött a farkasok közé: „Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok” (Mt 10,16). (Szent István Társulat, 2014.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


 

Rekordokat dönt a YOUCAT

2014. május 10. szombat 10:59

Három évvel a megjelenés után 4,5 millió nyomtatott példányával a YOUCAT katolikus ifjúsági katekizmus a Biblia után a második legsikeresebb katolikus kiadvány a világon. A Kathpress tudósítása.

Három év alatt 30 nyelvre fordították le, több mint 100 országban olvassák. A könyv számos országban felébresztette a fiatalokban a hit tanulásának szándékát – erről beszélt Bernhard Meuser publicista, a Youcat egyik kezdeményezője.

A kiadást elindító Youcat Foundation célja, hogy segítse a hit továbbadását a fiatalok körében. Az információcserét a www.youcat.org nemzetközi weblap koordinálja. Az eladásból származó bevételeket, a befolyó adományokat különböző programok, információs anyagok finanszírozására fordítják. Így születtek rövidfilmek, és jöttek létre nemzetközi workshopok, elősegítve a katekézis tartalmainak átadását.

Közben a Youcat könyvcsaláddá nőtte ki magát: zsebnaptárral, a bérmálás és gyónás témákban önálló könyvvel gazdagodott. Tervek szerint a következő kiadvány Docat címmel a társadalmi tanítást dolgozná fel, és készül Kids'Cat címmel a gyerekek számára katekizmus, valamint meg fognak jelentetni egy Bibliát is, kifejezetten az ifjúság számára. A kidolgozás folyamatában a teológusok mellett fiatalok is közreműködnek.

A héten nemzetközi Youcat workshopon vesznek részt fiatal ösztöndíjasok a vendéglátó Németország mellett Argentínából, Brazíliából, Indiából, Koreából, Libanonból és a Fülöp-szigetekről. A három hónapos program során a katekéták beszámolnak az országaikban folyó hitoktatásról, és keresik a jól működő gyakorlatokat.

Magyar Kurír

 

 

Filmajánló: Joshua

2014. június 21. szombat 13:19

John Purdy filmje egy átlagos amerikai kisvárosban játszódik, ahova egy szép tavaszi napon titokzatos fiatalember érkezik: Joshua, a szobrász, „de mindenes is”, aki bármilyen kétkezi munkát elvállal. Bodnár Dániel recenzióját olvashatják.

A városka lakói jól ismerik egymást, de ez csak a felszín: különösebben nem érdekli őket a másik élete. Lelküket betöltik saját vágyaik, fájdalmaik. Tardone atya, a római katolikus templom plébánosa kényszernek érzi ittlétét; álma, hogy vatikáni karriert fusson be Rómában. Helyettese, Pat atya szeretne Tardone helyére kerülni, de tisztában van azzal, hogy ez szinte a lehetetlennel határos. Ezért inkább él szenvedélyének, a halászatnak – azzal mentegetve magát, hogy Péter apostol is halász volt –, mint hogy teljes mértékben a híveknek szentelje életét. A férjét tragikus körülmények között elvesztő fiatal riporternő, Maggie képtelen feldolgozni fájdalmát, idegennek érzi magát a kisvárosban, alig várja, hogy továbbálljon. Az étterem tulajdonosnője, Joanna pocsékul főz, nem tudja, hogy a kosztja vagy a házassága rosszabb-e. A rockzenészi álmokat szövögető Kevin folyamatosan hadakozik a terveit ellenző apjával. A két, kórosan elhízott férfi testvérpárt csak a kulináris élvezetek érdeklik.

Joshua érkezésével minden megváltozik. Rögtön munkához lát. A baptista templomot egy évvel korábban vihar pusztította el, romjai azóta is ott éktelenkednek, senkinek nem jutott eszébe, hogy eltakarítsa azokat. Joshua hozzákezd a romok eltüntetéséhez, s eltökéltségét látva, a helység lakói – élükön a dadogós, de ritka tiszta lelkű Teóval – egy emberként segédkeznek neki.

Az Isten háza felépül, szebb mint újkorában volt, az emberek a csodájára járnak. Joshua derűs, szeretetet sugárzó személyisége megérinti az emberek lelkét, kihozza belőlük a legjobbat. Joanna megtanul főzni, Maggie ismét tud nevetni, Kevin a zene révén eljut Istenhez, Pat atya elhiszi, hogy alkalmas a papi szolgálatra. Joshua egyedül a szív tisztaságát nézi. Erőt önt az emberekbe; elhiteti velük, hogy egyikük sem fölösleges, mindnyájuknak van Istentől kapott küldetése. A hamis prófétát azonban kíméletlenül leleplezi: amikor az önmagát Jézus követőjének és gyógyítónak hazudott gyülekezeti vezető cirkuszi mutatványra emlékeztető módon játszatja el egy tolókocsiban ülő lánnyal, hogy újra tud járni, majd átszellemült arccal színlel imádságos lelkületet, kemény hangon szólítja fel, hogy hagyja abba a trükközést, hiszen ő sem tudja, mi a hit, hogyan lenne képes azt másoknak átadni. Joshua ugyanitt, a gyülekezet szeme láttára, csöndes imádsággal, mindenféle hókuszpókusz nélkül, visszaadja egy angyali szépségű lánynak a szeme világát. A Jézust megtestesítő Joshua, isteni hatalmánál fogva, feltámasztja a baptista templom tetejéről lezuhant, halott Teót, mondván, még küldetése van e földi világban. Joshua ígérete beteljesedik, Teo kigyógyul a dadogásból, s ő lesz a gyülekezet prédikátora.

Joshua senki számára nem közömbös, a kisváros lakói, látva a belőle sugárzó szeretetet, jóságot, megértést az élet elesettjei iránt, befogadják maguk közé, testvérüknek tekintik. Tardone atya azonban ellenségként tekint Joshuára. Mivel ő az Ószövetség haragvó, gyakran büntető Istenét hirdeti, képtelen felfogni, hogy valaki annyira érdek nélkül, semmiféle ellenszolgáltatást nem remélve segítsen másoknak, mint ahogy azt Joshua teszi. Az újjáépített baptista templomot látva Tardone atya elismeri annak szépségét, de fölteszi a híveknek a kérdést: „Létezik ilyen fokú önzetlenség? Lehetséges, hogy egy idegen segítséget nyújt anélkül, hogy valamit kérne?” Vele szemben Pat atya felismeri Joshua valódi énjét, azt, hogy a fizikai csodáknál is nagyobb tettet hajtott végre, lelkileg formálta át az embereket, kihozta belőlük a legjobbat: „Hiszen amit Joshua tett, az kész csoda. Egymás mellett éltünk, de ettől még nem törődtünk egymással. De aztán elkezdtünk dolgozni, és tessék, ez már igazi közösség.”

Tardone atya megátalkodottságában Rómában is bepanaszolja Joshuát: azzal vádolja, hogy eltávolítja az embereket Istentől. Ám Joshua fölötte sem ítélkezik, tisztában van azzal, hogy a plébános lelke megkövesedett, mert hosszú ideje elutasítja magától a szeretetet: „Nem tőlem fél. A saját lelkétől fél. A szeretettől fél… Ne féljen, atyám!” Ez az a pillanat, amikor Tardone atyában felszakadnak a lelki gátak, szeme megnyílik, felismerve, hogy magával Jézussal, a szeretet-Istennel áll szemben. Megvilágosodásában érvényesül az, „ami embereknek lehetetlen, az Istennek lehetséges” (Mt 19,26) igazsága.

Joshua földi helytartója, a pápa előtt mondja ki, hogy tanítása semmit sem változott kétezer év óta: „Mondd el, hogy szeretem őket. Hogy értük haltam meg, hogy az én szeretetem örök. És ha kitárják a szívüket, betöltöm az űrt, hogy szeretni tudják egymást. Ez az üzenet nem változott.”

Az amerikai kisváros lélekben megújult lakói Joshua távozása után sem maradnak magukra. Személyes sorsukon keresztül tapasztalták meg, hogy létező valóság a feltámadt Krisztus mennybemenetele előtt tanítványainak tett ígérete: „Veletek vagyok mindvégig, a világ végezetéig” (Mt 28,20).

Joshua
(amerikai film, 86 perc, 2001)
Készült: Joseph Girzone regényéből
Rendező: John Purdy
Forgatókönyvíró: Brad Mirnan, Keith Giglio
Főbb szereplők:
Joshua – Tony Goldwyn
Tardone atya – F. Murray Abraham
Pat atya – Kurt Fuller
Pápa – Giancarlo Giannini
Maggie – Stacy Edwards
Kevin – Matt Zigler
Teo – Teddie „Bo” Smith
(Kiadta: Etalon Film Kft., 2014)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Magyar Kurír

 


 

Gudrun Kugler: Senki sem magányos sziget

2014. június 15. vasárnap 15:59

Gudrun Kugler 2005 óta a kathTreff.org nevű katolikus online társkeresőt vezeti. A virtuális téren kívül valódi találkozási alkalmakat, programokat, tanfolyamokat szerveznek a házasságra vágyódóknak. Könyvében a hivatásával kapcsolatos tapasztalatait írja le.

A szerző férjezett, három gyermek édesanyja. Mindig a baráti szolgálat egy módjának tekintette, ha segíthet a társkeresőknek. Egy szép napon hivatásává lett a hobbija: 2005 óta a kathTreff.org nevű katolikus online társkeresőt vezeti. A virtuális téren kívül valódi találkozási alkalmakat, programokat, tanfolyamokat szerveznek a házasságra vágyódóknak.

Gudrun Kugler vallja: a barátság, a szeretet és a meghittség összetartozó fogalmak. Az életre szóló meghitt kapcsolathoz alapvetően fontos az azonos vagy hasonló értékfelfogás. Így az, hogy a párok számára egyformán lényeges legyen a hűség, a család, legyenek közös elképzeléseik az életükről. „Akkor jó, ha azok a dolgok, amiért ’a királyságunkat adnánk’, azonosak.” Az esküvő után ugyanis közös a „királyság”. Fontos, hogy a házastársak egy húron pendüljenek, értékítéletük azonos legyen, „közös vízióik legyenek, különben a házasság akadályfutássá válhat. A közös vízióból viszont néha közös misszió fejlődhet.” Az sem árt, ha közös az érdeklődési körük. Ha valaki rajong a sportért vagy a színházért, az irodalomért, akkor nehéz dolga lesz egy olyan társsal, akinek ezek semmit nem jelentenek.

Figyelembe kell venni azt is, hogy mindenki lelkében ott van a múltja, annak élményei és sérülései. Néhányan egész nagy zsákot cipelnek, s tévúton jár az, aki ezt elbagatellizálja, vagy úgy tesz, mintha nem venné észre. „A házasság melletti döntéssel ugyanis azt is vállalja, hogy ezt a zsákot ezután ketten cipelik tovább.”

Kiemelten foglalkozik a szerző a keresztények párkapcsolatával, hangsúlyozva: nem elég, ha az ismerkedés keresztény környezetben jön létre. „Egy kicsit a lelke mélyére kell néznünk: Miért is lelkesedik valójában? Valóban hisz? Mennyire komoly a hite? Mikor kezd el fényleni a szeme, milyen téma bírja szóra? A lelki dolgok érdeklik, vagy untatják?... Érezhető-e, hogy Isten elérte a szívét?” Egy kapcsolat bensőségességéhez ugyanis fontos, hogy mindketten a hitet és az értékeket válasszák, és nem csak szavakkal.

Ám a keresztények kereshetnek maguknak párt nem keresztény környezetben is. Ekkor óvakodni kell a hamis kikötésektől. „Nem mindenki rossz vagy hűtlen, aki nem keresztény.” Magától értetődő, hogy a nem keresztények között is sok nagyvonalú és jóakaratú ember van. „A nem keresztények között különleges feladatod van: ne légy kő, amibe a másik beleütközik, ha a kereszténység felé fordul… nem elképzelhetetlen, hogy valaki éppen arra vár, amit te mondasz neki.”

A könyv szerzője szerint többnyire akkor válunk képessé arra, hogy megismerkedjünk valakivel, „ha nem görcsösen reménykedünk benne, hanem önmagunkkal, Istennel, az életünkkel és helyzetünkkel elégedettek vagyunk.” Ehhez az is kell, hogy ne gondoljunk mindig magunkra, ne törődjünk túl sokat magunkkal. Legjobban Don Bosco fogalmazta ezt meg: „Legyünk vidámak, tegyünk jót, és hagyjuk, hogy csiripeljenek a verebek.”

Gudrun Kugler az attraktivitás fogalmát is vizsgálja. Attraktív vonás, ha egy férfi hajlandó meghajolni Isten előtt. Ettől kétszeresen is erős. „Egyrészt erős, mert kezében tartja az életét. Másrészt erős, mert erejéhez nem ragaszkodik mindenáron, hanem önként alárendeli magát Istennek és az Egyháznak.”

A könyv szerzője figyelmeztet: a társkeresők hajlamosak arra, hogy azt képzeljék: a kapcsolat „végállomás – boldogság.” A másik ember azonban „sohasem boldogságpostás.” Aki nem találta meg a boldogságot a házasság előtt, az nem leli meg a házasságában sem. Gudrun Kugler szerint az ember természeténél fogva magányos. „A társ csodálatos ajándék, és utunkon nagy támasz. De nem ő a végcél és az otthon – és végső soron nem szabadít meg minket a magányosságtól sem.” Alapjában ugyanis mindenki – akár házasságban él, akár nem – egyedül van. Ebbe a legmélyebb magányba pedig csak Isten képes behatolni. Ezért a házasság „Szentség – nem boldogság!” A keresztény házasság nem társas viszony, hanem szövetség. „Összetart, bármi történik is.” A keresztény, illetve vallástalan házasság közti egyik különbség a híres „harmadik a szövetségben.” A keresztény házasságban ez a harmadik: Isten. Ennek sok előnye van. Az Úr osztozik a házaspárral, mert állandóan figyel rájuk. „A házastársi hűség és összetartás ki kell, hogy állja a próbát a harmadik előtt, aki nem áll meg a felszínen, hanem egyenesen a szívekbe lát.”A nehéz helyzetekben pedig leggyakrabban az Isten előtti felelősség „a leghatékonyabb mentőhorgony.”

Ám a kötet szerzője arra is felhívja a figyelmet, hogy az életben csupán egyetlen dolog fontos, a szentté válás. Ennek lényege, hogy amit Isten az adott pillanatban akar tőlünk, „azt tökéletesen csináljuk meg, bármi legyen is.” A tökéletesen pedig azt jelenti, hogy a dolgot úgy csináljuk meg, ahogy Jézus csinálná: „nagy szeretettel.” A szentté váláshoz pedig nincs szükség házastársra. Élhet valaki teljes életet egyedül is, másokat szolgálva, ahogy erre számtalan példa van. A lényeg, hogy Istentől kapott rendeltetésünknek „emberként tegyünk eleget. Házasságban vagy anélkül” (Szent István Társulat, 2014).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


 

Pietro Principe: A rózsafüzér húsz titokkal – Szent II. János Pál gondolatai alapján

2014. május 11. vasárnap 10:22

II. János Pál pápa szentté avatása alkalmából jelentette meg a Csornai Premontrei Apátság a rózsafüzér imádkozását segítő füzetet, amelynek első kiadása a néhai Szentatya által meghirdetett Rózsafüzér évében látott napvilágot.

II. János Pál pápa 2002. október 16-án, megemlékezve arról, hogy huszonnégy évvel korábban, 1978-ban ezen a napon a bíborosi konklávé pápává választotta, hálát adott Istennek csaknem negyedszázados péteri szolgálatáért és ismételten Isten anyjának kezébe tette le az egyház és a sokat szenvedő emberiség életét, valamint saját jövőjét. „Hitünk középpontjában Krisztus, az ember megváltója áll, Mária nem homályosítja el sem őt, sem pedig üdvözítő művét. A Szűzanya, aki felvétetett testével és lelkével a mennyekbe, volt az első, aki megízleli Fia kínszenvedésének és feltámadásának gyümölcseit. Ő az, aki a legbiztosabb úton vezet el bennünket Krisztushoz, aki egész létünk végső célja” – mondta a pápa, majd arra buzdította a híveket, hogy szüntelenül szemléljék Krisztus arcát és ebben legyen mindenki számára tanítómester Mária.

A Szentatya ennek a kívánságának két jelképes gesztussal adott nyomatékot: a pompeji Mária-szentély híres kegyképe előtt – amelyet erre az alkalomra hoztak el a Szent Péter térre – aláírta Rosarium Virginis Mariae kezdetű új apostoli levelét és a dokumentummal együtt bejelentette, hogy a 2002 októberétől 2003 októberéig terjedő időszakot a rózsafüzér évének nyilvánítja. Pietro Principe, a vatikáni államtitkárság akkori munkatársa, prelátus Rózsafüzér II. János Pál gondolatai alapján főcímmel és Húsz titokkal alcímmel írt imádságot, melyet az Új Ember adott ki 2003-ban, Somorjai Ádám OSB fordításában, most II. János Pál pápa szentté avatása alkalmából a Csornai Premontrei Apátság jelentette meg. A kiadványt Somorjai Ádám mellett Henczel Szabolcs, a Nyugat-Magyarországi Egyetem lelkésze gondozta.

Pietro Principe bevezetőjében emlékeztet rá, hogy a rózsafüzér vagy más néven szentolvasó a „rózsacsokor füzére”, imádságos elmélkedés Jézus Krisztus életéről, anyjával, Szűz Máriával való kapcsolatáról, néhány evangéliumi jelenet a „titkok” tükrében. Ahogy azt II. János Pál megfogalmazta fent említett apostoli levelében: „A rózsafüzér mondása ugyanis nem más, mint Krisztus arcának szemlélése Máriával.” Évszázadok óta olyan imádság, „amelyet sok szent szeretett, és a tanítóhivatal buzdít imádkozására.” Principe atya imádságához forrásként felhasználta a Szentírást, a Katolikus Egyház Katekizmusát és II. János Pál pápa apostoli levelét, hangsúlyozva, hogy „így maradunk hűségesek a hitletéteményhez.” Az imádság szerzője rámutat, hogy II. János Pál a szentolvasóba beépítette a krisztológiai dimenziót, amikor hozzáfűzte a „világosság titkait”, amelyek Krisztus életének néhány eseményére irányítják figyelmünket: Megkeresztelkedése a Jordán vizében (Mt 3,16-17); A kánai menyegző, amelyen kinyilvánította isteni erejét (Jn 2,1-5); Isten országának a meghirdetése (Mk 1,15); Amikor a Tábor-hegyen meghirdette Isten dicsőségét (Mt 17,1-2); Amikor az eucharisztiában nekünk adta magát (Mt 26,26). Így azt is mondhatjuk, hogy a rózsafüzér az „Evangélium kicsiben”. II. János Pál apostoli levelében ezt írja: „A rózsafüzér Mária tapasztalatából kiindulva kifejezetten szemlélődő imádság.” Ha megfosztanánk e dimenziótól, természetét vesztené, amint VI. Pál hangsúlyozta: „Szemlélődés nélkül a rózsafüzér lélektelen test, és mondása azzal a kockázattal jár, hogy formulák mechanikus ismétlése lesz.” Pietro Principe hozzáteszi: a szentolvasó ismétlődésével előfeltételezi a Megváltó és a Szűzanya iránti élő hitet és őszinte szeretetet. A szerző emlékeztet rá, hogy a második évezredben több pápa vette oltalmába a Mária-ájtatosságot: XIII. Leót, a „rózsafüzér pápáját” követően mindegyik egyházfő ajánlotta ezt az imádságot, és szent búcsút is engedélyezett mondásával kapcsolatban. II. János Pált pedig mindig is jellemezte egy hangsúlyos Mária-tisztelet, címerében megtalálhatók a Szűzanyának tett önfelajánlás kezdő szavai (Totus tuus – Egészen a Tiéd). Mindig magával hordta a szentolvasót és rendszeresen imádkozta azt. A rózsafüzérről írt apostoli levele megörökíti ezen imádság iránti megbecsülését.

