Látogatók száma: 0304498
» Gyermekmise » Bibliakör » Magyar Iskola » Imakör » Erasmus Kör
» Barátságklub » Cserkészek » Kórus » Sportklub » Receptbazár

Gyermekmise


JANUÁR 05

FEBRUÁR 02

MÁRCIUS 02

ÁPRILIS 06

MÁJUS 04

JÚNIUS 01

 

Hétköznapi csodák

 

 

Csodákat várnak el tőlünk gyermekeink. Ha Istent szeretnénk megmutatni, akkor olyannak kell lennünk, mint ő (meg egyébként is). Márpedig Isten szokott csodákat tenni, így nekünk is igyekeznünk kell.

A csodák azok az események, amire nincsen logikus magyarázat, és relatíve ritkán következik be.

A legnagyobb csoda, amit egy szülő adhat a gyermekének az, amit mi is kapunk Istentől: az indok és logikus magyarázat nélküli megbocsátás.

Hiszen mi is az automatikus viselkedés egy konfliktus szituációban: a nagy lelki beszédek sora indul fel, és csak ömlik a szó, ami a szegény érintettet (jelen esetben szegény gyereket) vagy még jobban elkeseríti vagy egyáltalán el sem jut hozzá.. Egy szoros ölelés többet adna…

Én sokszor magamon is észreveszem, hogy a könnyebb utat a lelkifröccsöt választom, holott a lelkiismeretem tisztán jelzést ad, hogy nem ez a krisztusi út. Gyermekeinknek nem a mi okos gondolatainkra van szüksége, hanem a velünk való közösségre. Történt már olyan a kedves Olvasóval, hogy gyermeke elmesélt kudarcát, amire korábban a kedves Olvasó figyelmeztette. Mi az első reakció: Én tudtam, mondtam, hogy ezt kellene inkább csinálni, de nem hallgattál rám..stb. Pedig mi lenne a helyes, egyszerűen azt mondani: „Annyira sajnálom.”A gyermek úgyis tisztában van vele, mi a szülő álláspontja az ügyben, és pusztán azért mondja el a dolgot, hogy magán könnyítsen, ne egyedül kelljen cipelnie terhét. Mi pedig ebben a szituációban eldönthetjük mit választunk:

  1. Elmondhatjuk mennyire igazunk volt ugyebár és legközelebb mindenképp hallgasson ránk, vagy

2.   pusztán megértőek vagyunk vele, és ezáltal kettőnk közé egy új híd épül.

Böjte Csaba atyától és egy hollywoodi filmből tanultam meg ezt legjobban.(Az elsőre büszke vagyok, a másodikat csak úgy hozta az élet.)

Csaba atya azt tanítja: „ Figyeljük meg hogyan beszél Jézus a tanítványokkal feltámadása után! Nem azt mondja, hogy milyen szedett-vedett népség vagytok ti! Három éven keresztül eszitek a kenyeremet, és amikor bajba jutok, ott hagytok magamra! A kereszt alatt hányan voltatok ott? Nem szégyellitek magatokat?? Jézus teljes joggal mondhatta volna ezt. De mit ért volna vele? Ott lett volna egyedül a maga nagy igazával. Ő nem így tett, hanem a szeretet útját, a velük való közösséget választotta, és szerette őket tovább változatlanul, és ettől működött minden”.

A másik kifejező jelenet, ahol ezt a csodát mindennapi emberek között lejátszódni láttam a „Mona Lisa mosolya” című filmben láttam. A film egyébként nem olyan nagy alkotás, de egy részt igen jól kidolgoztak. Két néhai iskolai barátnő veszekszik. Egy abszolút eminens, és egy igen feslett erkölcsű lány. A rossz erkölcsű lány tudja, hogy eminens barátnőjét férje elhagyta. Mikor véletlenül találkoznak, az eminens barátnő elmondja a másikat minden utolsó rossz nőnek és aljas embernek. Percekig, csak repkednek a szitkok és bántalmak, mire a „rossz lány” szorosan magához öleli az eminens lányt, akiből egyszerre feltör minden szenvedés, egy nagy zokogásban. A „ rossz lány” cselekedete minden logikától mentes. Miért ölelnénk meg  valakit, aki éppen habzó szájjal szidalmaz minket? Ez egyszerűen nem logikus. Szerintem ez egy hétköznapi csoda. Meglátni a másikban, hogy mi lakozik a mélyben, és nemcsak felszíni cselekedetek alapján megítélni. A szívvel nézni, a szem helyett.

Egyszer próbáljuk ki, hogyan reagál valaki, ha nem a racionális magatartással viseltetünk iránta. Látni fogjuk, csodát tettünk.

 

Bóna Judit

 

A címlapon: Rembrandt: Tékozló fiú hazatérése

 

http://godw1nz.files.wordpress.com/2010/12/rembrandt-the-return-of-the-prodigal-son-the-hermitage-st-petersburg-prodig26.jpg

Szigorúság

 

Múltkori értekezésünkben megegyeztünk arról, hogy nevelésünk célja: megmutatni gyermekünknek Istent, méghozzá, ahogy tőlünk a legjobban telik. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, őszinte képet mutatnunk gyermekünknek Istenről, azaz olyanná kell lennünk, amilyen Isten is: Feltétlenül szeret, következetesen szigorú és néha csodákat tesz. Novemberben megbeszéltük, hogy érzékeltethetjük gyermekünkkel a szeretetünket, hogy elfogadottnak és szeretettnek érezze magát.