Pietro Principe kiemeli, hogy a rózsafüzér Jézus és Mária életének húsz „titkából” (fontos eseményeiből) áll, amelyet a Rosarium Virginis Mariae alapján négy olvasóra (koronára) oszt. Az első az örvendetes titkokat tartalmazza (hétfőn és szombaton), a második a világosság titkait (csütörtökön), a harmadik a fájdalmas titkokat (kedden és pénteken), a negyedik a dicsőséges titkokat (szerdán és vasárnap). Az imádság szerzője a rózsafüzér elmélkedéséhez minden „titokhoz” két szöveget ad: az elsőt a Szentírásból, a másodikat a Katolikus Egyház Katekizmusából.

A szövegek mellett többek között Boldog Fra Angelico, Giotto, Raffaello, Leonardo da Vinci, Verocchio, Caravaggio evangéliumi témájú képeit láthatjuk, melyek „megvilágosítják a titkokat fürkésző tekintetünket”.

A Csornai Premontrei Apátság által kiadott könyvecske ismerteti a Rábaközi Boldogasszony történetét is: a csornai premontrei prépostsági templom Szűz Mária kegyképét 1757 táján hozta magával a morvaországi Hradiskóból a csornai préposttá megválasztott Schrábel Tádé. A képet először a templom északi oldalán épült Szent Kereszt-kápolnában helyezték el. 1790-ben a tűzvész a templomot és a kápolnát is elpusztította, a Szűzanya képe azonban sértetlen maradt. A templom újjáépítése után a kép díszes oltárra került. Ezután a nép igen nagy számban kereste fel a képet, mely előtt számos imameghallgatás történt. Közülük kiemelkedik az 1761-ben és 1763-ban bekövetkezett három csodás gyógyulás, melyeket levéltári adatok igazolnak. 1948-ban, az akkori Mária-év során újabb csodás gyógyulás történt. A kegykép és a templom főbúcsúja május utolsó vasárnapján van.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

 

A szentek köztünk élnek – csütörtöktől kapható a könyv

2014. május 13. kedd 15:50

A XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatása kapcsán készült interjúkat, köztük a Magyar Kurír írásait tartalmazó kötet a Szent István Könyvhéten jelenik meg az Új Ember Kiadó gondozásában.

A húsz, személyes hangvételű beszélgetés számos olyan élményt, történetet, kulisszatitkot tartalmaz, amelyek korábban nem kerültek nyilvánosságra.

Az ünnepélyes könyvbemutató május 15-én, csütörtökön 18 órakor kezdődik Budapesten, a Ferenciek tere 3. szám alatt lévő Új Ember könyvesboltban.

Köszöntőt mond: Beer Miklós váci megyéspüspök, a MennybeMenő kampány védnöke. Az esemény házigazdája: Rátkai Balázs, az Új Ember katolikus hetilap főszerkesztője.

A kötetet bemutatja: Kuzmányi István, a Magyar Kurír katolikus hírportál főszerkesztője és Gégény István, a könyv szerkesztője. Közreműködik: Sillye Jenő dalszerző, énekes.

A könyvbemutatón jelen lesz több interjúalany, akik a helyszínen dedikálják a kötetet.

A portrékkal illusztrált kiadványban az alábbi személyek vallomásai olvashatók:

Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek
Beer Miklós váci megyé püspök
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere
Bolyki László zenész, énekes, lelkigondozó
Böjte Csaba ferences szerzetes
Kerényi Lajos piarista lelkipásztor
Kovács Gergely, a Pápai Kultúra Tanácsa irodavezetője
Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete
Németh László olaszországi magyar főlelkész
Pákozdi István budapesti egyetemi lelkész
Pápai Lajos győri megyéspüspök
Puskely Mária SSND szerzetes nővér
Sillye Jenő dalszerző, énekes
Simon András grafikusművész
Somorjai Ádám bencés, a Vatikáni Államtitkárság munkatársa
Szabó Ferenc jezsuita szerzetes
Szentmártoni Mihály jezsuita, a Pápai Gergely Egyetem tanára
Ternyák Csaba egri érsek
Várszegi Asztrik püspök, bencés főapát

Magyar Kurír

Május 12-én nyílik a XXII. Szent István Könyvhét

2014. május 6. kedd 17:33

A Szent István Társulat szervezésében az idén immár huszonkettedik alkalommal kerül megrendezésre a Szent István Könyvhét, a keresztény szellemiségű könyvkiadók legelismertebb hazai seregszemléje.

A rendezvény hivatalosan május 12-én veszi kezdetét, ünnepi megnyitójára 11 órakor kerül sor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében (Budapest VIII. kerület, Szentkirályi u. 28. II. emelet, II. János Pál pápa terem).

A könyvhetet Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Szent István Társulat fővédője nyitja meg.

A megnyitón bemutatásra kerülnek a könyvhét újdonságai, valamint Erdő Péter bíboros és Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Stephanus Alapítvány elnöke és a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója átadják az idei Stephanus-díjakat: teológiai kategóriában Bolberitz Pál professzornak, irodalmi kategóriában pedig Fésűs Éva írónőnek.

A díjazottakat Rokay Zoltán egyetemi tanár, valamint Katona István nyugalmazott egri segédpüspök méltatja. A megnyitón közreműködik a Budapesti Vonósok Vonósnégyese.

Az idén a megújult és megszépült pesti Ferenciek terén huszonöt, az Ünnepi Könyvhétről már ismert (Octanorm) pavilonban naponta 9 és 19 óra között 33 könyvkiadó várja az érdeklődőket. A kiállítók hazánk számos térségét képviselik, Budapesten kívül Szegedről, Nyíregyházáról, Gödöllő–Máriabesnyőről, Pannonhalmáról, Kecskemétről, sőt Erdélyből és Délvidékről is érkezik egy-egy könyvkiadó. Az egyes kiadók által képviselt szervezetek, egyesületek, egyházak köre is szerteágazó.

A könyvhétre ellátogató olvasókat idén több mint 7000 kiadvánnyal, köztük mintegy 70 könyvheti újdonsággal várják a kiadók. Új irodalmi, lelkiségi, teológiai, történeti és filozófiai művek egyaránt megjelennek. A kínálatról itt, a csatolt dokumentumban tájékozódhatnak.

A magyarországi szerzetesrendeket képviselő kiadók
01. Agapé Kiadó (ferencesek, Szeged – Újvidék)
02. Bencés Kiadó (bencések, Budapest – Pannonhalma)
03. Don Bosco Kiadó (szaléziak, Budapest)
04. JTMR – Jezsuita Könyvek (jezsuiták, Budapest)
05. Korda Kiadó (Jézus Szíve Népleányai, Kecskemét)

A protestáns egyházi közösségeket képviselő kiadók
06. Harmat Kiadó (Budapest)
07. Hermeneutikai Kutatóközpont (Budapest)
08. Kálvin János Kiadó (Református Egyház, Budapest)
09. Luther Kiadó (Evangélikus Egyház, Budapest)
10. Magyar Bibliatársulat Alapítvány (Budapest)

Az egyházi sajtó képviseletében részt vevő kiadók
11. Új Ember Kiadó (Budapest)
12. Verbum Keresztény Kulturális Egyesület (Kolozsvár)
13. Vigilia Kiadó (Budapest)

Katolikus egyházi kiadók
14. Ecclesia Szövetkezet (Budapest)
15. Jel Kiadó (Budapest)
16. Magyar Egyházzenei Társaság (Budapest)
17. Marana Tha Alapítvány (Budapest)
18. Szent Atanáz Könyv- és Kegytárgybolt (Nyíregyháza)
19. Szent Gellért Egyházi Kiadó (Szeged)
20. Szent Gellért Kiadó és Nyomda (Budapest)
21. Szent István Társulat (Budapest)
22. Új Város Kiadó (Budapest)
23. II. János Pál Antikvárium (Budapest)

Magánkiadók és terjesztők
24. Attraktor Kiadó (Gödöllő–Máriabesnyő)
25. Éghajlat Könyvkiadó (Budapest)
26. Etalon Film Kiadó (Budapest)
27. Kairosz Kiadó (Budapest)
28. Kárpátia Stúdió (Budapest)
29. Lazi Kiadó (Szeged)
30. L’Harmattan Kiadó (Budapest)
31. Simon Kiadó (Budapest)
32. Tinta Kiadó (Budapest)
33. Unicus Műhely (Budapest)

Magyar Kurír


A politikailag korrekt Jézus

2014.04.15. 19:50 scapinelli

Az Isten Fia című film alapjául szolgáló tévésorozatot Amerikában száz millióan látták. Ehhez képest a bemutatónapján a pesti moziban egyedül voltam. Hiába, Pest az Pest, nem Amerika. A Jézus-film vajon miért esett áldozatul a nemzeti szabadságharcnak? Mert ha nem is tartom nagy filmnek – Pasolini óta még várom a nagy Jézus filmet – szép, megható és elgondolkodtató alkotásnak tartom. Tömegeknek szól, és ez érződik, de nem zavaró, nem bántó, hacsak jó értelmiségiként nem hordjuk nagyon fent az orrunkat… A film, és ez megint magyar sajátság – ideológiai válaszfal. A NOL lesújtó kritikát közölt róla, a Heti Válasz pozitívan méltatta. A furcsa az, hogy a maga módján mindkét kritikának megvan a sajátos jogosultsága.

Fáy Miklós a Népszabadságban egy fanyalgó értelmiségi szerepében ironizál a film túlzott erőfeszítésein, hogy minden áron politikailag korrekt legyen. Némely pont nekem is mint nézőnek feltűnt, például, hogy kirenei Simon, ki tudja miért, fekete. Nigger, Afroamerikai, vagy amit akartok. A „fivéreim és nővéreim” is feltűnt, de nekem az inkluzív nyelvezet nem jutott mindjárt eszembe, habár egyet értek Fáyval, hogy a magyar „testvéreim” megkerüli ezt a szerencsétlen nyelvi handabandázást. Fáy kőkemény iróniája, mely minden nézőt farizeussá avat, azonban méltánytalan és jogtalan. „Nézd, amit látsz, és ne változtasd meg élted”- fejezi be írását. Azaz: megtagad a filmtől mindene hatást a lélekre. Talán őszintén is gondolja ezt cinizmusában. Nos, ha nem a pesti esztéta, hanem az egyszerű ember, mondjuk az átlag Népszabadság olvasó szemével – és szívével – olvassuk, akkor a sok művér (Mel Gibsonnál még az volt a baj, hogy nem elég mű(vi), hanem túl valós  a vér…) is könnyeket fakaszthat. Jézus meghat(ó), Mária meghat(ó). Pilátus és pribékjei pedig undorítóak. Úgy ahogy egy népi darabban kell. Ez lehet, hogy esztétáknak giccs, de együtt érző embernek valós fájdalom, mely együttérzésre int. Nagyhéten pedig valós szemléltető anyag a Passió átélésére. Én tehát azt ajánlom a nézőnek: elmélkedje át a film után Máté evangéliumát. S hallgasson hozzá Bachot. Máté Passióját. És élje át a történetet egyszer mondjuk kirenei Simon, egyszer pedig Barabás szerepében. Vagy Pilátuséban. Legyen jelen a történetben. Az egészen bátrak pedig legyenek Jézus. Vagy Mária.  Lásd, amit néztél, és változtasd meg életedet!

 


Fodor Sándor: A feltámadás elmarad

Csíksomlyói passiójáték

Bevezetõ

NARRÁTOR(OK): Csak sejtjük, de bizonyítani nem tudjuk, hogy a csíksomlyói Paphegyen miért záratták be az egyházi fõhatóságok a kolostori iskolát és papneveldét. A legutóbbi kézirat ugyanis a krími tatárok egyik betörésekor megsérült. Amit azonban a krónikák feljegyeztek, azt ezen az estén hűségesen elétek tárjuk.
A paphegyi kolostort a bencések építették, majd késõbb a szelíd lelkű ferencesek a tatárdúlás után romjaiból újjáépítették... Birtoka is volt a kolostornak: egy egész falu jobbágysága szántott-vetett a földjein, míg az atyák tanították a címeres családok fiait és a falu tudásszomjas jobbágyait.
Az Úrnak 1650. esztendejében két híressége volt a paphegyi kolostornak. Elsõként a virágvasárnapi passiójátékot említi a kézirat. Az Evangélium kiapadhatatlan forrásából merítve, évrõl évre más atya írta meg a játék szövegét, és a szent életű atyák, alázatos szívű fráterek, a novíciusok és deákok elevenítették meg a mi Urunk Jézus Krisztus szenvedésének történetét. A környékbeli urak és jobbágynépek, sõt maga a megyéspüspök úr is kötelességének érezte, hogy végignézze a passiójátékot...
A kolostor másik nevezetessége abban az idõben egy szent életű szerzetes, Benedictus atya volt. A krónikák feljegyzik, hogy valahányszor Benedictus atya igét hirdetett, a hívõk lélegzetüket visszafojtva hallgatták egyszerű, szívbe markoló szavait. Ha pedig egyik-másik hívõ szívét búbánat kerítette volna hatalmába, felkereste a pátert, aki a kétségbeesés iszonyú szakadékától mindig visszafordította õt a jóreménység pázsitos mezejére. Betegekhez is gyakran ment Benedictus atya, és füveivel, fõzeteivel számtalan beteget gyógyított meg.

Mindig mosolygós kék szeme csak akkor szigorodott meg, ha fülébe jutott, hogy csodatévõként emlegetik, vagy ha valaki kezét, vagy barna csuhája szegélyét akarta megcsókolni. "Csókoljátok a mi Urunk keresztjét és szeressétek egymást. Hisz egyetlen csoda van, az élet, és egyetlen csodatevõ, az Úristen" - mondta... Örömben is volt része páter Benedictusnak. Ez pedig az volt, amikor együtt hancúrozhatott a kolostor kertjében vagy a réten a falu jobbágygyermekeivel... Azt azonban nem sejtették, hogy Benedictus atyának van egy szent és magasztos célja. Csak gyóntatója és atyai barátja, a páter gvárdián, a házfõnök tudott róla. Ez pedig az volt, hogy egyszer õ írja meg és rendezze a virágvasárnapi passiójátékot, mégpedig a krisztusi tanítás diadalának szellemében.
Évek múltak, és a páter gvárdián mindig megkérdezte, rábízhatja-e a játék rendezését. Benedictus azonban úgy érezte, hogy még nem jött el az õ ideje...
Az Úrnak 1651. esztendejében, hamvazószerda ünnepén - éppen 33 éves korában - Benedictus a páter gvárdián elé állt, hogy elvállalná az idei passiójátékot. Az idõs házfõnök boldogan ölelte magához Benedictust. A hír messze vidékre elterjedt...
Három hét múltán a házfõnök nyugtalankodni kezdett, mert páter Benedictus még nem válogatta ki a szereplõket és nem kezdte meg a próbákat. Amikor már csak egy hét volt hátra virágvasárnapig, szigorú lelkigyakorlat után egy sereg szereplõvel bevonult a kolostor egyik zugába, hogy mind az elõadás napjáig ott elzártan készüljenek a játékra. A kívülmaradottakat lázas kíváncsiság fogta el...