 

De hogyan kell szigorúnak lenni? Méghozzá úgy, hogy az használjon is, és ne csak terrort jelentsen. Egyáltalán, mikor kell büntetni? Büntetni mindig akkor kell, ha fel akarom hívni gyermekem figyelmét arra, hogy amit csinált, az számára rossz, személyiségfejlődését rossz irányba viszi A büntetés sohasem lehet bosszú vagy megtorlás a szülő részéről, hanem mindig a segítő szándék kell, hogy vezérelje, és  ilyenformán a büntetés elengedhetetlen.

Milyen a jó büntetés? A büntetés olyan, mint a gyógyszer (és nincs belőle homeopátiás kiszerelés): jó időben a megfelelőt kell adagolni. Azaz a büntetést nem lehet csak úgy kitalálni, hanem át kell gondolni, és felelősségteljesen kell kiszabni.

 

A legfőbb szempontok:

1. a vétek súlya - A legsúlyosabb az önmagára veszélyes viselkedés, a szülői tekintély elleni direkt lázadás (szülő megütése, szemtelen hangnem, stb.), hazugság. A büntetésnek mindig a vétek súlyához kell alkalmazkodnia.

2. Büntetést, pusztán feldúltságból adni nem szabad. A gyereknek éreznie kell: a büntetést nem egy érzelmi állapot hozta meg, hanem tudatos jóakarat a szülő részéről, mellyel gyermekének akar jót hosszú távon. Ha érzi a gyerekünk, hogy a büntetést pusztán dühből, idegességből hoztuk meg, akkor így járunk:

„Peti, szerinted miért kaptál ki?

„Mert Apa sokat dolgozik, és fáradt, könnyen felkapja vizet.”

Itt nem sikerült a büntetést nevelésre használni. A gyermekig nem jutott el, hogy mit csinált rosszul, és mire irányul a büntetés. Ez baj. Annyi maradt meg benne, hogy Apa fáradt, ilyenkor jobb meghúznia magát.

3. A büntetés feldolgozásában segítenünk kell gyermekünket. Azaz, meg kell beszélni mi is történt, miért történt, miért kapott büntetést, mire irányul a büntetést. Mit akarnak a szülők ezzel elérni. Ezt az időt nem szabad megspórolni. Minden egyes alkalommal át kell beszélni a történteket!

4. Büntetést be kell tartani! Csak olyan büntetést szabj ki, amit be tudsz tartatni. Sokszor a szülők nem gondolják át, mit is mondanak, és megtiltják  egy hónapra a tv-t, közben pedig 3 nap múlva már senki nem emlékszik erre a büntetésre, és mindenki vígan nézi az esti filmet. Csak olyat ígérj, amit utána te is komolyan veszel, és be is tartasz, különben fenyegetéseid, és te magad is, komolytalanná válnak gyereked előtt!

 

Nagyon ritkán szabad csak a gyermek számára igazán kedves dolgokat felhasználni büntetésnek. Ezt szintén támadásnak éli meg a gyermek. Olyan dolgokat szabad büntetésként megvonni, amik ismétlődnek: egy-egy tv program, csoki evés, stb., de ha a gyermek nagyon készül valamire, nem jó azt elvenni tőle, csak nagyon-nagyon indokolt esetben. (De ehhez tényleg valami extrém dolognak kell történnie).

 

Bűntudat

Aki már büntetett, tudja, utána jön a mardosó érzés: „azért milyen aranyos gyerek, és tegnap is segített, és, és...” Ráadásul sokszor a gyermek is bűnbánó arccal megjelenik. Minden körülmény arra készt minket, hogy a büntetést visszavonjuk. Ez a legnehezebb része a büntetésnek. Általános szabály, hogy a büntetést nem vonjuk vissza. Ez a felnőttől persze nagy önuralmat kíván, hogy ne fenyegetőzzön fűvel-fával, amit utána úgysem tart be, hanem csak komoly dolgokra szabjon ki büntetést.

 

Mik a választási lehetőségek?

A.)  Ha a büntetést csak haragunk miatt hoztuk meg, akkor nehéz helyzetben vagyunk. Dühünk elszállt, most már mindent máshogy látunk, és döntésünket nem érezzük indokoltnak, így könnyen visszavonhatjuk. Ezért nem ajánlatos dühből beszélni, de sajnos sokszor megtörténik. Mi ilyenkor a teendő? Nos, ha a gyermek vétlen, és mi reagáltuk túl, akkor nincs mese, bocsánatot kell kérni tőle. Ha a gyermek vétkes, és büntetést érdemel, de esetleg nem akkorát, mint amit dühünkben mondtunk, akkor csak őszintén: „Azt hiszem túlreagáltam a dolgot, de a viselkedésed miatt akkor is büntetést érdemelsz, ezért pl. két napig nincs édesség, de elmehetsz a barátaidhoz (ez lett volna az eredeti büntetés)”