(Zene)

 

I. Az ünnep

NOVÍCIUS I: (az ajtónál hallgatózik)
NOVÍCIUS II: Hallasz valamit?
NOVÍCIUS I: Megint kezdõdik.
SZEREPLÕK: (bentrõl Alleluja éneket kezdenek énekelni)
NOVÍCIUS II: Már egy hete mást se hallani. Nem értem, hogy kerül a passióba az Alleluja!
SZEREPLÕK: (közelebbrõl, hangosabban éneklik az Alleluját)
NOVÍCIUS I: Már itt van virágvasárnap hajnala és még mindig bent vannak!
SZEREPLÕK: (hirtelen megszakad az ének, erõs retesz-zörej, dörömbölés)
NOVÍCIUS II: Végre! (bekiált az ajtón) Rögtön hozzuk a kulcsot. (kisiet, de összetalálkozik a bejövõ Gvárdiánnal)
GVÁRDIÁN: Fiaim, itt van a kulcs (átadja Novícius II-nek, majd Novícius I-hez fordul): Testvér, 10 órakor pontban harangozunk. Kivonulunk a kegyelmes püspök úr küldöttei elé.
BENEDICTUS: (arca lázas örömben ég, amikor kilép)
GVÁRDIÁN: (nagyon elfoglalt, szórakozottan néz Benedictus felé) Az érkezõ elõkelõségeket rendben fogadjuk, elszállásoljuk. A grófokat, bárókat, lovagokat... (nem fejezi be)
BENEDICTUS: (megáll a Gvárdián elõtt) Atyám, elérkezett az ünnep. Most elmegyek és összetoborzom az ünnepség fõszereplõit. Kérlek, senki se zaklassa közben a klauzúrában maradt testvéreimet, akik Balázs atya vezetésével imádkoznak az ünnepi mise kezdetéig.
NOVÍCIUS I: (összenéz Novícius II-vel) Az ünnepség fõszereplõit?
GVÁRDIÁN: (fel sem fogva, jóváhagyóan bólint) Menj, Benedictus! (Novícius II-höz) Az urak ellátásáról is gondoskodva legyen! A klauzúrába senki be ne tegye lábát! (Novícius I-nek int, kisiet)
BENEDICTUS: (elindul a falu felé)
NOVÍCIUS II: (utána néz, hangosan morfondíroz) A falu felé megy... A jobbágykunyhók felé... Bekopog az egyik ablakon... a másikon... Nocsak, kik lesznek a fõszereplõk?
NOVÍCIUS I: (visszajön) Testvér, hívat téged is a Gvárdián atya.
NOVÍCIUS II: (magához inti) Figyelj csak, Benedictus páter összecsõdítette a falu gyermekeit. Felemeli a kezét.
NOVÍCIUS I: (megfeledkezik arról, miért jött) Valamit kérdez.
GYEREKEK: (válaszolnak) Igen!
NOVÍCIUS II: Megint kérdez. Figyelj csak!
GYEREKEK: Nem, nem akarjuk!
NOVÍCIUS II: Mit akar ezekkel a gyerekekkel?... Most hazaküldi õket... Indul vissza...
NOVÍCIUS I: (észbekap) Ajjaj, testvér, induljunk mi is, mert a páter Gvárdián dühös lesz. A mise kezdetéig még rengeteg a dolgunk.
NOVÍCIUS II: A mise után aztán kezdõdik a játék!
NOVÍCIUS I: Csak elférjen az a sok ember, aki Benedictus játékának hírére összesereglik!
NOVÍCIUS I-II: (kimennek)
(Zene)

II. Barabbást-e vagy Jézust?

GVÁRDIÁN: (Kanonokot tessékeli) Tessék, tessék, Kanonok uram, ide a fõhelyre a kegyelmes püspök úr küldötte, ide tessék. (leülteti)
KANONOK: (bólogat, leül) Köszönöm.
GRÓF, GRÓFNÉ, FIÚK: (érkeznek)
NOVÍCIUS I: Erre tessék, gróf úr, úrnõ! (leülteti õket)
BÁRÓ, BÁRÓNÉ: (bejönnek)
GVÁRDIÁN: Tessék, báró úr, asszonyom! Mindjárt kezdõdik a játék. (leülteti õket)
HADNAGY, KÉT DARABONT: (feszesen bejönnek)
NOVÍCIUS II: Hadnagy úr!
HADNAGY, KÉT DARABONT: (oldalt megállnak)
BENEDICTUS, GYERMEKSEREG: (hancúrozva, lármásan bejönnek Benedictusszal)
BENEDICTUS: (megáll, fegyelmezõen felemeli a kezét, a gyerekek elhallgatnak) Pater Gvárdián, a szokástól eltérõen, hadd ne szorongjanak ezek a gyerekek szüleik mellett a játék alatt, hanem a széksorok között meg a széksorok elõtt hadd üljenek!
GVÁRDIÁN: Pater Benedictus, ennek semmi akadálya. Ugye, méltóságos kanonok úr?
KANONOK: (jóságosan) Üljenek csak a gyerekek a lábaink elõtt.
BENEDICTUS: Köszönöm. (int a gyerekeknek, aztán kisiet)
GVÁRDIÁN: (leül)
MINDENKI: (feszülten figyel, vár)
(Csengetés... fény...)
JÉZUS (= Balázs atya): (térdel, mély szenvedéssel) Atyám, ha lehetséges, múljék el tõlem ez a pohár, mindazonáltal legyen meg a te akaratod.
GRÓF: (Grófnéhoz) Mennyi szenvedéssel mondja! A hátamon végigfutott a hideg.
GRÓFNÉ: (pisszeg) Hallgasson, uram.
JÚDÁS és a PORKOLÁBOK: (bejönnek)
JÚDÁS: (kitárt karokkal) Üdvözlégy, Mester! (megcsókolja Jézust)
JÉZUS: Barátom, miért jöttél?
PORKOLÁBOK: (megrohanják Jézust)
PÉTER: (elõugrik, kirántja a kardját)
HADNAGY: (a nézõk közt szintén kirántja a kardját)
JÉZUS: (a Hadnagynak) Tedd vissza hüvelyébe kardodat, mert aki kardot ránt elõ, az kard által vész el!
PORKOLÁB: (megkötözi Jézust, vezetik a Fõpap elé)
FÕPAP: Kényszerítelek az élõ Istenre, mondd meg nekünk: Te vagy a Messiás, az Isten Fia?
JÉZUS: Te mondád.
FÕPAP: Káromkodik. (megszaggatja ruháját) Mit ítéltek?!
PAPI FEJEDELMEK: Méltó a halálra! Méltó a halálra!
PORKOLÁB: (elvezeti Jézust)
PÉTER: (oldalt, a tűznél melegszik)
CSELÉDLÁNY: Te is a Názáreti Jézus tanítványa vagy!
PÉTER: (tiltakozik) Nem, nem vagyok. Nem is ismerem azt az embert!
(Kakasszó)
PÉTER: (kifelé megáll) Mester! Mester! (sír)
PILÁTUS (= Benedictus): (bejön)
NOVÍCIUS I: (Novícius II-höz) Pilátus. Benedictus játssza Pilátus szerepét.
NOVÍCIUS II: Most, most kell valaminek történnie!
PILÁTUS: (leül székébe) Te vagy-e a zsidók királya?
JÉZUS: Te mondád.
PAPI FEJEDELMEK: Királlyá teszi magát... Ellensége a császárnak...
PILÁTUS: (töpreng, aztán eszébe jut valami, a szereplõk helyett a nézõk felé) Szokás, hogy az ünnepen elbocsássak egy rabot nektek. Kit akartok, hogy elbocsássak: Barabbást vagy Jézust? (néma csend) Kit akartok, hogy elbocsássak nektek: Barabbást vagy Jézust?
GYERMEK I: (felugrik) Bocsásd el az Úr Jézust!
GYERMEKEK: (felugrálnak) Bocsásd el Jézust! Bocsásd el Jézust! (egymást ölelik)
KANONOK: (tenyerébe hajtja arcát, zokog)
PILÁTUS: (eloldozza Jézus köteleit, letérdel eléje és áldását kéri)
PORKOLÁB: (összetöri lándzsáját és lába elé dobja)
PAPI FEJEDELMEK: Meg tudsz-e bocsátani nekünk?
JÉZUS: Osszátok szét minden kincseteket a szegények között és hirdessétek a szeretet igéit, hisz testvéreim vagytok.
JÚDÁS: (szereplõk mögül elõtör, letérdel) Uram, van-e számomra irgalom?
JÉZUS: (felemeli, megöleli) Szeretlek téged, Júdás. (Péterre mutat) Ha ennek megbocsátottam, aki háromszor is megtagadott ma engem, hogyne bocsátanék meg neked, aki elárultál ugyan, de meg nem tagadtál soha.
GYERMEKEK: (felszaladnak Jézushoz és körülujjongják) Hozsanna! Éljen! Hozsanna! Éljen Jézus! Éljen!
SZEREPLÕK: (énekelni kezdenek) Christus vincit, Christus regnat, Christus, Christus imperat! (mindenki énekel)
(Fény el)
BENEDICTUS: (az oltár elé oson, letérdel)
NOVÍCIUS I: (Novícius II-höz) Benedictus, csodálatos! Látod, most hálát adhat Istennek, hogy Paphegyen nem akadt senki, aki Barabbást választotta volna.
NOVÍCIUS II: (Kanonok után mutat) A kanonok úr, a hadnagy és darabontok szélsebesen elvágtattak.
NOVÍCIUS I: Igen, hogy jelentsék a kegyelmes püspök úrnak, hogy Paphegyen a nép nem Barabbást, hanem Jézust választotta!
(Zene)

III. Az ige és a szó

GVÁRDIÁN: (gondterhelten öleli át Benedictus vállát) Az utolsó vendég is elhagyta a kolostort. Az esti harangszó elõtt sétáljunk egyet itt a kertben, testvérem.
BENEDICTUS: (aggodalommal néz a Gvárdiánra) Rendelkezz velem, atyám.
GVÁRDIÁN: Nem csalatkoztam várakozásomban, Benedictus testvérem. Passiójátékod valóban mélységesen megragadta a szíveket. Öröm volt látni, hogy híveink között egy sem akadt, aki beleegyezett volna az Úr megkínzatásába és keresztre feszítésébe, mint annak idején tette a nép. Engem is magával ragadott a hívõk öröme az Úr diadala láttán... Mégis, testvérem, most megkérdezlek: Miért tetted így? Vajon nem szegültél-e szembe az evangéliummal, az egyház tanításával? Krisztus iránti szeretetünknek vajon nem a mártírium csodálatából kell-e fakadnia? Vajon nem kereszthalálával váltott meg bennünket az Üdvözítõ? Nem erre tanít-e bennünket az evangélium, az anyaszentegyház?
BENEDICTUS: (halkan, de megingathatatlanul) A szent evangélium szavai valóban erre tanítanak. De vajon azért választott-e bennünket szolgáinak az Úr, hogy szavakat hirdessünk - még ha az evangélium szavairól lenne is szó. Nekünk az igét kell hirdetnünk, atyám.
GVÁRDIÁN: (csodálkozva) Nem értem. Talán különbség van szó és ige között? Vagy akár ellentmondás?
BENEDICTUS: A kérdésre magadnak kell megadnod a választ, atyám. Az evangélium szavai elmondják, hogy az Urat saját népe keresztre feszítette. De vajon azért jött-e a földre az Isten, hogy mi megöljük? És nem azért-e, hogy jobb életre, szeretetre tanítson bennünket? Hogy is szól az ige? "Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást!" Ilyen ige nincs az evangéliumban: Öljétek meg az Emberfiát, vagy öljétek meg egymást!
GVÁRDIÁN: De mégis meghalt! Mégis a kereszten lehelte ki a lelkét!
BENEDICTUS: Valóban így volt, atyám. Mert mi nem hallgattunk az igére! És meghalt, mert így akart érvényt szerezni az igének. Meghalt, mert a halál se tudta eltántorítani a szeretettõl. Meg aztán ezáltal gyõzedelmeskedett, férkõzött közel a lelkünkhöz.
GVÁRDIÁN: Azt mondod ezzel, testvérem, hogy nekünk nem a szavakat kell ismételnünk, hanem az igét teljesítenünk?
BENEDICTUS: Látod, atyám, megadtad a választ. Mert ugyan mi szükség arra, hogy még most is, születése után századokkal, újra meg újra keresztre feszítsük õt akár játékból is, de legfõképpen az életünk bűneivel! Nem fontosabb-e inkább tanításának diadalát, a szeretet gyõzelmét, a krisztusi igét állítani a hívek elé, de legfõképpen eléjük élni az életünkkel? Nem a szavakat kell ismételgetni, hanem az igét kell gyõzelemre juttatni.
GVÁRDIÁN: A szívem igazat ád néked, testvérem. Elmémben azonban ott lázad a kétely: ha a szeretet tanítása és nem a kereszthalál volt az Isten célja, és mert mi nem fogadtuk be a szeretet igéjét, ezért lettünk Isten-gyilkosok - mi légyen a legnagyobb csodával, a feltámadással? Mert ugye, ha nincs kereszthalál, nincs feltámadás sem?!
BENEDICTUS: Valóban, atyám, a legnagyobb isteni tett a feltámadás. Egyben az ige, a szeretet végsõ diadalának jele. De másképp is gyõzhet a szeretet... Mert kérdezlek, atyám: ha ennek az isteni tettnek, ennek az elmét megindító jelnek olyan ára van, hogy meg kell érte ölni az Emberfiát - nem jobb-e, ha eltekintünk a csoda megismétlésétõl? Kérlek, atyám, gondolj a krisztusi igére, a Szeretet tanítására - és ne a szóra!
GVÁRDIÁN: (mélyen gondolataiba merülten ballag)
(Esti harangszó)
GVÁRDIÁN, BENEDICTUS: (megállnak, Gvárdián lassan térdre ereszkedik Benedictus elõtt)
GVÁRDIÁN: Vajon méltó vagyok-e arra, hogy áldásodat kérjem, fiam?
(Zene)

IV. A szó hatalma

(Gvárdián szobája... Lódobogás...)
GVÁRDIÁN: (figyel) Lódobogás!
NOVÍCIUS I: De hisz ez egy egész hadsereg lehet, páter Gvárdián! (ijedten) Mi történt?
NOVÍCIUS II: Csak nem a krími tatárság közeledtét jelzi a váratlan fegyveres küldöttség?!
GVÁRDIÁN: Testvérek, menjetek a vendégek elé.
NOVÍCIUS I-II: (kisietnek)
GVÁRDIÁN: (az imazsámolyhoz megy, letérdel) Uram, én tudom, hogy nem a krími tatár és nem a pogány török, hanem a kegyelmes püspök úr hadnagya érkezett. Adj erõt, Uram, hogy zokszó nélkül álljuk a megpróbáltatást. Áraszd el kegyelmeddel Benedictus testvérünket, és tégy csodát: add, hogy az Ige gyõzedelmeskedjék a Szó felett!
HADNAGY: (döngnek a léptei, belép) Atyám, fontos levelet hoztam a kegyelmes püspök úrtól. (átadja) Nyomban magadra is hagylak, hogy zavartalanul áttanulmányozhasd. Arra kérlek, hogy szállásunkról és ellátásunkról intézkedj, mert a kegyelmes úr parancsára legalább Húsvét vasárnapig itt kell maradnunk.
NOVÍCIUS I-II: (közben bejöttek)
GVÁRDIÁN: Hadnagy úr! Novíciusaim megmutatják cellájukat, és intézkednek, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt.
HADNAGY: Köszönöm! (sarkon fordul, kimegy)
NOVÍCIUS I-II: (kimennek)
GVÁRDIÁN: (lassan feltöri a pecsétet, beleolvas) "... a Szent Evangélium meghamisítása... a mi Urunk szenvedésének és kereszthalálának gõgös semmibevétele... a passiójáték hagyományának eretnek módon való meggyalázása..." (magában olvas, leül)
NOVÍCIUS: (visszajön) Az ellátásról intézkedtem, atyám. Nincs valami parancsa?
GVÁRDIÁN: (magába roskadtan ül, bólint, tépelõdik, dönt) De... de... Benedictus pátert kérem!
NOVÍCIUS I: (elmegy)
BENEDICTUS: (bejön) Itt vagyok, páter Gvárdián.
GVÁRDIÁN: Íme, amitõl féltem. (átnyújtja a levelet)
BENEDICTUS: (beleolvas, fokozatosan sápadni kezd, válla megroskad, megtámaszkodik)
GVÁRDIÁN: (visszaveszi a levelet, olvassa) "Az áhítatos hívõk, valamint a kolostorbeliek lelkében elhintett konkoly kiirtása végett utasítalak tégedet, Házfõnök Atya, hogy az Úr kínszenvedésének és kereszthalálának napján, Nagypénteken újfent mutassátok be a passiójátékot, mégpediglen úgy, ahogy ezt a Szent Evangélium és az Anyaszentegyház tanítása szerint eddig is tettétek. Hirdettesd ki nyomban, hogy mindenki ott lehessen, akiket Benedictus híre és a Passió iránti áhítat Virágvasárnap kolostorodba csalt... A nagypénteki passiójátékért, valamint Benedictusnak, ennek a gõgjében megátalkodott szerzetesnek megbüntetéséért - akit addig is eltiltok mindennemű papi tevékenységtõl - Te viseled a felelõsséget Isten és az Anyaszentegyház elõtt... A magunk részérõl minden elkövetünk, hogy akár nagybetegen is jelen legyünk Nagypénteken a kolostor udvarán, és ha kell, halálunkig védelmezzük a Szent Evangéliumot, az Anyaszentegyház tanítását, kigyomlálván még az írmagját is mindennemű eltévelyedésnek..."
BENEDICTUS: (feje lecsuklik, keserves zokogásra fakad)
GVÁRDIÁN: (hozzálép, átöleli a vállát) Az én szívem meg nem tagad téged, Benedictus, jó testvérem és tanítóm - és hűséges marad az Igéhez mindhalálig... Ne feledd azonban, szerzetesek vagyunk, akik a szegénység és tisztaság mellett az engedelmességre is fogadalmat tettünk... (elhallgat, vár) Találj ki valamit, Benedictus... Ki kell kerülnünk ebbõl az áldatlan helyzetbõl!
BENEDICTUS: (lassan feláll) Minden úgy legyen, atyám, ahogy a kegyelmes püspök úr kívánja. Csupán egy kérésem volna még hozzád: a nagypénteki passióban hadd legyek én az, akit a mi Urunk szenvedésének az emlékezetére megostoroznak, tövissel koronáznak, arcul köpnek és keresztre feszítenek.
GVÁRDIÁN: (megnyugszik, bólogat) Úgy teszünk, Benedictus, amint mondod. Hiszen tudhatod, nem lehet olyan kívánságod, amelynek teljesítéséért el ne követnék minden tõlem telhetõt. BENEDICTUS: (meggyötört arca bágyadt mosolyra derül) Köszönöm, atyám.
(Zene)

V. Agnus Dei

NOVÍCIUS I-II: (útban a kolostor felé)
NOVÍCIUS I: Elkéssük a játékot. (dohog)
NOVÍCIUS II: Micsoda botrány! Tegnap ott voltam, mikor a kegyelmes püspök úr megérkezett.
NOVÍCIUS I: Én ott se lehettem.
NOVÍCIUS II: Az eléje sietõ Gvárdián atyától átvette a kulcsokat és addig vissza se adta, míg meg nem tudta: megérkezett-e a levél, minden a parancs szerint történt-e és hogy mit csinál Benedictus.
NOVÍCIUS I: Istenem, halálra böjtöli magát. Miért teszik ezt vele? Ráadásul azt kérte a hadnagytól, hogy jelölje ki a legkíméletlenebb vitézét, aki majd a játék során megkorbácsolja.
NOVÍCIUS II: Kis híján nem lett az egészbõl semmi. A kegyelmes úr helytelenítette, hogy egy ilyen súlyos vétség elkövetõje személyesítse meg a passióban az Urat.
NOVÍCIUS I: És mégis beleegyezett?
NOVÍCIUS II: Igen, mert a páter Gvárdián azt mondta, hogy Benedictus nem tehetne méltóbb bizonyságot alázatos bűnbánatáról és az evangéliumnak való föltétlen behódolásról, mint így.
NOVÍCIUS I: (helyesel) Igaz. Aztán még mit mondott?
NOVÍCIUS II. Visszaadta a kulcsokat bizalma jeléül és megígérte, ha dorgáló szavai nem találnak süket fülekre, akkor a passió után elébe járulhat Benedictus, hogy megcsókolja pásztorgyűrűjét, elnyerje feloldozását és püspöki áldását.
NOVÍCIUS I: (belépnek a kolostorudvarra) Figyeled, testvérem? Éppen jókor érkeztünk!
PILÁTUS: (a tömeg elé megy) Kit akartok, hogy elbo-csássak nektek: Barabbást-e vagy Jézust?
TÖMEG: Barabbást! Barabbást! Barabbást!
PILÁTUS: Mit csináljak hát Jézussal?
TÖMEG: Keresztre vele! Keresztre vele! Feszítsd meg õt! Keresztre vele!
PILÁTUS: (int, hogy fosszák meg Jézust = Benedictust ruháitól)
SZOLGA I: (lerántja a ruhát)
VITÉZ: (elõrelöki Jézust, majd ostorozza)
GRÓF FIA: (felugrik, kiált) Ne bántsátok az Úr Jézust! Nem szabad! Apámuram, ne hagyja!
HADNAGY: Kié ez a gyerek? (észreveszi) Bocsánat, gróf úr. Gyere kisfiam, ott kinn adok neked lépesmézet. (kiviszi)
BENEDICTUS: (szelíden elmosolyodik, végig mosolyog)
SZOLGA II: (hozza a töviskoronát)
VITÉZ: (Jézus fejébe nyomja a töviskoronát)
SZOLGA I: (hozza a bíbor palástot)
VITÉZ: (Jézusra veti)
SZOLGA II: (hozza a keresztet)
VITÉZ: (Jézus vállára teszi)
JÉZUS: (roskadozva felviszi a keresztet)
SZOLGA I: (a kereszten kalapácsol)
SZOLGA I-II: (felállítják a keresztet, és Jézus eléje áll)
PAPI FEJEDELMEK: (elébe állnak) Hej, te, ki lerontod az Isten templomát, és harmadnapra felépíted azt, szabadítsd meg magadat. Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztrõl!
GVÁRDIÁN: (maga elé) Leszállni a keresztrõl? Hiszen az volna a legkönnyebb!
JÉZUS: (felkiált) Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
JÉZUS: (hangos szóval) Beteljesedett! (lehajtván fejét, kiadja lelkét)
PÜSPÖK: (felállni készül, hogy megáldja a szereplõket és nézõket) Kedves Híveim! Szeretnélek megáldani mindannyiótokat a mi Urunk...
GVÁRDIÁN: (félbeszakítja a Püspököt, a kereszthez rohan, szívet tépõn kiált) Benedictus! (átöleli a keresztet) Benedictus, testvérem!
PÜSPÖK: (megrovó szigorral) Páter Gvárdián!
GVÁRDIÁN: (megtörten a közönség felé) Hát nem látjátok! Meghalt!
NÉZÕK, SZEREPLÕK: (ellentétes irányba, egyre gyorsabban, kifelé iramodnak) Meghalt...! Jaj, Istenem! ... Menjünk innen!... Mi történt?
PÜSPÖK: Álljatok meg!... Vegyétek le a keresztrõl és temessétek el!
SZOLGA I: Hová temessük, atyám?
GVÁRDIÁN: (nagy lélekjelenléttel) A sziklaüregbe fektessétek õt, és követ hengerítsetek annak bejáratához!
SZOLGA I-II: (kiviszik Benedictus testét)
PÜSPÖK és mind: (iszonyú rémülettel nézik, kivonulnak)
GVÁRDIÁN, BALÁZS ATYA: (ketten maradnak)
GVÁRDIÁN: Iszonyú félelem és szorongás uralkodott el az emberek szívében, páter!
BALÁZS ATYA: Mintha sötét zivatar kitörését várnák, diónyi jégesõvel, csapkodó villámokkal.
GVÁRDIÁN: Pedig szeplõtelenül tiszta az ég és szelíden süt a tavaszi nap. Csak a lelkiismeretük nem tiszta, Balázs páter. Görcsbe szorul a szívük, mert - Barabbást választották!
BALÁZS ATYA: (bizakodón) Hiszem, hogy feltámad.
GVÁRDIÁN: (végtelen szomorúsággal néz rá) Miért tenné?
(Zene)

Befejezés

(Emberek mindenünnen... egyenként... többen... a sírhoz lopakodnak.)
NOVÍCIUS I: Testvér, látod ezt?
NOVÍCIUS II: Látom. Idehozta õket a lelkiismeret.
NOVÍCIUS I: Tegnap a feltámadási szertartáson egyetlen lélek se jelent meg.
NOVÍCIUS II: Nem. A Püspök úr is beteget jelentett.
PÜSPÖK: (meglepetten) Mi ez? Ezek mit akarnak? Miért jöttek ennyien? Egyáltalán mit akarnak? (visszanyerve lélekjelenlétét, középre lép) Hengerítsétek félre a követ!
SZOLGA I-II: (nekifeszülnek, félretolják)
NOVÍCIUS I: (benéz) Halott.
NOVÍCIUS II: Kezén-lábán hullafoltok! 
NOVÍCIUS I: Hangyák mászkálnak az arcán!
PÜSPÖK: (megkönnyebbülten sóhajt)
NOVÍCIUS II: Hogy megkönnyebbültek mindahányan!
PÜSPÖK: (nagylelkűen a Gvárdiánhoz fordul) Imádkozzunk Benedictus testvérünk bűnös lelkéért!
(Kakaskukorékolás)
GVÁRDIÁN: (lehajtja fejét, mintha erõt gyűjtene az imához, aztán felveti fejét, és fennhangon megszólal) Ez az ember valóban igaz volt!
(Zene)

Az eredeti novellát színpadra alkalmazta: Kovács László



Létezik-e Isten? Van-e Isten? Íme, hat érv amellett, hogy igen.

 

 

Marilyn Adamson

 

Lehet, hogy örülnél, ha valaki bizonyítékot mutatna Isten létezésére, aztán teljesen rád bízná, hogy mit csinálsz ezzel az információval, és nem kényszerítene téged semmire. Hadd próbáljak most bemutatni néhány olyan érvet, amik arra utalnak, hogy Isten létezik!

Mielőtt azonban ezt tenném, arra kérlek, hogy először gondoljunk végig valamit. A Biblia azt mondja, hogy elképzelhető, hogy valaki számára elég bizonyíték áll rendelkezésre Isten létezésével kapcsolatban, mégis „elfojtja magában” az igazságot Istenről.1 Másrészt azok számára, akik tudni akarják, hogy Isten tényleg „ott van-e”, Ő azt mondja: „Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.”2 Mielőtt tehát az Isten létezésével kapcsolatos tényeket megvizsgálnád, tedd fel magadnak a kérdést: Ha tényleg létezik Isten, vajon meg akarnám ismerni?

Most pedig következzen néhány megfontolandó érv...

 

1. Létezik-e Isten? Bolygónk komplexitása olyan tudatos tervezőre mutat, aki nem csak megteremtette a világegyetemet, de a mai napig fenntartja azt.

Rengeteg olyan példát lehetne mondani, melyek az isteni tervezésre utalnak. Íme néhány ezek közül:

A Föld... bolygónk mérete tökéletes. A Föld mérete és az ebből következő gravitációs erő vékony, elsősorban nitrogénből és oxigénből álló gázréteget tart meg maga körül, ami mindössze kb. 80 kilométerre terjed ki a földfelszíntől. Ha a Föld kisebb lenne, akkora, mint például a Merkúr, a légkör megtartása lehetetlenné válna. Ha viszont a Föld nagyobb lenne – mint például a Jupiter –, a légköre szabad hidrogént tartalmazna.3 A Föld az egyetlen olyan bolygó, amelynek atmoszférája alkalmas az emberi, állati és növényi élet fenntartására.

A Földnek a Naptól való távolsága is ideális. Nézzük például az általunk tapasztalt hőingadozást, ami -35 és +50 °C között mozog. Ha a Föld kicsivel távolabb lenne a Naptól, mind megfagynánk. Ha pedig közelebb, akkor megégnénk. A Föld pozíciójának változása ellehetetlenítené a földi életet. A Föld tökéletes távolságban van a Naptól, miközben több mint 100.000 km/h-val kering körülötte. A tengelye körül is forog, ami lehetővé teszi, hogy a bolygó felülete minden nap megfelelően felmelegedjen és lehűljön.

Holdunk méretéből és a Földtől való távolságából következő gravitációs vonzás mértéke is éppen megfelelő. A Hold fontos óceánáramlatokat és árapályt kelt, amelyeknek köszönhetően a víz nem áll egy helyben, ugyanakkor a hatalmas óceánok nem söpörnek végig a szárazföldeken.4

 

A víz... színtelen, szagtalan és nincs íze sem, mégsem maradhat életben egyetlen élőlény sem nélküle. A növények, állatok és emberek nagyrészt vízből állnak, például az emberi szervezet kb. kétharmad része víz. Érdekes, hogy a víz tulajdonságai mennyire az életre lettek szabva:

Szokatlanul magas forrás- és fagyáspontja van. A víz teszi számunkra lehetővé, hogy folyamatos hőmérsékleti változásokkal teli környezetben éljünk, miközben a testünk állandóan kb. 36,6 °C-os hőmérsékletű marad.

A víz univerzális oldószer. A víznek ezen tulajdonsága lehetővé teszi, hogy a legkisebb erekben is több száz különböző vegyület, ásvány és tápanyag utazzon a szervezetünkben.5

A víz ezenkívül kémiailag semleges. Mivel nem változtatja meg az általa szállított anyagok szerkezetét, a víz lehetővé teszi az étel, gyógyszerek és ásványok felszívódását, így a szervezetünk fel tudja használni őket.

A víz egyedi felületi feszültséggel bír. A növényekben lévő víz emiatt felfelé, a gravitációval ellentétes irányban is képes folyni, eljuttatva az életadó tápanyagokat még a legmagasabb fák csúcsába is.

A víz „felülről lefelé” fagy be, és a szilárd állapotú jég úszik a víz tetején, így a halak télen életben maradhatnak a jég alatt folyékony állapotban maradó vízben.

A Földön található víz kilencvenhét százaléka sós vízű óceánokban van. De a Földön működik egy olyan szisztéma, ami eltávolítja a sót a vízből, majd szétosztja ezt a vizet szerte az egész bolygón. A párolgás elválasztja az óceán vizét a sótól, majd felhőket formál, amelyeket a szél a szárazföld fölé fúj, és így eljuttatja a vizet a növényeknek, állatoknak és embereknek. Ez a tisztító- és ellátórendszer tartja fenn az életet a Földön. Egy olyan rendszer, ami a víz újrahasznosításán és visszaforgatásán alapszik.6

 

Az emberi agy... amely bámulatos mennyiségű információt dolgoz fel egyszerre. Az agyad folyamatosan befogadja az összes színt és formát, amit látsz, a külső hőmérsékletet, a talaj nyomását a lábadon, a körülötted lévő hangokat, a szádban lévő szárazságot, és még sok mindent egészen a billentyűzeted tapintásáig. Az agyad tárolja és feldolgozza az összes érzésed, gondolatod és emléked. Mindeközben a szervezetedben zajló folyamatokat is felügyeli, pl. a légzési ritmust, a szemhéjad mozgását, az éhséget vagy a kezedben található izmok mozgását is.

Az emberi agy másodpercenként egymilliónál több üzenetet dolgoz fel.7 Az agyad mérlegre teszi minden egyes adat fontosságát, és kiszűri a viszonylag haszontalanokat. Ez a szűrési folyamat teszi lehetővé, hogy koncentrálni tudj, és hatékonyan elboldogulj a világban. Az agy másképp működik, mint a többi szerv. Képes érvelni, érzéseket átélni, álmodni és tervezni, cselekvésbe fogni és kapcsolatba lépni más emberekkel.

A szem... hétmillió színt tud megkülönböztetni. Folyamatos autófókusz üzemmódban működik, és döbbenetes mennyiségű, 1,5 millió üzenetet fogad be egyszerre.8 Az evolúció a már létező organizmusokból kiinduló és azokon belül lezajló mutációkat írja le. Az evolúció viszont önmagában nem magyarázza meg az agy vagy a szem kiindulóforrását: az élő szervezet kialakulását az élettelen anyagból.

 

2. Létezik-e Isten? Az univerzum egyszer csak létrejött – ezt vajon mi okozta?

A tudomány mai állása szerint a világegyetem egyetlen hatalmas energia- és fényrobbanással – az Ősrobbanással – kezdődött. Ez volt a közös kiindulópontja mindennek, ami csak létezik: ez volt a világegyetemnek, a térnek és magának az időnek is a kezdete.

Robert Jastrow asztrofizikus, aki agnosztikusnak tartja magát, kijelentette: „Mindennek a magja, ami a világegyetemben valaha történt, abban az egyetlen pillanatban lett elvetve. Az összes csillag, bolygó és élőlény a világegyetemben olyan események eredményeképp jött létre, amelyeket a kozmikus robbanás pillanata indított be… a világegyetem csak úgy berobbant a létezésbe, és nem tudjuk megmagyarázni, hogy mi okozta ezt.”9

Steven Weinberg fizikai Nobel-díjas tudós azt mondta, a robbanás pillanatában „a világegyetem körülbelül százezer millió Celsius fokos volt… és fénnyel volt tele.”10

A világegyetem nem mindig létezett, volt egy kezdete. Egyszer csak létrejött. Ezt vajon mi okozta? A tudósoknak nincs magyarázatuk a fény és az anyag hirtelen robbanására.

 

3. Létezik-e Isten? Az univerzum mindenütt érvényes természeti törvények szerint működik. De vajon miért?

Az életben annyi minden bizonytalannak tűnik. Mégis vannak dolgok, melyekre nap mint nap biztosan számíthatunk: a gravitáció állandó marad, a pulton hagyott forró kávé kihűl, a Föld ugyanúgy 24 óra alatt fordul körbe, és a fénysebesség sem változik – a Földön és tőlünk távol eső galaxisokban sem.

Hogy lehetséges, hogy rengeteg olyan természeti törvényt tudunk felisorolni, amelyek sosem változnak? Miért ilyen rendezett és megbízható a világegyetem?

„A legnagyobb tudósokat is megdöbbenti, annyira furcsa ez. Egyáltalán nem szükségszerű, hogy az univerzum bármilyen szabályoknak engedelmeskedjen, nemhogy matematikailag leírható szabályoknak. A tudósok megdöbbenése abból a felismerésből fakad, hogy a világegyetemnek egyáltalán nem kell így viselkednie. Könnyen lehetséges lenne, hogy az univerzumban a szabályok vagy a körülmények megjósolhatatlanul, pillanatról pillanatra változnának, vagy akár egy olyan, ahol a dolgok ide-oda ugrálnának a létezés és a nem létezés között.”11

Richard Feynman, aki kvantum-elektrodinamika területén végzett munkájáért kapott Nobel- díjat, azt mondta „Rejtély, hogy a természet miért matematikai alapú… Az a tény, hogy egyáltalán léteznek bármiféle szabályok, tulajdonképpen egyfajta csoda.”12

 

4. Létezik-e Isten? A DNS kód látja el információval és szabályozza a sejt működését.

Minden utasítás, tanítás vagy képzés valamilyen szándékkal történik. Az, aki egy használati utasítást ír, okkal teszi ezt. Tudtad, hogy a tested minden sejtjében megtalálható egy igen részletes kódsorozat, ami nagyon hasonlít egy számítógépes programhoz? Ahogy talán te is tudod, egy számítógépes program egyesekből és nullákból áll, nagyjából így: 110010101011000. A számok egymásutáni sorrendje határozza meg, hogy mit tegyen a program. A mindannyiunk sejtjeiben megtalálható DNS kód nagyon hasonlít ehhez. Négy vegyületből áll, amiket a tudósok A, T, G, és C betűkkel rövidítenek. Ezek az emberi sejtben a következő módon vannak elrendezve: CGTGTGACTCGCTCCTGAT és így tovább. Összesen hárommilliárd ilyen betű van minden egyes sejtben!

A DNS úgy utasítja a sejtet, ahogyan pl. te is beprogramozhatod a telefonod, hogy meghatározott okból jelezzen. A DNS egy három milliárd betűs program, ami megmondja sejtnek, hogy meghatározott módon viselkedjen. Tulajdonképpen egy komplett használati utasítás.13

Miért olyan lenyűgöző ez? Mert fel kell tennünk a kérdést, hogy hogyan kötött ki mindegyik emberi sejtben ez az információs program? Ezek nem pusztán vegyületek. Hanem olyan vegyületek, amelyek utasításokat tartalmaznak, amelyek nagyfokú részletességgel lekódolják, hogyan fejlődik valakinek a szervezete.

Amikor programozott információról van szó, a természetes és biológiai okok semmilyen magyarázattal nem szolgálnak. Nem találsz sehol utasításokat vagy ilyen szintű precíz információt anélkül, hogy valaki szándékosan meg ne alkotta volna azt.

 

5. Létezik-e Isten? Tudjuk, hogy Isten létezik, mert keres minket. Folyamatosan kezdeményez, és igyekszik elérni, hogy hozzá forduljunk.

Valamikor ateista voltam. És mint sok ateistát, engem is nagyon zavart az Istenben való hit kérdése. Mi az, ami az ateistákat ráveszi, hogy annyi időt, figyelmet és energiát öljenek valaminek a cáfolatába, ami szerintük nem is létezik?! Mi indít arra, hogy ezt tegyük? Amikor ateista voltam, a figyelmemet a szerencsétlen, téveszmés emberek iránti törődésnek tulajdonítottam… hogy segítsek nekik megérteni, hogy a reménységük teljesen téves alapokon áll. Őszintén szólva egy másik dolog is motivált. Amikor nehéz kérdések elé állítottam azokat, akik hittek Istenben, mélyen belül egyfajta kíváncsiság élt bennem, hogy vajon meg tudnak-e győzni erről. A küldetésem részben arról szólt, hogy meg tudok-e szabadulni Isten kérdésétől. Ha megnyugtatóan be tudnám bizonyítani, hogy a hívőknek nincs igazuk, akkor a kérdés végre lekerülne a műsorról, és szabadon élhetném az életem.

Nem vettem észre, hogy Isten témája igazából azért telepedett rám akkora súllyal, mert Ő erőltette az ügyet. Rájöttem, hogy Isten azt akarja, hogy megismerjék. Azzal a szándékkal teremtett minket, hogy megismerjük őt. Körülvett minket a létezésére utaló bizonyítékokkal, a kérdést folyamatosan a szemünk előtt lebegteti. Olyan volt, mintha nem tudtam volna menekülni az elől, hogy gondolkodjak Isten létezésének a lehetőségéről. Aznap, amikor úgy döntöttem, elfogadom Istent, az imádságom így kezdődött: „Oké, te nyertél…” Elképzelhetőnek tartom, hogy egy mélyebb ok, amiért az ateistákat zavarja mások istenhite, az az, hogy Isten közben aktívan keresi őket.