B.) Ha pedig a büntetést tudatosan szabtuk ki, akkor nincs miért szégyenkeznünk gyermekünk előtt. A javát akarjuk és szolgáljuk ezzel a döntéssel. A gyermeknek ez fájni fog, de akkor sem vonhatjuk vissza, mert azzal ártunk a legtöbbet. Nem vonhatjuk vissza, amikor látjuk, ahogy magába szállva járkál a lakásban, vagy ha bocsánatot kért. Mindig mondjuk meg, bocsánatkérés után, hogy részünkről nincs harag.  Viszont ahhoz, hogy rendesen megtanulja, hogy ilyet nem szabad, sajnos el kell szenvednie a büntetést.

 

Tehát mielőtt büntetést szabunk ki, vegyünk mély levegőt, és gondoljuk, át mit akarunk, hogy ne kelljen a kimondott szót visszavonni, mert az veszélyes játék. Általános szabály, hogy a büntetést nem vonjuk vissza. Ez a felnőttől persze nagy önuralmat kíván, hogy ne fenyegetőzzön fűvel-fával, amit utána úgysem tart be, hanem csak komoly dolgokra szabjon ki büntetést.

 

 

Kedves Szülőtársaim! Előre örvendek visszajelzéseiteknek!

 

Stuttgart, 2010-12-16.

Bóna Lovász Judit

 

GUMIVÁR, avagy 1 éves a GYERMEKMISE

 

Egyházközségünk nagyon szerencsés, mert még vannak gyerekei. Nem minden közösség mondhatja ezt el magáról. Úgyhogy legyünk hálásak.

 

Körülbelül egy évvel ezelőtt hívtuk életre a gyermekmiséket, amiket azóta is minden hónap első vasárnapján az altemplomban tartunk. A gyermekmise a gyermekek örömét és nem a felnőttek nyugalmát szolgálja. Nem azért találtuk ki, hogy a misék zavartalanabb lefolyásában segítsenek, hanem, hogy a gyermekeknek is legyen egy különleges élményük a templomban minden hónapban. Játszunk, éneklünk, beszélgetünk, barkácsolunk. Istenem, milyen jó ilyenkor velük lenni!

 

Mit is mondok: nem csak ilyenkor, hanem mndig nagy öröm a gyerekekkel lenni, mert az ember olyat tapasztalhat, amit amúgy sosem. Olyan az egész mint egy állandó meglepetés. Na nem mondom, hogy a nagy változatosság nem fárasztó, de valahogy mégis jó. Van a gyerekekben egy olyan elemi Erő vagy Szellem, ami bennünk felnőttekben a legjobb esetben is csak pislákol. Az a helyzet, hogy nagy szükségünk van a gyermekekre, mert ők még emlékeznek és meg tudják mutatni milyen is szabadon élni, mi a mindent elsöprő, gondtalan boldogság.

 

Sajnos a közfelfogás szerint a gyermek kolonc, aki mindenkinek terhére van, meggátolja a felnőttet a kiteljesedésében, önmegvalósításában.. Másrészről zavar minket kívülállókat, mert hangos az S-Bahn-on, kiabál otthon, hangosan nevet, szaladgál, üvöltözik, rendetlenséget csinál és sokszor az őrületbe kerget.

 

De miért is nem passzol bele a gyermek a mostani világba? A válasz egyszerű. Ők a Paradicsomban élnek, mi meg hát egy magunk kreálta hologram-paradicsomban, amihez viszont foggal-körömmel ragaszkodunk.

 

A gyermek tényleg a Paradicsomban él, nem fél, teljesen szabad, átadja magát a szülei gondviselésének, ezért gondtalan.

Igazából nekünk felnőtteknek is van választásunk, hogy Isten tenyerén élünk-e vagy a magunk erejéből próbálunk boldogulni. Sokszor nem elég nekünk az Isten ereje, így magunk feszülünk neki, mintha tudnánk valamin is igazán változtani. De mégis görcsölünk, igyekszünk, feszülünk...

Pedig Jézus nem kertelt: "Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.”  (vö. Mt 18,3). Személyes meggyőződésem, hogy ez alatt Jézus a teljes önátadást értette, amire csak a gyermekek képesek.

Átadni magunkat a Gondviselésnek, felszabadulni a teher alól. Ugrálni a gumivárban.

Apropos! Láttatok már kisgyereket gumivárban ugrálni? Hát az valami fantasztikus: az a fesztelenség, felszabadultság, a mindentől való függetlenség! Én mindig irigykedem egy kicsit ilyenkor, és mindig belógok potyázni a Paradicsomba.

Mindenkinek azt ajánlom, ha elege van mindenből és mindenkiből, ha belefáradt a sok teherbe, akkor irány a gumivár!

 

Szeptember 5-én évindító Veni Sancte gyerekmise!

 

Jöjjetek, Szülők, és hozzátok el gyermekeiteket, hogy tanuljunk tőlük!

 

Magyar Kurir Uj Katolikusok DRS.de Vatikani Radio