Nem csak én tapasztaltam ezt ateistaként. Malcolm Muggeridge szocialista filozófust és írót idézem: „Az volt a benyomásom, hogy amellett, hogy én kutatok, engem is folyamatosan keresnek.” C.S. Lewis – a Narnia sorozat írója – mondta, hogy „… minden éjszaka, amikor az elmém csak egy pillanatra is kiszállt a munkából, rögtön éreztem annak a valakinek a folyamatos, lankadatlan közeledését, akivel úgy vágytam volna elkerülni a találkozást. Végül feladtam, és beismertem, hogy Isten tényleg Isten; letérdeltem és imádkoztam. Elképzelhető, hogy azon az éjszakán én voltam a leginkább kelletlen és vonakodó megtérő egész Angliában.”

Lewis később Isten megismerésének következményeként írt egy könyvet „Az öröm vonzásában” címmel. Amikor én kimondtam Istennek, hogy „Oké te nyertél”, tulajdonképpen én sem vártam semmit, egyszerűen jogosan elismertem azt a tényt, hogy Isten létezik. Az utána következő pár hónapban mégis lenyűgözött az irántam való szeretete.

 

6. Létezik-e Isten? Jézus Krisztus Isten legtisztább, legpontosabb kijelentése magáról.

Miért Jézus? A nagyobb világvallásokban körülnézve azt találjuk, hogy Buddha, Mohamed vagy Konfucius mind prófétaként vagy tanítóként határozta meg magát. Egyikük sem állította, hogy egyenlő lenne Istennel. Jézus viszont meglepő módon igen. Ez választja el őt a többiektől. Azt mondta, hogy „Isten létezik – most épp őt nézitek”. Beszélt ugyan a Mennyei Atyáról, de nem mint valami tőle külön álló valakiről, hanem úgy, mint aki egy vele. Egy olyan egységről beszélt, ami az egész világon egyedülálló. Jézus azt mondta, hogy bárki, aki látta őt, látta az Atyát, és bárki, aki benne hisz, az Atyában hisz.

Azt mondta: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”14 Olyan dolgokat állított magáról, amelyek csakis Istenre igazak: hogy képes az embereknek megbocsátani a bűneiket, felszabadítani őket a rossz szokások alól, bőségesebb életet adni nekik, és végül örök életet adni a mennyben. Más tanítóktól eltérően, akik az emberek figyelmét a szavaikra irányították, Jézus saját magára, a saját személyére irányította a figyelmet. Nem azt mondta, hogy „kövesd az utasításaimat és megtalálod az igazságot.” Azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.”15

 

Mivel bizonyította Jézus, hogy Ő Isten? Olyan cselekedeteket hajtott végre, amelyekre az emberek nem képesek. Csodákat tett. Meggyógyította az embereket – vakokat, nyomorékokat, süketeket –, néhányukat még a halálból is feltámasztotta. Hatalma volt a tárgyak felett, a semmiből ételt teremtett, annyit, hogy az elég volt több ezer ember jóllakatására. A természettel is tett csodákat. Egy tó felszínén sétált, megparancsolta a dühöngő viharnak, hogy csillapodjon le. Sokan azért követték Jézust, mert a csodáival folyamatosan  gondoskodott szükségleteikről. Azt mondta, hogy „ha nem akarjátok elhinni, amit mondok, legalább a csodák miatt higgyetek.”16

Jézus Krisztus Istent úgy mutatta be, mint egy kedves, szerető valakit, aki tisztában van az én- központúságunkkal és különböző hiányosságainkkal, mégis őszintén kapcsolatra vágyik velünk. Jézus megmutatta, hogy bár Isten ítéletet érdemlő bűnösökként tekint ránk, a szeretete erősebb, ezért egy másik tervet dolgozott ki számunkra. Isten maga emberi formát öltött, és felvállalta a bűneinkért járó büntetést. Furán hangzik? Lehet, de például sok apa örömmel cserélne helyet a rákos gyermekével, ha tehetné. A Biblia azt mondja, azért szerethetjük Istent, mert Ő előbb szeretett minket.

Jézus helyettünk halt meg, hogy megbocsátást nyerhessünk. Az általunk ismert összes vallás közül egyedül Jézusban látjuk Istent lépéseket tenni az emberiség felé, és gondoskodni arról, hogy kapcsolatunk lehessen vele. Jézus az isteni szív szeretetéről tesz tanúbizonyságot, amikor a szükségleteinkről gondoskodik, és magához vonz minket. Jézus halála és feltámadása miatt új életet kínál nekünk. Elnyerhetjük a megbocsátást, Isten teljes elfogadását és őszinte szeretetét. Azt mondja: „A messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.”17 Egy cselekvő Istent láthatunk itt.

Létezik-e Isten? Ha tudni akarod, kutass Jézus Krisztus után. A Biblia azt mondja, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”18

Bár megtehetné, Isten nem kényszerít minket arra, hogy higgyünk benne. Ehelyett rengeteg utalást adott a létezéséről ahhoz, hogy önként válaszoljunk neki. Csak néhány ezek közül a Föld és a Nap tökéletes távolsága, a víz egyedülálló kémiai tulajdonságai, az emberi agy, a DNS, az Istent ismerő és erről tanúságot tevő emberek, a szívünket és elménket folyamatosan foglalkoztató gondolat, hogy van-e Isten, illetve Istennek az a vágya, hogy Jézus Krisztuson keresztül megismerjük őt.

 

Ha szeretnél kapcsolatba kerülni Istennel, megteheted.

Ez a te döntésed, és természetesen nem kötelező. De ha azt akarod, hogy Isten megbocsásson neked és kapcsolatba kerülj vele, erre most is van lehetőséged, ha a bocsánatát kéred, és azt, hogy jöjjön be az életedbe. Jézus azt mondta: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz.”19 Ha vágysz erre, de nem tudod, hogyan fogalmazd meg, talán segíthet a következő néhány mondat: „Jézus, köszönöm, hogy meghaltál a bűneimért. Ismered az életemet, és tudod, hogy megbocsátásra van szükségem. Arra kérlek, hogy bocsáss meg most nekem, és gyere be az életembe. Szeretnélek megismerni. Köszönöm, hogy kapcsolatra vágysz velem. Ámen.”

Isten számára a veled való kapcsolat nem egy átmeneti dolog, ellenkezőleg: tartós és állandó. Jézus Krisztus azt mondta azokról, akik hisznek benne, hogy „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.”20

Szóval, létezik-e Isten? A fentiekből levonható az a következtetés, hogy létezik egy olyan Isten, aki szeret minket, akit meg lehet ismerni személyesen és közelről. Ha szeretnél többet tudni arról, hogy Jézus valóban Istennek mondta-e magát, hogy milyen érvek szólnak még Isten létezése mellett, illetve ha bármilyen más kérdésed van, nyugodtan küldj egy emailt!

http://www.everystudent.hu/a/letezik.html


Pawel Wyszkowszki: Katolikusüldözés Ukrajnában és Kárpátalján

2014. március 29. szombat 10:12

Kötetében a szerző, a Szeplőtelen Szűz Missziós Oblátusai kongregáció tagja évtizedes kutatásai alapján mutatja be papok, szerzetesek, szerzetesnők és világi hívők tanúságtételét Ukrajnában a kommunista vallásüldözés egy év híján háromnegyed évszázada (1917–1991) alatt.

A Szovjetunió fennállásának évtizedeiben 37 millió ember halt erőszakos halált, és jelentős részük éppen keresztény hitének megvallása miatt.

A könyv roppant gazdag forrásanyagra támaszkodik: archívumok, korabeli dokumentumok, visszaemlékezések alapján mutatja be a jelzett korszakot, amelyben a hatalmon lévő kommunisták a vallás és a kereszténység teljes megsemmisítésére törekedtek. A szerző történelmi áttekintésében rámutat: a kommunista ideológia általános jóléten alapuló új társadalmat akart felépíteni, „földi paradicsommá” változtatva a világot, amelyben nincs helye Istennek. Az egyház viszont Jézus Krisztust vallja a világ Megváltójának. Ez a hitvallás volt a kommunista rezsim céljai megvalósításának legfőbb akadálya. Ezért a szovjetrendszer egyik legfontosabb feladatának tekintette a vallásos hit elleni harcot, amelynek elpusztítása volt a feltétele az új társadalom felépítésének és az „új ember” kinevelésének. Lenin már nem sokkal a bolsevikok 1917-es hatalomra kerülése után nyíltan parancsba adta, hogy a vallást fel kell számolni, helyette az ateista világnézetet kell hirdetni, s kijelentette: „A reakciós papság és a reakciós burzsoázia minél több képviselőjét sikerül agyonlőni, annál jobb. Most kell móresre tanítani ezt a népséget, hogy néhány évig még gondolni se merészeljen semmiféle ellenállásra.” Utódja, Sztálin sem kertelt: „Mi hadjáratot folytatunk és fogunk folytatni a vallási hiedelmek ellen.”A szovjet közoktatás megszervezője, Lunacsarszkij pedig kijelentette: „Gyűlöljük a kereszténységet és a keresztényeket. És még a legjobbjaikat is a legrosszabb ellenségünknek kell tekinteni.”

A hívők kegyetlen üldözése már 1918 tavaszán elkezdődött. Embereket kínoztak, elégettek. Egyes katolikus papokat és világi híveket élve eltemettek, pusztán azért, mert hittek Istenben. Csak 1918 utolsó hat hónapjában a Központi Bizottság 4500 embert ítélt el Krisztus-hite miatt. Ezt követően a letartóztatottak száma nőttön-nőtt, 1937-ben például 200 ezer megtorló intézkedés történt és százezer embert ítéltek halálra, az „ateista ötéves terv” keretében, amelynek célja volt az „isteneszme” totális kiirtása. A folyamatos terror több százezer áldozatot követelt, s együtt járt a katolikus közösségek elsorvadásával. 1917 elején Ukrajnában kb. ötszáz római katolikus pap volt, húsz esztendővel később az elképesztő mértékű üldözések következtében nem volt már egyetlen vallási közösség sem. Ennek ellenére a papok nem estek kétségbe, hanem hirdették a híveknek Jézus Krisztust, kockára téve életüket mindvégig a szovjet rezsim évtizedeinek idején. Pawel Wyszkowszki megemlíti több hősies hitvalló áldozatos példáját. Egyiküket, Antonyij Nedzelszkijt, a kamenyeci egyházmegye papját 1922 szeptemberében halálra ítélték. A nép legnagyobb ellenségének kiáltották ki, mert néhány világi hívő segítségével elrejtette a templomi kelyheket, hogy ne kelljen azokat átadni a hatalomnak. Sokáig táborban raboskodott, majd 1934-ben, szabadulása után megbénult és már soha többé nem tudott fölkelni az ágyból. Kamenyec-Podolszkijban élve állandó gyógyellátásban részesült. Ám a szentségek felvételére rendszeresen jártak hozzá a hívek.

A római katolikusok – és természetesen a többi keresztény felekezet – elleni üldözés mindvégig fennmaradt a Szovjetunió fennállásának idején. Pawel Wyszkowszki ezt már gyermekként megtapasztalta. Mélyen hívő szülei arra tanították, hogy a hitet szenvedések árán is meg kell őrizni. Az iskolástársai közül egyedül ő járt templomba. Emiatt a tanárok állandóan gúnyolták. 1986-ban, 11 éves korában közellenségnek bélyegezték, mert szenteste misén volt. Leszedték róla a kabátot és egy szál ingben kellett hazamennie, öt kilométert gyalogolt a hóban, a mínusz 25 fokos, csontig hatoló dermesztő hidegben. Végül már nem bírta tovább, a földön csúszott, de plébániája tagjaira gondolt, akik nem féltek életüket adni Jézusért. Ezután nyolc hónapig kórházban ápolták, egyik fülére megsüketült, a másikkal rosszul hall, de mint írja: „megköszönöm Istennek, hogy szándéka szerint ezt átélhettem, és meghívott a papságra.”A kötetet elolvasva teljes mértékben igazat adhatunk II. János Pál pápának, aki 2001-es ukrajnai látogatásán azt mondta, hogy az üldözött és vértanúhalált halt ukrajnai katolikusok XX. századi tanúságtételének „oly nagy ereje van, és oly nagy jelentőségű Ukrajna népe számára, hogy azt valóban a mai kereszténység vértanúságának tekinthetjük.”

A könyv fordítója Hidász Ferenc ferences szerzetes, és ugyancsak ő készítette Kárpátalján azokat az interjúkat, amelyekben a szovjet időkben meghurcolt római katolikusok vallanak kálváriájukról. Olvasható a könyvben Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom–budapesti érsek visszaemlékezése is 1989 májusában Kárpátalján tett hivatalos látogatásáról (Kiadta a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium, 2013).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


Richard Leonard SJ: Hol van Isten a bajban?

2014. március 9. vasárnap 10:21

Hogyan közelítsünk az egyik legelemibb emberi tapasztalathoz, a szenvedéshez? Ha elméleti módon próbálkozunk, akkor következtetéseink nagyobb eséllyel lesznek tárgyilagosak, ha viszont a gyakorlatból indulunk ki, akkor érvelésünkben sokkal több lesz a szubjektív elem. Úgy tűnik azonban, hogy ebben az esetben ez utóbbi kockázatát vállalnunk kell. Merőben gondolati szinten ugyanis ezzel a témával nem lehet foglalkozni.


Hogyan közelítsünk az egyik legelemibb emberi tapasztalathoz, a szenvedéshez? Ha elméleti módon próbálkozunk, akkor következtetéseink nagyobb eséllyel lesznek tárgyilagosak, ha viszont a gyakorlatból indulunk ki, akkor érvelésünkben sokkal több lesz a szubjektív elem. Úgy tűnik azonban, hogy ebben az esetben ez utóbbi kockázatát vállalnunk kell. Merőben gondolati szinten ugyanis ezzel a témával nem lehet foglalkozni. Richard Leonard SJ Hol van Isten a bajban? című kötete – mely az Ursus Libris Kiadónál jelent meg – nem spekulatív teológia. Azért sem, mert a hitről és a szenvedésről írt gondolatait személyesen átélt tragédia ihlette.

Egy napon húgát, Traceyt – aki a kalkuttai Haldoklók házában majd az ausztrál őslakosok számára létrehozott kórházban volt ápolónő – súlyos autóbaleset érte, melynek következtében teljesen lebénult. A tragédiáról értesülve Leonard összetörik. Első kérdése: Hogyan tehette ezt Isten Tracey-vel? Válaszokat is kap keresztény ismerőseitől: biztosan valami súlyos bűnt követett el, esetleg nagyon szereti az Isten, mert azokat szokta szenvedéssel súlytani. De leginkább azt a választ hallja, hogy mindez Isten mélységes titka, melyre az ember semmilyen megoldást nem tud adni. A szerző megrendül hitében. Rádöbben, hogy a szokványos válaszokkal azért nem tud mit kezdeni, mert olyan istenképet hordoznak magukban, melyek nem csak elfogadhatatlanok a számára, de nem is egyeznek meg a keresztény tanítással.

A jezsuita szerző tehát nekiáll, hogy e könyvével mintegy válaszokat adjon azoknak, akik – bár a jó szándék vezérelte őket – mégsem gondoltak bele mélyebben, miről is beszélnek. Először is leszögezi, hogy Isten nem zsarnok, aki a fájdalmaink révén tartja fenn hatalmát. Vagyis, Istennek nincs szüksége arra, hogy az ember szenvedjen. Büntetésből sem küld ránk szenvedést, hiszen pont az a földi élet tragédiája, hogy a rossz sokszor győzedelmeskedik, a jó pedig szenved.

A szenvedésből sok mindent tanulhatunk, de nem azért szenvedünk, hogy fejlődjünk. E mellett a szenvedésre adott válaszaink sokszor csak el akarják velünk hitetni, hogy nem is olyan súlyos a helyzet. De a rettenetes dolgok mindig rettenetesek maradnak. Ugyanakkor az sem vitatható, hogy képesek vagyunk sokszor a lehetetlen helyzetből is a legtöbbet kihozni.

Leonard határozottan kiáll amellett, hogy Isten nem idéz elő természeti csapásokat. Az ausztráliai aszályt és az Indonéziát ért szökőárt hozza fel példának. A kutató elme mindkét esetben valamilyen felsőbb hatalom beavatkozását kereste, pedig ezek olyan természeti jelenségek, melyekhez hasonló számtalanszor előfordult már. Ezzel összefüggésben ír a szerző a kérő imádságról, melyet sokan egyfajta ráolvasásként értelmeznek. Úgy gondolják, hogy segítségével rá lehet venni Istent a körülmények megváltoztatására. Pedig az imának valójában az ember és Isten kapcsolatáról kell szólnia.

Úgy tűnik, hogy kikerülhetetlen a szenvedés kérdésének boncolgatása közben a rossz problémája és az ember végső sorsa. Leonard fejtegetése itt már sérülékenyebbnek bizonyul. Igaza van abban, hogy a világban tapasztalható rosszért nem kis részben az ember a felelős. Ám míg az elején a személyes érintettség által vezérelt igazságkeresés esetében nem kívánunk meg egy logikai sorra felépített érvelést, utóbbi kérdések tárgyalásához már nem elég néhány szempont megemlítése. E két fejezet nagyobb lélegzetű kifejtést igényelt volna.

Richard Leonard könyve abban tér el a leginkább a többi szenvedésről szóló írástól, hogy minden gondolatát a saját és Tracy gyötrelmeivel hitelesíti. A súlyos tragédia lesz a próbája minden feltevésnek, mellyel általában a szenvedést szoktuk magyarázni. Bár válaszokat tőle sem kapunk, e könyv is azt bizonyítja, hogy a szenvedés kérdése csak úgy közelíthető meg hitelesen, ha minden érvünket mélyen átgondoljuk és áthatja azokat az emberi tapasztalat.

A szerző Baranyai Béla, az Új Ember munkatársa

Magyar Kurír


Öt perc lelkiélet: az imádság fajtáiról

pacsy

Az evangéliumban időnként arról olvasunk, hogy Jézus elhívja tanítványait egy magányos helyre. Mit akar ott velük? Leggyakrabban – ha jól olvasom Mk 6,31-et és az azt követő verseket – egyrészt azt, hogy „kipihenjék magukat”; másrészt pedig, egyszerűen hogy „Vele legyenek”. Röviden: imádkozni akarja tanítani őket. És vajon mi mit csinálunk, amikor a nap folyamán egyszer-egyszer leülünk, hogy csendes időt szakítsunk magunknak az imádságra? 

Az egyház megszentelt hagyománya szerint az imádkozásnak négyféle módja van.
1. Az első közülük a kötött imaformákkal való imádság. Amikor egy gyereket imádkozni tanítunk, valami ilyesmit mondunk neki: „Figyelj, most pedig tedd szépen össze a két kis kezedet, és mondjuk együtt: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…”

A gyerek utánunk ismétli a szavakat, anélkül, hogy még teljesen képes lenne felfogni a jelentésüket. Ugyan mit tud még arról valaki gyerekkorában, hogy mit is jelent az: „szenteltessék meg a Te neved…” (szóval, hogy ne az enyém…); vagy, hogy „legyen meg a Te akaratod…” (vagyis, ne az enyém…). Mégis van értelme imádkozni tanítani, mert a közös élmény, a bizalmas és meghitt együttlét puha légköre, a meleg figyelem valamiképpen bűvkörébe vonja, átöleli a kicsi lelkét, és egész életre szóló, kitörölhetetlen nyomot hagy benne. A szavaknak még lesz idejük később is jelentéssel megtelni; azoknak is amelyeket esetleg most még csak mechanikusan ismétel egy gyermek: ha bajban lesz, később tud majd hova visszanyúlni… A kötött imával való imádságot mi, keresztények sohasem „nőjük ki”; minden életkorban, később is gyakoroljuk. Sokan zsoltárokkal imádkoznak – manapság például sokan szívesen mondják a breviáriumot, s nem csak a papok! A szentmisén is kötött szövegekkel válaszolunk a liturgiát vezető pap szavaira. Én a munkahelyemre menet a rózsafűzért szoktam mondani (külföldön lévén félúton leggyakrabban átváltok egy másik nyelvre). Könnyű megoldani: gyalog és általában egyedül megyek…

2. Az imádság második fajtája az úgynevezett értelmi vagy kognitív ima. Ez szabadon, a saját szavainkkal mondott Istenhez fordulást jelent. Gyakran megesik, hogy az életünk eseményeinek értelme nem azonnal világos. Ha az értelemkeresés (türelmetlen vagy megadó, nyugodt vagy szenvedélyes) folyamatába Istent is bevonom – ha neki is elmondom, meddig jutottam és Őt is megkérdezem, hogy mit gondol erről-arról –, akkor az értelmem segítségével imádkozom. Gyakran egész életünk érelme is kérdésessé válik – különösen tragédiák, sorscsapások kapcsán, azaz a szenvedés kifürkészhetetlen titkával találkozva. A szentírásban Jób is így imádkozott (bár nála már a következő lépcsőfok is szerepet játszik). A fiatalok gyakran ösztönösen is felfedezik maguknak ezt az imamódot, amikor felébred bennük a hit értelmének/értelmetlenségének kérdése. Azonban ez az imaforma sem korlátozódik egyelten életszakaszra: sohasem szűnünk meg gondolkozni Isten és az életünk dolgairól, titokzatos összefüggéseiről. Remélem, Ti is gyakoroljátok időnként az értelmi imát!

3. Az ima harmadik fajtája az érzelmek bevonásával végzett, úgynevezett affektív ima. Az Istennel való kapcsolatunkban ugyanis hosszú távon nem hiányozhatnak az érzelmek! A feltámadott Jézus Krisztus előtt is kifejezhetjük, hogy éppen mit élünk át érzelmi szinten. Mindennek helye van, legyen bár szó örömről, háláról és megelégedettségről, vagy éppen lázadásról, dühről, és a minden elsöprő felháborodás érzéséről. Istennel nem csak vitatkozni szabad (értelmi ima); lehet vele veszekedni is! Szégyenkezés nélkül kifejezhetem mindazt, amit Vele szemben érzelmi szinten átélek; kibírt Ő már ennél többet is…! Az alapvető szabály így hangzik: „Ami van, annak szabad lennie!” Előtte nem érdemes takargatni önmagamat, hisz Ő úgyis ismer, anyám méhétől fogva (22. zsolt). Ő a szívek és vesék vizsgálója (Zsolt 7,10), s ő szőtte a testemet is (138. zsoltár). Nagyon felforrósodhat két személy kapcsolata, ha képesek megosztani egymással a legmélyebb érzéseiket is. Ugye, van tapasztalatotok az istenkapcsolat ezen fajtájáról is? A hétköznapi imaéletben Szent Ignác mind az értelmi, mind az érzelmi imát ajánlja – és a lelkigyakorlatok során gyakoroltatja is –, amikor a képzelőtehetségünk (fantáziánk) segítségével tanít imádkozni.

4. Van még valami mást is ezeken kívül? Vezet tovább is út? Én azt hiszem, hogy igen. Érintsen bármilyen mélyen is, a személyes imának még az affektív-érzelmi imamód sem a végső stádiuma! Hiszen az érzelmek folyvást változnak, feltámadnak, mint a szellő és kihunynak, mint egy csillag pirkadatkor, a hajnali égen. Idővel el is csendesedhetnek, mint idős korra a lobogó érzelmek egy-egy jó házasságban. Ilyenkor csak egyfajta egymás számára való csendes, szerető jelenlét marad. Ez az egyszerű ima „fokozata”. A szerelmesek is belefáradhatnak a folytonos beszélgetésbe, érzelmeik állandó kifejezésébe. Jól esik ilyenkor egyszerűen csendben maradni. Én nézem Őt, Ő néz engem – s ez elég. Hiszen a feltámadott Jézus Krisztus itt van, jelen van minden pillanatban – legfeljebb én nem vagyok éppen jelen, mert lekötnek, magamba zárnak a gondjaim és gondolataim… Az egyszerű imához elég, ha csak Vele igyekszem maradni. Ilyenkor a nevét ismételgethetem – de megteszi bármely más alkalmas szó, zsoltárvers, imaszakasz is. Csend van, s én is csak egy belső hangon szólalok meg, nagy tisztelettel. Gyakran segít, ha a szót a légzésemmel is összehangolom. 

Ebben a fázisban az ima legfőbb akadálya – sokunk tapasztalata szerint – a szétszórtság. Hiszen bármilyen jó szándékkal ülök is le imádkozni, egyszer csak azon kapom magam, hogy már egészen máshol – a gondolataimban – vagyok, ahelyett, hogy itt lennék, ahol Isten van: a jelenlétben. Ilyenkor egyetlen teendő van: újra és újra, türelemmel visszatérni. Annak nincs jelentősége, hogy ez hányszor sikerül (mondjuk egy egyórás imaidő alatt háromszor-négyszer, tízszer-hússzor, vagy 50-60-szor is). Ha egyrészt az időmet odaadtam Istennek (hiszen gyakran ez számunkra a legértékesebb, amit a legnehezebb odaadni!); másrészt, ha mindannyiszor, amikor csak észreveszem az elkalandozást, visszatértem, nem lehet kétségem: jól imádkoztam! Az ima „minősége” nem számít: aki emiatt elégedetlen, még túlságosan önmagára (saját teljesítményeire, önös céljaira, például „tökéletesedésére”) figyel, ahelyett, hogy Istent helyezné a középpontba. 

Egyszer egy nagyon derék jezsuita, kitűnő lelki embert, kérdeztem, hogy imádkozik „Az én imám 90 százalékban azzal telik, hogy feldolgozom a napot…” – válaszolta. Egy másik lelki atya pedig a következő történetet osztotta meg. Egy alkalommal valami képzést tartott Németországban egyházi embereknek. Főleg papok, protestáns lelkészek és hitoktatók voltak jelen. Az imáról beszélt nekik. Egyszer csak valaki jelentkezett a jelenlévők közül: „Én nem értem, hogy mi értelme van ennek a szentségimádás-dolognak…” „Mindjárt tudtam, hogy evangélikus…” – kommentálta. „Ezt válaszoltam neki: akkor te még soha életedben nem hallgattál meg még teljes figyelemmel, teljes tisztelettel egyetlen embert sem az életedben! A teremben egy pillanat alatt néma csend lett…”

Mert tényleg erről van szó: ez a tét! Hogy ne a saját gondolataim körül keringjek, hanem – legalább a szándék szintjén – teljes tisztelettel és odaadással Őfelé forduljak. Őt hallgassam; magamról megfeledkezve, Őrá függesszem a tekintetemet. Mert ebben áll az ima lényege. 

Újra mondom: az, hogy összeszedettek maradunk-e (s mennyi ideig), vagy hogy idővel megadja-e a lélek egyesülésének kegyelmét: megengedi-e, hogy minden fenntartás nélkül az övéi legyünk – már nem a mi dolgunk. Nincs jelentősége. A törekvés a fő. Vagy még inkább: a vágyakozás.

Talán még egy utolsó (összetett) gondolat. Akik imádkoznak, azokhoz vonzódnak az emberek. Keresik és élvezik a társaságukat. Mert jelenlétükből figyelem és szeretet árad. Képesek másoknak helyet adni önmagukban. És nem erőszakosak: mentesek a mások iránti elvárásoktól. Már könnyű elfogadniuk a körülményeket és az embereket olyannak, amilyenek. Képesek Isten szemével nézni. Manapság sok szó esik arról katolikus körökben arról, hogy hogyan tudnánk vonzóvá tenni mások számára az Egyházat. Konferenciázunk, vitatkozunk és érvelünk, akcióterveket gyártunk erről a témáról. Nemrégiben püspöki szinódust is tartottak Európa újra-evangelizálásáról. Nem tudom, nem az ima körül kellene-e keresni a megoldást. Én abban hiszek, hogy az emberek ma is éhezik és szomjazzák az igazságot, Istent és a spirituális dolgokat. Jézusnak és az apostoloknak egyenesen menekülniük kellett a tömeg elől, annyian keresték őket. Meglehet, nekünk sem annyira az emberek kedvét kellene keresünk; időszerű volna ehelyett egyszerűen elkezdeni imádkozni. És állhatatosan kitartani ebben a harcban… Talán ebben áll a „misszió” oly sokat emlegetett „módszere”. 

De ne kioktatásnak vegyétek – főleg magamnak mondom…! Na, szerbusztok!

Forrás: Jezsuita bloggerek

 


Új honlap segíti a külföldön élő magyar katolikusokat

 

A közelmúltban elindult a Magyar katolikusok külföldön nevet viselő honlap, amely a szülőföldjüket a közelmúltban és régebben elhagyóknak egyaránt segít abban, hogy megtalálják a hozzájuk legközelebbi magyar közösségeket és misézőhelyeket. A weboldal jelenleg az európai, később pedig az egész világ magyar katolikusainak misszióit, illetve misézőhelyeit teszi hozzáférhetővé egy oldalról kiindulva.

A világon jelenleg körülbelül 1,5 millió magyar, illetve magyar nyelvű, kultúrájú személy él szülőföldjén kívül, akiknek mintegy 50-60 százalék katolikus. Lelki gondozásukat 121 pap látja el 67 misszióban és 193 misézőhelyen. Mivel az utóbbi pár évben ismét nagyon sokan hagyták el hazájukat, a külföldi magyar lelkipásztorok körében felvetődött az az ötlet, hogy mind a régieknek, mind az újaknak segítséget kellene nyújtani abban, hogy megtalálják a magyar közösségeket (missziókat), és különösképpen a misézőhelyeket – tájékoztatta szerkesztőségünket Temfli Imre, aki Stuttgartban gyűjti maga köré a magyarokat.

Az Európai Magyar Papi Konferencia résztvevői egy éve határozták el a közös honlap létrehozását, amelyre kezdetben az európai magyar katolikus közösségek és misézőhelyek kerültek fel, de a későbbiekben az egész világ magyar katolikusainak misszióit és misézőhelyeit elérhetővé akarják tenni a weboldalon.

A II. világháború után a Vatikán elsőként intézkedett az emigránsok, száműzöttek megsegítése érdekében – mondja Cserháti Ferenc esztergom–budapesti segédpüspök, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásáért felelős főpásztor. 1969-ben a II. Vatikáni Zsinat határozata értelmében megjelent az Instructio de Pastoralis migratorum cura dokumentum, amely a helyi püspök joghatósága alá helyezte az idegen nyelvű lelkipásztori szolgálatot, missziók felállítását és emigráns püspökök kinevezését is lehetővé tette. Megerősítette, hangsúlyozta az anyaegyház és a befogadó egyház irántuk való közös felelősségét.

A második világháború után a keleti tömbhöz tartozó országok esetében – az ismert politikai korlátozások miatt – az anyaország egyháza nem gondoskodhatott szabadon a külföldön élő magyar hívekről, sőt ez nem is lett volna kívánatos, erre csak a kilencvenes években bekövetkezett politikai változások után nyílt lehetőség – teszi hozzá a területért felelős püspök. Ezért 1945-ben a Vatikán előbb delegátusokat bízott meg az emigráns magyarok lelki gondozásának megszervezésével, később, 1983-tól külföldi magyar püspök (elsőként Irányi László) kinevezésével is erősítette a külföldön élő magyarok lelki gondozását és bizonyos fokig kötődését az anyaegyházhoz, amelytől elszakadni kényszerültek. Egészen tavalyig Cserháti Ferenc püspök is külföldről, Münchenből irányította a külföldre szakadt magyarok lelkipásztori szolgálatát, de immáron Magyarországról, Budapestről végzi feladatát.

Mindszenty József bíboros, hercegprímás – akinek nagy szívügye volt a Magyarországról és a határon túli elszakadt területekről kivándorolt magyarok lelkipásztori szolgálata – 81 évesen így fogalmazott: „Amíg az Úr életben tart, egészséget ad, mindenűvé elmegyek, ahová meghívnak, ahol szívesen látnak, és ahol értelme van látogatásomnak.” Cserháti Ferenc is ehhez a szemlélethez tartja magát 2007-es püspökkészentelése óta.

Magyar Kurír
(asz)

 


Anselm Grün: Akarsz szabad lenni?

 

Jól jöhet egy olyan segítség, mely a fiatalban felmerülő kérdéseket közvetlen hangon és a keresztény hit alapján tárgyalja. Anselm Grün, az ismert bencés lelki vezető Akarsz szabad lenni? című műve ilyen könyv.

Talán soha nem gondolunk bele abba igazán, hogy a fiatalkor közhelyszerű „Ki vagyok én?” kérdése milyen ellentmondásokat hordoz magában. Mert amikor a kamasz elindul, hogy megtalálja saját identitását, tulajdonképpen valami olyat keres, ami nincs is. Legalábbis még nincs. Hiszen ebben a korban alakulnak ki minden emberben azok a tulajdonságok, képességek, melyek aztán egész életükben jellemzik őket. Manapság az önazonosság megtalálása és felépítése a fiatal tízes éveitől eltarthat egészen húszas évei közepéig. Hosszú és válságos időszak ez, amikor az örömök és kudarcok hatványozottan épülnek be a személyiségbe. Ezért is jól jöhet egy olyan segítség, mely a fiatalban felmerülő kérdéseket közvetlen hangon és a keresztény hit alapján tárgyalja. Anselm Grün, az ismert bencés lelki vezető Akarsz szabad lenni? című műve ilyen könyv.

A szerző egészen az elején, vagyis az énkép kialakulásával kezdi. Ez egyszerre jelenti az azonosságok és a különbözőségek megtalálását. A családi vagy a nemzeti identitás egy közösséghez köt, ám sokkal nagyobb feladat annak felfedezése, hogy miben térek el a másiktól. Ez azért sem egyszerű, mert ilyenkor a kortárs csoporthoz való tartozás, sőt, a velük való szinte maradéktalan azonosulás rendkívül fontos. Fel kell fedezni azt a „kaput, melyet csak nekünk szántak” – utal Grün atya Franz Kafka klasszikus történetére.

Önbizalom, a hit szerepe, szabadság és barátság. Többek között ezeket a témákra tér ki a szerző egyszerű, a fiatalokhoz közelálló nyelvezettel. Az önbizalommal összefüggésben azt is kiemeli, hogy milyen fontos a szó második fele, vagyis a bizalom. A hit egyszerre lehet támasz és vezethet el a közösségbe. A felelősségről pedig így ír: „Felnőtt az, aki megfontolja, milyen hatással lesznek tettei önmagára és a környezetére.”

Hogyan lehet Jézus személyét közel vinni egy fiatalhoz? Főleg akkor, ha ezelőtt nem sokat hallott róla. Anselm Grün itt is az alapoktól indul el. Jézus Krisztus volt az, aki hitelesen beszélt Istenről. Éppen ezért ütközött mindenütt ellenállásba azok részéről, akik ki akarták sajátítani maguknak az Istent. Gyógyító is volt, aki nemcsak a testi bajokat, hanem az ember és ember, de legfőképp az Isten és ember között fennálló kapcsolatot is orvosolta. Ezután tér rá, mit is kell azon érteni, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. Úgy próbálja ezt közelebb vinni a fiatal olvasóhoz, hogy közben meghagyja annak misztérium jellegét is.

Ugyanakkor a szerző nem kínál kész recepteket. Inkább helyes megközelítési módok felé igyekszik terelni, ügyelve arra, hogy egyetlen fiatal sem szereti, ha kategorikusan megmondják neki, mit kell tennie. Éppen ezért például nem arról beszél, hogy mi az élet értelme, inkább arra mutat rá, hogy miért érdemes élni.

S végül visszatérve a könyv címéhez, Anselm Grün szerint a hit a szabadsághoz vezető út. Isten teszi szilárddá a lábunkat, akkor is, ha még nem teljesen tiszta, merre is fogunk haladni. Ezért is találunk a könyvben egyrészt rövidebb imákat, melyek a különböző élethelyzetekben, lelkiállapotokban segíthetnek. E mellett minden fejezet végén olyan meditatív gyakorlatot is ajánl a szerző, mely valóban segíthet abban, hogy önmagára lelhessen akár a fiatal, akár a már idősebb olvasó.

Baranyai Béla/Magyar Kurír

 


2015 az Istennek szentelt élet éve lesz

 

A hírt Ferenc pápa jelentette be 2013. november végén, amikor a férfi szerzetesrendek legfőbb elöljáróival találkozott. Január 31-én, pénteken délelőtt a Szentszék sajtótermében bemutatták az év célkitűzéseit, és ismertettek néhány eseményt.

Felszólalt João Braz de Aviz bíboros, a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregáció prefektusa, valamint José Rodríguez Carballo érsek, a kongregáció titkára. A sajtókonferenciát P. Federico Lombardi SJ, a Szentszék sajtótermének igazgatója vezette be.

A bemutatón felolvastak két jegyzéket: az egyik a Krisztus Legionáriusai, a másik a Szeplőtelen Szűz Ferences Testvérei kongregációra vonatkozott.

A 2015-ös év a kegyelem időszaka lesz az Istennek szentelt élet és az egyház számára – mondta Braz de Aviz bíboros. A dikasztérium azt javasolja majd a pápának, hogy az évhez fűződő eseményeket idén októberben kezdjék el, miután már befejeződött a család témájában megrendezett püspöki szinódus. Az Istennek szentelt év végét pedig 2015 novemberére tervezik. A II. Vatikáni Zsinat 50. évfordulójának szellemében az eseménysorozat emlékezni kíván a megszentelt élet megújulásának termékeny előrehaladására, elismerve a gyengeségeket és a hűtlenségeket is, amelyek azonban megismertették Isten irgalmasságát és szeretetét – mondta mondta José Rodríguez Carballo érsek, majd így folytatta:

„A megszentelt élet terén vannak fények és árnyékok. Ennek felismerése a tisztánlátás és a bátorság gyakorlása. Fények és árnyak, mint minden társadalmi és egyházi valóságban”. Ferenc pápa a novemberi találkozó alkalmával emlékeztetett az Istennek szentelt élet összetettségére: bűnből és kegyelemből áll.

Braz de Aviz bíboros felszólalásában elmondta: „Ennek az időszaknak, amikor az egyház és a szerzetesek legnagyobb hibái is a nyilvánosság elé kerülnek, talán az az egyik tanulsága: sokat segít abban, hogy visszatérjünk az egyszerűbb életformához: elismerni saját hibáinkat – azt hiszem – a bölcsesség kezdetét jelenti”.

A 2015-ös, Istennek szentelt élet évének végleges programját most dolgozzák ki, de már biztos, hogy a Szent Péter téren bemutatott ünnepélyes koncelebrációval kezdődik, a kongregáció plenáris ülést tart, számos nemzetközi találkozóra, valamint egy kiállításra kerül sor.
Körlevelek kiadását is tervbe vették – az elsőt február 2-án, vasárnap, Urunk bemutatásának ünnepén, az Istennek szentelt élet nemzetközi napján teszik közzé. A levél egy sor kérdést tartalmaz, amelyeket a pápának tesznek fel arról a témáról, amely a szegénység és a gondolat egzisztenciális peremvidékeinek felkeresésére szólít fel. A megszentelt élet éve alkalmából várható, hogy a pápa egy új apostoli konstitúciót tesz közzé a szemlélődő életmódról.

A kongregáció továbbá dokumentumot dolgoz ki arról, hogy hogyan kezeljék az anyagi javakat a felszentelt személyek. A szerzetesek kérésére és a pápa bátorítására tartalmaz útmutatásokat a kérdést illetően. Szintén készülőben van egy dokumentum az autonómiáról és a teljes egészében szemlélődő életet élő szerzetesnők klauzúrájáról.

A kongregáció jegyzéket fogalmazott meg Krisztus Legionáriusairól azokat a súlyos eseményeket követően, amelyeket a kongregáció alapítója, Marcial Maciel Degollado erkölcsi magatartása váltott ki; mély sebeket okozott és számos következménnyel járt a Légió életében és struktúrájában. Braz de Aviz megállapította, hogy különbséget kell tenni az alapító személye és maga a karizma között.

Rodríguez Carballo érsek emlékeztetett rá, hogy a jelenleg folyamatban lévő választó nagykáptalanon, amelyet Velasio De Paolis bíboros, pápai delegátus nyitott meg, döntést hoznak arról, hogy az illetékesség a Megszentelt Élet Dikasztériumának hatáskörébe kerül-e.

Ha erre sor kerül, ez annak a jele, hogy a Légió visszatér eredeti állapotába, mint intézet. De ez a döntés kizárólag a pápától függ. Bármilyen erre vonatkozó döntését maradéktalanul elfogadjuk, a készségesség teljes lelkületével – mondta Rodríguez Carballo érsek.

Ami a Szeplőtelen Szűz Ferences Testvérei (Congregatio Fratrum Franciscanorum Immaculatae) kongregációjának külső személy általi vezetését illeti, nem szentszéki „büntetésről” van szó, hanem az egyház jóságos anyai figyelmességéről.

A kongregáció külső személy általi vezetésére egy apostoli vizitáció után került sor. Ekkor a tagok 74 %-a írásban kérte a Szentszék sürgős beavatkozását az intézet belső problémáinak megoldására.

Az USA-ban élő női szerzetesi intézetek helyzetének tanulmányozását célzó apostoli vizitáció, amelyet a kongregáció kezdeményezett, még az Istennek szentelt év megkezdése előtt befejeződik – biztosítottak róla a dikasztérium vezetői a péntek délelőtti sajtótájékoztatón.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír


Öt perc a szerzetesi identitásról

2014.01.23. 21:33 pacsy

Most elsősorban a szerzetesnőknek és a szerzeteseknek szeretnék mondani valamit. Persze mások is elolvashatják, de érdemes szem előtt tartaniuk, hogy most ki a „célközönség.” :) Mert miben is különbözünk? Az evangélium mindenki számára azt javasolja, hogy ne gyűjtsön földi kincseket, hanem az égiekre törekedjen. (Mt 6,9) Nos, a szerzetesek egészen radikálisan, prófétai módon, mindenki másnál elszántabban akarják megvalósítani ezt az ideált. (Aztán, hogy ez hogyan sikerül nekik, az már más lapra tartozik… :) Hadd szemléltessem ezt egy egzisztenciális példával.

Mi, papok és szerzetesek, nem nősültünk meg, illetve nem mentünk férjhez. Magyarán: lemondtunk arról, ami szép és vonzó lehet a családi életben. Miért is? Hogy helyet adjunk az életünkben egy egészen radikális istenkeresésnek, hogy tudatosan kiüresítsük önmagunkat az ő befogadása számára. Ez nem azt jelenti, hogy a „laikusok” (figyelem: a megszólítás nem leértékelő – etimológiailag: laosz=Isten népe) ne gyakorolhatnák – esetenként nálunk sokkal hősiesebb fokon is – a „kivetkőzést  saját önszeretetünkből, önakaratunkból és önérdekünkből” (vö. Lgy 189) – avagy hogy Isten azt ne gyakoroltathatná velük olykor sokkal radikálisabban –, de ebben az önmagukról való lemondásban (amit a régiek mortificatio-nak, „önmagunknak való meghalásnak” neveztek) a szerzeteseknek elvileg verhetetlennek kell lenniük. Hiszen a szerzetesség, mint intézmény éppen erre a szándékra jött létre.

Egyébként ez megint csak nem a mi privilégiumunk: az úgynevezett „világi papok” is valami ilyesmire esküsznek fel. Aki az evangéliumot hirdeti az embereknek, egyúttal arra is meg vannak hívva, hogy azt életre váltsa. Jut eszembe, egy pap ismerősöm mesélte egyszer (azóta már idős ember), hogy még „az átkosban” egyszer az történt vele, hogy hívatta az Állami Egyházügyi Hivatal. Be akarták építeni. Mindenféle előnyöket ajánlottak neki, cserébe, ha jelentéseket írogasson. A tárgyalás egy pontján aztán visszakérdezett: „Mondja, maga mennyiért vállalta volna annak idején, hogy nem nősül meg; meg, hogy az egész életét asszony nélkül éli le?” „Nincs az a pénz!” – válaszolta a nyomozó hirtelen őszinteséggel. „Na látja, hát akkor csak nem gondolja, hogy én meg most ilyen pitiáner előnyök miatt fogom beadni a derekamat?!”

Mert mi is a cölibátus alapvető indítéka? Hogy maradéktalanul Isten és az emberek szolgálatára szentelhessük magunkat az egyházban. Mellesleg szólva, aki nőtlenül/férj nélkül él, annak egyszeriben sok szabad ideje lesz az életben. Nyilván, ha nekem is feleségem volna (meg mondjuk 5-6 gyerekem :) , biztosan nem tudnék annyit dolgozni az egyházért, mint most: nem olvashatnék ennyit (mert most ez a fő munkám) és nem tudnék ennyit rendelkezésre állni sem azoknak, akik beszélgetésre szeretnének jönni (mert ez meg a jelenlegi munkám második része). Persze csapdák aztán itt is akadnak bőven… Például az, ha úgy fogom fel: ez azt jelenti, most végre kétszer-háromszor annyit dolgozhatok az egyházért, mint azok, akiknek családjuk van… De vajon egészséges önazonosságra vallana, ha így gondolkoznék?

Nem hinném. Fontos ugyanis emlékezetben tartani, miért is indultunk el ezen az úton. Mit is tekintettünk fő feladatunknak amikor szerzetbe léptünk? Ja, igen: Istenért és az emberekért akartunk élni… Ez pedig nagyjából annyit tesz: imádkozni akartunk. Persze-persze, tudom: dolgozni sem árt. De – szerény véleményem szerint – az, hogy a szerzetesek dolgoznak, legfeljebb három indokból történhet. Először, hogy másoktól függetlenebbül tudjanak élni (tehát tényleg csak Istenért); másodszor, hogy jobban tudjanak tőle imádkozni (mert erre, az istenimádatra vagyunk teremtve); harmadrészt pedig, hogy ezen keresztül jobban tudják szolgálni az emberekkel, azaz alkalmuk legyen konkrétabban szeretni őket (ami szintén imádság és annak gyümölcse).

Persze tisztán tartani az eredeti indítékainkat korántsem olyan egyszerű dolog… Közismert például, hogy bizonyos szerzetesrendek – amelyeket eredetileg korántsem tanító rendnek alapítottak – a rendszerváltás előtti Magyarországon milyen biztos önazonosságot merítettek abből, hogy iskoláik vannak. Csakhogy – és ezzel hamar szembesülni kényszerültek, amikor újra szabaddá vált az egyház – az ilyenfajta „biztos identitás” egyúttal nagy veszélyeket is hordoz. Sokan estek bele abba a kísértésbe, hogy az gondolják: „Hasznosnak kell lennem azért, hogy értékesnek tarthassam magam.” Csakhogy ez csapda! Időnkét a jezsuiták között is tapasztaltam hasonlót: gyakran egy szerzetesrendben leélt hosszú élet vége felé, idősebb rendtársak egyszerre csak krízisbe estek, mert már nem tudtak annyit dolgozni, mint korábban. „S ha nem vagyok hasznos, talán bizony már értékes sem…” Tényleg így volna?

Azt hiszem, a helyesen felfogott szerzetesi önazonosság másban alapozódik. Mert mi is számít a fő feladatuknak? Na jó, nem kerülgetem többé a témát. Nem árulok zsákba macskát, megmondom kereken, amit gondolok. Szerintem egy szerzetesek legfőbb feladata az, hogy LEGYEN. Ennyi. Vannak olyan emberek, akiknek csak ennyi a dolguk az életben. Szerintem egyébként a nagyszülők is ilyenek. :) Ha ugyanis valakinek sikerül jól megöregedni, elmondhatja magáról: elég, hogy VAGYOK, mert a létemmel teszek tanúságot arról, hogy az élet élhető, és érdemes is leélni. Egyébként szerintem egy plébánián dolgozó „világi papnak” sem kell ennél sokkal többet tennie. Na jó, nem árt, ha misézik is olykor, meg megesketi, eltemeti az embereket, ha hozzá fordulnak, esetleg taníthat hozzá egy kis hittant is – ez így rendben van! (De még jobb, ha csak összefogja a hozzáértő hitoktatók csoportját – vagyis hagyja, hogy az tegye, aki ért hozzá – ő meg csak imádkozik velük és értük. Az aztán valahogy mindig megteremti a financiális alapokat is – ami szintén fontos! –, de a sorrend nem felcserélhető. Szerintem legalábbis…) Egyébként azonban a papok legfőbb dolga is egyszerűen csak ennyi (kellene, hogy legyen): hogy LEGYENEK. Ott legyenek, jelen legyenek, „kéznél legyenek”. De a szerzeteseké kizárólag!  Ha valóban sikerül(ne) Istennel és Istenért élnünk, ez meg is fog látszani az életünkön. Szeretetet fogunk sugározni, s az emberek megérzik rajtunk az istenközelséget. Nem mellesleg pedig maga az evangélium hirdetése is mérhetetlenül hatékonyabb lesz ezen a módon, mintha rengeteget fáradoznánk hiába, e nélkül a belső kisugárzás nélkül…

Az a véleményem, hogy nem az a fontos, mit csinálunk, hanem az, hogyan tesszük. Olyan ez, mint a művészetben. Ott sem a „mit” számít, hanem a „hogyan”. Michelangelo ugyanazt a grafitot használta a rajzoláshoz, mint a gyerekek az általános iskolában. Ami mégis különbséget tesz egy gyermekrajz és Michelangelo grafikája között, eszerint nem materiális jellegű. A művészetben a forma számít. Az élet pedig művészet: jó életünkről is a cselekedeteink „formája”, minőségére árulkodik. S ebben talán megint csak nincs sok különbség köztünk, szerzetesek és a nem szerzetesek között…

Forrás: Jezsuita bloggerek


„I Giusti di Budapest” – Budapest igazai – vagyis a vatikáni diplomaták szerepe a Shoah idején – interjú a kötet szerzőjével: Matteo Luigi Napolitano egyetemi tanárral


A közelmúltban jelent meg a római Guglielmo Marconi egyetem docensének könyve, amely fontos, eddig még ismeretlen történelmi tényeket tár fel elsősorban Gennaro Verolino érsek hagyatékaiból. Napolitano professzor többek között a vatikáni diplomácia, a hidegháború szakértője, a jezsuiták „La Civiltà Cattolica” c. folyóiratának szerkesztője, valamint a Történelemtudományok Pápai Bizottságának küldötte a II. világháború történelmét tanulmányozó Nemzetközi Bizottságban.

A könyv címe – Budapest igazai - Angelo Rotta érsekre, budapesti apostoli nunciusra és munkatársára, a vatikáni diplomáciai szolgálatát éppen hogy megkezdett fiatal Gennaro Verolinora utal. Mindketten megkapták a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet „népek igaza” elismerését.

Matteo Luigi Napolitano felkereste a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségét és hosszú interjúban ismertette könyvét. Most a beszélgetés első részét tesszük közzé.

Arra a kérdésre, hogy hogyan került kapcsolatba Gennaro Verolino hozzátartozóival, a következőket válaszolta:

- Véletlenszerű volt, ahogy ez gyakran előfordul a történészek esetében. Ebben az esetben közvetlenül Rosalba Verolino-tól, az érsek unokahúgától megtudtam, hogy létezik a főpásztornak egy magánlevéltára, amely feldolgozásra várt. Ebből az archívumból dokumentumok sorozata került elő, amelyek történetét a nyilvánosság elé kellett tárni.

- Ezek a dokumentumok teljesen ismeretlenek Magyarországon?

- Igen, mivel én voltam az első, aki az archívumhoz hozzáfért. Teljesen ismeretlen anyagokat tartalmaz és nemcsak Magyarország történetére vonatkozik, hanem mondhatjuk, hogy nemzetközi jellegű. Az derül ki a feljegyzésekből, hogy Verolino Budapesten Angelo Rotta nuncius fontos és tevékeny munkatársa volt az apostoli nunciatúra életének minden területén. Különösen pedig ami a zsidóknak és a rezsim politikai ellenzékének nyújtott segítséget jelenti. Amikor rezsimről beszélek, természetesen a nyilaskeresztesek hatalomra jutására gondolok, de nem csak arra, hiszen emlékezzünk rá, hogy a magyar faji törvényeket már a nyilasok előtt meghozták. Verolino fontos történelmi pillanatban működik együtt Angelo Rotta érsekkel. Ez egy egyedülálló történelmi pillanat általában véve, nemcsak Magyarország, hanem az egész világ számára: ekkor megy végbe a Shoah tragédiája Európában és természetesen Magyarországon is. Elkezdődik a deportálások rendszeres folyamata, amely – ahogy ez a könyvből és Verolino feljegyzéseiből is kiderül – drámai méretű, ha az erőltetett menetekre gondolunk, arra, hogy a zsidókat gyalog terelték a Harmadik Birodalom felé.


(vm)


Nyirő József és Tamási Áron vitája

Tizennégy esztendőn keresztül üldögéltünk együtt ugyanannak a kolozsvári kávéháznak a törzsasztalánál, valahányszor mindkettőnket egyidőben vetett be a városba a sors. Az Erdélyi Helikon törzsasztala volt ez, szemben a Mátyás-szoborral. Erdély szellemi és lelki megújhodásának nagy esztendői voltak ezek: 1930 és 1944 között. Amikor a politikai és gazdasági letiportság mélyéről úgy emelkedett föl európai magasságokba az erdélyi szellem, mint a székely mesék vadpávája: tollain a nap sugarát viselte s az anyák könnyéből font igazgyöngy koronát a fején.

Kevésbeszédű ember volt Áron, mint minden igazi székely. Néha úgy ültünk ott annál az asztalnál, hogy félóránként ha esett egy szó. De annak az egy szónak magja volt, súlyos gondolatoktól és gondtól terhes magja.

Egy este hármasban ültünk volt annál az asztalnál. Ezerkilencszázharmincnyolcat írtak a kalendáriumkészítők. Tamási Áron, Nyírő József és jómagam. Ők ketten vitték a szót, én végeztem a hallgatást. Súlyos, nagy politikai vita nehézkedett kettőjük közé: a nacionalizmus és a humanizmus néztek egymással farkasszemet a kávéházi márványasztal mögött. Nyírő József azt hirdette nagy szóval, hogy a székelység jövendőjét hordozó székely író elsősorban székely kell legyen s csak azután ember. Tamási Áron úgy látta célszerűnek, hogy csak úgy lehet eredményt elérni, ha a székely sorsot beállítja az ember az egyetemes emberiség élvonalába, tehát először ember s csak azután székely.

Kemény, nagy birkózás volt ez kettejük között s igazi székelyes birkózás. "Csakazértis székely!" dörrent föl Nyírő Jóska, s nagy csontos öklével az asztalra csapott.

Olyan csönd lett a kávéházban, hogy még a pincér kezében is megállt a tálca. "Csakazértis ember!" felelte Áron, s nagy széles tenyere az asztalra csapott.

Aztán csak nézték egymást. "Székely!" mordult egyet Nyírő jó ötperces hallgatás után. "Ember!" adta vissza Tamási Áron a szót tíz perccel később.
Aztán félóra is eltelt, csak ültünk ott és senki se beszélt. Megittunk egy-egy konyakot. Majd sok idő múltával Nyírő lassan és tempósan benyúlt a zsebébe, elővett onnan egy nagy gyöngyháznyeles bicskát, gondosan megnézte, kinyitotta, megpöckölte ujjával a pengéjét, s keményen letette maga elé az asztalra, hogy csak úgy koccant. "Székely!" mordult föl hangosan. Áron nézte a nagy csúnya bicskát egy darabig, aztán ő is belenyúlt a zsebébe s előkotort onnan egy nagy csorba békanyúzót. "Ember!" felelte keményen, s odarakta ő is a nagy csúnya hasnyitogató szerszámot maga elé az asztalra.

Aztán még ültünk ott körülbelül egy jó órát. Kós Károly bejött, megnézte a bicskákat, megrendelte a maga kávéját, megitta, mondott nehány szót s elment.

Mások is jöttek, beszéltek erről-arról s elmentek megint. S a két székely pedig ott ült még mindég szemben egymással, és hallgatott.

Hirtelen Nyírőné jelent meg az ajtóban. Odajött az asztalhoz, szelíden ránk mosolygott, s ura vállára tette a kezét. "Megfeledkezett a színházról?", kérdezte.

Nyírő Jóska megrándult, mintha álmából ébresztették volna föl. "Dehogyis, kicsi lelkem", felelte vidáman a feleségének, "csak belemelegedtünk a beszédbe, s elmúlt az idő nagysebesen. Megyünk hát, hogyne mennénk". S már föl is állott nagy igyekezettel.

Áron fölnézett reá az asztal mellől. "Azért harag nincsen?" Félig kérdezte, félig mondta, mint egy megállapítást. Nyírő feléje fordult, s ránevetett.

"Miért lenne? Sze még itt vannak a rományok, észbe tartsuk, Áron". Azzal már ment is, egyenesen, mint a szálfa, kis rózsabokor-felesége mellett.

Már kívül voltak az ajtón, amikor Áron felsóhajtott mellettem. "Micsoda ember", mondta bámulattal a hangjában, "kár, hogy fejjel rohan neki mindennek, s az eszit nem használja".

Évek múlvával ez a kis élmény szinte történelmi méretűvé nőtt emlékezetében, amikor a két nagy székely író útja látszólagosan olyan éles szögben vált el egymástól.

Nyírő József, az országgyűlési képviselő és a hazafi továbbra is fejjel rohant a falnak, míg Tamási Áron az eszit próbálta használni, érzései és indulatai helyett.

Mind a ketten ugyanazt a célt szolgálták: a székely nemzet megmentését. De az útjaik különböző irányból próbálták elérni a célt.

Nyírő József német segítséggel és a fegyverek erejével, Tamási Áron a humanizmus és a demokrácia eszközeivel. Egyik megalkuvás nélkül, a másik megalkuvással.

Sajnos, egyiküknek sem sikerült. Egyikük sem tudta, hogy azon az estén, amikor a vita elkezdődött kettőjük között a kávéházi asztalnál, itt a messzi Amerikában a gonoszok és ravaszok aknamunkája folytán a székely nemzet sorsa már régen eldőlt.

A két nagy székely lelke ma már ott lebeg valahol Székelyország fölött a magasságos égben. Talán ott ülnek újra szemközt egymással egy égbeli kávéház asztalánál, ahol Nyírő Jóska már jó ideje üldögél, míg Áronka, szegény, csak mostan érkezett. S szinte hallom, ahogy Nyírő Jóska mondja, mély dörmögő hangon: "Hát megjöttél, Áron". "Én meg" feleli Áronka a maga szokásos sóhajával. Aztán csak ülnek ott s búsulnak.

Wass Albert

 


Japán szamuráj a boldoggá avatás útján

 

A keresztelésről szóló katekézisében Ferenc pápa utalt a japán katolikusok 17. századi üldöztetésére: „Nem maradtak papok Japánban, mindet elüldözték. És a közösség titokban működött tovább, titokban imádkoztak.”

A kereszténység számkivetettségét különösen átérezte a katolikus Ukon Takayama, Krisztus szamurája. A japán püspöki konferencia nemrég benyújtotta a boldoggá avatási eljárás beindításához szükséges dokumentumokat.

Joseph Mitsuaki Takami, Nagaszaki püspöke arról beszélt, hogy Takayama „tanúságot tett a keresztény hitről az üldöztetés idején, és a japán kereszténység egész történelmének jelentős alakja. Először is: minden kétségtől mentesen tartott ki a hite mellett, nem ingatta meg az evilági gazdagság csábítása. Mindig Krisztust követte, és keresztény életet élt, az evangéliumhoz méltóan.”

Takayama Osakában született 1552-ben. A családja katolikus hitre tért: ők építették az első templomot Kiotóban. Amikor Toyotomi Hideyoshi hadúr törvényen kívül helyezte a „nyugati vallást”, és 1587-ben elűzte a jezsuitákat az országból, Takayama családja ellenszegült és hű maradt hitéhez. 1615-ben a Fülöp-szigeteken hunyt el. A japán püspökök hangsúlyozták: ennek a szamurájnak az élete példaként szolgál napjaink katolikusai számára is.

Takami püspök kiemelte: „Azt parancsolták neki, hogy hagyja el a hitét, de Takayama Ukon ehelyett társadalmi státuszát hagyta el: a vagyonát, földjeit,  kastélyát. Hátrahagyta mindenét és vállalta a száműzetést. Az ő értékrendje napjainkban is érvényes.”

Jelenleg mintegy félmillió japán vallja magát katolikusnak, vagyis az ország népességének 0,5 százaléka. Jezsuita misszionáriusok ismertették meg a kereszténységet a Felkelő Nap Országával a 16. században – köztük olyan ismert nevet is találunk, mint Xavéri Szent Ferenc, a misszionáriusok védőszentje.

Rome Reports/Magyar Kurír
(vn)

 


A fiatalon meghalt Fabrizio atya levele Ferenc pápának

 

Fabrizio De Michino fiatal nápolyi pap 2014. január elsején halt meg. Harmincegy éves volt, gyógyíthatatlan betegségben szenvedett. Ferenc pápának írott levelében hálát ad a pápa szolgálatáért, felajánlja szenvedését az Egyháznak, és elmondja: imáiban elsősorban nem gyógyulást kér, hanem hogy örömmel és erőteljesen tanúskodhasson az Úr szeretetéről. A levél szövegének fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Szentatyám!

Mindennap imádkozom Istenhez, és mindig imádkozom Önért és azért a szolgálatért, amelyet az Úr Önre bízott. Imádkozom, hogy adja meg Önnek mindig az erőt és az örömet, hogy továbbra is hirdethesse az evangélum örömhírét.

Fabrizio De Michinónak hívnak, a Nápolyi Egyházmegye fiatal papja vagyok. Harmincegy éves vagyok, öt éve szolgálok papként. Két helyen töltöm be a szolgálatot: a nápolyi érseki szemináriumban a diakónusokat tanítom, és a Nápoly keleti külterületén található Ponticelli egy plébániáján is dolgozom. A plébániát az Esquilinus-dombon történt csoda emlékére Havas Boldogasszony-plébániának hívják. 2014-ben ünnepli annak centenáriumát, hogy az 1500-ból származó, a helyi lakosok által nagyon szeretett faszobrot megkoszorúzták.

Ponticelli egy olyan városnegyed, amelyet erősen sújt a bűnözés és a szegénység. De mindennap látom annak a szépségét, ahogyan az Úr munkálkodik ezekben az emberekben, akik Istenben és Szűz Máriában bíznak. Amióta ezen a plébánián vagyok, én magam is egyre nagyobb, bizalomteljes szeretetet élek meg Szűz Mária iránt, a nehézségekben is megtapasztalom a közelségét és a védelmét. Sajnos három éve küzdök egy ritka betegséggel: rosszindulatú daganat van a szívem belsejében, néhány hónapja áttétet képezett a májamban és a lépemben is.

Ezekben a nem könnyű években azonban soha nem vesztettem el az evangélium hirdetésének örömét. Amikor fáradt vagyok, még akkor is érzem ezt az erőt, amely nem belőlem fakad, hanem Istentől jön, aki segít, hogy továbbra is könnyen el tudjam látni a szolgálatot. Egy bibliai vers kísér az úton, bizalommal tölt el az Úr ereje iránt. Ezekiel könyvéből való: "Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek (Ez 36,26)."

Ebben az időszakban nagyon közel van hozzám püspököm, Crescenzio Sepe bíboros, aki folyamatosan támogat, olykor pihenésre ösztönöz, hogy ne fárasszam ki magam túlságosan. Köszönetet mondok Istennek családtagjaimért és paptársaimért is, akik segítenek és támogatnak különösen a kezelések idején, osztoznak velem az elkerülhetetlen szenvedés pillanataiban. Az orvosok is nagyon sokat segítenek, mindent megtesznek, hogy megfelelő kezeléseket kapjak.

Szentatyám, kicsit hosszúra sikerült ez a levél, de csak azt szeretettem volna elmondani Önnek, hogy mindezt felajánlom az Úrnak az Egyházért és különösen Önért, hogy az Úr áldja meg mindenkor, és kísérje Önt a szolgálat és a szeretet útján. Kérem, hogy imáiba vegyen bele engem is: mindennap azt kérem az Úrtól, hogy legyen meg az Ő akarata, mindig, akármi is az. Igaz, gyakran nem a gyógyulásomat kérem Istentől, hanem erőt és örömet, hogy továbbra is igazi tanúságtevője lehessek szeretetének és az ő szíve szerinti pap lehessek. Atyai imádságában bízva tiszteletteljes odaadással üdvözlöm.

Fabrizio De Michino atya.


Fabrizio atya temetésén háromezer ember vett részt Ponticelliben, a Havas Boldogasszony-székesegyházban, ahol káplánként szolgált. Hívei, barátai, családtagjai egyhangúan azt mondják róla: nagy hite és lelkiereje volt, mindig tudott mosolyogni és vigasztalni másokat.

Magyar Kurír
(tzs)

 


22 katolikus hitterjesztőt öltek meg a világban 2013-ban

 

A katolikus egyház 22 képviselőjét – többségében papokat – öltek meg a világban 2013-ban. A Fides hírügynökség adatai alapján ez a szám kétszerese a 2012-es adatoknak, de nagyjából megegyezik az azt megelőző évek számaival.

 

22 katolikus hitterjesztőt: 19 papot, egy apácát és két világi pasztorációs munkatársat öltek meg a világban 2013-ban. A kontinensenkénti megoszlás szerint 15 papot Amerikában gyilkoltak meg: hetet Kolumbiában, négyet Mexikóban, egyet-egyet pedig Brazíliában, Venezuelában, Panamában és Haitin. Így Kolumbia már ötödik éve folyamatosan az első helyen áll ezen a szomorú listán.

Afrikában a katolikus egyház három képviselője lelt erőszakos halált: egy papot Tanzániában, egy apácát Madagaszkáron, egy világi munkatársat pedig Nigériában öltek meg. Ázsiában szintén három katolikus hitterjesztőt gyilkoltak meg: egy papot Indiában, egyet Szíriában, egy világi személyt pedig a Fülöp-szigeteken. És végül Európában egy papot öltek meg: Olaszországban.

A statisztikák további számos elrabolt vagy eltűnt katolikus papot, illetve pasztorációs munkatársat tartanak számon, akik közül sokak sorsa teljesen ismeretlen. Ez a helyzet többek között három kongói asszumpcionista pappal, akiket 2012 októberében raboltak el a Kongói Demokratikus Köztársaság Észak-Kivu tartományában, illetve egy hónapokkal ezelőtt eltűnt kolumbiai pappal is.

A katolikus egyház 2013-ban meggyilkolt képviselőinek száma illeszkedik az utóbbi évek átlagához. A 2012-es év kevésbé volt vérengző: akkor 13 hasonló halálesetet regisztráltak. 2011-ben 26 papot, szerzetest és világi munkatársat öltek meg, 2010-ben 25-öt, 2009-ben 37-et, 2008-ban pedig 20-at – adta hírül a La Croix.

Magyar Kurír
(já) 


A 2013-as esztendő mérlege - P. Federico Lombardi Vatikáni Rádióban elhangzott interjúja

 

P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő a Vatikáni Rádiónak adott interjújában Ferenc pápa péteri szolgálatának első kilenc hónapjáról beszélt, rámutatva pápaságának legfőbb vonásaira.

Az első kérdés arra a valóban rendkívüli fordulatra vonatkozott, amelyet XVI. Benedek pápa lemondása jelentett a Katolikus Egyház számára.

Benedek pápa döntése nemcsak ezt az esztendőt határozta meg, hanem az Egyház elkövetkező szakaszaira is rányomja bélyegét, ugyanis következményekkel jár majd a következő pápaságok idején is. Megnyílt egy út, mondhatjuk úgy is, hogy egy lehetőség, amely - amint Benedek pápa mondta éppen lemondása okaként -, összefüggésben áll a korral, amelyben most élünk. Nem egyszerűen csak az ő személyes helyzetéről van tehát szó, hanem a problémák felgyorsulásával és felhalmozódásával is. Mindezt a pápa nagyon világosan és alázattal átlátta, és megadta a lehetőséget, hogy az Egyház olyan vezetőt kapjon, aki képes azt megújult életerővel feltölteni. Mindez ténylegesen meg is történt, méghozzá káprázatos módon, amit előre nem sejthettünk.

Ferenc pápa egészen rövid idő alatt olyanná vált, mint egy hozzátartozó, családtag, és ami leginkább szembetűnő, hogy nemcsak a keresztények számára. Lehet-e mérleget készíteni vagy legalább egyfajta olvasatot keresni erre az alig kilenc hónap óta tartó pápaságra?

Az a tény, hogy Ferenc pápánál a gesztusok és a szavak összhangot alkotnak, a mai világban teljesen magával ragadóak. Én azt gondolom, hogy olyan várakozásra, igényre adott választ, amely nagyon mélyen és állandóan ott élt az emberiség vágyaiban. A szeretet, a megbocsátás, az őszinte és közeli kapcsolat utáni vágyra, amely vigasztalás és biztatás egyben. Valami olyan tehát, amely általánosan meg tudta érinteni az emberek legbensőbb érzéseit, mert valóban ez történt mindenhol a világon, minden országban, korunk embereinek − férfiaknak és nőknek − minden életállapotában. Azt hiszem, a legegyszerűbb és legigazabb olvasat az, hogy az új pápa Isten szeretetének, irgalmasságának, közelségének hirdetésére összpontosította figyelmét, arra, hogy minden teremtmény jóságra és üdvösségre vágyik. Ezt az emberek megértették, és ez azért is történhetett meg, mert ezt a pápa egyszerű szavakkal és gesztusokkal tette. Megszüntette a személyek közötti választóvonalakat és az emberek, akikkel találkozott, ezt azonnal felismerték. A pápa válaszokat tud adni, mert ténylegesen az Atya Isten minden teremtmény iránti szeretetét tolmácsolja.
Ferenc pápa mindjárt első szavaival és tetteivel hatalmas várakozást váltott ki, és nemcsak egyházi körökben. Mire számíthatunk tehát a következő év során a nyolc bíborosból álló tanács fontos értekezleteire gondolva?

Úgy gondolom, azt kell várnunk és remélnünk, hogy a megújulásnak, a hatalmas lendületnek és a lényegre törő keresztény üzenet hirdetésének hatékonysága, amelyet Ferenc pápa végbevitt, elterjedje mindenütt az Egyházban. Most még azt látjuk, hogy mindez itt Rómában valósul meg és a pápa személyére összpontosul. Tudjuk azonban azt is, hogy a világ számos országában nagyon sokan visszatértek a gyónáshoz, és megnövekedett a misére járók száma. Mindezt azonban tovább kell vinni: valóban a pápa példája nyomán stílust kell változtatni az Egyház igehirdetői szolgálatában. Ferenc pápa bizonyos értelemben példát és mintát ad a lelkipásztori tevékenységhez, amelyet el kell terjeszteni az Egyházban mindenhol, és arra kell törekedni, hogy ez megszokottá váljon. Ez az tehát amit várnunk és remélnünk kell.

A fantasztikus strukturális változtatások, a reformok, amelyekről annyi szó esik, arra szolgálnak, vagy annyit érnek, amennyiben elősegítik az előbb mondottakat. Vagyis, amennyiben a struktúrák, az eszközök, a szervezetek ténylegesen az evangélium hirdetésének és szellemének szolgálatában állnak. Ferenc pápa elgondolásában a reform ezt jelenti: az eszközöket és a struktúrákat alkalmasabbá kell tenni az Egyház küldetéséhez. Az Egyház küldetése pedig az, hogy hirdesse az evangéliumot a világ legvégső határáig, a peremvidékeken, amelyekről oly sokat beszél a pápa, kapcsolatba lépni a szegényekkel, azokkal, akiknek a legnagyobb szükségük van az Úr Jézus szeretetére és közelségére.

Ily módon reménykedhetünk abban, hogy a nyolc tagú bíborosi tanács és más konzultációs eszközök erre az eredményre jussanak. Véleményem szerint azonban teljesen világos, hogy ez egy másodlagos aspektus, amely a „primum”, az elsődleges szolgálatában áll, vagyis az evangélium hirdetése és az Egyház küldetői hivatása. A pápa elindított különféle konzultációkat, bizottságokat, hogy a struktúrákat átláthatóbbá és hatékonyabbá tegye, azzal kapcsolatban is, ami magát a Vatikánt illeti, közigazgatási struktúráival együtt. A valós probléma mindig a szellemiség és az azt kifejező eszközök, a struktúrák és szervezetek kapcsolata.

Ferenc a történelemben az első jezsuita pápa. Ön az egyik legszorosabb munkatársa. Mit jelent ez személyesen az Ön számára?

Az én érzésem az, hogy rendkívül szoros az összhang a pápa lelkisége és a mód, ahogy az Egyházat vezeti és a szentignáci lelkiség között. Elsősorban abban az értelemben, hogy úton vagyunk, hogy keressük és naponta megtaláljuk Isten akaratát, hogy így jobban szolgálhassuk Őt és megvalósítsuk azt, amit a jezsuiták „nagyobb dicsőségnek” mondanak: azaz Isten szeretetének alaposabb megismerését és lefordítását életünk számára, a mély szeretetkapcsolat megvalósítását Isten és az ember között, valamint az emberek egymással való kapcsolatában. 

Ferenc pápa ténylegesen útnak indította az Egyházat, személyes példájával, elkötelezettségével és sok üzenetével, kezdeményezésével is, gondoljunk pl. a családdal foglalkozó következő püspöki szinódusra. Gondoljunk arra is, hogy bátorítást ad az Egyház megújítására és konkrétan személyes életünk megváltoztatására is. Ez az állandó úton levés, hogy új dolgokat keressünk és találjunk, amit Isten kér tőlünk saját helyzetünkben, személyes életünkben, ez az, ami véleményem szerint erőteljesen jellemzi Ferenc pápa spiritualitását és egyházkormányzási módját. Olyan szakaszba léptünk be, amelyben az Egyház mozgásban van. Nincsenek pontosan kitűzött célok, pontos elképzelések arról, hogy hogyan kell megszervezni a holnap Egyházát. Rá kell lépnünk egy útra, meg kell térnünk, el kell fogadnunk Isten meglepetéseit életünkben, azokon a helyzeteken és valóságon keresztül, amelyekben jelenleg élünk. Ferenc pápaságnak spirituális szempontból legjellemzőbb aspektusa a mozgásban, úton levő, zarándok és küldetését végző Egyház.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Magyar Kurir Uj Katolikusok DRS.de Vatikani Radio